Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
Ha rossz az út, az elég ok? Mese a mesefalváró! Szakműveltség — általános műveltség Helyzetjelentés a 211. Hcd volt, hol nem volt, és ma is van, a Kövicses- és a Csörgő-patak összefolyásánál, a Mátra lábánál egy apró falucska, úgy hívják; hogy Mát- rakeresztes. Ezt a kis helységet, a girbe-gurba utcáiról, az égkék, zöld meg sárga házairól, melyek-úgy állnak egymás hegyén, tetejében akár az ősz- szevissza nőtt fogak, neveztetett mesefalvának. Illik is rá e szó: valóban mesés most is. A fénysugarak megbötlanak a hóban, különös fényességet árasztanak a hegyek közé szorult házakra. A szurdokban szaladgáló szél pirosra csipkedi az arcokat, de megkönnyebbül tóle a poros, városi levegőtől terhelt tüdő. Mégis elkomorul az ember arca, amikor arra gondol, hogy a mesefalva kapott egy másik jelzőt is. Ä mesének új kezdete van Volt egyszer, hol nem volt ez a falu Heves megyei (ma Nógrád megyei község). Ittjárva egy tojlforgató, talált olyan lakókat, akik talán nosztalgiából, talán értetlenségből, úgy érezték, hogy a törődés régen hevesebb volt. Lejegyezte a zokszavakat, összegezte, elnevezte a tenyérnyi helyet határ menti mesefalvának. Lenyűgöző a látvány, de. ebből nem lehet megélni, és nem elég ahhoz, hogy jó itt élni. A kutató szem a sok szép ház mellett, az egyik domb oldalán felfedez egy még szebbet és a többinél nagyobbat. A havas rögökön megpörög az autó kereke, s az út felétől már gyalog is lihegtető a kaptató. Az épülő háznál nincs senki, de visszább néhány épülettel Molcsán Pál csodaszép kutyája társaságában, figyeli a hóval küszködő idegeneket. — Most még csak-csak fel lehet jönni, de ha sáros az út, akkor képtelenség. Pedig itt az Óvár utca végén, a Békás-tónál már hétvégi házak is vannak — árad belőle a szó. Ha adnának anyagot, lakunk itt vagy tízen, biztosan segítene mindenki, hogy megcsináljuk a hidat is. Csúszik a kocsi, ám rátérve a Galyatetőre vezető útra, akár százzal is suhanhatnánk, meg sem rezzen az autó. Néhány száz méter után, jobbra kanyarodva, megint döcögünk a Kékesi úton. Itt van a tanácsi kirendeltség is. Patyolattisztára takarított szoba, a művelődési házban. Erdélyi Istvánná segédkezik lányának, aki itt takarít, ók is az útra panaszkodnak. Erdélyiné viszi a szót: — A nagy teherautók és a buszok tették tönkre, amikor ideterelték a forgalmat a gályái út javításakor. Azután, tavaly megcsinálták a csapadékelvezető csatornákat. Az jó, hogy már nem kell bokáig, térdig járni a vízben, de nem burkolták be, így most lábtörés fenyegeti az embert. ' No meg a villany. Keresztesen neon van, itt Alsóhután — mi nevezzük csak így —, hagyományos izzók, ezek sokszor kiégnek. Más panaszra nem lelünk okot. Visszafelé haladva láthatjuk a környék egyik legszebb, legjobb boltját. Mondják, hogy még Pásztóról is kijönnek ide néha vásárolni, mert léteznek dolgok, amik csak itt kaphatók. Csodálatos és veszélytelen környezetben van az iskola feléből kialakított óvoda, hiányérzet tehát itt sem lehet. Maradni, vagy visszakerülni Szinte minden ház előtt bükkfarönkök. Jelzi, hogy Márakeresztes lakóinak kenyéradó eszköze a fa. Ezt a megállapítást, az erdeitermék- vállalat helyi irodájában Nagy Lászlóné és Bódi Józsefné pontosítja. — Több mint hetven család dolgozik nekünk, különféle használati. eszközöket készítenek fából, a fakanáltól a nokedliszaggatóig, tizenhat- félét. Főleg exportra— — Mi az oka, hogy panaszkodnak néhányan, arra hivatkozva, hogy jobb volt a falunak, amikor Heves megyéhez tartozott? — fordítunk a beszélgetés menetén, mikor kiderül, hogy a fa, a lakosság egyharmadának ad munka- lehetőséget, s az is, hogy a termékek központi átvétele, ott jártunk napjától, Hevesből átkerül egy pesti központhoz. — Nem tudjuk — mondja egyszerre a két fiatalasszony. — Elintézzük, hogy visszakerüljenek? — kockáztatjuk meg a lehetetlent. — Szó sem lehet róla! — csattannak fel —, akkor a legkisebb ügyért is harmincötnegyven kilométert kell utazni Gyöngyösre, Pásztó meg csak tizenkét kilométernyire van. „— Itt nagyon sokan azt látják, főleg a régebbiek közül, hogy néhány évtizeddel ezelőtt Heves megyéhez tartozott a falu, most viszont a Kövicses-patak a határ, mindenestől nógrádiak lettek. — Kivéve a temetőnket — pontosít az italbolt vezetője, mert az Heves megye területén fekszik, de bár inkább megfordítva lenne...!” A három kívánság Mátrakeresztes és Pásztó között összegződik a panaszok sora. Három kívánság kerekedik ki: jó lenne, ha néhány utat rendbehoznának, a köz- világítást mindenütt megoldanák, s ami a köztes beszélgetésekből még kiderül: a délutáni autóbuszközlekedést javítani kellene, mert a napközis gyerekek nehezen jutnak haza. Ezek a gondok, úgy tűnik, egy átlag magyar falu problémái. Indoknak pedig kevés a hovatartozás megkérd ő j élezésére. — Ami a kívánságokat illeti — tájékoztat dr. Mátvus István, a Pásztói nagyközsé* 4 NÓGRÁD — 1983. február 19., szombat gi közös Tanács vb-titkára — a Kékesi útnak már a múlt év végén kész kellett volna lenni., A szerződés ellenére az EKÉV levonult a területről, igaz, mi is csúsztunk a csatornakészítéssel. De az idén készen lesz. Oj lámpatestekre nincs most pénzünk, és sajnos a hagyományos izzók hamar kiégnek, az ÉMÁSZ nem tud gyakran kijutni. Továbbá, ha helyi összefogásból, társadalmi munkával, önkéntes befizetéssel megteremthető az Óvár utca rendbehozatalához szükséges összeg ötven-hatvan százaléka, akkor a többit pótolni tudjuk. Sajnos, a busz ügyében még viták varrnak, itt gyöngyösi járat közlekedik, de reméljük, ez is megoldódik. A törődés bővebben te bizonyítható lenne. Nem elfelejtett község Keresztes. Távozni készülünk, amikor Bognár Sándor főelőadó még utánunk szól: — Megnéztük a dokumentációkat. A temető te Nógrád- hoz tartozik. Zengi! Árpid „Egész nap társaságot, s kél. lemes, hasznos időtöltést nyújt '— nemcsak szünidő alatt. Salgótarján centrumában nyílt meg a központi ifjúsági ,klub, ahol a nyitás percétől zárásig mindig találunk játszó, olvasgató, zenét hallgató és beszélgető-vitázó fiatalokat... — ...A szüleim nem lelkesednek, amiért folyton itt ülök. De azt hiszem, nem is tudják, mit fed ez a mi klubunk. Azonosítják a csavargással.” (NÖGRÄD, 1981. december29.) * Két dolog egésze» világos volt már a kezdet kezdeté» —, nevezetesen a szabadidősjelleg, valamint az, hogy a megyeszékhely ráérő-lézengő ifjúsága kibérli magának a klubot. Még mielőtt az eltelt bő esztendő tükrében a kérdésekre választ keresnénk, röviden a klubról. Akik ismerik, tudják: kínkeserves szülés volt. Hosszú évekig kellett vámi-remélni, hogy a végre fölszabaduló helyiség Salgótarján centrumában szabadidős-klubként működhessen — bár a neve ma sem az. Kissé hivalkodóan: központi ifjúsági klub. Alapvetően kettős funkcióval indult, egyrészt a fiatalok hasznos és kellemes Időtöltését, másrészt az ifjúsági klubok módszertani irányítását, segítségnyújtását vállalta. Nézzük, milyen sikerrel? Már délután két óra előtt néhányan a klub bejárata előtt ácsorognak, várják a nyitást. A februári csípős szelek, az arcot maró hódara hamar a klub elé terelik a ráérőket. Ránézésre hasonlóan öltözködnek, felszínes ismeretein: szerint nehányat az Ipari Szakmunkásképző Intézefből Ha az általános műveltség — szakműveltség problematikájáról hallunk, hajlamosak vagyunk kinyilatkoztatni véleményünket: már a vízcsapot se érdemes kinyitni... Mintha bizony egy probléma megoldódna attól, hogy beszélünk róla, mintha ma teljes harmóniában gyarapodna minden magyar ifjú általános és szakmai műveltsége. Pedig egyelőre a cél megvalósításának kezdetén járunk, inkább csak tudjuk, hogy a felnövekvő szakmunkásgárdának jól megalapozott, korszerű műveltséggel kell rendelkeznie. S e műveltségbe egyformán beletartoznak a társadalom- és természettudományok, a technikai ismeretek, s maga a szakma. Az alapszakma és annak leágazásai, mert így biztosítható, hogy az ezredforduló, a jövő szakmunkása önművelésre — a technika fejlődésével lépést tartani — képes szakember lesz. Ám az ezredforduló, a jövő szakemberét ma képezzük. Hogyan? Erre a kérdésre kerestük a választ a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, először Molnár György igazgatóhelyettesnél. — A tantervi korszerűsités ezt az iskolatípust is elérte, a közismereti tárgyak oktatása alaposan megváltozott. Jobban épül az általános iskola anyagára. A tankönyvek jelentős része jól szolgálja a célt. Kivétel a történelem- könyv, amelyik neheze» tanulható, bár most már a szakmunkásképzőben is nagyobb jelentőséget kapott a történelemoktatás. Sajnos hiányoznak olyan matematikai és fizikai példatárak, amelyek a szakmák területéről veszik a feladatokat. A tanár nem találhat ki tíz-tizenöt osztálynak, »rar szakmának speciális feladványokat. Molnár György színes, mutatós táblázatokat terít az asztalra. — A tartalmuk sem Byem tetszetős. Azt szemléltetik, hogy a hozzánk érkező gyerekek milyen felkészültségű- ek. Mert hisz ez az alapja munkánknak, a hároméves képzésnek. Ez itt az idei matematika—fizika felmérés eredménye. Együtt böngésszük a rubrikákat. Keressük a legjobb matematikafelmérő dolgozatot írt osztályt. A karosszéria- lakatosok, hegesztők 26,4 százalékos teljesítményt produkáltak. A leggyengébbek? Kőművesek, ácsok 5,45 százalékban oldották meg a feladatokat. — A felmérő lapok az általános iskola kettes-hármas szintjét képviselték — fűzi hozzá az igazgatóhelyettes, s ennél több kommentár nem is kell. De nézzük a fizikát: 81,1 százalék a legjobb, 26 a leggyengébb. A történelemfelmérők osztályátlaga 1—1,75 között mozog, a magyaré 1—2,1 között. — A hiáns'osságok pótlására fordított idő a szakma és a szakmunkásképzőben előírt közismereti tárgyak rovására megy. Az alapműveletekkel bánni nem tudó, a szótagolva olvosó- gyerek kezébe hogyan adl.ató a műszaki szakkönyv? — teszi fel a kérdést Horváth László, az intézmény igazgatója. — Nem is a legtragikusabb az általános iskolai tantervi anyag nem megfelelő ismerete, de nem ritka az alapvető készségek hiánya — folytatja a, gondolatot Molnár György nevelési igazgatóhelyettes. — Az egyik kolléganő ebben a tanévben két gyereket két hónapig csak olvasni tanított! A 'salgótarjáni szakmunkásképző intézetbe száztíz általános iskolából kerülnek gyerekek, a velük való közvetlen kapcsolatra nincs mód. Am az intézmény mindent elkövet, hogy tájékoztató tevéTaláfkommk, négykor a klubban! Egy hely, ahová mehetsz úgynevezett csövesekhez sorolnék™ — Ez egy elterjedt tévhit! — vitázik Mezei István klubvezető. — Sokan egyszerűen a külsődleges öltözék után rásütik a gyerekekre: ronda csövesek! Holott szerencsére meg sem közelítik a Kék fényben mutogatott fiatalokat... Ezek a fiatalok „csak” hely nélküliek voltak, mivél pénzük kevés, Így nem ülhettek állandóan a presszókban, ha éppen beszélgetni, társalogni akartak... — Mindez múlt időbe»? — Azt hiszem, akik meg tudták érteni azt, hogy a társasági viselkedésnek vannak íratlan és írott szabályai, s hogy minden közösségnek tisztelnie kell a tagokat, nos, ezeket szívesen látja a klub. Ez talán abban különbözik a többitől, hogy délutántól este tízig itt találkozhatnak, kibeszélhetik magukat, közben lemezeket hallgatnak, játszanak, olvasnak, kinek, mire van kedve. Nincs tagsági díj, nem lehet dohányozni, italt fogyasztani, randalírozni. Mint többen is mondják, Mezei István kemény kézzel irányítja a klubéletet. Bizonyára ennek köszönhető, hogy sikerült a berendezéseket, a felszereléseket épségben tartan!, a levegőt nem szennyezi nikotin, s bármennyire is hevesvérű némely"* ifjú, egyetlen pofon nem csattant még sem a helyiségben, sem a környékén. Ez idáig, a hivatalos statisztika szerint több mint tizenháromezren fordultak meg a klubban, > s jelenleg a negyven-hatvan'fős társaság adja a törzsgárdát. De mi a helyzet a másik szerepkörrel, a klubokat módszertanilag segítő tevékenységgel? — A megye valamennyi ifjúsági klubjának, szám szerint 114-nek küldtünk meghívót a Klubvezetők klubja rendezvényeire — válaszol Kun Magdolna, a József Attila Megyei Művelődési Központ ifjúságnevelési előadója. — Összesen nyolcán jöttek el... ezután még háromszor szerveztünk találkozót számukra, de érdektelenség miatt kudarcba fulladt. — Mint akárcsak a nagy hírveréssel beindult Magnóról magnóra játék, amely a megye klubjainak ígéretes versenye volt . . . — Itt is fokozatosan csökkent az érdeklődés, a megmaradt tíz-egynéhány klub részére e hónapban rendezzük meg a döntőt. Ami az Igazságot illeti —r veszi át a szót Mezei István — a folyamatos’ játék lebonyolításában egyedül maradtam, nem bírtam egyéb munkáim mellett energiával. A KISZ Nógrád megyei bizottsága programok szervezésével és finanszírozással, valamint elvi-politikai irányítással segíti a klubot. Az esztendő tapasztalatait Antal Gábor így foglalja össze: — Nagy várakozással és számos ötlettel, kezdeményezéssel indult ez a maga nemében újszerű klub. Az egyik eredménynek éppen azt tartjuk, hogy sikerült körébe vonnia azokat a fiatalokat, akiket csaknem mindenhonnan kiközösítettek, s idejük nagy részét az utcán csellengve, csavargással töltötték. A célunk azonban nem az kenysegével hozzájáruljon a* általános iskolák értékrendjének megváltoztatásához. S ezt nem azért, hogy közben az általános iskolák számlájára írjanak mindent. A 211. szakmunkásképző sokat tesz a jövő szakmunkásaiért. .Mi ennek a mutatója? — Iskolánk a megye szakmunkásainak felét se adja, s a Szakma kiváló tanulója versenyen a lehetséges tizennégy első hely közül kilencet elhoztunk. A nálunk végzett szakmunkásoknak nyolcvanöt százaléka a szakmájában marad — mutat rá az objektív számokra Horváth László. — Számos tanítványunkból az idők során mérnök let# a mi tantestületünkben is akad jó néhány mérnöktanár, szakoktató, aki egykor szakmunkástanuló volt nálunk. Mészáros István is, aki épp az elsős gépszerelőket tanította látogatásunkkor a fémipari alápismeretekre. — A gyenge elméleti alapok ellenére is vannak nálunk tehetséges gyerekek. A manuális készségük ugyanis fejlett, így elméleti fejtegetések helyett kézzelfoghatóvá kell tenni az eláajátítandókat. Alapvetően azonban nem nélkülözhetjük a matematikai, fizikai, mechanikai, munkavédelmi ismereteket. A kék overálos fiúk a szerszámokkal babrálnak, míg mi róluk, még inkább jövőjükről beszélgetünk. Arról a jövőről, amelyet most alapoznak.. Ha hozzájuk fordulnánk a kérdéssel, valószínűleg zavartan mosolyognának, mert az ifjúság sajátja, hogy „kevésbé gondol a holnappal”. Ezért gyakori az a nézet, amivel sokan jönnek még mindig a szakmunkásképzőbe: „Itt nem kell tanulni”. S, mindaddig, amíg e tarthatatlan nézet „tartja magát”, nem térhetünk napirendre az általános műveltség — szakműveltség problematikája felett. Veszprémi Erzsébet volt, hogy csak helyet adjunk, hanem némiképp neveljünk, formáljuk is őket! Hadd mondjam el, hogy a salgótarjáni, diósjenői megyei klubtalálkozók egyik szervezői gárdája éppen a klubból került ki, azok közül, akik egy évvel ezelőtt ilyen eseményeken még a „nem kívánatos személyek” közé tartoztak. Nem állítom, hogy máról holnapra teljesen új embert formálunk belőlük, de ez a szabadidős-hely ellenőrzött és szervezett lehetőségeket kínál arra, hog# megtalálják helyüket környezetükben. Mezei Pista fáradságot nem kímélő és fantáziadús személye a klubvezetői poszton, megfelelő irányítással nagy részt vállal ebből. Egy év ahhoz is elegendő volt, hogy a fölösleges programokat kiiktassák, ugyanakkor igény szerint egyéb érdeklődés felé nyissanak. Hét végeken a legkisebbeket Büty- kölde várja, e napokban indult a dzsesszklubsorozat, tavasszal közös kirándulásokra indulnak, aztán eay-eav hét végére a középiskolásklubok lesznek a házigazdái a programoknak. * A klubba szívszaggatva rohan be a várva várt fiú. A lány kedvesen-bosszús pillantással nyugtázza a néhány perces késést. Kezük össze- kulcsolódik, asztalhoz ülnek, beszélgetnek. A hangfalakból melankolikus gitárszóló tör fel. Sorra érkeznek • „törzstagok”, s noha semmifér. le szervezett program ninc% mégis valójában minden • legnagyobb rend szerint tör« ténik. Kint a csípős szél változatlan dühvei tombol. Tanka László i, Molesán Pál, gépkocsivezető a gyöngyösi Volánnál: A hidat is többször elvitte a víz. ’ Dr. Mátyus István: nem felejtettük el-Keresztest. Keresztesen lakik Bognár Sándor is. „Az Óvár útra és a mesehídra készül a programterv.”
