Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-12 / 9. szám

Asztalitenisz HB TI. Vereség hazai pályán r' Hatvani Kinizsi— Salgótarjáni Volán 9—7 Salgótarján Győzelmek: Molnár (3), Ju­hász, (2), Sándor és Kövendi. A Salgótarjáni Volán sors­döntő találkozójára balsze­rencsés körülmények között állt ki. Az együttes legjobbja Székely, aki a Hatvan elleni találkozókon általában négy­győzelmes volt, családi okok­ból nem tudott részt venni a küzdelemben. Nélküle is re­ményteljesen kezdődött az NB Il-es női csapatok vetél­kedője. Mint ismeretes a hat­vaniak az őszi szezon előtt le­igazolták Gátit az NB I-es Dunai Kőolaj megszűnt csa­patából. Biztatóan kezdett a tarjáni együttes, felváltva aratták a győzelmeket Molnár és Juhász, 3—3 után a Gáti —Juhász találkozó volt a sorsdöntő. Juhász mindvégig nagy küzdelemre késztette nagynevű ellen telét végül is 24—22, majd 26—24 arányban alulmaradt. A hatalmas küz­delem sokat kivett a Volán versenyzőjéből, a hátralévő találkozóin már nem tudott nyerni. Molnár és a fiatalok még egyszer 8—7-re felzár­kóztak ugyan, de a döntő­játszmában — legalább az 1 pontért — a hatvaniak bír­ták jobban idegekkel. A vereség végveszélybe so­dorta a tarjáni női NB Il-es csapatot, örvendetes volt. vi­szont Köver.di József nagybá- tonyi edző 11 éves kislányá­nak szereplése. A serdülő ko­rú kislánynak átigazolása a jövőre nézve nagy nyereséget jelent a megye női asztalitenisz sportja számára. Eddig ugyan­is az NB II kiírása szerint a három felnőtt játékos mellett egy ifjúsági szerepeltetése is előírás. {Megfelelő tudású kis­lány viszont nem állt a szak­osztály rendelkezésére. Ezzel az egyik legégetőbb problé­ma megoldódott. A szakosz­tály bentmaradásának feltéte­le egy győzelemsorozat lenne. Juhász Imre vezető edző sze­rint a közeli napokban a ve- télytársak eredményétől füg­gően döntenek, hogy felve­szik-e a harcot, vagy feladják a reménytelen küzdelmet. M. L. Atlétika Balassagyarmatiak sikere Az FTC rekortános futófo- lyosós versenyével megkez­dődtek az 1983. évi atlétikai versenyek a serdülő B kor­osztály számára. A versenyen indultak a Bgy. SE fiatal at­létái is. Az 1969-es születésű fiúk mezőnyében 80 méter gátfutásban Szilágyi Szilárd az előfutamok során 12.6-os idővel harmadikként jutott a döntőbe, ahol az 5. helyen végzett 12,9-el. Szilágyi At­tila I, ugyanebben a mezőny­ben a B döntőben 13,6-os idővel 5. helyezést ért el. A 100 méteres síkfutásban mind a két versenyző B dön­tőbe került és Szilágyi Szi­lárd 13,1-e! a 3., míg Attila 13,2-es eredménnyel az 5. he­lyezést érte el. Az 1970-es születésűek .me­zőnyében a Bgy. SE színeit Szilágyi Attila és Pityi Nor­bert képviselte. A 80 méteres gátfutásban Szilágyi Attila 13,8-al a 6., magasugrásban 140 cm-el a 3. helyen végzett. Nem sok hiányzott a döntőbe jutáshoz Pityi Norbertnek, aki 100 méteren 14,4-es idővel nem jutott a döntőbe. Négy jelentkező 1986-ra Hétfőn lezárult a határidő, a továbbiakban már egyetlen nemzet sem pályázhatja meg az 1986. évi labdarúgó-világ­bajnokság rendezési jogát. Mint arról a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség, az AFP által közreadott hivatalos közlemé­nyéből kiderül, semmiféle fineglepő dolog nem történt, az a négy ország nyújtotta be hivatalos jelentkezését, ame­lyekről az elmúlt hetekben többször is hallani lehetett, tehát Egyesült Államok, Mexi­kó, Brazília és Kanada. Korábbi hírügynökségi je­lentések számoltak be arról, hogy a FIFA május 20-án a stockholmi végrehajtó bizott­sági ülésén választja ki a legközelebbi VB házigazdá­ját, de addig még a négy érintett nemzeti szövetségnek több feladatot is meg kell ol­dania, így pyntos válaszokkal kell ellátnia a nemzetközi szövetség idevonatkozó kérdő­ívét. A VB-re pályázó szövet­ségeknek legkésőbb március Xl-ig kell eljuttatniuk a do­kumentációt. amelyet a FIFA illetékesei március 21—31 kö­zött tanulmányoznak. A NÓGRAD totótippjei, 3. hét 1. Avellino—Torino 2 2. Catanzaro— Fiorentina X 1 3. Genoa—Ascoli X 4. Intcrnazionale—Verona 1 X 5. Juventus—Sampdoria t 6. Pisa—Ccsena 1 7. Arezzo—Lecce X 8. Atalanta—Milan Z X 9. Bari—Palermo X 10. Bologna—Cremonese o 11. Campobasso—Como 2 X 12. Catania—Lazio 2 13. Varese—Perugia X 14. Udinesc—Napoli 2 15. Pistoiese—Foggia X 16. Cavese—Rcggiana 1 GólfoV6p6iyázat Góltotózóink az elmúlt hé­ten rendkívül nagy érdeklő­dést tanúsítottak pályázatunk iránt Eddigi rekordot értünk el, összesen 478 pályázat ér­kezett be. Az is meglepő, hogy góltotózóink közül li­en értek el telitalálatot, 53 az egytalálatosok száma. Sorsolás útján a szerencse ifj. Besze József, Nógrádme- gyer, Malom út 5, Kerek Ist­ván, Jobbágyi, Akácfa út 5., Berzák István, Nagybátony- bányaváros, Felszabadulás út 5. lakcímű lakosnak kedvezett. A szerencsés nyerteseknek 10—10 darab totószelvényt postára adtunk. Egyébként a helyesen ki­töltött góltotószelvényünk a következő: Fiorentina—Pisa 2—1. Torino—Róma 1—1. Góltotó 1. Genoa—Ascoli, végeredmény: 2. Arezzo—Lecce, végeredmény: NÉV: LAKCÍM: ISKOLAI SPORT Középiskolai kupák sorsolása December közepéig került lebo­nyolításra a középfokú iskolai kupák négy labdajátékban. El­dőlt a megyei bajnokság, is­mertté vált kosárlabdában, kézi­labdában, röplabdában és labda­rúgásban, hogy kik vesznek részt az országos területi döntőkön. A napokban sorsolták Buda­pesten az országos diák sport- központban a 19 megye és Bu­dapest bajnokainak részvételét. Mind a négy sportágban oda- visszavágós alapon döntik el a csapatok a továbbjutást. Legha- marább, 'ebruár elején, a kosa­rasok és a röplabdások lépnek pályára. A kézilabdázók és lab­darúgók márciusban kezdik el a mérkőzéseket. Mindenütt igen erősek az ellen­felek, de labdarúgásban és ko­sárlabdában van remény a to­vábbjutásra. A megyék és iskolák párosítá­sa^ az elődöntőkben. Kézilabda, fiú: St. Gépipari—Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium. Leány: B.-gyarmat, Balassi Gimnázium—Eger, Alpári szak- középiskola. Mindkét megyei baj­nokunk idegenben kezd. Kosárlabda, fiú: st. Madách— Nyíregyháza, Krúdy Gimnázium. Leány: str Madách—Eger,.* Gár­donyt Gimnázium.. ± í ■ < . R6t>1abdíf, fíú: St. 21LAsz. ISZI —Debrecen, Tóth Árpád Gimná­zium. Leány: Kisterenyei gimnázium —Debrecen, Tóth Árpád Gimná­zium. Mindkét csapatunk egy­szerre kezd Debrecenben egy is­kolában. Labdarúgás: Bgy. Balass4. Gim­názium—Szolnok, Szamuely szak- középiskola. A balassisták is ide­genben játsszák első mérkőzésü­ket. T. A. Navratilova 44 percet adott Honijának Rekord gyorsasággal teljesült be az amerikai Martina Navratilova első, 1983-hoz fűződő álma: az egyesült államokoeli Landover- ben megrendezett nemzetközi te­niszviadal döntőjében mindössze 44 perc leforgása alatt győzte le a nyugatnémet Sylvia Hanikát, méghozza 6—1, 6—l-re. A hírügynökségek kommentár­ként közölték, nogy Navratilova 1982-ben mindössze nárom vere­séget szenvedett, amelyek közül az egyikért éppen Hanika volt a „felelős”. Idén a kitűnő fizikai képességű játékos újra világelső­ségre tör, ebben alighanem csak honfitársa Charis Evert-Lloyd akadályozhatja meg. És még egy adalék: Navratilova csekkszámlá­ján az 1983-as jelzésű rovatban Lnndover után máris 28 000 dol­lár áll, míg Hanikáén 14 flOO. feremfoci Á rutin diadalmaskodott a fiatalság felett A NOTÉV—AFIT (5—2) találkozón Horváth F. (8), a NO­TÉV második gólját pöccinti a hálóba, Kelta, Nagy G. és Bende csak szemléli az eseményeket. A Salgótarján városi Lab­darúgó Szövetség, az elmúlt hét végén lebonyolította a té­li teremfocitorna csapatmér. kőzéseinek befejező két for­dulóját is. Az „A” csoportban a NOTÉV „megkönnyítette” a Főiskola dolgát, mert a hato­dik fordulóban vereséget szenvedtek, így a tarjáni fel­sőfokú intézmény képviselői már a befejező forduló előtt ünnepelhették csoportgyőzel. műket. Kellemes meglepetés volt az Öblösüveggyár kitűnő hajrája. A teremfocitornák történetében már szebb na­pokat is megért üvegesek vé­gül a csoport első és második helyezett csapatának skalpját megszervezve biztosították negyedik helyezésüket. A befejező fordulók a „B” csoportban hozták a látványo­sabb, színvonalasabb mérkő­zéseket, melyekben a SZÜV csapata jeleskedett. Szombat­ra zsúfolásig megtelt a sport- csarnok lelátója. A közönség jó mérkőzést várt, a „min­dent” eldöntő Szénbányák— SZÜV találkozótól. Jó mér­kőzést várt, s nem csa­lódott, amelyen a „rutin” dia. dalmaskodott a fiatalság fe­lett. A mérkőzés végén fel- csattanó vastaps természete­sen mindkét csapatot köszön, tötte, csakúgy, mint a hétfői SZÜV—Síküveggyár találko­zón. A teremtorna decemberi és januári találkozóinak ér­tékelésére még visszatérünk. Eredmények, „A” csoport: AFIT—Szolgáltatóipar 6—1 (2—0), v.: Bures, G.: Oláh J. (4), Szojka, Tótfalusi, ill. Ban­kó. öblösüveggyár—NOTÉV 2—1 (2—0), v.: Klement. G.: Pind. roch, Pálmai, ill. dr. Nyiri. Főiskola—MT Petőfi 3—1 (1—1). v.: Mohácsi. G.: Cso­mós (2), Czékmán, ill. Szol­noki. Síküveg KISZ—IKV Távfű­tés 3—1 (1—0), v.: Lefler. G.: Horváth M„ Takács, Bulyovsz- ki, ill. Kakukk. IKV Távfűtés—Szolgáltató- ipar 9—0 (6—0), v.: Németh, G.: Csillik (2), Kakukk (2), Kékesi, Herczegh, Tóth, Ha- nusz, Angyal J. „A” csoport végeredmény 1. Főiskola 7 6 - 1 29- 8 II 2. NOTÉV 7 5 - 2 20-18 15 2. Síküveg KISZ 7 4-3 17-13 13 4. öblösüveggyár 7 4-3 16-13 12 5. IKV Távfűtés 7 3 - 4 24-19 9 6. AFIT 7 3-4 18-17 9 7. MT Petőfi 7 3 - 4 16-20 9 8. Szolgáltatóip. 7 - - 7 4-36 ­„B” csoport: VSZV KISZ—SKÜ KISZ 4—4 (3—1), v.: Mátrai. G.í Pádár (2), Mező. Angyal Z., ill. Jakab (2), Szikora, Lakner 7 m-esekkel a VSZ KISZ együttese nyert. Szénbányák—SZÜV 5—3 (0—1), v.: Mohácsi. G.: Jeck (2), Kmetty, Répás, Paróczai, ill. Tábori, Fekete, Pilinyi. Bányagépgyár—MHSZ Kiég; 4—2 (2—1), v.: Klement, G.: Jenei (2), Váradi, Ferencz ill, Menczel, Csuberda. Síküveggyár—Volán KISZ 7—3 (2—1), v.: Balázs. G.: Csóri (2), Szép (2), Angyal,' Kasza. Lórincz, ill. Huszár (3). SKÜ KISZ—Volán KISZ 4— 2 (1—1), v.: Mátrai. G.: Szikora (2), Lakner, Jakab, ill. Tóth, Kiss Gy. SZÜV—Síküveggyár 7—8 (2—2), v.: Klement, G.: Feke­te (5). Pilinyi, Tábori, ül. An­gyal (2), Lőrincz (2), Kasza*’ Márkus. Szénbá nyák—Bányagépgyár 5— 0 (3—0), v.: Balázs, G.: Jeck (2), Répás, Horváth,' Kmetty. Harc a labdáért a Volán-KISZ—Síküveggyár összecsapáson. Tóth (13) Volán-KISZ már csak szemléli Angyal (8) táma­dását. MT Petőfi—Síküveg KISZ 2—1 (0—0), v.: Lefler. G.:Be- zovics, Szűcs, iÜ. Alexi István. Öblösüveggyár—Főiskola 2—1 (1—1), V.: Mátrai, G.: Pindroch, Sándor Z., ill. Ta­kács T. NOTÉV—AFIT 5—2 (3—1), v.: Klement. G.: Horváth F. (2), Taliga (2), Básti, ill. Ma- nusek, Szojka. VSZV KISZ—MHSZ Kiégj 5—2 (2—0), v.: Mohácsi, G.: Pádár (3), Drevenka, Angyal, ill. Bodnár (2). „B” csoport végeredmény 1. Szénbányák 7 6 1 - 32-13 1* 2. SZÜV 7 6 - 1 49-22 18 3. Síküveg. 7 4 - 3 32-24 12 4. VSZV-KISZ 7 3 1 3 21-22 II 5. Bányagép. 7 3 - 4 17-24 9 6. MHSZ-KIEG 7 2 1 4 20-31 8 7. SKÜ-KISZ 7 1 2 4 15-28 6 8. VOlán-KISZ 7-16 14-36 1 Pilinyi László Vívás Salgótarján várja ff • m ff at ff I _ a női torozoket Salgótarján ismét nagy nemzetközi sportesemény megrendezésére készül. Négy nemzet női tőr csapatverse­nyét rendezik meg január 20- án a városi sportcsarnokban. Tradicionális már ez a ver­seny, melyet minden évben más-más ország rendez meg. Magyarországon eddig még valamennyi versenynek Bu­dapest adott otthont, első eset hogy vidék kapta a rendezés jogát. A részt vevő négy nemzet — Olaszország, Franciaország, Románia és Magyarország —, a csapatokból látható, hogy a női tőrvívás élvonala — a Szovjetunió kivételével Sal­gótarjánban lesz Itt lesz pél­dául az 1982. évi világbajnok olasz csapat, az 1980-as olim­piai , bajnokot felvonultató franciák, a világklasszis ro­mánok és a legjobb magyar versenyzők, bár némileg tar­talékosán. Hiányzik majd a magyar csapatból Tordasl, aki a múlt év végén műtéten esett keresztül és Maros, aki­nek a lábáról nemrég vették le a gipszet A nemzetközi női tőrvia­dal január 20-án 10 órakor kezdődik. A második fordu­lóra délután 14.30 órakor ke­rül sor, míg az eredményhir­detést este 18 órakor rendezik meg. Belföldi utazás' ajánlatok A turlstaházak, melyek egyének és csoportok számá­ra egyaránt lefoglalhatok az az ország legszebb tájain, kulturális és történelmi szem­pontból jelentős környezet­ben helyezkednek el. Zömük­ben melegkonyhás étterem működik, de hideg ételeket, konzeiveket, italokat árusító büfék mindenhol találhatók. Mátra-hegység Mátraháza, Vörösmarty-tu- ristahá z Mátraházától a Párád—Ga­lyatető felé vezető urszágúton túl a Honvéd-üdülőn a Var­gák kútjánál található. Nevét Vörösmarty Mihályról kapta, aki itt pihent meg egy gyön­gyös—parádi túrája során; Télen 65, nyáron 93 férőhely várja a kirándulókat. Megkö­zelítése Budapestről vagy Gyöngyösről autóbusszal, a megálló közvetlenül a turis-; taház előtt van. B ükk-hegység Bükkszentkereszti Béke«’ turistaház A turistaház a falu szélén helyezkedik el, a környező erdős, hegyes vidék szép sé­ta- és kirándulási lehetősége­ket nyújt. Huszonhat férő­hely várja a kirándulókat. Megközelítése: a vasútállo­mástól a túristaház az autó­busz-megállótól 5 percnyi tá­volságra van. NÓGRÁD - 1983. január 12., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom