Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)
1982-12-28 / 303. szám
Kérdések — tekéről Értékelés helyett i Félidejéhez érkeztek a küzdelmek az NB Il-es női, férfi csapatbajnokságban. A bajnokság folytatásáig még néhány hét áll rendelkezésre a vezetőknek és versenyzőknek, hogy pótolják a hiányosságokat, rendezzék soraikat. Számvetést készítsenek az eltelt időszak eredményeiről, munkájáról, a jövő teendőiről. . Somoskőújfalu női csapata a bajnokság őszi fordulójában az ötödik helyet szerezte meg. — Mennyire elégedett az elért eredménnyel? — kérdeztük Oláh Erikától, a csapat edzőjétől, aki Nógrád megye első női tekeedzője. — A középmezőnyben végeztünk, s nem vagyunk teljesen elégedettek. Ügy érezzük, kis szerencsével idegenben is szerezhettünk volna pontot, pontokat. — Milyen gondok vannak, min szeretnének változtatni? — Nagy probléma az utánpótlás hiánya. Jelenlegi létszámunk — a nyolc ember — nem elegendő ahhoz, hogy gond nélkül szerepeljünk a bajnokságban. így az utánpótlás kérdésének mielőbbi megoldását elengedhetetlenül fontosnak tartom. Ezért az elkövetkező időben szeretnénk tehetségkutató versenyeket rendezni. — Milyen terveik varrnak? — A tavaszi idényben jó lenne az elért eredményünket megtartani. A Salgótarjáni Síküveggyár férficsapata a bajnokság félidejében a hatodik helyen várja a tavaszi folytatást. Az őszről beszélgettünk Jakus Lászlóval, a csapat edzőjével. — Elégedettek vagyunk az elért eredménnyel, annak ellenére, hogy dobogós lehetett volna a csapat, hiszen Budapesten, a Vasas Ikarusnál nyert mérkőzést vesztettünk el. — Mi az oka, hogy idegenben bizonytalanul szerepel a csapat? — Sajnos, felkészülési lehetőségeink korlátozottak. Nem rendelkezünk a mai i igényeknek megfelelő feHpte- lekkel. Hiányzik a ma már nélkülözhetetlen automata ál- lítóberendezés. Nem lehet ugyanúgy játszani a mi hagyományos, kézi állítású pályánkon és az automata tekepályán. Ezen csak korszerűbb létesítmény segíthetne. — Mit vár a tavaszi folytatástól? — A jelenlegi körülményeink ellenére szeretnénk a táblázat első öt helyének valamelyikén végezni. Elégtelen félévi bizonyítvány Meditáció a Nagybátonyi Bányász labdarúgóinak őszi szereplésétől Tóth Dénes megbízható teljesítményt nyújtott a középpályán. Szabó György korán megsérült. Lelkesedésének, szívósságának hiányát hétről hétre érezte a csapat. Sok ilyen és hasonló képet szeretnének látni tavasszal a Nagybátonyi Bányász szurkolói. Loch góljához a balhátvéd, Bertók gratulál. Csak a mozgás frissít! Tizenöt évvel ezelőtt még meglehetősen fura figurának tűnt az az ember, aki csak úgy egymagában futott az utcán. Még jó volt, ha csak megmosolyogták. Azóta viszont nagyot változott a világ. Különösen az Egyesült Államokban örvend rendkívüli népszerűségnek a „jogging”, azaz, a kocogás. A NewYork-i maratonit idén például Ifi ezren futották végig, mert egyszerűen nem volt több raj Lazám. A kocogás mellett azonban új mozgásigényt kielégítő szokások is elterjednek azUSA- ban. Egyre többen vezetik le felesleges energiájukat otthon. különböző segédeszközök használatával. Megnőtt az érdeklődés az olyan erősítőszerek után, amely elfér a lakásban és ugyanúgy el lehet fáradni velük, mint az utcai futással. A „taposó",almok” — végtelenített szalagán egyhelyben lehet futni —, s „kondi-kesékpár" számlálója méri a pedálozással megtett kilométereket —, s a szintén kevés helyet igénylő „evezőgépek” ma már az amerikai lakások állandó tartozékai lettek. Tíz éve ezeket az erősítőgépeket a sportolók és a versenyzők rendszeresen használják, elsősorban a monoton edzések színesebbé tételéhez, de most az egyszerű emberek körében is egyre népszerűbb — mondja Biti *ran- tham, az aerob sportkutatásokkal foglalkozó dallasi intézet vezetője. Ken Wilson már 22 éve foglalkozik erősítő segédeszközök eladásával, de, míg korábban kizárólag csak kórházak és gyógyfürdők vásároltak tőle, három éve rengeteget ad el egyéneknek is. — Az embereknek nincs idejük, hogy valahol, valamelyik parkban, vagy az utcán futkározzanak, amikor otthon, is el tudják végezni a hasonló gyakorlatokat. Ráadásul sokkal kisebb a sérülésveszély, nem lép bele egy lyukba, nem harapja meg egy kutya, nem lélegzi be a járművek széndioxidját és nem okoz problémát az időjárás, ami pedig nagyban befolyásolja még a fanatikusokat is. A 31 éves dél-afrikai Malcolm Mentor a közelmúltban nyitotta meg Dallasban ,„Busy Body” elnevezésű áruházát, amely elsősorban erőnléti sporteszközök 'eládSsáVal foglalkozik. — Eddig is rengeteg házi használatra készült sporteszközt adtunk el. Az érdeklődés minden képzeletünket felülmúlja. Ügy látszik, az emberek rájöttek arra, hogy csak mozgással őrizhetik meg frisseségüket ebben a rohanó világban. a jövő reménységei Páston .. •: Évek óta megszokott eseménye a | vívósportnak, hogy karácson}} és újév között megrendezik a fiatalok nagy találkozóját, a korcsoportok viadalát. Kezdetben még „csak” seregszemle néven, szerepelt ez a több napos verseny, de tizedik esztendeje már hivatalos sportiskolái bajnokságnak számít, s ezen a jövő reménységei adnak számot ' tehetségükről. Az idei verseny kedden 10 órakor kezdődik Budapesten, a sportcsarnok vívótermében, s csütörtökön fejeződik bé. A kiírás értelmében három korcsoportban (13—14, 15—16, A PAP lengyel hírügynökség idén is elkészítette körkérdését, hogy kik voltak az év legjobb sportolói. Húsz hírügynökség munkatársai 19 országból 55 sportolóra adták le voksukat, s az első helyre az angol tízpróbázó Daley Thompson került, aki a maximálisan elérhető 200 pontbój 166-ot kapott. A további sorrend: 17—18 évesek) indulnak a fiatalok. az első kettőben fiú- és leánytőrben és kardban, a harmadikban már párbajtőrben is. összesen tehát tíz sportiskolái bajnokot avatnak. Az előkészületekről Rá- 'be Gusztáv, a Magyar Vívó Szövetség szakfelügyelője többek között ezt mondta. — Mindig óriási az érdeklődés a verseny iránt, ezért maximálni kellett az indulói létszámot. Az országban 19 vívó sportiskola működik, egy-egy, legfeljebb 39 fiatalt szerepeltethet, s áz is kikötés, hogy minden vívó csak egy fegyvernemben indulhat. 2. Marita Koch (NDK, atléta) 148, 3. Paolo Rossi (olasz, labdarúgó), 111, 4. Vlagyimir Szalnyikov (szovjet, úszó) 85, 5. Ulrike Meyfarth (nyugatnémet, atléta) 82, S. Bernard 'Hinault (francia, "kerékpározó) 62, 7. Erika Hess (svájci, síelő) 60, 8. Bérit Aunli (norvég, síelő) 49, 9. Michael Gross (nyugatnémet, úszó) 39, 10. Petra Schneider (NDK, úszó) 28. Hozzávetőlegesen 500—600 résztvevőre számítunk, kedden kezdenek a legfiatalabbak. szerdán következnek a 15—16. csütörtökön a 17—18 évesek. A jelenlegi magyar élgárda tagjai közül kik tűntek fel ilyen seregszemlén? — A mostani juniorválogatott valamennyi tagját láthattuk ezeken a versenyeken, de a felnőttek között is többen akadnak, akik itt Hívták fel magukra a figyelmet. Csak egy nevet akarok most említeni: Bujdosó Imre, az idei világbajnok kardválogatott tagja is innen indult sikerekben gazdag útjára. Meggyőződésem, hogy a szakemberek most is sok ügyes gyereket láthatnak majd, s aztán a legfontosabb, hogy meg is tartsák őket a vívósportnak. A sportiskolái bajnokság szabályzata értelmében minden évben más klub a rendező. Idén a Bp. Honvéd a házigazda. Kiesett Grazban a nemzetközi teremlabdarúgó tornán, (az első négy helyezett között 600 000 schillinget osztanak ki) a Rába ETO csoportjából nem tudott továbbjutni. A magyar bajnok egy-egy győzelem és vereség után — 5000 néző előtt — Steiermark csapatával játszotta soron következő mér. kőzését és 2—1 (0—1) arányban alulmaradt. Az egyetlen gólt Hannich szerezte. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a győriek neheMAGÉV Kupa másodszor Decetnber 29-én immár má- gyei Élelmiszer-kiskereske- sodik alkalommal rendezik delmi Vállalat, valamint a meg kispályás labdarúgásban házigazda salgótarjáni MAG- a MÁGÉV Kupát. Ä salgótar- ÉV — küzd a helyezésekért, jáni városi sportcsarnokban 10 A tavalyi győztes, a salgótar- órai kezdettel négv csapat — a jáni MAGÉV, idén szeretne Galgavidéke ÁFÉSZ, a mis- ismételni, másodszor is el- kolci MAGÉV, a Nógrád me- nyerni a kupát. / ,,Leg,r-jobbak A bajnokság úgy kezdődött, hogy sima lesz az út. Győzelem otthon, idegenben Micsoda egetverő lelkesedés! Három hétig.. Mert ami a 22. sz. Volán ellen történt, azt jobb elfelejteni. Kihagyott 11 -es, 0—0-ás állásnál a 9. percben, aztán helyezetek tömkelegé. És amint az lenni szokott, győz az ellenfél. Ettől kezdve a Nagybátonyi Bányász NB Il-es labdarúgó- csapatának mérkőzéseit váltakozó szerencse kíséri. Egyenetlen a csapat teljesítménye. A győzelem még hazai pályán is ritka vendég, nem még idegenben. Onnan egyszerűen — kivéve az első találkozót, a Salgótarjáni TC ellen — még pontot sem Sí- Terült hozni, nemhogy pontokat. Mi van? Mi történt? Nem akar a csapat benn maradni az NB II-ben? Vagy netán nem engedik, hogy bent maradjon? — indult el hólabdaként a mende-monda. s tart azóta is a jól és a még jobban értesültek szócsatája. Döntnökök e párbajban ugyan nem lehetünk, de megpróbálunk választ adni a kérdésekre. NEM A MELLÉNY SZŐKÍT A szakosztály vezetése 18 pont megszerzését iűzte ki célút az őszi szezonban. Ez reális elképzelésnek mutatkozott az újonc csapat számára, hiszen az elérhető pontoknak még a felét sem jelenti, ugyanakkor alapul szolgálhat a további küzdelmekhez, a bent- maradáshoz. A csapat ezzel szemben 36,8 százalékos teljesítményt nyújtott. Négy hazai és egy idegenbeli győzelemmel, négy hazai döntetlennel 14 pontot gyűjtött. Közben szépen bejárta a táblázat lépcsőfokait, a legmagasabbtól az utolsó előtti helyig. Az NB II. 19. helye bizony fiaskó mindenkinek: vezetésnek, edzőnek, csapatnak egyaránt, nem is említve a szurkolókat. A Bányász — tessék végiggondolni az összeállítását — jó képességű labdarúgókból áll. Az NB II-ben már — egy-két kivételtől eltekintve — mindenki játszott, sőt a csapat fele futballozott az a Győr zen tudták elviselni a vereséget, két perccel a találkozó befejezése előtt Szentest és Hannichot tettlegességért kiállították, s ezután szerezték az osztrákok a győztes gólt. A mérkőzés lefújása után a levonuláskor Hajszán megütötte dr. Kapl játékvezetőt, amiért feljelentették. A tornán az Innsbruck, a Sturm Graz, a Grazer AK és NB I-ben is. A tapasztalattal, a tehetséggel tehát nincs baj. Ml lehet akkor az ok? Ugyanaz, mint két esztendeje, amikor hosszabb alsóbb osztályú szereplés után került fel az együttes, és a siker többeknek a fejébe szállt? Nagyobb volt a mell, mint amilyent elbírt a mellény, s szétszakadt, s „kipukkadt” a csapat is. Most nem erről van szó? A mellény senkit sem szorít, hiszen minden poszton — a középcsatárét kivéve — két, többé-kevésbé azonos, de mindenképpen hasonló képességű labdarúgó áll készenlétben. A baj a pszichikumban, a csapat körül kialakult, uralkodó szellemben keresendő! REMEGŐ ■i LÁBAKKAL A Nagybátonyi Bányász kis híján teljesítette őszi tervét. Közepes teljesítménnyel. Igazán rosszul kevés mérkőzésen játszott; például a Sopron, a Bauxitbányász, a Kazincbarcika ellen. Még a több gólos, súlyos vereségek alkalmával is egyenrangú ellenfél tudott lenni a mérkőzések jelentős részében. Mindig adódott azonban valamilyen rövidzárlat, amely összeroppantotta a csapatot. „Lepkézett” a kapus, könnyelműsködött a védő, száz- százalékos gólhelyzetekben hibázott a csatár, (A bírói működés sem volt mindig kifogástalan, ez azonban nem témánkhoz tartozik). S igy születtek meg a vereségek, „mentek el” tervezett pontok, például a Debreceni Kinizsi, az Ózd, a Keszthely, a 22. sz. Volán ellen. Pedig a mérkőzéseken a Nagybátonynak volt több helyzete, lehetősége a győzelemre. A játékosok azonban döntő pilllanatokban hibáztak. Elég lett volna egy apró testesei, milliméterekkel pontosabb irányzék, egy leheletnyivel nagyobb lövőerő, és a kapus tehetetlen. De nem, még a legrutinosabb játékosok is képtelenek voltak a megfelelő koncentrációra. Ezért maradhatott ki — a gólhelyzetek mellett — négy tizenegyes. Nemcsak fizikai erő, hanem lelkierő nélkül sem lehet ma már eredményesen futballozni. A remegő lábak, a görcsös igyekezet az önbizalom ■ hiányának egyéni és kollektív következményei. Felbátorítják az ellenfelet, „harapóssá”, vállalkozóbb kedvűvé teszik, s végső soron eredményesebbé. Ezért vihettek el pontot, pontokat olyan együttesek Nagy- bátónyból. amelyek aligha számítottak rá. A nézőknek lehangoló volt végigkövetniük csapatuk lassú, morális széthullását, amely sajnálatosan korán következett be. Kezdődött szeptember elején, a Sopron elleni meccsen, s tartott — a kisebb- nagyobb nekibuzdulások ellenére is — a szezon végéig. KI ADHAT ÖNBIZALMAT? A Nagybátonyi Bányász számára most ez a legfontosabb kérdés. Ugyanezt természetesen kérdezhetnénk másképpen is, a lényeg mindig egy marad: képes lesz-e a csapat talpra állni, elkerülni a kiesést? Ha a sportkör és a szakosztály vezetése őszintén, nyíltan szembe néz a problémákkal, akkor elképzelhető. Ez azonban nem csekély feladat/ Átfogóan érinti a szakosztály egész életét, az egyes játékosoktól kezdve a szakmai munkáig, s magában foglalja még a közönséget is. Jelenleg — a tapasztalatok szerint — nem uralkodik igazi, egészséges versenyszellem a csapaton belöl. Az utóbbi hetekben nemegyszer fordult elő, hogy -jó formában levő labdarúgók kispadról kír.lód- ták végig társaik vergődését. A cserék sem mindig voltak szerencsések. Mindezek nem ösztönzik a labdarúgókat, mert arra következtetnek belőlük, hogy beállításuk a formán kívüli dolgoktól függ. Közömbösekké válnak. Aztán, ha mégis bekerülnek a csapatba, egy-egy tapintatlan, netán igazságtalan „fejmosás” után önbecsülésüket is elveszíthetik. A lélek könnven romló szerkezet, óvni, erősíteni kell, s egészségesen bravúrokra képes. A játékosok önbizalmát elsősorban a szakmai, szakosztályi vezetésnek kellene visz- szaadni. Kulturált, emberi szóval, a salát, egészséges hit irányt, példát mutató erejével. De tennivalók hárulnak a közönségre is, amelyik egve- lőre jobban tud legorombíta- ni. mint harcra tüzelni. Az értő közönség — no. nem a végtelenségig — türelmes is, vesztettnek látsző helvzetekben sem fordul el csanatától, hanem akaratával, lelkesedésével győzelmi hitet, lendüle+et ad, s a végsőkig hajtja, űzi kedvenceit. VÁLTOZATLAN CÉLLAL A Nagybátonyi Bányász helyzete a nehéz körülmények ellenére sem reménytelen. A cél — jelentette ki határozottan Kiimó István, a szakosztály elnöke — továbbra is a bentmsradás. Ehhez megvannak a tárgyi, személyi feltételek. A Bányász idény közben kapust igazolt. Szabó György középpályás meggyógyult, Vágó Attila középpályás-center leszerel és visszatér az együtteshez. Egy csatári, piég szeretnének igazolni Hogv mi lesz aztán tavasz- szal? Majd elválik. Annyi bizonyos, nem lesz könnyű teljesíteni a célt. Mert nem egy-két emberen, hanem sokak harmonikus együttműködésén múlik. Sulyok László a Steiermark került az elődöntőbe. | NÓGRÁD - 1982. decembet 28., kedd 7