Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

7 S0í\ KŰ/O^ VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NOGRAD O'IJ'5 4 5A A MEGYEI HNACS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 291. SZÁM ARA: 1.80 FORINT 1982. DECEMSF.R 11., SZOMBAT Új világrekordot állítottak tel Fűdet ért a SzaiJ&if—7 két űrhajósa Pénteken, moszkvai idő szerint 22 őr» 03 perckor visszatért a földre a -Szaijut—7 két űrhajósa> Anatolij Berezovoj és Valen- tyin Lebegyev. Űrhajójuknak, a Szojuz T—7-nek a leszállóegysége a kazahsztáni Dzsezkazgan várostól 180 kilométerre keletre ért földet. A keresőszolgálat egységei már napokkal korábban felkészültek a nehéz körülmé­nyek között, éjszakai sötétségben, bonyo­lult domborzatú vidéken, hideg, havas, sze­les időben földet érő kozmonauták fogadá­sára. Nem sokkal azután, hogy kinyíltak az űr­hajó fő fékezőernyői, a felkutatás első lép­csőjében működő repülőgépek kilencezer méter magasságban már észlelték is a Szo­juz T—7 leszállóegységét. Jelzésükre elin­dultak a földet érés kijelölt körzetébe a leg­bonyolultabb terepviszonyokkal is megbir­kózó légpárnás járművek és terepjárók. Az űrhajósokat a kabin elhagyása után rögtön egy, a közelben felállított fűtött sátorba vit­ték, így védve a több hónapos űrbéli tar­tózkodás során 20 fokos meleghez hozzászo­kott szervezetüket a kazahsztáni sztyeppe hidegétől. Az üdvözlések, az első orvosi vizsgálat után a kozmonauták és kísérőik elindultak a bajkonuri űrközpontba. Berezovoj és Lebegyev minden elődjénél tovább: 211 napon át tartózkodott a világ­űrben, felállítva ezzel az űrbeni tartózko­dás új világrekordját. Mintegy 300 tudomá­nyos kísérletet végeztek, fogadtak két láto­gató expedíciót, csillagászati’ geofizikai, technológiai és orvosbiológiai kutatásokkal foglalkoztak a Szaijut—7 fedélzetén, nem­csak teljesítve, hanem jelentősen túl is tel­jesítve az eredeti repülési programban elő­írt feladatokat. Mielőtt az űrállomást elhagyta volna, Be­rezovoj és Lebegyev konzerválta és auto­matikus üzemmódra állította át a Szaijut 4—7 berendezéseit, fedélzeti rendszereit. Az újabb űrexpedíciók tagjaira gondolva, tá­jékozódásukat megkönnyítendő, pontos feljegy­zést hagylak hátra arról, hogy melyik esz­köz, berendezés, használati tárgy hol ta­lálható az űrállomás fedélzetén. Lakói tá­vozása után a Szaijut—7 a Progressz—16 automatikus teherszállító űrhajóval össze­kapcsolva folytatja keringését a Föld körül. Előttünk a karácsony %Ó7AR#:/ Felkészülve az ünnepekre A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése Meyiriziif az életszínvonalat, javítani a munkakörülményeket A Szakszervezetek Országos Tanácsa pénteken ülést tar­tott, amelyen az idei népgazdasági terv végrehajtásának ta­pasztalatait és a jövő évi terv főbb vonásait, az előirányza­tokhoz kapcsolódó szakszervezeti feladatokat vitatta meg. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Faluvégi Lajos minisz­terelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke; ott volt Ballai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője is. Aktív részvéte! a jövő alakításában Földvári Aladár, a SZOT el­nöke nyitotta meg az ülést, majd Gál László, a SZOT fő­titkárhelyettese, a napirend előadója elemezte az idei mun­ka tapasztalatait és a jövő évi terv előkészítésének, valóra váltásának legfontosabb gaz­dasági és szakszervezeti fel­adatait. Hangsúlyozta: a ma­gyar dolgozók szorgalmát és gazdaságpolitikánk helyessé­gét tanúsítja, hogy a népgaz­daság az idén is — alapvető­en a XII. pártkongresszus ha­tározatával összhangban —to­vább fejlődik. Legfőbb gazda­ságpolitikai céljaink teljesítése nyilvánul meg abban, hogy ja­vul a népgazdaság egyensúlyi helyzete, eleget teszünk nem­zetközi fizetési kötelezettsége­inknek, és össztársadalmi mé­retekben sikerül megőrizni az életszínvonalat. Megvalósulnak az életkörül­ményeket javító munkavédel­mi. egészségügyi fejlesztések, s felépülnek az előirányzott la­kások, tantermek, gyermekin­tézmények. Kitért arra, hogy ^z idén hozott néhány gazda­sági és árintézkedés a lakosság egyes rétegeiben, főként a nyugdíjasok körében feszült­ségeket okozott. A szerény le­hetőségek alapján az is csak némi segítség, hogy a szakszer­vezetek közreműködésével a leginkább rászoruló nyugdíja­sok az idén két alkalommal kaptak jövedelemkiegészítést: áprilisban 50 és augusztusban 40 forintot. Jóllehet az érintet­tek köre nem teljesen azonos, de a legrégebbi és a legkisebb nyugdíjak az automatikus év eleji emelést is figyelembe vé­ve, átlagosan havi 190 forint­tal emelkedtek. Az elért 1982. évi tervteljesí­tési eredményekkel — ame­lyekhez sajátos eszközeikkel a szakszervezetek is hozzájá­rultak — nem kell szégyen­keznünk nemzetközi összeha­sonlításban sem. Gál László elmondta, hogy a szakszerve­zetek aktív részt, közreműkö­dést vállaltak a jövő évi ter­vek kidolgozásában is. A dol­gozó kollektívák reális törek­véseiből és tényleges érdekei­ből kiindulva fogalmazták meg — és igyekeztek érvényesíteni — az átgondolt szakszervezeti igényeket. Ebben a munkában különösen jelentős volt a Mi­nisztertanács és a SZOT ve­zetőinek tanácskozása, ame­lyen a terv minden fontos té­nyezőjéről véleményt cserél­tek. A mégbeszélésen kialakult egyetértés a tervcélokkal való kölcsönös azonosulást fejezte ki. növekedik a tanácsok szociális segélykerete, jövő év szeptem­berétől pedig emélkedik a leg­alacsonyabb nyugdíjjal rendel­kezők ellátmánya. A tervhez ’kapcsolódó szakszervezeti ál­lásfoglalásokat politikai, társa­dalmi felelősségünk alapján, a tagság iránti kötelezettségeiket figyelembe véve alakították ki, s a tervet fő összefüggéseiben és részleteiben is magukénak vallják. Gál László hangsúlyozta: a szakszervezeti testületek meg­győző, felvilágosító munkával ismertessék a terv fő célkitűzé­seit, s a megvalósítás érdekében segítsék az egységes cselek­vést. A munkahelyi demokrá­cia fejlesztéséről megjelent új minisztertanácsi és SZOT-ha- tározat alapján gondoskodja­nak arról, hogy világos, köz­érthető anyagokat terjesszenek a demokratikus fórumok elé az adott munkahelyi közösségek­re háruló jövő évi feladatok­ról. E demokratikus fórumok közötti ésszerű munkamegosz­tással kerüljék el a felesleges párhuzamosságokat, ismétlé­seket. A szakszervezet egyet­értési és döntési jogai nem vál­(Folytatás a 2. oldalon.) Pénteken, a környéken élők nagy érdeklődés közepette, minden különösebb ünnepség nél­kül megnyitották Salgótarján új élelmiszerüzletét, a beszterce-lakótelepi ÁFÉSZ ABC-kis- áruházat. A 280 négyzetméteres alapterületből 160 négyzetméternyit tesz ki az eladótér. A könnyűszerkezetes technológiával alig több mint öt hónap alatt megépített létesítmény értéke 2,3 millió forint. A gépek, berendezések értéke mintegy nyolcszázezer forint. Hűtő­kamra, 1100 literes hűtőszekrény, hűtött pultok, mélyhűtő berendezés és ugyanilyen önki- szolgáló ládák szolgálják a korszerű félkész élelmiszerek forgalomba hozatalát. A nyitás^ kor mintegy kétmillió forintos készlet várta a vevőket. Kép; Gyurkó A nagy ajándék vásárlási akciót lassan felváltja az ün­nepi bevásárlás. Arra, hogy le­gyen „étel, ital, s mi jó falat...” a kereskedők, már az év dere. kán gondoltak. Megrendeléseik nyomán, most a boltok pol­caira kerülnek a karácsonyi „kellékek”. Nem közhely, hogy a Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat is felkészült az ünnepre. Íme a bizonyíték: a fenyőfák árusí­tását már december kilence­dikén megkezdték, mintegy öt­ezer méter vár Salgótarjánban az ÉVI Aruház előtt, Balassa­gyarmaton, Kisterenyén és Ka- rancslapujtőn a vásárlókra. Lehet válogatni a fáravaló- ból is, hiszen a nyolcféle sza­loncukorból 222 mázsát ka­pott a vállalat százhetven boltja. Igazodva a hagyományos ün­nepi étrendhez, megfelelő mennyiségű vágott csirke, hí­zott liba, bébipulyka és ka­csa is korül a boltokba. A ta­valyinál jobb lesz a halkí­nálat, 30 mázsa élő és 20—25 mázsa ton- és mirelit halat kínálnak az üzletek. Édesség­készítéshez lesz elegendő tortakarika, vaj és margarin, de mák és dióbél is. Az elma­radhatatlan diós és mákos bejgliből 7—8 mázsát küldenek a boltokba. Miután a szilvesztert néhány nap választja el a karácsony­tól, említhetjük, hogy virsli­ből és debreceni kolbászból sem lesz hiány, az előbbiből 100, az utóbbibői 11 mázsát rendelt a vállalat. Az üdítő­ital-választék már most is jó. Pezsgőből a tavalyinál többet és nagyobb választék­ban kínálnak, a polcok 15—20- féle gyöngyöző italtól roska­doznak. Újdonság a szesz­mentes pezsgő, így a fiatalok józanul, de hagyományszerűen koccinthatnak. A gyümölcs sem hiányozhat az ünnepi asztalokról: szép és jó minőségű délalföldi jonatán- és starkingaima bővében lesz, amint beérkezik az országba a kubai grape-fruit és narancs, azonnal az üzletekbe küldik, ám mediterrán narancsból és banánból a múlt évinél keve­sebb kerülhet forgalomba. A Nógrád megyei Vendég­látóipar; Vállalat is sok segít- séget nyújt az ünnepi előké­születekhez. Bejgliből, Balas­sagyarmaton 4, kisterenyei sü­tőüzemükben 6 mázsát készít tenek, és tízezer tortakarikát hoznak forgalomba. Az utób­bihoz tortakrémeket is árusí­tanak. Előrendeléssel, például a Kővár étteremben, külön igé­nyeket is kielégítenek torta­féleségekből. Tizenöt szórako­zóhelyen szilveszteri progra­mot is szerveznek, bár ezeken már szinte minden hely el­kelt. Kelléke az évforduló ün_ népének a malac, ezekből húsz kerülhet az asztalokra. Az ellátás tehát bőséges­nek tűnik, ugyan körképünk közel sem teljes. A kampány helyett így nyugodt bevásár­lási folyamattal tudjuk besze­rezni az enni- és innivalót. A kereskedők Is arra számíta­nak, hogy nem az utolsó pilla, náthán lepik el a vásárlók az üzleteket. A kirakatok is jel­zik, hogy már felkészültek a kettős ünnepre. . ^ Jó gazdálkodással az egyensúlyért A jövő évben a legfontosabb feladat, hogy a gazdálkodás hatékonyságának növelésével biztosítsuk a népgazdaság tar­tós egyensúlyát, a fizetési mér­leg egyensúlyát, megőrizzük az elért életszínvonalat és javít­suk az élet- és munkakörülmé­nyeket. A beruházás és a fo­gyasztás körében elkerülhetet­len mérséklések mellett össz­társadalmi érdek a takaréko­sabb gazdálkodás az anyaggal, az energiával, az importter­mékekkel. A terv az életszín­vonal-politikai célokat a gazda­sági hatékonyság javításához, a jövedelmezőség bővítéséhez köti, s ezért különös hang­súlyt kap az export és import, a beruházási felhasználás és a lakossági fogyasztás, illetve jö­vedelem és vásárlóerő össz­hangja. A szakszervezetek köz­reműködése, javaslatai jelentős szerepet játszottak abban, hogy jövő év július 1-től emelke­dik a kétgyermekesek családi pótléka, s ugyancsak családi pótlékot kapnak az egygyer­mekesek ' is a gyermek 6 éves koráig. Az arra rászoruló, egyedülálló, idős, alacsony jö­vedelműek segítése érdekében Mérlegen: Szovjet filmek fesztiválja A szovjet filmek fesztiválja rendezvénysorozat rangját az idén az is növelte, hogy e programokat már a Szovjet­unió megalakulásának 60. év­fordulójának jegyében tartot­ták. Néhány kivételtől el­tekintve (mint például a mopresszók) a megye vala­mennyi filmszínházában, mo­zijában két-három vagy több filmből álló sorozatot ren­deztek Közel negyven köz­ségben a helyi november 7-i ünnepséghez is filmvetítéssel kapcsolódtak. Sikert hozott a premierként bemutatott alkotások vetí­tése a legtöbb helyen. Az öt film mindegyike más temati­kájú, változatos műsort nyúj­tott azoknak is, akik a két városban bérletet vettek hoz­zá. Legtöbb előadásban az Agónia című kétrészes törté­nelmi film ment, Raszputyin és a Romanovok koráról, ösz- szesen 28-szor. Tizenbajszor vetítették a Fekete tyúk cí­mű ifjúsági filmet, tizenöt­ször játszották a mai témájú Ősszel a tengernél című lírai hangvételű alkotást, nyolc­szor a grúz Az öszvér nem megy esküvőre, hétszer a Megbocsátás című filmdrá­mákat. A premiermozikban a máshol is terjesztett feszti­válújságon, filmfotókon, is­mertető füzeteken kívül 20 témából álló szovjet filmpla- kát-kiállítást is elvitt a Nóg­rád megyei Mozi üzemi Vál­lalat. Számos helyen játszottak felújított szovjet filmeket is. A fesztivál eredményeit, si­kerét a számok csak részben tükrözik. Sok múlik azon, a megtekintett filmek kapcsán fölvetődő kérdésekre választ kaptak-e a fiatalok, megbe­szélték-e az együtt ellátoga­tó kollektívák. Hogy valóban közelebb hozták-e a Szovjet­unió történelmét és mai va­lóságát. De végül is a számok mér­hetőek. Néhány a legfonto­sabbak közül: a 423 előadá­son 42 534 néző volt — ez azt jelenti, százon felül volt az átlagos látogatottság. Érde­mes megemlíteni, hogy a ve­títések közül 238-at kis befo­gadóképességű keskenyinozik- ban rendeztek. A rendez­vénysorozat jó propagandá­ját mutatja, hogy idén no­vember 30-ig Nógrád megyé­ben összesen 204 502 fő vál­tott jegyet szovjet filmekre. Érdemes volt tovább javítani a tájékoztatást, folyamatosab­bá tenni az iskolák és a mo­ziüzemi vállalat együttmű­ködését. Magyar-kínai műszaki-tudományos együttműködési tárgyalások Gábor András, ipari mi­niszterhelyettes a magyar- kínai műszaki-tudományos együttműködési bizottság ma­gyar tagozatának elnöke ve­zetésével küldöttség vett részt a kétoldalú műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizott­ság XXI. ülésszakán Peking- ben. Gábor András tárgyaláso­kat folytatottt Sen Lie-csu, gépipari miniszterhelyettes­sel, a bizottság kínai tagoza­tának elnökével, az együtt­működés lehetőségeiről a mezőgazdaság’ az építőipar, a gép- és műszeripar, az or­vostechnika és a gyógyszer- ellátás területén. A megálla­podásokról jegyzőkönyvet ír­tak alá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom