Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-09 / 57. szám
El nem kötelezettek Folytatta munkáját Kis Csaba, az MTI kikul- tette az Egyesült Államokat csak követelik a palesztin dütt tudósítója jelenti: azért, hogy együttműködik nép elidegeníthetetlen törvéKedden délelőtt Üj-Delhi- Dél-Afrikával, s ezzel lehe- nyes jogainak haladéktalan ben folytatta tanácskozását tétlenné teszi a fajüldöző re- megadását, beleértve jogukat, az el nem kötelezett államok zsim elszigetelését, szomszé- önálló, szuverén állam meg- mozgalmának VII. csúcskon- dai ellen folytatott agresz- teremtésére, ferenciája. Indira Gandhi in- sziójának felszámolását, Na- Petar Sztambolics jugoszláv diai miniszterelnök, aki az míbia függetlenségét. A zam- államfő beszédében a többi elkövetkező időszakra a moz- biai elnök rombolónak nevez- között az európai biztonság galöm elnöke lesz, hétfői meg- te Amerika magatartását és kérdéseivel is foglalkozott. Janyitó beszédében sürgős in- határozottan elutasította a vasolta, a csúcskonferencia tézkedéseket követelt annak (nyugati) elképzelést, hogy biztosítsa teljes támogatásá- érdekében, hogy csökkentsék a Namíbia függetlenségének ról az európai el nem köte- világgazdasági válság súlyos megadását összekapcsolják a lezett országoknak azt a tö- követkézményeit a fejlődő or- kubai csapatok Angolából rekvését, hogy sikerre vigyék szágokban, másrészt arra, hogy történő kivonásával. az európai biztonsági konfemegoldják a világban fennál- Az ülés határozatot hozott rencia résztvevőinek madri- ló válságokat, lépéseket te- arról, hogy az el nem köte- di tanácskozását. Sztambo- gyenek a leszerelés, mindé- lezett országok továbbra is lies világméretű lanácskozá- nekelőtt a nukleáris leszere- támogatásban részesítik a sokat sürgetett a gazdasági lés érdekében. Palesztinái Felszabadítási kérdések megoldására. Mivel A hétfő délutáni teljes ülés Szervezetetés a délnyugat-af- az ENSZ kereskedelmi és fejfelszólalói között volt Kenneth rikai nép szervezetét. Köve- lesztési konferenciáját leg- Kaunda zambiai elnök, aki telik Namíbia fügegtlenségé- közelebb Jugoszláviában tart- részletesen foglalkozott az nek megadását, a dél-afrikai ják, sürgette, hogy az el nem Afrika déli részén kialakult fajüldöző rendszer, az apart- kötelezettek dolgozzák ki helyzettel. Kaunda felelőssé heid felszámolását. Ugyan- programjukat e tanácskozásra. Folytatás a folyosón Egy-égy fontos nemzetközi tanácskozás kapcsán gyakran megjegyzik a tudósítók, hogy a tárgyalóterem mellett figyelmet érdemelnek a folyosói beszélgetések, a hivatalos és nem hivatalos eszmecserék is. Nos, az el nem kötelezettek új-delhi csúcstalálkozójára is érvényes ez a megállapítás. Ge- majel libanoni államfő például váratlanul érkezett a tanácskozásra. Utazásának célját nem is titkolta: ezt az alkalmat kívánja felhasználni arra, hogy Asszad Szíriái elnökkel és Arafattal, a PFSZ vezetőjével találkozzék. Ugyancsak a Közel-Kelettel függ össze egy másik, a tudósítók által nagy jelentőségűnek minősített eszmecsere. Husszein jor- dániai uralkodó és Mubarak egyiptomi elnök között. A Camp David-i egyezmény, vagyis 1979 óta nem jött létre ugyanis közvetlen kapcsolatfelvétel az egyiptomi államfő és a Kairóval minden diplomáciai kapcsolatot megszakító arab országok valamelyikének legfelsőbb vezetője között. A mostani megbeszélésen —, mint az várható volt — a palesztin kérdést, Libanon helyzetét és az iráni—iraki háború alakulását tekintették át Kairó újabban sok fenntartást hangoztat a közel-keleti rendezés Reagan által sugall- mazott tervével szemben, nagy figyelmet szentel a jordániai—palesztin tárgyalásoknak, anélkül azonban, hogy a közvetítő szerepére vállalkozna. Valószínű, hogy az elkövetkező napokban Üj-Delhiben folytatódnak a fentiekhez hasonló nem hivatalos és hivatalos találkozók. Csaknem száz állam- és kormányfő tartózkodik az indiai fővárosban, s a csúcstalálkozó fórumán kívül bizonyára élnek az alkalommal, hogy regionális témákról, vagy a két- és többoldalú kapcsolatok problémáiról közvetlen eszmecseréken tisztázzák az álláspontokat. A plenáris üléseket követő „folyosói” beszélgetések, vagy az államférfiak szállásán folytatott találkozók legalább olyan mértékben érzékeltetik a sokszínű mozgalom jelenét és jövőjét, mint a plenáris üléseken elhangzó felszólalások. Az ENSZ tagállamainak csaknem kétharmadát tömörítő el nem kötelezettek állásfoglalása ugyanis nem közömbös a béke, az enyhülés, a leszerelés és a világgazdaság alakulása szempontjából. Gyapay Dénes Carter PFSZ-vezetokkel találkozott Carter volt amerikai elnök kedden személyesen is beszámolt a PFSZ két vezetőjével Kairóban folytatott megbeszéléséről. Kairóból való elutazása előtt — repülőtéri nyilatkozatában — kijelentette, hogy mostani közel-keleti kőrútján a PFSZ más tagjaival is találkozni kíván. Előzőleg az amerikai külügyminisztérium Washingtonban hivatalos nyilatkozatban szögezte le, hogy az eszmecsere nem jelent változást a PFSZ-szel szembeni amerikai politikában. A külügyminisz- tériumi nyilatkozat is azt hangsúlyozta, hogy Carter magánszemélyként, nem az amerikai kormány képviseletében utazik a Közel-Keletén. A nyilatkozat cáfolta azt á korábbi hírt, hogy a kairói találkozót az Egyesült Államok ottani nagykövetsége szervezte meg. Kairói sajtókonferenciáján a volt elnök „helyénvalónak” nevezte „megismerni mindenkinek az álláspontját”, aki érintett a közel-keleti konfliktusban. Előzőleg kairói PFSZ- körökben is megerősítették, hogy Carter találkozott Ahr med Szidki aí-Dadzsanival, a PFSZ VB tagjával és Nabii Saattál, a PFSZ VB elnökének nemzetközi kérdésekben illetékes tanácsadójával. González az NSZK-ba utazik Felipe González spanyol miniszterelnök a hónap második felében a Német Szövetségi Köztársaságba látogat. Gonzáieznak kormányfői minőségben' ez lesz az első hivatalos külföldi útja. (MTI) Margaret Thatcher fogadta Marjai Józsefet A hivatalos látogatáson Londonban tartózkodó Marjai József miniszterelnök-helyettest kedden hivatalában fogadta Margaret Thatcher, a brit kormány elnöke. Ezt megelőzően Marjai József Francis Pym külügyminiszterrel, Lord Cockfield kereskedelmi miniszterrel, LeRees külkereskedelmi állam- miiniszterrel tárgyalt. Lord Cockfield hétfőn este vacsorát adott a magyar vendég és kísérete tiszteletére. A magyar kormány elnök- helyettese találkozott az alsóházban az angol—magyar parlamenti csoport elnökével, on Brittannel, a pénzügymi- lan Mikardo munkáspárti nisztérium főtitkárával — a képviselővel és a csoport tagkormány tagjaival — és Peter jaival is. (MTI) Reagan tárgyalni akar, de... Bokor Pál, az MTI tudósi- ha nem kötünk kompromisz- tója jelenti: szumot elveink és mércéink Éles szovjetlenesség és az .rovására”. Reagan felszólította a hívőket, hogy utasítsák el az atomfegyverek befagyasztásának követelését alátámasztó érveket, s a fegyverkezési hajsza elieri harcnál ismerjék el fontosabbnak „a jó és a ördög atomfegyverek befagyasztása elleni harcias fellépés 'hangnemében beszélt kedden hivatali idejének első napjaira emlékeztetve hallgatóságát az Egyesült Államok elnöke. A floridai Orlandóban egy konzervatív vallási szervezet rossz, az isten és az — az evangélisták' országos küzdelmét”, szövetségének közgyűlése — Az elnök már úton volt előtt elhangzott beszédében Florida felé. amikor Wasning- Reagan kijelentette, hogy to- ionban a Capitolium előtt vábbra is tárgyalni kíván több ezren gyűltek . össze, ugyan a Szovjetunióval a hogy követeljék a törvényhe- nukleáris fegyverek csökken- zástól a nukleáris fegyverek téséről, de figyelmeztetni ki- befagyasztására vonatkozó vánja tárgyalópartnereit: „So- újabb javaslatok elfogadását. Barátaiul! Életéből Kubai mezőgazdaság Narancs A Havannából Cienfugasba mert szükségletét a kalifora tengerparton vezető új, niai és floridai ültetvények nyolc nyomsávos autópályán bőven fedezték. A külföldi és haladva az utazó kétoldalt hazai tőke ezért nem ruhá- végtelen nádültetvényeket lát. zott be ebbe a gazdasági ág A cukor tudvalévőén Kuba ba, ezért erősödött meg fő exportcikke, kivitele fedezi egyoldalú, monokulturäs a karibi szigetország behoza- kortermelés. A forradalom tálának túlnyomó részét. Egy- évében, 1959-ben Kuba egész órai utazás után változik a citrustermése mindössze 58 táj: narancsligetek tűnnek fel. ezer tónna volt, s ebből IS Előbb. kisebb, háromévesnél ____.___.. _____ f iatalabb fácskak, a melyek * még nem hoznak gyümölcsöt,. A forradalom győzelme később, régebbi ültetvények, után a kormány határozatot amelyek már vitamindús na- hozott citrosprogram végre- rancsokkal pompáznak. hajtására. Az ültetvényeket A kubai parasztok régebben főleg a bozótos területekre és is termesztettek narancsot, részben a korábban legelőnek grapefruitot, és mandarint, használt rétekre telepítették. Egyes kedvező klímájú és ta- Ehhez azonban kiterjedt ön lajú vidékeken kisebb ültetvényeket is létesítettek. Az csomagoló- berendezésekről. Mindezt Kuba a KGST. segítsége nélkül nem tudta volna beszerezni A KGST-országok és a szigetország 1981-ben több az megállapodást kötöttek, ame- cu- lyek alapján Kubá 1990-ig jelentősen növelheti termelését és exportját. A tervek szerint az 1981-es 193 ezer tonnával szemben 1990.-ben már 1,5 millió tonna narancsot, mandarint és grapefruitot szállítanak a szocialista országokba. ' A kubai citrustermés egyre növekvő részét narancs-, grapefruit-, és mandarinlévé, -sűrítménnyé -olajjá és más termékké is feldolgozzák. A jelenlegi kapacitás már nem elégséges, ezért Ciego de Egyesült Államok azonban nem volt érdekelt a kubai citrusfélék behozatalában, főzési rendszert is ki kellett Aviíaban most új feldolgozó építeni. Persze a vizen kívül üzemet építenek, ugyancsak a sok egyébről is gondoskodni KGST országok segítségével, kellett: műtrágyáról, gépekről, hűtőházakról, osztályozó- és g. í. Gáspár Sándor Londonba utazott Gáspár Sándornak, a SZOT- főtitkárának vezetésével — a Brit Szakszervezeti Főtanács (TUC) meghívására — kedden szakszervezeti küldöttség utazott Londonba, ahol megbeszéléseket folytat Len Mur- ray-val, a TUC főtitkárával a nemzetközi szakszervezéti mozgalom időszerű kérdéseiről. Ezt követően a delegáció a CGTP Intersindical meghívására Portugáliába utazik, és részt vesz a portugál szak- szervezeti központ március 11—13 között Lisszabonban sorra kerülő IV. kongresszusán. (MTI) Marad a nullamegoldás ? Az Egyesült Államok az európai közép-hatótávolságú rakétákkal foglalkozó genfi tárgyalásokon nem kíván új javaslatot előterjeszteni, és továbbra is kitart a nullaváltozat mellett. Richard Burt külügyi államtitkár hétfőn egy képviselőházi albizottság előtt fejtette ki ezt az álláspontot. Nem tudom Kohl, nyugatnémet kancellár mire alapozta azt a szombati nyilatkozatát, amely szerint az Egyesült Államok új javaslat előterjesztésére készül — mondta Búrt. Burt a Szovjetunió legutóbbi javaslatait „propagandafogásnak” minősítette és kijelentette: az Egyesült Államok nem tekinti olyannak a helyzetét, hogy ellenjavaslat- tal kelljen előállnia. Búrt nyilatkozatából kiviláglik, amíg az Egyesült Államok azzal fenyegetőzhet, hogy megállapodás híján sor kerül a rakétatelepítésre, addig ,,hiba lenne egyoldalú engedményeket tenni”. (MTI) .támogatják az amerikai nul- elfoglalt egyértelmű és határozott elutasító álláspont- vere- ja biztosította számukra a ségének legfőbb oka kétségkí- sikert, megakadályozva ezzel síül a 13 esztendőn át tartó szó- a CDU—CSU abszolút több- ciáldemokrata irányítású kor- ségét. (MTI) NÓCRÁD — 1983. március 9., szerda Segély Salvad Reagan amerikai elnök ked- jelezte: ha a salvadori kor- szót a katonai megoldás erőiden ismét magához rendelte mány előre hozza a választá- tetősének politikája ellen. Ja- az amerikai kongresszusi ve- sokat, mint azt az amerikai mes Hickey washingtoni érsek, zetőket, hogy meggyőzze őket kormány szeretné, a kongresz- aki a napokban tért vissza a Salvadornak nyújtandó ame- szus esetleg jóváhagyja a se- Salvadorból, hétfőn a kong- rikai katonai segély szüksé- gélyeket. Wright azonban resszusban az amerikai kato- gességéről. A találkozóra aláhúzta: a demokraták olyan likus püspöki kar véleményét olyan pillanatban került sor, választásokra gondolnak, tolmácsolva „nyomatékosan amikor a kormány közép- „amelyben az összes politikai ajánlotta” az amerikai tör- amerikai politikáját újabb elemek részt vesznek”. Lénye- vényhozás figyelmébe a püs- erőteljes támadás éri, ezúttal gében ugyanezt, a salvadori pököknek azt a véleményét, a katolikus egyház részéről. baloldalnak a hatalomban va- hogy mindennemű amerikai Jim Wright, a képviselőház ló részvételét követeli az demokrata többségének veze- amerikai katolikus püspöki kar, tője hétfői nyilatkozatában amely heves vitába keveredett a kormánnyal, s most a _1 katonai segélyt szigorú feltételekhez kell kötni. Ezek: a párbeszéd megkezdése, a tűzszünet és a tárgyalások a pápa látogatása keltette erős szemben álló felek között, impulzust kihasználva, emel (MTI) A Pravda az NSZK választásokról A CDU—CSU vezetőinek mányzatok politikájának hl-’ vállán nyugszik a felelősség az bái. Hozzájárult a vereséghez ország társadalmi-gazdasági az is, hogy az SPD nem ren- helyzetéért és azért, hogy az delkezett kellően kidolgozott NSZK az amerikai első csapás- programmal a rtúlliós muRka- mérő fegyverek telepítésének nélküliség felszámolására. színterévé válik-e, vagy Olyan problémák ezek, lyek megoldásától nagy mér tőkben függ a Német Szövet sem. Külpolitikai téren is hibáztak me- a szociáldemokraták, hisz a biztonsági kérdésekben vallott következetlen álláspontségi Köztársaság boldogulá- juk egyáltalán nem zárta ki a sa és jövője — írja kedden a továbbfegyverkezést. Pravda. A lap tudósítói az egyes pártok választási eredményét ' elemezve megállapítják, hogy sok szavazó —, akik korábban a szociáldemokratákat támogatták — most a keresztény unióval szerencsét”. Abból ki, hogy a nagytőkével szoros kapcsolatot fenntartó CDU Csak egy hajszálon múlt a szabaddemokraták bekerülése a Bundestagba, hisz a választók jelentős része nem bocsátotta meg az FDP-nek,' „próbált h°85r tavaly szeptemberben indultak megbontotta a koalíciót a szociáldemokratákkal. Kétségkívül a „Zöldek” be- —CSU könnyebben úrrá lesz kerülése a Bundestagba je- majd az ország gazdasági ne- lentette a legnagyobb megle- hézségein. Egy „csipetnyi bé- petést, hisz évek óta először keszeretetet” keverve prog- fordult elő, hogy új párt be ramjukba a kereszténypártok- tudott jutni a parlamentbe. nak sikerült elterelniük a választók figyelmét arról, hogy kelése szerint a a korábbiakhoz hasonlóan a rakétatelepítés A Pravda tudósítóinak érté- Zöldeknek” kérdésében laváltozatot. A szociáldemokraták Madridi találkozó Csökkent a nyitott kérdések száma Csökkent a nyitott kérdő- ladást értek el. Csökkent az sek száma, továbbra is építő eltérő vélemények száma —, igaz viszont, hogy a nyitott kérdések között még néhány fontosnak minősített téma található. Svájc, Finnország, Ausztria, Svédország és Málta delegátusainak összegzett véleményéből kicsendül: ha a megoldási készség, az épitő tárgyalási hajlandóság fennmarad, nő a remény a madridi eredményes befejezésére, olyan tartalmas és a légkör az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó madridi találkozón. Hétfőn délután a küldöttségvezetők nem hivatalos ülésén számolt be öt semleges ország képviselője a szűkkörű tárgyaló csoportok eddig végzett munkájáról: az úgynevezett témakoordinátorok a záróokmány-tervezet egyes fejezeteinek véglegesítésével foglalkozó csoportok tevékenységéről adtak számot. . . ___________.. r ögzítették, ZárÓd°kU‘ A beszámolók hogy az elmúlt hetekben a tárgyalófelek részéről megállapodási szándékot tapasztaltak. Ennek is betudható hogy a különböző tárgyalócsoportok jelentős előrehamentum elfogadására, amely valamennyi részt vevő ország álláspontját tükrözi. A madridi találkozó" kedden teljes üléssel folytatja munkáját. (MTI) Halálos ítéletek Dél-Koreában A dél-koreai legfelsőbb bi- Azzal vádolták őket, hogy taJ róság kedden jóváhagyta két valY politikai okokból felellenzeki fiatal halálos itéle- rikai kulturális központot, és tét, és 14 társuk egytől tfz ezzel egy ember halálát okoz- évig terjedő börtönbüntetését, ták. t (MTI)