Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-20 / 16. szám

NEHÍZ ÉV UTÁN ipar, kontra mezőgazdaság ? A magánbeszélgetésekben és a kabaréműsorokban di­vattá vált nálunk az ipar és a mezőgazdaság szembe­állítása, s különösen az előb­bi leSzólása. így történt pél­dául a televízió szilveszteri műsorában is, ahol — erre az egész ország emlékezhet — a következő mondat hangzott el: Ha nem lenne ilyen jó a mezőgazdaságunk, olyan ipari ország volnánk, hogy attól koldulnánk!... Szilveszter éjszakáján, má­moros állaootban persze senki sem áll neki statiszti­kai adatokat böngészni. De ha utána megteszi, s előveszi a Központi Statisztikai Hi­vatal 1981-es külkereskedel­mi évkönyvét (az 1982-es csak valamikor tavasszal lesz készen), megint eljut a sokat hangoztatott közhely­hez: az iparnak meghatáro­zó szerepe van a nemzeti jö­vedelem termelésében. Tud­niillik 1981-ben- 613,5 milli­árd forint volt a nemzeti jövedelmünk, s ebből az ipar 44,7, a mezőgazdaság pedig 18 százalékkal részesedett. (A többi az építőiparból, a közlekedés és hírközlésből, a bel- és külkereskedelemből, illetve az egyéb kategóriá­ból származott.) Nem akarjuk további szá­mokkal fárasztani az olva­sót. De ha valakit rlem elé­gítenének ki a fenti adatok, netán úgy vélekedne, hogy félrevezető ez a statisztika, mert az iparhoz tartozónak tekintjük az élelmiszeripart is (ezt egyébként más or­szágokban is így teszik), az tovább búvárkodhat még az említett, nyilvános évkönyv­ben, s meggyőződhet arról, hogy az iparnak még az élelmiszeripar nélkül is túl­súlya van mind a nemzeti jövedelem előállításában, mind pedig a számunkra kü­lönösen fontos nem konver­tibilis viszonylatú exportban. Ez még akkor is igaz, ha a mező- és élelmiszergazdaság a tőkésexportban jobban je­leskedik. A kemény valutaho­zam tetemes része azonban még így is, az élelmiszeripar nélkül számított iparból szár­mazik. Szó se róla, adhat­na többet is ennél az ipar (és kell is, hogy többet ad­jon), de hogy koldulásra szorulnánk miatta, az eny­hén szólva eltúlzott. Ennyit arról a szilveszteri poénről. A külföld általában köze­pes színvonalúnak ítéli a magyar ipar legtöbb termé­két, s. a közepesnél jobbnak a mezőgazdaságunkat. Ezzel az értékeléssel a magyar közgazdászok is egyetérte­nek. Dicsérően beszélnek pél­dául arról, hogy a világ él­vonalába kerültünk a gabo­natermesztésben (beleértve a kukoricát is), viszont meg­jegyzik, hogy a legfejlettebb országokhoz mérve még ma­gasak a ráfordítások. Elis­merően szólnak az autóbusz- gyártásunkról (tavaly 13 ezer 200 busz gördült ki az Ikarus pesti és székesfehér­vári gyárából),az orvosi mű­szereinkről, vagy pedig a gyógyszeriparunk több ter­mékéről, például a Cavinton nevű értágítóról, viszont nin­csenek megelégedve például a könnyűiparunk teljesítmé­nyével. Teljes az egyetértés abban, hogy az ipar nem fejlődhet a mezőgazdaság — az egyik legnagyobb felvevő piaca nélkül. Ugyanez érvényes persze viszont is. Minthogy a hazai ipar adja a mező- gazdaság gépszükségletének csaknem felét, a műtrágya­igényének 60 százalékát, nem beszélve a növényvédő sze­rekről, a-mezőgazdaság ipar nélküli előreszaladását fel­tételezni irreális. A rivalizálás helyett az egymásra utaltságra helye­ződött a hangsúly, amely a jövőben növekszik. Mindkét nagy népgazdasági ág szak­emberei sokat tanultak és tanulhatnak még egymástól. A mezőgazdaság 75 termelési rendszere például, amely az ország buza-vetésterületének irnmár 88 százalékát, a ku­koricaterület 90 százalékát integrálta, nagyipari szerve­zettséget, fegyelmezettséget honosított meg a földeken. Viszont a mezőgazdaság ked­vező tapasztalatait, a tsz-ek és háztáji gazdaságok gyü­mölcsöző együttműködésé­nek tanulságait is figyelem­be vették, amikor a kisvál­lalkozások rendszerét kidol­gozták, kiterjesztették az iparban. Nem ok nélkül mondják: a kivállalkozás az ipar háztájija... Legfőképpen azért sem okos dolog az ipart meg a mezőgazdaságot szembeállí­tani, mert az alapvető célok mind a két nagy népgazdasági ágban azonosak: a nemzet­közi versenyképesség foko­zása. Nemcsak az iparban mérik, hogy mennyi anya­got, energiát, élőmunkát kell fordítani például' egy hűtő- szekrény elkészítésére. A me­zőgazdaság is csak akkor fejlődhet, ha a legjobbakhoz hasonlítja magát, ha példá­ul megnézi, hány kilogramm takarmányból állítanak elő egy kilogramm húst Dániá­ban. Hollandiában és meny­nyiből nálunk. Még a gondok is azono­sak. Mind a két népgazda­sági ág ugyanis akkor ju­tott el az intenzív fejlődés szakaszába, amikor valósá­gos földrengések rázkódtat- ták meg a világgazdaságot. S minthogy e földrengések hullámai nálunk a központi akarat közvetítésével, a so­kat emlegetett közgazdasági szabályozók útján jutnak ér­vényre, rna mind az ipari, mind pedig- a mezőgazdasá­gi vezetők gyakran úgy ér­zik, mintha már nem lehet­ne tovább húzni a „srófot”. A világgazdaságban viszont tovább húzzák ezt a srófot, s nincs más választás, mint alkalmazkodni, megújulni. Nem egymás ellenében, ha­nem egymásra támaszkodva "és összefogva. A kányási bányaüzem tiifbesi aknaüzeméből osztályozás titán indul a szén az erőművekbe. Képünkön: Kalányosi S; r-lor és Szőke József a termelési helyről érkező szén­nel megrakott csilléket fogadja. Magyar László A tárgyalás befejező részét hagyta ott, s a tőle megszo­kott sajátságos humorral a következőket mondta: — Az új év első napjaiban már nyugdíjas leszek. Ha eddig szanatóriumnak hit­tem a gyárat, most legalább megpróbálok dolgozni valamit. — utal a tárgyalásra Szedlák Sándor, az Ipoly Bútorgyár most már nyugdíjas igazgató­ja, aki azon vezetők közé tar­tozik, akik minden időben, minden helyzetben nem csak talpon maradtak, hanem meg­szervezve és megbecsülve az idesereglett nagyobb kép­zettségű szakemberek bizal­mát és támogatását, eleven kapcsolatot tartva a dolgo­zókkal, korszerű, eredménye­sen működő termelő-gazdál­kodó egységgé formálta a nemrég még újként emlege­tett Ipoly Bútorgyárat. * Boldog életet hagyok itt. Fejlődésünk eredményei so­hasem voltak látványosak, de mindig tartósnak bizonyultak, amelyekre mindig lehetett építeni. Jól esik az a szere­tet, ahogy dolgozótársaim most is körülvesznek, az a figyel­messég, amivel elhalmoznak. Nem megyek el, csupán elkö­szönök. Amíg igazgatója vol­tam a kollektívának, csak azt tettem, amit tudásom dik­tált, amit munkaköri lehető­ségeim előírtak, megengedtek. * Akaratlanul is egy közis­mert sláger egyik sora jut az eszembe: Csak a szépre emlé­kezünk ? — Nem erről van szó, bár el kell ismernem, hogy első­sorban bennem is a szép ma­radt meg. Egyébként nincs olyan dolog, ami utólag ke­serűséget okozna. Természete­sen nekem is voltak gondja­im, de én ezeket inkább a fejlődés mindenkor követel­ményének tekintettem. Még akkor ha megoldásuk igen sok fejtörést. idegeskedést, nyugtalanságot okozott. De még ezek sem ültettek el ben­A cél: veszteség nélkül TAVALY MÁS, kellemet­len meglepetések mellett, szinte villámcsapásként érte a Nógrád megyei Állami Épí­tőipari Vállalat vezetőit a hír: a budapesti, II. számú főépítésvezetőségük felbomlott. Kilépett, más céghez távozott a teljes műszaki gárda — élén a volt főnökkel —, s őket csaknem félszáz fizikai dolgozó követte az új hely­re. — A gödöllői eset — mond­ja Timmer Zoltán, a vállalat igazgatója — szinte lavina­ként hatott. Ezt követően föl­erősödött a létszám mozgása, nagy méreteket öltött az el­vándorlás. 1982-ben az építő- mesteri létszám százhetvenöt fővel csökkent. Nagy érvá­gás volt, hiszen ennek követ­kezményeként több mint száz­millió forintos kiesésünk ke­letkezett. A közmondás szerint: sze­gény embert még az ág is húzza, s ez, jelen esetben ér­vényes az állami építőkre. Hi­szen köztudottan hosszú esz­tendők óta küszködnek meg­lehetősen súlyos nehézségek­kel, s talán az idei lesz az az év, amikor sikeredik veszte­ség nélkül zárni. — Nagyon nehéz dolgunk volt 1982-ben — fejtegeti Timmer Zoltán — aminek sok-sok összetevője akadt. Teljes egészében befejeztük részvételünket a nagy ipari beruházásokon, s tevékenysé­günkben a kisebb, kevésbé jö­vedelmező munkák dominál­tak. Kifejezetten kedvezőtle­nül alakult a termelésössze­tétel is, csaknem hatvanszá­zalékos arányt képviseltek a nem sok pénzt hozó, ám nagy szakképzett munkaerőt meg­követelő, befejező műveletek. A legnagyobb terhet, termé­szetesen, a Budapesten ott­maradt százkilencvennyolc la­kás jelentette, hiszen a fen­tebb már említett főépítés- vezetőség-felbomlás után a teljes kapacitást innen, a me­gyéből kellett pótolni, jelen­tős erőket elvonva, főként a salgótarjáni lakásépítkezések­ről. Ennek lett a következ­ménye, hogy a Beszterce- lakótelepen nem tudtuk átadni az F—9-jelű épületet, s más adósságaink is felhalmozód­tak. — MINDEZEK ELLENÉRE — említem —, úgy hírlik: 1982-ben lényegesen több la­kást adjak át, mint korábban. — Ez’ igaz. Év végéig négy­százkettőt, s ez éppen száz­zal több, mint 1981-ben. De ez, legyünk őszinték, főként az ipari beruházásokon való részvétel elmaradása miatt alakult így. S függetlenül at­tól, hogy eredményességben és termelési értékben is elma­radtunk a tervezettől, a laká­sok mellett sikerült óvodákat, s más ipari és szociális ren­deltetésű létesítményeket is megépítenünk. Sajnos, mind­ezek ellenére 1982-ben a ne­hézség dominált, amelyen még az év közben végbement ve­zetői változás sem tudott se­gíteni. Személyemben új igaz­gató került a vállalat élére, új a főmérnök, s történtek még más területen is válto­zások. De a „tanulóidő” már letelt és az idén feltett szán­dékunk egyensúlyba hozni a mérleg serpenyőit. — Már a jelenről beszél. — Igen. Már elkészítettük a vállalat idei programját, amelyben meghatároztuk azo­kat a feladatokat, amelyek se­gítik célkitűzéseink megvaló­sítását. — Miket tart közülük a leg­főbbeknek? — Mindenekelőtt a létszám stabilizálását. Ez fontos do­log, hiszen hiába lesz sok munkánk, ha nincs, aki meg­csinálja. Ennek elérésére már jó néhány intézkedést élet­be léptettünk, eredményeik is vannak már, s az idén még a bérhelyzeten is javítani kí­vánunk. Bár meg kell je­gyeznem, a közhiedelemmel ellentétben a NÁÉV-eseknek sem volt kevesebb a fizeté­sük, mint más megyebeli, ha­sonló nagyságú vállalatnál dol­gozóknak, ám szélesítjük a kereseti lehetőségek skáláját. Igaz, tervünk a múlt évi szint­jén mozog, de ezt a termeiéi kenység jelentős javításával kell elérni, amelynek számta­lan összetevője van. Nagyon lényegesnek tartom az embe­ri — vezető és dolgozó közöt­ti — kapcsolatok javítását, az ígéretek betartását, , az adott szó hitelét, a megfe! .lő mun­kahelyi légkör kiuluk'lúsát. Mindenképpen javítani szük­séges minden területen a szervezettséget, a vezetési színvonalat és a fegyelme'. Fontos a pénzügyi helyzetünk alapvető javítása, minek ér­dekében intézkedéseket tet­tünk az árbevétel folyama­tosságának biztosítására. Ez igen fontos kérdés, hiszen a többi között a bankkamat is nagy veszteség forrása lehet. Ebben az évben is tovább ja­vítjuk a produktív és impro­duktív létszám arányát, s még sorolhatnám teendőinket. A fő és — a teljesen egyér­telmű célunk azonban az, hogy a vállalat ebben, az év­ben már nem lehet vesztesé­ges! — Van ennek reális alap­ja? — IDÉN A VÁLL* LAT munkaösszr'. étele az előző évekinél kedvezőbben alakul: több lesz az indítási, keve­sebb a befejezési tevékeny­ség. Ez javíthat termelési értékünkön és a jövedelme­zőségen. Persze tudiuk, a vállal­kozásnak — a vállalkozási kész­ség folyamatos javításával — a reális teljesítőképességre kell épülni. Ez biztosítja a kötelezettségek határidőre tör­ténő teljesítését, az átfutási idők megrövidítését, a pénz­ügyi egyensúly helyreállítását. Fő működési területünk, a még meglevő budapesti mun­kák mellett Nógrád megye, de ez nem zárja ki az első­sorban a hevesi építkezése­ken való részvételünket. Fő­ként Pétervására, Recsk és Hatvan térségére gondoltunk, ahol a munkaerő is biztosít­ható. Elsődleges teendőnk azonban, s ezt hangsúlyozom: a felelősségérzet növelésével, a beidegződött káros szemlé­led megváltoztatásával is kor­rekt magatartással növelni kell megbízhatóságunkat, hely­re kell állítani a vállalat hi­telét. Kemény munka vár a NÁÉV ezerháromszáz fős kollektívá­jára... Karácsony György Csak a szépre emlékezünk? Boldog életűt nem semmiféle tüskét. Amikor pedig a szokásosnál több gond szakadt rám, azt is csak átmenetinek tekintettem. Sze­rencsére az élet igazolt. Ta­lán egyesek furcsállják, amit mondok, de számomra az át­meneti keserűség is újabb ösztönzést adott a helyes út megtalálásához, a zavaró kö­rülmények időbeni elhárításá­hoz. Másképpen szólva: ha netán valamilyen oknál fog­va bármilyen kérdés megoldá­sakor falba ütköztem, másod­jára már kikerültem az aka­dályokat. * — Mire emlékszik a leg­szívesebben ? — Az első, amikor kőmű- ves-tanulóskodás után mű­szaki főiskolára akartam menni, s a párt azt mondta: — Rád most az MTH-iskolá- ban van szükség. Nevelőként dolgoztam. Életem legszebb évei voltak. Ma sem bánom, hogy akkor igent mondtam. Munkámat minden tekintet­ben elismerték. Az itt szerzett tapasztalatokat később jól hasznosítottam. A másik, a faipari szakmába való belé­pésemhez fűződik. A szécsé- nyi tanács felkérésére elvál­laltam a műszaki vezetői be­osztást, az akkori szécsényi vegyesipari vállalatnál, öt év után kineveztek igazgatónak. Ekkor 1969-et írtunk. A töb­bit már ön is tudja. A be­következő egyesülések után, a vállalat létszáma 500-ra nö­vekedett. Most is annyian dolgoznak. Csakhogy akkor 40 milliót termeltünk egy év alatt, tavaly már megközelí­tettük a 240 milliót. * — Hallottam, hogy egyik vezető munkatársa a puritán szóval jellemezte magatartá­sát, tevékenységét. — Igaza van. Bárki, bár­milyen kérdéssel fordul hoz­zám, s ha a törvény egy ici- ke-picike lehetőséget biztosí­tott a kérés teljesítéséhez, egyszer sem mondtam nemet. Ugyanakkor nem éltem azok­kal a lehetőségekkel sem, amiket a törvény számomra biztosított. így hát mindig nyugodtan aludtam és alszom ma is. Örömmel mondhatom, gyermekeim sem éltek visz- sza azzal, hogy édesapjuk ve­zető beosztásban dolgozik. Visszapergetve az idő kere­két, azt kell mondanom: nem biztos, hogy jól csináltam. Azt tapasztalom, hogy szolgálat­készségükkel és hiszékenysé­gükkel többen visszaélnek. Hárman vannak, mindegyi­kük kirepült a szülői házból. Gyarmaton laknak, s minden­nap beköszönnek hozzánk. Ha nem nyitnák ránk az ajtót, nem csak hiányozna, hanem fájna is. * — Sokan dolgoznak a gyár­ban, akikkel együtt kezdte igazgatói pályafutását? — Vagy kétszázan. Munká­juk, tevékenységük, szavuk ma is meghatározó a gyár fejlődésében. Rangsort pem állítok fel, hogy melyiküktől, milyen segítséget kaptam. Egyet hangsúlyozni szeret­nék: életemhez jelentős mér­tékben hozzájárultak. Egyéb­ként a közvetlen meleg, em­beri. munkatársi kapcsolat kialakítását, megőrzését min­dig természetesnek tartot­tam. Nem éltem az alá- és fölérendeltség viszonyából adódó lehetőségekkel, min­denki számára nyitva volt az ajtóm. Igaz, ez többletmun­kát kívánt tőlem. Amikor egyedül voltam és a vállalat komolyabb dolgaival foglal­koztam, ha valaki jött hoz­zám, akkor a munkát meg­szakítottam, mert úgy véle­kedtem: aki tőlem kér segít­séget, hozzám fordul, annak az a legfontosabb gondja. * A munkatársak segítsége csupán kiegészítette az ott­hont jellemző légkört. Szed- Ták Sándor nem vitte be gondjait a gyárba, de nem is vitte haza. Felesége 35 éve áll mellette, — jóban és rosszban. Ez idő alatt konf­liktus nem fordult elő közöt­tük. A nyugdíjas igazgató ha­tározottan állítja: egy vezető hosszú távon csak akkor tud beosztásában megmaradni, ha nyugodt otthoni háttere van. * — Nem okoz gondot a nyugdíjas élet gondtalansága? — Nem, mert készültem rá — mondja a háromszoros vállalati kiváló dolgozó, a kétszeres könnyűipari kiváló dolgozó, a Munka Érdemrend ezüst- és arany fokozatának birtokosa, a Szakszervezeti munkáért oklevéllel többször kitüntetett nyugdíjas igazga­tó, aki a gazdasági feladatok elvégzése mellett a közössé­gért is munkálkodott. Nyug­díjasidejének egy részét a telkén jelentkező munkával tölti el. pótolja német nyelvi fogyatékosságait, saját kedvte­lésére tanulja az orosz nyel­vet. sokat sétál az unokákkal és olvas. * Űgv ment el, illetve köszönt el a kollektívától, bogy az új gyár felépítésével járó ál­lami kölcsönt utolsó, 15 mil­lió forintos részletét az 1982. évi nyereségből kifizették. Ezek után érthető, hogy első­sorban miért csak a szépr* emlékezik... Venesz Károly | NÓGRÁD - 1983. januái 20., csütörtök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom