Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-13 / 10. szám
Lesz-© folyfcrtás? , Régit kutatva,új év kezdetén Rétságon A rétsági Asztalos János Művelődési Központnak tíz esztendeje — lényegeben amióta felépült — meghatározó szerepe van a járás, a megye nyugati része kultúráiig életében. Mint helyi és területi funkciókat betöltő intézmény, tárgyi felszereltsége a legjobb. a tevékenység személyi feltételei — bár ebben sok változás történt az évek során — sem hiányoznak. A múlt évi munka mutatói dicséretesek. Hármat emelünk ki tájékoztatásul. Folyamatosan 15—18 kiscsoport tevékenykedett (a szűkös teremviszonyok miatt forgószín- paiUzerűen), közel öt ven úgynevezett nagyrendezvényt, koncertet, filmklubbemutatót színházi előadást . . . tartottak (vagyis hetente egyet), s programjaikra több mint százezren voltak kíváncsiak (a mintegy háromezer lakosú nagyközségben természetesen ez a szám a látogatottságot jelenti). Aktív fiatalok Rútság, noha fejlődésiének dinamikáját a nehézségek, a változó körülmények ellenére megtartotta, ma is a legkisebb járási székhely. Fejlesztése folyamatos. Ebből következik, hogy a jövőben is új lakosok beköltözése várható ugyanúgy, ahogyan az a korábbi években történt. A település lakóinak körülbelül egyharmada az utóbbi időben talált otthonra. S a fészekrakók főként fiatalok voltak — és lesznek ezután is. Rútság mai lakosainak a fele harminc éven aluli. Ezért nem meglepő, hogy az Asztalos János Művelődési Központ munkájának össztüzét a fiatalokra zúdítja. Sokféle kiscsoport szervezé^k'el — ifjúsági klub, malgnósklub, képzőművész-szakkör, nyelvtanfolyam stb. — kínál lehetőséget a gondtalan, értelmes időtöltésre, az egyéniség képességeinek kibontakoztatására, a kollektív érzelmek, eszmék kifejlődésére, erősödésére, a közöse,égterem lésre, S a fiataiok — Girasek Károly művelődésiház-igazgató véleménye és adatai szerint — évről évre élnek is a felkínált lehetőséggel: aktívan vesznek részt a kiscsoportos munkában, új ötletekkel keresik fel a népművelőket. Az ifjabb nemzedékek, beleszámítva a gyerekeket is, szívesen térülnek-fordulnak a művelődési központban. Ügy érzik, valóban kielégíthetik érdeklődésüket, szórakozási szükségleteiket, emberi, művészi élményhez juthatnak. Az intézmény számít rájuk, és ők is számítanak az intézményre. S ebben a kölcsönösségi- folyamatban formálódik az életük. Rétságon nem okoz gondot a felnőttek művelődése sem. Közhasznú tanfolyamokkal, kiállításokkal becsalogatják őket másféle rendezvényekre is. A feltörhetetlen diót a nyugdíjasok jelentik. A klubalakítási szándék dugába dőlt, ismételt igénybejelentők pedig nem érkeznek. E megoldatlanságot csupán a nyugdíjasok csekély száma enyhítheti. Bánk igazi nyereség Amikor a látogatottság, színvonal, hatékonyság és egyéb szempontok alapján a múlt év legsikeresebb rendezvényeit igyekszünk számba venni, az igazgató gondolkodás nélkül a banki nyári programot és nemzetiségi találkozót említi. A nyári kulturális program június közepétől két hónapon keresztül .zajlott a hét végeken. A 11 rendezvénynek csaknem húszezer látogatója volt. A sorozat csúcsa mindenképpen a nemzetiségi nap, mely színes népművészeti programjával egyedül tízezer embert vonzott a csodaszép tó partjára. A bánki rendezvények helyben és a környéken igazi eseménynek számítottak; napokig beszéltek róluk az emberek. Lebonyolításuk zavartalansága pedig egyben minősíti azt az együttműködést is, mely egy-egy ilyen sorozat lebonyolításában nélkülözhetetlen, s közös cél érdekében összehangolja és mozgatja a különböző kulturális szervek munkáját. A tavalyi programok egyértelműen igazolták a rétsági közművelődési szakemberek törekvéseit: a jövőben is célszerű megrendezni a banki nyári programot, nemzetiségi találkozót, hiszen emberek sokasága igényli, leli örömét benne. Az intézményen belül néhány nagytermi rendezvénynek és kiállításnak volt számottevő sikere, nemcsak a helyieket, a környékbelieket is ide vonzották. (Ottjártam- kor éppen a felsőpetényi nevelőotthonban érdeklődtek a januári programok iránt), korda György továbbra is népszerű. A tárlatok közül a Vasa rely-bemutató, a német nemzetiségű amatőr képzőművészek, a szlovák fotósok, Minályfi Ernő hagyatékának kiállítása kavart a szokásosnál nagyobb visszhangot. Kezdetnek — jó Az Asztalos János Művelődési Központban jelenleg a hónap eleji gazdasági átszervezés okoz problémákat, remélhetőleg csak átmenetileg. A tartalmi tevékenységben nem lehet fennakadás. Ez és a következő hónap is több érdekes programot ajánl az érdeklődők figyelmébe. Januárban koncertezik a Karthágó együttes, a magyar rézfű- vósnégyes, vendégszerepei Bodrogi Gyula, Voitth Ági és az Állami Bábszínház. Februárban Oszter Sándor, Dévai Nagy Kamilla, a Népszínház együttese jön Rútságra. A kínálat egészen jó, belőle ízlés és életkor szerint a megfelelő mindenki által kiválasztható. A rétsági művelődési központ dolgozói a sikeres évek után se*n ülnek önelégülten a babérjaikon. Sulyok László Á Góiyavári esték újabb epizódjai Három újabb epizóddal gazdagodott a televízió Gályavári esték című sorozata. Ezúttal — január 13-tól — három estén át Juhasz Gyula történész, az MTA Történet- tudományi Intézetének főmunkatársa foglalja el az ELTE természettudományi kara Gólyavárának katedráját hogy népes hallgatósága előtt szóljon arról: mi foglalkoztatta a magyar értelmiséget 1939 és 1944 között. Az adá^" sokban — a nyilvánosságot kapott uralkodó eszmék, a politikai gondolkodás tükrében — szó esik egyebek között a korabeli földkérdésről, az egykori középosztályról, a háborús Kelet-Európábán elfoglalt helyünkről, hírünkről a világban. A Gólyavári esték 1978 óta félszáz alkalommal jelentkezett a képernyőn. A programnak hagyománya már, hogy a műsor előkészítői olyan tudósokat kérnek fel közreműködésre, akik legújabb kutatásukról tudnak beszámolni. Juhász Gyula e témával kapcsolatos, „Uralkodó eszmék Magyarországon a második világháború elején” című könyvét a közeljövőben jelenteti meg a Kossuth Könyvkiadó. A korábbi epizódok előadói között olyan neves tudósokat ■láthattak-hallhattak a nézők, mint liánki György, Kanák Péter, vagy Berend T. Iván. A folyamatosság nem szakad meg: n televízióban vetítésre vár egv pszichológiai sorozat, amelynek előadói: Buda Béla, Pléh Csaba. Hankiss Elemér és Csepeli György lesznek. Gyógytévé Á palóc pásztorélet Amerikai szemorvosok bi_ zonyos fajta kancsalságban szenvedő gyermekeknek újabba® „tv-kezelést” írnak elő. Lényege az, hogy a gyermekeknek olyan különleges szemüveggel kell a tv-t nézniük, amelynek két üvegje más és más síkban sarkítja (polarizálja) a fényt. A tv-emyője elé ugyanakkor egy olyan átlátszó lemezt tesznek, amely — a szemüvegnek megfelelően — két különbözőképpen po_ larizált félmezőre osztja fel a képernyőt. A hibás szemű gyermek ily módon arra kényszerül, hogy mindkét szemét egyszerre használja, különben nem látja a teljes képet. IJESZTES Az egyik futballcsapat vesztésre állt. A szünet után mintha megtáltosodtak volna, csodálatosan játszottak és megnyerték a mérkőzést. Megkérdi az egyik újságíró az edzőt: — Mondja, mit mondott nekik az öltözőben? — Azt, hogyha nem fognak hajtani, akkor holnaptól mehetnek dolgozni. ALLERGIÁT OKOZD KÁVÉ Az egyik kanadai kórházban feltűnt az orvosoknak, ■hogy az allergiás panaszokkal jelentkezők nagy része egy kávéfeldolgozó üzem munkásai közül kerül ki. Az allergiás jelenség okozója a klorogénsav volt, amely egyébként sok más növényben is előfordul. A babkávéban koffeinben kötve fordul elő. Felvetődött a kérdés, hogy a klorc*énsavat nagy meny- nyiségben tartalmazó ételek és italok fogyasztása után miért nem következik, be túlérzékenység? A szájon át bejutó klorogénsav útját nyomon követve, megállapították, hogy ez a vegyület a bélből nem szívódhat fel, mert a bélnedv elbontja. NŐI DOLGOK — Én nem értem ezt « Jenőtl — Miért? — Egyszer azt mondja, hogy szeret, másnap meg esküdö- zik, hogy elvenne feleségül... ereklyéi Érdekes vállalkozásba fogtak a Gyapjúforgalmi Vállalat balassagyarmati kirendeltségének fiataljai. A régmúlt pász- torclet ereklyéinek, használati tárgyainak gyűjtésével kiállításon szeretnék megismertetni az érdeklődőket. Eddig több mint egy tucat pásztorbot, furulya, nyúzófa, pásztorkés és egyéb tárgy került a birtokukba, a rackabundából készült szűr és a különböző méretű csengők mellé. A palóc pásztoré életei szemléltető tárgyak közül a legtöbb Borsosberényből, Tersskéről, Romhányból, Szúpatakról és Dorogházáról származik. A képen: Pál István, Jakab István és Bakos István szép alkotásai láthatók, akik valamennyien évtizedeken át pás?lorkodtak. ft Természettudományi Múzeum új szerzeményei A közelmúltban néhány értékes darabbal gyarapodott a Természettudományi Múzeum ásványtára. Különooző kristályokat vásároltak a romániai Erzsébet-banyáról: hantot, piritet, kalcitot és 3 darab aniimonit kristályosé. portot. A múzeum 85 ezer darabos gyűjteményében ezek nem hiányt pótolnak, inkább a kristályok újabb és változatos kifejlődését példázzák, egyben azt is —, amint azt szakértők állítják —, hogy minden egyes kristálynak „egyénisége”, sajátos megjelenése van. Egy nyugatnémet gyűjtő is segítette az ásványtár gyarapodását: a múzeumnak ajándékozott egy kétgrammos vas- me.teoritot. A Mills elnevezésű meteorit Üi-Mexikóből származik, 1966-ban találták. A Szovjetunióból csere útján került a gyűjteménybe 15 értékes ásvány, köztük a Hak- mannit nevezetű különlegesség, a Kóla-félszigetről. Ezt sajnos soha sem tekinthetik meg a látogatók, mert egyedülálló tulajdonságú: a fényre elbomlik. A ritka ásványt sötét helyen, fekete papírba csomagolva őrzik. műsor CSÜTÖRTÖK: KOSSUTH RADIO: 8.27: Világhírű hegedűművészek 8.50: Tabányi Antal népi zenekara játszik 9.20: Irodalmi évfordulónaptár 9.43: Szólj, szólj sípom 1Q.05: Diákfélóra. Neked sem mindegy! 10.35: Kmoch: Románc — intermezzo lfl.4l: új operalemezeinkből. Gagliano: Dafne Ifi.24: Nagyban kereskedni. Riport LL39: Jósika Miklós: Emlékirat. 1)3.45: Filmtükörkép U.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek l)).48: Arcképek a szlovák irodalomból. Ján Srr^rek és Emil Boleslav Lukác. 14,06: Nótacsokor 1,5.05 i’ óardy Tibor operett- o 'v;<~l?ibői 15.28: Képek és jelképek 16.00: Hajnal Gábor: Én vagyok az 16.10: Kamaramuzsika 17.05: Olvastam valahol.... 17.25: Délutáni Rádiószmház 17.56: A lipcsei rádió énekkara Mendelssohn-műveket énekel 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin 19.15: Népdalok, néptáncok 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont Közben: Kb.: 20.20: Üj eszköz a közgazdászoknak: a DRI adatbank 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása 21.40: Andrés Segovia saját átdolgozásaiból gitározik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Magyar művészek eperafelvételeiből 23.20: Az Oregon dzsesszegyüttes látszik 0.10: Fáy András táncdalaiból PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Nóták 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 12.35: A népművészet mestereinek felvételeiből 13.00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. Harmincezren 13.20: Madármuzsika csembalóra »4.00: Szórakoztató antikvárium U-.0O: Goethe — ?. rés? 16.35: Idősebbek hullámhosszán — Dallamok, emlékek (Ism.) 17.30: Tanakodó 18.35: Hét végi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: Hullámzó tprszágutakon 21.16: Elhiszi? Beszélgetés Osváth Júliával 22.00: Töltsön egy órát kedvenceivel 23.20: Annie, a puskás amazon MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. (A tartalomból: Régi molnárok új malomban. — Omassai séta. — Err.ődi házak. — A Győri kapu vízellátásáról.) Szerkesztő: Dobog Béla. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (A Nógrád megyei pártbizottság és a miskolci városi pártbizottság üléséről tudósítunk. — A F>orsod megyei NEB jelentést hallgatott meg a KISZ Borsod megyei bizottsága és a BAZ megyei NEB együttműködéséről.) 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.25: Tévétorna (ism.) 8.30: Iskolatévé. Angol nyelv 9.00: Élővilág. (Alt. isk. 7. oszt.) Az állatok mozgása 10.00: Korok művészete 10.30: Magyar nyelv (Ált. isk. 1. oszt.) ti.00: Történelem (Ált. isk, 8. oszt.) 11.30: Kamera 12.00: Világnézet (Középek. IV. oszt.) 12.40: Képújság Í4.G0: ískolatéve. Magyar nyelv Kamera (ism.) i4.4.>: Korok művészete (ism.) 15.1j): Világnézet (ism.) i6.00: Hírek 16.05: Micsoda nap. Magyarul beszélő jugoszláv tévéfilm 17.05: Csak gyerekeknek! Csilla- gocska. Szovjet kisfám 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Telesport 18.30: Helyünk a világban. Becses apróságok 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Charlie angyalai. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi filmsorozat. Repülő angyalok 20.47: A fele sem igaz! 21.20: Panoráma 22.20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18.45: Sorstársak 13.05: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk 13.30: Tv-hiradó 20.00: Gólya vári esték 20.40 i Reklám 20.45: Tv-híradó 2. 2i.ü5: Szerkesztette: Buzáné Fáb- ri Éva BESZTERCEBÁNYA: 18. ói): Sport revü ' 18.30: Tv-híradó sajtóértekezlete 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: V. Megtart : Egy este húszon kétezerért. Tv-játék 21.10: Gazdaságpolitikai magazin 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Találkozás szovjet, művészekkel. Komolyzenei műsor 23.05: Híre* 2. MŰSOR: 20.00: Beethoven: Fidelio. Tv- opera 21.30: Időszerű események 22.00: Barátok könyve. Feliratos jugoszláv tv-film. 2. (befejező) rész MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Háromnegyed 6-tól: A postás mindig kétszer csenget. I—II. (16) Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film. — Balassagyarmati Madách: Egy kis romantika. Színes. szinkronizált amerikai —francia filmvígjáték. Pásztói Mátra: Suli-buli. Színes magyar filmburleksz. — Szécsényl Rákóczi: Keoma. Színes olasz western. — Kisterenyei Petőfi: Nyom nélkül. Színes magyar bűnügyi film. — Nagylóc: Ben Hur. I—II. Világsikerű színes amerikai szuperprodukció. — Jobbágyi: Legyen a férjem! Színes szovjet filmvígjáték. NÓGRÁD - 1983. január 13., csütörtök