Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-15 / 38. szám

SAKK A versenyórák minden ked­den és pénteken 13.30 órakor indulásukkal jelzik, hogy az 1983. évi megyei egyéni sakk- bajnokság egy-egy újabb for­dulója kezdődik Ez évben minden eddiginél népesebb mezőny vesz részt a megtisz­telő bajnoki cím elnyerésé­ért meghirdetett versenyben. Nyolc sportegyesületből 46 .játékos ül a sakktáblákhoz hetenként kétszer, hogy öt­hat órás küzdelemben eldönt­se, pillanatnyi felkészültsége alapján ki érdemli meg a győ­zelmet. A küzdelmek színhe­lye a városi sportcsarnok emeleti tanácsterme. A népes mezőnyt a versenybíróság két csoportba osztotta, a minősí­téseket és a jelenleg érvényes „Elő”-értékszámot véve ala­pul. Az „A” csoportba került 8 mesterjelölt, 13 elsőoszlályú és egy másodosztályú minősí­téssel rendelkező sakkozó. A „B” csoportban 24 másod- és harmadosztályú versenyző méri össze tudását. Az eddigi hét forduló legnagyobb meg­lepetése az, hogy az úgyneve­zett „második vonal” tudás­ban felzárkózóban van az el­sőhöz, küzdőszellemben pedig nem is marad el. Az élmezőnyben a hetedik forduló utáni sorrend, „A” csoport: 1—2. Egyed András, Simkó Jenő 5.5—5.5, 3—5. Isi- vanovszki Kálmán, Szabó Er­vin, Váradi Oszkár 5—5, 6—7 Gál Gábor, Ponyi Attila 4.5— 4.5, 8. Kánya Zoltán (mind az Sí. Volán versenyzői! 4 pont. E csoportban kellemes meglepetés a két ifjúsági. Egyed és Istvanovszki kitűnő szereplése. Simkó Jenő is vá­rakozáson felül játszik eddig. „B”-csoport: 1. Cí lebnár Gyula, (Bgy. SE) 6, 2. Lukacs László (Síküveggyár) 5.5, 3—5. Győri István, Aradi László, Kökenyesi Gábor (mind a hárman a Bgy. SE versenyzői) 5—5, 6. Kormos József (Nb. B. SE) 4.5, fi—7. Patai József (St. Volán), Révai Ferenc (Síküveggyár! SE) 4—4 pont. Még négy forduló van hát­ra, Igen éles küzdelem vár­ható a fordulókban További nagy meglepetések születhet­nek Egyetlen versenyző sem rendelkezik „bérelt hellyel”. A következő játéknapok idő­pontja: február 15, 18, és 22, minden alkalommal 16.30 órától. A sportág kedvelői sok érdekes küzdelemnek lehet­nek tanúi. H. J. Asztalitenisz NB II.—III. Vereség idegenben Dobogóközeiben a férfiak Az NB Il-es Schmiedl-cso- portbm szereplő St. Volán női csapata veszélybe került. Kunszentmiklóson ellenfele végig vezetve győzött. Eredmény: Kunszentmik­lós—St. Volán 10—6. Gy.: Babiákné 2, Molnár 2. Székely 2, Kövendi —. A férfiak NB Ill-as csoport­jában az St. Volán úiabb győ­zelmével dobogóközeibe jutott. Eredmény: St. Volán— Eger 9—7. Gy.: Rubi 4, Kövendi I. 3, Ko- csa 2. Győri —: Óriás volt a küzdelem 6—6- ig. váltott vezetés mellett. In­nen az eddig gyengélkedő Kocsa megnyerte mérkőzését, majd Rubi és Kövendi I. győ­zelmei már az értékes ponto­kat jelentették. Különösen Ru­bi teljesítménye emelkedett messze az átlag fölé, de Kö­vendi I. is javuló formában játszott. / M. L. Teke NB II. Keleti csoport Biztosan nyert a Síküveggyár Az ötödik fordulóval folyta_ tódtak a küzdelmek az NB li­es férfi teke-csapatbajnokság­ban. A Salgótarjáni Síküveg­gyár csapata.. hazai pályán a Ke-skeméti MÁV gárdáját '.fo­gadta. A találkozó iránt igen nagy volt az érdek’ödés. Ezt a síküveggyáriak remek játék­kal hálálták meg. Már a mér­kőzés elején biztos vezetést szereztek. Előnyüket később tovább növelhették a gyenge napot kifogó vasutasokkal szemben, akiknek ezen a ta- lá'kozőn csak a szépítésre volt lehetőségük. A mérkőzésen a győzelmet-a Salgótarjáni Sík- üveggyár csapata szerezte meg. A női csapatbajnokság har- nv'bk fordu'ójában a Somos- kvé'fa’u együttese erőnyerő Vo't Eredmények: St. Síküveg­gyár—Kecskeméti MÁV 5—1 (2711—2341), St. Síküveggyár: Jakus János 456, Jakus Lász­ló 506, Dávid Imre 379. RatUca Ká.o’y 447. Szabó Bertalan 487. Kohut Károly 436, Kecs­keméti MÁV: Orosz Zoltán 376, Zsuppon Ferenc 373, Ka­sza Ferenc 395, Nagy Kálmán 400, Hiczpán László 410, Bauer Ferenc 386. A férfi-csapatbajnokság ha­todik fordulójában a Salgótar­jáni Síküveggyár gárdája ide­genben. a Ceglédi KÖZGÉP otthonába utazik. A női csa­patbajnokság negyedik fordu_ lóiában a Somoskőújfalu csa­pata hazai pályán a budapes­ti Vasas Ikarus együttesét fo­gadja. G. G. A totó 7. hst eiedménye 1. AtalaiVa—Bologna végeredmény 3—0 1 2. 'V1) —Bologna félidő eredmény 1—0 1 3. Foggia—A' czzo végeredmény 3—1 1 4. - ~ —Arezzo félidő eredmény 2—1 1 5. T.:i • )—Como végeredmény 2—2 x <>. Lazio—Como f lidő eredmény 1—2 2 __ 7 . Peru na—Cavcsc végeredmény 1—0 1 8. Perugia—Cavese félidő e-edmény 0—0 X f). Cremoncse—Monza végeredni'nv 1—0 1 10. Loccc—Camoobasso végeredmény 3—0 1 11. Milan—Catania végeredmény 0—0 X 12. Palermo—Sanbcnedettcse vérere*'mén v 1—1 X 13. Varese—Bari végeredmény 0—0 X ■4- 1 14. Reggiana—Pistoiese végeredmény 1—1 X Sorokban Juhász Imre, a salgótarjá­ni sportcsarnok igazgatója, ITTF asztalitenisz-játékve­zető, harmadmagával részt vesz a Prievidzán sorra ke­rülő csehszlovák nemzetkö­zi bajnokságon, ahol 23 or­szág versenyzői — köztük ázsiaiak is — lépnek asztal­hoz. Az STC kosárlabdázó női­nek nehéz hete lesz. Szer­dán Szolnokra utznak MNK- mérkőzésre, a bajnokjelölt MÁV MTE-hez, csütörtökön pedig NB Il-es találkozón az örök rivális egriekkel mérik össze tudásukat. ☆ Várják a jövő labdarúgó­játékvezetőinek jelentkezé­sét a rétsági járási sPort- felügyelőség labdarúgó­szövetségében. Személyesen vagy írásban lehet jelent­kezni iebruár 20-ig azok­nak, akik kedvet éreznek e sportágban a bírói szerep­körhöz. Taroltak a tarjóni fiatalok Szenzációsan szerepeltek ' rr 1 az STC sizoi Galbács Judit Bcreczki Brigitta edzője, aki segítőtársaival alig győzte a lécek viaszolását, hi­szen tanítványai szinte per­cenként vágtak neki a kü­lönböző távoknak. A női if­júsági II. korcsoportban ép­pen a vezető edző lánya, Vincze Katalin következett, akinek felkészülése tanul­mányai miatt kevésbé volt sikeres. Ennek ellenére a fél távnál még vezetett a másik esélyes, Garat Karin (Vasas) előtt, s mindössze egy (!) má­sodperccel szorult végül a második helyre a salgótarjá­ni kislány. Nem így a serdü­Fair play Balázs Dénes, az STC tehetséges sífutója, szombati egyéni negyedik helyezése után a váltó befutóembere lett. Társai nagy előnnyel érkeztek a váltás helyére, amikor Dénes végre elindulhatott. — Ha Dénesi valami el nem üti a pályán, már meg­nyertük, csak érjen végig — jegyezte meg Juhász Attila edző, aki stopperrel a kezében mérte a részidőket. Az első három fiú 11—12 perc alatt ért végig. A salgótar­jániak várták már Balázs Dénes befutását, de nem akart feltűnni. — Csak nem tévedt el? — álltak tanácstalanul a társak. Az ifjú sífutó végre feltűnt, s fáradtan siklott be a célba. Aztán mesélte, hogy a táv felénél az egyik sílé­cének kötése kiszakadt, s így több mint egy kilométert egy léccel a lábán tett meg, a másikat a kezében óipeb te. Végül csapattársa, ifj. Juhász Attila adta át egyik lécét, s azon haladhatott tovább a csapatbajnoki címért. Meg is lett! Teremkupa — kevés érdeklődővel A hagyományokhoz híven, a megyei röplabdaszövetség a: Óén is meghirdette leány- röp!:ódában a terembajnok­ságot. Az első fordulóra va­sárnap délelőtt került sor, a beszterce-lakótelepi iskola ko sserű tornatermében. A szövésg — díjtalanul — jó alkalmat ad ezzel a tavaszi bpjn-ks'<r’a való felkészülés­re. S nos a csapatok több­sége nem élt eZze! a lehető­séggel. M’ndössze három együttes jelent meg: a SZÜV- Róna, a PSZF és a Kereske­delmi és Vendéglátó ISZI. Hi­ányosan jött el a Bolyai Gim­názium. hiába várták a Kis- terenyét, a Nagybátonyl, a Balassagyarmatot és a Köz- gazdasági Szakközépiskolát. Hét közben, csütörtökön délután 14,30 órakor rendkí­vüli fordulót bonyolít le a szövetség a számviteli főisko­la tornatermében. Itt lesz le­hetőség az elmaradt mérkő­zések lejátszására is. A harmadik és egyben be­fejező fordulót vasárnap reg­geltől a beszterce-lakótelepi iskolában bonyolítják le. Már­cius elején már indul a me­gyei bajnokság tavaszi idénye. A torna eddigi eredményei: PSZF—SZÜV-Róna 2—1, SZÜV-Róna—Kér. Vendéglátó 2—1, Kér. Vendéglátó—PSZF 0—2. (A mérkőzéseket két nyert játszmára játszották.) A tabella állása 1. PSZF 2 2 4—1 4 2. SZÜV-Róna 2 1 3—2 3 3. Kér. Vendéglátó 2- 1—4 2 T. A. KOSÁRLABDA NB II. Fölényes győzelem a nyitányon STC—Törökszcntmiklós 58—41 (29—17) Törökszentmiklós, v.: Patai, Káplár. STC: Kapos 6, Takács 20, Belinyák 5, Longauer 6, Miskolczi 19, Cs.: Szakmár 2, Klonka, Tőzsér, Hegyiné, Ka- rakasev. Az STC a közelmúltban, az MNK-selejtezők során már játszóit Törökszentmiklóson. A vasárnapi mérkőzésen meg­lepve tapasztalták,, hogy egy jóval erősebb, magasságban megnőtt ellenféllel kell felven­niük a küzdelmet. A hazai együttes nagy becsvággyal és túlságosan is kemény játékkal tört a győzelemre. A két Szol­nok megyei játékvezető „köz­reműködésének hála”, az el­lenfél palánk ja alatt nem tu­Bereczki Beáta s két perc előnnyel szerzett újabb bajnokságot az STC- nek. A felnőttek húsz kilomé­teres versenyén Papp Zoltán harmadikként futott a célba, a még juniorkorosztályú Hor­váth János a 9. lett, míg BoZ- la László 21. helyen végzett. Hosszú idő óta először sze­repeltetett az STC felnőtt férficsapatot, amely végül nem sok különbséggel lett harmadik. Az ifjúságiak 15 kilométeres távján Géczi győ­zelme ellenére nem értékel­hették az STC-csapatot, mi­vel Breznicki feladta a ver­senyt. Folytatták a sífutók is. A váltóverseny mindig látvá­nyosabb, hiszen a csapatok kimért pályán, egyszerre in­dulnak, s a jó pozícióért nagy a tolakodás. Az STC fiatal­jai a legjobb taktikát vá­lasztották: „kilőttek” a rajt­nál. elsőként váltottak, elő­nyüket megtartva elsőként is érkeztek a célba. A serdülő II. fiúk váltójában: 1. STC (Farkas, Balázs, Turányi, ifj. Juhász). Serdülő I. fiúk: 1. STC A csapata (Ipacs, Rich- ler, Ottmár, Schwarczh) 2. STC B csapata (Bakos, Sán­dor, Szilágyi, Telek). Női if­júsági II. 1. STC (Vincze, Solymosi I., Kolláth, Solyfno- ”si*A.)i Leány serdülő TI. 2. STC (Tóth, Csikós, Sinkovics, Vincze V.). Az STC női ifjúsági I. kor­osztályú versenyzőit a junio­rok közé nevezte. A Berecz­dott szóhoz jutni a tarjáni do­bógépezet. Az edző így takti­kát változtatott. A saját pa­lánk alatt megszerzett labdák­kal, gyors indításokkal ered­ményesen szerezték pontelő­nyüket, a győzelemhez azon­ban elsősorban Takács és Mis­kolczi ponterőssége — távoli dobásokkal szerezték kosaraik zömét — járult hozzá. Mind­végig nagy volt a küzdelem, a hazaiak egy percre sem adták fel győzelmi reményeiket, bár az STC a szünet után közel 20 pontos előnyt harcolt ki. Szarvas József: — A küzde­lem hevére jellemző, hogy a 27. percben tetemes előnyün­ket az ellenfél 8 pontra ledol­gozta. A véghajrát viszont jobban bírtuk erővel. — mátyus — *­Szurkolók Nincs messze Galyatető Salgótarjántól. Ez kiderült a hét végén is, amikor ér­keztek a szülök, szurkolók. Minden bizonnyal ez is közrejátszott a sikerekben. Mert ott volt például Cze- ne Gyula, a Petőfi Általá­nos Iskola igazgatója, s a nebulók az igazgató bácsi előtt ne szerettek volna bi­zonyítani? Ott szurkolt Sulyok Já­nos, a megyei síszövetség elnöke, s gratulált a kis bajnokoknak. .4 Turányi apuka, anyuka felváltva biztatta fiát a jó ered­ményre. Nem hiába, hiszen csapatban és váltóban Tu­rányi István egyaránt baj­noki címet szerzett. S szinte mindenütt feltűnt Verebélyi József, az STC síkaszosztályának elnök­ségi tagja, a SZÖVKER megyei igazgatója. Rajtszá­mokért sietett, időt mért, a pályára vigyázott. S haza­felé az autóbuszon Skála- szuvenirekkel kedveskedett a gyerekeknek. Volt miért. ki Brigitta, Galbács Judit, Bereczki Beáta trió nagy fö­lénnyel nyerte a bajnokságot, s nagy meglepetésre, jobb időt futott, mint a felnőtt­válogatottakkal teletűzdelt Vasas női csapata. Mit szólnak az eredmények­hez az edzők ? Vincze István: — Alig ta­lálok szavakat az örömtől. Így legalább maguk a verseny» zők érezhetik, megéri a ke­mény edzéseket végezni. Juhász Attila: — Ilyen si­kereket nem vártam. Minden elismerés a gyerekeké, A hét végi mérleg tehát: 12 magyar bajnokság, 6 má­sodik hely, négy harmadik helyezés. I t> replésük minden várakozást felülmúlt. Szombaton került sor a serdülők, az ifjúsági II. kor­csoport és a női juniorok ve­télkedésére. Frissen készített pályán indultak a sífutók. El­sőként a női juniorok, közöt­tük a salgótarjáni Telek Ol­ga, aki remek hajrával har­madik helyezést szerzett, mindössze három másodperc­cel lemaradva a második helyre befutó Dobos Ágnes (Vasas) mögött. A magyar bajnoki címet Bozsik Anna, a BKV-Előre versenyzője sze­rezte meg. Nem sokkal ké­sőbb került sor a női ifjúsági versenyre, ami már tavaly is amolyan salgótarjáni házi vetélkedésnek számított. Ma­gyar bajnók: Bereczki Brigit­ta, második Galbács Judit, harmadik Bereczki Beáta, — Jól van, gyerekek! — mondta Vincze István, a sal­gótarjáni síszakosztály vezető lő lányok I. korcsoportjában Solymosi Ágnes, aki tavaly még lesiklóként szállt lécre. Egy pillanatig sem hagyott kétséget, ki lesz a győztes, s szerezte meg az újabb bajno­ki címet a salgótarjániak­nak, klubtársai: Kolláth Éva, Nemes Andrea és Hoffmann Melinda is jól futottak, ami a csapat aranyérmét jelen­tette. — Vajon mire lesznek ké­pesek a legkisebbek? — kér­dezte Juhász Attila, az STC utánpótlásedzője. Nos, Tóth Klára, Csikós Nikoletta, Szi­lágyi Zsuzsa, Sinkovics An­na és Vincze Viktória dere­kasan mentek, s csapatban ezüstérmet szereztek. A fiúk sem adták alább. A serdülő I. korcsopoitban Ipacs László magabiztosan versenyzett, s szerezte meg a salgótarjániak következő aranyérmét. Ottmár Jánossal, Richler Zoltánnal és Schwarczh Zsolttal együtt pedig csapat­ban is a legjobbnak bizo­nyultak. A serdülő II. fiúk között a salgótarjáni Farkas Csaba ezüstéremmel térhe­tett haza az országos baj­nokságról, míg a Farkas, Balázs, Turányi, Németh ösz- szetételű csapat bajnoki cí­met szerzeft. Valamivel gyen­gébben szerepeltek az ifjú­sági II. korcsoportban induló fiúk. Darázs József hete­diknek futott be,h Brezniczki János kilencedik lett. Telek Róbert a 21. helyen végzett, így csapatban kénytelenek voltak a negyedik hellyel megelégedni. Vasárnap elsőként a sílövé­szek kezdtek. A nagyobbak az STC idén birtokba vett síházában csendesen viaszol­tak; érthefő volt az izgalom ami az esélyesek terhével pá­rosult. Hrabecz Gyula edző — előző nap megsérült — fel­kötött karral ’ jegyzetelt, ad­ta a lőtérre érkező verseny­zőknek a tanárkokat. Nem hiába hiszen Géczi Tibor, annak ellenére, hogy a tőle megszokottnál gyengébben lőtt, begyújtotta a „rakétát”. A szokatlan időjárás a legtöbb bosszúságot a téli sportok szerelmeseinek okozta. Főként azoknak a verseny­zőknek, akik az elmúlt esz­tendő nyarának elejétől heti három-nyolc edzéssel készül­tek a következő szezonra, ed­zőtáborokban igyekeztek csi­szolni technikai tudásukat. A Salgótarjáni Torna Club sí­szakosztályának versenyzői is ezek közé tartoztak. Az STC sízői már a két korábbi versenyen is re­ménykeltőén szerepeltek, de a szombati és vasárnapi sze­Hegyei egyéni bajnokság Salgótarjánban

Next

/
Oldalképek
Tartalom