Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

Következetesebb anyagi ösztönzést (3.) A sajátosságokhoz igazodva... A bér- és keresetszabályo­zás új rendje lehetővé teszi a teljesítménnyel (jövedelme­zőséggel) arányos nagyobb mértékű bérdifferenciálódást a gazdálkodó egységek között. A dolgozók kereseti skálájá­nak széjjelhúzása — ugyan­csak a teljesítménnyel ará­nyosan — már vállalati, üze­mi feladat, A személyes telje­sítménykövetelmények jelle­ge munkahelyenként és mun­kakörönként igen eltérő. Van, ahol az egyenes darabbér al­kalmazható, másutt a minő­ség javítása, az anyag-, az energiatakarékosság, vagy az eszközök kihasználása a fel­adat. A testre szabott, sze­mélyre szóló követelmények jellegét, mértékét mindenütt csak helyileg lehet meghatá­rozni. A vállalat belső érdekeltségi rendszerének kialakításától döntő módon függ az ösztön­zés színvonala, húzóereje. A helyes irányú és kellő haté­konyságú belső anyagi ösz­tönzési rendszer keretében bontják le üzemekre, műhe­lyekre, dolgozókra a vállalati feladatokat. Ehhez nélkülözhe­tetlen mind a teljesítménybé­res, mind az időbéres formá­ban dolgozókkal szemben tá­masztott követelmények felül­vizsgálata. A vállalat és leg­felső vezetőinek korszerűsí­tett anyagi ösztönzése szinte kikényszeríti a belső érdekelt­ségi viszonyok végiggondolá­sát, a mellény újragomboló- sát. Melyek — vázlatosan — a fő feladatok? Mindenütt, ahol a teljesít­mények mérhetők, vagy mér­hetővé tehetők, teljesítmény­béres formát célszerű alkal­mazni. Reálisan feszes telje­sítménykövetelményeket kell tehát az időbéres dolgozók szá­mára is megszabni, s rossz ha­tásfokú munka esetén az okok felderítésére és meg­szüntetésére van szükség. Az objektív (szervezési-vezetési) hiányosságok felszámolására, illetve a szubjektív hibák, a fegyelmi lazaságok, a hozzá nem értés kiküszöbölésére in­tézkedési tervet célszerű ké­szíteni. Az időbéres dolgozók­kal szemben alacsony hatás­fokú munka esetén az adott bérekért magasabb követel­ményeket szükséges támasz­tani. El kell érni, hogy ne csak a bérbesorolásoknak, ha­nem a teljesítményeknek is legyen egy kötelező minimá­lis szintje. Aki ezt elérni nem képes, azt, más munkakörbe kell helyezni. Ahol a teljesítmények mé­résére egzakt módszereit nem alakíthatók ki, ott különböző segédeszközökkel, felelős ve­zetői döntésekkel szükséges a kereseteket a teljesítmények­kel arányosan differenciálni. Elkerülhetetlen a kereseti arányok átrendezésé, a moz­góbérek (prémiumok, j utal- mak) újraelosztása, átcsopor­tosítása, a munkaeredmények­től független keresetkiegészí­tések megszüntetése, a valós teljesítmények fokózott elis­merése. Fontos, hogy a minő­ségjavításban, az anyag- és energiatakarékosságban kulcs­szerepet játszó dolgozok érde­keltségét fokozzák. A gyáregy­ségeket, üzemeket, műhelye­ket és azok vezetőit ne az ál­talános vállalati feladatok megoldásában tegyék érde­keltté, hanem abban, amire érdemi hatást gyakorolhatnak. A béremelési lehetőségek se­hol sem az áremelések ellen- súlyozáséra, hanem a kerese­tek teljesítményarányos diffe­renciálására szolgálnak. Erre különösen most érdemes ügyelni, amikor a fogyasztói árszínvonal az átlagosnál gyor­sabban, a bérszínvonal pedig mérsékeltebben növekszik. Ak­tív bérpolitikára van szükség, amely lehetővé teszí a jöve­delmek átcsoportosítását, a nö­vekvő követelményekhez iga­zodó új rangsorok kialakítá­sát. A rangsorban azok az üzemek és dolgozók kerülje­nek az élre, akik a legtöbbet teszik az ország gazdasági helyzetének javításáért. A jövedelmek munka sze­rinti differenciálásánál figye­lembe kell venni a munkaidő után és többnyire a munka­helyen kívül végzett társadal­milag hasznos tevékenységet, a belőle származó bevétele­ket, értéket is. Mert min­den társadalmilag hasznos, konkrét szükségleteket kielé­gítő tevékenységet kellő anya­gi és erkölcsi elismerés illet meg, függetlenül attól, hol és mikor végzik azt. A társadalmi ítélkezés az elmúlt évek során gyakran sommásan elmarasztalta a kü- lönjövedelem-szerzés minden formáját, mint ügyeskedést, mint harácsolt. Sokáig csak az üzem, a szövetkezet, az iroda kötelékeiben végzett tevékeny­séget tekintettük társadalmi­lag szervezettnek és hasznos­nak. Kellő időre volt szükség annak felismeréséhez, hogy a szocialista tulajdonviszonyok közepette is lehet társadalmi­lag ■ haszontalan tevékenysé­get végezni, sőt munka nél­küli jövedelemhez jutni. És fordítva, lehet értékes és tár­sadalmilag hasznos, sőt nél­külözhetetlen a munkaidőn túl és a munkahelyen kívül végzett munka is. Sokan, egyre többen töltik az estéket, a hét végét munká­val. A vállalatok, intézmé­nyek vezetői, társadalmi tiszt­ségviselői újabban maguk is kezdeményezik dolgozók ilyen elfoglaltságát. Többfelé szer­veznek vállalati gazdasági munkaközösséget a termelés, a fejlesztés, a szolgáltatás szűk keresztmetszeteinek feloldá­sára, a nagy szervezetekben nem gazdaságos tevékenysé­gek végzésére. Eszközökkel, gépekkel, anyaggal segítik a külön munkákra szervezett közösségeket. A vállalati ér­dekek és a dolgozók többlet- j övedelern -szerzési törekvé­sei a szocialista kisvállalkozá­sok keretében összeegyeztet­hetők. Aki a munka- és pihenő­idejében keményen dolgozik, az rendszerint meg is becsüli a forintot. Olyan családi cé­lok elérése szerepel a több munka, a nagyobb szorgalom, ösztönzői, szervezői közt, mint a jobb, a szebb lakás, esetleg a hétvégi ház, a kocsi meg­szerzése, a gyerekekről való gondoskodás. Az elérhető moz­gósító célok, a megkeresett fo­rint elköltésének kedvező fel­tételei éppen úgy szükségesek az ösztönzéshez, mint az egy­értelmű, reális és mozgósító teljesítménykövetelmények. A kisebb és nagyobb jöve­delműek közös érdeke a forint védelme, jó vásárlóerejének megőrzése. Ehhez azonban a személyi jövedelemkiáramlás drasztikus visszafogásával egy­idejűleg a teljesítmények ha­tározott növelése szükséges. A feladat csak az eddiginél ha­tásosabb ösztönzéssel, a jöve­delmek differenciált újraelosz­tásával oldható meg. Az ösz­tönzést, az elosztást szolgáló kormányzati döntéseket tehát határozott vállalati intézke­dések, növekvő egyéni és kol­lektív teljesítmények kell hogy kövessék. Kovács József Kavácsolási tapasztalatcsere Az elmúlt héten bolgár szak­emberek jártak az SKÜ-nél, ahol tanulmányozták a gyár­ban használatos kovácsolási technológiát, módszereket. A héten a salgótarjániak viszo­nozták a látogatást. Az OMB- KE kohászszakosztályának szervezésében, az SKÜ támo­gatásával három salgótarjáni műszaki szakember utazott a bulgáriai Pernik városába, az ott működő Lenin Kohászati Kombinátba, ahol ugyancsak a kovácsolás technológiájával foglalkoznak. A tapasztalatcse­rékre a MTESZ megyei szer­vezete és a bolgár testvér­szervezet együttműködésének keretében került sor. Fejlesztés a nemzetiségi Nógrád megye községeiben a népességnek mintegy tizen­két százaléka vallja magát nemzetiséginek. E községek fejlesztésére megkülönbözte­tett figyelmet fordítanak a ta­nácsi szervek, összesen mint­egy hatvanmillió forintot költenek a tervidőszakban a körülményeket jobbító beru­házásokra. Ezek közül kiemel­kedik a vanyarci és nőtincsi általános iskola, valamint a nézsai községi művelődési ház építése. A költségekből részt vállalnak a helyi szervek, de zömét a felsőbb tanácsi szer­vek által juttatott hozzájáru­lás teszi ki. A Gránit Csiszolószerszám- és Kőedénvgyártó Vállalat rom- hányi VIDENTA-gyáregységében különböző méretű cs ala­kú csiszolókorongokat készítenek. A folyamat egyik legfon­tosabb lépcsője az égetés, melynek szakszerű végrehajtása a termék minőségének végső szilárdságát nagymértékben be­folyásolja. Képünkön égetésre készítik elő a munkadarabo­kat. — Kép: Gyurkó — Csaknem háromezer munkahely Megyénkben több ezerre te­hető azok száma, akik valami­lyen egészségkárosodás követ­keztében foglalkoztatási hát­rányba kerültek, eredeti mun­kakörüket nem képesek ellátni. E megváltozott munkaképessé­gű dolgozók foglalkoztatásának he'yzetképét vizsgálta nemré­giben a Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, öt üzem­ben — a Volán 2. sz. Vállalat, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, a Budapesti Ha­risnyagyár magybátonyi gyá­ra, az írószer Szövetke­zet salgótarjáni üzemegysége, a Salgó Cipőipari Szövetkezet — végezték a fölméréseket, vala­mint az illetékes megyei ta­nácsi szakigazgatási szervek is tájékoztatókat készítettek e témakörben. A vizsgálat megállapította, hogy a foglalkozási rehabilitá­ciói jól segítette a megyei ta­nács által nyújtott ötmillió fo­rintos vállalati támogatás. Ez a saját forrás kiegészítésével több mint 300 csökkent mun­kaképességű dolgozó részére jelentett egészségi' állapotá­nak megfelelő munkahelyet, így az ilyen jellegű munka­körök száma 2900-ra emelke­dett. Mint a népi ellenőrzési bizottság jelentésében szerepel, az említett számadat megfelel a megyében élő és munkát vál­lalni szándékozó csökkent munkaképességűek igényének. Ugyanakkor 'azonban, hang­súlyozzák „a foglalkozási re­habilitáció jelenlegi gyakorla­ta nincs teljesen összhangban a vállalati érdekeltségi rend­szerrel”. A gazdálkodó szervezetek zö­me jegyzékbe foglalja a meg­változott munkaképességűek számát, feltérképezi a részük­re alkalmas munkahelyeket. A tanácsokhoz eljuttatott jegy­zékek szerint csökkent ezek száma. A gyakorlati munkát a rehabilitációs bizottságok vég­zik, számuk jelenleg 93 ha­táskörük felöleli a személyi és tárgyi feltételek biztosítását. A csökkent munkaképességű­ek szervezett szakmai képzése hiányos, állapította meg a né­pi ellenőrzési bizottság, meg­említve, hogy a dolgozók sen* érdekeltek kellőképpen az átképzésben. A helyzet iobbí- tására javaslatokat fogalmazott meg a népi ellenőrzési bizott­ság. Egyebek között kezdemé­nyezi, hogy a rokkantság elbí­rálásával foglalkozó orvosi bi­zottságokat ki kell egészíteni a vállalati üzemorvossal, át kell értékelni a keresetkiegé­szítés és a vállalati pénzügyi kedvezmények rendszerét. A tanácsi szakigazgatási szervek­nek javasolja, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a vál­lalati rehabilitációs bizottsá­gok tagjainak képzése megtör­ténjen, valamint egy s^ciá- lis szociális foglalkoztató lé­tesítésének feltételeit. _Beszél,« jó szájízzel kimon­dott szavakkal, szabatosan fo­galmazva. Ám amikor életé­nek sorsfordulóit jelentő ese­ményeit idézi fel, az addig mo­solygós szemoár elhomályosul, gyűrött kabátja zsebéből zseb­kendőt vesz elő, s csak törli, törli a barázdált arcán lecsor­dogáló könnyek cser.ojeit. — Ejnye, no-! — néz rám. — A végén még elérzékenyülök. Pedig nagy keménységre szok­tatott engem az élet, s még mind a mai napig sem tud­tam megválni a gondoktól. Még most is kemény fogású, érdes-parasztos-kubikos ke­zeinek ujjait egymásba fonja — elébb nyomta el a cigaret­tát, amelyet ide, s tova ötven­öt éve szí —. s aztán folytat­ja mondókáját a volt kubikos. * — Kilencszázötben szület­tem, amikor tán’ még a maga apja sem élt. A gyerekek kö­zött én voltam a legutolsó, a tizedik. Igaz, szüleimnek az­tán nem ennyi éhes szájra kellett dolgozniok, mert az el­ső öt testvérem, még azelőtt, hogy valóságában megismer­hette volna az Életet, meghalt. Tudja, nemigen volt doktor még akkoriban kéznél a bajok orvoslására, mint most, gyó- gyítgatták őket, úgy, ahogyan tudták. Aztán elmentek . . . Maradtunk mi: a Bözsi, a Krisztina, a János, az Emer­Munkásarcok Boldog, boldogtalan ka és jómagam, Jusztin Ist­ván. Hatéves volt, amikor meg­halt az apja, s tizennégy, ami­kor az édesanyja. Vigasz már csak az volt —, ha annak le­het nevezni —, hogy akkorára a két nagyobb lánytestvére már férjhez ment és megnősült a bátyja is. Hol egyikőjük, hol a másik gondoskodott róla. — Gondoskodtak, gondos­kodtak. .. Hol egyik helyen voltam, hol meg a másikon. Tizenöt éóes koromban már arattam, műveltem a földet, szántottam, s csináltam min­dent, ami egy ránk maradt gazdaságból kikívánkozott. Ha­mar belefásultam ebbe az élet­be és húszesztendős koromban feleségül vettem Jusztin Mári­át. Aki — ne tévessze meg a névazonosság, nem rokonom, hiszen ott nálunk, Rimócon, sok ilyen nevezetű van. Va­lamivel jobb lett az életem, bár robotoltunk naphosszat. Nyáron a földeken, az állatok körül, télen meg az erdőn. Hi­szen, abban az időszakban mit is lehetett csinálni a magam­hoz hasonszőrűeknek? Meg­eteti az. állatokat, vizet húz a kútból, szecskáz, esetleg kuko­ricát morzsol a tyúkoknak, ka­csáknak. De hát ebből nem le­het megélni. El kellett sze­gődni favágásra, egyik kemény munkából a másik még kemé­nyebbe. Elhiszi, nem tudtam én, melyik az egyik nap, me­lyik a másik, mert mindig csak a kemény dolog volt. Csak az... Teltek az évek, s közben született három gyermekem: két fiú, s egy lány. Bár ne szü­lettek volna... ! öklére hajtja fejét az öreg. megszakítja a visszaemlékezés fonalát. Nem állom meg, hogy rá ne kérdezzek erre a ke­gyetlennek tűnő kijelentésre: — Miért mond ilyet egy apa? Valami olyannyira meg­romlott, hogy saját véreit kár­hoztatja? —... Amíg a feleségem élt. négy éve temettem el szegényt, a saját kis pénzemből, nem volt különösebb baj. Hanem aztán a házamat a legfiata­labb fiúra írattam, eltartási szerződést is kötöttem vele, hogy majd életem végéig istá- pol, segít. Mindhárom család abban a házban, azon a telken lakik, amit én ékítettem, ami az enyém. Aztán, hogy boldo­gult feleségem, aki a legkT- sebbik fiú háza táján mindent elvégzett, átment a túlvilágba, már nem maradtam édesapa. Nyűg voltam a vállukon, sú­lyos teher. Sokszor meg is vert, egyszer a torkomat szo­rongatta, hogy megfojt. Sze­rencsére,, erőm még most is van... Egyedül a lányom gon­doskodik rólam, ha egyszer- kétszer egy hónapban haza­megyek, s bár sosem bántot­tam, a nagyobbik fiam sem áll velem szóba. Mert túl ke­vésnek taksálták a jusst. Sze­gény gazdagok... ! — De nem volt mindig ilyen keserű az élete? — Fene tudja! Negyven­négyben is, amikor már sike­rült egy kicsit föllendíteni a kis gazdaságomat: volt két te­henünk, apró jószág sok, ho­zott a föld is termést szépen, bevonultam katonának. S mert beteg volt a lábam, csontgyul­ladással feküdtem majd’ egy évet, Gyarmaton és Budán az Irgalmasok kórházában, mun­kásszázadba kerültem. Lent tanyáztunk Zalában, a néme­tek sürgettek, hogy vonuljunk hátrább sürgősen, Nyugat felé, de a századparancsnokunk, egy főhadnagy, azt mondta: „Fiúk, mi innen egy tapodtat sem mozdulunk semerre!” Így ke­élet rültünk orosz fogságba Gógán- fánál, s csak rá egy évre sza­badultunk a temesvári gyűj­tőtáborból. Aztán hazajöttem, s egészen a termelőszövetkezet megalakulásáig dolgoztam a saját földemet. Aztán minde­nemet beadtam a közösbe, de miután láttam, az a kis pénz és termény nem elég a megél­hetéshez, elszegődtem kubikos­nak a megyei építő vállalat­hoz, a mai Nógrád megyei Ál­lami Építőipari Vállalathoz. Itt aztán kerestem tisztességesen, s tőlük is mentem nyugdíjba, 1967-ben. De azóta sem hagy­tam el őketr tizenötödik éve immár, hogy itt, a tarjáni köz­pontban vagyok, amolyan min­denes. Salakozó, kazánfűtő, ta­karító, portás. Cigarettára gyújt, bütykös ujjai között megremeg a gyu­fa lángja. — Tudja — folytatja aztán, nagy füstöt fújva —. itt nyu­godtan vagyok. Nagyritkán megyek haza' Rimócra, bár meglehet, ezek után gyakrab­ban ülök fel az odavivő busz­ra. Mert két héttel ezelőtt, a falu végén, távol a gyerekek­től. vettem egy kis házikót, már be is rendeztem, ott van­nak a ruháim, a bútorocská- im, Behordattam az udvarára vagy öt kocsi fát, úgyhogy, ha itt elfáradok, kimegyek oda a városból, jól bedurrantok a kályhába és pihenek, alszok két napig. — S közben nem várja a gyerekeit? — Várnám én, de tudom, mindhiába. Esetleg a lányom... Lehajtja fejét, de csak egy pillanatra. — Elhiszi, éppen itt, ezen a helyen, ahol annyit görnyed­tem, hajlítottam a gerincem soha ki nem egyenesedére, ér­zem jól magam. . . ! Itt én em­ber vagyok hetvenöt éves ko­romban is. Nem úgy, mint. . És ez a borzasztó, hogy isme­retlenek szólítanak apónak, nagyapónak, s tisztelnek, be­csülnek. Érti maga ezt? Min­dig szerettem volna boldog len­ni, mint mások. Sajnos, an­nak a háromnegyedét itt kap­tam, ennél a vállalatnál. Elnyomja a végigszívott ci­garettát, s belebámul a fölfe­lé szálló füstbe. Hej, boldog, boldogtalan élet... 1 Karácsony György NÓGRÁD - 1982. december 11., szombat 3 I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom