Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)
1982-12-07 / 287. szám
Klubtitkárok készülődése Klubtitkári értekezleten készítette fel az MHSZ salgótarjáni városi vezetősége a klubvezetőket a jövő év januári— februári klubközgyűlések megtartására. Az ünnepi klubközgyűléseken emlékeznek meg az MHSZ fennállásának 35. évfordulójáról is. Értékelték továbbá a Nekem szülőhazám című honvédelmi játék eddig lezajlott részét, s felkészítették a klubtitkárokat a klubszintű döntők megrendezésére. Ezeket több helyen a KlSZ-szervezet- tel közösen tartják. A klubonként legjobb négy versenyző jut a városi döntőre. Mozgássérült gyerekek Télapója Első alkalommal rendezték meg Salgótarjánban a mozgáskorlátozott gyermekek Télapó-ünnepét. A körültekintő gondoskodásról árulkodó kezdeményezés a Mozgáskorlátozottak Nógrád megyei Egyesülete és a salgótarjáni ÁFÉSZ figyelmességét dicséri. Vasárnap már a reggeli órákra előkészítettek mindent az ÁFÉSZ salgótarjáni tanácstermében, hogy a gyerekek számára rendezett ünnep ne csak szórakoztató, hanem sokáig emlékezetes legyen. A megyeszékhelyről és- környékéről 28 mozgássérült kisgyermek fogadta el örömmel a meghívást. S bár számukra fáradságosabb út, nem bánták meg: a balassagyarmati irodalmi színpad olyan parádés műsorral lepte meg őket, melyet sokáig nem felejtenek ei. Végű! a műsort adókkal együtt énekelték a Télapó-hí- vogató dalokat. Esti muzsika Hagybátonyban Kodályemlékhangversenyek ' Az Országos Filharmónia szervezésében december 7-én és &-án Kodály-emlékba ngverseoyeket tartanak a salgótarjáni József Attila Megye: Művelődési Központban a zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából. Az emlékhangversenyen a szolnoki Bartók Béla kam ara- kórus és az új Budapest vonósnégyes. valamint Szelecsé- nyi Norbert zongoraművész lép fel. A szolnoki kórust Vájná Katalin vezényli. A középiskolások négy előadáson hallgathatják meg a Kodály- műveket. * A Kodály-centenárium alkalmából ma délután fél öt órakor ünnepi hangversenyt ad a nagyba tony i zeneiskolában Balázs Ferenc, az intézmény tanszakvezető tanára. Az érdeklődéssel várt zongoraest műsorán Kodály Zoltán művei mellett Bach, Beethoven, Liszt, Erkel, Chopin munkái hangzanak eL A műsort gazdagítja a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium leánykarának, a Pásztói Szerszám, és Készülékgyár munkáskórusá- nak, a nagybátonyi zeneiskola vonószenekarának fellépése. A aongoraest sikeréért vállalt közreműködést Radicsné Baranyai Marianna zongoraművész-tanár, valamint Chi- kán Istvánná és Szüts Pál karnagy. Cigánycsaládok helyzete Pásztón Pásztó nagyközség területén je. lenleg 113 cigánycsalád él, ez a szám az összlakosságnak közel három és fél százalékát teszi ki — állapítja meg a közelmúltban végzett fölmérés. E réteg szociális állapotára jellemző, hogy 107 családnál van villany, s mindannyian vezetékes ivóvízellátással rendelkeznek. Zömük otthonában megtalálható a rádió, televízió, a napisajtó, ugyanakkor azonban számos hátrány nehezíti helyzetüket. Ezek javítására a nagyközségi tanács konkrét in. tézkedési tervet határozott meg. A tábla túloldalán Úttöroszoba-araio Salgótarjánban Az összefogást, a gyermekekért végzett munkát ünnepelték hétfő délután a salgótarjáni Petőfi iskolában. Ekkor került sor a társadalmi munkában létrehozott új úttörőszoba átadására. Korábban itt is, mint a legtöbb oktatási intézményben egy tanterem adott otthont az úttörőren- dezvényeknek. Ezen kívántak változtatni, amikor egy használaton kívüli, nagy alapterületű alagsori helyiséget kijelöltek, hogy abból átalakítás után úttörőszoba legyen. A munkát október elején kezdték meg. A legtöbb támogatást az SKÜ gyára és szocialista brigádjai adták. Kétszázezer forint értékben a legtöbb hozzávalóról, anyagról ők gondoskodtak. Nap mint nap kora hajnaltól késő estig tevékenykedtek a szülők is, mintegy 800 munkaórát teljesítve. KISZ-isták is örömmel siettek a vörösnyakkendősök segítségére. A Madách Gimnázium és Építőipari Szakközépiskola diákjai betonoztak a 211 sz. ISZI tanulói a melegpadlót ragasztották fel. Kihasználták azt az adottságot, hogy a helyiség eredetileg fürdőnek készült, meghagyták, de leburkolták a medencét, mely most 60 úttörőt befogadó „körszínpadként” szerepel. A szülők gyönyörű zöld növényeket hoztak, s a falat a tátrai vízesés hatalmas poszterbe díszíti. Talán szimbolikus is, hogy ugyanennek a falnak a túloldalán, az iskola homlokzatán található az első salgótarjáni úttörőcsapat megalakulását megörökítő emléktábla. A hétfői avató ennek megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően többek között kitüntették a szülői munkaközösséget, az SKÜ-t és az úttörőcsapatot az iskola által alapított Petőfi-plakettel, értékéivé önzetlen munkájukat. Arany 3ános-szava!óverseny Jól sikerült szavalóversenyt rendezett a közelmúltban a salgótarjáni dolgozók középiskolai tantestülete, felnőtt hallgat« számára. Az Arany János munkásságát — elsősorban lírai ihletettségét — méltató rövid előadás után a vállalkozók két verset adtak elő. Egyet a költő halálának 100. évfordulója tiszteletére Aranytól, egyet pedig a felszabadulás utáni magyar lírából választhattak. A győztesek az öblösüveggyár és a Nógrádi Sándor könyvesbolt áftal felajánlott szép díjakat vehették át. A legjobbak voltak: 1. Páter Zsuzsanna, a Centrum Áruház kalkulátora, 2. Molnár Béla, Karancs Szálló felszolgálója, 3. Berki Csillag, öblös- üveggyári adminisztrátor, 4. Blaskó Pétemé, a Beszterce étterem helyettes vezetője. A zsűri úgy ítélte meg, hogy érdemes folytatni a kezdeményezést — első ízben volt szavalóverseny az iskolában —, mert alkalmat teremt a felnőtt tanulók tehetségének kibontakoztatására, házi ki mit tűdként a tanórán kívüli esztétikai íziésformálás egyik jó lehetőségét kínálja, Ügy tervezik, a hogy a legközelebbi hasonló jellegű versenyt tavasz- szal, a költészet napja tiszteletére rendezik. Naptár 1 1983. december 7., kedd I Ambrus napja A Nap kel 7.18 — nyugszik 15.53 órakor. A Hold kel 23.26 — nyugszik 12.34 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1907. december 7-én született Nagy- kállóbcn, és 1944 végén, vagy 1945 elején halt meg egy német koncentrációs táborban Ámos Imre festőművész. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás az ország területén ma estig: Többnyire közepesen, időnként erősen felhős lesz az ég, szórványos gyenge eső, futó zápor várható. A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőméséklet általában 3—8 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Változóan felhős idő várható, főleg az időszak' elején és végén lehet számítani csapadékra. A hőmérséklet emelkedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 4 plusz 1, majd mínusz 1 plusz 4 fok között lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 0—5, majd 5—10 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. iiimmtnttn? Afóoafafok Jancsi kemény legény volt, nem ártott neki se szél, se vihar. Minden ártalomnak úgy állt ellen, mint a sziklabástya. Ha valaki panaszkodott bajaira, hogy itt fáj, meg ott fáj, Jancsi csak legyintett: „Ne siránkozz, hol van az előírva, hogy neked száz évig kell élned?” Újpesti Ä Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat újpesti vendégeskedését viszonozva, most az újpesti Rózsa étterem hozta el ételkülönlegességeit Salgótarjánba, a Beszterce étterembe. December 6-tól 9-ig újpesti napokat tart az étterem, három szakácsa, illetve felszolgálója mutatja be: hogyan tartják jól a vendéget főváro— Kazári november. Jól sikerült a társadalmi munkahónap Kazáron. Novemberben több mint négyszázezer forint értékű közös munkát végeztek elsősorban belvízelvezetést, járdásítást Az évi munka értékéből minden helybelire több mint 2100 forint jut. — Felújított kiállítás. A Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága a közelmúltban felújította a horpácsi Mikszáth Kálmán emlékmúzeumot. A Mikszáth és Nógrád című állandó kiállítás megtekintését most már tervezhetik az érdeklődők. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 49. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szélvény M darab, nyereményük egyenként 219 356 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találátos szelvény 8 darab, a nyeremény és a íutalom együtt 347 314 forint. 12 találatos szelvény 428 darab, nyereményük egyenként 4783 forint. 11 találatos szelvény 53r7 darab, nyereményük egyenként 385 forint. A 10 találatos szelvények száma 36 964 darab, nyereményük egyenként 83 forint. napok si módra. Ez idő alatt énekesek lépnek föl a Besztercében, gitárkísérettel Berda József verseit adják elő, sőt, az ilyentájt szokásosan berendezett bemutatóasztalon az újpesti bőrgyár szép termékeit is kiállítják. A Rózsa étterem négyféle valódi mézes süteményét pedig a Kővirág presszóban lehet megkóstolni, megvásárolni. — Játékos sorozatzáró. A mátraverebélyi művelődési ház által szervezett könnyűzenei ismeretterjesztő előadássorozat hétfőn játékos vetélkedővel fejeződött be. Márton Rezső Popmúzeum című sorozatának ismereteiből „vizsgáztak” a hallgatók. GTE-előadások A Gépipari Tudományos Egyesület Nógrád megyei szervezete érdekes előadásokat szervez tagjai érdeklődésének kielégítésére a jövő évben is. Szó lesz többek között hazánk külgazdasági kapcsolatairól, az 1990-ig prognosztizálható fejlődésről, a számítástechnika alkalmazásának tapasztalatairól, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár részére végzett folyamatos szabásterv-feldolgozás eredményeiről. Áttekintik • a .lemezmegmunkálás kenőanyagainak kutatási eredményeit, a hazai rádiótelefon-gyártást, a TESLA-gyár fejlesztési elképzeléseit, a modern esztergák gyakorlati alkalmazását. Előadást tartanak az üzem- szervezésről, ergonómiáról, s szó lesz a fémszórás és javító hegesztés bányaipari berendezések karbantartása terén való alkalmazásáról — a Nógrádi Szénbányák tapasztalatai alapján. Nemzetközi nyelven Ez a könnyedség volt rá mindig jellemző. Nem hagyta el akkor sem, amikor ágynak döntötte őt az influenza. Láz cserepezte ajkát, fájdalom törte meg tekintetét. A betegágya mellett aggódva gubbasztó kollégáit nyugtatgatta: — Sose bánjátok, most szaladt meg csak nekem igazán. Olyan lettem, mint egy lelki- ismeretes, jó gyárigazgató. Minden tagom fáj! (ok) A salgótarjáni öblösüveggyár Kossuth Művelődési Házában a megyeszékhely eszperantis- táinak rendezésében, hangulatos gyermekünnepséget tartottak, ahol több mint harminc ifjú eszperanüsta — helybeliek mellett kisterenyeiek, nagy- bátonyiak, karancsságiak — volt az ünnepelt. Az eszperantó Télapó-estet egybekötötték az évi szokásos könyvvásárral a nemzetközi nyelv barátai Ilyenformán a szülők, kísérő pedagógusok nem tértek haza üres kézzel, ugyanis számos hazánkban és külföldön megjelenő eszperantó kiadvány közül választhattak. Első heti eredmény NYOMOZZ IfEUÜlllKI A „Nyomozz velünk!” rejt vény játék lottószelvényének első heti nyerőszámai — emelkedő számsorrendben — a következők: 1, 9, 11, 26, 60. Az első játékhéten 512 „lottózó-nyomozó” ért el öt találatot. Közülük — sorsolás útján — Adorján Hédi, Kis- hartyán, Dézsa György út 28. szám alatti olvasónk nyerte el a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa által felajánlott értékes ajándékcsomagot, melyet a rejtvényjáték szilveszter délutáni zár ómű sorának keretében vehet át a József Attila Megyei Művelődési Központban. (A szilveszter: műsorra szóló kétszemélyes belépőjegyet postán küldjük el!) Mint ismeretes, a heti fordulók nyertesein kívül azok kapnak kétszemélyes belépőjegyet a szilveszteri záróműsorra (s így esélyt a fődíj elnyerésére), akik mind az öt játékhéten telitaláiatot érnek el, és sikerrel oldják meg az ötödik fordulóban közlendő „pluszfeladatot” is. — Ezresek segélyezésre. A negyei tánács útkarbantartó :öltségvetési üzeménél idén a óléti és kulturális alapból 32 :zer forintot fizettek ki se- ;élyként a rászorulóknak. Negyvenhárom dolgozó ka- >oU különböző összegét, közük hat-hat nagycsaládos, il- etve egyedülálló. — Tető alá. December végéig tető alá kerül a Balassagyarmati Fémipari Vállalat újonnan épülő alumínium fél- gyártmány tárolócsamóka A munkát a gyár megelég?-lésére a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat végzi, a tervek szerint a jövő év első felében elkészül vele. ÁBI-nyerfesek Szerencsés rejtvényfejtők A NÓGRÁD november 10-i számában megjelent ÁBI keresztrejtvényre számtalan megfejtés érkezett. A helyes megfejtők közül a sorsoláson a szerencse az alábbiaknak kedvezett: Barkó Zsolt (Tereske), Bárány József (Pásztó), Budafoki Sándor (Salgótarján), Berze Gábor Tamás (Homoktere- nye), Győry Lajos (Kistere- nye), Keresztes László (Balassagyarmat), Ladóczki Ti- borné (Tar), Mizsák László- né (Szécsény), Romhányi József (Karancskeszi), Sebestyén Ágnes (Salgótarján). A nyertesek a postán keresztül kapják meg az 50 forintos könyvutalványokat Súlyos balesetek December 3-án 15,45 órakor ugyancsak a kocsiban utazó Érsekvadkert és Ipoiyszög kö- Kelemen Jánosné súlyos sérüEz év végéig elkészül a kovácsolóüzem új készáruraktára a Salgótarjáni Kohászati üzemekben. \ ' zött Figura István 24 éves szé- csényi anyagbeszerző az általa vezetett tehergépkocsival nekiütközött egy, az úttest jobb oldalán álló személygépkocsinak. Az ütközés következtében az utóbbi jármű utasa, Zá- horszki Mihályné érsekvadkerti tsz-tag olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után elhunyt. Vasárnap reggel 7,40 órakor ifj. Antal Ferenc balassagyarmati géplakatos személygépkocsijával Őrhalom belterületén megcsúszva áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és egy vele szemben közlekedő személygépkocsinak ütközött. Antal kocsijának két utasa könnyen, a másik jármű vezetője Beck Pál József szécsé- nyi lakos, valamint a vele utazó felesége, 10, valamint két és fél éves gyermekei, s az 4-596 léseket szenvedett. A balesetek okát, körülményeit vizsgálják. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA AH FOLYAMAI , Érvényben: 1982. december 7. tői devizanem vételi közép eladási árt. 190 egységre Ft-ban Ausztr. d. 3844.94 3848,79 3852.64 Belga fr. 82,91 82,99 83,07 Dán kor. 462,26 462,72 463,18 Finn márka 736.07 736,81 737 ,ó:5 Francia fr« 574,43 575,00 575 i Hol. for. 1480,97 1482,45 14;:. -j Kan. dől. 3227,95 3231,18 323:' 11 Kuv. din. 13726,27 13740,01 137.. Nor. kor. 5GS,82 570,39 57 NSZK már. 1628,26 1629,89 16^ Olasz 1. (1000) 23,14 28,17 2Osztr. sch. 231,67 231,90 2r Port. esc. 43.88 43,92 4: Spany. pes. 31,44 31,47 31 Svájci fr. 1895,46 1897,36 189 . Svéd kor. 539,72 540.26 5 • Tr. es Cl, r. 2597,40 2600,00 2 0 ;i USA dől. 3992,97 3996,97 400. 97 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Nőgrád megyei Tanács tápja Főszerkesztő: GOTYAB GYULA Szerkesztőség: Saigőtarlán. Palőez Imre tér I. re lefon 10-977. Főszerkesztő: 11-50». Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatóin Kiadóhivatal-Salgótarján Falóét Imre tét » telefon’ 12-542 Telex: 229 109 irányitószám: 1101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési díj r.gy hónapra 34 forint negyedévre 10! forint egy évre _ MS tudat. Előállítja, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat MSI Salgótarján, Palóca Imre tót L PL> SS. Felelős «etető: KELEMEN GABOB tg ugató indexszám: SS 072 HU ISSN 9133-UM