Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-23 / 45. szám

Az év első napjaiban kezdődött el a termelés az ÜM Pásztói Szerszám- és Készülékgyárának új formagyártó csarnokában, amelynek építése az elmúlt esztendő végén fejeződött be. A hazai üveggyárak részére készítik itt a különböző üvegipari formákat, a Pász- tón levő öntöde öntvényeit az új csarnokban munkálják meg.

Közéleti pillanatkép

Csak annyit tett,

hogy elmondta gondjait

Fejes-bemutató a megyeszékhelyen

NÓGRÁD — 1983. február 23., szerda

Áz az utca nem utca

Sok minden föl tudja borzolni a kedélyeket. Néha egészen apró dolgok is. Egy utca azonban nem apró dolog. Felsőpetényben „utcai harcok” dúlnak, természetesen jelképes fegyverekkel.

A Mező Imre utca lakói, miként ez a faluban bevett szokás, két kezükkel —sőt! — a saját pénzükön építették járhatóvá az úttestet, maguk csinálták a járdát is. A tanács fizette a fuvardíjat az ásványbányának. Ez is régi szokás. Ha kevés a pénzed, toldd meg némi közmunkával. Ez mostanában afféle újkori közmondás, a szó legszorosabb értelmében, hiszen a köz gyarapszik általa.

Ebből még nem lett volna háború. Okot egészen más szolgáltatott.

A Mező Imre utcát és a vele párhuzamos Jókai utcát 60—80 méteres földút köti össze hosszú évek óta. Tavaly ősszel munkagép érkezett és a Mező Imre utca felőli bejáratot földúlta, teherautókról pedig jókora betongyűrűket gurítottak le összevissza. Most már gyalog is csak nagy nehezen lehet ott közlekedni, gépkocsival egyáltalán nem.

A Mező Imre utcaiak levelet írtak a rétsági járási hivatalnak, mondván, hogy nekik kell az utca, az a bizonyos földút. Azután a megyei tanácshoz fordultak, mind a tizenkilencen aláírták a levelet. A választ C. Becker Judit osztályvezető főmérnök nevében a helyettese fogalmazta meg. Lényege: ott a továbbiakban nem lesz utca. Csupán majdan gyalogjáró és zöldterület. A névtélen földút ugyanis igen meredek — szól a levél továbbá a szabályozási tervben oda nem utcát terveztek.

Alföldi János buszsofőr írta azt a bizonyos levelet a

megyei tanács illetékes osztályához. így vélekedik: '

— A válasszal nem vagyunk elégedettek. Nekünis kell az az utca! Évek óta ott jártunk ki gépkocsival, a földút révén közelebb van az óvoda. A Mező Imre utca nagyon szűk, csak üggyel-baj- jal közlekedhetünk rajta. Ha két autó összetalálkozott, az egyik ott kitérhetett. Most aki behajt, farral kifelé jöhet csak ki. Érthetetlen, hogy elzárták a földutat.

Süveg Miklós épp munkába indul, de csatlakozik a beszélgetéshez:

— Bennünket senki sem kérdezett meg. A tanácstagi beszámolón sem volt a lezárásról szó! Mi hajlandók lennénk a földutat is kővel borítani, hiszen sokan használ ' ták eddig.

Tábori Jánosné háza épp szemben áll a betongyűrűkkel:

— Itt szánkóztak télen a gyerekek, annak is vége. Szerencsére nem esett sok hó, nem sajnálják. A virágágyást mind letapossák az autók előttünk, mert ha itt futnak össze, akkor az egyiknek muszáj ráhajtani, annyira szűk az utca. Ki kellene normálisan szélesíteni a Mező Imre utcát is! Tudom, a házakat nem lehet odébb vinni, de a kerítéseket már lehetne. Haragszik a tanács, mert nem ástuk ki a vízelvezető árkokat. Hová?

— Ide? Nem létezik! — kap a szón Süveg Miklós. — így sem férünk! Ha még az árkokat is kiássuk, akkor elfogy az utca teljesen!

— A tanácselnök mindig ideges, ha a földút felől kérdezzük — legyint Táboriné.

Bíró Ottó tanácselnök Nőtincsen kiteríti a szabályozási tervet az asztalra.

— Érthetetlen előttem a Mező Imre utcaiak kívánsága. A földútnak nincs semmi funkciója! Az sosem volt utca, csak így alakult az idők folyamán. A tervezők oda zöldterületet képzeltek, hamarosan meg is csináljuk a járdával együtt. Járművek számára túlságosan meredek, balesetveszélyes. Tanácstagi beszámolón elmondtuk a lakóknak tervünket, már akkor is tiltakoztak néhányan. Ha esett az eső, korábban is a főút felől mentek haza az ottlakók, ezután is így lesz. Egyébként nem lenne még szűkebb az az utca, ha buszok nem állnának benne! Pedig kijelöltünk területet nem is messze onnan, ezeknek a járműveknek. Tulajdonképpen büntetnünk kellene, mint azért is, hogy a lakók nem ásták ki a vízelvezető árkokat.

*

„Az elnök valamiért mindenáron véghez akarja vinni amit kigondolt!” — vélik az utcabeliek. „Néhány ember érdeke csupán, hogy a földút megmaradjon.” — szögezi le a tanácselnök. A szakemberek véleménye szerint veszélyes az évtizedek óta használt földút. Lám, miből lehet háború. A Mező Imre utca lakói felsőbb fórumhoz fordulnak igazukért, a tanács ragaszkodik a szabályozási tervhez. Nem dolgom dönteni ebben a vitában. A.zonban arinyit megjegyeznék: az utca lakóit nem ártott volna kérdezni a terv készítésekor. Bizonyára akadt volna megfelelő megoldás, jobb a mai helyzetnél. És még valami. A girbegurba árok és a lehajigált betongyűrűk hónapok óta csúfoskodnak a Mező Imre utca derekán, a földút torkolatában.

Hortobágyi Zoltán

CSIP-CSUP

Vásári szöveg

Épp új üzletet nyitnak a belvárosban. Fölöttébb tetszetős az épület: márvány és üveg képezi külsejét. Az

üvegtáblák frissen vannak fényezve: tisztán tükrözik

vissza a nyitás alkalmából ösz- szeverődött kiadós tömeget. A sűrű embererdő türelmes; látván, hogy az üzlet tömve érdeklődőkkel, nem sürgeti a bebocsáttatást. Beszélgetve, mutogatva kívülről fürkészik a kirakott csecsebecséket: rézkancsóktól faszobrokon keresztül a fotográfokig sok mindent.

— Az első negyedórában

csakúgy kapkodták a díszkardokat! Volt, aki hármasával vitte! — tájékoztatja meccsközvetítői hévvel a későn érkezetteket egy siheder.

Megböki társát egy javakorabeli, testes férfiú, s a jól értesültek magabiztosságával közli:

— A legtöbben mindjárt az

aranyat keresték! — Majd, mint aki az élet dolgaiban már jártas, hozzáteszi: — Ilyenkor biztos drágábban adják — és kristálytiszta logikával meg is indokolja a föltételezést —, mert most nyi'tott az üzlet

Társa, úgy látszik, élesen j átlátja, az okfejtést: egyetértőig nagyokat bólogat.

— Mitől olcsó az az ötvennyolcezer forintos Hi-Fi torony? — kérdi barátnőjétől egy fruska. — Annyiért a Centrumban, vagy a Lakbérben is lehet kapni...

Széttárt kéz, csodálkozó arc a felelet.

— Én már unom ezt a várakozást! — csattan föl egy bundás asszonyság. — Látom, a Zsuzsi bezzeg már bejutott hátulról. Mert neki ott dolgozik a rokona.

— Van hátul is bejárat? — tudakolja bátortalanul a férji szerepkörben feltűnő úr.

— Hol nincsen? — dobja vissza a kérdést a bundás. és magával vonszolja párját. Vissza-visszatekingetve eltűnnek.

A „bazár” mellett már kész a könyvesbolt. Rövidesen az is megnyílik. Lesz-e akkor is közönség? S ha igen, mekkora, miféle?

£oy zacskó szög

Apró szöget kell beszereznem. Kitört ablakot helyeztem vissza, s az üveget rögzítő léchez csak nagy, ronda szögeim voltak kéznél, azokat ka'apáltam be, persze csupán félig, provizórikusán. Egyelőre kialakulóban van a házi bav''ácsfölszerelés, amely

ír'"idén családfőnek létszükséglet, hacsak nincs olyan vas- taron kibélelve a pénztárcája, hogy az apró-cseprő szolgálta '"'.-okért is kifizetheti a borsó- -ummát.

Rá is találok az apró szögedre a v:-^boltban. Bőven van időm kivá’^ztani a megfelelőt. az e'^dók r^m zovsr-ak. egymással vannak elfoglalva.

Én sem zavarom őket, belemarkolok a szögkupacba és elindulnék a pénztár felé.

— Gyerekek! Hát vevő van a pultnál! — kiált föl a pénztáros. — Miért bes2élgettek ilyenkor is? Ejnye, ejnye!

Sajnálom a szétugrasztott párt. Egészségesen kommunikáltak, és ez fontos dolog. Igaz, a vevő ilyenkor fölöslegesnek érzi magát. „Minek is jöttem be a boltba, hiszen ezek jól megvannak nélkülem is? — kérdi magától a vásárló. — Csak zavarom őket. Ék vagyok az összeillő fogaskerekek közé pottyanva” — folytatódik a meditáció, s ez már egészségtelen.

Jön az ifjú eladó. Barátságos, egyáltalán nem morcoso- dott meg az eszmecsere félbeszakítása miatt.

— Tessék parancsolni!

— Ezeket a szögeket kérném.

Törzsét kissé megdöntve belenéz eléje tárt markomba.

— Ennyit?... Hát... Tessék elvinni... — mondja tétován, s lassan megfordulni készül.

Ajándékba adná az árut, érte egy köszönömöt se várva. Ugyan honnan ered ez a nagyvonalúság? ősei hagyatékaként a lelke mélyéről? Vagy csak éppen rokonszenves vagyok neki? Esetleg ez valahol benne volna a kor levegőjében? Mintát lát környezetében arra, hogy bőkezűen „adakoznak” a — máséból? Mindez kideríthetetlen, mert talán ő maga sem tudja. Kár is filléres dolgok miatt kétségekben vergődni.

Vergődés helyett fizetni akarok. Ha elvárom, hogy nekem is fizessenek a fáradozásokért, akkor én sem akarok adós, lekötelezett maradni. Még fillérek miatt sem. Ilyen fillérek is kikezdik az ember tartását, s hajlamossá teszik arra, hogy olcsójánosként dobja piacra portékáit.

—’ Tíz dekára kell kiegészíteni és akkor négy forint —, közli a kereskedő. S hozzálát a művelethez. Fontos kézmozdulatain látom, hogy nincs messze az idő, amikor érteni fogjuk egymást.

Lakásra szövetkezve

Fegyelmezett tekintetű férfi érkezik panasszal. Mint lakásszövetkezeti elnök kapott névtelen levelet. A borítékban

— többek között — egy kivágott újságcikk simult. Az írás egy lakásszövetkezeti konfliktus részleteit taglalta; természetesen csak a bizonyítható tényeket említve, a nem bizo- nyíthatóakat pedig óvatosan sejtetve.

Nem a panaszos férfi szövetkezetéről szólt a leleplező riport, de a névtelen levél

szerzője jónak találta a közleményt arra, hogy „bunkóként” ravadja kézbe, s fenyegesse vele lakásszövetkezeti elnökét.

— Tudom, hogy ki küldte

— mondja tárgyilagos hanghordozással a lakók választotta tisztviselő. — Ilyeneket kapok egy ideje „hálából” a sok idegeskedésért. Van, aki éjszaka is felzavar, hogy „már megint nem jó a lift!”... De nem vállalom tovább. Hamarosan letelik az öt év, és lemondok, válasszanak mást.

Egyáltalán nem összetört ember; délceg tartással jön- megy, s mégis megbúvik benne valami szánnivaló. A szemlélőben az motoszkál: talán mégiscsak a cikkben megrótt ellenszenves lakásszövetkezeti elnöknek volt igaza. Őt bezzeg kevesen molesztálták, s ha akadt is vállalkozó, azt kiváló érzékkel és gyakorlattal fárasztotta ki. Talán nem kapott névtelen levelet sem, de ha kapott is, aligha zavartatta magát. Hiszen még a nevén nevező újságcikk sem tudta megrendíteni pozícióit. Neki nemcsak hivatal adatott, hanem ész is hozzá. Rátermett férfiú, amilyennek lennie kell.

— Nemigen tudok segíteni magának — summázza véleményét az újságírónő. — Ha erről imánk, az csak önnek ártana. Kellemetlen helyzetbe kerülne a lakók előtt.

Az elnök bólint, egyetért, fogadkozik: ő tovább nem... S az ember eltöpreng, menynyire nehéz beosztás az övé és társaié. Kezdetben összeáll egy új ház lakóközössége; jobbára vadidegen emberek. Gyorsan választaniuk kell, mert már a beköltözés előtt adódnak szövetkezeti feladatok. Kapva kapnak az első jelöltön, akár megfelelő, akár nem. S utána már bajos korrigálni. Munkából hazatérve mindenki pihenne, a gyerekeivel foglalkozna, s még kisezer dolga akad. Kevés energia marad a szövetkezet viselt dolgaival bíbelődni. Mégis muszáj, mert egy-egy szövetkezeti tévedés — esetleg svindli — közvetlenül a zsebekből húzza ki a forintokat. Akad, aki névtelen levéllel vezeti le indulatait. Van, aki új elnökjelöltet keres és tevékenyen szervezi a személycserét. S előfordulhat olyan is. aki valamilyen fölöttestől, illetékestől várja, hogy egy igen pontos, célba találó újságcikk után a gyakorlatban is vonja le a következtetést.

m. p.

— Ha elviszik az óvodát, itt soha többé semmire nem lehet megmozgatni az embereket. Pedig most már egyre több a gyerek, s ha nincs hova tenni őket, elmennek innen a fiatalok. Mostanában még Tarjánból is kiköltöznek ide, és építenek. A fiatalasz- szonyok is dolgozni akarnak. Volt egy nagyon, szép óvodánk, de életveszélyesnek nyilvánították, most meg a tsz-nek van benne a kanmafe- dél-tömítést gyártó részlege. Én is itt dolgozom csoportvezetőként. Ennek az üzemnek már nem volt életveszélyes!

Szpisák Jánosné kesereg így, aki Sámsonháza egyik tanácstagja. A Nagybárkányi községi közös Tanács dönt sorsuk felett, ugyanúgy, mint Luciáivá, Kisbárkány, Márk- háza és Nagykeresztúr-puszta dolgaiban. Harminc tanácstag képviseli a településeket. Megnőtt a tanácstagok ázsiója mióta nincs helyi tanács a községekben, csak |a szakelőadók és a tisztségviselők tartanak heti egy alkalommal ügyeletet. Emellett a tanácstagoknak a különféle, közösséget érintő ügyekben erősödött a közvetítő szerepe.

— Népszerű ember ön? — vetem oda a kesergések közepébe a kérdést.

— Inkább visszahúzódó típus vagyok...

— Akkor hogyan sikerül megmozgatni a falut?

— Ha valamit tenni kell, szinte észre sem veszem, és lelkesedem. Nem tudom mi a népszerűség, csak azt tudom, hogy jönnek az emberek ügyes-bajos dolgaikkal, Es azt látom mi hiányzik még a falunkból, a körzetemből. Megyek, intézem, szervezem az ezzel kapcsolatos teendőket. Ehhez segítőtársam is van.

A beszélgetés első pillanatától furcsa volt, hogy a férj igyekszik megmagyarázni mindent. Ám gyorsan kiderül, hogy ő a népfront helyi bizottságának elnöke, s mint a tenyerét, úgy ismeri a gondokat. Ő hát a segítség. A feleség még csak harmadik éve tanácstag, férje meg már „öreg róka” a társadalmi tevékenységben.

— Előfordul, hogy összeszólalkozik a tanácstag és a népfrontelnök?

— Ó, jaj, gyakran — vágják rá mindketten és elnevetik magukat, ami azt jelzi, hogy a családi életet ezek az ösz- szekoccanások nem zavarják.

— Nehéz elhinni, de a tanácstag nagyon sokszor szembekerül a tanáccsal — folytatja a férj —, hiszen a falu még mindig nem nyugodott bele a körzetesítésbe, mert ez azzal is járt, hogy sok minden megszűnt itt. Érthető, hogy a terület központja fejlődik elsősorban, de több minden juthatna nekünk is. Nem nagy álmokról van szó, csak a feltétlenül szükséges dolgokról. Nem fejeztük még be az óvoda ügyét.

— A legközelebbi falugyűlésen szavazunk majd, hogy kell, vagy sem. Én azt mondom, hogy kell! Másunk nincs. Mi tartana itt bárkit? Sokat kínlódunk a falu útjaival is. Pedig rengeteg társadalmi munkát vállalnának saját érdekükben az emberek. Csak anyag kellene, úgy mint volt a járdához.

— Nincs hova menni a falubelieknek — folytatja a népfrontelnök férj — holott időnként elkelne egy-egy műsor. Igaz, a művelődési ház romos, de helyre lehetne hozni. Csak pénz kellene, vagy ide is anyag. Munkáskezek akadnak a faluban.

— Most miért mondod... ? — perlekedik a tanácstag feleség —, van itt más is, ami fontos. Játszóteret építünk a gyerekeknek. Lassan csak előrejutunk.

— Csak lassan! — hévül fel újra Szpisák János. — Az önkéntes tűzoltótestületnek például két éve, írásban megígértek a megyeiek százezer forintot. Annyit nem láttunk belőle, mint maga. Ki törődik (ezzel a faluval? Csak mi! Az meg kevés!

Szpisák Jánosnét az bosz- szantja most, hogy lábtörése miatt szobafogságra van kárhoztatva. Menni kellene a falu dolgai után. Ha el is keseredik időnként, változtatni csak úgy tud és tudnak, ha cselekszenek is. De a tettek m m mindig egyszerűek. Néha a faluval is meg kell küzdeni. Voltak, akik nem lelkesedtek ai járdáért, most meg hálálkodnak, hogy a tanácstagnak ezt is sikerült elintéznie. Ma már tiszta cipővel léphetnek a lakásba.

A fiatal tanácstag azt mondta: nem tudja mi a népszerűség. Ám azt érzi, mit kell tenni. Megválasztásának is ez volt az alapja. Csak annyit tett, hogy falugyűléseken, a szokásos csendet megtörve többször elmondta gondjait. S akit érdekel a falu sorsa, kapjon bizalmat. Persze, nem is azzal a kitétellel, hoav ha szóltál, csináld is meg. Különösen jő, ha erre biztatni sem kell.

(-5 -d)

A Budapesti Játékszínház közelmúltbeli bemutatója után a szolnoki Szigligeti Színház is műsorára tűzte Fejes Endre Vonó Ignác című színművét. A népszerű író darabjának hőse egyszerű ember, akinek 1914— 1956 közötti élettörténetét kisérhetik nyomon a nézők. A lírával és humorral telített alkotást Csizmadia Tibor rendezte. Tehetségére az ősszel figyelhettünk fel, A kazetta című Sternheim-darab előadásakor. A darab főszerepeit Bán János, Bajcsay Mária, Zala Márk és Egri Kati alakítja. A szolnoki társulat a Vonó Ignácot kedden mutatta be a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban. Az érdeklődők ma este is láthatják. A délutáni előadás technikai okok miatt elmarad, ezért a diák- és nyugdíjas- bérlet tulajdonosai későbbi időpontban láthatják a produkciót.