Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
SZEMÉLYES TÖRTÉNELEM Olvasás és könyvterjesztés A könyvértékesítő vállalat munkája Summásvilág németben Minden statisztikai adat, kimutatás egyértelműen arról tanúskodik, hogy a Könyvkultúra világszerte, és nálunk is rohamosan fejlődik. A Guten- berg-galaxisnak, a könyvre alapozott kultúrának koránt sincs hát vége. Az elmúlt tíz év alatt Magyarországon duplájára növekedett a kiadott művek száma, több mint két és félszeresére nőtt a példányszám. 1972-ben 1 milliárd 200 millió forintot, 1982-ben 3 és fél mil- liárdot költöttünk könyvre. A számok bűvöletéből azonban ki kell jutnunk, mélyebbre kell ásnunk a statisztikák felületet tükröző világánál, és több‘gondot kell fordítanunk a részleteket is láttató elemzésre. A gond egyrészt az időnkkel van. A növekvő, az olvasásra mégis egyre kevesebbet engedélyező szabad időnkkel, melyből egyre nagyobb részt hasit ki a második gazdaságban való részvételeinktől kezdve a kiskertekben végzett munkálkodásunkon át a gépkocsiig és a televízióig oly sok minden. Másrészt a könyveket igazán az tudja szeretni, aki könnyen és jól tud olvasni. Ez ma még nem is olyan kézenfekvő dolog. Sainos, tömegméretekben is űira termelődik az olvasási készség minimumával rendelkező fiatalok tábora. Sok tehát a tennivaló a művelődés allaootát még nagyon sokáig meghatározó könvv- és olvasási kultúra területén. Mit tehet esv vállalat, a könvvértékesítő vállalat mindezért? Feladata a könvvtárak és p* szövetkezeti könyvesboltok hálózai'ának könyvekkel történő ellátása, az imoortkönv- vék fo-gaimazása. és saiát. kiskereskedelmi tevékenységének megszervezése. Forgalomba hoztunk 850 millió forint értékű könyvet, 14 százalékkal többet, mint 1981-ben. A könyvtárellátás területén 20 százalékos volt a forgalomnövekedés, ebből a könyv közel 15 százalékos. A szövetkezeti területre kiszállított könyvek értéke 14,2 százalékkal emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom növekedése 16,2 százalékos. A könyvértékesitő vállalat nagy és jelentős ellátási szférája: a könyvtárak hálózata. A tíz év óta tartó dinamikus fejlődés töretlen. A könyvtár- ellátóval szerződött könyvtárak száma emelkedett: 1972- ben 3523, 1982-ben 6227 könyvtárral kötöttünk szerződést. Ü] szolgáltatásunk a könyvtári bútorok forgalmazása és a könyvtárak hanglemezekkel való ellátása. 1981-hez képest több mint 30 százalékkal nőtt hanglemézforgalmunk, a könyvtári nyomtatványok és felszerelési cikkek forgalma pedig 12 százalékkal. Jelentős feladatunk a nemzetiségi könyvtárak informá ■ lása és ellátása. A könyvtár- ellátó arra is vállalkozik, hogy a könyvtárak antikvárrende- 'éseit köznontilag kezelje, beszerezze és eljuttassa a könyveket hozzájuk. A teljes körű könyvtári ellátás ma már nem csupán a könyvekre terjed ki, hanem a nem hagyományos dokumentumokra, például a hanglemez mellett a diafilmekre is. A ISO szövetkezeti könyvesbolt, a hozzájuk tartozó 5000 bizományos üzemi terjesztő es 170 viszonteladó könyvellátásának megszervezése, a szövetkezeti könyvkereskedelem szakmai instruálása, közművelődési és kereskedelempolitikai orientálása, a kiskereskedelmi könyvpropaganda szintén a könyvértékesitő vállalat feladata. Két-három éve még sok volt a jogos panasz, amiért a szövetkezeti könyvesboltok másfél hónappal később kapták meg a könyvújdonságokat, mint az állami könyvesboltok Hetvenhat ÁFÉSZ-könyves- boltol és számos viszonteladót vontunk be a gépkocsival való áruellátásba. Ezekbe a boltokba így Budapesttel egyi dobén érkeznek a könyvek. Többek között ennek eredményeként, az országos átlagot meghaladó mértékben, 16,2 százalékkal nőtt a szövetkezeti könyviorgalom. Figyelemmel kísértük a tizenöt kijelölt ÁFÉSZ-könyves- bolt hatósugarában élő nemzetiségek anyanyelvű könyvellátását. A könyvvel gyengén ellátott területeken az érdekelt ÁFÉSZ-eket ösztönöztük a könyvesbolthálózat bővítésére Fertőszentmiklóson és Ibrányban úi könyvesbolt, Répcelakon és Debrecenben áruházi könyvrészleg, Hódmezővásárhelyen az ÁFÉSZ és a takarékszövetkezet közös üzemeltetésében önálló könyvesbolt létesült. Az új gazdálkodási körülmények nagyobb vállalkozási lehetőséget, új szervezeti formákat kínálnak. 1982 februárjától a könyvértékesítő vállalat is megkapta a teljes, a komnlex kereskedelem lehetőségét. Módja van könyvesboltok létrehozására is. Egészséges verseny alakulhat ki az Állami Könyvterjesztő Vállalattal Budapesten, és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalattal vidéken a lakosság jobb könyvellátása érdekében. Hogy erre milyen nagy szükség van. arra utalnak a bevezető olvasási adatok. Drucker Tibor a könyvértékesítő vállalat igazgatója Schéner Mihály alkotásai Schéner Mihály a saját képére formálja a világot. Húsz éve, hogy kisebta-na- gyobb kiállításain újabb stílusok, műfajok nyelvén szól a közönséghez. A kritika nem mindig fogadta egyértelmű elismeréssel műveit, ä „Schéner-jelenség” azonban győzedelmeskedett. Alkotásai — absztrak expresszionista, konstruktív festményei, organikus és geometrikus formákból építkező fa- és fémplasztikái, a rajzkalligráfiáját szigorú mértani absztrakcióvá lényegítő grafikái, játékformatervei — nemcsak látni: élni tanítanak. Schéner tevékenység- központú művészete nehezen ragadható meg a kiállítás keretein belül, hiszen művei szabadon vándorolnak ide-oda a képző- és iparművészet illetve a színház hagyományos területének határain. Da valamennyi művét a játék szeretete és tisztelete, illetve a tág értelemben vett népművészet ihlető ereje hatja át. Formai és tartalmi szempontból is a nemzeti és az egyetemes összefonódása jellemzi munkásságát. Pásztorok, betyárok, huszárok, mesés hibridek, szánalmasan esendő emberek és emberléptékű fantáziavárosok modelljei népesítik be Schéner világát. Dorottyás kocsi Dékán, íródeák, Tulipános Mariska „Viszi a ködöt az idő — és az időt mi hoztuk magunkkal.” (József Attila) — Krácser Ferencné, születtem Csorba Ilona, 1916. június 29-én, Szarvasgedén, itt a közelben. Apám Csonka Ferenc, anyám Gre- gus Zsuzsanna, mi voltunk kilencen testvérek, három fiú, hat lány, én voltam a kilencedik, az utolsó. A többiek elhaltak, csak ketten élünk, én meg a bátyám, apám elhalt tizennyolcban, nem a háborúban, idehaza, hűtős volt a tehenészetben, a gazdaságban, ő vette át a tejet, a fejőktől, ő kezelte, egyszer nyáron délben lefeküdt a hideg kőre, a veséje gennybe ment, így halt meg, akkor én még csak kétéves voltam. Édesanyám itt élt velünk Palotáson, ő 66-ban halt meg. De kezdetben kint laktunk mi még mindnyájan Gedén túl az aranyosi tanyán, édesapám ott magtáros volt, később voltunk aztán Pál- telken, ott volt hűtős a Sósbergernél az ő gazdaságában. A tejet Héhalomba szállították, ott gyűjtötték, onnan került aztán tovább. — 0— 0 — 0 — o — o — — Páltelken kommenciósok éltek, megkötötték a szerződést — negyedévenként rozs, búza, árpa és tiszta, ez tett ki évente tizennyolc mázsát, ebből élt meg egy kilenc-, tíztagú család. Hát csak nehezen, jártak hozzá még az asszonyok napszámba délután és vettek hozzá a malomból lisztet, abból tópítot- ták. Azzal a kicsiből, máshogy nem éltek meg. Páltelken volt egy-egy konyha és mindegyikhez négy szoba, abban laktak a családok, akárhányan voltak is együtt, ehhez még egy kis kamra, amiben az élelmet tartották, hát élt ott vagy harminc család, vagy még több. Tizenkét pár iga volt, mindegyikhez kellett egy ember, egy iga meg négy ökör volt, meg' voltak lófogatok, két lóhoz egy ember kellett. Hát lehetett vagy ötven család, iskola is volt később, oda jártam én is, sokáig ötven-hatvan gyerek járt be a faluba iskolába, aztán lett ott iskola, az volt a templom is, havonta egyszer kijött a plébános. Vasár- és ünnepnap mindenki bejött a faluba, de azok, akik nem dolgoztak, mert az állatnál mindig maradtak emberek. Ez így nézett ki. Neveltünk ott disznókat kinek hogy sikerült, volt akinek tizenhat is volt, már ahogy ki milyen ügyes, aszerint. De nagyon nem lehetett ügyeskedni, ha elvitt valamit, egv darab fát, amit nem szabad, egy hónapig a gyerekek nem kaptak tejet. Igv mindnyájan gazdasági cselédek voltunk, kommenciósok mind, éves szerződéssel, ha letelt, elmehetett, maradni akkor maradt, ha akarták. Szerződtettek nőket két hónapra cukorrépára, a szerződtetők hoztak asszonyokat még Tarnaőrsről is a Sósbergernek. Nagy földjei voltak neki, egyik nagytag Túrán, aztán errefelé Palotás, Héhalom fölött, Gede környékén. Mindenütt. Foglalkozott cukorrépával, mert kötelezvénye volt, részvényes volt a selypi cukorgyárban, azért az volt a legtöbb tavasszal. Nyárra meg aratókat szerződtettek, akik learatták a nagy földeket minden tizedik kévéért. A szerződés már télen volt, jött az ispán meg még egy ember, minden egyesnek alá kellett írni. A Duzs János meg a Szűcs Andris és a Horváth Andris, azok voltak a szerződtetők. Meghaltak már mind. Huszonöt pengő volt egy hónapra. Erre semmi mást nem kaptunk. — o — o — o — o — o — — Aztán mentünk más megyébe hat hónapra is, mentünk summásnak Mezőhegyesre. Jött ide egy ember, annak aláírtuk. Vittek oda bennünket, első évben csak hatunkat, második évben jött a gazda „ha Palotásból tudnának huszonöt személyt kommen- dálni, akkor maga a konyhán maradhatna” —, jött vagy harminc személy, még Szűcsiből is, Hevesből is jöttek. Április utolján, május elején Aocról vagonnal szállítottak bennünket, vittük a szerszámot, kapát, villát, lapátot, asszonyok, kapát, villát... Férjem is itt van, őt is kérdezheti... — Krácser Ferenc vagyok és ha már itt tartunk, amikor én mentem a feleségemmel, vittem két kapát, két villát és magamnak egy kaszát. Megkezdtem május elején a kaszálást és november végéig mindig kaszáltam. Mindig volt mit, de nem egy évben, az ember elment mindig, nagy dolog volt, de az a gazdaság, meg merem mondani, teljes ellátást adott, a szállásunk barakban volt, egyben huszonötén, egy-egy helyen elvoltak választva. Nem volt ott birtokos, százados volt a főintéző, alezredes volt a... nevükre már nem emlékszem, kincstáré lehetett, úgy gondolom, a gazdaság. Na, ott aztán priccseken háltunk, mindenkinek egy szalmazsákja volt, vittünk lepedőt, mindent, jól is tartottak, hat kiló szalonnát kaptunk ott ketten egy hónapra. Fejenként egy kiló kenyér volt aztán még naponta. Volt főzve, krumpli vagy tésztaleves, tíz deka hús minden másnap, aki akart, sütött szalonnát vagy krumplit. Ez járt ünnepnap is. — o — o — o — o — o — — A munka ugyanaz volt, mint idehaza, kaszálás mindig, lucerna, szudánfű, aztán másfél hétig arattunk, mert gép nem volt, 12 ezer magyar hold Mezőhegyesen, oda 12 ezer ember ment be. minden évben tavasz- szal kezdtünk és tartott, amíg a vad libák elköltöztek, addig. Egy ilyen táblába beálltunk kaszáláskor, első kaszás voltam, 24 emberem volt, a másik oldalon megint 24, így haladtunk, megkezdtük, de reggel nyolcra nem értünk ki a szélére. Csak tízre értünk ki. Közben volt a früstök, no, amikor kiértünk, akkor mondtam „aki nagyon cigarettázik, az most gyújtson rá”, de hát aznap ez volt neki az első, ugye. — Én akkor nem voltam kint, százhuszonöt személynek gyúrtam a konyhán egyedül a tésztát harminc kiló lisztből. Sok volt hat hónapig. De valakinek főzni is kellett „jól van Ilona, azért csak te legyél odabent”, aztán vittük nekik az élelmet. A kaszásoknak volt egy félrészese. Két kaszás után egy asz- szony kötött. De jó föld is volt az. Amikor le akarták kötni a keresztek tetejét, a férfiaknak ugrani kellett, hogy elérjék, nem voltunk ott azóta, de már bemutatták, emeletes házak vannak... Ott voltunk 36-ban, 37-ben, 38-ban, később oda már nem mentünk, amikor a gyerekek nagyobbak voltak. — o — o — o — o — o — — Elmentünk németbe 39-ben, az volt az utolsó. Községházáról jött a szerződés, oda csak kevés ember kellett. Csak öt-hat pár mehetett innen. Férj-feleség vagy férfi-nő, ez volt a kikötés, nem kellett, hogy férj. feleség legvenek. Innen mi négyen mentünk, egy ember meg á lánya. A'szerződés a türing;ai járásba, Grejszenhe szólt. Amit kellett, elmondtak a jegyzőségen, a Bittera Tibi volt ott. ő mondott ilyet „oda az mehet, akinek családja van és rászorul, meg akr máskor is járt már el innen summásnak”. Mentek volna,»hű, sokan! Jelentkeztek, lettek volna többen is. de a Bittera jól ismert bennünket, bízott bennünk. íev aztán kijött a papír. Azt már a gazda küldte, előzetes cím elánján. Jött a fényképész is ide, d;rekt Palotásra, hogv akik mennek, azokat levegye. A ház végében oda kellett állni, a Bedőnagv n^ni- éknél. igv vettek le bennünket, nem tudjuk, honnan jött a mester, de a kének még megvannak. A papírt elküldték Gyarmatra ellenőrzésre. Visszajött, akkor bélyegezték le és betették a kéneket. Máiusban mentünk el 39-ben pünkösd után. Ancon összegyűltünk és igv mentünk Pestre, ott már egv külön vonathoz gyűjtöttek bennünket, akik németbe mentek. Nem kellett sehol átszálln! már, éjjel tizenegykor indultunk, de mi már akkor nem törődtünk vele „biztos, hogy elindul”. Két nap mentünk aztán és amikor Becsbe érv tünk, már vártak, kaptunk egy kis csontié^ vest a nővérektől, kondérból, műanyag pof harakból, meg olyan gömbölyűkből a rizsád. Haliéba értünk, ott volt egy vezető, az szétszortírozott mindenkit, ki hova és ide-oda tette őket „várjanak, mert jön a gazdájuk” — aztán jött is a gazda, a Valter, fiatal ember, amikor a lengyel háború kiütött, elment és nem is jött. vissza. A felesége rendezkedett attól fogva, négyszáz holdja volt a családnak —, minket magyarokat szerettek, mert tudták, hogy többet dolgozunk, mint a németek. Kaptunk egy lakást, rendes szobát, mire odaértünk, meg volt terítve. Így voltunk Valter Fiedrinél, így hívták. Nemrég jártunk arrafelé, a demokratikus országban, mert a fiunk ott dolgozik az NDK-ban, Drezdában, megnősült ott, esztergályos, hegesztő, kovács, de ahol mi 39-ben voltunk, az most nem az NDK-ban van. A fiunknak két gyereke van, három évig volt, aztán újra ötig, 84-ben lejár, nem tudjuk, hogy lesz. Szeretik ott őt, a kovácsságot meg a tarjáni acélban tanulta ki. — o — o — o — o — o — — Ott már jegvrendszer volt 39-ben, akkor ott már készülődés volt, rossz idő. Amikor megindultak, mozgott a ház, lehajlott a búza a határban a propellerektől, amikor felettünk vonultak, jött az egyik parasztgyerek „Franz!” azt mondja „Krig!” — mondom neki „hűha, miért?” azt mondja „én nem tudom” — „akkor én honnan tudjam?!” Egy részben dolgoztunk velük, de volt, amikor mi külön, akkordban, külön mindent kialkudtunk, mert mi bátrabban dolgoztunk, mint a helybeliek, azok nagyon komótosak voltak, csak pontosan nézték az időt. Ők így dolgoztak, „hat óra van, kész”, akkor aztán akkor se mentek tovább a földön a sorba, hogyha csak karnvúitásnyíra volt a vége. De mi akkor is mentünk'tovább. A magyar parasztot ezért szerette a külföldi is, mert mi kikapartuk a hó alól a répát, azt nem hagyhattuk ott, nem hagyhatta ott az ember, mi erre szoktunk rá az életünkben. Tizenhárom hold rér>át szedtünk ki mi négyen azzal az emberrel meg a lányával, így dolgoztunk ott egészen december 12-ig. De én akkor már asszony létemre másodmagammal dolgoztam, mert mi már akkor a férjemmel hárman voltunk. Akkor azután, amikor hazajöttünk az utolsó summás útról, mi a pénzünket megkaptuk itthon pengőbe átszámítva, de jobban is jártunk, mert a márka jobb volt a pengőnél, ezért a hat hónapért mi ketten nyolcszáz márkát kaptunk, hát így volt májustól decemberig 39-ben. De mi többet aztán már nem mentünk sehova, jött a háború, aztán meg még előbb, ahogy hazajöttünk decemberben, a férjemet mindjárt 40 januárjában vitték is a Kárpátokba, ott szolgált kilenc hónapot. De mi akkor ott a Fiedrinél 39-ben duplát dolgoztunk, mint a németek. T. Pataki László
