Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)
1982-12-05 / 286. szám
Ki típusú konzervdobozok A konzervdobozok formája, nagysága és kivitele nem sokat változott az elmúlt évtizedek során. Pedig bőven akad kifogásolnivaló rajtuk. Mindenekelőtt jóval könnyebbeknek, szilárdabbaknak és olcsóbbaknak kellene lenniük. Amellett ma már az is elvárható, hogy ne csak konzerv- nyitóval lehessen' kinyitni őket, hanem szabad kézzel, minden különösebb erőlködés nélkül is. Két újdonság megjelenése arra enged következtetni, hogy a konstruktőrök mégsem tétlenkednek. Egy svéd cég olyan köny- nyen nyitható műanyag konzervdobozzal rukkolt ki, amelynek anyaga 135 Celsiüstökig bírja a hőterhéiést, így hőkezelésnek is nyugodtan alávethető a benne tárolt élelmiszer. Az új típusú konzervdoboz fő alapanyaga a polipropilén, a „tiszta” műanyagok egyike, amit az egész világon engedélyeznek élelmiszer csomagolására. Az egyelőre csupán 0,4 liter űrtartalommal gyártott műanyag konzervdoboz könnyen feltéphető teteje nem válik el teljesen a doboztól, nem sérti meg a kezet. Tégla alakja — a szokásos hengerformával szemben — szállításnál és raktározásnál '20 százalékos Képünkön: a konzervdoboz-típusnak a fedclezőgépbc való betáplálását láthatjuk. helymegtakarítást biztosit. A műanyag dobozok eltüzelhetek, égésükkor csak ártalmatlan gőzök és gázok szabadulnak fel, így kifejezetten „környezetkímélőnek” számítanak. A speciális lezáró- technika a doboz tartalmát tökéletesen védi az oxidálódás és nedvesség, illetve vízgőz ellen. A doboz külső felülete — további alapozás nélkül — alkalmas arra, hogy szöveget, ábrát nyomtassanak rá. Teljes egészében vékony ónozott lemezből, mélyhúzással készül egy másik új típusú, lefelé kúposán keskenyedő dán konzervdoboz, amelyet téphető fedőveL gyártanak. A fő probléma a fedőnek olyan ónozott lemezből való előállítása volt, amely elég kemény ahhoz, hogy erős legyen, és mégis elég puha ahhoz, hogy könnyen felnyithassák. A doDozok belseje kétszeresen lakkozva van, tárolás és szállítás céljából egymásba illeszthetők, mágnessel praktikusan mozgathatók. A konzervdobozokra of- szetnyornéssal kettő, négy, vagy hat színben lehet nyomtatni. Uj elmélet Szovjet tudósok remélik, hogy természetes, részleteiben azonban még talányos magyarázatot találtak az azo- nosífatlan repülő testekre (ufókra): eszerint az ufók korong formájú áramlatok az atmoszférában, melyek abban a pillanatban, amikor örvényükbe por kerül, rövid időre láthatóvá válnak. Grigorij Barenblatt, a szovjet oceanográfiai intézet professzora kifejtette, hogy ezeken a korong alakú áramlatokon belül független légörvények cirkulálnak nagy sebességgel —, hasonlóan a tengereken megfigyelt jelenséghez. A tudós hozzáfűzi: ezeknek a turbulens folyamatoknak az oka azonban ügyelőre még ismeretlen. Az ufók története 35 évvel ezelőtt, 1947. június 24-én kezdődött, amikor Ken Arnold pilóta jelentette, hogy az Egyesült Államokban a Mount Rainier fölött 9 óriási, csészealj formájú izzó korongot látott. Azóta az ufókról szóló jelentések tízezrei járták be a világot. az ufókról Barenblatt professzor magyarázata így hangzik: „Az (áramlatok által sodort) porrészecskék nagyon könnyűek. Ezért a szél óriási sebességgel sodorja magával a „csészealjakat”, melyek úgy táncolnak a levegőben, mint a bóják, vagy hirtelen landolá- si manővert hajtanak végre”. Eszerint a beállítás szerint a porrészecskék megnövekedése egycsapásra véget vethet az egész örvénylési mechanizmusnak, és felboríthatja a korongot. „Így nem kell továbbra is azon fáradoznunk. hogy magyarázatot találj ink az ufók hirtelen eltűnésére, melyekről azt hi- reszteiik, hogy közvetlenül fel tudnak gyorsulni a fény sebességére (300 000 kilomé- termácodperc). Barenblatt professzor a közvéleménynek az ufók iránti érdeklődését lakonikusan azzal az elfojtott vággyal magyarázza, hogy ne kelljen belátnunk: mi, emberek, egyedül vagyunk az univerzumban. ELEKTRONIKUS LÉGFRISSÍTŐ A negativion-generátorok — ezek az elektromos eszközök, amelyek mentesítik a szobalevegőt a portól, füsttől, virágportól és kellemetlen szagoktól — egyre nagyobb teret hódítanak mint a szobák és irodák levegője felfrissítésének hatékony eszközei. A San Diego-i (Kalifornia) Boecamp, Inc. nemrég bevezette a Whis- kawayt- azt a csinos kivitelű generátort, amely különösen alkalmas arra, hogy íróasztalon vagy pulton használják. A Whiskaway negatív töltésű ionokat bocsát ki, amelyek leülepítik a levegőben lebegő, pozitív töltésű szennyezőket. Ezek a piciny részecskék azután átszürődnek az eszközökön. A többi icngenerátortól eltérően a Wniskawaynak karcsú, szögletes formája van, és mindössze 285 négyzetcenti- niéternvi helyet foglal el. Az egyik változaton még egy világító diódás, digitális óra is van. 3ön, lát, győz? Milyen lehet egy népi ellenőr? Valaki, semlegesitve minden külső és belső emberi jegyet, azt mondta: jön, lát és győz! — No, nem! Azért ez nem ilyen egyszerű. Ez már-már azt sugallja, hogy okkal, ok nélkül megyünk és hibákat kutatunk — mondja Herboly György, a VEGYÉPSZER gazdasági igazgatója. — Talán szubjektív a megállapításom — folytatja —, de a népi ellenőrzésben az a jó: az ember látja, hogy az adott területen a másik miként csinálja a hasonló dolgokat, mint például azt, ami az én munkaköri feladatom. Adunk és kapunk javaslatokat, tehát jobbító szándék irányít minket. Nem azt akarjuk látni elsősorban, hogy hol csalnak, hol szabálytalankodnak, de, ha ilyen felszínre jön, természetesen nem marad el a szükséges intézkedés. Mintha kevésbé figyelnénk azokra a hírekre, amelyek nem a szenzáció erejével hatnak. Így ragadhat meg emlékezetünkben csak az. hogy az ellenőrzések főként a baj keresésére, megállapítására rendeltettek, pedig, a tervszerű, tematikus vizsgálódások megelőző erejűek, és szempontokat adhatnak különböző döntésekhez. A hasznos ismeretek másutt is kamatoztathatók. — Egyetlen példa saját gyárunkból. Valahol azanyag- és energiatakarékosság gyakorlatát vizsgáltuk, és az ott szerzett tapasztalatok alapján olyan módszert dolgoztunk ki, amely szerint bármikor meg tudom mondani, ez ügyben hányadán állunk. Ugyanakkor, a módszer bevezetésének eredményeként, a takarékoskodóknak vastagodik a pénztárcája. — A pozitívumok ell tőiére mégsem fogadják önöket valami lelkesedéssel. — Az ellenőrzés általában nem népszerű. Emellett külön terhet jelent a vizsgálandó egység szakembereinek, hiszen a napi munka mellett, úgymond készenlétben kell lenniük, hogy adatokkal szolgálhassanak. Ennek ellenére engem még sehol nem fogadtak ellenszenvvel. Az is kiderül, hogy ezt a társadalmi tevékenységet csak munkaidő alatt lehet elvégezni. Általában • négy-öt napos lekötöttség a vizsgálat, s a népi ellenőröknek szintén kemény munkát jelent. — A munkahelyen is naprakésznek kell lenniük — igazol Herboly György — így az esti, éjszakai órákra még mindig marad feladat. Többnyire ilyenkor összegzem az adott nap tapasztalatait. A fáradtság jelei nem látszanak rajta. Igaz, mm naponta ismétlődő teendője a néni ellenőrzés, de réyótn csinálja. Hogyan is kezdődött? — Az én esetem egyszerű. Nyolc évvel ezelőtt a Ganz- MÁVAG mátranováki gyárában dolgoztam. A Salgótarjáni járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság gazdasági szakembert keresett. Miután ezen a területen én voltam az egyetlen, aki felsőfokú képesítéssel rendelkezett, a főnököm az én nevemet adta meg. — Tehát egyfajta kényszer. :. ? — Nem! Már ismertem ezt a munkát, hiszen jártak az üzembe népi ellenőrök. Tapasztaltam a segítő szándékot, a további ismeretek megszerzésének lehetóségét. Azt is éreztem, hogy ha elvállalom, én is segíthetek másoknak. Ugyanakkor, már sejtettem, és ma igazolódik is, hogy elő- jönbek olyan kérdések egy- egy vizsgálat alatt, amire egyébként nem is gondolunk. Engem mindig izgatott. hogy miként lehet a dolgokat jobban csinálni. A felszínre jött problémák, netán megoldások, mindig támpontot adtak. Legutóbb például a dolgozók munka- és életkörülményeinek és a szociális tervek végrehajtásának helyzetét vizsgáltuk tíz üzemben. Az összegzés után egy aprónak tűnő adaton megakadt a szemem: az üzemi étkeztetést a dolgozóknak alig tizenöt százaléka veszi igénybe. Vajon miért? — ötlött fel bennem. Érdemes lenne ezt külön is megvizsgálni! Valami okának lenni kell, hogy nem használják ki a lehetőséget — magyarázza. Sorolja az összefoglaló készítése alatt felmerült kérdéseket: ha nehezebben oldhaló meg jelenlegi körülményeink között a lakások számának bővítése, nem lehetne-e megoldás több cég összefogása ez ügyben, ugyanúgy, mint az üzemi orvosi ellátásban...? Minden mondata mögül egyetlen fogalom búvik meg: az ember. Érte és rém ellene. Ha a népi ellenőr így jón, lát és győz, már megérte. Zengő Árpád Optikai „áramkörök" Graham Bell 1880-ban vitt át emberi hangot fény segítségével, s készülékét ,,foto- fon”-nak nevezte el. A nevét viselő mammutcég szakemberei nemrég indították be a világ első fénnyel működő telefonhálózatát. Bell membránra erősített tükröt, napfényt és szeléncellát használt, utódai száloptikát, mikrolézereket és fotodiódákat. A húsz éve folyó »fejlesztés során kidolgozták a minél kisebb fényenergiát elnyelő üvegszálakat, amelyek törésmutatója a keresztmetszet mentén változik: a szilárd mikrolézereket, amelyek az elektromágneses jelet fényimpulzusokká alakítják: erősítőket, amelyek a csillapodott jelet regenerálják, s mindezt mikrométerekben. A fénykábel legjobb változata 3 milliárd jelet visz át másodpercenként, s ezzel a leggyorsabb információtovábbítást teszi lehetővé. A szakemberek remélik, hogy az „optikai áramkörök” az elektronika egyéb területeire — elsősorban a számítógép-technikába — is hamarosan bevonulnak. Áz uzsorás az ördög szo!gája A KAPCSOLATOKRÓL, kapcsolatainkról beszélgetünk. Egy tucat fiú és lány — szakközépiskolás, szakmunkástanuló — mond véleményt, az idő múlásával lassan sorra vesszük a mindennapi életünk tartalmát meghatározó, jó, vagy rossz irányba befolyásoló kapcsolatainkat. A véletlenszerűeket és a ki- módoltakat; a gyorsan illanó- kat és a nehéz Idők próbáját is kiállókat; az érdek nélküli önzetleneket és a kép- mutatás szülte számítókat — és így tovább. S amikor órák múltán hinnénk, hogy vége, nincs tovább, megszólal egy kislány: „Beszéljünk a tárgyakról, a tárgyakkal való kapcsolatunkról!” S mintha csak indokolást várna a vitázó kis társaság, a tizenéves ekképp érvel: végső soron nem is a tárgy a fontos. A megkülönböztetett figyelmünkkel kitüntetett használati eszköz, szerszám, emlék, más egyéb csak közvetítő — tárgyi bizonyíték —, valamilyen emberi magatartásra. Vagy éppen nagyonis emberi kapcsolatokra. Milyen igaz! Itt a beszélgetésen, a másodperc töredéke alatt átvillan az agyamon: hj- szen nekem is vannak beszédes tárgyaim. Amelyekhez emlékek kötnek, s amelyeknek történetük van. S amelyek kapcsolatokról mesélnek — legalábbis addig, míg megőrzi a múlt időket a tulajdonos emlékezete. Az íróasztalom sarkán kerek kis tucattálcán egy két- decis nohár áll, benne az éjszakai munkához előkészített hideg kávé. Egyszerű, közönséges üvegpohár, s a bevezetőben idézett beszélgetés kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek: miért is ragaszkodom — akaratlanul, minden különösebb elhatározás nélkül — e hétköznapi használati eszközhöz. A POHÁR kilencedik éve szolgál nekem, akkor ittam belőle először kávét. A távoli nagyváros kórházi ágyán először nyitottam a szemem a gyógyászati nagyüzem mikrovilágára, s az első eszme- léskor Nóra nénit láttam az ágyam mellett. Mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, patentos befőttes- üvegben húslevest tett a kis szekrénykére, aztán mindenféle házisüteményeket. Meg a poharat, amely most itt áll az asztalom sarkán. „Hoztam egy poharat is magának, fiam. Tudom hogy itt a takarítónők főzik a kávét, maga meg nem tud meglenni a koffein nélkül” — s ezzel kibontotta a papírszalvétából az üvegholmit. Hogy mit jelentett a be- főttesüveg (hetente többször is a szekrénykére állítva, friss levessel) meg a kávéspohár? A választ csak az tudja igazán, aki került már bajba, nehéz sorsba idegenben, távol a családtól és hozzátartozóktól. S akinek az ágya szélére odaült egy asz- szony. Fgy Nóra. néni. A pohár ped'g 1973 őszén úi életet kezdett. A gyógyulás után (hála a befőttes- üvegben szállított leveseknek!) összepakoltam a motyómat, a közönséges üvegedénnyel együtt. Bizony, elfeledtem visszaszolgáltatni, Nóra néni meg soha nem kérte számon rajtam. Massal volt elfoglalva. Azzal, példának okáért, hogy felnézett az írógépéről és amúgy istenesen legorombított: „Édes fiam, komolyan gondolja maga ezt a szamárságot?!” Ártatlan képpel bámulhattam ilyenkor, hiszen a leckéztetés rendre így folytatódott: „Na, hallgassa csak meg, milyen butaságot diktált... ” És szépen korrigáltuk a sántára sikeredett mondatot — közösen. A pohárról tehát sző sem esett, csak éppen valahogy „összenőttünk”. Tényleg, van abban valami, hogy költözéseim során hagytam a volt albérletekben érdekes és értékes könyveket, fontos okmányokat, ruhafélét és bútordarabokat — csak ezt a poharat nem hagytam el soha. Tudatosság nélkül, akaratlanul, de ügyeltem rá, mint valami értékes ékszerre. Akkor is, amikor nagy útra csomagoltam, s ez az ivóalkalmatosság jött velem, szőkébb pátriámba. A volt gazdájának pedig ettől kezdve csak évente egy- szer-kétszer, a ritka találkozások pillanataiban köszönhettem meg a húsleveseket, meg a sietség, vagy felületesség szülte diktálási hibák ki- ipa-utását. ’Ezt is csak addig, amíg egv reggel szemem észre nem vette az újságban a hatsoros hírt: Nóra néni nincs többé. Hat sor: ennyi jár (?) egy szerkesztőségi gépírónak. Mindenesetre most hogy újra átgondoltam a pohár történetét, már értem: miért fog el a páni félelem, ha valaki véletlenül is a kezébe veszi. Félek és féltem. Félek, hogy elejti; s féltem a poharat, amely minden érintésekor Nóra nénit idézi emlékezetembe. Talán az alkalom és a pillanat teszi, de most gyengé- debben emelem fel az asztal sarkáról, s egy kortyintás után hátra nézek. Mögöttem, a napilapok gyűjtésére szolgáló polc fölött egy falinaptár lóg a szögön. Régi, 1976- a« falinaptár, ez is túlélt minden festést és meszelést. Most éppen augusztust mutat a kifordított lapja, de mit sem számít, régen nem az időjelzés a funkciója már. Újra kézbe veszem a tizenkét félnégyzetméteres rézkarcot, metszetet tartalmazó mappát. Az éppen szobadíszül szolgáló augusztusi lap hátoldalán ezt olvasom: „Az uzsorás az ördög szolgája (Ismeretlen alkotása) Fametszet 1622-ből”. Mondom, most ez a lap a szobadísz, mert ha máskor nem is kerítek rá sort, minden festéskor-meszelés- kor fordítok egyet-egyet a lapokon. Van ajándékba kapott, bekeretezett képzőművészeti alkotásom — talán a speiz- ben. mert nem találtam helyet a falon. Hacsak. .. hacsak a falinaptár helyére nem kerülhetne. A cseréről azonban szó sem lehet, hiszen az régen idejét múlt naptár Apuci ajándéka. APUCI — legendás becenév. Már közelítette a nyolcvanadik életévét, amikor egy kora reggel átintett magához a szemközti asztaltól és apró füzeteket mutatott: „Nézd csak, az idén már kétszázhar- mincnégy cikkem jelent meg.” S hogy a jelentéktelenebbel kezdjem, ézt is tőle tanultam. A mindent tudó kis füzetek ugyanis pontosan eligazítottak: mikor, hol és miről jelent meg valami. A „lekop- pintott” könyvelés azóta is jó szolgálatot tesz, ha valami ok. ból elő kell keresni egy régebbi írást. A precizitás és a gyakorlatiasság azonban a legkevesebb, sokkal fontosabb, hogy a délután kezdődő „munkaidő” ellenére beszélgetéseink kora reggei zajlottak le. Mi tagadás, engem a szorgalomnál jobban ösztökélt, hogy a csendet keressem a rendszerint zsémbes főbérlők elől, Apuci azonban izzott kora reggel. Éppen csak innen a nyolcvanon. Kilenc órakor már információkkal érkezett, aztán felforrósodott a kezében a telefon — délben pedig telediktálta volna az egész lapot kikezdhetetlenül friss hírekkel. Hírlapíró volt ugyanis. Talán a legutolsó. De minden emlékezésnél több, ha ideírom a búcsúztatására írt nekrológ egyik megállapítását. Ha valahol megnyílt egy üzlet, akkor Apuci hajnalban fölhúzta a redőnyt, bemászott az új boltba. Mert elsőnek akart körülnézni. Elsőként akart tudósítani. Első akart lenni a munkában. Még egyszer: akkor is, amikor mesz- sziről nézett vissza a nyolcvanadik születésnapjára. Tizenkét rézkarcot, metszetet tartalmaz ez a naptár. Ha esztendőnként váltom a lapjait, akkor tizenkét esztendeig naponta emlékeztethet egy új üzlet redőnyére. Apucira — azaz Gárdonyi Jenőre. Tizenkét esztendeig? Aztán lehet kezdeni elölről, csak adas- sék meg > rá a mód és lehetőség. A TÁRGYAK ÜRÜGYÉN ennyit akartam elmesélni én. A kapcsolatokról, amelyeket egyszerű hétköznapi tárgyak tartanak emlékezetünkben, megjelenítve sokrétű és bonyolult hatásokat. Igaza van, többszörösen is igaza van, a bevezetőben idézett kislánynak; tárgyaink nagyonis emberi kapcsolatokra utalnak. Lám, Apuci naptárának éppen kifordított lapja ilyen című reprodukciót tartalmaz: „Az uzsorás az ördögi szolgája”. Most pedig az olvasón a sor. Talán már eddig is eszébe jutott: nekem is van egy „poharam”, egy „naptáram”. Más egyéb, hasonló jelentőséggel és eltérő történettel rendelkező „tárgyam”. A történetüket pedig nemcsak lehet, hanem szükséges „újra élni”. Mert emlékezni kell! Kelemen Gábor | NÓGRÁD — 1982. december 5., vasárnap 5