Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-30 / 305. szám

Mindig többe! akart Szívvei-iélekkel a sportért Popsztár az elnöki székben Amikor hét évvel ezelőtt Elton John, a híres rockéne­kes átvette a Watford elnöki tisztét, aligha gondolhatta, hogy a kicsiny klub —, amely­nek akkor már 22 éve volt törzsszurkolója — fényes si­kerek előtt áll. Semmi nem utalt a nagy fellendülésre, hi­szen 19?6 májusában a Wat­ford csak a szerény nyolcadik helyet csípte el az angol ne­gyedik ligában. Ma, hat és fél év elteltével, jórészt Elton John egymillió fontos befektetésének köszön­hetően, a csapat az első ligá­ban az élcsoportban szerepel, és az egyik legesélyesebbnek tartják azok között, akik el akarják hódítani a bajnoki cí­met a Liverpooltól. Érdekes viszont, hogy a kis klub szenzációt keltő előretö­rése nem váltott ki kedvező visszhangot a szigetországban. Sokan megszólják az együttes, hajtós, amolyan „rúgd el a labdát és fuss utána” stílu­sát, mondván, hogy az kor­szerűtlen. a tíz évvel ezelőtti angliai viszonyokat idézi. Kétségtelen, hogy a Watford előretörésének anyagi alap­jait Elton John teremtette meg, szakmailag azonban Graham Taylor nevéhez fű­ződnek a sikerek. Taylor 1977 nyarán lett a csapat mened­zsere, egy hónappal azt köve­tően, hogy hatodik helyen végeztek, a negyedik ligában. Az erőskezű szakember saját labdarúgó-filozófiája szerint látott munkához, amelynek lényege: nem kell feleslegesen cifrázni a játékot, az a fon­tos, hogy legalább egy góllal többet rúgjanak, mint az el­lenfél. Az egyszerű, de hatásos stí­lus már az első évben kama­tozott, a Watford 46 mérkő­zésen 85 gólt ért el, és meg­nyerte a negyedik osztály baj­nokságát. Egy évvel később Taylor mester fiai a harma­dik ligában is az élen végez­tek, 83 góllal, majd egyévi „erőgyűjtés” után felkerültek az első ligába, 70 gólt elérve. Jelenleg a legjobbak között is fényesen megállják a helyüket. Mégis, hiába rúgják szép szám­mal a gólokat, még a jóne­vű .szigetországi szakértők közül is sokan kritizálják a watfordiakat. Teryy Venables, a Queen’s Park Rangers, egyben az után­pótlás-válogatott edzője is bírál: — Ha a Watford stílusa el­terjed, az a veszély fenyeget, hogy az egy évtizeddel előbbi- brit játékmód tér vissza. En­nek pedig súlyos következ­ményei lehetnek. Félreértés ne essék, rendkívül szimpati­kus a watfordiak lelkes játé­ka, Graham Taylor igazán nagyszerű munkát végzett, ami azonban aggaszt, az a játék­módjuk túlzottan egyszerű, racionális jellege. Nem hin­ném, hogy ez lenne a sportág fejlődésének útja — hosszú távon. Attól tartok, hogy a többi klub. sőt a válogatott is őket igyekszik majd utánozni, ha továbbra is sikeresen sze­repelnek. í frtf? íMi A isrenyei diák Mert az kétségtelen, hogy egyelőre minden jól megy a csapat háza táján. Gólgazdag találkozóikon jól szórakozik a közönség. A válogatott Shil- tonnak, a Southampton ka­pusának négy gólt lőttek köz­vetlenül az évadnyitás után, a Sunderland hálóját hét talá­lattal terhelték meg, és lát­ványos győzelmeket arattak a Tottenham és az Arsenal oroszlánbarlangjában. Persze a mindenáron való rohamo­zás könnyen vissza is üthet: ligakupa-találkozón a Nottin­gham 7—3-ra verte az újon­cot, de úgy, hogy akár 10—10 is lehetett volna a végered­mény. * Terry Neill, az Arsenal me­nedzsere — csapata novem­ber végén kapott ki 4—2-re.a Watfordtól — úgy gondolja, hogy legyőzőik kevés dolgot tudnak tanítani az első ligás együtteseknek, viszont elis­meri, hogy munkájuk hatás­foka igen jó. Maga Taylor töretlenül bí­zik benne, hogy az a helyes út, amelyen ő és a Watford jár, úgy véli, ez vezethet ki az angol futballt sújtó vál­ságból. amely elsősorban a nézőszám vészes csökkenésé­ben és a csődök számának nö­vekedésében nyilvánul meg. — Én és játékosaim js un­juk már a sok „fúrást” — pa­naszkodik Taylor. — Igenis vannak tehetséges labdarú­góim, John Barnes és Luther Blisset már a válogatottságig is eljutott Ez pedig tény, nem vélemény. És mégis, olyan tekintély, mint Bob Paisley, a Liver­pool menedzsere is azt a né­zetet vallja, hogy árthat a brit labdarúgásnál:, ha vala­ki is átveszi a Watford stí­lusát. Neve csak nagy ritkán je­lent meg az újságban. És akkor is csak a kézilabda- és a futballberkekben jártas emberek tudták: a pásztói Ju­hász Gábor vezette a találko­zót... INDULÁSNAK OTT A FOCI... Lassan húsz esztendeje már, hogy a nagyközség ifjúsági csapatban feltűnt egy mo- kány, enyhén karika lábú kis- legény. Száguldozott a jobb­szélen, s alig akadt mérkő­zés, amelyen nem talált be az ellenfél kapujába. Aztán — egyéves, sérülés okozta .kiha­gyás után — a nagycsapat­ban is letette névjegyét. Oláh Géza edző kezdő emberként szerepeltette a Karancskeszi ellen. Nem is akármilyen társat szorított ki az együt­tesből: Szklenár Istvánt, akit az idény végén az NB I-es Eger igazolt... A sikeres be­mutatkozást még nyolc bajno­ki mérkőzés követte. A csa­pat ebben a sorozatban mind­össze egy alkalommal szenve­dett vereséget. A „felfedezett” szélső két gólt is lőtt; mind­kettőt a Salgótarjáni Öblös­üveggyárnak. A társak — Ve­res Béla, Klonka József, Ocse- nás Sándor és mások — ala­posan megdögönyözték. Nem várt fordulat következett: sor­katonai szolgálata alatt a bá­ziscsapat, a Rétsági Honvéd nem igazolta. Azért a két évet az NB III-as gárda tag­jaival végigedzette... A lesze­relés után Pászton folytatta. A harmadik vonalba felkerült együttesbe azonban nem fért be, a második csapat öltözőjé­be irányították... („Közben ismét csináltam a kézilabdát. Igaz, nem szer­vezett bajnokságban, csak a spartakiádokon és a különbö­ző kupákon vettem részt. A futball terén nem változott a helyzetem: maradtam a »fa­kóban«. Csak már a hátvéd­sorban találtam helyet. Most igazán hasznát vettem az is­kolai testnevelési órákon szer­zett rugalmasságnak.”) SIKERES MEZCSERE „Az egyik mezből ki, a má­sikba be” állapot évekig tar­tott. Végül Juhász Gábor a kézilabda mellett voksolt. Hat évvel ezelőtt — a Pásztón megrendezett megyei sparta- kiáddöntőn — búcsúzott a já­téktól. Potosabban fogalmaz­va: . csak az aktív sportnak mondott búcsút. Még évekig állandó résztvevője volt a munkahelyi, községi kispályás labdarúgó-mérkőzéseknek és a kézilabdakupának. Az itt szerzett tapasztalatait igyeke­zett hasznosítani másutt: a zöld gyepen és a bitumenen — síppal! 1970-ben tudniillik sikeres vizsgát tett játékveze­tésből. Első labdarúgó mér­kőzését Kisbágyonban, egye­dül vezette. Az ellenfél Hasz­nos együttese volt. A járási találkozó 2—2-re végződött. A bírót — noha egy hazait ki is állított — nem „bántották”. Két év elteltével már a me­gyei első osztályban dirigált. Focit és kézilabdát egyaránt. Bírta a strapát. Délelőtt, dél­után: más helyszín, más sport­ág. Végül is döntenie kellett, hogy melyiket választja! A csehszlovákiai Kokaván 1975- ben megrendezett labdarúgó­játékvezetői továbbképzésen — bár remélte —, nem jelöl­ték az NB III-as keretbe. Ha­zajövetelük után közölte az illetékesekkel, hogy a kézi­labdát választotta... („Mindenképpen — de nem minden áron — feljebb akar­tam menni. A futballnál nem sikerült, ezért határoztam így. Nem bántam meg! Jó mesz- szire eljutottam...”) Egy év múlva már az or­szágos keret tagjaként, II. osztályú és NB I. B-s kézi­labda-találkozókat vezetett. Sohasem felejti el első mér­kőzései — a Budapesti Papír, gyár—Rába ETO női találko­zó, vagy a Beloiannisz— MAFC férfirangadó — izgal­mait. Mint ahogyan a Borsor di Bányászban szereplő Bod­nár Sándorné sportszerű meg­jegyzéseit, vagy az ózdi Ma­rosi István segítségét és kivá­ló alakításait. Alapjaiban megfelelt mind a száz mérkő­zésén — lett légyen társa Csetneki, Mihalovics, vagy a gyöngyösi — immár I. osztá-r lyú — Balogh János. NEM HIVATALT — MUNKÁT VÁLLALT Egy éve elfogadta a PSÉ kézilabda-szakosztályának" el­nöki tisztét. Néhány társával igyekezett rendezni a soro­kat. Szükség is volt rá! A női gárda az NB II-be ke­rült. Aztán az események —* melyek végső kifejlete a csú­fos vereségsorozat és a kiesés volt — igazolták: nem sike­rült minden. De Juhász Gá­bor még ma sem adta fel.’ Azon fáradozik, hogy a csa­patok sikeres startot vehesse­nek. Megbirkózott ő mór korábban is a gondokkal. Eredményesen segítette a bir­kózószakosztály indulását is. Robotka István és a Bátka ■ testvérek aztán a magvait bajnokságig, a válogatottságig jutottak. (..A sport szeretetét Szí mely Zoltán, volt, testnevelő tanárom oltotta belém. Valósággal fa­natizált bennünket. Az ő módszerével kívántam és aka­rom segíteni szülőfalum sport­ját. Sok-sok társra, követőre találtam eddig is. Külön p-öm számomra, hogy Gábor f'am és Éva ián vom is'snnrto1 és a kézilabdát választotta,.,”) Tóth István es a Kisportolt és vidám —> ez volt az első benyomásom ró­la. Rövid beszélgetésünk alatt még két tulajdonságáról bi­zonyosodtam meg. Mégpedig arról, hogy kedves és szerény is. Pintér Enikő, a kisterenyei gimnázium negyedikes diákja egyike azoknak, akik — is­kolájuk jelölése alapján — megkapták a „jó tanuló, jó sportoló” címet. — A -nevezés feltétele volt, hogy hármas osztályzatom semmiből .sem lehet. A tava­lyi év végi átlagom 4,8 volt. Ez a megyei harmadik he­lyezéshez; volt elegendő — magyarázza. — És a sport? Másodren­dű a szellemi kondíció mel­lett? — Nem, ezt nem monda­nám. Tagja vágyok az iskola röplabdacsnpatának. Saját sikeremnél talán jobban örü­lök annak, hogy Idén végre megnyertük a megyei közép- iskolás bajnokságot. — Hogyan zajlottak a vei • senyek? — Két ágon: Salgótarján­ban és Kist erényén. A döntő mérkőzést a Bolyai csapatá­val játszottuk. Ügy érzem, a meccseken sokat számított a szurkolótábor buzdítása. Elő­fordult, hogy egy-egy rossz kezdés után a közönség biz­tatása billentette vissza a csapatot az eredeti kerékvá­gásba. így a győzelmek igazi kollektív munkák voltak. Ter­mészetesen jó csapat nélkül lehetetlen színvonalasan Ját­szani. Baranyi Zsuzsa, Sípos Ildi, Ráca Dóra, Németh Ma­ri, Kemencsik Kornélia, Ma­gyarfalvi Kati, Hugyecz Ildi, Majkut Andrea, Balázs Kati — igazi közösség, nem hiány­zik a jó csapatszellem. Szere­tek hozzájuk tartozni. Sokat köszönhetünk edzőnknek, Tóth Jánosnénak is. — Hogyan lehet össze­egyeztetni a tanulást és a versenyszerű sportot? — Egyáltalán nem nehéz. A tanulás alapvető köteles; Atlétika Jó szereplés Losoncon sport ség, amelynek képességei sze­rint minden diáknak eleget keli tennie. A mozgás szere­tetét én ugyanilyen természe­tes dolognak tartom. Időbe­osztás kérdése. Néha még ke­vésnek is érzem a heti két­szeri edzést. Csak amiatt fáj a szivem, hogy jövőre már nem leszek terenyei diák — és röplabdás — monoja bú­csúzóul, mosolyogva. Mihalik Judit — Egykor minket is azért támadtak, mert a hosszú, elő- xevágott labdákra épített, ha­gyományos brit iskolát képvi­seltük. A kontinensen nem egyszer kudarcok is érték a coapctot emiatt, a remek eu­rópai söprögetők ugyanis rendre hatástalanították eze­ket a támadásokat — mond­ta Paisley. A két stílus ősz- szecsapására egvébként a 18. fordulóban került sor, s a bajnok egyelőre magabizto­san ver:--- vissza a trór.köve- telő próbálkozásait, a Liver­pool 3—1 -re győzött. Gyermekeknek! Tovább nőhet Salgótarján­ban az úszni tudó kisgyere­kek száma. A Salgótarjáni Tor­na Club 1983. január 17-én ismét úszó hírfolyamot indít a városi tanuszodában, 5—10 éves gyermekek részére. Már most lehet jelentkezni a hely­színen, Csatlós Csaba és Kö- rc®kényi Zoltán edzőknél a tizenöt órás oktatásra. Az STC három hosszútáv­futója a napokban utcai fu­tóversenyen vett részt a szlo­vákiai Losoncon. A város fel- szabadulásának évfordulója tiszteletére rendezett verse­nyen több jó helyezést értek el a tarjániak. Közel háromszázan álltak rajthoz, hogy nekivágjanak e 21 kilométeres távnak. A népes mezőnyben Balogh Gyu­la éppen, hogy csak leszorult a dobogóról: az előkelő ne­gyedik helyezést szerezte meg. Az ugyancsak STC-s Bodor Imre hetedikként ért célba. A 40 éven felüliek korcso­portjában Máté Csaba a har­madik helyen végzett. így éremmel térhetett haza. Röplabda NB II. Az STC félévi bizonyítványa A felszabadulás utáni évek­ben Nógrád megye sikersport­ága a labdarúgás után a férfi- röpájPóa volt, A ZIM Vasas együttese 1961—69 között nyolc éven át az NB I-ben szere­peit. A kiesés utáni években az NB II-ben dobogós helye­ken végzett, majd komoly visszaesés következett. A szakosztályt az öblösüveggyár ugyancsak NB II-es szakosz­tályával történt fúzió mentet­te meg. Az STC megalakulá­sával a férfi röplabda-szak­osztály is átkerült az új, kö­zös klubba. Ezt megelőzően a megyei sportvezetés részéről, hosszú éveken keresztül a „szintentartás” volt a célki­tűzés, ami lassú sorvadást je­lentett. Farkas Róbert, a röp­labda-szakosztály edzője, tech­nikai vezetője, intézője, egy­szóval mindenese az őszi idény gyenge szereplésének okairól nyilatkozott. x — A most folyó bajnokság­ban a bentmaradást tűztük ki célul. Az őszi idény befeje­zése után a 10- helyen állunk. Nem kieső helyen. A célt azonban mégsem teljesítettük. Mert a tervezett öt győzelem helyett csak kettőt szereztünk. Hazai pályán sajnos kétszer is 3—2-es vereség ért bennün- Jtet, olyas csapatok ellen, ame­lyeket biztosan le kellett vol­na győznünk, s ez nagyban hozzájárult mostani helyezé­sünkhöz. Gyenge szereplé­sünk leglényegesebb okai? A felkészülést tíz játékossal kezdtük. Ismerve a Keleti cso­portbeli ellenfeleink játékos- állományát, bátran kijelent­hetem, hogy saját keretünk semmivel sem rosszabb a többitől. Körülményeink azonban egyikükével sem ha­sonlíthatók össze. Amíg tar­tott a felkészülés lendülete, minden együttesnek komoly ellenfele volt a csapat. A har­madik forduló után szétesett az együttes. Mátrai és Gas- parkovics leállt. Liptai Sán­dort állása Budapestre szólí­totta, így nem vállalta az utolsó fordulókat. Kőbán bo­kasérülése miatt a szezon kö­zepétől nem játszott. Ha eh­hez hozzávesszük, hogy Kiss munkahelyi elfoglaltsága mi­att — a ménkesi aknaüzem­nél, föld alatt dolgozik — jó­formán edzés nélkül játszotta mérkőzéseit, szinte törvény- szerű volt a gyenge szereplés. Nem egy olyan mérkőzésünk volt, ahol a kezdő hatosból ketten, vagy legjobb esetben hárman játszottak. A helyet­tesítőktől — esetenként ifis- táktól — nem lehetett csodá­kat remélni. Az edzéshiány miatt a megmaradt kulcsjá­tékosok formája is ingadozott. Gyenge szereplésünk alapve­tő oka tehát a játékosgondok­ban keresendő. Hozzájárul még a szakosztály teljes ma­gára hagyatottsága. Ezért Iß vagyok egy személyben min­denes. A gépipari szakiskola tornatermében nem fűtener.a világítás igen rossz. Anyagi gondjaink ugyan nem voltak, de csak azért, mert a mérkő­zések kiadásán kívül másra nem volt fedezet, Hangsúlyoz, ni szeretném, ezek csak hoz­zájárultak, de nem a legfőbb okai a gyeng« szereplésnek. — A sok váratlan vereség az egyéni teljesUményekM is függött. Kiknek a játékával volt elégedett? — Csak egy-egy mérkőzé­sen akadtak elfogadható tel­jesítmények. Kiemelni nem tudok senkit. Amit viszont mindenképpen megemlítenék, az az „öregek” helytállása. Hogy a csapat egyáltalán még létezik, az nekik köszönhető. Sárainak, Gallónak, Liptai Istvánnak. — Van-e esély az előbbre lépésre, vagy legalább a bent- maradás kiharcolására? — A válaszom: igen is és nem is. Igen, abban az eset­ben, ha Mátrai, Gasparkovics és Liptai Sándor továbbra is a csapat rendelkezésére áll, Kiss edzési problémáit pedig meg tudjuk oldani, s a töb­biek vállalják legalább a he­ti három edzést. Ha helyze­tünket nem tudjuk rendezni, nagyon nehezen lehet bent­maradnunk, vagy legalábbis az osztályozó! elkerülnünk. — A röplabdasport kedve­lőinek táborában gyakran beszélnek a csapat terem­gondjairól is. Mi újság a gép­ipari technikum tornatermé­ben? — Még nem kezdték el a fűtést, és a világítás felújítá­sát, pedig ezt máryőszre ter­vezték. Könnyen lehet, hogy a január 3-án kezdődő felkészü. lést ismételten hideg és sö­tét teremben kezdjük. Ha már a gondokról beszélünk, a fel­nőtt. és ificsapatunk egyaránt tornaoipőhiánnyal küzd. Az ifiknek nincs melegítőjük, még a mérkőzéseken is saját zok­nit eß tornacipőt használnak. Szóval nem rózsás a helyze­tünk. — Van-e játékos-utánpótlás? — Mostanában ismét össze­állt egy jó kis csapat. Máris vannak olyan játékosok -- Tihamér!, Tajti, Wilwerger, Szijj. Kiss, Tóth Tamás, Gré- czi, Danyi —, akik közül töb­ben is bekerülhetnének a fel­nőttcsapatba. A serdülőcsapat megszerve­zése elengedhetetlenül szük­séges lenne. A jelenlegi nyolc iflját&ios „mögött” nincs sen­ki. Hiányzik a piramis alapja. Ebből pedig már akár jövő­re is sok nehézség adódhat. — Mi a megoldás? — Sajnos, a röplabda mos­toha sportág lett a megyében. Ha az ötéves fejlesztési ter­vek során komolyan átgon­dolták volna a sportág hely­zetét, amit megtettek a sport­iskolái tagozattal az atlétiká­nál, a labdarúgásnál, a ví­vásnál, ma nem lennének gondjaink. — Hogyan Htja a város férfi röplabdasportjának jö­vőjét? ■— Mindenképpen érdemes lenne megmenteni ezt. a szak­osztályt. Legalább hároméves tervet kellene kidolgozni. Ez nem csupán STC-ügy. Az ál­talános és középiskolai szin­tű “öplafcda beindítása után, az üzemekben is fel kellene éleszteni a tömegsport kere­tén belül a sportágat. Egyszó­val szélesíteni a bázist... Az STC-n belül Is megvan a le­hetősége az előbbre lépésnek. A város röpiabdasportjónak múltja kötelez. A 24. órában sem késő még a segítség. Az STC ne a szakosztály tovább- passzolásán, sokkal inkább a talpraállítása érdekében te­gyen meg mindent! — mátyus — NCGRAü — 1982. decembei 30., csütörtök 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom