Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-08 / 32. szám

E napokban kapták kézhez félévi bizonyítványukat a diákok, érthető lenne hát, ha kevesebb tudósítás érkezett volna tőlük, ám úgy tűnik, kedvük töretlen, mert most is nehéz válogatni a levelek között. Kezdjük a sort Szabó Er­zsébet kazári tudósításával! Szakkörök — minden mennyiségben — Sok új szakkör indult a közelmúltban a kazári műve­lődés.! otthonban — írja —, ahová gyakran ellátogatnak az iskolások. Az ügyes mozgá- súak a táncszakkörben fej­leszthetik tudásukat, a jó hal­lásúak hegedülhetnek, furu­lyázhatnak. E két szakkör a legnépszerűbb. .. A táncolókat a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregysége is segíti: ők varr­ják a szoknyákat! Ha már az együttműködés­ről esett szó, olvassunk bele a Dohor Mónika levelébe, aki Kat-ancskesziből küldte be­számolóját: — A helyszín a KISZ-klub ▼ojt, itt rendeztünk egy na­gyon izgalmas vetélkedőt a KISZ-esekkel. A sporttól a titkos írásig mindenféle fel­advány szerepelt. Hoznunk kellett otthonról tányért, to­jást, habverőt, s olyan ke­ményre kellett vernünk, hogy társunk feje fölé tartva ne es­sen le. Sajnos, leesett... Vé­gül a harmadik helyet sze­reztük meg. Ugyancsak erről az esemény­ről tudósította az Üttörösar- kot Tóth Ágnes Melinda he­tedik osztályos pajtás is, míg Berceli Judit Erdőkúrtről, az MHSZ szervezésében lebo­nyolított vetélkedőről írt. A kérdések átfogták az iskolai tanulmányoknak csaknem valamennyi területét. A „ran­gos” mezőnyben Judit a ne­gyedik helyen végzett. Káliói hírcsokor Egyik legszorgalmasabb tu­dósítónk a káliói Sergely Ri­ta úttörőtanács-titkár, aki nemcsak hosszú és tartalmas leveleket küld szerkesztősé­günkbe, hanem — szépen és olvashatóan is ír... rezték meg az első helyet, ha­sonlóképpen az orosz verseny­ben is. Sportoló kisdiákok A salgótarjáni Budapesti úti Általános Iskola tanulója Szabó Gábor szintén a szor­galmasabb tudósítók közé tartozik, noha a „szépírását” már nem említhetjük egy la­pon Ritáéval. De azért meg­próbáltuk kiisilabizálni legfris­sebb levelét, amely a megyei asztalitenisz-bajnokságról szól. Ennek résztvevője volt Gá­bor, s ha nem is végzett a legjobbak között, mégis meg­dicsérték ügyességéért. Szintén ebből az iskolából kaptuk Csonka Piroska és Sándor Júlia levelét. Ök a kö­zelmúltban megrendezett sal­gótarjáni nemzetközi vívóver­senyt nézték meg, s lévén ma­guk is e „műfajjal” próbál­koznak, igyekeztek ellesni néhány fogást. Pályaválasztási rendezvények Wisinger János hetedikes pajtás arról ír, hogy a diós- jenői iskolába a volt diákok látogattak el, akik jelenleg szakmunkásképző intézetbe, gimnáziumba, szakközépis­kolába járnak. A résztvevők szerint nagyon hasznos volt a saját tapasztalatokat halla­ni az „egykori” diákoktól, akik őszintén mondták el ta­pasztalataikat tanulmányaik­ról, a körülményekről és lehe­tőségekről. Kovács Erika az endrefalvai pályaválasztási vetélkedőről tudósított, öt csapat versen­gett az első helyért. Totót töl­tötték ki, szakmákkal foglal­kozó dalokat gyűjtöttek, sőt, még szegeitek is! Mint Szűcs Natália — szintén ebből az iskolából írja —, a pajtások összemérték ismereteiket ab­ban is, hogy ki tud többet a Szovjetunióról. Ahogyan be­számolóját zárja, e verseny­nek sem volt vesztese, hiszen mindenki új ismereteket szer­zett. Többekről, röviden Gubola Tímea Mátrake- resztesrő! küldte levelét, eb­ben a pásztói gimnázium Mik- száth-napck eseményeiről ír, kiemelve azt a rendezvényt, amelyen az általános iskolá­sok is részt vettek. A pász­tói Dózsa György Általános Iskolából kaptuk Sárenczky Enikő és Sz. Kohári Ágnes tudósítását. Enikő a TTUSZ csapatversenyről írt. Ági pe­dig a nagymezői úttörőtábor­ban tett kirándulás élménye­it vetette papírra. — Az egyik reggel furcsa levelet kaptunk — írja —, a feladó heiyén ezt olvashattuk: ,.a hét gonosz bandája”, s ha bátrak vagyunk menjünk ki a Bableves csárdához! Nagy volt az izgalom, a jelszó: na- nu-na-nu... De végül is csak „szelle­mekkel" találkoztak a pajtá­sok a csárdánál... Megfejtés, nyertesek, feladvány Az elmúlt héten szintén bőven érkeztek megfejtések, azonban közülük jó néhányat nem tudtunk elfogadni, ugyan­is a nagy körben összesen huszonkilenc kisebb kör talál­ható. A helyes megfejtők közül az alábbiaknak kedvezett a szerencse: 1. Klenóczky Norbert, Salgótarján, Hősök útja 39. 2. Hegedűs Viktória, Nagybátony, Dózsa-telep. 3. Kalló Erika, Sámsonháza, Rákóczi út 34. 4. Fodor Csilla. Rimóc, Akácos út 10. 5. Végh Frigyes, Szuha, Kossuth út 104. Ezek után következzék az újabb feladvány, amelynek megfejtését február 17-ig kérjük postára adni. Címünk: NÓGRÁD szerkesztőség, 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Ezúttal az iskolai dramati- kus versenyről, a társadalom- kutatók és oroszosok vetél­kedéséről számol be. Mint írja, a hetedikesek Arany Já­nos Toldi elbeszélő költemé­nyét mutatták be, ja nyolcadi­kosok egy tréfás popriportot készítettek, míg az alsóbb osztálybeliek verseket szaval­tak. énekeltek. A zsűri az 5. osztály Mátyás király és a varga című mesejátékát ju­talmazta az első hellyel. A társadalomkutatók közül az erdőkürti nyolcadikosok sze­□ □ z □ A o □ c 0 A c n □ £ DGYESKEDJ! Osszátok (cl az ábrát hat egy­forma nagyságú részre úgy, hogy minden felosztott rész­ben három különböző kis fi­gura kerüljön Nógrád vendége volt Komjáthy 3enő Nagyapja, a tragikus sorsú költő 125. „születésnapjának” ünneplése alkalmából me­gyénkben járt Komjáthy Jenő unokája. A Budapesten élő le­származott a Szécsényben szü­letett poéta nevét viseli. — A maga részéről folytat­ja a nagy előd irodalmi mun­káját? Foglalkozik, vagy fog­lalkozott írással? — Nem — válaszol a derűs, ősz hajú férfi. — Apám Kom­játhy Győző állástalan diplo­más volt. Úgy határoztam már kölyök koromban, hogy valami szolid polgári foglal­kozást választok. Ki is tor- tottam mellette 45 éven át. Gyógyszervegyészetiéi foglal­kozom. Apám maga is megje­lentetett egy verseskötetet, s megpróbált nagyapámnak „elégtételt szerezni” s a ma­gam lehetőségeiből én is meg­próbálok tenni valamit azért, hogy ne merüljön méltatlanul feledésbe. Hiszen Adynai: és a nyugatosoknak — általuk is tisztelt — előfutára volt, s szo­morúan kell látnom, hogy lassanként kiszorul a tanterv­ből, verseiből, már a szöveg- gyűjteményeikben is, csak egy maradt a középiskolában. — Balassagyarmati környe­zete — elsősorban tanárkollé­gái — gálád módon bántak el a köztük élő költővel. A vá­rostól mint Abderrától, a kis- városiság, a kicsinyesség, a szűklátókórűség jelképétől bú­csúzott. ön milyen érzelmek­kel látogat Nógrádba? — Minden elismerésem azok fáradozásáért, akik igye­keznek — ha néha felloba- n ésszerű akciókkal is — ki­alakítani egy Komjáthy-kul- tuszt Nógrádban. Szécsényben és Balassagyarmaton emlék­táblák, a gyarmati szobor, a Komjáthy Társaság híven tükrözi „Abderra megtérését”. Talán ha a megye múzeum- hálózata, közművelődési intéz­ményei egymással összehan- goltahban, szervezettebben munkálkodnának rajta több látszatja volna, értékesebb eredményt érhetnének el. . Megyénk szülötte valóban többet megérdemelne. Talán nem méltatlan arra, hogy a megyeszékhelyen is utca vi­selje r.evét, s tekintettel arra, hogy maga is pedagógus volt és a családban föl- és lemenő ágon is legtöbben ezt a pályát választották, oktatási intéz­mény is őrizhetné emlékét, legalább szülőmegyéjében. — Mint magánembernek mi a véleménye Nógrád megyé­ről? — Megmondom őszintén nem túl gyakran vetődöm ide. Legutóbb öt éve jártam Nóg­rádban. Néhány embert azon­ban már megismertem, s az a benyomásom mennél több időt töltenék itt, annál job­ban érezném magam! — fe­jezte be a beszélgetést Kom­játhy Jenő. — S. — Nyugalomban, Nem volt nehéz eligazodni, csupán azt kellett tisztázni, hogy melyik Hídvégi Istvánt keressük. Ügy látszik Csécsén ez gyakori név. Mégis hamar ráleitünk, mert „ezt ” a Híd­végi Pista bácsit mindenki jól ismeri. Csécse mindenekelőtt arról híres, hogy itt kötött há­zasságot Madách Imre és Frá­ter Erzsébet, de Pista bácsiról az ittlakók többet tudnak. Minket azonban a véletlen ho­zott ide. Már amennyire vé­letlen a kíváncsiság, amely választ keres arra. mi köti le idejét egy nyugalmazott taná­csi alkalmazottnak. S, hogy titok se legyen, a foglalatosság az, ami miatt Hídvégi bácsi kiválasztott, hiszen a faluban ő a gyűjtő Hídvégi. — A héten még megtöröm a diót, mert nagy szükség van rá, meg az érte kapott pénzre is — kezdi sorolni az időt ki­töltő munkáit, miután letette a kora reggel kézbe vett köny­vet. — Igazán mégis a gyűj­temény köt le. Elsősorban az érmek, pénzek. Most kezdem őket áttisztitani, mert augusz­tusban Salgótarjánban lesz a tizenharmadik országos nu­mizmatikai vándorgyűlés és lehet, hogy az én anyagomból is válogatnak a kiállításhoz. A munkától megkeménye­dett ujjai nagy érzékkel bán­nak a leheletfinom, régi ér­mekkel is. Éopen egv 1705-ös Rákóczi egygarasos kerül elő az ezernyi gyufásdobozból. Persze, hogy előjön a kérdés: honnan szerezte? — Az ecsegi várhegyen csi­náltak valamit«- és az egyik munkás hozta onnan nekem. Küi önben Rákóczitól a Horthy-korszakig minden pénznemem megvan. érmek közi Csecsén A gyűjtő és a gyűjtemény •részlete Miután a faluban ismerik a hobbiját, a gyerekek is hozzák az apró értékeket cukorkáért, bélyegért, pénzért. De Hin- denburg érmet például egy NDK-ban dolgozó fiatalember hozott. Pénzt el nem fogadott volna érte. .. — Egy érem kézbevételekor felidéződhet az adott kor? — Igen. Sokat olvasok hoz­zá. Most jelent meg például Mária Terézia veretéinek könyve. Benne az is, hogy mit mennyiért árusítottak. Be­lekukkantva: hatvankét és fél liter búza, ami nagyjából hat­van kiló, ha1.-nyolc forintba kerül, három harminc volt egy mérő kukorica, egy akó, azaz ötvennégy liter bor ára hat­van forint volt ezerhétszáz- negyvenben. Talán nem is véletlen, hogy e dolgoknál ütötte fel a könyvet, hiszen Pista bácsi 1959-ig gazdálkodó volt. Az­után tanácselnök lett Csecsén három és fél évre, és mint adóügyes ment nyugdíjba az ecsegi tanácstól. Érmet gyűjte­ni igazán hatvannégyben kez­dett. Egy szécsényi ismerősé­nek bélyegért ajánlotta fel a fogságból hazahozott orosz pénzeket. A bélyegeket azon­ban sohasem látta. Megfo­gadta, hogy egy éven belül több érme lesz a birtokában, mint amennyit társának bé­lyeggyűjteménye taksál. Ez a fogadalom teljesült is. Az emlékek tárából n szc- mélyes élmények is előlö-nek, és az apró történetek. Har­minckilencben. akkor még nem volt igazi gyűjtő, ee” ka­tonatársa kezébe nvomo't érv latch értékű ezüst litván pénzt, hoav készítsen belőle gyűrűt. Húzta, halasztotta a dolgot. Végül is „elfeleVet*“" elkészíteni. ígv most ez is gyűjteményének értékes da­rabja. — Most már teljesen leköt a gyűjtés — összegzi nvtisdí- ias napjainak leltárát Hídvégi István. — Van mit tenni a ház körül is. Jó társak a könyvek, és bizony alig lesz időm az érmek rendszerezésé­re. mert valójában még nem is tudom, hogv a mainkkal együtt mennvi is van össze­sen. Nem unatkozom. Én tu­dom mit csinálok! Az ember belefeledkezik a látvánvba. Előkerülnek a r>a- níroénzek is. 01v"o korokat idézve, amit e sorok íróia nem is ismerhetett. Mdlpengők és koronák, krajcárok és gara­sok. Ezeken elmerengeni nem lehet haszontalan időmúlás. — zengő — Nyolc beszélgetés múltról, jelenről, jövőről Kérdezni sokféleképpen le­het. Bután, naivan, ravaszul, hányavetien, ügyesen, ponto­san, okosan; sugalmazóan, vagy lakonikusan, vállverege- tően, vagy ellenségesen, szenvtelenül, vagy provoká- lóan. Válasz is többfajta el­hangozhat. Ostoba, gyermeteg, körmönfont, nemtörődöm, dip­lomatikus, precíz, agyafúrt, sematikus; bő lére eresztett, vagy tömör, összekacsintós, vagy ridegen visszautasító, tárgyilagos, vagy odainondo- gatós. Ám történhet úgy is a kérdezz-felelek, hogy a faggató és a felelő elvtársak, eszmeileg, egy nyelven be­szélve cserélnek gondolatot; a kíváncsiskodót felelős igé­nyesség hajtja, a válaszoló pedig a határozott vélemé­nyei mellett nem hallgatja el kétségeit sem. Ez utóbbira üdítő példa a Beszélgetések Magyarországról, szocializ­musról című kötet, amelyben — 400 oldalon keresztül — Ácséi György válaszol Fran­cis Cohen kérdéseire. Nyolc beszélgetés zajlott le 1981 októberében a rangos pártvezető és — akkor még — állami tisztségviselő, va­lamint a francia közíró kö­zött, ezt adta ki tavaly a frankhoni Editions Sociales, majd ennek fordítását az év végén a Kossuth és a Mag­vető közösen dobta a ma­gyar könyvpiacra. Nem hiába: a kötetek hamar gazdára ta­láltak. Az érdeklődés indokolt. Mind a nyolc téma az érdek­lődés középpontjában áll, na­pi beszélgetések tárgyául szolgál, így hát széles kör­ben él a kíváncsiság a rangos politikus személyes véle­ménye iránt. Az első párbeszéd a ma­gyar történelem forduló­pontjait tekinti át, a súly­pontot természetesen e szá­zadra helyezve. A második a gazdasági reformokról szól. A harmadik beszélgetés az újszerű társadalmi kérdése­ket tárgyalja, a negyedik pe­dig a politikai szerkezet mű­ködésével foglalkozik, ötöd­ször, az emberek és eszmé­nyek kerültek sorra, részle­tezve a kultúra szerepét ma és a jövőben. A hatodik fe­jezet taglalja a nemzetközi viszonyokat, többek közt ilyen alcímekkel: „A kereszt­re feszített emberiség”, „Kí­na”, „Ha békét akarsz”. A hetedik eszmecsere fölidézi a munkásmozgalom-történet ma is időszerű kérdésköreit, szót ejtve a Kominternről, Cseh­szlovákiáról, a lengyel vál­ságról, a maoizmusról és így tovább. Az utolsó interjúban a politikus műhelyébe pil­lanthatunk be, megismerve Aczél György tapasztalatait, nézeteit — egyebek mellett — az emberi tényezőről, a személyi kultuszról, a szocia­lizmus, illetve a világ jövő­jéről. Ha a könyv sokrétű gondo­lati anyagáról summázó meg­állapítást kívánnánk tenni, akkor az alkotó jelleg ki­emelése lenne talán a leg­szerencsésebb. Az első lap­tól az utolsóig kiolvasható a kötetből, hogy szerzőik töb­bek közt a megújulást, még­pedig nem a kampányszerű, hanem a folytonos megújulást látják nélkülözhetetlennek a közösségi társadalom építésé­ért, tökéletesítéséért. Ehhez pedig lelemény, bátorság, kockázatvállalás, bizalom és ezekre épített alkotó cselek­vés szükséges ma és a jövő­ben. Maga ez a munka pél­dát is mutat az alkotásra: a régóta fontos témákról új­szerű kérdések' friss, eredeti válaszok sorakoznak a könyv­lapokon. Ami a francia köz­írót illeti, korántsem csak faggat, hanem — lévén be­szélgetésről szó — kommen­tál, ismeretet közöl, kiegé­szít, ellenvéleményének ad hangot. Így mindig egy-egy réteggel mélyebbre ásva tá­rul föl a teljesebb igazság az épp tárgyalt kérdésről. Az ideológiai harcról beszélve például fölveti Cohen: „Kel­lően kihasználjuk-e a szo­cializmus természetéből fa­kadó befejezetlenséget, s tud­juk-e kellően hangsúlyozni mindazt, amit már adott?” A célratörő kérdés csiholja ki az eredeti választ: „...mi tud­juk, mit akarunk: a kapita­lizmus pedig azt tudja, hogy mit nem akar . . . Valamit nem akarni és egyáltalán sémi mit sem akarni, pedig túl kö­zel áll egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerül­ne kutyaszorítóba közöttük”... A magyar beszélgető fél eleven, tömör feleleteiből ki­tetszik, hogy megfogalmazó­juk birtokában van mind a „nagypolitikai’ rálátásnak, mind a köznapi valóság is­meretének, s ezeket fölhasz­nálva vezetői felelősséggel ön­ti formába a nemzetközi ol­vasóközönségnek szánt mon­dandót. Nem zúdít végelát­hatatlan adathalmazt fagga- tójára: kevés, de jellegzetes számszerű mutatóval dolgo­zik. Vissza-vissza térő törté­nelmi utalásokkal helyezi be­le az utóbbi három évtized eseménysorát az évezredes magyar .históriába. Mindezt természetesen a jelen és a jövő alakításának szolgálatá­ba állítják a szerzők. Látha­tólag az érvényes gondolatok közreadása a cél. „Harcol­nunk kellett az ellen a felfo­gás ellen, amely szerint ke­vesebb demokrácia kell, ha a gazdasági helyzet súlyosbo­dik — közli Aczél, s e gond­ra kitért a közelmúltbeli ideo­lógiai tanácskozáson is. — Éppen ellenkezőleg: minél nehezebb a helyzet, annál szükségesebb a lakosság mind szélesebb rétegeinek aktír részvétele és kezdeményezé­se”. Fontos erénye a könyvnek, hogy lényegbevágó, magvas gondolatokat élvezhetőén, képpé fogalmazva nyújt át aa olvasóknak: „Nem az az op­timista — mondja Aczél a kötet vége felé —, aki az ab­lakon keresztül a zimankó* téli tájra nézve derűs napsü­tést hazudik magának, s nem is az, aki tétlenül ülve hajto­gatja: nem baj, a zord hide­get úgyis az enyhe tavasz váltja fel. Az optimista a vi­harban is fáradhatatlanul dolgozik, mert tudja, hogy csak a természetben követi magatói a telet a tavasz. A* emberi társadalom történeté­ben meg kell küzdeni a nap­sütésért”. Molnár Pál NÓGRÁD - 1983. február 8., kedd ■1

Next

/
Oldalképek
Tartalom