Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
Vlagyimir Ognyev munkásságát ronpont közel hozza hozzánk az, amit nehezen lehetne, másként nevezni mint a közép-kelet-európai atmoszféra átérzése. Ognyev az évek során bejárta Csehszlovákiát, a bolgár földet, Jugoszláviát, Romániát, Lengyel- országot és hazánkat. Megismerkedett Laco Novomesky- vei, Kamen Kalcsévvel, Za- haria Stancuval, Ljubomir Levcsevvel. Ivó Andriécsal, Ranko Marikoviéesal, Illyés Gyulával és Benjámin Lászlóval. Azaz nem csupán velük, hanem tudatosan törekedett mindenkivel találkozni, akiktől tájékozódást kaphatott. Segítette őt nyelvtudása: több szláv nyelvet ismer, tehát —, hogy rögvest hazabe • széljek — Híves több olyan müvét, amely oroszul, nem hozzáférhető, bolgárul, szerbül, netán lengyelül olvasta el. Legfontosabb segítőtársa azonban az a felismerés volt, hogy esszéinek nem valamiféle irodalmi beadeckerek- nek kell lenniök, hanem egy kritikus tájékozódásának, aki azért fordul a szocialista yi- lágirodalomhoz, hogy megismerje a rokon és az eltérő tendenciákat Ognyev azért foglalkozott a szerb Andric prózájával, _ az ugyancsak sok nemzetiségű jugoszláviai irodalmi élettel, hogy bizonyos hazai jelenségeket értsen meg pontosabban. Ognyev, ha Illyésről írt, természetesen nem vindikálta magának azt a jogot, hogy 5 jobban, mélyebben ismerheti a magyar költőt, mint mi. ö azt hangsúlyozta, s ebben tökéletesen igaza volt, hogy másként látja mint mi. Ognyev kritikusi gyakorlatában arra a történészek által az utóbbi három évtizedben makacsul hirdetett igazságra találunk igazolást, hogv Kö- zép-Kelet-Európa históriája, következésképpen szellemi élete — szervesen összefügg egvmással. Ognyev nem nagyon szereti a nagyképű teoretizálás*. Az Irodalmat mindig művekben és nem elméletben érzékeli. Ezért abban az előnyös helyzetben lehetünk, hogy példáink konkrétak lehetnek Ognyev egyik könyvének ez n címe: Tanúságok. Az alcím: A kritikus naplója, 1970—1974. Ebben a sajátos naplóban sokszor fordul elő Illyés neve. Beszámol a személyes találkozásról, a Borisz Paszternákkal szövődött barátságról. Világos, hogy az orosz esszéistát voltaképpen két dolog érdekli Illyés személyiségében: az egyik, hogy a magyar költő avantgarde lázadása és a későbbi költői kiteljesedés között milyen kapcsolat található, a másik probléma pedig az, hogy Illyés szoros kötődése a francia kultúrához miként keletkezett, szilárdult meg. Mindkét esetben olyan kérdést. boncolgat Illyés kapcsán, amelyik őt a szovjet-orosz irodalom konextusában érdeklik. Mikéret zajlott le az orosz poézisban a váltás a harmincas évek első felében, Majakovszkij halála után? Mi ennek a hagyománynak a kapcsolata a mával’ Ognyev tudja, hogy ilyesfajta váltás Illyés költészetében is megtörtént a Nehéz föld megjelenése előtt.. Avagy: a sok nemzetiségű szovjet költészetben nem csekély súlyú probléma egy másik nemzeti kultúrában való otthonosság. Illyés „második anyanvelve” a francia, ezért is érdekes Ognvev számára. Még pontosabban érthető Ognyev munkamódszere. ha arra a jegyzetére vetünk egy pillantást, amelyben a János vitéz két orosz fordítását veti össze. Ismeretes, hogv Petőfi élbeszélő költeményének halhatatlan tolmácsolása van Borisz Paszternák tollából. 1973-ban azonban kiadtak egv mási.k’ fordítást is, ameivel Bmitrií Kedrin, a háborúbari elesett költő készített. Veszélyes kísérlet, hlsz»n Paszternák fordítni +ekint.él're vitat- hutBton. Kedrint nedig már rnlrit kapőt is szlnt-i elfnlort- ték, Ognyev helyesli a Ked Számba vettettek és megmérettettek Falun működő amatőr színjátszó együttesek találkozója Salgótarjánban Szabó Tamás: Hajnal „Nehéz dolga” általában akkor van egy művészeti yérsenyzsürijének, ha közel azonos színvonalú „számok” között kell sorrendet felállítania. De nehéz dolga van akkor is, ha egymással nehezen összevethető produkciókat kell azonos mércével mérnie. Végül pedig akkor, ha a „verseny” valójában nem a „ki tud többet?” vagy a „ki nyújt jobbat?”, hanem a „ki mit tud?” a „ki hol tart?” kérdésre keresi a választ. A falun működő nógrádi amatőr színjátszó csoportok február 12-i találkozója eredendően a megyében működő együttesek számbavételét célozta, betekintést engedve egyúttal a csoportok pillanatnyi fel- készültségébe. A salgótar- tarjáni seregszemle mögött a Népművelési intézetnek azon szándéka húzódik, mellyel a köztudottan mostohább körülmények között tevékenykedő csoportoknak * kíván a jövőben — és nem csak módszertani — segítséget nyújtani, működésük színvonalát, feltételeit javítandó. , A salgótarjáni József Attila megyei-városi Művelődési Központ színháztermében megtartott bemutatók zsűrijének ily módon háromszorosan nehé2 dolga vöt. Hat együttes lépett színpadra, s közöttük nem voltak lényeges színvonalbeli különbségek. Már ami az- előadások színvonalát illeti. Annál nagyobb különbségek voltak viszont az egyes csoportok jellege és a bemutatott darabok minősége között. Három együttes képviselte a 10—14 éves általános iskolás korosztályt, míg a íelsőpetényi színjátszók amolyan átmenetet képeztek gyermek- és ifjúsági csoport között. Ugyanakkor a szécsényi Rokka színpad — kellemes meglepetésként — a „fenőtt” kategóriába sorolható. * Vegyük sorra a látottakat! Elsőként a Törnek István vezette rétsági színjátszó együttes mutatkozott be. „A só” című ismert mesejátékkal. A rétsági gyermekcsoport előadása sokoldalú műhelymunkát sejtet, melynek azonban mintha csupán melléktermékei lennének a kész produkciók. É szubjektív feltételezést az előadás során tapasztalt ellentmondás fogalmazta meg bennünk. Nevezetesen, hogy a meglehetősen kidolgozatlan rendezéshez, néhány rendkívül jó színpadi írendezői?) ötlet párosult. Az előadás legfőbb erénye a saját készítésű jelmezek és díszletek voltak. A felsöpetényi irodalmi színpadnál elsősorban a témaválasztást kell dicsérnünk. Népi betlehemes játékot mutattak be, Nagy Magdolna rendezésében. A folklór színpadra állítása kétségkívül olyan út mely kitartó gyűjtőmunkával, no és nagvobb rendezői rutinnal eredményesen járható, s nem csak értékes, de egyben hiánypótló gyümölcsöt érlelhet. Tabarin-komédiákkal aratott sikert a Rákóczi-telepi Ady Endre irodalmi színpad. A Bacsics József előadóművész rendezte vásári komédiák erénye a színészi játék volt, ugyanakkor helyenként csorbát szenvedett a műfaj alapvető Követelménye, — a sodró lendület. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a községi kultúrházak színpadaihoz szokott együtteseknek nem volt alkalmuk a „nagy- színpadi” próbára.) Két rendező darabválasztásánál fedezhettünk fel gondolati igényességet. A Molnár Ernő rendezte szécsényi Rokka színjátszó csoport Erdős István „Nyomába ért a gyorsvonat” cí- cű dokumentarista riportját dolgozta fel, meglehetősen puritán színpadi eszközökkel, következésképp sallang- mentespn. Lévén az irodalmi alapanyag szerzője is megyei tollfcrgató, erre az előadásra visszatérünk. A találkozó talán legproblematikusabb előadása volt a berceli diákszínjátszó csoport produkciója. Kovács Pál rendező ugyanis kivételesen értékes irodalmi anyagot választott Csakhogy Jevgenyij Svarc „A király meztelen” című mesejátéka elsősorban éppúgy felnőtteknek íródott, mint Exupery világhírű „Kis hercege”. Ez persze nem jelenti azt, hogy gyermekek nem érthetik meg lényegét, de a gondolattal „eljátszani” igazából csak a szatíra mélységeit ismerő felnőttek tudnak. Többek ' között ezért sem emelkedhetett ez a produkció az átlag föle. Fésűs Éva „A kíváncsi ki- ráiykisasszony” című rnese- játékát a palotáshaimi gyermekszínjátszó csoport tagjai mulatták be, Hajnal István rendezésében. A színpadi ötletekben gazdag, bájos előadás feszesebb rendezéssel .tovább csiszolható. A csoport teljesítményét bátran nevezhetjük ígéretes vállalkozásnak, hisz’ a csaknem háromnegyed órás műsor legidősebb szereplője is csak hetedik osztályos. Hányadán állunk hát Nóg- rád megyében az amatőr színjátszó mozgalommal? Egy elmúlt évben készült kimutatás még több mint húsz színjátszó csoportról tud, valójában örülhetünk annak, hogy a falun működő együttesek közül hat ki tudott állni a salgótarjáni versenyre. Sokatmondó tény az is, hogy közülük a két legrégebben működő csoport alapítási éve: 1980. Ennek ismeretében jogosan vetette fel a találkozó egyik résztvevője: nem árt-e a mozgalomnak, ha kezdő csoportjai mindjárt versenyben méretnek meg? Hiszen, a seregszemle elsődleges célja a nógrádi csoportok fel- térképezése számbavétele volt. Miért „kényszerült” a zsűri arra, hogy — az önmagában is módszertani segítséget jelentő elemzésen, értékelésen túl — díjazza is az első három helyezettet? A versenyforma prózaibb oka a szűkös anyagi lehetőségekben keresendő. Másrészt — ki tudja miért — nálunk csak a „tétre menő” dolgoknak van rangja. Persze minden művészi produkció valódi tétje a közönség fogadtatása. Csakhogy a salgótarjáni találkozón jószerével nem volt közönség. Ezért a zsűri pontjai egyúttal a közönség tapsát is helyettesítették A zsűritől a legnagyobb „tapsot” a szécsényi Rokka színjátszó csoport, a palotási Gyermekszínjátszó csoport, és a Rákóczi-telepi „Ady Endre” irodalmi, színpad kapta. Pintér Károly M^^^iíjMfHimittvmv^tMtvtttiiiiiiiiiitiiiBiiiiiiMiHiitMMttvttiHtritiiiiisiiifiiiiiiiiiiiiiifiiiiviiiiviiiiiiiiiiiiMiiiiftiitciiiiiiiitfiiMiMHiititwiuiiiiitiiiHiBafiiiaiitiiiftiiiiiiiiiiiiiMtstiinitiifiHMiMimMitiHtciiinttfmitmuHiiiiiiiitviiifiiiiitiiiitiimtr.aiiiiiiiiitiiiiitiaftMKiaiNiiiMtiifii Kelemen Gábor: NÖCRÁD — 1983. február 19., szombat Egy szovjet kritikus Kelet-Közép-Európában Vlagyimir Ognyev — rólunk rin-féle változat megjelentetéséi, mert „az elbeszélő költemény hangvétele Paszternáknál patetikusabb, romantikusabb, Kedrinnél realistább, boldogabb, világosabb, a pasz- ternaki szöveg komorabb, „komolyabb” koloritjanál. Végül mi, magyar olvasók Petőfi elbeszélő költeményének lehetséges megközelítési módjairól tudunk meg valamit, Ognyev számára pedig ez az esemény arra is alkalom, hogy egy elfeledett költő-műfordító emlékét ébressze. Ognyev könyveiben. egy nagy műveltségű esszéista olvasmányaival, személyes élményeivel köti össze Közép- Kelet-Európát: Marcinklaviciust, a litván, a lengyel Ja- roszlaw Iwaskiewiczcel, az orosz Borisz Szluckijt velünk, magyarokkal és Ivó Andric- csel. Mellesleg Szluckij akár jelkép is lehet. Hiszen Og- nyevtől tudható, hogy Szluckij, aki bejárta a második világháború frontjait, első versesfüzeteit Belgrádban és Magyarországon adta ki, név nélkül, s például egy versét, mint a katonafolklór kiemelkedő példáját idézte Ilja Ehrenburg. Véletlen lenne mindez? Az a tény azonban már semmi esetre sem véletlen, hogy Szluckij majd oly sok időt és fáradtságot áldoz a közép-kelet-európai népek, egyebek közt a magyarok költőinek fordítására. Ügy látszik, hogy a háború és a fcf- szabadiiás élménye tette világossá a szovjet irodalom számára a térség összetartozását. Persze, időnek kelleti eltelnie ahhoz, hogy a politikai és társadalmi felismerés irodalmi ténnyé iegyen. Sorolhatnánk tovább Ognyev izgalmasabbnál izgalmasabb megfigyeléseit. A lényeg azonban: a szemlélet. Az az irodalmár attitűd, amely képes az egységben meglátni a sajátost, és a különösben az összekötő szálakat. Ezt a szemléletet azért is példaszerűnek tartjuk, mivel manapság sokan vannak nálunk is, akik Közép-Kelet- Európa viharzónájában meglehetős felelőtlenséggel elfeledkeznek arról, hogv az ösz- szetartozás ténye a domináns. Az irodalomban éppenúgv, mint a társadalomban. Ez pe-- dig feltételezi, hogy hagyományaink számbavételénél, a jelen lehetséges tendenciái között választva — az egység felé mutató áramlatokra szavazzunk. Vitatkozni is az egyetértés reményében lehet. Kultúráink története ugyanis meggyőzően bizonyítja, hogy mindenkor ez a magatartás volt a hasznot hajtó. A közösség számára ugyanúgy, mint az irodalmak gazdagodása szempontjából. E. Fehér Pál Kés a hóban Csendes, szép este a kisvárosban. A Zöldfa utca üres, csak egy-két autóbusz áll szorosan a járda mellett, pilótája néhány perccel ezelőtt töltötte ki a menetlevél utolsó rublikáját. — Menjünk el a Sarokra — fordul a Gépkocsivezető a Vendéghez. — Holnap egyébként is szabadnapom van, most meg fenemód jólesne egy kevert. A két férfi a harmadik háznál megtorpan: be kell szólni Szakács Lacinak is. Bizony, bólogatnak egymásnak „A végén mén megsértődik a fiú, hogy ' megcsaltuk, nélküle mentünk a Sarokra,” Szakács a padlószőnyegen fekszik a tévé előtt, vedlett melegitőben, s amint felcihe- lődik, egy villámhárító nélküli svájci sapkát húz a fejére. — Öltözz fel legalább, a fene a slampos pofádat! — Szakácsnő felpattan a heverő ről, visít, nyitja a szekrényej- tót és dobálja a nadrágot, pulóvert az urához. Szakács öltözik, a Gépkocsi- vezető közben hozzádörzsölődzik a harcias fiatalasszonyhoz: „Addig nem halok mag Mariska, amíg legalább egy-‘ szer össze nem bújunk.” — Bújjon össze veled a hóhér! Coki... Coki, te... mert betakarlak, mint a hó az Alföldet! A fiatalasszony üti a Gépkocsivezető domborulatok után matató kezét, Szakács meg hamiskásan hunyorit: , — Rögtön indulhatunk, csak egy kis pénzt kérek még a tojótól. — Micsodát? Pénzt? — si- valkodik a fiatalasszony. — A rosseb enné meg azt a büdös Sarkot, ma már harmadszoi visz oda a fene. A hó szaporábban hull, a puha szőnyeg elnyeli a Zöldfa utcában ballagó három fiatalember lépteinek zaját. Csak pár lepeo u Sarok. Szürke vaskerítés mögött magasra kapaszkodó puccos eseláci ház, a főutca felől négy lépcső vezet az alagsorba. Szemben egy szűk előtér, balra újabb lépcsők alatt a raktár- ajtó, elől a szűk és félhomályos budik. Jobbra a söntfés. A kocsma. A pulttal szemben, a fal mellett néhány boksz, lakozott asztalokkal és padokkal, foglalt most is minden hely. Az ajtó mellett ritka szép vaskályha, a Gépkocsivezető észre is veszi, hogy a Vendég rácsodálkozik a múzeumi darabra. — Kértem már néhány ezer forintért az ’ Alitól, de nem akar megválni tőle. Néhány ezer forintért? Mit számíthat az Alinak. Most van a második autója jogosítvány nélkül, merthogy levizsgázni nem tud az istenadta italmérő főnök. Suttogja is a kocsmanép, hogy Ali próbálkozik. puhatolódzik, a rossz nyelvek -szerint nem sajnálna vagy húszezer forintot a fontos pepiiért. „De legyünk észnél, emberek, ki ilyen bo- lond..." A pult mögött bajuszos fiatalember a csapos, ott ficknn- dozik körülötte egy csapzotl. fogatlan öregasszony is. — Na, drága jó istenkém, látszik, hogy végre úriemberek is érkeztek hozzánk — vigyorog a pult mögül a mosogatóasszony. A hájálkodás- nak pedig nagyon is egyszerű a magyarázata: a Gépkocsivezető és Szakács hangos „Dicsértessék Mária!"-vu\ köszöntik a mosogatöasszonyt. A rendelésre kerül a sor, a Gépkocsivezető csodálkozva néz a vendégre: — Micsoda? Bort' akarsz inni?! Térj észre, jobb ha, kikötsz te is a kevertnél. Nézz a bádogpultra, feketére marta ez a gyánús színű lötty. Tudja az ördög, hogy mi a fenéből gyártották ezt a bort. A csapos tölti a keverteket, közben félreérthetetlenül megjegyzi: „Elfér meg egy pohár a kezemben.” Aranyos. Hát lehet az ilyen „önmeghi• vthnak” nem eleget tenni? A téesz-borozó hangulata közben családias, meghitt. Idilli. Szakács megsimogatja egy kétméteres férfi félelmetesen nagy pocakját: — Jé, mennyi ganyé lehet ebben az emberben! A Vendég behúzza a nyakát, pillanatok kérdése és itt alacsonyan repülnek majd a pofonok. Tévedés, micsoda tévedés. A kétméteres óriás csak somolyog és a Vendéghez fordul: — A Szakácshoz tartozik’ Igen? Es megkínálta már csíkos szalonnával? — Mivel? Csíkos szalonnával? — Ja. Megvette ez a marha a disznót, * haza vállitotw és a ketrecben szórta le ott is perzselte meg. Attól olyan szop mintát c zalonoári meg állítólag az izét is feldobja. A csipkéi ód’<T.ok azonban vége. A pu.t sarkától eiívjul' a kocsma közepére egy negyvenév körüli asszony, csizmában, orkándzsekiben — és réveteg tekintettel. Egyensúlyát veszti, már-már elvágódik a koszos keramitkocká- kon, de az utolsó pillanatban belekap a pult bádogperemébe. összeszedi magát és visítani kezd: — Szakács cigány ... cigány. .. cigány... Ennyi. Aztán újra levegőt vesz és fröcsköl tovább: — Szakács Laci cigány, cigány. .. A hangja elcsuklik, a kocsmanép meg felnevet. , Felnevet? Röhög, fuldoklik a nevetéstől és egyemberként csapkodja a térdét örömében. Végre, történik valami ebben a csehóban. Szakács Laci. mellesleg, nagyon könyen kivívta e megkülönböztető figyelmet. Csu- .pán annyi történt, hogy nézte egy darabig a sarokban kókaiozó asszonyt és a húsz év körüli fiát, a kezükben megbillenő poharakat, az arcukra csurranó zavaros bort és a csaposhoz szólt: — Ne adj már nekik,' mert báj lesz belőle. Egyszer még ráfizetsz, fiú... Negyedóráig tart talán a közjáték, a kocsma zaját körülbelül egvmilliószor nyomja el a kiáltás — „Scakács Laci cigány’” —, amikor a rsanos megunja a műsort. Kijön pult migül, átkarolja anya; és fiát és erőlködve, nnsv nehezen elindul velük a kijárd felé — Kár ezért a gyerekért —
