Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-16 / 39. szám

KÖZGYŰLÉS MAGYARNÄNDORBAN Mellette az utód Egy szemfüles kiskereske­dő éppen a sátrát állítgatja a magyarnándori Radnóti Miklós Művelődési Ház előtt, amikor a zárszámadó közgyű­lésre gyülekezik a helybeli termelőszövetkezet tagsága. ,.Szimata” jónak bizonyult, de bizony néhány hónappal ez­előtt vajmi kevesen bizakod­tak abban, ami valóra vált, hogy nyereséges lett a közös gazdaság. — Az az igazság, el voltunk keseredve. Még a szanálás lehetősége is fölmerült — ma­gyarázza az előcsarnokban Bagyal Kálmán kőműves bri­gádvezető. — De bíztunk a vezetőségben — nem is hiá­ba — meg abban, hogy az év utolsó hónapjaiban Budapes­ten induló építési, szerelési tevékenység meghozza a várt eredményt. Lassanként benépesül a nagyterem — tíz óra már el­múlt — az emberek többsé­ge elégedetten beszélget. In­kább érzik, mint tudják, rend­ben a szövetkezet szénája. — Mennyi lett a nyereség? — kérdem a mellettem ülő Kovács Jánosnét. — Nem tudom. Beteg vol­tam, amikor a munkahelyi tanácskozást tartották, de azt hiszem három százalék része­sedést kapunk. — Elégedett? — Korábban a növényter­mesztésben dolgoztam, amióta van varrodánk, azóta ott var­rók. Igaz sokszor előfordjul, hogy nem jön az anyag. Ilyen" kor húszan-harmincan bosz- szankodunk. Tudjuk, ha töb­bet termelünk, több jut be­lőle a közösnek, meg persze nekünk is. S ez bizony nem mellé­kes! EMELT FŐVEL Az emelvényen, az elnök­ségben kicsit többen ülnek mint általában zárszámadás­kor szokásos, Papp László el­nökön is mintha ünnepélye­sebben feszülne a fekete öl­töny. Nem titok, mindenki akit illet, tudja, hogy nyugdíj­ba megy. Tizenhat éves ter­melőszövetkezeti elnökség után utoljára tartja beszámolóját Magyarnándorban. Négy szék­kel arrébb, már ott ül a jö­vendő utód, Kozics Ferenc, a szügyi termelőszövetkezet fő- agronómusa. — Tisztelt közgyűlés! Ter­melőszövetkezetünk eredmé­nyes évét zárt, ha nem is ér­tük el a tervezettet. Egy ilyen kedvezőtlen év után úgy gon­dolom, mindnyájan elégedet­tek lehetünk azzal, amit el­értünk. Elégtétel is ez, hiszen a szövetkezet több vezetője úgy vélte néhány hónapja, hogy veszteségesek leszünk. Szerencsére nem így tör­tént, s Papp László annyi nehézségben, küzdelemben —, de eredményekben is — bő­velkedő esztendő után, emelt fővel adhatja át az elnöki tisztséget. Bátta László, a balassagyar­mati járási pártbizottság tit­kára mondja ezeket a szava­kat, s néhány mondatban be­mutatja a tagságnak Kozics Ferencet, a jövendő elnököt. Nincs nehéz feladata. A ha­tározottságáról, rendkívüli munkabírásáról és nem utol­sósorban keménységéről hí­res vezetőt jól ismerik, hi­szen hosszú éveken át élt Magyarnándorban és dolgozott a helybeli állami gazdaság­ban. . Következik a titkos szava­zás, s az emberek a szavazó­cédulákkal egymás után lép­nek a különhelyiségbe. EGYHANGÚ SZAVAZÁSSAL A szünetben a budapesti építő- és szolgáltatóágazat irányítóival és több más fia­tal szövetkezeti vezetővel be­szélgetünk. Optimisták, ma­gabiztosak, tudják mire ké­pesek, mit várhatnak a köny- nyűnek nem ígérkező közel­jövőtől. — Nemrégen kerültem a termelőszövetkezetbe — mond­ja Sztraka József állatte­nyésztési telepvezető, alig túl Az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárában áttértek a propán-bután gázzal történő idomvágásra, mely a legolcsóbb eljárásnak bizonyult, s termelékenysége kö­zel azonos az eddig alkalmazott eljárásokéval. Kénünkön: Sirkó Kálmán lakatos hajtófej oldallcmczeií darabolja. huszadik életéven. — Jól kez­dődött az év, a tejtermelés­sel biztosan nem lesz baj az idén. Ez a gazdaság mindig is híres volt erről, bár az utóbbi esztendőkben kezdett elhomályosodni a hírnév. Mun­ka lesz bőven, ez biztos. Ebben nincs okunk kétel­kedni, s az is biztos, hogy ez a fiatal vezető minden reg­gel háromra jár dolgozni a több mint 15 kilométerre le­vő Nógrádkövesdről, s gya­korta hét óra is elmúlik, mi­re este hazaér. Talán ebből is látható, hogy a mezőgazda­ságban dolgozni ma sem fe­nékig tejfel... A szavazatszedő bizottság elnöke bejelenti az ered­ményt. A tagság egyhangúlag elnökévé választotta Kozics Ferencet. A régi és az új el­nök nem kis meghatottsággal ölelkeznek össze az emelvé­nyen, s a közgyűlés résztve­vőinek többsége a taps mel­lett gyakran nyúl zsebkendő­jéhez. Hiába, tizenhat év jóban rosszban közösen ré­szesedve, nagy idő. Havas Ferenc, a megyei ta­nács elnökhelyettese felolvas­sa Devcsics Miklós tanácsel­nök Papp Lászlóhoz címzett levelét, majd átnyújtja Czin- ke Ferenc ez alkalomra ké­szült rézkarcát. A gratulálok között van a csehszlovákiai vinicai szövetkezet elnöke, Nagy Pál is és ezzel a köz­gyűlés lassan bevégzi felada­tát. A baráti beszélgetésen in­kább már a jövő foglalkoztat­ja a jelenlevőket. A tervek­ről csak ezután döntenek, ez így illik, ha új elnök kerül a szövetkezet élére, az azon­ban már biztos, hogy hatmil­lión felüli nyereséget várnak 1983-ban a magyarnándoriak. Az első távozó, Kozics Fe­renc, az új elnök. — A szügyi termelőszövet­kezetben miattam kezdődik délután a küldöttgyűlés, on­nan pedig nem lehet elkésni. Most ott várnak még, de hét­főn már Magyarnándorban kez­dek... Z. T. Bővült az építőipari kisiparosok tevékenységi köre Az építésügyi és városfejleszté­si miniszter az ipari miniszter­rel és a KlOSZ-szal egyetértés­ben rendeletet adott ki, amely az építőipari kisipari tevékenysé­get szabályozza. A rendelkezések kiterjednek a mestervizsga és az ipari igazolvány alapján gya­korolható kőműves, ács-állványo­zó, felvonószerelő, gázvezeték­es készülékszerelő, központifű­tés- és csőhálózat-szerelő, épü­letvillamossági és szerelőkisipari, valamint a szakmunkás-bizonyít­vány és a kisipari működési en­gedély alapján folytatható épí­tőipari javító-karbantartó tevé­kenységre. Az új rendelet leglényegesebb vonása, hogy bővíti a lakosság sajátház-építkezéseihez nyújtha­tó kisipari közreműködés lehető­ségeit. Korábban a kőműves kis? iparos egyemeletesnél, illetve 2 ezer légköbméteresnél nagyobb házat nem építhetett. Az új ren­delet viszont lehetővé teszi, hogy négyszintes (földszint plusz há­romemeletes), 4 ezer légköbmé­teres házat létesítsen a korábbi­val azonos feltételek mellett, te­hát a jogszabályban meghatáro­zott felelős műszaki vezető irá­nyításával. A kőműves kisiparos hatáskörének szélesítése tehát le­hetővé teszi, hogy ne csak egy- és kétszintes családi és ikerhá­zak, hanem nagyobb társasházak építésére is vállalkozzon. Ha­sonlóképpen bővült az építőipari javító-karbantartó kőműves kis­iparos tevékenységi köre azzal, hogy most már nemcsak bont­hatja és javíthatja, hanem újon­nan meg is építheti a 40 négy­zetméternél kisebb alapterületű beton-, kő- és téglaépületeket. Ez az új lehetőség elsősorban a háztájival rendelkező lakosok gazdasági épületeinek létesítését könnyíti meg. Az új rendelet január 1-től lé­pett hatályba. Mikroprocesszor-vezérlésű tejhozam-ellenőrző berendezés mintapéldányai készültek el a nagyszénást Október 6. Tsz ipari üzemében. Az agárdi Ag- rokomnlex közreműködésével készülő berendezés egyszerre 12—16—24 állású feiőház, illet­ve háromezres tehenészet ho­zamainak eUenőrzésére alkal­mas. Működése nagyon egy­szerű. A tehén nyakába helye­Rangja van és lesz |J ' L _ I a kényszerítő körülmények, 11 cnOI másutt a jól felfogott piaci érdekek miatt, ismét másutt pedig a nyere­ség növelése érdekében egy jó irányú folya­mat bontakozott ki megyénk csaknem min­den üzemében az elmúlt esztendőben. Ez pedig a következő: kezdenek jobban taka­rékoskodni a belföldi és importanyagokkal. A Romhányi Építési Kerámiagyárban 1982-ben 6,5 milliót tett ki az anyagtakaré­kosságból adódó megtakarítás. A Salgótar­jáni Kohászati Üzemek tavaly elért 225 mil­lió forint nyereségében igen szép summát képvisel az anyagtakarékossági számlán sze­replő összeg. Más példák is sokat ígérőén bizonyítják, hogy már van rangja, s egyre nagyobb lesz az anyaggal való takarékosko­dásnak. Kialakulásában a kényszerítő körülmé­nyek mellett, szerepük van azoknak a belső intézkedéseknek, amelyek alapvetően és si­kerrel álljt parancsoltak a pazarló magatar­tásnak, a semmi sem drága felfogásnak és gyakorlatnak. Azoknak a szocialista brigá­doknak, amelyek az anyagtakarékosságra tett vállalásaikat példásan teljesítették, il­letve túlszárnyalták. Az előbbiek mellett ösztönzőleg hatott az anyagi elismerés több helyütt jól kialakitott rendje és módszere. Mindezek egyúttal jelzik azt is, Hogy az anyaggal való sokirányú gazdálkodás egyre jobban kiszakad a régi bezártságából, távo­lodik attól a gyakorlattól, mely szerint az anyaggal való gazdálkodás reszortfeladat. Ma már csaknem mindenütt elismerik, hogy nem a gazdasági igazgatóhelyettesek, főköny­velők, gazdasági vezetők mániája és az anyaggazdálkodási osztályok dolgozóinak feladata, hanem mindazoké, akik elismer­ték: önmagukat károsítják meg, ha nem a célnak megfelelően, gazdaságosan bánnak az egyre dráguló alapanyagokkal. De nem csak felismerik, hanem azt követően a. cseleke­detek sokaságával bizonyítják ennek igaz­ságát. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál például testületi ülésen mondták ki, hogy az anyaggazdálkodás a nyereség nö­velésének, a gazdálkodás hatékonyságának egyik fontos területe, feltétele és nagy lehe­tősége, ezért a vele való takarékosság min­den vezető beosztású dolgozó kötelessége. Kétségtelen, hogy a jó értelemben vett vezetői magatartás, illetve az ehhez igazo­dó követelményrendszer, annak számonké­rése messzehangzóan bebizonyította, hogy mód és lehetőség van az eddigi elképzelé­sek túlszárnyalására. Ugyanakkor a tapasz­talatok azt is jelzik, hogy néhány helyen még csak a legszembetűnőbb pazarlást szün­tették meg. Megoldásra vár a céltudatos, következetes munkát feltételező, azt kívánó előrelátó tevékenység. Erre ösztönzik me­gyénk üzemeit a külföldi piacokról érkező jelzések is. Ezekből kiviláglik, hogy e terü­leten erőteljesebb ütemre van szükség. Nem mondunk újat, csupán a meglevő helyzetet hangsúlyozzuk, amikor az anyag- gazdálkodás összetett feladatairól szólunk. Mert hiába akarnak a VEGYÉPSZER salgótar­jáni gyárában a nemzetközi verseny köve­telményeinek megfelelő termékeket gyár­tani, ha mondjuk a tervezők figyelmen kí­vül hagyják a kormány anyagtakarékossági programjával kapcsolatos előírásokat: túl súlyos, nehéz termékeket terveznek, vagyis indokolatlan többletanyag-felhasználással csökkentik az elérhető nyereség nagyságát, esetenként pedig elősegítik a vevő elvesz­tését. Hiába akarnak a Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregységében, vagy a nagybátonyi FÜTÖBER-ben versenyképes, korszerű és főleg könnyű gyártmányokat előállítani, ha az alapanyaggyártótól nem a kívánt súlyban, méretben, illetve ráhagyással kapják meg a hídgyártáshoz, illetve a különböző szellőző­berendezésekhez, szükséges anyagokat. Nö­veli a termékek előállítási költségét a tűz­helygyárban, ha a szükséges lemezanyagokat nem a kívánt minőségben kapják meg a Du­nai Vasműtől. Az e téren fellelhető, eléggé nehézkes moz­dulás fékezi a feldolgozó üzemekben a ter­mékek korszerűsítésével kapcsolatos elkép­zelések eredményes megvalósítását. Még az a szerencse, hogy jó néhány megrendelő, a kritikus időszakokban, rugalmasan reagál a gyárak vezetői által tett módosító, ugyan­akkor anyagtakarékosságot megteremtő elképzelésekre, javaslatokra. Mivel a feldolgozó üzemek a termelési fo­lyamat meghatározott szakaszához kapják meg a bedolgozásra váró különböző anyago­kat, ezért nincs módjuk minden esetben jó irányba hatni a tervezőkre, az alapanyag- gyártókra. Csupán utólag tudják regisztrál­ni a gondokat, bajokat, amikre, ha érkezik is válasz, a szükséges intézkedések azonban sajnos késnek. Legalábbis eddig jórészt így volt. Az anyaggazdálkodásra vonatkozó kor­mányhatározat az előbb említett problémák­ra is választ kíván adni. azaz megfelelő in­tézkedéseket ír elő. Az alapanyaggyártóknak a kor követelményeinek megfelelő anyagi ösztönzést, érdekeltséget biztosít. Ugyanak­kor a dokumentumban foglaltak nagyobb üzleti mozgásszabadságot (megállapodásos áregyezíkedést tesz lehetővé) adnak. Az előbbiek azonban nem homályosíthat- ják el azokat a meglevő mulasztásokat, ame­lyek ma még kisebb vagy nagyobb mérték­ben fellelhetőek üzemeinkben, amelyek fé­kezik az anyaggal való gazdálkodás eredmé­nyességét. Ezek a következők: a hányaveti módon összeállított szabástervek, a figyel­metlenségből elszabott méretek, a jó anya­gok tönkretétele, a selejt növekedése, a készáru gondatlan megőrzése, a felelőtlen szállítás, a hevenyészve összeállított csoma­golás, a selejtes darabok eltüntetése, a tég­lák, betonlapok, vasanyagok földbe temeté­se. Mindezek egy helytelen szemlélet és gyakorlat megnyilvánulásai. Ezt kell mi­előbb megszüntetni. \ _ öjn.oUl/i gyárak vezetőinek S* í I«? • ,* ö anyagtakarékosságot szolgáló intézkedési tervében előkelő helyen szerepel az ezzel ’kapcsolatos feladat. A töb­bi között azért is, mert az anyagköltség alakulása, kedvező vagy kedvezőtlen irány­ba alakítja a termékek önköltségét, de meg­nehezítheti a nemzetközi versenyképesség megtartását, növelését, új piacokra való be­törést. Erre utalt nyomatékosan a VEGYÉP­SZER salgótarjáni gyárában az az egyik nyu­gatnémet vevő, amikor a következőket mond­ta: — Ilyen nagy anyaghányaddal önök ne­hezen tudnak versenyképesek lenni... — venesz — Drága gépek — 'felesleges érák HATALMAS GÉPMONST­RUM emelkedik a Salgótar­jáni Vasöntöde és Tűzhelygyár öntödéjének egyik felében, az alig két esztendeje munkába állított új technológiai sor. Amit néha, meg kell hagyni találóan, internacionalista szerkentyűnek titulálnak, hi­szen a lelke, a Disamatic ne­vet viselő formázó dán gyárt­mány, az öntőgép és a két gyorskeverő Olaszországból származik, a rezgővályú oszt­rák, a hűtődob pelig a holland ipart reprezentálja. Ügy kel­lett már ez a berendezés, mon­dogatják a gyáriak, mint egy falat kenyér. Mert hiába szá­mított még az ötvenes évek derekán is Közép-Európában a legkorszerűbbnek az öntödé­jük, ám azóta megnövekedtek az igények és — megcsappant a munkáslétszám. Mind keve­sebben vállalták a hatalmas fizikai erőkifejtéssel járó ké­zi formázást, s már-már félő volt, hogy a megnövekedett munkáselvándorlás nagy ba­jokhoz vezethet. Meglehetősen hosszú eszten­dők húzás-halasztásgatásai után végül is megkapta a gyár a tetemes, több mint száz­zett azonosító rádióadó „köz­li” az ellenőrző berendezéssel a fejőállásba vezetett tehén kódszámát, aztán képernyőre vetíti, mennyi tejet adott, s ugyanezt az adatot automati­kusan tárolja is a memória­egységben. Az ellenőrzés ada­tait sokféleképpen, így többek között az optimális takar­mányadagok megállapítására használhatják. negyvenmillió forintot és 1979 decemberében az új soron megkezdődhetett a próbaüzem. A folyamatos termelés beindu­lásának igazi kezdetét azon­ban csak 1980 márciusától számítják: a nagy értékű be­rendezés addig többet állt, mint mozdult. Főleg a szakmai gyakorlat hiányzott, ám adód­tak egyéb gondok is. Időbe telt, amíg leküzdték a nehéz­ségeket. Azt mondják, drága tanulóidő volt. Ami igaz, mert az új gépsor kénes havonta hatszáz, vagy még ennél is több tonna öntvényt előállíta­ni. — EZÉRT — MONDJA Ban- dúr Mihály, a melegüzemi gyárrészleg vezetője — nagyon fontos, hogy a lehető legmi­nimálisabb legyen az állásidő. Az utóbbi időkben újra meg­növekedett az öntvények irán­ti igény nálunk, s másutt is. Hogy tavaly elkezdtük a Car­bon és a Tarján hagyományos tüzelésű kályhák gyártását, sa­ját szükségletünk is fokozó­dott, Példaként, az előbbibe kilencvennégy kilónyi külön­féle öntvénydarabot építettünk be. s ma már műszakonként hetven-nyolcvan darabot sze­elnek készre belőle. S fon­tos a folyamatos termelés azért is, mert az összmennyiségnek csaknem a kétharmadát kü­lönféle hazai megrendelők ré­szére, bérmunkában végezzük. — Sajnos, amint látni, a be­rendezés most is áll... — Igen, épp az imént jelen­tették a gyorskeverő meghibá­sodását. s ha az egyik egység üzemképtelen, az egész sornak le kell állnia. NÓGRÁD - 1983. — Gyakoriak az effajta kényszerszünetek ? — Újabban igen. Van olyan nao, hogy négy-öt óra is ki­esik a termelésből. Egyszer az öntőgép mondja fel a szolgá­latot, másszor a gyorskeverő vagy a motorok hagynak cser­ben minket, előfordul szalag- szakadás és néha az örök ié- ina: alkatrészhiány. Idén ja­nuárban százhetvenöt órán ke­resztül volt üzemképtelen a gyártósor. Igaz, még ennek el­lenére is nagyobb a tel íesit- ményünk, mint Kisvárdán. — De — gondolom ez önök­nek sovány vigasz! — Valóban de hamarosan jelentős javulással számolha­tunk. Már tavaly, úgy az év közepén el kellett volna végez­ni az első nagyjavítást, ám a dán szakemberek, akik erre felügyelnek, csak mostanra je­lezték érkezésüket. Nem tudni, mi oka a késlekedésüknek, az azonban bizonyos: a toldozás- foltozás nem tett jót. Egyéb­ként van más tervünk is S gyakori meghibásodások csök­kentésére. Elképzeléseink sze­rint rövid Időn belül az eddi­gi órabéres rendszerről átté­rünk a darabbérre. T MINDEZ VALÓBAN elen­gedhetetlenül szükséges. Hi­szen amíg a hagyományos gépsoron két ember műszakon­ként 300—350 formaszekrényt készít el, addig az új techno­lógián csupán az egyik gépsor képes 2000—2500 darab meg- formázására. Itt dolgozik ti­zenöt ember, amott negyven. No meg, nem azért a száz­negyvenmillió forintért... Karácsony György ár 16,, szerda 3 Mikroprocesszor o fejferme’ésben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom