Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-10 / 290. szám

VE-ÁG PROLETÁRJAI EOTESOOETEr! XXXVIII. CVF. »0. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1982. DECEMBER 10, FENTEK Ölest tartott a NlíníszfertciEtées Elfogadta a jövő évi népgazdasági tervet — Az idei áruellátás tapasztalatai — Megszűnt a szénbányászati koordinációs központ A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki Bésén elfogadta az 1983. évi népgazdasági tervet, kijelölte a végrehajtással összefüggő kormányzati tennivalókat, egy­idejűleg jóváhagyta a hitelpo­litikai irányelveket. Megvitat­ta az 1983. évi állami költség- vetésről szóló törvény terveze­tét és úgy határozott, hogy a javaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A kormány megtárgyalta és elfogadta a Csongrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak saját munkájáról, a me­gye társadalmi-gazdasági hely­zetéről és a VI. ötéves terv­ben foglalt feladatok végrehaj­tásának menetéről adott be­számolóját. A Minisztertanács elismerve az eredményeket, felhívta a végrehajtó bizottsá­got, hogy tegyen további erő­feszítéseket a tanácsi munka demokratizmusának fejleszté­sére, a megye szellemi és anyagi erőforrásainak teljesebb kihasználására, a lakosság életkörülményei javítására. Kötelezte a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a végrehajtó bi­zottság feladatainak eredmé­nyes megoldásához nyújtsanak hathatós segítséget. A kormány jelentést hall­gatott meg az idei áruellátás tapasztalatairól, egyben átte­kintette a jövő évi felkészülés­sel összefüggő feladatokat is. Kötelezte az illetékeseket, hogy minden szükséges intézkedést tegyenek meg a kiegyensúlyo­zott áruellátás fenntartására. A Minisztertanács a szénbá­nyászati vállalatok önállóságá­nak további növelése céljából 1982. december 31-i hatállyal megszüntette a szénbányászati koordinációs központot, vala­mint a szénbányászati igazga­tó tanácsot, s tudomásul vet­te, hogy a bányavállalatok bá­nyászati egyesülést létesítenek a közös feladatok összehango­lására. A kormány tudomásul vette a vaskohászati vállalatok ez évi tevékenységéről adott tá­jékoztatást és megerősítette azokat az intézkedéseket, ame­lyek célja a kedvezőtlen kül­piaci hatások mérséklése, a vállalatok exportképességének javítása. Kádár János a Magyar KsMztii Raafibaa Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára és kísérete csütörtö­kön a Magyar Nemzeti Bank­ba látogatott. A vendége­ket Timár Mátyás, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnö­ke, valamint az V. kerület és a bank párt- és társadalmi szervezeteinek vezetői fogad­ták. Timár Mátyás tájékozta­tót tartott a bank feladatai­ról, jövő évi tennivalóiról, a nemzetközi pénzügyi hely­zetről és annak magyar vo­natkozásairól. Horváth J. Zolián a bank kommunistái­nak politikai munkájáról, a mozgalmi élet tapasztalatai­ról számolt be. A tájékozta­tókhoz kapcsolódva közvetlen hangú, sokoldalú beszélgetés alakult ki, majd Kádár János kért szót. A Központi Bizottság első titkára megköszönte a szívé­lyes fogadtatást, elismeréssel szólt a Magyar Nemzeti Bank dolgozóinak tevékenységéről, a pénzügyi munka megnöve- kedetl szerepérőL Á települések csendjének védelmében A hajdani megyeszékhelyből korszerei város 1 ünnepi tanácsülés Balassagyarmaton Befejezőiéit a budapesti nemzetközi tanácskozás Csütörtökön befejeződött a települések csendjének vé­delméről folytatott három­napos nemzetközi tanácsko­zás Budapesten a Metró klubban. A tanácskozással párhuzamosan sor került a KGST környezetvédelmi ta­nácsának a zajártalom csök­kentésével foglalkozó tudo­mányos és koordinációs ülé­sére is. A tanácskozás befejezé­seként a település-csendvé- delmi szeminárium tudo­mányos bizottsága — együtt­működve a hasonló témá­val foglalkozó KGST-szak- értői csoporttal — megálla­pította: az eddiginél hatéko­nyabb társadalmi összefo­gásra van szükség a környe­zetet károsító zajhatások csökkentésére. E téren kü­lönösen fontos a különböző ágazatok és szakértőik egyíitműködése. Vezető sze­repet kell vállalniuk az épí­tési ügyekkel és városrende­zési kérdésekkel foglalkozó tanácsi szakembereknek. A szeminárium résztvevői megállapították, hogy a za­jok és a rezgések csökken­tése a legfontosabb feladat — vagyis a megelőzés. A szeminárium résztvevői megállapodtak abban, hogy a különböző országok szak­emberei évenként tájékoz­tatják egymást az eredmé­nyekről, s az információcse- re szervezésével a magyar csendvédelmi központot bízták meg. (MTQ Ez évi utolsó illését tegnap tartotta Balassagyarmat vá- működési szabályzatot ter­ras Tanácsa, amelyen részt vett Géczi János, az MSZMP jesszék elkészítése után a KB tagja, a város országgyűlési képviselője, valamint végrehajtó bizottság elé jóvá- Bcrki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese. hagyás végett. Határozott a város tanácsa a városfejlesztési és munka­Művelődés a finomkötöttben säSSfl“ lakas-építők irodájának ed­Forrai Ferencné, a Buda- zetése a belső tartalékokra, végzett _ feladatait átvéve, pesti Finoimkötöttárugyár ba- hiszen többnyire fiatalok áll- ^munkaerő-közvetítést — a lassagyarmati gyárának igaz- nak a gépek mellett. Na- szükség megkövetelte — szol­gatója az ottani művelődési gyobb figyelmet kapjanak a gáitatássá fejleszti. Közremű- munkáról adott számot a tes- kismamák, segítsék visszail- ködik a városfejlesztési és tületnek. Tizenhét évvel ez- leszkedésüket a munkád, ke- városüzemeltetési feladatok előtt csupán 179 dolgozó, ressék őket távollétük alatt ellátásában, mindössze 32 milliós terme- is. A bejáró!? közművelődési Elfogadta a testület a 1204. iési értéket állított elő, ma gondjainak enyhítésére más számú Gelka-szerviz kisvál- pedig 555 dolgozó 190 milliót gyárakkal való összefogást lalattá alakulását, amelynek termel. A munkások fele nő. javasolt a megyei tanács el- „gazdája” ezentúl a városi — A konfekciósszakma nökhelyettese, aminek ered- tanács lesz. nem fölkapott. így az erre menyeként a lakóhelyi intéz- Miután a hatósági osztály jelentkezők általános iskolai menyek tamogatasa, patroná- etjdigi vezetőjét, dr. Köké- tanulmányi eredménye köze- lasa sem elkepzelhetetlen. nyesi Józsefet, az áliamigaz- pes, vagy ennél rosszabb — A tanács jóváhagyta az ok- gatási, szervezési intézet tu- állapította meg az igazgató tíatási intézmények gazdasági- dományos munkatársául ki- kritikusan. A művelődési hát- műszaki ellátó szervezet lét- kérte, a tanács fölmentette őt rányok csökkentésére, az igé- rehozását. A szervezet Ba- eddigi beosztásából és helyé- nyek kielégítésére hozták lét- lassagyarmat alsó- és közép- le dr. Czuczi Jánosnét ne- re a gyári művelődési bízott- fokú oktatási intézményeinek vezte ki. sagot, amely eves feladatterv gondnoki feladatait látja el, A szünet után Egyed La- alapjan dolgozik. Szándékuk biztosítja a zavartalan műkő- jós, a végrehajtó bizottság az iskolázottságban mutatko- déshez szükséges feltételeket, tagja, a városi-járási rendőr- zo lemaradás potlasa, a szál?- A testület utasította az eiő- kapitányság vezetője emel- rnunkaskepzes segitese, a po- készítőket, hogy a szervezeti- kecjefct szólásra, utikai-vilagnezeti neveles, a Uj élet kezdődőit műveltségi szint emelése — A vidéki dolgozók köz- művelődési tevékenysége ke­vésbé hatékony — jelentette ki Forrai Ferencné. — Ennek oka az utazással eltöltött je- — Különös jelentőséget ad nákról, akiknek áldozata nél- lentős idő. A gyár dolgozói- ma tanácsülésünknek, hogy a kül Balassagyarmat nem in­nak több mint hatvan száza- város fölszabadításának 38. dúlhatott volna el a szocia- léka szakmunkás, ami ugyan évfordulójára , emlékezünk. lista fejlődés útján. Az el­megfelelő arány, de jobbítá- Amikor azonban a majd négy múlt harmincnyolc esztendő sán munkálkodnak a felnőtt- évtizeddel ezelőtt- történt es^- igazolta az erőfeszítéseket, az szakmunkás-képzés, a szak- ményeket idézzük, akkor nem áldozatokat: az egykori me- mai tanfolyamok segítségével, feledkeznetünk meg a Szov- gyeszékhely korszerű várossá A gyárban letéti könyvtár jetunió megalakulásának lett. Az elődök nyomdokain működik több mint három- hatvanadik évfordulójáról haladnak ezer könyvvel, kétszáznegy- sem, hiszen a két jelentős a ma lokálpatrió­venen látogatják rendszere- esemény sen. Sokan vettek részt az mondotta tál. összefonódik 1944. december , A városért sokat tevők kö- író-olvasó találkozókon. Be- 9-én hajnalban a második zül is legjobbak számára ala- szélgettek a gyáriak Berkesí ukrán front csapatai tárna- pította a tanács a Pro Űrbe Andrással, Bihari Klárával, dásba lendültek és kiűzték a (a városért) emlékplakettet, de járt ott két megyebeli író fasisztákat a városból. amelyet az idén Pál Irnré­— Laczkó Pál és Onagy Zol­tán is Azon a napon a lerombolt nek, a Hazafias Népfront vá- városban új élet kezdődött, rosi-járási bizottsága nyug- Berki Mihály hozzászólásé- Tisztelettel és soha el nem díjba vonuló titkárának adó­ban a többi között felhívta a múló hálával emlékezünk mányozott a testület, amit az figyelmet arra, hogy bátrab- meg a városért hősi halált ünnepi tanácsülésen nyújtói­ban támaszkodjon a gyár ve- halt szovjet tisztekről, ka to- tak át. A pásztói szerszámosok Az ország szinte valamennyi üveggyárának készítenek elekt­romos berendezéseket az ÜM Pásztói Szerszám- és Készü­lékgyárában. Munkájukkal találkozhatunk Párádon, a sal­gótarjáni üveggyárakban és a pásztói műszerészek nevéhez fűződik az energiatakarékos hűtőszaiagok vezérlése is, amelyek Sajószentpéteren és Orosházán működnek. Képün­kön: Nagy Gábor és Nagy György műszerészek. Sokoldalú gondoskodás az Idős emberekről Nagybátonyban és Kistere- nyén az átlagosnál magasabb az idős, nyugdíjas korú em­berek száma. Életkörülmé­nyeik alakulását rendszeres figyelemmel kíséri a Nagybá- tony nagyközségi közös Ta­nács, és sokoldalúan igyek­szik segíteni a rászorulókon. Mindkét településen öregek napközi otthona működik, szervezett a házi szociális és tiszteletdíjas gondozás, a szociális étkeztetés. Mindezek mellett pénzzel is támogatják az idős embereket. A kisterenyei öregek nap­közi otthona több mint tíz esztendeje létesült, 30 személy részére. A nagybátonyi hét éve fogadja az időseket, s negyven férfi és nő számára nyújt kényelmes körülménye­ket. Hétfő reggeltől szombat délutánig megszakítás nélkül vehetik igénybe a lakók — összesen 25-en — a napközi otthon szolgáltatásait. A két intézmény működtetésére több mint egymillió forintot költ a tanács. A közelmúltban bi­zottság vizsgálta a napközi otthonokban végzett tevékeny­séget, s arról kedvezően nyilatkozott. A betegségek megelőzésére rendszeres or­vosi felügyeletet tartanak. A pszichés gondozás magában foglalja a gondozottak szelle­mi frisseségének megőrzését: napilapokat, újságokat járat­nak. könyvtárat működtetnek, lehetőség van tévézésre, rá­diózásra. Abból kiindulva, hogy az idős emberek számá­ra fontos a tevékenység, a fizikai erőnlét megőrzése, kü­lönféle foglalkozásokat szer­veznek. Mindkét napközi otthonban kézimunka-szakkör dolgozik. Kisterenyén a ké­szített munkákból esztendőn­ként kiállítást rendeznek. Nagybátonyban, ahol az épü­lethez hatalmas kert tartozik, alkalom adódik a konyha- és virágoskert, a gyümölcsfák ápolására, gondozására. A je­lentős társadalmi és családi ünnepekről közösen emlékez­nek meg, ezeken a megemlé­kezéseken gyakran vesznek részt a helyi üzemek, válla­latok, intézmények szocialista brigádjai. Az időskorúakról való gon­doskodás legfrissebb példája, hogy Rákóczi-telepen elkészült az öregek napközi otthona, mely húsz ember számára biz­tosít kulturált körülményeket. Működésének egy • hónapja alatt az otthont és szolgálta­tásait megkedvelték a helybe­liek. A házi szociális gondozás­ban részt vevők köre kisebb mértékű, noha előnye, hogy az idős emberek segítését sa­ját környezetükben végzik. Nagybátonyban egy függetle­nített gondozónő nyolc, hat tiszteletdíjas gondozó 11 rá­szorulót lát el. A nagyközsé­gi közös tanács ebben az év­ben 253 ezer forintot fordít erre a gondozási formára. A rendkívüli segélyek előirány­zata meghaladja a 620 ezer forintot. A tanácsi szakembe­rek úgy látják, hogy még töb­ben részesülhetnének házi szo­ciális gondozásban, ennek azonban egyelőre az az aka­dálya, hogy a lakosság köré­ben nem eléggé, köztudott ez a gondozási forma. Kellő in­dokok esetén kezdeményezhe­ti a gondozásba vételt a csa­ládtagok bármelyike, a szom­széd, yagy rokon, a körzeti orvos, a tanácstag, a társadal­mi szervek — például Vörös- kereszt. Hazafias Népfront — tisztségviselője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom