Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

Úttörő-olimpiai előzetes Ökölvívó-palánták fesztiválja Salgótarjánban Három hét múlva: országos döntő STC-s fiatalokkal Gőzerővel készül a szervező bizottság az ökölvívó úttörő- olimpia salgótarjáni országos döntőjének lebonyolítására. Az április 8-án és 9-én rendezen­dő verseny színhelye a váro­si sportcsarnok lesz, és már a fővédnökök névsora is ponto­san jelzi az esemény jelentő­ségét. Köztük van Púder Já­nos, az OTSH elnökhelyettese; Gyenesei István, az MSZMP KB munkatársa, a Magyar Ököl­vívó Szövetség utánpótlás-bi­zottságának elnöke; Molnárné Kozma Erzsébet, a Magyar Úttörők Szövetsége országos tanácsának titkára; Varga Fe­renc. a MÖSZ elnöke és Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a magyar felnőtt válo­gatott keret edzője. Megyén­ket Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára: Berki Mihály, a Nóg­rád megyei Tanács elnökhe­lyettese és Szúnyog Tibor, az MTSH elnöke képviseli a fő­védnökök soréban. Mellettük még tizennégy védnök és ti­zenöt tagú szervező bizottság gondoskodik a körültekintő előkészítésről, a zavartalan lebonyolításról, és arról, hogy a vendégek kellemes élmé­nyekkel gazdagodjanak majd Salgótarjánban. A tervezett program szerint a tizenöt súlycsoport 4—4, döntőbe jutott versenyzője 1— 1 tartalékkal és a kísérőkkel április 7-én estig érkeznek meg a városba. Szálláshelyük a Furák Teréz kollégium lesz, ahol este 18 órától már próba­mérlegelésre is lesz módjuk, ezt pedig közös vacsora követi. LABDARÚGÁS 7 Másnap reggel orvosi vizs­gálat és mérlegelés követke­zik a sportcsarnokban, majd reggeli után a csapatvezetők technikai értekezletre gyűlnek össze, miközben a versenyzők az őket patronáló salgótarjá­ni és környékbeli úttörőcsapa­tokkal találkoznak az iskolák­ban. Ebéd után rendezik a megnyitóünnepséget a sport- csarnokban, 15.30 órától, az elődöntők pedig ezt követően kezdődnek. Az április 8-i programot vacsora és filmve­títés zárja. Szombaton reggeli után ke­rül sor az orvosi vizsgálatok­ra, délelőtt pedig kulturális program szórakoztatja a ven­dégeket. Az ebédet követő „csendespihenő” után, 16 óra­kor lépnek szorítóba a döntő résztvevői, kispapírsúlytól föl­felé. A szokásoknak megfele­lően a következő súlycsoport döntője után hirdetik ki a végeredményt. Az arany-, ezüst- és bronzérmek mellett minden résztvevő oklevelet, (a tartalékok emléklapot) és számos ajándékot, emléktár­gyat kap a rendezőktől. Kü- löndíjban részesül a legjobb Nógrád megyei, a legtechni­kásabb, a legharcosabb és a legfiatalabb versenyző, a leg­eredményesebb edző, iskola és egyesület. Az országos döntő ünnepé­lyes záróakkordját szombat es­te 18.30 órára tervezik, ezt pe­dig fogadás követi a meghí­vott vendégek részére. A ver­senyzők, a kísérők, a verseny- bíróság tagjai — köztük Ser­mer Györggyel az élen számos nemzetközi bíró — és a többi vendég javarészt vasárnap délelőtt utazik el Salgótarján­ból. A legnépesebb versenyzői gár­da Budapestről és a következő ökölvívó úttörő-olimpiai döntőt rendező Bács-Kiskun megyé­ből érkezik Nógrád megyébe, egyaránt 13 öklöző vei. A leg­több induló ugyancsak a le­endő új helyszín, Jánoshalma sportegyesületének tagjá. A Salgótarjáni TC-t hatan kép­viselik: kispapírsúlyban Ra- fael Géza, papírsúlyban Sár­közi József, kislégsúlyban Mol­nár Csaba (mint tartalék), légsúlyban Németh Sándor, könnyűsúlyban Lakatos Sán­dor és kisváltósúlyban Botos Albin, aki a sikert sikerre halmozó, salgótarjáni Botos­dinasztia újabb tehetséges tagja, a hagyományok folyta­tója lehet majd. A jánoshal- miak és kecskemétiek mellett a Bp. Vasas és a Bp. Honvéd, az Egri Építők és a Győri Dó­zsa, valamint a Borsodi Bá­nyász képviselteti magát a nagyobb egyesületek közül legalább három versenyzővel. Minden bizonnyal nagysza­bású, emlékezetes verseny lesz az ökölvívó úttörő-olimpiai döntő Salgótarjánban. Remél­hetőleg nem csak a rendezők, de az STC sportolópalántái is gondoskodnak majd arról, hogy a seregszemle nézőkö­zönsége ugyancsak kellemes délutánokat töltsön a sport- csarnokban és sok hazai si­kernek tapsolhasson a mérkő­zéseken és az eredményhirde­téskor. v. f. TEKE NB III. Rangadón Folytatódtak a küzdelmek az NB III-as teke csapatbaj­nokságban. A hetedik' fordu­lóban a Somoskőújfalu csapa­ta hazai pályán a Mátrano- vák együttesét fogadta. A me­gyei rangadóra zsúfolásig megtelt a Somoskőújfalui te­kecsarnok nézőtere. Az első párosban Szabó Sándor és Fo­dor Tibor vívott nagy csatát. A küzdelemből a hazai Szabó került ki győztesen, így némi előnyhöz jutott a Somoskő­újfalu. Ezután a Mátranovák percei következtek, kiegyen­súlyozottabbá vált a küzde­lem. A hazai csapat megpró­bált erősíteni, jelentősebb előnyt azonban nem tudott kiharcolni a lelkesen küzdő novákiakkal szemben, fgv ma­radt izgulnivaló a hajrára is. Az ötödik és hatodik páros csatájából Fancsik István és Molnár János, a hazai csapat NB Il-es fordulók — más napokon! Az MLSZ versenybizottsága a Luxemburg—Magyarország és Magyarország—Luxemburg EB-selejtező mérkőzések mi­att (mindkét találkozó vasárnapi napon kerül sorra) az NB Il-es for­dulókat egy nappal korábbra tette. Ezért a március 27-re kiírt NB Il-es fordulót 26-án, szombaton, 15 órakor rendezik meg. Az április 17-i mérkőzé­sek pedig április 16-án, szom­baton 17 órakor kezdődnek! Egyébként a két válogatott összecsapást március 27-én, va­sárnap 15, illetve, április 17- én, vasárnap 17 órakor közve­títi a televízió! és két vendégsiker Egy hazai A megyei ifjúsági labdarú­gó-bajnokság 18. fordulójában Kisterenye csapata fél tucat góllal aratta a legnagyobb különbségű győzelmet, ezút­tal Nógrádmegyer ellen. Két együttes nyert fölényesen ide­genben. A listavezető STC II. rangadónak számító talál­kozón győzött 4—0-ra Mátra- novákon, a 2. sz. Volán pedig öt gólt lőtt Szurdokpüspöki­ben. Biztosan nyert Nézsa csa­pata Szendehellyel szemben. Meglepő vereséget szenvedett a Romhány Somoson. A Bá­nyagép SK csapata kemény mérkőzésen győzte le az öt­vözetgyáriakat, s elkerültek az utolsó helyről, Sajnos, is­mét elszaporodtak a sport­szerűtlenségek. Hét kiállítás­ra és hét sárga lapos figyel­meztetésre került sor. Nézsa—Szendehely 3—0 (1—0) V.: Hoffmann. A sportszerű mérkőzés góljait Grenács, Ka­zár és Bábián lőtte. Jó: Ku- csera, Prontvai I., Marosi, Ka­zár, ill.: Pölös, Fuchs, Bodo- nyi J. Szécsény—Szőnyi SE 2—1 (0—0) V.: Hukics, Rádi Ferenc és Németh László (Szécsény) fi­gyelmeztetve, Varga Zoltán, ill. Nagy Zsolt kiállítva. Gól­lövő: Vanya L., Gyenes Zs., ill.: Ács I. Jó: Ábel, Fiikor, Valter, Vanya, Gyenes, ill.: Jancsó, Lengyel, Kállai. Szurdokpüspöki—2. sz. Volán 0—5 (0—3) V.: Gál. G.: Ács, Szabó S. (2—2), Baranyi L. Jó: Patva- ros, Fülöp, ill.: Dér, Baranyi, Ács, Szabó. St. Somos— Romhány 2—0 (1—0), V.: Angel, Kiss József (Somos) kapott sárga lapos figyelmez­tetést. Góllövő: Angyal P.,^- lázs K. Jé: Molnár. Medve, Antal B., Tóth I., ill.: Saran- kó, Maszlik, Pelczéder, Sági P. St. Bányagép—St. Ötvözetgyár 4—2 (0—1) V.: Gilyen. A sportszerűt­len mérkőzésen kiállítva Há­rom' Tibor, ill: Kalas Antal és Pusuma András. Az ÖMTE kapusa kiállításával is hozzá­járult a vereséghez. MÁTRANOVÁK— STC IFI II. 0—4 (0—3) V.: Takács. M.-novák: Bőhm — Maruzs, Bélteki, Grózinger, Répás — Tóth, Nagy, Varga — Danyi, Szabados, Mezei. Edző: Szoó Miklós. STC: Vári — Fancsik, Kerényi, Makán (Stark), Kovács — Stayer, Ur- bányi (Oláh), Tóth — Bar- tus, Tőzsér (Jónás), Jaszik. Edző: Horváth Gyula. A cso­port rangadójának tekinthető találkozón a stécések léptek fel támadólag, s egy rossz les- reállítás következtében már a 2. percben Bartus megsze­rezte a vezetést. A 7. perc­ben egy jobb oldali szárny- támadás után Stayer beadá­sát Tóth fejelte a hálóba. 2—0. A 19. percben szépíthet­tek volna a novákiak, de Da­nyi nagy helyzetben mellé lőtt. A 26. percben Urbányi— Jaszik kényszerítő játékból Jaszik a kifutó kapus mellett lőtt a hálóba. 3—0. A 40. percben nagy nováki helyzet­Főiskolásolc futása A salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola diákjai és dolgozói futóversennyel emlé­keztek meg a márciusi ifjak- ról. A „Kokárda” futóverse­nyen 148-an teljesítették a 2 és fél kilométeres távot. Eredmények: Lányok. 1. Gál Anikó HJA, 2., Horváth And­rea I/B, 3., Jenei Ildikó I/D. Fiúk: 1. Béres József. Dolgozó KISZ, 2., Nagyfalusi Sándor I/D, 3. Susán Pál II/D. Csapatverseny, lányok:!. I/B 17 hsz. (Horváth A. Forgó A. Kurucz J.) Fiúk: 1. II/B. 15 hsz. (Susán, Csomós, Kalmár ) ben a kapufa mentett. A 68. percben Stayer beadásából Jónás állította be a végered­ményt. Jó: Bélteki, Grózin­ger, ill.: Kerényi, Fancsik. Bartus, Jónás. Kisterenye— Nógrádmegyer 6—0 (2—0) V.: Rideg J., Sándor Tibor (N.-megyer) kapott sárga la­pot. G.: Molnár L. (4), Tóth L., Frajt P. Jó: Dobrocsi, Molnár L., Stumpf, ill.: Sán­dor L., Veíki N. Kazár—Erdőkürt 2—0 (1—0), V.: Gilyen. Tőzsér Tibor, ill.; Haviár Mihály kapott sárga lapot. G.: Tőzsér T. (2). Jó: Tőzsér T., Koós kapus, ill.: Pusztai, Karman. A bajnokság állása í. STC ifi n. 18 16 1 1 85-17 33 2. K.-terenye 18 12 2 4 62-32 26 3. Nézsa 18 12­6 45-27 24 4. Erdőkürt 18 10 3 5 47-22 23 5. M.-novák 18 10 1 7 54-32 21 6. 2. sz. Volán 18 9 3 6 44-30 21 7. Szécsény 18 8 5 5 45-35 21 8. Romhány 18 9 2 7 62-34 20 9. St. Somos 18 7 4 7 41-45 18 10. Kazár 18 7 4 7 31-48 18 11. Szőnyi SE 18 7 1 10 34-42 15 12. N.-megyer 18 5 2 11 22-39 12 13. Szendehely 18 6­12 31-54 12 14. St. ötvözetgy. 18 4 2 12 31-57 10 15. St. Bányagép 18 3 1 14 19-59 7 16. Sz.-püspöki 18 2 3 13 16-86 7 IV. forduló, március, 20.15.00 óra: Kis-Z.-völgye—Egyházas- gerge, Cered,—Ménkes, Mi­hálygerge—K.-lapujtő, KSZSE —Etes, K.-berény—M.-vere- bély/NB. V. forduló, március 27.15.00 óra: Egyházasgerge—Cered, Mi- hálygerge—Ménkes, Karancs- lapujtő—KSZSE, M.-vere- bély/NB—Kis-Z.-v., Etes—Ka- rancsberény. VI. forduló, április 3. 15.00 óra: Mihálygerge—Egyházas­gerge, KSZSE—Ménkes, K.-la­pujtő—Etes, Cered—M.-vere­bély/NB, Kis-Z.-völgye—K.-be­rény. ■VII. forduló, április 10. 15.30 övvizsga a cselgáncsozáknál Szorgalmas felkészülés után szigorú követelményeknek kell megfelelnie minden cselgán- csozónak ahhoz, hogy a ver­senyzői minősítést jelző, kü­lönböző színű övék valamelyi­két megszerezhesse. Ilyen öv­vizsgát rendeztek a napokban Salgótarjánban, az STC spor­tolói számára. A minősítő bi­zottság tagja volt Fülöp Sán­dor kétdanos mester, a buda­pesti dankollégium tagja, to­vábbá Károly Antal egydanos edző, a tarjániak szakvezetője. A vizsgára 23-an jelentkeztek, közülük 16-nak sikerült is meg­szereznie valamelyik fokozatot. A legjobban az ifi I. kategóriás, hét éve versenyző Marosszéki Gábor és az ifi II. korcsoport­ba tartozó, négy esztendeje cselgáncsozó Oláh László sze­repelt: ők megszerezték az 1 kyu értékű barna övét, Az alacsonyabb korosztályokból a serdülők közül hárman kék, 8 úttörő zöld és 3 kisdobos na­rancs-, illetve citromsárga szí­nű övét szerzett. A legjobbak a hét végén Baján országos minősítő versenyen vehetnek részt. óra: E.-gerge—KSZSE, Ménkes —K.-lapújtő, K.-berény—Cered, M.-verebély/NB—M.-gerge, Etes—Kis.-Z.-völgye. VIII. forduló, április 17. 16.00 óra: Egyházasgerge—Ménkes, M.-verebély/NB—K.-lapujtő, K.-berény—KSZSE, Kis-Z.-völ- gye—Mihálygerge, Cered— Etes. Az ifjúsági mérkőzést a fel­nőttmérkőzés előtt 1 óra 45 perccel kell kezdeni. A bajnokság befejezése után a versenykiírásnak megfelelő­en „rájátszás” következik a végső sorrend megállapítására. A csapatok az összes eredmé­nyüket viszik magukkal. NÓGRÁD = 1983. márciusi?., szombat (andó m.) Salgótarjáni járási labdarúgó- bajnokság tavaszi fordulóinak a sorsolása nyert a Somoskőújfalu játékosai kerültek ki győzte­sen. Az izgalmakban gazdag mérkőzésen a két pontot a jobban hajrázó Somoskőújfalu csapata megérdemelten sze­rezte meg. A Pásztó együttese idegen­be, az Egri Forgácsoló ottho­nába látogatott. A vezetést a vendég pásztóiak szerezték meg, de a második páros után javítottak a hazaiak. Ezt kö­vetően ismét a pásztóiak per­cei következtek, de az ötödik párosban Skovrán, kihasznál­va ellenfele gyenge szereplé­sét, ledolgozta csapata hátrá­nyát. Ezzel megfordította a mérkőzés kimenetelét is. A győzelmet a hazai pálya elő­nyét élvező Forgácsoló csapa­ta szerezte meg. Eredmények: Somoskőújfalu—Mátranovák 6—2 (2438—2341) Somoskőújfalu: Szabó 412, Németh 366, Kéri 405, Jan- kuj 398, F'ancsik 433, Molnár 424. Mátranovák: Fodor 399, Koz­ma 373, Farkas 391, ifj. Kecs­kés 390, Nádasdi 404, Kecskés 384. Egri Forgácsoló—Pásztó: 5—3, (2339—2305) Egri Forgácssió: Miskolci 368. Szilasi 404, Viczepap 372, Mohácsi 408, Skovrán 407, Lezskovszki 380. Pásztó’ Koczka 371, Tóth 362, Huber Béla 384, Huber, István 413, Bata 359, Csemer 416. A csapatbajnokság nyolca­dik fordulójában a Pásztó csa­pata hazai pályán a Lőrinci gárdáját fogadja, míg a So­moskőújfalu az Egri Zöldért; a Mátranovák a Petőfibánya otthonába utazik. Hét végi sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ Ffi NB III., Mátra-csoport: St. Volán—Finommechanika, Salgótarján, Malinovszkij úti alsó tornaterem, 14 óra. FIN Kupa ’83. Salgótarján, Mali­novszkij úti alsó tornaterem,. 8 óra. ATLÉTIKA Városi ifjúsági mezei futó­bajnokság. Salgótarján, STC tóstrandi pálya, 15 óra. LABDARÜGÁS Területi bajnokság, Mátra- csoport: Pásztó—Borsodná­dasd, Pásztó 15 óra, v.: Csik. St. Síküveggyár—Gyöngyös, Salgótarján, Sugár út, 15 óra, V.: Lénárt. Bgy. SE—Borsodi Volán, Balassagyarmat, nagy­ligeti stadion, 15 óra, v.: Os- várt. Megyei I. o. bajnokság: St. Bányagépgyár—Mátranovák, v.: Kocsis. Kezdési idő: ifik­nél 13.15 óra, felnőtteknél 15 óra. Megyei serdülőbajnokság: Nagybátony II.—Somos, STC II.—Mátranovák (öblös-pálya), Kazár—Nógrádmegyer, St. Vo­lán—Nagybátony III., Szurdok- püspöki—STC III., Kisterenye —St. Síküveg II., Pásztó II.— Szőnyi SE (13 órakor), Szé­csény—Romhány, Szendehely— Erdőkürt, Nézsa—Bgy. SE II. Kezdési idő: 15 óra. TORNA Testnevelés tagozatos álta­lános iskolák úttörő-olimpiai döntője. Salgótarján, városi sportcsarnok, 10 óra. TÖMEGSPORT Magyar Kábel Művek tö­megsportdöntője. Balassa­gyarmat, városi sportcsarnok, 16 óra. VASÁRNAP ASZTALITENISZ Megyei csapatbajnokság: Nagybátony II.—Bgy. SÉ, St. Volán II.—Mátramindszent, Nógrádkövesd—St. Volán III., Szécsény—Mátraszele. Kezdési idő 9.30 óra. ATLÉTIKA Városi serdülő mezei baj­nokság. Salgótarján, STC tó­strandi pálya, 10 óra. KÉZILABDA Pásztói járási női bajnok­ság: Tar—Bér, Felsőtold— Ecseg, Kisbágyon—Palotás­halom, Hasznos—Csécse, Hé­halom—Mátraszőlős, Szirák— —Buják. Kezdési idő: 13.30 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Nagybátony—Eger SE, Nagybátony, 15 óra, v.: Divinyi. Debreceni Kinizsi— STC, Debrecen, Kinizsi-pálya, 15 óra, v.: Maczkó. Országos serdülő- és terüle­ti ifjúsági bajnokság: Nagy­bátony—STC. Kezdési idő: serdülőknél 11 óra, ifjúsági­aknál 12.30 óra. Megyei I. o. bajnokság: Er­dőkürt—Nógrádmegyer, v.: Tóth, Balassi SE—kisterenye, v.: Imrich, Romhány—ÖMTE, v.: Martinkó, St. Volán—So­moskőújfalu, v.: Kardos, Sző­nyi SE—Szurdokpüspöki, v.: ©ilyen, Szendehely—Szécsény, v.: Dóra, Kazár—Nézsa, v.: Gál. Kezdési idő: ifiknél 13 óra, felnőtteknél 15 óra. Járási bajnokságok: Balassa­gyarmati járás, ..B” csoport: Csesztve—Csitár, Endrefalva —Cserháthaláp, Patvarc—Te- rény, Cserhátsurány—Dré- gelypalánk, Nógrádszakál— Hollókő, Varsány—Mohora. Kezdési idő: 15 óra. Pásztói járás: Tar—Bér, pel-- sőtold—Ecseg, Kisbágyon— Palotáshalom, Hasznos-Csú­csé, Héhalom—Mátraszőlős, Szirák—Buják, Szarvasgede— Kálló (ifi nincs). Kezdési idő: ifiknél 13.20 óra, felnőtteknél 15 óra. Rétsági járás: Nőtincs— Rétsági Honvéd, Tereske— Diósjenő, Nógrád—Nógrádi Honvéd, Felsőpetény—Berke­nye, Tolmács—Borsosberény, Rétság—Pusztaberki, Kisecset —Nagyoroszi II. Kezdési idő: ifiknél 13 óra, felnőtteknél 15 óra. Salgótarjáni járás: Kis-Zagy- vavölgye—Egyházasgerge, Ce­red—Ménkes. Mihálygerge— Karancslapujtő, KSZSE—Etes, Karancsberény—Mátravere- bély. Kezdési idő: ifiknél 13.30 óra, felnőtteknél 15 óra. TÖMEGSPORT Nógrád megyei Élelmiszer- kisker. Vállalat, tömegsport­napja, Balassagyarmat, városi sportcsarnok, 9 óra. Lovász József hattusa- verseny városi döntői, Salgó­tarján, városi sportcsarnok, 8 óra. Tavaszi séták Irány a Medves-fennsík! Az alig 10 kilométeres, könnyű túra páratlan szépségű tájakon vezet hazánk legnagyobb kiterje­désű bazaltfennsíkján, a Medves- fennsíkon. Utunkat a salgóbá- nyai Lovász József KlSZ-iskolá- nál kezdjük a kék jelzésű turis- taúton. A fennsíkon nyugati irányba haladunk, majd más­fél kilométer után a fennsík pe­reménél elhagyjuk jelzésünket és leereszkedünk a Szarufa-völgy természetvédelmi területre. En­nek megtekintése után észak­nak kapaszkodunk vissza a fenn­síkra. Utunkat ismét a kék jel­zésen folytatjuk. A kelleme^ sé- taúton végig a Medves-laposon haladunk Somoskőig. A vár és a Petőfi-kunyhó megtekintése után a piros jelzésű turistaúton jutunk túránk végállomásához, az eresztvényi turistaházhoz. Kirándulás Parádfürdőre A Salgótarjánból jó vasúti ösz- szeköttetéssel rendelkező Pa- rádfürdő kedvelt és kellemes ki­rándulóhely. A kora tavaszi idő­járás igen alkalmas ezen vidék felkeresésére. Túránkat Recsk vasútállomásnál kezdjük. A te­lepülés — Recsk.—JPaj-ádfürdö — hazánk egyik igen kedvelt üdü­lő- és gyógyhelye. Látnivalói kö­zül kiemelkedik a vasútállomás közelében található táj ház, melyben e vidék népművészeti emlékeit, korhű bútorait tekint­hetjük meg. Recskről sűrűn köz­lekedő autóbusszal utazhatunk Parádfürdőre, a SZOT-szanató- riumig. Ennek közelében találjuk a „Cifra-istálló” kiállítóhelyet. Itt megtekinthetők a mének és a kocsimúzeum. A Cifra-istállótól alig 3 kilomé­teres kiépített sétaúton a festői szépségű Uona-völgy lehet egyik úticólunk, ahol igen jóízű cse- vicekutat találunk. A Parádfürdőre kirándulóknak javasoljuk, a SZOT-szanatórium- tól induló, alig 3 kilométeres, egyórás sétát a Fehér-kőre. Utunkat, jól kiépített és gyógyá­szati célokra is felhasznált sé­taúton, a gyógyfürdő épülete mellett kezdjük. A fürdő mö­götti Timsós-tó után zegzugos szerpentinösvények vezetnek a Fehér-kő-kilátóhoz. A kilátóról elénk tárul a Mátra fő gerince és a Mátrától északra fekvő domb­vidék. Sétánkat bármeivik ösvé­nyen leereszkedve, a SZOT-sza- natóriumnál fejezhetjük be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom