Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-06 / 31. szám
A Hadách-emlékév plakátja Hitvallása: az élni akarás Az 1983-as Madách Imreemlékév plakátja Lóránt János Madách című képének reprodukciója. Az 1973-ban készült képet (80x100, olaj) először az 1973-as salgótarjáni tavaszi tárlaton állították ki, s a következő évben többek között megjárta Párizst is. Salgótarjánban az akkori Munkásmozgalmi Múzeum vásárolta meg. jelenleg is az intézmény utódjának, a Nógrádi Sándor Múzeumnak a tulajdonában van. A róla készült plakát felirata lényegre törően tömör: Madách. Alatta: Születésének százhaivanadik, Az ember tragédiája színrevi- telének századik évfordulója, ezerkilencszáznyolcvanhárom. A plakát kitűnő, élénk érdeklődés nyilvánul meg iránta. Néhai jó Eötvös Károly szerint: „A néző lelkét nem az teszi gazdaggá, amit lát, hanem az, amit gondol és érez arról, ami szemébe ötlik”. Lóránt János festői módszere ugyancsak rokon e gondolattal. Elsősorban nem a látvány festője, hanem mindenekelőtt az emberek és a szerepek érdeklik, az emberek között kialakult társadalmi viszonylatok és ezek vetületének hatása. Korábbi beszélgetéseink során többször hangoztatta, hogy szerinte a művész fejlődése gondolkodásának fejlődését jelenti. Ebből következik többek között az is, amit Aszalós Endre írt a Művészet 1976. évi ötödik számában „Hegyek között” című cikkében a művészről szóló elemzésében. Eszerint: „..fő erénye antidogmatikus szemlélete. választékossága. Vagyis: iskolák megmerevedett tanításait, készen kapott stílusjegyeket soha nem vesz át változtatás nélkül.” Képalakításának jellemzői közé tartozik a belső formajegyek szigorúan szűkszavú összefoglalására, ugyanakkor a szerkezet világos hangsúlyozására való törekvés, a motívumok gazdaságos megválasztása' és a mű gondolatiságát erősítő egységes kompozíció® elv szerinti rendszerré építése. Formaképzésének szerves részét jelenti továbbá a nyújtott figurák szerepeltetése, ezek Lóránt János „találmányai”, amelyek,úgyszólván maguktól nőnek ki a sajátos kompozíciós feszültségeket — esetleg drámákat — sejtető és őrző tájból. Mindehhez járul az erősen redukált színvilág, a szürke, a barna, a fekete és a fehér változataival. A hetvenes évek motívumgazdagodást hoztak művészetében. Ez — egyebeken túl — némi „színesedést” is jelentett. Ebben az időben pannót készített, megismerte a festői krími tájat legendáival, s halászaival a kéklő vízen. Erről írta egysaer Csehov: .,—a csodálatos, kéklő és szűzleányok hajára emlékeztető gyöngéd tenger, amelynek partján ezer évig sem unja el magát az ember...” A hetvenhármas tavaszi tárlaton állította ki a művész a Madáchon kívül Curzuf című képét is. Ezek s az itt nem sorolandó további hatások természetesen csupán áttételesen hatottak Lóránt János festészetében, lényegi változást nem eredményeztek. Ennek az időnek egyik műve a Madách. A költő nyújtott alakját festette meg, aki kezében marionettfiguraként „játszik” Luciferrel. Ezt a gondolati megközelítést többen nem fogadták el és ma is vitatott. Az újabb kutatások még tovább árnyalják a Ma- dáchról kialakított korábbi képet, föltárva a költő világ- történelmi látomássorozatának kortörténeti, eszmetörténeti hátterét a személyes élethelyzetekig. Ádám és Lucifer, s nem utolsósorban Éva alakja és szerepe is újabb megvilágításba kerül napjainkban. Sőtér István akadémikus szerint Lucifer nem „filozófiai krampusz”, nem ellenfele Ádámnak, inkább segítője, egyik a teremtő hit. másik a teremtő kétkedés. A hit tartalmatlanná válik a kétkedés nélkül, a kétkedés pedig terméketlen a hit nélkül. Lóránt János képe természetesen —. mint minden művészi alkotás — önmagát képviseli. s a művész gondolkodásáról vall az adott időben. Munkásságának szerves része, a jelenben és a jövőben is eszerint értékelendő. A művész 1966-tól 1932-ig élt Nógrád megyében. Jelenleg Egerben dolgozik. • Tóth Elemér Hit viszünk a bizibe? „Barangolás" Tücsköt-bogarat, illetve ezen felül mindent. Megunt holmi, kényszerű pénzszűke enyhítése, terven felüli vásárlás anyagi megalapozása — mind ok arra, hogy menjünk a bizibe? És mit viszünk a bizibe? Mindenekelőtt ruhafélét. Újat és ósdit, maxit és minit, tisztítottat és gyanús külleműt, jót és molyettét... Szóval, amink van és amink nem muszáj, hogy legyen. — Üj ajtó! — legyint a férfi titkolatlan gúnnyal a hangjában, amint belép a salgótarjáni bizományi felvevőhelyére. Merthogy az ominózus nyílászáró csak a nyílásban produkálja magát, csukódni nemigen tud. Majd megtanítják ! És kirakja a pultra az árut. A nappa bőrzakót. „Olyan sokat tetszett adni érte? De kár volt!” A függönydarabot. „Látom, persze. Nem lyukas”. A „kis, délutáni” ruhát. „Ez kérem, teljesen új. Ügy kaptam, de túl nagy. lötyög”. Az időmérés golyóstollat, a karórát. „Ez még garanciás! Tessék? Nem. nem megyek haza a papírjáért... Vegye, ahogy van”. Lábbal hajtás varrógép érkezik — négy kísérővel. Ám hiányzik egy fontos csavar belőle, s ettől rendre leáll. Hm, mit mondjak? Így még kevésbé automata, mint egyébként. .. — Mennyiért tetszett venni? — érdeklődik a becsüs. — Hát számít az, csókolom?! — háborodik föl kegyetlenül a tulaj. — Más gondja is van az embernek külföldön, mintsem az árakat megjegyezni! Mennyit mondott? Akkor inkább belerúgok! De nem rúg persze, hiszen a lábbal hajtó® igen kemény. Susmognak-pusmognak, s lám, győz a kollektív bölcsesség. A gép marad, ők valamelyest vastagodva elmehetnek. A férfipáros bünbánatos ábrázattal áll felkínált himi- humija fölött Látva, hogy ebből üzlet lesz, képük felderül. — Lesz már miből inni, apóca! — súgja az egyik. — Kenyérre kell, te ló! — inti a másik, hisz vannak még a helyiségben. — Az ráér! — okítja ki társa, s efölötti teljes egyetértésben távoznak. És mit vennénk a biziből? Mindent, amit hátul beadtunk, s főleg azt a sok szép régiséget, melyet csak úgy szemmel tapogatni is tiszta élvezet. Ja és a kirakaci tevét ez aprócska arabussal! „Ez kérem, dekoráció? De bánatos vagyok. Ha mégis eladnák, feltétlenül szóljanak!” Meg is érti az ember. Tényleg jól mutatna a kerti pálmafák alatt... — szendi — Aforizmák Mindenkinek joga van saját istenképhez, és egyetlen teológus sem illetékes arra, hogy a magáét kötelezőnek nyilvánítsa. (Rupert Lay jezsuita szerzetes) xxx A mi modern teológusaink az autópályán tájékozottabbak, mint az üdvösséghez vezető keskeny utakon. (Thaddäus Troll) XXX Amit a magánéletben csalárd bukásként üldöznének, az manapság sok államban a közgazdaság vívmányának számít. (Eeorge Loekham) Lehet valaki nagyon csúnya. és a televízióban mégis sikere van. (Bruno Kreisky) XXX A szerelem annyira problémamentes, mint egy jármű. Csak a vezetők, az utasok és az utak okoznak problémát. (Franz Kafka) XXX Az oktalan kiadásokra sok példát lehetne említeni, de egyik sem találóbb, mint a temetőfal építése, mert akik odabent vannak, amúgy sem tudnak kimenni, akik pedig kint vannak, nem akarnak bemenni. (Mark Twain). a klubban Mint azt hírül adtuk, Salgótarjánban is megalakult a „TKM”, azaz a „Tájak-ko- rok-múzeumok” klub. Hazánk természeti szépségeinek, kulturális és történelmi emlékeinek feltárására, megismertetésére hivatott országos mozgalomhoz a nógrádi megyeszékhelyen is szívesen csatlakoztak a turisztikát kedvelők. A Nógrádi Sándor Múzeumban székelő klub holnap délutáni összejövetelén már a klufcvezetőség megválasztására is sor kerül, és átadják a klubtagsági könyveket is. Ugyancsak holnap, északmagyarországi barangoláson, sőt aggteleki „bariangoláson” is részt vesznek a klub tagjai, igaz, ezúttal csupán közvetve, diaképek megtekintésével. Veres Mihály diavetítését követő baráti beszélgetésen szó lesz a klub 1983. évi programjáról is. / Salgótarján vendége volt a héten Oszter Sándor színművész, aki az 1970-es évek elején valósággal „belovagolt” a magyar filmművészetbe. A sok vitát kiváltott televíziós sorozat Rózsa Sándorénak megszemélyesítésével mindeneseire egy csapásra a közönség kedvencei lett. Igaz, a szakma már korábban is felfigyeli, a markáns arcú, tehetséges fiatalra. Az „Egy srác fehér lovon” és a „Kitörés” című filmekben kapott jelentős feladatokat. Ez utóbbi filmben nyújtott alakítását a San Remo-i fesztivál zsűrije a legjobb férfiszínésznek járó díjjal jutalmazta. Oszter Sándor azonban nemcsak a mozik vásznán, de a színpadén is szép sikereket aratott. Kezdetben a Vígszínház, majd — egy hosszabb „szabadúszó” időszak után — jelenleg a Nemzeti Színház társulatának egyik vezető színésze. Eközben mind többször lép fel pódiumesteken: „Exuperi: „A kis herceg” című művének interpretálásával, illetve Fritz István festőművész képei között Fritz István festőművész Fritz István: Várakozás Sajátos ellentmondása a sorsnak: egy ember, aki öt évvel ezelőtt még nem is gondolt arra, hogy íéstőecse- tet vegyen a kezébe, de amikor elvesztette mind a tíz ujját, akkor elkezdett festeni. Méghozzá nem is akárhogyan. Immár 22 tárlaton ismerhette meg az ország mintegy kétszáz festményét. E különös egyéniség Fritz István, aki éveken át a Kiállítás Kivitelező Vállalatnál dolgozott, tehát közel a művészetekhez, de megelégedve az asztalos művezetői hivatással, így közvetítve az alkotás és a közönség között. Aztán 1977-ben, 39 éves korában olyan fenyegető érszűkület lépett föl, hogy csak úgy tudták életét megmenteni, ha levágják mindkét lábát és kezén az ujjakat. Szinte a csodával határos, hogy e nagy megrázkódtatás, e nagy katarzis felszínre hozta rejtett tehetségét és már két esztendő múlva, kézfejéhez ecsetet erősítve, megszülettek pompás színvilágú, sajátos, kicsit mesei hangulatú első képei. Nem tanult főiskolán, nem volt igazi vezető mestere, így hát naiv festőnek mondjuk. Képei nemcsak megragadnak, elgondolkodtatnak, hanem a fátumon fölülemelkedő emberi akaraterőt példázzák. Igaz, hogy minden műalkotás, minden művészi folyamat mindig is nagy belső küzdelemmel jár, de ezek a festmények még ennél is többet mondanak el alkotójukról, aki napról napra megújuló emberi-művészi küzdés eredményeként hozza létre őket. Mi a művészi hitvallása? Azi mondja: „A hitvallásom az élni akarás. És ezt csak munkával lehet fenntartani. Az én számomra ez a munka a festészet, amelyhez szerencsémre tehetséget érzek. Nagy alázattal viseltetem a művészet iránt és keresem benne a helyemet. Szeretnék hasznos missziót betölteni”. Tették támasztják alá a szavakat, mert ez a határtalan életszeretettel megáldott ember húsz műtéten átesve, napi 10—12 órát is dolgozik, miközben még társadalmi kötelezettségeinek is eleget tesz. Nem vált ki a munkásőrség kötelékéből, amelynek 1960 óta tagja, csak hát természetesen most más eszközökkel segíti ezt á közösséget, mint korábban. S neveli a feleségével 18 éves fiát is, aki az idén érettségizik a katonai kollégiumban. Erről az őszinle, tiszta belső érzésvilágról vallanak a képei is, amelyeknek jelentékeny része a környezete ihletéséből ered, de számos életképén átsüt jellemábrázöló, fanyarkás humora, helyenként szatirizáló láttatása és filozofikus hajlama. Különösen áll ez utóbbi az Átváltozás című képére, amelyben egy lecsonkolt fa hajt zöldellő vesszőket, színes virágokat. Micsoda megkanóan fölemelő, gyönyörű önvallomás! Megnyerőén ' kap hangot a környező világ, az ő világa a Terápia című festményén, ahol rokkant társai között töl-; tött napjai nyernek megörökítést. De vidámabb hangula-' tok is szerepet kapnak, mint például a szigethalmi kis telek napfényes órákat idéző emlékei, s más természeti képek. Őszintén becsüljük Fritz Istvánban azt az embert, aki Hatalmas akaraterővel hirdeti a szüntelen megújulást, de művei nemcsak ezért figyelemre méltóak. Sokkalta inkább azért, mert a mesterségbeli tanultság jegyei nélkül is a művészet hordozói, őszinte élmények közvetítői, valóban műalkotások. L. Z. Villanyhajtású nagypapa A robotok nemcsak tudományos- fantasztikus történetek hősePvagy az újabb időkben — az ipari termelés fontos tényezői, hanem helyettesíthetik az embert, még a nagypapa szerepében is. Természetesen a nagyapó ro- botizálása eddig csak gyermekjátékszer formáját öltötte, de ugyanolyan bonyolult szerkezete van, mint az iparban működő, felelős munkát végző robotoknak. Jól példázza tehát az elektronlkai készülékek legújabb generációjának lehetőségeit. A műapónak két telekamera a szeme és válaszom! tud a hozzá intézett kérdésekre (kivéve persze az olyanokat, amelyek mondjuk a dialektikus materializmus tárgykörére vonatkoznak), és többféle házi munkát is végez, mégpedig oiyan pontosan, hogy sok igazi nagyapa megirigyelhetné. Megalkotója dr. Su- nicsi Mizune tokiói egyetemi tanár szerint a nagyapa a család rendes tagja. Mizune foglalkozása egyébként éppen ilyen humanoid robotok szerkesztése. Ebinek köszönhető, hogy családját az említetten kívül már kibővítette egy házőrző szamurájjal, egy szakácsnővel, egy szobalánnyal és gyermekdajkával. A gyerekek mindenesetre jól szórakozhatnak ennyi zümmögő, kattogó házi alkalmazott körében. Baj talán csak akkor eshet, ha mondjuk a szamuráj valamilyen hiba folytán a tolvajok, rablók helyett a házbeliek ellen fordul nagy buzgalmában. Smink nélkül Vendégünk volt: Oszter Sándor „Ballada az elkényeztetett ifjúságról’' című irodalmi ösz- szeállítássai. A salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ közönsége január 31-én — szerencsés egyeztetés folytán — mindkét műsorát megtekinthette. A két önálló produkcióban közös Oszter Sándor partnerének személye is; a „Röpülj páva”' népdalversenyen feltűnt énekes-gitáros előadóművész: Dévai Nagy Kamilla. Elsőként e kapcsolat létrejöttéről kérdeztük Oszter Sándort. — Hogyan alakult ki közöttünk az állandó kapcsolat? Egész egyszerűen úgy, hogy beleszerettem Kamillába. Aztán kiderült, hogy van egy közös szerelmünk „A kis hercég” és elhatároztuk, hogy közösen megcsináljuk. — Eszerint nemcsak munkakapcsolatról van szó? — Már elváltunk. — De továbbra is együtt lépnek fel... — Ebben nem érzek ellentmondást. A fellépés nem magánéleti természetű. Az szerep, feladat, közös munka. — „A kis herceg” gyermekközönségnek szánt műsor, jóllehet Exuperi művét többnyire a felnőttek könyvespolcán találni. 1 — A kis hercegben épp az a nagyszerű, hogy különböző szintjei vannak. Minden korosztály „le tud gombolyítani’' belőle számára érthető és élvezhető gondolati szálakat. Mi ezúttal a gyermekközön- ségre „komponáltuk” az előadást, de bemutattuk már egyetemi színpadokon is. — A „Ballada az elkényeztetett ifjúságról” szerkesztett műsor. Interpretáló művészek között ritka, aki maga szerkeszti műsorát. Hogyan jött létre ez az összeállítás? — Ezt a műsort csaknem léi évtizede csiszoljuk, alakítjuk. Talán most forrott ki igazán. Ez kétségtelenül más feladatot jelentett, mint eljátszani egy szerepet a színházban. Mindenekelőtt önismeretet, műismeretet, közönségismeretet és természetesen ízlést igényel. Egyetlen „könv- nyebbség”, hogy ebben a műsorban a legszemélyesebb érzéseinket, gondolatainkat osztjuk meg a közönséggel. p. k. NÓGRÁD - 1983. február 6., vasárnap 5
