Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-16 / 13. szám
Egy kiállítás „margójára n TIT fordító- és tolmácsiroda Salgótarjánban Idegen nyelvű fordító- és tolmácsiroda megnyitását tervezi a TIT Salgótarjánban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének salgótarjáni székházában jelenleg orosz, angol, német, francia, román, cseh és szlovák, valamint lengyel nyelv- oktatás folyik. A közreműködő tizenhat képzett nyelvtanár nyelvtudását kiaknázva a TIT vállalná üzemek, intézmények. vállalatok, szövetkezetek megrendelésére üzleti levelek, gépkönyvek és más dokumentumok, továbbá magánszemélyek leveleinek, okmányainak fordítását és leírását idegen nyelvről magyarra, illetve magyar nyelvről idegen nyelvre. Vállalná továbbá hivatalos külföldi delegációk vagy turistacsoportok Nógrád megyei látogatása esetén jól képzett tolmács kiküldését. A fordítást, tolmácsolást végző szakembereket munkájukért természetesen a rendelkezésekben megállapított módon javadalmazzák, a szervezetnél maradó vállalkozói bevételt pedig olyan önköltséges, vagy ingyenes TIT-rendezvények működési költségeinek fedezésére fordítanák, mint például az iskolai tudományági baráti körök, vagy a gyermek nyelv- tanfolyamok. A Nógrád megyei TIT kezdeményezése — márcsak a fordítás ígéretes gyorsasága és jó minősége miatt is —, széles körű érdeklődést váltott ki: több megyei intézmény, vállalat máris jelentkezett megrendelésével. „A föld népe mindig is fogékony volt minden iránt, ami teremtés, mert mindennapi verejtékével tulajdonképpen ugyanazt művelte, mint a festő az ecsetjével: maga is teremtett... Hozzánk, a mi szívünkhöz közel áll, nekünk testvérünk Somogyi István, aki látomá- sos képein szemünkre írja a béke szép álmait és, hogy napjaink békések legyenek; elborzaszt minket Auswitz és a háború borzalmaival. Mert a béke úgy tündököl csak fel bennünk, ha a tükör, amelyben látni engedi magát, megmutatja azt is, ami emberi ésszel, szívvel fel sem fogható; a béke abszolút hiányát... hozzánk szól képeivel, nekünk üzen...” — olvashatjuk Gergely Sándor tsz-elnölc szavait a Karancslapujtőn megnyitott Somogyi István-kiállítás katalógusában. A készülődés izgalmában jutott idő arra, hogy a ma még kissé rendhagyó tárlat létrejöttéről kérdezősködjünk, a legilletékesebbeket megszólaltatva. E rövid beszélgetések megvilágíthatják a fenti sorok hátterét is: „...hozzánk szól képeivel, nekünk üzen...’" A művész megérkezésünkkor éppen szabad egy időre, szívesen válaszol a kérdésekre. — Egy kiállítás értékét, rangját az alkotók nem egyformán ítélik meg. Van, aki úgy véli: jobb, ha csak ritkábban, de úgymond nagy helyeken állítják ki képeit, ahol biztosabban van értő közönség. Pedig értő közönség nem „terem” csak úgy, magától — a képzőművészeti nevelésben maguknak a -művészeknek is nagyobb szerepet kellene vállalniuk. Véleményem szerint a műalkotás azért születik, hogy eljusson az emberekhez. Ha vállalkozunk ankétokra, beszélgetésekre, azzal nagyon sok embert közelebb hozhaTárlatnézőben tunk a művészethez. Nekem tavaly sok helyen bemutatták a képeimet: eljutottam a Kner Nyomda munkásai közé éppúgy, mint Galgamácsára, a szülőfalumba vagy Szadára. De néhány évvel ezelőtt New Yorkban is kiállítottam... — Mit jelentenek önnek a közönségtalálkozók ? — Az ország különböző területein vagyok már tiszteletbeli brigádtag, itt, a Karancs Termelőszövetkezetben is. Nem csak azt adják e beszélgetések, hogy sikerül a festményeim mondanivalóját teljesebben tolmácsolni. Sokat kapok én is élményben, indíttatásban témában az üzemben, falun dolgozóktól egyaránt. Itt is lesz találkozásom brigádokkal. Nagyon jó érzés, hogy igénylik ezt az emberek, hogy falun is igen nagy az érdeklődés. Sokszor annyi a kérdés, hogy alig tudjuk abbahagyni az ankétot. Számos kollektíva járt nálam is, kíváncsiak voltak az alkotás folyamatára, az ú gynevezett „műhelytitkokra”. Örülök neki, hogy a karancs- lapujtőieket is fogadhattam Galgamácsán, az alkotóházban és hogy sikerült e kiállítást megrendezni. Legközelebb Budapesten az Országos Béketanács rendezésében mutatják be munkáimat. Gergely Sándor tsz-elnök az együttműködés előzményeiről is beszámol. — Tulajdonképpen „üzleti alapon” találkoztunk Somogyi Istvánnal, képkeretügyben. Aztán kialakult a Béke Szocialista Brigád és a művész között egy szocialista együttműködés, ennek keretében rendeztük meg a szövetkezeti központban a kiállítást. Hogy előreszaladnánk ezzel? Ha mindig csak a jelenlegi igényhez igazodnánk, megrekedés a vége. Egy munkás nem azért kerüli el általában a kiállító- termeket, mert végképp süket a művészethez, hanem talán csak azért, mert m íg nem vált igénnyé, szokássá benne a képzőművészet iránti érdeklődés. Egy negyven év körüli kőműves mondta itt pár perce, örül ennek a tárlatnak, valami nagy helyre ő sosem ment volna be — itt végig fogja nézni figyelmesen, mit is akar ez a művész. Még valamit: ha egy kórházban már nem kelt föltűnést a folyosó- galéria, ha üzemi ebédlőkben és tanácstermekben évente néhányszor művészeti alkotások láthatók, egy termelőszövetkezeti tanácskozóban is helye van a művészetnek. A képekkel körülvéve nem nehezebb értekezletet tartani... Kovács Lászlóné, a Béke Szocialista Brigád vezetője szívesen emlékszik vissza a műteremlátogatásra. — Azzal a céllal kötöttünk együttműködési szerződést Somogyi Istvánnal, hogy egy kulturális területet, a festészetet „életközelből” alaposabban megismerjük. Nyáron autóbuszba ültünk vagy harmincán és elmentünk a galga- mácsai alkotóházba. Somogyi István festőművészen kívül Vankóné Dudás Juli naiv festő munkásságát is sikerült látnunk. A brigádunk kapott egy képet a művésztől, ami az iroda falát díszíti. Aki szerencsés, most a tombolán is nyerhet, erre a célra ajánlott fel Somogyi István a munkáiból. Felmerül a kérdés: „Csak egyszer volt Budán kutyavásár” — azaz csupán egy gesztus lenne a január 23-ig látható tárlat, brigádvállalás? Nem, folytatása következik: hamarosan szeretnénk Földi Péter kiállítását megrendezni — az alkotó korábban már ankétot tartott itt. És még egy tárlatot terveznek 1983-ra. Ha egy bolt beindul... G. Kiss Magdolna Beszélgetés egy rendhagyó lemezlovassal — Van-e pszichológiai trükk az elnevezésben? — Biztosan, bár nem én ta_ láltam ki és nem is nagyon szeretem ezt a címet, mert távol áll tőlem a diszkó világa, a felületes csevegés — mondja Varga Bálint András, a kéthetente felhangzó .„komolyzenei lemezlovas” című műsor egyik „zsokéja”. — Magát az összeállítást igen ked. velem és szeretném, ha minél többen szórakoztatónak, érdekesnek találnák. Míg társam, Bata András, aki maga is zenél, asszociációs játékként fogja fel, én, aki nem vagyok aktív muzsikus, inkább kiválasztok egy szálat, amelyre azután felfűzöm azokat a gyöngyszemeket, amelyek odaillenek. Az első ilyen füzér az angol katedrálisok- ról, a hozzájuk fűződő zenei emlékekről szólt. Azután a szerzőket, mint más komponis. ták műveinek előadóit idéztük meg, majd a nagyok mél- tánvtalanul ritkán hallható darabjait játszottuk le. — Egyik műsorában a nagy zeneszerzők egymás iránti heves ellenérzéseit idézetekkel támasztotta alá, és nagyszerű muzsikájukkal fűszerezte, amelyekből semmit sem vont le ez az érzelem: — Álszentségnek érzem a személyiség valós jegyeinek elhallgatását. Igenis gyűlölhe. ti Csajkovszkij Brahmsot, hiszen oly eltérő a zenei felfogásuk és alkotó egyéniségük. Attól még mindkettő óriás marad, ha ezt elmondjuk róluk. — Milyen szerkesztési elvek szerint készíti a műsorát? — Éppen mert nem vagyok muzsikus, minden műsorom előtt sokat olvasok, kutatok a zeneirodalomban és igyek. szem olyan dolgokat elmondani, amelyek számomra is újak és érdekesek. Ügy érzem, én vagyok az átlagos felkészültségű hallgató, de nem szeretem azokat a zeneszámokat, amelyek már mindenkinek a könyökén jönnek ki. Nem szakmai közönségnek készül ez a műsor, hanem mindenkinek, aki érdeklődik. A negyvenöt perces adásidőből általában harminchét perc a zene. — Milyen füzéreket tervez? — Egyik összeállításom más korok, más zeneszerzők megegyező irodalmi témáival foglalkozik. Ezután zenei anekdoták következnek, amelyek közül sokat nekem meséltek el olyan külföldi zeneszerzők,, akikkel könyvinterjűt készí. tettem. Szeretnék egy játékot, amelyben összeszedném, hogy én milyen zeneszámokat vinnék magammal egy lakatlan szigetre. — Egyéb rádiós munkái kö. zé hogyan illeszkedik ez a műsor? — Azt hiszem, kilóg a sorból, hiszen általában zenei interjúkat készítek, például az Űj zenei újság, a Holnap közvetítjük részére. Mégis, vagy talán éppen ezért és mert sokat tanulok közben, nagyon szeretem. Hajós Anna Lövészárokban született A fronton harcoló sok katona családja a sztálingrádi csata idején a városban maradt- Az öregek, nők és gyermekek romos házakban, fedezékekben, földbevájt bunkerekben laktak. A sztálingrádi édesanyák e rettenetes napokban Az anyának ma sem könnyű dolog felidézni a nehéz napokat IBBBB» «!«■»■« ka* .»«»•■■■••■■BBtBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBMiS,lBlBBBBB'lll*lí4l''»0BBBBBBBI T „Útjára bocsátom ezt ! a dolgozatot abban a reményben, hogy ennek a brigádnak a léte, művelődés terén elért eredményei, kudarcai választ adnak arra, hogy mit jelent számunkra a művelődés. Egyben tisztelettel adózom a brigád tagjainak ezzel az írással a megtett útért , mert nagyon mélyről indultunk, s ma már fejünk felett ragyog a nap." Ezekkel a mondatokkal kez- Jődik Vasicsek Lajosné díj- lyertes pályamunkája, a Fácánéitól a műteremig. A íyugdíjaskor küszöbén járó isszony a Budapesti Harisnya gyár nagy'oátonyi gyárában dolgozik, s a lucfalvai észleg áruellátását végző, lyolctagú Madách Imre Szo- úalista Brigád vezetője Pá- yaműve ennek a kollektívának egyféle tükörképe: azt neséli el, hogyan vált a brigád a művelődés révén erős, ígymást jóban-rosszban segí- ő közösséggé, hogyan lettek agjai háziasszonyokból mun- cásnők. A dolgozatot a pá- .yázal hirdetői, az Ipari Miigyekeztek megőrizni a legdrágábbak — gyermekeik életét. A fasiszta bombák és lövedékek süvöltése közben is születtek a gyerekek. Az újszülötteket ég édesanyjukat a sebesült katonákkal együtt ápolták. Az anyakönyvi hivatalok a hátországban működtek. Az ostrom alatt született gyermekeket csak később anyakönyvezték. Mégis több olyan bejegyzés található, mely mellett ez áll: „A gyermek a lövészárokban született.” így jött a világra Galina Cslszlova 1942. szeptember 5-én. — Rettenetes napok voltak — emlékezik vissza Galina édesanyja, a 72 éves Marija Csiszlova. — Férjem a fronton volt. A fasiszták lebombázták házukat. Egy elhagyott földfedezékben laktunk. Három felnőtt és hét gyerek élt együtt. A gyerekek közül három az enyém volt Negyven év telt el. Sztálingrád újjáépült romjaiból. Marija Csiszlova gyermekei felnőttek- Galina és Nyina egyetemet végzett. Valentyina egy zöldségtermesztő szov- hozban dolgozik, fia Alekszej gépkocsivezető. Tavaly szeptember 5-én a kisebbik lány Galina házában összegyűlt az egész Cisz- lov család hogy ünnepélyesen emlékezzenek meg Galina 40 születésnapjáról, A gyerekek felelevenítették az elmúlt éveket megköszönték édesanyjuknak. hogy életet adott nekik és azt a háború nehéz "aniaibar is megőrizte NGüRAD - 1963. jarmai 16., vasárnap 1 Fakanáltól a műteremig Egy díjnyertes pályamű nyomában nisztérium és a szakmai szakszervezetek méltán jutalmazták. Tiszta, szép stílusban, őszintén eleveníti fel az eltelt egy évtizedet. — Hogyan adta rá fejét a pályázaton való részvételre? — Megtetszett a téma — feleli a szőkésbarna hajú asszony, miközben rágyújt egy cigarettára. — A felhívás Brigádművelődés — ahogy mi látjuk címmel az Ipari Közlönyben jelent meg, Gubacsi László termelési osztályvezető hívta fel rá a figyelmemet. Ö ösztönzött, mondta, testhezálló feladat nekem.. Én is így éreztem, mégis elég nehezen fogtam hozzá. Valahogyan megrettentem tőle. de az osztályvezető csak kérdezősködött, mi van már, hol tartok az írással, hát nekiláttam. Már szégyelltem volna visszakozni. „Üzemünk állandóan épült bővítették, mindig úgy néztünk ki, mint aki költözködik. Biztattuk is egymást: »Mondottam ember, küzdj és bízva-bízzál !•« — így maradt ránk a név: Madách brigád.” A kollektíva a szocialista munkaversenyben háromszor érte el az aranykoszorút, egyszer a gyáregység kiválója címet, majd elnyerte a vállalat kiváló brigádja kitüntetést. A kulturális tevékenységet — mint annyi más brigád — az alapoknál kezdték. Megismerkedtek a névadók életével, munkásságával, előfizették a Nők Lapját, kirándultak, vetélkedtek. Az évek múlásával egyre nagyobb fába vágták fejszéjüket. Képzőművészek gyári kiállításait patronálták megnézték idős Szabó István benczúrfalvai műtermét, írókat láttak vendégül beszélgetésre. Miskolci kirándulásuk alkalmával, szó szerint véletlenül, közeli kapcsolatba kerültek a zenével. ......Az Avas alatt betévedtünk egy templomba, ahol orgonahangverseny voit. Bach műveit játszották. Leültünk a hátsó sorokban, és hallgattuk a zenét. ISem ismertük sem a művet, sem a szerzőt, de éreztük, hogy itt valami történik velünk, nem idegen már nekünk ez a világ, jó volt ott lenni, és ismét birtokunkba vehettünk valamit, ami által gazdagabbak lehettünk — olvashatjuk a dolgozatban. — Amikor elkészültem az írással — folytatja Vasicsek Lajosné —, a brigád megvitatta. Tetszett mindenkinek. Jósolták is, ezért legalább dicséretet mindenképpen kapnom kell. Az igazgató elvtárs meg azzal leikesitett. hogy, ha csak egy parányi oklevelet kapok, azt is bekeretezzük. A beérkezett 10’ pályamű közül ötöt díjaztak. Az egyik második díjat a nagybátonyi munkásasszony hozta haza. — Nem számítottam nyerésre, de igazán jól akartam megírni művelődésünk -történetét. A fővárosi cirkusz porondja mellől lassú volt az utunk a Kossuth -di.ias szobrász műterméig, a Nők Lapja előfezelésétől a Jókai Annával való találkozásig. Nagyon Szeretem a munkatársaimat, nagyszerű emberek. Sok minden történt velünk, sokszor kerültek az asszonyok nehéz helyzetbe, mégis volt erejük Iskolába, könyvtárba, kiállításra, színházba járni, társadalmi munkát végezni. Részt veszünk a munkásművelődési mozgalomban. Tavaly a harmadik helyen végeztünk. Meggyőződésem, érdemes és soha nem késő tanulni, művelődni. Vasicsek Lajosné ezt a hitet adja át társainak, gyermekeinek. unokáinak. Díjnyertes dolgozatát Ady Endre két gyönyörű verssorával zárja: .,Valaki az Értől indv? el S befut t szent, nagy Óceánba ” A Madách Imre Szocialista Brigádra nagyon találó e gondolat. Sulyok László
