Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-25 / 47. szám
Járgányjavítás Balassagyarmaton A verseny szelleme! — Jobban a sajátjuknak érzik a kisvállalatot. Ezek lehet, hogy nagy szavaknak hangzanak, de nem üres szöveg. Az eltelt majdnem két hónapban úgy láttam, jobban akarnak a brigádok. Nem á hónap végén átvehető boríték kedvéé t csupán. Hanem mert messzebbre néznek előre, és tudják, hogy a most befektetett ráadás meg fog térülni. Nem engedtük el... Autóipari szolgáltató kisvállalat néven működik idéntől a volt AFIT volt balassagyarmati üzeme. A jelentős szervezeti változás utáni átmeneti időben kiváltképp hasznos, ha az irányítók ösz- szeforrott kollektívákra támaszkodhatnak. Ebben a szerencsés helyzetben van Csernyik István igazgató: a hatvankét fizikai dolgozót foglalkoztató egységben a kétkeziek túlnyomó része brigádtag. Két "arany-, egy ezüstkoszorús, és egy, a szocialista címet elért csapat tevékenykedik a balassagyarmati, illetve a szécsényi üzemben. — Kétféle előnyünk származik a brigádmozgalomból — fejtegeti a direktor. — Az egyik, hogy gazdasági eredményt hoznak a kollektívák. A másik pedig, hogy erősítik a közösségi szellemet a vállalatnál. — Milyen gazdasági hasznot hoznak? — Például a munkák jobb minőségét. Ez a cél most is szerepel a vállalásokban. Nálunk két éve nem fordult elő írásos panasz a munkánkra. Szóbeli reklamáció elhangzott, de nem engedtük el úgy az ügyfelet, hogy ne lett volna megelégedve. Akkor is az ügyfél javára döntöttünk, amikor panasza határeset volt a jogos és jogtalan kérés között. — Akkor maguknál érdemes a kocsijavításra utólag panaszkodni... — Majdnem így áll a helyw-------------------------------------------------------z et. Az egyértelműen jogtalan panaszokat természetesen elutasítjuk, de a határeseteket valóban az ügyfél számára kedvezően igyekszünk megítélni. Forintok, válasszatok! — A kisvállalat méreteinél fogva kézzelfoghatóbb a dolgozók egyéni érdekeltsége. Marad-e jelentősége így a munka verseny nek ? — Feltétlenül! — bólint határozottan Csernyik. — Mert azért továbbra is megmarad az emberek között a versenyszellem! Mindig is tapasztalhattuk nálunk, hogy, aki az átlagnál többet tudott produkálni: dicsekedett; aki kevesebbet: mélyen hallgatott. A jókat elismertük: jutalommal is, dicsérő szavakkal is. — Ez utóbbinak kimutatható-e előrevivő hatása? — De még mennyire! Fontos szabály, hogy az embereket a közösség előtt értékelni kell. Szemmel látható csaknem mindig, hogy egy-egy üzemi tanácskozás nagyot lendít a szorgalmon, az alaposságon. — Szélesebb körű tapasztalat, hogy a jó helyre kerülő forintok még inkább föllendítik a munkakedvet... — Eddig, az AFIT-on belül sok üzem bevétele került egy kalapba, így a nyereségesek tartották el azokat, akik ráfizettek a boltra. Most minden üzem maga felelős a nyereségért, amiből bért fejleszthet. — Akik ezt a fejlesztést kevésnek érzik, azok — kisvállalat ide, kisvállalat oda — alkalmasint tovább masze- kolnak otthon! — Mi ezt nagyon jól tudjuk, személyre bontva ismerjük a dolgot. De szeretnénk a helyére tenni! Ha belendül a kisvállalati módszer alkalmazása, akkor talán sikerül elérnünk, hogy ne érje meg munkatársainknak otthon is dolgozniuk. Találja meg itt a számítását. Mert lehet fizetnünk sokat, ha van mögötte termelés. És lesz is produkció, ha látják, hogy megéri a fáradság. Meg kell fizetni az embereket, ez a titka az egésznek. Kiváló kisvállalat? — Az új szervezet miképp változtatja meg a munkaverseny gyakorlatát? — Most készül az új szabályzat. Ehhez gyűjtjük az ötleteket, amelyek az egész kisvállalat számára minél hasznosabbá teszik a brigádok közötti vetélkedést. Továbbá várjuk a központi koncepciót a KPM-től. Ez ad majd útmutatást számunkra abban is, hogy miképp lehetünk Kiváló kisvállalat a többi hasonló üzem között. Ebbe a versenybe is mielőbb be kívánunk nevezni. Molnár Pál MÉG NEM AZ IGAZI Tartós fogyókúrára fogott kovácsolt alkatrészek „Vagy nem hallják, Vagy talán nem is akarják ismerős szójáték jut az eszembe, amikor a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára több éves kilátástalan küzdelmét idézem fel. Eddig nem volt olyan magas fórum, ahol ne hallották volna, hogy a gyár a nekik szállított karimákat 70—80 százalékos ráhagyással kapja az érdekelt kohászati üzemtől. De még nem volt olyan földi hatalmasság, amelyik ezen a káros állapoton változtatni tudna. Ugyanis a kohászat megítélésében még mindig a régi vonások érvényesülnek: él és erőteljesen hat még a tonnaszemlélet. Hogy másutt mennyire egybeesnek a szavak és a tettek, azt a nyugatnémet Mannesmann cég példája bizonyítja, ök háromszázalékos ráhagyással tettek ajánlatot a gyár vezetőinek. De jogos a kérdés: olyan anyagért adjunk dollárt, amit idehaza is tisztességgel elő tudunk állítani?” (Részlet a NÓGRÁD 1982. január 12-i „Felgyorsítani” című cikkéből.) * A cikk után megérkezett a válasz az Ipari Minisztérium vállailatfelügyeleti főosztályától, amelyből részletesen megtudtuk, hogy a Lenin Kohászati Műveknek milyen eredményei, gondjai vannak, végül az utolsó mondatban a többi között az állt, hogy az illetékes miniszterhelyettes az érdekeltekkel való tárgyalás során szóba hozza a cikkben említett problémát. * Igen, eltalálták a kedves olvasók, a levél után minden maradt a régiben. Annak ellenére, hogy 1982. július 2-i „Legdrágább termék az esztergaforgács” címmel ismét szóba hoztuk a gyár problémáját. Ezt követően a VEGYÉPSZER vezetői és az Ipari Minisztérium fejlesztéspolitikai főosztályának képviselői együttes válaszukban kimondták, hogy a jelenlegi technológiával nem tudnak soványabb, a mérethez jobban közelítő munkadarabot gyártani. * Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért bennünket az az örömteljes hír, mely szerint a kovácsoltvaskarima-ügyben kedvező változások következtek be. Az ezt kiváltó okokról és az előnyökről beszélgettem Gressai Sándorral, a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyáregységének vezetőjével és Herboly György gazdasági vezetővel. — Az új esztendő elején kaptuk a számunkra is sok örömöt jelentő telexet — kezdi a beszélgetést Gressai Sándor. — Ebben a következő állt: „Az első fél évre megrendelt és visszaigazolt kovácsolt gyűrűk és tárcsák nagyoltan történő szállítását belső átszervezéssel megoldjuk. A megmunkálást a külső és belső átmérőnél 5 mm magasságban és 2,5 mm oldalankénti ráhagyással végezzük”. — Magyarra fordítva, milyen változást takarnak az előbbi kifejezések? — Hogy pluszpénzért —, amit nekünk kell kifizetni — hajlandók az előbb említett ráhagyással szállítani a nekünk szükséges termékeket. Rögtön kiszámoltuk, hogy ajánlatukat elfogadva — számunkra 29—39 százalékos költségnövekedést jelent — mondja a gyáregységigazgató. — És vállalták? — Örömmel — kapcsolódik a beszélgetésbe Herboly György. — Mégpedig azért, mert lényeges változásról van szó az eddig már ismert drága gyakorlathoz képest. Igaz, hogy növekszik az előbb említett termékek önköltsége, de megszabadulunk a nagy forgácsolási hulladéktól, nem kell drága pénzt költeni az ide-oda való szállíttatásra, kisebb lesz az anyagmozgatási igény, nem kell újabb kooperációs partnereket keresni. S ami a legdöntőbb: hogy a forgácsolóban felszabaduló kapacitást a késztermékgyártás növelésére tudjuk koncentrálni. — Az új ajánlat alapján kaptak már az ígért termékekből? — Még nem! Az első szállítmány beérkezését február végére várjuk — szól ismét a gyárvezető. — Elsőnek reagáltunk a Lenin Kohászati Művek kezdeményezésére — gombolyítja tovább a témát Herboly György. — A változás lényegét érintve a következőket mondhatom: Ha a régi gyakorlat marad meg, akkor az első negyedévben leszállított 135 tonnából 70 százalék továbbra is forgácsként 80 fillérért, vagy 1 forintért került volna a MÉH-telepre. Az új megoldás a következőket jelenti. Például amit korábban 425 kg- mal szállítottak, annak a súlya most 228 kiló lesz. Másik esetben a 290 kg-os kezdőtermék most 84, az 550 kg-os 172, 770 pedig 404 kg lesz. — Ezzel a megoldással nagy gond került le a vállunkról — kér ismét szót Gressai Sándor. — A termelés növelése mellett nagyobb biztonságot jelent a határidők betartásánál is. — Az előnyös változásban milyen szerepe volt vagy van a kormány anyaggazdálkodási programjának? — Szerintem sok, úgyis mondhatom ez volt az alapja, ez nyitotta meg az eddig bezárt kapukat. Ugyanis az elmúlt évben szabott áron kaptuk a kért termékeket. Hiába mondtuk, hogy fizetünk felárat is, csak ne legyenek ilyen kövérek az anyagok, ezt nem engedték meg a rendelkezések. Az úi lehetőség szerint megállapodásos áron kötjük az üzletet. Vagyis lehetőségünk van arra, hogy a korábbinál többet fizessünk, ha ez megéri nekünk. Számításaink arra kényszerítettek, hogy elfogadjuk a kohászok ajánlatát. Meg vagyok győződve, hogy a jelenlegi megoldással mind a ketten jól járunk, bár nekünk az lenne a legkifizetődőbb, ha méret- pontosán kapnánk a termékeket. * „A salgótariániak felajánlották már azt is, hogy ha az ő igényeiknek megfelelő, kisebb súlyú nyers gyűrűket kapnak, a sülvkülön- bözet felét minden további nélkül kifizetik. Ám ezt az ajánlatot azzal utasították el a kohászok, hogy ez számukra jogtalan, tehát kifogásolható nyereség volna — így ez+án maradt minden a régiben.” (Részlet a NÉP- SZABADSÁG 1979. január 28-i „Takarékos- sági kampány” című írásából.) * Ha kicsit elhúzódott is a megoldás, de mára alapvetően minden jó irányba fordult. — venesz — A nógrádmegyeri Gál Károlyné is részese a Salgótarjáni Ruhagyár bedolgozói hálózatának. A tarjáni üzem számára havonta mintegy kétszáz darab női ruhát varr össze, amelyek a hazai üzleteken túl külföldi piacokon találnak gazdára. Ezekben a napokban már a nyári konfekciót készíti, divatos overallokat állít össze a gyártói kapott varrógépen. Nincs a zsebünkben a bölcsek köve „Vitatkozom veled, mert tisztellek” G yakorta és szívesen vitatkozunk politikai témákról mostanában. Vitatkozunk közéleti fórumokon és baráti vagy családi körben, hivatalos összejöveteleken és a fehér asztal mellett. Érvek és vélemények csapnak össze. Hol indulatosan, hol higgadtan fogalmazódnak az álláspontok, de vitatkozunk, vitatkozunk... Ebben a felpezsdült, politi- záló-vitázó légkörben képviselik ma az országot vezető párt politikáját, álláspontját e párt tagjai, a kommunisták. Ám nem egy pártszervezetben döbbennek rá mostanában, hogy a kiegyensúlyozott előrehaladás időszakában bizony elkényelmesedtek, elszoktak a nyílt problémáktól, elveink határozott képviseletétől. A vitakedv, a vitakészség növelése, az ilyen értelmű politikai aktivitás fellendítése azért ma nem egyszerűen azt jelenti, hogy „egv kicsit jobban” csináljuk azt, amit eddig, hanem határozott fordulatot igényel munka- módszereinkben, beállitódott- ságunkban. Gyors és kiegyensúlyozott haladásunk időszakában meglehetősen gyakran hagyatkoztunk arra, hogy „a tények beszélnek önmagukért”. Való igaz, az értékítélet végső alapja mindig a mindennapi tapasztalat, s ebben az értelemben a tények szükségképpen többet számítanak az okfejtéseknél. Kötetnyi közgazdasági fejtegetésnél is ékesebben ..szól” egy teli illetve egv üres eladópult. .. Csakhogy a tények elsősorban az állapotról „beszélnek”, s nem az összefüggésekről, az okokról, a lehetőségekről, a teendőkről. Ez utóbbiak megvilágításához akkor sem volt nélkülözhető, a magyarázat, az érvelés, a meggyőzés, amikor a tények még többé-kevésbé egyértelműen „egybecsengtek” velük. S természetesen még kevésbe mondhatunk le róluk ma, amikor egy sor olyan tényt tapasztalhatunk — a lelassult gazdasági növekedéstől a felgyorsult ármozgásokig —. amelyek éppen ellentételei annak, amit korábban megszoktunk, helyeseltünk, életünk természetes jellemzőinek tekintettünk. A pártpolitikai munkában választ, magyarázatot kell adnunk, mégpedig oly módon, az új tendenciákra, hogy sohase tévesszük szem elől: a tájékoztatás még nem egyenlő a meggyőzéssel! Felelős pártmunkás hívta fel erre a figyelmet egy tanácskozáson, hozzátéve, hogy épp a meggyőzés eredményessége igényli ma tőlünk a vitakészség erősítését. Nem biztos ugyanis. hogy következtetéseinket mások első hallásra elfogadják, álláspontunkat azonnal magukévá teszik. A meggyőzés folyamatos párbeszédek keretében, viták révén történik. S valóban meggyőző csak akkor lesz szavunk, ha képesek vagyunk vitakultúránkat is fejleszteniSok minden hozzátartozik ehhez a követelményhez. így mindenekelőtt egy olyan légkör. amelyben érződik, kifejeződik, hogy számunkra valóban fontos a vitapartner agyának és szívének megnyerése. „Vitatkozom veled, mert tisztellek” — a maka- renkói mondást átformáló pártmunkás mottóként ajánlotta e gondolatot közéleti vitáinkhoz, s ezzel mélységesen egyet lehet érteni. Igen, azért vitatkozom veled, mert nem mellékes nekem, nekünk, hogy el tudod-e fogadni álláspontunkat, meg tudunk-e nyerni törekvéseinknek, a közös cselekvésnek. Vitatkozom veled, mert nem lehet elég számomra valamiféle formális egyetértés kicsikarása, különösen nem az ellenvélemény elhallgatása; valóságos egyetértést akarok, hiszen csak azon alapulhat az együttes cselekvés is. A népet felnőttnek tekintő, a közmegegyezést meggyőzés útján fenntartó és erősítő MSZMP munkastilusa ilyen vitakészséget és vitakultúrát igényel a párt tagjaitól, a kommunistáktól. Ettől a vitakultúrától a legkevésbé sem idegen a jó értelemben felfogott szenvedélyesség. A valóságos elköte- lezetséggel természetszerűen jár együtt az adott ügy szenvedélyes képviselete. Korunk embere az észhez szóló higgadt, tárgyszerű érvelést kedveli — mondják sokan, s joggal. De az ésszel azért lehet szólni az érzelemhez is, s a tárgyilagosság nem igényel egyúttal szenvtelenséget, hideg kívülállást. S lehetünk igazunk szenvedélyes hirdetői úgy is. hogy az ne járjon együtt a vitapartner letorkolásával, ne akadályozza ellenérvei megfontolását. Vitáinkat — hogyan is lehetne másként? — saját álláspontunk elfogadtatásáért folytatjuk. Ám mindig józanul számolnunk kell azzal, hogy esetleg mi tévedünk, egyes kérdéseket mások netán jobban ítélnek meg, mint mi. Vitáink olyan eszmecserék, amelyek minden résztvevőt gazdagítanak. Szövetségeseink az eltelt évek során nagyon sok kérdésben elfogadták a kommunisták véleményét, ám akadtak olyan problémák is, amelyekben nekünk kellett megfontolás tárgyává tennünk és érveink hatására módosítanunk álláspontunkat. A párttagsági könyv birtoklása nem jelenti, hogy ezzel zsebünkben őrizzük a bölcsek kövét. A közéleti vitákon nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a párt csakis taníthat, s hogy ez a megközelítés vitakultúránk nak szerves része, fontos társadalmi vonása kell, hogy legyen. N em önmagáért, nem öncélúan kell fejlesztenünk vitakészségünket, vitakultúránkat. Társadalmunk politikai egységének megőrzése és erősítése közös cselekvésünk igényli a kommunistáktól, hogy tudjunk ás akarjunk okosan, meggyőzően, a másik szavára is figyelve vitatkozni. Gyenes László NÓGRÁD — 1983. február 25., péntek
