Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-11 / 35. szám
Fonák Szolnok megyébe készül tapasztalatcserére Ivitz Zoltán, a TESZÖV főmun- katársa, aki a művelődési, propaganda- és sportügyek illetékese a Nógrád megyei szövetkezeti központban. A cél nemes: tapasztalat- csere, pontosabban információszerzés az ottani vezetőktől: hogyan lehet olyan sikeres tömegsport- napot szervezni a mezőgazdasági dolgozóknak, mint amilyent ők produkáltak tavaly Kengyel községben. Az ötlet figyelemreméltó: valami vonzót kell kitalálni, ami fölkelti az emberek érdeklődését. A Szolnok megyeiek azt csinálták, hogy a Kengyelfutó Gyalogkakukk népszerű televíziós rajzfiguráját használták föl emblémának, hozzákapcsolva a község nevéhez. Ezrek jöttek el a kocogónapra; senki nem számított akkora tömegre. Messze még a tavasz is — bár a múlt héten már közelinek 1 látszott —, nem hogy a nyár; mégis célszerű talán előre törni a fejünket: hogyan ültethetnénk át Nógrád megyei helységnevekre ezt a módszert. Nem is biztos, hogy a szomszédba kell menni néhány elfogadható ötletért. Mit szólnának például az illetékesek ehhez: „SZALAD MA GYARMAT’’? (Hn már a TALPON TARJA N-t kitalálták mások...) Vagy ez hogy tetszik: „PÁSZTÓ JÁRÓ"? Esetleg egészeü egyszerűen: RET- SAG-JARÁS... Netán: SZECSENY-ÉLMÉNY! (Ha tud valaki jobbat, ne titkolja!) Némi kínrimrnel: KISTERENYE FRISS-E NYER-E? Aki eddig eljutott, az most már ne álljon meg, ugye; vegye sorra a kisebb helységeket is. Például: FUTASO, NÓGRÁD, KÖVESD/ JER HÁT. HALÁP (SURÁNY, SZENTIVAN)! VÁR MA BÁRNA. FUT ÁM HALÁSZI! MAGYAR- VÁNDOR (egy kis plagl- záció tán megbocsátható). TALPRA, P ÁLFALVA! SZALADJ. BF.RENY (KE- SZl, LAPUJTO)! PALOTÁS-KOCOGÁS. HASZNOS A FUTÁS... Lehetne tovább is folytatni a sort. A brain-storming, az ötletroham a gazdasági életben is bevett módszer immár, sokszor váratlanul kimagasló eredményeket hoz. Miért ne lehetne a tömegsportban is alkalmazni? Vagyis: akinek hasonló, vagy még jobb szlogen jut eszébe, né átallja közölni a járási sporthivatalokban. Szerintem szívesen vennék. Most már csak egy dolog aggaszt. Nem vagyok borúlátó, leoteiiebb egy kicsit kétkedő. Csupán anynyi a gondom: valóban ezen múlik, hányán vesznek részt egy-egy koúo- gónapon? Azt hiszem, ki kellene próbálni. Hátha... — IF — 4Még három csapat esélyes Az asztalitenisz Szuper Liga szerdai fordulójában a magyar—jugoszláv találkozón kívül még három összecsapásra került sor. Az első helyre ií esélyes csehszlovák csapat biztosan győzte le a lengyel együttest, míg a svédek az NSZK otthonában arattak elsöprő győzelmet. Ugyanígy az angoloknak sem okozott gondot a dánok V—0 arányú legyőzése. Az utolsó forduló előtt még három csapat esélyes az első hely megszerzésére. Március 9-én a Svédország—Ju. gostlávla összecsapást kíséri a legnagyobb érdeklődés, hi. szén a skandlnávox győzelem esetfin megelőzhetik az élen átló jugoszlávokat. A jelenleg második, helyezett • Csehszlovákia az utolsó helyezeti Dánia otthonába látogat, kilátásaik kedvezőek. Eredmények: Koppenhága: Anglia—Dánia 7—0. Göttingen I SVéBórszág— NSZK 7—0. Pribram: Csehszlovákia— Lengyelország 5—2. A Szuper Liga Állásai 1. Jugoszlávia 2. Csehszlovákia 3. Svédország 4. Magyarország 3. Anglia 8. Lengyelország 7. NSZK 8. Dánia 66- 31-11 6 6 3 1 28-14 5 642 30-12 4 6 3 3 17-23 3 624 21-21 2 624 17-18 2 6 18 13-22 1 6 - 6 4-28 Mejegyzés: az elmaradt NSZK—Lengyelország mérkőzésért egyik csapat sem kapott pontot, így ez mindkét csapatnál vereségnek számít. A március 8-í forduló párosítása: Lengyelország—Magyarország, Dánia—Csehszlovákia, Svédország—Jugoszlávia, Anglia—NSZK. Közgyűlés Örhcilomban Közös gondo kodás A sportköri közgyűlések egyik feladata, hogy a tagság számba vegye elért eredményeit, meghatározzák a feladatokat. Ez történt Űrhalomban is. A közös gondolkodás, tenniakarás tanácskozása volt. Igaz, az eredményeket a pályán lehet elérni,, s a sikeres, vagy sikertelen szereplés „kitermeli” a jó, vagy rossz jelzőt. Sportolni, eredményeket elérni meghatározott szervezeti keretek között lehet. Az őrhalmi labdarúgócsapat elé jogosan illesztik oda a „jó” jelzőt. A felnőttcsapatuk tavaly a balassagyarmati járás bajnokságában a második helyen végzett. Jelenleg a tabella élén várják a tavaszi folytatást. Az ifjúságiak és a serdülők egyaránt a második helyen állnak. Nem titkolt szándékuk a bajnokság megnyerése, s az oítztályozón. yaló túl jutás.' Ősszel a megyei bajnokságban szeretnének rajtolni. A közgyűlés többek között arra a kérdésre kereste a választ, hogy mit tehetne a cél érdekében. Mindenekelőtt a saját bevételüket kell növelni. Magasabb osztály, több kiadást jelent. A községi tanács 18 ezer forinttal segíti munkájukat. A termelőszövetkezettől 5 ezer forintot kapnak. Az idegenbeli mérkőzésekre a közös gazdaság autóbuszán térítés nélkül utazhatnak. Csernyik István, az egyesület elnöke arról tájékoztatta a tagságot,' hogy az elmúlt év ’»szén a közös községi tanács ieszémo Itatta az egyesületeket a Végzett munkáról. A tanácsi testület megállapította: az utóbbi Időben javult az egyesület sporttevékenysége, erősíteni kell a kollektív vezetést, s ki kell szélesíteni a tömegsport-tevékenységet. Prhalom azon községek közé tartozik, ahol a riŐT" sportolók is „hallatják" hangjukat”. Tömegsportversenyeken lép pályára női kézi* és röplabdacsapatuk. A célokat reálisan határozták meg. Saját bevétel növelése, a tömegsportmozgalom kiszélesítése; az utánpótlásnevelés érdekében az általános iskolával a kapcsolat bővítése. Természetesen szeretnék, ha 1983. helyi sporttörténeti mérföldkő lenne a község életében azzal, hogy labdarúgócsapatuk feljut a megyei bajnokságba. — Sz. F. — KORIM FERENC: Sűrűsödik a sport élmezőnye Kiút: a tudatformálás Akadtak mindig pesszimisták, akik elcsodálkozva egy-egy nagy eredményen kijelentették: „Ezt már nem lehet felülmúlni, ez már az emberi teljesítőképesség határai” És voltak és lesznek is mindig olyanok, akik még a leghihetetlenebbnek tűnő teljesítmény elérésére is vállalkoznak. Amikor Herbert Elliot, az ausztrál csodafutó megjelent a római olimpián, biztos esélyesnek tartották az 1500 m-es síkfutásban. Edzőjét, aki ilyen csodafutóvá nevelte, őrültnek, vén megszállottnak tartották. Kizárták még a pályáról is. Föntről, a lelátóról, törülközője heves lengetésévei jelezte a hajrá kezdetét az őt figyelő Elliotnak, aki aztán elsőnek futott a célba. A jó, öreg Perei Ceruttit kétségkívül a mennyiségi felkészítés megszállott híveként emlegették, aki mindemellett az Intenzitás növelésével és a feltételek mesterséges nehezítésével ért el látványos eredményeket. Tarthatták néhányan őrült, antihumánus, versenyzőit kínzó nagy öregnek; kétségtelen, hogy később sokan követték elveit, Különösen attól kezdve, hogy a világbajnokságokon, olimpiai játékokon elért sikerek a különböző államok presztízskérdésévé váltak. Mind több és több támogatást nyújtanak az utóbbi l^ét. évtizedben a versenysport támogatására szerte a világon és ennek fejében az eredményeket szinte megkövetelik. Ez aztán oda vezetett, hogy az edzők vállára nagy felelősség nehezedett (és nehezedik ma is) a felkészítés ideje alatt. Számot kell adniuk munkájuk sikeréről, de a sikertelenség okairól is. Egyetlen védekezési lehetőségük van n ku- • darc esetére: edzésnaplójuk alapján bizonyítani, hogy ők mindent megtettek a siker érdekében. Erre pedig az edzésadagok számszerű dokumentálása, az intenzitás növelésének bizonyítása kínálkozik legkézenfekvőbb megoldásnak. Ha nem is ez az egyetlen oka, de az egyike annak, hogy az elmúlt két évtized csaknem minden sportágban a mennyiségi követelmények növelésének jegyében telt el. Olyannyira, hogy ma már a valamirevaló szakemberek midegylke számol az ellenfejek legtökéletesebb fizikai, felkészítésével, ami azt jelenti, hogy a nagy viadalokon nyilván - valóan megnövekedett S győzelemre esélyesek száma. Alig akad ma már biztos favorit, a kimagasló csillagok kora látszólag lejárt. Látszólag, mert azért vannak még többen, akik a sok-sok esélyes közül mindig legjobbnak bizonyulnak. A cselgáncsban Jamasita, ökölvívásban Stevenson, vagy birkózásban Kocsis Ferenc bármennyi vetélytdirs között is rendre kiharcolta eddig a győzelmet. S ez nagyszerű idegnyugtató az edzők számára. Érthető, hogy keresik a módját, hogy minél több ilyen biztos emberük legyen a válogatójukban. Ám ez ma már nem megy köny- nyen. A mennyiségi többletre törekvés bizonyos mértékig uniformizálta sportágak élvonalát. Ennek teljesítése ugyanis mindenki számára adott lehetőség. Élnek is vele. Aki tehát megbízhatóbb előnyt akar szerezni, annak most már más utat. kell választania. Persze úgy, hogy a sok és az intenzív azért az elvégzendő munka állandó jelzői maradjanak. Állandó és folyamatos volt a sportszerek fejlesztése, új technikák kidolgozása a különböző sportágakban. Marad ez a lehetőségnek továbbra is, de csak időlegesen. Nem lehet minden világversenyen ennek előnyével számolni. Sokkal kecsegtetőbbnek ígérkezik a versenyzők pszichés felkészítésének előtérbe helyezése, tudatuk átformálása. Dr. Hegedűs Csaba a magyar birkózósportnak hatalmas lendületet adott a versenyzők győzelembe vetett hitének tudatos felszításával. Széchi Tamásnak a magyar úszókat sikerült hasonlóképpen fanatizálnia. De minden más kiemelkedő eredmény boncolgatásakor kiderül, hogy a felkészítés szakmai tudatossága csak az egyik összetevőnek tekinthető. Másfelől azonban az élsport mind sűrűsödő élcsoportjában az egyenlők között hosszú távon az bizonyul a legjobbnak, aki már a felkészítés nehéz megpróbáltatásait is értelmi és érzelmi telítettséggel éli át. A kiút tehát: a tudatformálás, aminek következtében átalakulás várható mind a felkészítés motiválásában, mind pedig a versenyezők értelmi-érzelmi alkatában. A sok és az intenzív idénye továbbra is megmarad, de kiteljesedik. Mindehhez azonban elsőként az edzők tudatának kell változnia, ismeretsnvaguknek bővülnie, oktató-nevelő tevékony«ós?ü'- módszertanának megújulnia. Kaszás Sándor Gazdag természetjáróprogram „Már harminc éve csinálom?" A Magyar Természetbarát Szövetség megjelentette, a „Magyar Természetbarát Mozgalom Eseményei, 1983” című Hl oldalas díjmentes kiadványétA gazdag tartalmú kötet sokrétű Információt ad, úgy a szervezett természetjáróknak, a szakosztályok, szervezetek vezetőinek, mint az alkalomszerűen túrázóknak. A mű szerzői ismertetik a Magyar Természetbarát Szövetség és a megyei, járási-városi szövetségek szervezetét, tisztségviselői nevét és fogadóóráit. Megyénkben a Nógrád megyei Természetbarát Szövetség a TSH Salgótarján, Vöröshadsereg u. 14. sz. épületében, csü. törtökön 16—18 óra közt fogadja a természet kedvelőit. Járási-városi szövetség Balassagyarmaton, Pásztón és Hátságon működik. A kötet ismerteti a hazai túramozgalmak feltételeit. Az 58-féte jelvényszerző túra- mozgalom változatos programiéit kínál. Ezen túlmenően az eseménynaptár 52 országos jellegű túrát, tábort, 66-féle területi rendezvényt és 51 különböző természetjáró-versenyt, vetélkedőt kinél. Tartalmazza a tanfolyamok, értekezletek, tanácskozások programját Is. A kiadvány hasznos részét képezi a természetjárók magatartási szabályait ismertető fejezet. Ebben megtaláljuk a természetjárók jogainak, kötelességeinek ismertetését, a túrára való felkészülés, a tűzvédelem, a természet- és műemlékvédelem tudnivalóit. A kiadvány Nógrád megyei fejezetében megtaláljuk a megyei szövetség programjának főbb eseményeit, mint a március 13-1 salgói Petőfi-, a március 27-1 Tanácsköztársasági emtéktúrát. Szerepel a programban a dlósjenői, július 15— 17. közt sorra kerülő KIB~tá- borozás és az őszi Nógrádi Sándor-, valamint a November 7. emléktúra is. A hasznos kiadvány záró fejezete tartalmazza a magyar- országi kulcsos turlstaszállás- helyek adatait. A kötetet az érdeklődők a természetbarát-, szövetségeknél, szakosztályoknál szerezhetik be. — VM — A labdarúgók gyakorta kerülnek „a keze alá”. A pár perces masszírozást követően frissebben indulnak a pályára. Amikorra Kortin Ferenc valnmennylökkel végez — alaposan elfárad. Mégis ezt teszi: több mint három évtizede gyúrja á nagybátonyl fiúkat... így kezdődött... Radics Béla edzősködése idején szegődött a csapathoz, A munka száknál része — lévén egy bányaüzemben felcser — nem okozott különösebb gondot. Annál inkább a futballisták. Néhány hónap elteltével, miután megismerte őke*, szokásaikat, már ttudta; kivel, mit kell tenni. Még akkor is tisztában volt a helyzettel, ha a mérkőzés menetében történt „valami”, A sé- rü:és súlyosságának fokát, vagy netán a szimulálást is érezte... („Lényegében véve a gyúrást a honvédségnél tanultam meg. S amikor leszereltem, hasznát is vettem. Hogy ml egy masszőr tennivalója? Csökkenteni a fáradtságot, felpezsdíteni a vérkeringést. Adott helyzetben kezelni n sérülteket a pályán, Annak Idején erre többször volt szükség. A futball mintha keményebb lett volna. Még a II. osztályban is, vagy annál is feljebb. Egyszer ugyanis jártunk az NB 1 B-ben”.) Nicoflex és társai... A heti „menetrend” általában igy fest: kétszer vizes, edzőmérkőzés előtt krémes gyúrás, bemelegítő anyaggal. A lényeg, hogy az izmokat „felrázza”. Hosszabb utazást követően hlntőporos kezelést végez. A bajnoki találkozó előtt másfél órával — közvetlenül a taktikai értekezlet után — az öltözőben Ismét az övé a főszerep. Bemelegítő krémmel, Nlcoflex-szel puhítja a láblzmokat. Felkeni és végígmasszírozza az alsó végtagokat. („Sokszor a fulballelnő okozta börkemén.yedést is eltávolítóm, körömvágást is végzek. Tudniillik mindkét “idegen anvag« okozhat fájdalmat. Külön-külön még mondok is valamit a fiúknak Tőlem. Jobban elfogadják még a feddést is. Köszönjük Pulin — mondják. Mit? A »leápelSst«, vagy az ápolást? Nincs idő morfondírozásra — hiszen jön a következő”.) Mit érez a gyűrő? Tudja, érzi, hogy tisztelik, szeretik a játékosok. Ezért tartott ki ennyi ideig a Bányász mellett. Egy-két éves tá'’ol létét betegsége Indokolta. Már nem is tudná elképzelni életét a gyúrópad nélkül. Anrak ellenére, hogy csak 63 éves, tíz esztendeje nyugdíjban van. A korai „pihenőt” egy közúti baleset miatt rendelték el. („A csapatért végzem a munkát, és nem a tlaztéletdíj- ért. A fiúk sikerei egy kicsit az enyéim is, Érzem, hogy a srácéit akarnak, és meg Is szerzik az NB II-ben maradáshoz szükséges pontokat”.) * A bajnoki nyitányig még van néhány nap. Korlm Ferenc viszont már sok mindent előkészített. A lényeg szerinte o játékosok fizikai állapotának javítása. Ebben rajta nem múlik semmi. A „mágustáska” is készen van: telis-teli gyógyítóeszközökkel. Az ő kezében azok Jó helyen vannak, alkalmasint csodaszerré is válnak... Tóth István san megfelelnének a FIFA követelményeinek, s a M undial 150 millió dollár hasznot jelentene Brazíliának. Havelange arról nem beszélt, ha Kolumbia után Brazília is kiszáll, akkor hol legyen az 1986. évi világbajnokság. Azt viszont elmondotta, hogy Brazíliával kapcsolatban a döntés Antonio Delfint Netto tervezési, Earnane Galveas pénzügyminiszter, továbbá a központi bank elnöke, Carlos Langoni kezében van. Coutinho már előterjesztett Antonio Delfint elé egy költségvetési tanulmányt. Mint elmondotta, ebből a kormány meggyőződhet, hogy semmiképpen sem akarja becsapni saját országát. — Brazíliának óriási előnyei vannak — mondotta Coutinho. — Nincs szükség különleges beruházásokra, mert szállítási, szállodai és hírközlési kapacitásaink megfelelőek, csak némileg kell finopiítani. Szó sincs .arról, hogy 300 millióra lenne szükség. Havelange ezt az összeget spanyolországi tapasztalataira alapozta, ahol áj stadionokat és sok egyebet kellett építeni. Brazília labdarúgóarénái jók, mindössze a díszpáholyok és a' sajtótribünök állapotát kell javítani, illetőleg korszerűsíteni. Semleges megfigyelők szerint az igazság valahol Havelange és Coutinho között van. Az O’Globo című lap legutóbbi közvélemény-kutatása szerint egyetlen brazil stadion sem felel meg jelenlegi állapotában a FIFÁ és ezzel a Mundlal követelményeinek. Ab is kitűnt ebből a véleménykeresésből, hogy megkérdőjelezhető, van-e elés első osztáh* szálloda, s valóban kielégítőek-e a közlekedés feltételei. NÓGRÁD - 1983. február 11., péntek 7 „Brazília nagyon ráfizetne...' Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke egyre inkább nem ért egyet azzal, hogy 1986-ban országa rendezze meg a lab- durúgó-vllágbajnokságot. Ez ügyben már többször szembekerült Giulite Coutinhóval, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnökével, s legújabban Ismét nyilvánosan ellenezte a brazillal Mundlal terveit. A vita a pénz körül forog. Havelange újabb nyilatkozata szerint Brazíliának mintegy 300 millió dollárt kellene befektetni úgy, hogy ebből semmi sem térülne vissza, s szerinte az ország jelenlegi gazdasági helyzetében ez semmiképpen sem engedhető meg. Coutinho szerint 20 millió dolláros befektetéssel a szállítási, hírközlési és egyéb témákban bizto-