Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-15 / 294. szám

Játékpiac — karácsony előtt Nehéz a választás A z idén elhatároztam: nem hagyom utolsó pil­lanatra a karácsonyi bevásárlást; így már novem­ber végén nyakamba vettem a várost. Hiába igyekeztem azonban elkerülni az ünnep előtti:tumultust, nem sikerült. Nem voltak még ugyanis az üzletekben a slágernek szánt import játékok; a Lego-készle- tek, a különleges modellek, a matchboxok. Igaz, jó néhány maszek butikban felfedez­tem — az állami üzletek-árai- nál 30—40 százalékkal drá­gábban — a szinte egész év­ben hiányzó Lego-építőket. Ezek jó része még a tavaly behozott készletből származ­hatott, ugyanis egyszerűen esak áthúzták a boltokban «eltüntetett árat, s átírták drágábbra. Az áUamtf üzletek polcai «oskadásig vannak játékok­kal, mégis nehéz a választás. De nem a bőség zavara mi­att A felnőttek olyan játé­kot szeretnének venni, amely nemcsak gyönyörködtet, ha­nem szórakozva tanít, fejlesz­ti a gyermek képességeit A kisgyermek játékain keresztül ismeri meg a világot, alkot képet a felnőttek életéről. Né­ha kapható például kis kony­ha, esetleg fürdőszoba, „ahol” a gyermek eljátszhatja a fő­zést, a fürdetést, de nincsen iskola, óvoda, vagy éppen babaszoba, pedig mennyi-álet- kép felelevenítésére adna le­hetőséget. Viszont nagy a bő­ség mindenféle plüss- és mű­szőrme állatokból. Sok szülő akkora játékot vesz, mint a gyermekük, aztán csodálkozva látja, hogy a drága holmi el- «taíxrat hewer- Pedig nincs vrrtt. csodáikéért azon, ha a ■méteres macát a kétéves kicsi nem tudja emelgetni, s helyet­te inkább a fakockákból épít várat. Feltéve, ha lehet fa­kockát kapni; mivel az is a hiánycikkek között szerepel. A kislányok kedvencéből: a sító, járó, beszélő és hajas babákból az idén gazdag a választék. NDK, szovjet, bol­gár, román és hazai babák közül ' hét válogatni. Az egé­szen kiknek azonban nem könny ű ajándékot találni, hi­szen például olyan egyszerű játék, mint. csörgő, nem kap­ható. No és mi a helyzet a társasjátékokkal? A zöme többnyire egy kaptafára ké­szül: a dobókocka alapján kell előbbre lépni, s az a győztes, aki előbb ér célba. A mai gye­rekek nem szívesen játszanak a szánté azonos szabályokra épült játékokkal. Az idén az okosabb játékok közé tarto­zik, s némi fejtörést is igé­nyel a Krónika nevezetű tör­ténelmi és a Trikolór föld­rajzi játék. A konstrukciós és építójá- tékokból még mindig igen gyér a kínálat. A műanyag építőjátékok közül immár több mint egy évtizede a Já­vát és továbbfejlesztett vál­tozatát, a Modult vásárolják szívesen a szülők. Természe­tesen vennének Legót tó, amely számtalan variációra ad lehetőséget, de hát ahhoz nem könnyű hozzájutni. A já­tékpiac igazi újdonsága a rá­dióirányítású, változtatható sebességgel működő autó és a Számlogika nevű játék, amellyel egyenleteket lehet megoldani. Megérkeztek a legújabb NDK vasútmodeilek is, amellyel nemcsak a gye­rekek, hanem a felnőttek is «»vesén játszanak. El kell ismerni, az idén a kirakatok az előző esztendők­höz képest színesebb, változa­tosabb képet mutatnak. Egyik oka, hogy a hazai játékgyár­tás állóvizében vihart kavart a bűvös kocka, megjelenése Rubik Ernő sikerén felbuz­dulva ötletemberek, keres­kedők, gyártók igyekeztek meglovagolni a játékpiaci konjunktúrát. Hosszú ideig a magyar vállalatok csak mel­léktevékenységként foglal­koztak a játékkészítéssel. Mió­ta kiderült, hogy játékból is lehet pénzt csinálni, nem egy vállalat fő profilként válasz­totta gyártásukat. Logikai já­tékokat tudunk készíteni —, de ez még kevés az üdvös­séghez. Gyermekjátékokat — csakúgy, mint bármi mást — jót és szépet érdemes készí­teni. Jó néhány iparművész kísérletezéséről, a játékgyár­tásban való közreműködéséről sokszor szólt a sajtó. Az ered­mény azonban mindeddig el­maradt, mert nem akadt vál­lalkozó a kivitelezésre. Bi­zony fáj az ember szíve, ha látja a fakó színű, rosszul megmunkált — „a gyerek­nek így is jő’> elven készülő játékokat. Szerencsére ezek száma az utóbbi időben csök­ken. A z esztétikus, szemet gyönyörködtető, az agyat gondolkodásra késztető, fejlesztő játékok nemcsak idehaza, hanem kül­földön ie keresettek. Gyártá­suk azonban komoly felké­szülést, drága gépeket, szak­értelme* követel. Mégis érde­mes erre beruházná a várható haszon, c talán még inkább gyermekeink érdekében. B. Mezei Éva Cgyöttműkődők: a gyár és a tsz Falun készül az exportalkafrész — Somogy megye termelő­szövetkezeteinek többségében i gyekeznek úgy megszervezni a kiegészítő tevékenységet hogy egyaránt növelje a fal­vak lakosságmegtartó képes­ségét és a gazdaságok bevéte­lét. Az idén a megyében újabb tizenhat termelőszövet­kezetben indult be huszonegy­féle kiegészitő tevékenység, többségükben könnyűipari s gépipari termékek gyártására, s ezzel nyolcszáz embernek teremtettek egész éven át ke­reseti lehetőséget. A somogyi gazdaságokban az iskolatáskától a frottír­törülközőig, a harisnyától az elektronikai eszközökig, a műanyag alkatrészekig, több mint százféle terméket állí­tanak elő, nem keveset ex- portminőségben. A megye termelőszövetke­zeteiben működő ipari és ki­egészitő ágazatokban foglal­koztatottak száma meghaladja az ötezret. Melléküzemeik ré­vén a téeszek az idén min­tegy kétmilliárd-háromszáz­millió forint árbevételt köny­velhetnek el, nyereségük há­romszázhatvanmillió forintot tesz ki, aminek húsz-har­minc százalékát az üzemek fölszereltségének technológi­ai színvonalának javítására, kétharmadát pedig az alapte­vékenység — a mezőgazdaság — fejlesztésére használják lel. Orvosolt üzemegészségügy Jártak-kettek a vendégek a salgótarjáni öblösüveggyár üzemorvosi rendelőjében, megcsodálták a diagnosztikai táskát, a modern műszereket, a fogászati rendelőben pedig Kemerovo megye főigazgató főorvosa megjegyezte; „Aho­gyan önök az egészségügyi ellátást megszervezték, az egyszerűen csodálatra méltó és mindenképpen követni kell nálunk, a Szovjetunióban is. Hallotta eme kijelentést a megye üzemegészségügyét irányító főigazgató-helyettes, és szemvillanásából arra kö­vetkeztettem, hogy valószínű­leg neki is eszébe jutott az a csaknem fél évtizeddel ezelőtt folytatott beszélgetés, mely­nek tárgya a megye üzem­egészségügyi helyzete volt. Engedtessék meg, hogy fel­idézzünk néhány gondolatot eme beszélgetésből! Megvál­tozott a megye iparának szer­kezete, új üzemek, gyárak lé­tesültek. Az iparban dolgozók száma állandóan emelkedik. Ezzel kellett lépést tartania, ehhez a megváltozott helyzet­hez kellett igazodnia az üzem­egészségügyi ellátásnak is. Ám a jelentések, számadatok alapján, akkor öt évvel eze­lőtt be kellett vallani, hogy e területen csak kezdeti ered­mények születtek. A főfoglal­kozású üzemorvosok száma növekedett ugyan, de még mindig sok volt a betöltetlen állás, mivel az üzemorvosi te­endők nem tartoztak a nép­szerű orvosi munkahelyek kö­zé. Hogy miért? Elferdült véle­mény akadt bőven; „Ha vala­ki üzemorvos lesz, előbb utóbb beszűkül, nem biztosí­tott a szakmai fejlődése, nincs előtte perspektíva... Nem kell ahhoz egyetem, hogy va­laki nap mint nap vérnyo­mást mérjen, beutalót írjon... rossz a rendelők felszereltsé­ge, műszerezettsége.. E felfogások teljesen torzak és hamisak. Az üzemorvos rendkívül összetett feladatok­kal kell, hogy megbirkózzék, rengeteget kell tanulnia. Ez már az egyetemen elkezdődik. Egy jelölt például hat év alatt tud szakvizsgát tenni üzemor­vostanból. S ha bekerül a gyárba, nem elegendő a ren­delőben üldögélni és várni az ajtó nyílását. Aki felelősség­gel, jól akar dolgozni, annak naponta ki kell mennie az üzembe, ismerkedni a munka- folyamatokkal, felmérni az egyes üzemrészek ártalmait, káros hatását. Mint ahogyan teszi azt többek között a sík­üveggyár üzemorvosa, (mel­lesleg a Szovjetunióban szer­zett diplomát), aki elmondta, hogy őt mamár nem csupán fehér köpenyes orvosnak, de műszaki, gazdasági dolgokban jártas szakembernek is te­kintik a gyár vezetői, dolgo­zói, S ebből máris adódik a kö­vetkező gondolat, mégpedig az, hogy egyedül, elszigetel­ten csodákat tenni nem lehet. Rendkívül fontos az üzem­orvos és a gyár vezetőinek, egészségügyi aktíváinak szo­ros kapcsolata. A KÖJÁL munkaegészségücyi vizsgála­tain túl igénybe vehetők az adott üzem vöröskeresztes ak­tívái, a munkavédelmi őrök', akik a balesetek elhárításá­ban, a biztonságos körűimé^ nyék megteremtésében se si­ketnek. Talán a legfontosabb a kapcsolatteremtés az üzem vezetőivel. A jó viszony, az üzemi négyszögben való rész­vétel nagyban hozzájárul a tárgyi feltételek javításához a dolgozók bizalmának növe­léséhez. Jártak-keltek a vendégek az öblösüveggyár üzemorvosi rendelőjében, megcsodálták a látottakat, a bennfentesek pe­dig gyors számvetést készítet­tek önmagukban az eltelt öt esztendő eredményeiről. Ar­ról, hogy ma már 55 fő-, il­letve részállású üzemorvos, valmint egy üzemegészségü- gyl szakrendelés látja el a megye 51 üzemét, amelyek között igen sok a nőket fog­lalkoztató munkahely. A megelőző tevékenység, a munkaalkalmassági vizsgála­tok, a foglalkozási megbete­gedések gyógyítása. mind- mind a hatáskörükbe tartoz­nak, de néhányan táppénzbe­vételi jogkörrel is rendelkez­nek. Mi kell a színvonalas egész­ségügyi munka megteremté­séhez? Elsősorban a személyi és a tárgyi feltételek biztosí­tása. Ami a tárgyi feltétele­ket illeti... Egyre több gyár, gazdasági egység döbben rá arra, hegy dolgozói egészségé­nek védelme, a saját, a nép­gazdaság érdeke. És a szemé­lyi feltételek? Egyre több or­vos látja be azt, hogy üzem­orvosnak lenni nem presztízs­veszteség, ellenkezőleg, a sok­irányú fejlődés, az univerzá­lis ember kialakulásának biz­tosítéka. Kiss Mária A mcjrye egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt óvodája a salgótarjáni Arany János úti intézmény, ahol jól felkészült, szakképzett óvónők foglalkoznak a kicsinyekkel. — Kép: Gyurkó — ¥ Vendégségbe menni jó, iga­zi kikapcsolódás. Az ember elé teszik az ételt, s italt, de a környezet- és levegőválto­zás sem csekélység. Különö­sen így van ez, ha a hegyek lakója utazik az Alföldre, vagy éppen a síkságon élő em­ber keresheti meg a maga­sabban fekvő vidéket. A pihe­nésnél azonban talán még többet ér az ismeretszerzés, a születendő új barátságokról nem is beszélve. • Erre példa az a néhány nap is, amikor nógrádi vadá­szokat kísérhettem el Csong- rádra, a vizek partjára. Mi mással fogadhatnák itt. az embert, ha nem hallal. A megérkezés utáni pillanatok­ban pontyhalászlé (Erdei Fe­renc receptje szerint elkészít­ve) és roston sült törpehar­csa a menü, a kiadós étkezés után pedig rögvest indulunk a vízhez. A sietség magyarázata roppant egyszerű: a jobbára vaddisznóhoz szokott hegyi ember várja a vízivaddal való találkozást. A szokatlant, a különöst. A Vidrénél vagyunk —> mondják a vendéglátók, ami­kor a puskások elfoglalják a helyüket, körben a nádas szé­lében. Egy darabig csend van, aztán surrogni kezd valami a levegőben és a csöndben öb­löset pukkan egy fegyver. S ettől kezdve nem hiszek a szememnek, fülemnek. Negy­venes, ötvenes rajokban húz a vadkacsa, megállás nélkül szól a fegyver. Jómagam egy helyi vadász mellett bújok a nádba, figyelem az esemé­nyeket. Számolom közben az üres patronhüvelyeket. Na, az én emberem sok kárt bizony nem tett a félelmetesen gyors röptű kacsákban, merthogy pár perc alatt leadott tizenkét lövést, anélkül, hogy egyetlen szárnyas is a földre bukott volna. Egy darabig csend van, aztán surrogás, négy kacsa húz magasan az ég alatt. Any- nyit már tudok, hogy apró testű csörgőrécék, ezeket on­nan bizony, le nem hozza egyetlen lövés sem. A szom­széd leállásból ekkor dörre­nés hallatszik, s már-már könnyelműnek minősítem a vadászt, amikor az egyik csör­gő kiválik a többi közül, egy­re ereszkedik, s talán két-há- romszáz méterre a földre bu­kik. Spongyát rá, ez a zsák­mány már nem kerül kézbe. Sötét van már, amikor a megállapítás elhangzik: min­den nógrádi vadász megmen­tette a becsületét, meglőtte a maga kacsáját. Az aggatékra pedig oda került az a bizo­nyos, messze földre bukott csörgőréce is. Nem kellett hozzá csak az hogy megér­kezzen dr. Lehoczky Gábor, Csongrád város főorvosa Raff névre hallgató vizslájával. Fennhangon dicsérjük a'sö­tétben a kiváló kutyát, amikor magasan vonuló vadlibacsa- pat félreismerhetetlen hang­ját halljuk az égről. — Most vonulnak be a le­gelőről a tömörkényi tavak­hoz. — halljuk a vendéglá- — Holnap megnézzük. hoz. — toktól. Micsoda élmény a hegyvi­déki embernek: végigsétálni a szabályos halastavakat el­választó gátakon. A töltés te­tején keskeny nyomtávú sín­nek. Egy hatalmas V alakban talán több száz is vonul, elké­pesztő ricsajt csapva, csak­hogy nincs az a fegyver, amely elérné őket. Pár perc múlva azokra gondolok, akik a hegyvidéken kiszaladnak a ház elé, a vo­nuló vadlibák hangját hallva. Itt talán millió is van az égen, a csendet mégis csak egy-egy fegyverdörrenés töri meg. Vizek partján pár halad, magyarázatot pe­dig Domián Alberttól, a Ha­lászati Termelőszövetkezetek Országos Szövetségének tit­kárhelyettesétől kapok. — Ezen hozzák a takar­mányt a halnak. Csónakokba rakják, a szétnyitható ,alján pedig az etetőhelyre eresztik. A következő pillanatban megtudom, a vízivadnak meny­nyi esze van. Mutatják, hogy hol a határ, melyik töltéstől védett a tavak területe. Nem hiszek a szememnek: a „lőhe­tő sávban” tükrösen tiszta a víz felszíne, a védett részen pedig. .„Ezt igazán látni kel­lene! Ezer... ötezer... tízezer..., ki tudja, mennyi szárnyas a vízen háboríthatatlan békes­ségben, hangjuk messzire hangzó gyönyörű muzsika. De a vadlúd most a lé­nyeg, azt várjuk izgatottan. A töltés szélébe, a nád rejteké- be húzódva várjuk, s a szür­külettel együtt meg is érkez­— Tiszta a levegő és ma­gasan húz a geggencs — mond­ja Palásthi József gépcsoport­vezető. — Köd kellene, egy kis köd. Akkor közelebb hú­zódna a földhöz, vízhez. A „geggencs” meg jön sza­kadatlanul a rizsföldekről, a búzavetésekről. Laikus szem­mel kérdezem: nem oda kel­lett volna menni? — Ott sem könnyebb a va­dász dolga. Ezrével legelnek ugyan, de az öreg gúnárok éberen vigyáznak. Elég egyet­len gyanús mozdulat és ha­talmas robajjal már menekül is a sok ezernyi vadlúd. A zsákmányt most könnyű számba venni: egyetlen vad­lúd nem sok, annyi sem ke­rült terítékre. Talári jó adag szemtelenséggel, de mondom is Busa Jenőnek, a tiszaalpá- ri halászati termelőszövetke­zet főkönyvelőjének: — Nem üzentétek, hogy lét­rát is hozzunk. — Létrát? — Igen. Hogy „felérjék” va­dászaink a vadludakat. 3 Az Alföldön vendégesked­ve, nem maradhat ki a vadá­szatból a fácán sem. Mi ta­gadás, jóval több itt az apró­vad, mint a nógrádi dombo­kon, bár Csongrád környé­kén sem „fenékig tejföl”. A fácánhelyzet értékelését hall­gatom, s eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt egy Szolnok környéki parasztember azt mondta nekem: „Két isten kellene az alföldi embernek. Az egyik adná a vizet, a má­sik meg elvenné”. Mikor mi volna a kívánatos, lévén aszály, vagy árvíz. Azért hozom a régi emléket szóba, mert dr. Bodor János vadász­társasági elnök ezt mondja: — Kevesebb a fácánunk a kelleténél. Szerintem azért is, mert a csibe nem jut mindig vízhez. Mindenesetre most a nevelőhelyek környékén nor- tonkutakat íúratunk, a csöve­ket már be is szereztük. Nyúlhajtás, a végeláthatat­lan rónán. A sorban ott van a gépcsoportvezető, a segédmun­kási az orvos, a traktoros, ■ vezérőrnagy, a tsz-tag. Látom, sorra a nógrádi ven­dégeknek engedik a lövést. S, amikor két-három nyulat meg­lőttek, a főorvos leveszi a vendég traktoros válláról: — Majd én viszem. így könnyebben tud lőni 5 Harmadik nap, kora este. Indulni kellene már haza, de betoppan egy vadászházas­pár. A feleség elállja az aj­tót. — Addig bizony egy tapod­tat sem, amíg hozzánk is el nem jönnek legalább egy fél órára. Két óra múlva felbúg a mo­tor, a csomagtartóban ott van kóstolónak néhány alföl­di fácán, meg egy prepará­lásra méltó gyönyörű tőkésré­ce. Az emlékek és élmények pedig kinek-kinek az emléke­zetében. S az éjszakai sötét ország­úton talán nem véletlenül jut eszembe: a vadászat kapcsán jobbára a gazdasági jelentő­ségről beszélünk. Holott az országjárásra is ösztönöz, meg a barátságoknak is forrása. Kelemen Gábor ] NÓCRÁD - 1982. december 15., szerda 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom