Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 12. szám

I Büszkeségük, a korszerű szülészeti-nőgyógyászati pavilon. A szülőszobán dr. Barczy Jó­zsef főorvos és dr. Bakos István végzi teendőit Az újszülöttek békésen szunyókálnak a számukra fenntartott steril kórtermekben. Póló- nyi Katalin és Percze Erika vigyázza álmaikat Amikor Balassagyarmaton fotós kollégámmal nyakunk­ba vettük a városi kórházat, még nem tudtuk. Mór tud­juk. Engedje meg az olvasó, hogy megosszuk mindannyi- ukkal nemrég szerzett tudósunkat. Mert mi is a kórház úgy általában? Kórtermek, bete­gek, orvosok, nővérek. Ennél aligha több. Pedig hát... „Város" a Város szélén Talán ez lett volna az igazabb cím. • Hogy miért? A balassagyarmati városi kórházban egyszerre 1021 fekvő be­tegnek jutna hely, ha a sors ügy hozná. Szerencsére nem hozza úgy, hiszen az elmúlt esztendőben „csak” alig több, mint nyolcvan százalékban használták ki a betegek a meg­levő ágyakat. Vagyis nem volt telt ház. Ha az erősödő gaz­daságossági szemléletet vesszük alapul, akkor ráfizetéses a város eme legnagyobb „üzeme”, ám ha az egészségünkre gondolunk, akkor mindjárt másképp fest a fenti mutató- ezám. Ha mindig akad üres ágy, akkor nyilván — megint csak szerencsére — egészségesek vagyunk, de legalábbis egészségesebbek, mint amire a kórház kapacitált. Tehát ezernél is több ágy a betegek számára. No és akik velük törődnek? Kilencszázan vannak! Nyolcvanöt or­vos, hatszáznál több nővér, asszisztens, ápoló. Talán eszünk­be sem jut, hogy a tizenhárom fekvőbeteg-osztály zavarta­lan működéséhez még számtalan ember munkája szüksé­ges. Mert hát mozdulni sem lehetne a konyha, a mosodp, a szállításban tevékenykedők munkája nélkül (tavaly hat­százezer kilométert futottak az intézmény járművei!), s vajon kinek jutnak eszébe a kellemes meleget biztosító fű­tők, a parkokat rendben tartók, az asztalosok, a vízvezeték- szerelők, a varrónők, a műszerészek, a cipészek (igen, a cipészek!), a telefonkezelők, avagy a kárpitos? Bevallom, én sem gondoltam rájuk, ha épp beteget mentem meglá­togatni. Pedig milyen egyszerű. A kórház nem teheti meg, hogy türelmesen vár egy-egy vállalkozóra, ha munkájára szükség mutatkozik, hiszen itt mindennek pontosan kell működnie, itt nem lehet percnyi üzemzavar, hiszen embe­rek egészségéről, sokszor életéről van szó. Kéznél kell len­nie mindenkinek, akire a gyógyításban szükség mutatkozik, mégpedig ama percnyi késedelem nélkül. Önálló élete van a kórháznak a város szélén. Ha úgy tetszik tehát: város a város szélén. Mindazt nyújtania kell, amit a beteg közérzete — a gyógyulás mellett — megkí­ván. És akkor még nem beszéltünk a látogatásokról! Erről nincs ugyan statisztika — a portások talán többet tudná­nak mondani (majd kifelejtettem őket!) —, de egy-egy al­kalommal alighanem „megszállják” a hozzátartozók, isme­rősök a lassan kilencvenesztendős, egykori Mária Valéria közkórházat. Néha, látogatás után többféle finomság talál­ható a kórtermekben, mint némelyik ABC-ben. Néhány forint Az egészségnek nincs ára — elcsépelt igazság. Ám meg­teremtésének papírra vetett számoszlopai sok mindent el­árulnak. Főként azt, hogy a kórház is vevő a piacon. Nem akarom untatni az olvasót a számokkal, csupán még né­hányat. Tavaly tlzenhatezer-hatszázan léptek ki a kórház kapuján. Amit megettek, több mint tízmillió forintba ke­rült! Ám a beteg nem csupán főzelé .kel, tejjel, kenyérrel, parizerrel és ki tudná felsorolni még mivel él, gyógyszer­re is szüksége van. Egyetlen tabletta csupán fillérekbe ke­rül, de „kórházváros” tavaly kilencmillió forintnyi tablettát (és rersze egyéb gyógyszert) nyelt. Már-már hi­hetetlen. Energia? Bagatell huszonhárommillió forintot igé­nyelt az egy évben rendelkezésre álló 120 milliós költség- vetésből. Az utolsó forintos számadat; egyetlen kórházi ágy fönntartása (az is, amin — szerencsére — nem feküdt senki) valamivel több mint százezer forint. Ennyit hát a forintokról. Kórházváros megöregedett kilenc ' évtized alatt. Talán első pillantásra nem is a legtetszetősebb. Sokan léptek már ki kapuján azonban, akik másutt is eltöltőitek■ néhány napot és határozottan állítják: az ilyen pavilonrendszerű, kórházban könnyebb elviselni a bezártságot. Más a levegő, a fák, a bokrok miatt, elfogadhatóbb a séta a pavilonok között, mint ott, ahol emelet emeletre következik és min­den egyforma. Kórházváros állandó polgárai — a gyógyí­tás szakemberei — ezt pontosan tudják és nem restellik megfogni az ásót, hogy újabb facsemeték kerüljenek a parkokba betegvidítónak. Igen, az épületek megöregedtek, nem elég korszerűek. ' A rövid időre beköltözők érdekében mostanában nagy mun­kálatokba fogtak. A szülészet-nőgyógyászat épületében jó néhány leány és fiúcska látott már napvilágot minden baj nélkül, hiszen évekkel ezelőtt átvágták a jelképes szalagot az átadási ünnepségen. Egy orvoSf sóhaj azért fölszakadt: tavaly csupán 883 gyermek, majd négyszázzal kevesebb új­szülött sírt föl az új falak között, mint néhány évvel ko­rábban. Elkészült a kiszolgálóműhelyek csarnoka, épül a diag­nosztikai központ, új konyha lesz hamarpsán... Közben persze a már meglevő, régóta szolgáló falakon belül is dolgoznak a szakemberek. Még néhány év — remélhető­leg nem sok — és kórházváros megújul. Mindannyian várjuk. Nem mosolyog a nővér! Rossz kedvű az orvos! Hányszor hallani? Vajon jut-e eszünkbe, hogy nincs ember ezen a világon, aki az év minden napján egyformán kiegyensúlyo­zott, derűs? „Csak azt kívánd mástól, amit magad is meg­teszel” — tartja a mondás. Kórházváros ideiglenes polgá­rai néha elfelejtik ezt. Bár... Az elmúlt években gyakran kérdezgették betegeiket a kórháziak kérdőív segítségével: vajon mivel nem voltak elégedettek. Bizonyíthatom, egyet­len súlyos vád sem hangzott el- Hirtelen haragjában sok mindent mond az ember, de lelke mélyén azt is tudja, hogy kórházváros állandó polgárai esküt tettek. Nem csu­pán egy'bizottság előtt, hanem a lelkiismeretük előtt, is. Legjobb tudásuk szerint gyógyítják betegeiket, hogy mi­hamarabb kikerülhessenek kórházvárosból, el a város szé­léről, otthonukba, az igazi városba. Gyógyultan! Hortobágyi Zoltán Fényképezte: Kulcsár József Dr. Oppe Emil: A bizalom, a simogató szó már félgyó­gyulás ” A telefonos segélykérőn éjszakánként azonnal riaszthatok az ügyeletesek a betegágyakhoz Asszisztensek, ápolónők, orvosok meghitt, kényelmes ottho­na a kórház szomszédságában az egészségügyi szálló Épül a diagnosztikai központ i Kórház a város szélén Szabad idő és tankönyvek — itt természetes kapcsolatuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom