Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-15 / 62. szám
M. Sicfeó kivon kióiittósa A kisterenyei gimnázium D.-uzsiba klubjában rendszereik a tanulóifjúság kulturális, művészeti nevelését cél zó programok. Fontos ese mén'/ színhelye volt tegnap is az iskolai klub: id. Saabó István Kossuth- és SZQT-díjas, érdemes szobrúszmüv ész kiállítását nyitották meg délután. A megyénkben élő neves művész tárlatát március 31-ig tekinthetik meg a diákok és •z érdeklődök. Kútfúrás magyar módra Nemzetközi viszonylatban is újszerű kútfúrási technológiát dolgozott ki a Tapolcán élő Páiíy Endre bányamérnök, ötlete annyira eredeti, hogy — mint az lenni szokott — sokáig nem akadt partner a megvalósításra. Végül is a szellemi termékeket forgalmazó Pannónia Agrárügynökség- figyelt fel a találmányra és vállalkozott hasznosítására. Az új technológia lényege: több vízadó réteget összekapcsolnak egymással és ezáltal megnövelik a vízhozamot, ugyanakkor kizárják a rossz minőségű vizet tartalmazó talajrétegeket. A munkát gyorsítja, hogy azonos átmérőjű csöveket alkalmaznak a fúrás során, nem pedig —mint a hagyományos eljárásnál — lefelé szűkülőt, így tehát nem kell a művelet közben újra és újra csövet cserélni.. Az ország néhány pontján már elkészültek az első Pálfy- kutak, amelyek minden tekintetben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.. A hagyományos eljárással fúrt kutaknál körülbelül harmadával kerültek kevesebbé, vízhozamuk többszöröse a szokásosnak, s ami ugyancsak nagy előnye: alig három-négy hét alatt elkészültek. Érettségi márciusban Megkezdődött az érettségi a balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola óvónői tagozatán. A leendő óvór.Sk március 8—25 között minden kedden és pénteken az iskola 4. számú gyakorlóóvodájában vezetnek foglalkozásokat. Két vizsgabizottság előtt naponta hat diák szerez érdemjegyet, amely bekerül az érettségi bizonyítványba. Az osztályzatban az tükröződik. hogy a diák milyen jártasságra tett szert négy év alatt'-a gondozói -feladatok elvéglésében, játékirányításban, valamint az óvodai ütemtervben szereplő tematikus foglalkozások levezetésében. Idén előszói- nem kell a negyedikes óvónőképző szakközépiskolásoknak módszertani ismeretekből vizsgázniuk, ezt is magában foglalja a zárófoglalkozáson kanott jegy. Ehelyett idén énekből fosnak érettségizni, ahogy azt az új oktatási és nevelési terv élőit-ja. Erre azonban csak május—júniusban kerül sor, mint a közismereti és szakmai elméié!’ '• n: •'•••ayakra. NŐGRÁD Petőfi-emlékftúrci Több mint ezer fiatal zarándokolt el vasárnap délelőtt a somoskői Petőfi-emlékkunv- hóhoz, hogy méltóképpen emlékezzen az 1848/-19-es szabadságharc eseményeire. A gazdag program ünnepi megemlékezéssel kezdődött, múltunk jeles eseményét Pintér László, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára méltatta. Ezután a Somoskőújfalui Általános Iskola énekkara adott műsort, majd a koszorúzás után a fiatalok gyalogtúrára indultak a mintegy hét kilométernyire lévő eresztvényi bornyai-turistaházhoz. Itt folytatódtak a rendezvények, ügyességi és sportversennyel, játékokkal, kultúrműsorokkal. A jól sikerült Petőfi-emlék- túra a késő délutáni órákban ért véget. Madách-illusztrációk az ISZI-ben A forradalmi ifjúsági napok iskolai nyitányaként, s egyben kiemelkedő rendezvényként tegnap Farkas András festőművész kiállítását nyitották meg a 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A salgótarjáni szakmunkás- képző földszinti termében a művésznek Az ember tragédiájához készített illusztrációiból egy teljes, 15 műből álló sorozata mellett 16 nagyméretű olajkép, négy színes ak- varell, hat diópácrajz és tusillusztrációk láthatók. Farkas András ezúttal először mutatja be a tárlatlátogatóknak az 1514. című Dózsa temperaképét. Az intézetben Madách életműve egyébként nem tananyag, de a Madách-évre tekintettel mind a 48 osztály egy-egy tanterven kívüli irodalomórán hallhat róla. A gyerekek számára a tárlaton való eligazodást szórólappal könnyíti meg az iskola. Az összesen 47 képzőművészeti alkotás két héten át tekinthető meg. Vöröskeresztesek tanácskozása Középpontban a hátrányos helyzetűek A Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei vezetősége mellett működő családvédelmi és szociális bizottság hétfőn tartotta soron következő ülését, amelyen a VI. kongresszus határozataiból adódó teendőket vitatták meg a résztvevők. Mint elhangzott, a feladatok középpontjában a kongresszusi határozat és a megelőző komplex családgondozási tevékenység áll. Fz képezi alapját a járási-városi Vöröskereszt-szervezetek mellet működő munkabizottságoknál: és raszortfelelősöknek. A megyei vezetőség feladatai közül, különösen az ifjúságra, a hátrányos helyzetűekre, valamint az időskorúak szociális problémáinak megoldására helyezik a hangsúlyt. Naptár 1983. március 15., kedd. Nemzeti ünnep. A Nap kel 5.59 — nyugszik 17.48 órakor. A Hóid kel 6.44 — nyugszik 18.34 órakor. Izgalmas küzdelem a megyei döntőn Nem csak ügyesek, bátrak is voltak! Mármint az a 220 úttörő, Valamennyien ajándékokat, valamint felnőtt kísérőik, akik sportszereket kaptak jutalÚt Volán- szoigáltatás Újdonsággal bővíti szolgáltatásai körét a 2. sz. Volán Vállalat Salgótarjáni és balassagyarmati Tefu-fuvarvállaló irodájában, ahol eddig követ, kavicsot, homokot lehetett fuvarral együtt megvásárolni, aorils elsejétől a székesfehérvári Álba Pegia Állami Építőimül Vállalat Alba CLASP építőanyagait is meg lehet venni. A gyártó és a fehérvári Volán már korábban- megegyezett a kedvelt A!ba-fa! értékesítésére. ' ehhez csatlakozott most a Nógrád megyei’ Volán. Az Alba-fulat a'fuvarvállalási irodákban elhelyezett mintadarabok alánján választhatják ki és vásárolhatják' még'ákis- l.akás'é^üök. • korábban kiérdemelték az ügyesség-bátorság megyei döntőjébe jutást, amelyre vasárnap délelőtt került sor a salgótarjáni Budapesti úti Általános Iskolában. A remek feltételek mellett megrendezett, csaknem négyórás küzdelem során 18 csapat, 10—10 versenyzője három korcsopoi tban mérte össze tudását. A 3—4. osztályosok kategóriájában Salgótarján város, rétsági, salgótarjáni járás sorrend alakult ki. Míg az 5—fi. osztályosok versenyében szintén a megyeszékhelyiek • végeztek az élen. megelőzve . a balassagyarmatiakat és:a pásztói járásiakat. A ..legidősebbek”, azaz a 7—8. osztályosok korcsoportjában pedig a 3a!assa- gva> mat. pásztói járás. Salgótarján város volt a sorrend. múl. Huszonöt évvel ezelőtt, 1958. március 15-én hunyt el — 57 éves korába i — Kuba Szakae neves japán drámaíró. IDŐJÁRÁS SZERDÁTÓL SZOMBATIG Várható időjárás ma estig:: az ország nagy részén folytatódik a derült idő. Felhősödés csak a nyugati, délnyugati megyékben valószínű. Csapadék nem lesz. A délkeleti, déli szél elsősorban a nappali órákban többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: főleg nyugaton és délen várható felhősödés, és a hét kgzepén ezeken a területeken többfelé lehet eső. Az éjszakai lehűlés gyengül, de keleten az időszak elején még fagyok is lehetnek. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 1, 6 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. — Werbőczi és... A múzeumi hétfők keretében tegnap a balassagyarmati Palóc Múzeumban dr. Unger Mátyás egyetemi docens tartott előadást Werbőczi és a magyar parasztság jogállása címmel. — Kakaóbál. Zsúfolásig megtelt gyerekekkel a salgótarjáni Pécskő presszó vasárnap délután a kakaóbálra. A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat pásztói üzemének közreműködésével a kakaó mellett tejtermékeket, süteményeket fogyaszthattak a kis vendégek, s megtekintették a Mátyás aranyszőrű báránya című mesejátékot. Megtartotta küldöttközgyűlését Nógrád megye két városának sportegyesülete. A balas- sagyarmatiak a hét végén értékelték az elmúlt év sporteredményeit és jóváhagyták az idei évre vonatkozó terveket Győry József egyesületi elnök beszámolója alapján, majd megjutalmazták legsikeresebb ifjúsági sportolóikat. A Salgótarjáni STC küldöttgyűlésére tegnap lapzártát követőin került sor. Mindkét esemény részletes ismertetésére, az STC és a Bgy. SE tavalyi munkájának értékelésére visszatérünk. Pénznek nincs... ...szaga - tartja a francia eredetű mondás, sugallva mintegy, hogy a gazdagság tény, eredetét némileg firtatják. Micsoda tévedés! Arról ugyan nem szól a hajdani miniszteri bölcsesség, de ez már valóban tény: a pénz igenis kellemetlen illatot kezd eregetni, ha kétes manipulációkon esik át. Nem tudták - vagy nem hitték - ezt azok a boltosok, okik o Szivárvány Kereskedelmi Vállalatnál, a Temaforgnál, a Textértnél, de még a Hegyalja Ruhaipari Szövetkezetnél is igencsak nagyban kezdték vinni a boltot. Dézsmálták a pénztárt, importműszőrmével és kabát- szövettel „üzleteltek”, átjátszva azt magánosoknak jókora felárral - s mindeközben hatalmas összegek vándoroltak egyik zsebből a másikba. Csak a csúszópénz több millió forintra rúgott! Úgy gondolták, ennyit megengedhetnek maguknak. Csakhogy az ö jogosítványuk a vevők kiszolgálására szólt, nem pedig önnön gyarapításukra, különösen nem az ily mértékben szemtelenre és mértéket nem ismerőre. Ez járhatott a fejében annak a névtelen telefonálónak is, aki végül leleplezte a boltosok tisztességtelen üzelmeit. Amellett, hogy névtelen bejelentés is lehet igaz, még egy dologra irányítja a figyelmet a korrupt boltvezetők ügye: a pénz szagára, mi több bűzére nagyon is finnyás az orrunk! Aki erre fittyet hány, az úgy jár, mint e megfizethető boltosok: költözhet hűvösebb, tartósabb szállásra. — szm — MIT FIZET A TOTÓ? A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a totó 11. játékhetére beérkezett 6 235 019 db szelvény. A nyereményalap 15 151 097 forint. A jutalom 1 515 110 - forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 4 545 329 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 3 030 219 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 1 találat 41 db, a nyeremények egyenként 102 233 Ft. 13 taiálat 50 db, a nyeremények egyenként 72 725 Ft, 12 találat 1103 db, a nyeremények egyenként 2198 Ft, 11 találat 11 711 db, a nyeremények egyenként 207 Ft, 10 találat 70 169 db, a nyeremények egyenként 52 Ft. Kifizetés időpontja 10 000 forint alatt március 19-től, 10 000 forint felett március 24- től. — Hatos névadó. Meghitt ünnepséget tartottak a minap a Szécsényi Építőipari Szövetkezet klubhelyiségében. Hat kisgyermek nevét jegyezték ba ünneoélyesen az anyakönyvbe. A háziakon kívül kisdobosok köszöntötték a jelenlevőket műsorukkal. — Sörfesztivál. A pécsi, a kőbányai, a borsodi és a nagykanizsai sörgyár termékeit, valamint importsöröket, összesen 24_féle italt kínáltak tegnaotól a salgótarjáni Borsodi söröző, ételbár sörfesztiválján. A péntekig tartó rendezvényen pizzát, hamburgert, meleg szendvicset és más sörkorcsolyákat szolgálnak föl a vendégeknek. Pónilovak a Hortobágyon Diapofámaest A fokozódó érdeklődésnek eleget téve a Nógrád megvei fotóklub is megalakította dia- panorámastúdióját, mely szerdai napokon tartja összejöveteleit a József Attila megyei Művelődési Központban. Holnap délután öt órai or a Magyar. Dianoráma és Multivizi- ós Egyesület főtitkára. Márton Géza találkozik a salgótariá- ni alkotókkal. Utána a színházteremben ad másfél órás ízelítőt a; műfaj szépségeiből a közönségnek. Márton Géza munkái világszerte elismertek. megyeszékhelyünkön is jó szórakozást, esztétikai élményt. ígérnek. Megkezdődtek megyénkben is a Ki mit tud? selejtezői. Vasárnap a megyei művelődési központban a salgótarjáni és pásztói járás fiataljai mérkőztek számos kategóriában, akik közül a legjobbak — képünkön az SKÜ cusesszbalelt- esoporija — jutottak a március 26-i megyei döntőbe. Ma a balassagyarmati és rétsági járás versenyzői mutatkoznak be az Ipoly-parti valósban. — kj — A nóniusz- törzstenyészeté- ről híres Hortobágyi Állami Gazdaság má- tai lóistállója pónilovakkal gazdagodott. A tíz — lovaglásra és fogat- húzásra betanított — póni most még az új környezettel ismerkedik, de később fontos szerepük lesz az idegenforgalmi szezon színesebbé tételében. — Oktatófilmek nyelvtanuláshoz. Az Országos Oktatás- technikai Központ már elkészítette az angol, francia, orosz, német és spanyol nyelv oktatását szolgáló videofilmét, mely megfelel a középfokú nyelvvizsga anyagának. Most megkezdték íz arab és az esz- peventó nyelvű videofilmek előállítását is. Magyar nyelvet oktató film pedig a Magyarok Világszövetségének megrendelésére készül Veszprémben. — Nagy üzlet. Újabb, nagy , értékű szerszámgépüzletet kötött a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat az osztrák Engel céggel. A Szerszámgépipari Művek esztergomi marógépgyárában készített, számítógép-vezérlésű megmunkáló- központot alig egy hónapja mutatták be az osztrák cég vezetőinek, s a rendelés máris megérkezett. logsrus a ceglédi gyermeKgymíos haláSbüníeiése Tegnap délelőtt kihirdetett határozatával a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta azt a halálbüntetést, amelyet a 27 éves A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 1983. március 15-től 1 e v í z a n e ed vételi közép arí 100 egységre eladas Ft- bar Angol font 6031.04 6037,08 6043,12 Ausztrál d. 3499,35 3502,85 3506,35 Belga fr 85,13 85,22 85,31 Dán k. 464,54 465,00 463,47 Finn m. 741,79 742,53 743,27 Francia fr. 582,45 583,03 583,61 Hollandi f. 1 16.64 1518,1« 1519.68 •lap. y. (lOiiO) í 68,51 168,68 168 85 Kanadai d. 3273,12 3276,40 3279,08 K u v a i t i d. 13686,61 : 13790.3! 18714,01 Norvég k. 588,57 559,13 559,69 NSZK m. 1676.95 1678.61 1680,!: 1 olasz í. uoao) 28.16 28.19 28.22 Osztrák s. 238,68 238,92 239.1« Portugál e. 42,76 42,80 42,81 Spany. pes. 30,35 30,38 30.41 Sv.vci fr. 1913,36 1915.31 1947,26 Svéd k. 539.90 540,44 340.93 Tr es Cl. r. 197.40 2 >03.00 2602,60 USa d. 4013,05 4017,07 4021,09 Nyíri Mihály ellen nyereség- vágyból, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt szabott ki az első fokon eljárt Pest Megyei Bíróság. A fellebbezés folytán most elbírált bűnügy rövid tényállása szerint Nyíri Cegléden pénzszerző szándékkal behatolt ismerőse üresnek vélt lakásába, ahol azonban összetalálkozott egjr álmából felébredő 9 éves kisfiúval. Jogtalan behatolásának és különféle értékek elvitelének leplezése végett a gyermeket ökölcsapásokkal elnémította, maid ráborította az olajkályhát. tüzelőolajjal lelocsolta és meg- gyútotfa. A súlyos testi-lelki gyötrődés a védtelen kisfiú halálát okozta. Enyhítő körülményt a Legfelsőbb Bíróság nem talált. Az ítélet jogerős; az elítélt kegyelmet kért. »lUrnközi megállapodásokon Alapuló oivaralos árfolyamok váho/aflanul ** 198? szentembe» ?l-i közlésnek mee felelően vannak érvénvben 4-596 NO(GKáDi » Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és s Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőséé: Salgótarján Palóc? imn- ... *. telefon iO-97'i. Főszerkesztő: íl-504 Sportrovat; »4-596, Kiadja a Nógrád megyei Lápkiado Vállalat Felelős kiadó- BÁI.IVT T AIM AS. a Nógrád ’->cp vei lapkiadó Vállalat igazgatóba Kiadóhivatal* Salgótarján Palóc? imrt fért. Telefon: 12-54 2. Telex* ’29H 109. irányi tószám: 3101. terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél FIm fizetési cin egv hónapra 34 forint., negvertévr- i*p ormi »cv évre iítfi forint Rlöállitia? * Nógrád megvei Nyomdaipari Vállalat. 310J Salgótarján Palócz Imre tér 4. Pl.: 96. Felelős vezető: KEI. KIMEN GÁBOR igazgató Indexszám: 25 072 HU ISSN >132 1558 í