Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
A Népszínház céljai Interjú Mi szí ay Istvánnal Sokszor és sokan írtak az évek során a falvakat járó színészek olykor valóban hősi erőfeszítéseiről. Ismerős kép: a hóban-sárban előre- kíntódó autóbusz, benne az előadásra készülő, de máris fáradt színészekkel, a rosz- szul fűtött művelődési otthon, benne recsegő székelv, amelyektől alg lehet hallani, mit mondanak ott fönn a világot éppen nem, de mindenesetre kultúrát jelentő deszkákon. — Meddig lesz ez így? — kérdeztük Miszlay Istvántól, n Népszínház új igazgatójától. — Az újjászervezett Népszínház nem akar eljutni minden faluba — mondja az igazgató. — Ügy gondoljuk, s a közelmúlt tapasztalatai megerősítik ezt: nincs értelme, hogy olyan helyekre menjen el a színház, ahol az előadáshoz nincsenek meg az elemi feltételek. — Ez szakítást jelent a hagyományokkal? — Legkevésbé sem. A hagyományok igen szépek és tiszteletre méltóak, csakhogy figyelembe kell venni az idő múlását és — főleg — a körülmények változását. A múlt században ekhós szekereken jártak faluról falura a szín- társulatok, mert még nem volt autóbusz. Harminc évvel ezelőtt pedig, amikor az első faluszínház elkezdte az országjárást, nem volt televízió, amely mindenkinek házhoz szállítja a színházi előadásokat is. S tovább haladva az időben: néhány évvel ezelőtt nem volt még önálló színháza a fővárostól legtávolabb eső két megyének, Szabolcs-Szat- márnak és Zalának. A mi munkánkat pedig annak kell meghatároznia, ami ma van. — Milyen feladatai ■vannak ma a Népszínháznak? ’’ — Január elsejétől anya- színházunk, a budapesti Józsefvárosi Színház, amely egyben a főváros peremkerületeinek mindennapos színháza. Az itt bemutatott darabokat vidékre is elvisszük. A Népszínház egyik társulata — ahogyaan mi nevezzük: a kevesebbet utazó társulat — keddtől vasárnapig játszik a Kulieh Gyula térem szombaton és vasárnap két-két gyermekelőadást is tart. Hétfőn a többet utazó társulatok egyikéé a színpad, mégpedig váltott rendszerben: egyik hétfőn a prózai, a másikon az opera, a harmadikon a táncszínház szerepel. — A Józsefvárosi Színházban bemutatott darabokat visszük el azokba a fontosabb városokba, ahol nincs állandó színházi társulat. Az eddiginél sűrűbben lesznek színházi előadások például Tatabányán, Salgótarjánban. Kazincbarcikán, Leninvárosban, Ajkán, Pakson. Ugyancsak fontos feladatunknak tekintjük a Pest környéki művelődési házak rendszeres ellátását Így például Szigetszentrniklóson, a Csepel Autógyár művelődési házában szerepelünk. — Lesz tehát többet és lesz kevesebbet utazó társulat. Mennyi az a „több"? — Feltétlenül kevesebb, mint az eddigi Utazó társulatok programja volt. Hét hónapon át játszanak, havonta 1-2 napot töltenek vidéken. December 15-től január végéig nem utaznak, ez a felkészülés, az új darabok próbáinak, betanulásának időszaka lesz. — Szeretnénk hallani valamit a műsortervről is. — Ebben az évadban és jövőre is kizárólag a magyar színdarabok kerülnek műsorra. Csupán kiragadva néhány szerző: Szigligeti Ede, Sarka- di Imre, Csurka István, a mesedaraboknál Lázár Ervin, Tordon Ákos, Gyárfás Endre. Operatársulatunk a Háry Jánost adja elő, részt vállalva ezzel a Kodály-év méltó megünneplésében is. Gyerekeknek adja elő mozgásszínházi társulatunk az Árgyélus királyfi című magyar népi mesejátékot. Jövőre az említetteken kívül Tamási Áron valamelyik színdarabját is műsorra tűzzük. — Bt*y •efc? — Évente 119»—ROO közötti lesz az előadások száma, ennek mintegy fele gyermekelőadás. A Józsefvárosi Színházban 260 előadás lesz. Vidéki előadásainkat olcsóbban adjuk. mint mások, nálunk az átlagos helyár 20 forint körüli, gyermekelőadásoknál 12— 15 forint. S még egy szám: a Népszínház osszlétszáma jelenleg 380 fő, tehát az ország legnagyobb társulatai közé tartozunk. — Milyen kapcsolatban vannak az új vidéki színházakkal? — Igyekszünk segíteni nekik. A nyíregyházi, zalai, egerszegi színháznak egyelőre csak prózai társulata van, ezért területükön úgynevezett műfajpótló előadásokra készülünk, tehát az operai, a tánc-, a mozgásszínház szerepel ezekben a megyékben, és rendezünk gyermekelőadásokat is. Célunk sem itt, sem más megyékben nem az, hogy konkurráíjunk, hanem, hogy segítsünk, velük együtt elégítsük ki a közönség igényeit, közelebb hozzuk a színművészeihez azokat, akik eddig nem vagy alig jártak színházba. Várkonyi Endre ‘Gazdagodástmk lehetőségei Szobrok, emlékművek Nógrádban Köztereket cKszftö szobraink, az épületek belső tereit gazdagító morális alkotások mindig az adott kor önkifejezését is jelentik. Éppen ezért sohasem mindegy, hogy valamely ország, társadalmi rendszer milyen szellemiségű — s ami ezzel összefügg, milyen esztétikai színvonalú — művekkel népesíti be a közösségi helyeket. Magyarországon a két világháború közötti neobarokk köztéri szobrászat egyetlen példa csak a jelen megállapítás igazolására. Természetesen, az igazán jelentős művészek sohasem elégedtek meg csupán hajdani megbízók igényeinek szolgai kielégítésével — ha igen, akkor azokon az alkotásokon túljárt a feledtető idő —, hanem általánosabb érvényű s ezért maradandó mondandóikat is igyekeztek kifejezésre juttatni. Ezért legjelentősebb műveik a mai városképet is gazdagítják, amelyeknek szerves részeivé váltak stílusuktól függetlenül, ami — mint tudjuk — egyébként is a történelemé, s ha érdemes rá, megőrzendő. Sál gólarján nem sok köztéri alkotás megőrzésének föladatát hagyományozta a mostani lakókra a távolabbi da- ! — Miért csak magyar rabokat játszanak? — Mindenekelőtt azért, mert természetes, hogy ezek állnak legközelebb közönségünkhöz, könnyen megértik azok is, »kik most jönnek először színházba Ehhez kapcsolódva mondom, de kezdhettem volna ezzel is: A Népszínház alapvető feladata a közönség színházlátogatásra szoktatása. Ez a célja a Népszínház köz- művelődési pódiumának is, amely 6—8 művészt foglalkoztat egy-egy alkalommal, különböző társulatainkból. A pódiummal elmegyünk KISZ- klubokba, a szakmunkástanuló intézetekbe, sőt terveink szerint majd az állami gondozottak intézeteibe is. Ma- gánszásnokat, egyfelvonáso- sokat adunk elő egy-egy téma köré csoportosítva. Az évfordulók alkalmából tartottunk Arany János-estet, Illyiés- estet, egyik műsorunk középpontjában a 60 éves szovjethatalom állt, a másikéban a Nyugat folyóirat. Az előadásokat beszélgetésekkel kötjük össze, azt akarjuk, hogy a közönség közelebbről is megismerkedjék a színházzal es a színészekkel. múltból. Az első megyei monográfia, Mocsáry Antal Nemes Nógrád vármegyének Históriai, Geographiai és Sta- tistikai Esmertetése című négykötetes műve (1826) még az eléggé jelentéktelen faluk között emlegeti Salgó-Tari- ány-t. „Hogy hajdan Kenye- retlen Tariánynak neveztetett, azt két jeles íróink írják._ Szép kiterjedésű határja van, melly hegyes, de hasznos, főképpen jó és makk-termő az erdeje...". A szén, a vasút, az ipar már a múlt század második és a huszadik század első felének történelméhez tartozik annak minden későbbi következményével, a munkásság mozgalmainak. harcainak kiteljesedésével együtt Salgótarjánt 1922-ben nyilvánították várossá, valójában azonban még nem volt igazi város. A két háború közötti időből mindössze két köztéri alkotás érdemel említést a Báthori István homokkőből készült egész alakos szobra és az első világháborús dombormű. Előbbi a mai városképben is jelen van, megváltozott eszmei tartalommal gazdagodva. Salgótarjánban az 1900-as években a városközpont kialakításával összefüggésben idult meg erőteljesebben a város — általában magas művészi színvonalú — köztéri alkotásokkal való ellátása. Az identitását ily módon is kifejezésre juttatni akaró város megrendelte és fölállította alapvető jelentőségűnek tar- tptt emlékműveit, s ezeken túl i'olt gondja arra is, hogy a várost otthonosabbá tegye egyéb köztéri szobrokkal, a középületek belső tereinek földíszítésével. Ez a törekvés — ha kisebb mértékben is — az egész megyében megindult. A folyamat, bár időközben lelassult, nem állt meg, s az utóbbi két évben újabb lendületet vett. A megyei művészeti tanács közreműködésével 1981-ben készült el Nógrád hatódik ötéves tervre szóló képző- és iparművészeti beruházási terve. Nemrég megtartott legutóbbi. ülésén a művészeti tanács ennek megvalósulását tekintette át. Eszerint, a terv végrehajtása jó ütemben folyik, sőt az azóta jelentkező vásárlások és a központi keret iehetővé tette, hogy a tervnél gazdagabb beruházási tevékenység alakuljon ki. Mi valósult meg 1981-ben s a most záruló esztendőben ? Salgótarján határában fölállították Czinke Ferenc „köszöntő térplasztikáját”. Mészáros Erzsébet tértextiljét ugyancsak a megyeszékhelyen; a zeneiskola aulájában avatták fel. Eobály Atliia játszótéri plasztikái a Gorkij-lakó- telepet teszik otthonosabbá. Elkészült Kalló Viktor Lenin- portréja a megyei pártbizottság tanácskozótermébe. Szent- györgyi József pannója a balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola dísztermébe került. Tornay Endre András díszkútja a balassagyarmati „Csillagház” előtt áll. S Drégelypalánkon a vár területén emlékkövet avattak a fegyveres erők napja alkalmából. A közeljövőben szintén több köztéri alkotásra számíthatunk Nógrádban, amelyek jelenleg a tervezés, illetve a kivitelezés stádiumában vannak. Janzer Frigyes készíti Nógrádi Sándor egész alakos portrészobrát, amely a salgótarjáni November 7. Filmszínház előtti teret díszíti majd. Kalló Viktor Üvegfúvók című szoborkompozícióját a salgótarjáni öblösüveggyár fennállásának 90. évfordulóján helyezik el a gyár szomszédságában. Készül Tury Mária gobelinje a megyei tanács vb- termébe, s Fett Jolán textilje a megyei pártbizottság kis tanácskozótermébe. Elkészült ifjú Szabó István háromalakos szoborkompozíciójának terve, amelyet majd' 1984-ben helyeznek el Pásztó központjában. Jövőre készül el Szederkényi Attila ivókútja a balassagyarmati kórház területén. Ugyancsak felállítás előtt áll Szederkényi Attila fából készült díszkapuja, ami a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumba kerül. Tárgyalások folynak egy Laluja András által készített plasztika elhelyezéséről á Bánki-tó partjára. S elkészültek a tervei Kő Pál Szondi-emlékművé- nek, amelyet Drégelypalánkon helyeznek el. Mindez — a szellemi gazdagodáson túl — jó példája annak, hogy a mai gazdaságilag nehezebb, anyagiakban szűkösebb időkben az anyagi erők koncentrálásával, 'tervszerű felhasználásával komoly eredményeket lehet elérni. Ez a törekvés, amelyet a megyei irányító szervek ugyancsak ' erőteljesen szorgalmaznak, a meglevő anyagiak felhasználásának megtervezése, a helyi tanácsok, a megyei tanács, az üzemek és a központi támogatás helyes koncentrálása további reményt nyújt arra, hogy a szellemi gyarapodás folyama az elkövetkezendőkben sem torpan meg. Rajtunk all ennek további ki- teljesítése. T. E. A sereg fölsorakozoít aa alakulótéren. Zömök paripák táncolnak a fénylő arcú katonák alatt, a napsütésben csillognak a zöld, sárga és piros csákók. Mert szerencsére besüt a függőfolyosóra néző konyhaablakon a nap. A sorok ugyan elég ke- sae-kuszak, egy jobb tábornok bizonyára rájuk dörrenne, hogy balra nézz!, igazodj!, mik maguk, szabadnapos kereskedősegédek, vagy katonák! De az itteni tábornok nem eny- nyire rigolyás és szerencsére a tábornok fölöttesei sem ri- golyásak, aminek külön ör- vendek, mert a fölöttesek mi vagyunk: a gyerek meg én. — Ez ki? — bök a gyerek az egyik vitézre. — Ez egy tizedes — mondom, mert valóban olyan tizedes formája van. Ogy látszik, a tizedes eilen semmi kifogás, mert nagyra tátja a száját, s hogy félelmesebb legyen a dolog, zord pofát vág, s hozzá egy rettenetes csstakiáltás, egy h«szezon elnyújtott áá. A tizedes tudja, mi a kötelessége. máris ugratja péceli kenyérből készült lovát, szalonnaarcán példamutató elszántság, zöld paprikacsákója mieg se rezeiül, vágtat be a Lázár EiVin: Általános leszerelés tettek mezejére. A hős tizedes eltűnik. — Most egy századost kérek! Áááá! A százados nem tétovázik, micsoda bátor hadsereg ez! — A következő legyen egy ezredes — mondom a rangoktól megrészegülten —, s az ezredes csörömpölő kitüntetésekkel, méltóságteljesen be- végzi küldetését. — Most egy huszadost kérek — kiáltja a gyerek. — Huszadost? Olyan rang nincs. — Miért nincs? Tényleg, miért nincs? Kicsit bambán nézek magam elé, azt fontolgatom, hogy magyarázat helyett. Kt, ebben a mi hadseregünkben, se szó, se beszéd, kinevezhetnénk valakit huszadosnak. — Húsz katonának nem kell parancsolni? — szakítja félbe a ranglétrát forradalmasító gondolataimat a gyerek. — De azt hiszem, kell —, bi zony talankodom. — Hát akkor ?1 Mert az ugye úgy van, hogy a tizedes tíznek, a százados száznak, az ezredes meg ezernek parancsol? — Nagyjából úgy — mondom, s hogy ne látsszam katonai dolgokban járatlannak, hozzáteszem: — Az alezredes meg kilencszázkilencvenki- lencnék. — Az mennyi ? — Eggyel kevesebb, mintáz ezer. — Aha... akkor egy olyat kérek! Az alezredes teljes díszben, pompázó paradicsomsisakban elvágtázik. S hogy a világ tökéletlenségein javítsunk valamit, követi őt a huszados. Semmivel sem gyávább, mint a többiek, az új ranghoz méltóan viselkedik. — Te, amikor katona voltál, hánynak parancsoltál? — Egynek se — vallom be férfiasán. Ezen kicsit elmélázik, hosz- szasam nézi az arcomat. — Szóval nullados voltál. Ez szíven ütött. Ez a nagy nulla. — Tudod, azért egy titkos alattvalóm nekem is volt — mentegetőzöm. — Annak parancsoltál? — Annak igen. — Ki volt az? — Én magam. Igen. Megpróbáltam eldönteni, mi jó, mi rossz, mit kell megtennem akkor is, ha nincs kedvem hozzá és mit nem kell megtennem, ha szeretném is. Azt persze már nem vallom be, hogy mindez hányszor, de hányszor nem sikerült. Olyan, kor persze nullados voltam, ez kétségtelen. Most aztán pironkodhatok. — Akkor te egyedes voltál. — Körülbelül — mondom zavartan. Közben őrmesterek, hadnagyok. közlegények tűnnek el a színről. — Ha katona leszek, én is egyedes akarok lenni! — Ez nagyszerű — örven- dek —, de tudod, ahhoz nem is kell katonának lenned. Ha akarod máris egyedes lehetsz. — Hogyan? — Például nem rohangálsz a nagykéssel föl-le a lakásban. Mint egyedes gondolkozol élőt. te, és eszedbe jut, hogy eleshetsz és megsérted magad. Nem verekszel szíre-szóra a testvéreddel. Ha a mama kér tőled valamit, nem morogsz, mert jobb volna játszani, hanem megcsinálod. Látom az arcán, hegy az egyedesség sokat vesztett vonzerejéből. Nem szól. Közben a büszke tábornok egyedül maradt az alakuló téren, eljött az ő ideje is, elvágtat hadserege után. — Most ugye, csatáznak odabent? — Eszük ágába se jut —, mondom ijedten —, mind letette a fegyverét, valameny- nyiükből egyedes lett és építkeznek. — Mit építkeznek? — Hát, hogy fényesebb legyen a szemed, keményebb legyen az izmod, nagyobbat tudjál rúgni a labdába, ne fáradj el hamar és könnyebben tanuld meg a betűket meg a számokat. — Mert, ha harcolnának, akkor fájna a hasam? — De még mennyire! — Akkor inkább legyenek egyedesek. — Én is úgy gondolom. Lecsúszik a székről, kiterjeszti a karját és el berreg. Semmi kétség, itt egy repülőgép emelkedik a levegőbe. Nagy elégedettség száll meg, mi most ennek az öreg bérháznak a harmadik emeletén a függőfolyosóra néző konyhában megvalósítottuk az általános leszerelést. Most már csak az hiányzik, hogy hagy országok, kicsik és közepesek kövessenek bennünket. Példát mutattunk. A repülő közben a sztratoszférába emelkedett, ott köröz, könnyedén és boldogan. Bennem eey parányi félelem fészkelődül. Harci gép ez vagy utasszá’b'tó? Egy egyedes repül odafönt, vagy egv huszados? Na majd, ha leszáll, megkérdezem. NÓGRÁD — 1932. decembei 31., péntek
