Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-12 / 9. szám

Szakkönyvek és különböző szépirodalmi művek gazda? választéka áll a káliói könyvtár­ban az olvasók rendelkezésére, ahol az elmúlt esztendőben 412 olvasó mintegy tízezer kö­tetet kölcsönzött ki. Főleg az állattartáshoz, építkezéshez szükséges szakirodalom keresett, a. asszonyok pedig a szabáshoz, varráshoz, kézimunkák készítéséhez való könyveket vi­szik. A tizenkétezer le t tes állományt folyamatosan fejlesztik, hogy a legfrissebb új­donságokat is megtalálják Kallón az érdeklődök. Képünkön: Kapás Antaíné könyvtár­vezető a kölcsönzésből visszakerült olvasnivalót rendszerezi. __ ki — Á Zene bűvöletében Vámos László fotóalbuma A salgótarjáni ifjúsági-művelődési ház a város leg fia­talabb közművelődési intézménye. Igazgatóját, Losoncéi Ta­mást a legfiatalabbakkal való foglalkozás ' körülményeiről kérdeztük. Témánk aktualitását az adja, hogy bár a gyere­kek sokoldalú nevelésének közös feladata mindinkább elő­térbe kerül, a közművelődési és közoktatási intézmények tartalmas kapcsolatára egyelőre nem sok jó példa akad. Az együttműködés általában a közös fenntartású szakköröket, a művelődési ház helybiztosítását jelenti az iskola rendezvé­nyeire. Az IMH és a Budapesti úti Általános Iskola eseté­ben azonban többről van szó... Az emberi életnek sok olyan pillanata van, ami hagyomá­nyos értelemben nem szép. Mégis, általában ezek a léte­zés legfölemelőbb pillanatai, elég, ha csak a fogantatás, a születés csodájára, örömére, gyötrelmére, vagy éppen az elmúlás pillanatára gondo­lunk. Legalábbis, e pillanatok vizuális tüneteire. Mert hiszen a lényeg, gondolom, itt is mé­lyebben van, olyan mélysé- bekben, amelyeket bár évtize­dek óta próbál kifejezni pél­dául a művészet — az iroda­lom, a zene, a képzőművészet mégis csupán a létezés meg­ismételhetetlen csodájának sejtéséig jutott el. Mégsem hiábavaló küzdelemről van szó, hiszen ez önmagában szintén az ember lényegéhez tartozik. Vámot László• A Zene bű­völetében címmel jelentetett meg fotóalbumot a zene vi­lágából. Ragyogó, ám külö­nös könyv ez. Különössége többek között abban éli, hogy hétköznapi fölfogásunk sze­rint, a zenét hallgatni és nem látni kell. Egyáltalán, „lát­ható-e” a zene? Nem látható. De az sem tagadható, hogy amikor hangot hallunk, mind­járt látni is akarjuk annak forrását, önkéntelenül bizo­nyítva, hogy auditív és vizu­ális reakcióink szerves össze­függésben állnak egymással. Tehát, ismételjük meg, ha a zene nem is látható, látható a zenélő ember. Donáti Antal e gyönyörű album előszavá­ban idézi Stravinskyt, aki ez­zel kapcsolatban azt mondot­ta egyszer, hogy: „A muzsika, persze kizárólag auditív mű­vészet, de vizuális melléktü­neteit nehéz és talán nem is tanácsos kikerülni.” Vámos 'László, aki maga is a zene bűvöletében él — amit mostani kiemelkedő soroza­tának is címéül választott — mégsem egyszerűen csak szép zenei tárgyú felvételeit nyújt­ja át az olvasónak. Jóllehet, ez önmagában sem lebecsü­lendő. Különösen nem, ha hozzátesszük, ez az album, ze­netörténeti dokumentumér­téke folytán is kiemelkedő je­lentőségű. Németh Lajos sze­rint, aki A fotóművészet a ze­ne szolgálatában címmel írt kis tanulmányt az albumhoz: „Nem szükséges mind felso­rolni, hogy kiknek az arcát, mozdulatait örökítette meg Vámos — elég utalni csak Stravinsky, Ansermet, Casals, Boulez, Menuhin, Sz. Richter Rubinstein, vagy Kodály ne­vére. .. Ha más értéke nem lenne e sorozatnak, már eny- nyivel is missziót teljesítene.” Ez így van. Az is tény, hogy ez a sorozat a fotóművész lencséjén keresztül kétségtele­nül sokat visszaad a zene ha­talmából, a muzsikáló — és táncoló — ember pillanat­nyi lelkiállapotából. Hiszen a fotó a pillanat művészete Ügy vélem azonban, hogy mindezentúl. Vámos László példát adott e nagy vállalko­zásával arra is, hogy a fotó­művészetben milyen mélysé­gekig lehet eljutni az ember­ábrázolásban. Ebben a soro­zatban ugyanis, amely beval­lottan a zene bűvöletében szü­letett, nem említve egy más­fajta bűvöletről is szó van. E sorozat Központjában szintén az ember áll, a zenélő em­ber. Azt szokták mondani, hogy a fotó a legobjektívabb mű­vészet. Az igazi fotó azonban nemcsak a pillanatot rögzíti, hanem hírt ad a fotózó em­ber szemléletéről, lelkiállopá- ről is. Ilyen értelemben pedig nagyon is szubjektív, mint minden valódi művészet. Do­náti Antal is utal erre, ami­kor megjegyzi, hogy ezek a képek: „...összességükben egy, egyetlen, egyéni tapasz­talatot közölnek: a fényképe­zőét, aki mintegy átszűrte lencséjén a látottakat és sa­ját egyéniségének egyensúlyá­ba hozta őket. Ez a vizuális harmónia immár független választott objektumaitól és önálló művészei élményt, él­vezetet nyújt." A könyv fo­tói a hazai zenei élet esemé­nyeit örökíti meg I960 és 1982 között. A kötet dokumentum­értékét növeli a Ki kicsoda a könyvben (Who is who in this book?) című fejezet amely angol és német fordí­tásban is olvasható. (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1982) — Az iskola ezerkétszáz ta­nulójának az ifjúsági ház lá­togatása csak az énekórákon kötelező. Átmenetileg ugyan­is kinőtte épületét az iskola, s az énekórákat nálunk tart­ják. Az új iskolaszárny át­adásával az ingázás megszűnt. Minden gyerekeknek szánt programunk az,önkéntesség el. vére épül — kezdi Losonczi Tamás. — Ismeretlen a ház­ban a szakköri forma, az is­kola érdeklődő tanulói mű­helyekbe járnak. Barkács-, textil- és fotóműhelyünkben bárki szabadon dolgozhat, az irodában leakaszthatja a kul­csot A műhelyekben szak. ember is az érdeklődők ren­delkezésére áll egy-egy adott időpontban, hogy azért a szakmai továbbfejlesztés is biztosított legyen. — Négy évvel ezelőtt indí­tottuk be két közeli óvoda középső csoportosainak az óvo­dástánc-foglalkozást. Siral­mas a gyerekek tánc-, moz­gás- és viselkedéskultúrája, mert sehol, senki nem tanítja őket ilyesmire. E hiányt sze­rettük volna pótolni. Ám idő­közben az óvodások iskolások lettek, így a háromszázhar. mine óvodás mellett most már kétosztálynyi kisiskolás is át­jár a házba hetente. Két évvel ezelőtt indította be az IMH a Budapesti úti is­kola tornatermében a Szülök, gyermekek tornája elnevezésű foglalkozást. Ma már azon­ban a ház egyetlen dokumen­tumán sem jegyzik ezt a for­mát. Nem vált be? — Dehogynem. Az iskola tornatermében most is rend­szeresen találkozni lehet együtt sportoló családokkal. Az egy év elegendő volt az igény felkeltésére, most már mozognak maguktól is az em­berek, nem kell hozzá a mi asszisztenciánk —mosolyog az igazgató. — Mint ahogy a gyermekjátszóban se nagyon. Sokféle játékkal — köztük sok olyannal, amely borsos ára miatt nem található meg gye­rekszobában — és alkalman­ként játékmesterrel várjuk a gyerekeket a hét négy nap­ján. A gyermekbérleti előadá­soknak nagy sikere van az if­júsági házban. Az alkalman­kénti két előadásra hatszáz bérletet adtak el az idén. Azért ennyit, mert a terem befogadóképessége nem tesz lehetővé többet. Az intézmény vezetője szerint ezret minden nehézség nélkül értékesíthet­tek volna nagyobb színházte­rem eseten. — A gyermekbérleti elő­adások kérdése ezekben az években kezd izgalmassá ^él­ni az IMH-ban — magyaráz­za Losonczi Tamás. — Azok az alsó tagozatos gyerekek, akik az első bérleti előadások után megkedvelték a színhá­zat, ma már felsősök. S míg a hat-tíz éves korosztálynak lehet színvonalas műsort szer­ződtetni, gondoljunk Halász Judit, Levente Péter, az Ál­lami Bábszínház, vagy az Orange együttes műsorára, a tizenegy-tizennégy ' éveseknek nehéz nívós programot talál­ni. A gyerekek kialakulóban levő színházkultúrájára azon« ban rombolóan hatnának aj alkalmi társulatok sekélyes produkciói, így szinte színházi élmény nélkül maradnak, míg fiataloknak nem minősülnek... A képzőművészetről ez nem mondható el, s a Budapesti úti iskola tanulóinak saját há­zuk táján is alkalmuk van műalkotásokban gyönyörköd, ni: az IMH rendszeresen szer­vez kiállításokat az iskolaga­lériában. — Lassan-lassan elmúlik az az idő, amikor a házban meg­nyíló kiállításra, kötelező jelleggel jönnek a napközis csoportok. Az ilyen esemé­nyeket csak kihirdetik az is­kolában, és lehetővé teszik az érdeklődő gyerekeknek, hogy eljöjjenek. A kockázat per­sze megvan, mert elképzelhe­tő, hogy csak néhányan ácso. rognak a megnyitónkon, de ezt vállaljuk. Inkább ez, mint­sem a gyerekek elidegened­jenek a művelődési háztól, a kiállítástól, a képzőművészet­től. Ezek mellett persze számos területe van az együttműkö­désnek, még egyet ragadjunk ki: — Az iskolával napi munka- kapcsolatban vagyunk, de nem csak a pedagógusokkal, a gyerekekkel is. Gyakran fordulnak hozzánk, segítsünk a raj- vagy őrsi gyűlés lebo­nyolításában, vagy épp a klubdélutánban. Egy apróságot talán még érdemes megjegyezni, az if­júsági művelődési házat és a gyerekeket nemcsak az iskola segíti az egymásra találásban. Ha az intézmény lakóterületi munkáját vizsgáljuk, a mun­kásművelődés családi prog­ramjait, ugyanazok a gyere­kek kerülnek szóba, mint az iskola esetében. V. E. Bordásfal a Belépve a békési kisközség, Kétsoprony modern kultúrházába, a látogató valami oda nem illőt vesz észre, a látvány furcsamód vonzza a szemet. A tágas moziterem egyik falát az iskolai tornatermekben honos bor­dásfalak borítják. Hogyan kerül a csizma az asztalra? A magyarázat egyszerű: a kultúr- ház délelőttönként zárva, a terem kihaszná­latlan, miért ne tornázzanak a gyerekek itt. Igaz, ha rendezvény van este, a széksorokat vissza kell állítani a helyükre. Ez még min­dig kisebb munka — és főleg olcsóbb —, mint tornatermet építeni. Hiszen sokkal na­gyobb létesítmények, a Budapest Sportcsar­nok, a többi nagyvárosi csarnok is egyaránt szolgál kulturális és sportcélokat. Ha ama­zok megtehetik, egy falu válassza a drágább megoldást? A többség, a tengernyi kulturális, oktatá­si létesítmény igen nagy követési távolságot betartva mozdul csak nagy lassan a jók után. Még nagy úr a saját porta, a saját vár szem­lélete. Van ebben persze jó is, az objektum féltése, a rend fenntartásának igénye, meg­bocsátható. Csakhogy olyan időket élünk, amikor kevesebből kellene többet, jobbat nyújtani, a szűkösebb anyagi viszonyok mi­att nagyobb ésszerűséggel, jobb szervezéssel kielégíteni a jogos igényeket. Lehet? Űj mó­don kell ehhez gondolkozni. A művelődés és oktatás tárgyi eszközei­nek jobb kihasználása csak egyik lehetősége a javításnak. Van, ahol ezen túllépve a tar­talomra is ügyelnek: arra, hogy az iskolai oktatás és a szabad idős művelődési tevé­kenység egymást kiegészítve, gazdagítva, cél­tudatosabban hasson a, gyerekekre, fiatalok­ra a falun is. Régebben két minisztérium irányította a művelődési házat és az iskolát, az ágazati elkülönültségek és a költségvetési megköté­seknek a hatása még érződik. Bizonyos, hogy az élet —, de remélhetőleg a gondosabb ren­delkezések is — lehetővé teszik, hogy, ahol akarják, ott közös fedél alatt jól megférjen az oktatás, a művelődés és a sport. Mód nyí­lik erre itt-ott a régi létesítményekben, ami pedig az újakat (Heti; nos, jó lenne, Ka ele­ve így terveznék meg őket. Komornik Ferenc t _____ P SZEIDAi r f KOSSUTH RÁMOí I 8.27: Világablak:. Mi rvywmja ae Atlasz vállát? (ism.) 8.5G: Beszélni nettéi (ism.) 9.08: Évszázadok mesterművei 9.41: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.05: Hangos, zenés olvasókönyv 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: A Budapesti madrigálkórus Castoldi-madrigálokat énekel 10.58: Wilhelm Backhaus felvéte­leiből 12.40: Reklám 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslágerek 13.30: Kritikusak fóruma 13.40: Dzsesszmelódiák. John Coltrane szerzeményeiből 14.29: Kagylózene — Hatvanban 15.05: Madarász Katalin és Gaál Gabriella cigánydalekat éne­kel 15.28: A pult másik oldalán 14.08: Negyedóra háromnegyed ütemben is.18: Hősök emlékezete 17.05: Az „i”-ről a pont... ÜL rész. Nyomdaipari körkép 17.88: PATRIA — népzenei hang­lemezsorozat. Bemutatja: Gábry György 17.44: Szilvássy Margit operett- felvételeiből 18.80: Közvetítés a Magyarország —NSZK asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről 19.IS: Közvetítés a Magyarország —NSZK asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről 19.80: Mi a titka? A Cortot— Thibauld—Casals trió mű­vészete 30.W: Tudomány és gyakorlat 20.40: Népdalok 21.05: A magyar művelődés szá­zadai 22.20: Tíz pere külpolitika 22.39: Tóth Mária operaáriákat énekei 22.45: Mién éppen ezeket? II. rész 25.Hf): A kamarazene kedvelőinek 0.10. Spirituálék PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: A magyar munkásmozga­lom dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Idősebbek hullámhosszán: Dallamok, emlékek 9.30: Népdalok 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család (ism.) 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik 12.35: Tánczenei koktél 13.25: Néhány szó zene közben 13.30: Színes szőttes 4 NÓGRÁD — 1983. január 12., szerda 13.45: A Petőfi rádió zenés délutánja 17.10: Kőszegi Pál szerzeményei­ből 17.30: ötödik sebesség 18.35: Barangolás régi hang­lemezek között 18.56: Sánta Ferenc népi zene­kara játszik 19.25: Prizma 19.45: Jon Anderson felvételiből 20.35: Tudósítás a Magyarország— NSZK asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről 20.40: Nem fog fájni. Kerekasztal- be6/.élgetés a sportról 21.30: Zenés játékokból 22.00: Országtérkép hangjegyek­ből 23.20: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás, műsoris­mertetés. — 17.05: Hangverseny- krónika. — 17.20: Ablak az or­szágra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Vasmun­kások az edelényi tsz-ben. — Beruházás nélküli közérzetjavítás. — Kisvállalkozás a Martinban — Energiatakarékosság az új évben a miskolci ÉPFU-nál.) Felelős szer- Kesztő: Paulovits Ágoston. Szer­kesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi króni­ka. (Számítógépen a lakáselosz­tás. — A szociális gondozás hely­zete Nógrádban.) 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.03: Iskolatévé. Földrajz (Ált. isk. 7. oszt.) 9.00: Fizika (Ált. isk. 7. oszt.) 9.35: Fizikai kísérletek 111. 9.50: Stop! Közlekedj okosan! 9.55: Delta 10.20: Bizalmi állásban. Magyarul beszélő amerikai film. 11.30: Bohócok, akrobaták és társaik. Francia rövidfilm 11.55: Képújság 14.35: Iskolatévé Stop! (ism.) 14.40: Fizikai kísérletek (ism.) ti.50: Fizika (ism.) ?;>.20: Földrajz (ism.) 15.50: Kamera. A film jelelnek sajátosságai, (ism.) 18.30: Hírek 17.10: Reklám 17.15: Szahalin. A külpolitikai szerkesztőség műsora 17.40: Képújság 17.45: A nyelv világa 18.35 b Kertünk - udvarunk 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Sí. (Systema IfUernatio­nale). VI/2. rész: A mé­terrendszer 20.10: Arnold Wesker: A konyha Színmű. A Nemzeti Szín­ház előadása, telvéte’röl (14 éven felülieknek!) 21.40: A hét műtárgya Jan Wi­dens: Mocsaras táj pa­rasztházzal 21.45: Krónika. A 2. magyar had­sereg a Donnál. Indulás 23.05 : Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: ?,0.00: Dominique Webb a Moga- dor színházban 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Autó-motor snort. A Tele­sport technikai magazinja 21.30: Kid Creole és a Coconuts — az esseni rockpalotában 22.25; Képújság BESZTERCEBÁNYA: MOZIMŰSOR: 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Metro. Dokumentumműsor a prágai városi közlekedés­ről (Ism.) 20.40: Humoros összeállítás 21.20: Azimut. Katonák magazin- műsora 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: J. Boucek: Egy nyár eleji szombat délután. Tv-Jóték 2. MŰSOR: 19.30: Tv-hiradó 20.00: Bátor férfiak a rajtnál. 21.30: időszerű események 22.00: Slavia Bratislava—-Taaktor Sehxerin. Női BEK röplab­damérkőzés, felvételről Salgótarjáni November 7.: Fél 4 és háromnegyed 6-tól ABBA. Szí­nes, , zenés. látványos svéd- ausztrál film. Este 8-tól: Detek­tív két tűz között. (14) Színes, amerikai bűnügyi film. — Balas­sagyarmati Madách: Várlak nálad vacsorára. (14) Színes, szinkroni­zált amerikai filmvígjáték. — Nagybátonyi Petőfi: A koncert. Színes, zenés magyar film. — Pásztói Mátra: Éjszakai utazók. (16) Színes, szinkronizált olasz- spanyol tudományos-fantasztikus film. — Karancslapujtő: Esküvő. (14) Színes, szinkronizált ameri­kai filmszatíra. Krónika — A 2. magyar hadsereg a Donnál 21.45 U. A A. gyermeknevelés közös feladat KAPCSOLATOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom