Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-05 / 30. szám

! Két évtized zene Balassagyarmaton Ja K Bartók szellemében Ki volt Rózsavölgyi Márk? Alig másfél száz esztendő­vel ezelőtt kcaa 4,;yfjk legnépszerűbb zeneszerzője, ismert hegedűvjrtuőza, a „csárdás atyja”, aki a siker fénykoréból megöregedvén, kikerülve, elhagyottan, szegényen halt meg. Örülne-e, ha tudná, hogy föltételezett szülővárosa, Ba­lassagyarmat zeneiskolája az ő nevét vette föl? Nem tud­hatni. De mégis csak kell abban valaminek lenni, hogy a név kötelez, hiszen ez a zeneiskola rövid két évtized matt sok mindent megért, akár névadója, hányatott élete so­rán. — Az 1959-ben dőlt el, hogy össze kell fogni a vá­ros zeneoktatóit cs egységesebbé tenni a hangszeres mu­zsikálás. tanítását — meséli Réti Zoltán, aki az alapítás óta igazgatja az intézményt. — Négy évvel később ebből a zeneoktatói közösségből létrejött a zeneiskola, egyelőre csak a salgótarjáni fiókiskolájaként. Otthonunk az Óváros téri művelődési otthon volt és lett most újra. Akik ismerték az akkori állapotokat, sokat mesélhet­nének. Kevés hely, sok tanítvány. A művelődési ház, mun­káját zavarta a zene, a muzsikálókat zavarta a ház zaja... A megoldást a Deák Ferenc utcai új otthon hozta meg 1967-ben, amikor már egy esztendeje önállóan „álltak a világ színe előtt”. Akkor úgy látszott — úgy is volt —, hogy itt van már a Kánaán, hiszen hely akad bőven és senki senkit nem zavart. Csakhogy a zene mindenkié — vallot­ták a városbeli fiatalok és mind többen kapogtatiak a ze­neiskola kapuján. — Gyorsan kinőttük a Deák Ferenc utcai házat. Az utóbbi időben szinte már lehetetlen volt terernbrosztást készíteni, úgy összezsúfolódtunk! És néhány hónapja haza­települhettünk. Visszatértünk az Óváros térre. Régi épü­letünket fölújították, bővítették és most ideális körülmé­nyek között folyhat a munka, tanítás és tanulás. Réti Zoltán szűkszavú. Hadd bővítsem, amit elmon­dott. Négy tagiskolával együtt hatszázötvenen tanulnak kü­lönféle hangszereken a Rózsavölgyi Márk zeneiskolában. Minden olyan hangszer tanulható, amely a szimfonikus zenekar megszólaltatásához szükséges, S ha szimfonikus ze­nekara nincs is az iskolának, kamaraegyütteseik szép si- , kereket tudnak maguk mögöt. A tanárokból alakult ka­maraegyüttes több éves munkásságának elismerései . az Országos Filharmónia hivatásos e lóadómű vész.) rangot .adott az ót zenepedagógusnak. De talán nem kevésbé fontos az sem, hogy ifjabb, és idősebb zenészeik révén a város min­den fontos eseményét zenével, muzsikával fűszerezik. Át­lépvén a város határait, aZ iskolákban rendhagyó órákat tartanak, ahol hangszerek bemutatása mellett korok és stí­lusok hangulatát lopják be a falak közé egy-egy zeneda­rab megszólaltatásával. Amolyan önként vállalt misszió ez. Ha az iskola falai szűkek, mert a zene mindenkié, akkor, lém, így bővítik az „épületet”. — A zene csodálatos dolog. Akii meglegyint ez a cso­da. már nem szabadul tőle. Ez a legszebb gazdagság — mondja Réti Zoltán, miután sorra vesszük, hogy hány volt növendékük életét kormányozza is most már a muzsika. .< Mein érünk a névsor végére, de minek Is? Ember Csaba Igazgatóhelyettes. Az a szoba, ahol most Írod r rendeztek be számára a- hivatalos ügyek intézésére, egyke un szolfézsterem volt és a fiatalember alig néhány esztendővel ezelőtt mint tanítvány, itt ismerkedett hang­szerrel, kottával. Nincs egyedül, hiszen a harminchárom pedagógusból heten egykori tanítványok. Krucs Katalin, akinek az igazgatóhelyettes az első ta­nítványai közül való, húsz esztendeje dolgozik itt. — Görbe út volt az enyém. Képesített könyvelő vol­nék, de mindig csak tanítani szerettem volna. A Nemzeti Zenede két évét elvégeztem, de tovább nem juthattam. Így került a könyvelő a zeneiskolába mindenesnek. Éveken át a számok és a hangjegyek között ingáztam, amíg aztán a művelődésügyi miniszter engedélyezte a státusomat. S ha mindenesként ezerféle dolgot is kellett csinálnom, azért a tanítás volt az igazi. A növendékeim sokra vitték — pillant Ember Csabára. — Ez jó érzés. Akad akinek már az édesanyját is tanítottam. Hiszem, hogy nekik is segített a zene, akárcsak nekem, öröm, bánat? Csak leülök a zon­gorához és elmerülök a hangokban. Ha ennyit ad minden tanítványunknak az itt töltött néhány év, ha elviszi ma­gával a zene szeretőiét, már sokat tettünk. Perneczky Zsolt a fiatalabb pedagógusnemzedék tag­ja. ösztöndíjasként Olaszországot is megjárta, majd haza­tért szűkebb pártriájába, a zongora mellé. — Nem fordult meg a fejemben, hogy el kellene in­nen mennem, mennünk. A feleségemmel együtt jól érezzük magunkat az iskolában. Ez a fontos. „Levegője” van az Intézménynek. Talán elfogadható bi­zonyítók Fogarasi Béla tanár esete. Tizenöt éven át utazott hetente négy alkalommal Bu­dapesti!'. a tanítás kedvéért a palóc fővárosba. — Letelepedtem. Szeretek itt élni. Jó közösség, alkotó módon segítjük egymást, örömünket leljük a munkában, az együttmuzsikálásban, a gyerekek sikerében. Így kéne dolgozni mindenütt. Érdekes kísérletben Is részt vettek Veres István kol­légájává: együtt, aki Fogarasi Béla gitárja mellé fuvolával társult. A városi kórház ideg-elme osztályán rendszeresen hangversenyeznek. , — Fantasztikus élmény — mesélik. — Azonnal látható a reakció. Felszabadultabbak lesznek a muzsikától, felold­ja zártságukat a zene. , Veres István még messzebbről, Zalaszentgrótról „tele- -pülV! .Balassagyarmatra. Jó ideig a Deák Ferenc utcai épü­let egyik szobájában laktak feleségestül. A többiek gyak­ran ültek be egy teára, kávéra, pár szóra. Az a családias­ság átkerült az új falak közé is; ez az, ami az emberi kap­csolatokat szorosabbra fogta. Gyakran járnak el egymás­hoz a pedagógusok, közöttük eltöltve néhány órát, ezt köny- nyen megérezhetni. Azt mondtam, nincs- esemény a városban nélkülük. Ré­sze a zeneiskola Balassagyarmat kultúrájának, húsz esz­tendő alatt a zenei műveltség terjesztésében magasra emel- tök a zászlót. A vegyes kar élén, a rézfúvószenekar élén az iskola tanárai állnak. Tanítványok százai szóródtak szét az országban, sokan közülük maguk is a zene oktatóivá válva. Azt gondolom, hogy Rózsavölgyi Márk büszke lenne erre az iskolára. Az elkövetkezendő újabb húsz esztendők­re' kivártunk minden jót pedagógusoknak, tanítványoknak egyaránt! H. Z. Méhes Imre a zenei pályára készülő diákoknak tart szol- fézaérát. Veres Istvánná zongoratanszak-vezető Csernyik Edina nő« vendekkel (Képek: Kulcsár Jpzsef) Mester és tanítványa Rados Krisztina féléves tanulmányáról számol be Móri Pé térné hegedűtanszék-vezető plőtt Réti Zoltán igazgató A megifjodott zeneiskola épülete

Next

/
Oldalképek
Tartalom