Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-13 / 267. szám

egifjabb szobrásza később egyetlen hölggyel fo- , gyasztott, örömét megosztandó. Az előző nap s az éjszaka repülőké: verdeső kabát- —Ne — morogta csalódottan múltával, hajnalban, a király szárnnyal, meg-meglibbenő a király legifjabb szobrásza, legifjabb szobrásza elégedet- ingnyakkal tesz egy kört a Nem egyensúlyozott. Leült a ten haladt hazafelé. Részegen szakadék fölött, vagy kettőt, korlátra, lábával a járdára tevének örömteli fogadtató- amíg csak kedve tartja. Elkép- támaszkodott. Űjra eljátszotta sától, és a fogadtatást követő zelte, s érezte a hajába túró, a tegnapi napot, az éjszakát, e"r.s rajnai boroktól, amelyet bosszús szelet, hallotta a sirá- legvégül az indulást, és nem előbb a király környezetéhez lyok féltékeny vijjogását. tartotta egyértelműen bizo­tartozó urakkal, hölgyekkel, nyitottnak, indulása méltó- Tud°kéSe riss szé- volt-e a kirá1^ leSífjabb * «1 ..irt legtehetségesebb szobrászához, retőjét, akitől indult, es aki- Határozottan úgy érezte, lágy Az utcát a szakadéktól el- nek szerelmét ugyan szokatla- volt> puha> gyenge és ügyefo- vá'asztó betonkorláton egyen- «ul szenvedélyesnek találta az gyott> mint egy harmadik se- gúlyozott, rikoltozott, hahotá- e'ső éjszakákhoz hasonlítva, de zott, néha hatalmasat üvöltött, érdekesnek is, és rutinosnak, _ gs ha nem 5s £n vagyok karját, mint a kötéltáncosok, látszólag zsenge kora ellenere. a kfrájy iegifjabb és legtehet- kitárta. Egyszer-egyszer meg- Rekedt volt a nehéz borok- ségesebb szobrásza?! — tű­billent, de úgy vélte, ő a ki- ^1, az egész napi idegességtől, nődött, keserűen tapasztalva, rály legifjabb és legtehetsége- nem tudhatta, tervét elfogad- nadrágján át hűti hátsó ré- sebb szobrásza nem zuhanhat a király, vagy esetleg szét a beton. — Még ez is,., le. nincs démon, mely letaszít- felsággvalázás vád iával lecsu- Ha én volnék, viselkedésem hatná! hatja — mindkét lehetőség nem tartalmazna ennyi kivet­Híába ordított a sötét, haj- fennállt, —, ő pedig reszketett nivalót. Hogyan is? — mor- nali utcán, senki nem ébredt a félelemtől a palota alatti fondírozott. Visszaérkezett egy hangjára. Az utca másik fe- pincékre, katakombáikra gon- korábbi gondolat: Nem esik lén sötétlő házak munkásai- dolva. le! — Én nem zuhanok le! Ha nak, fiataljainak kurjongat-. l._ a király legifjabb és legtehet­hatott, ők éppen pihent olda- ~ H^’tod3Sn „ séSesebb szobrásza vagyok, lukra fordultak, még egyet az a / ’ repülök egy kört! óra csörgése előtt, öregebbje sóhajtott, mert tudta, okosab- sétáit néhány métert, amíg pedig - megszokva a közeli adás "eíykt6-0^ kiráí? leg- eldb"tötte: elképzelhetetlen bárok hazatérő vendégeinek “b és legtehetségesebb ennel lgaZlbb Probateteb nagy kedvét nyitott szem- “Xászae^zere^Xtt ölem Kikapart egy cigarettát de mel a meleg dunna alatt ma- gjavei visszadugta dobozába. Majd radtak, bámulták a mennye- " ha leszáll, akkor dohányzik, zeten játszó árnyékok közt — Hm ,— horkantotta a ki- Lehet, zavarná a repülésben, sötétlő múlt egy-egy jelenetét, rály legifjabb és legtehetsége- És a madarak sem dohányoz- Eszükbe nem jutott volna, sebb szobrásza, kissé ingerül- nak, ennek pedig oka van. hogy kitekintsenek, és megfi- ten. Abban bízott, az ered- Fellépett a korlátra, rúgód- gyeljék a király legifjabb és mény, e káprázatos hölgy pa- zott egyet-kettőt, hogy az" el- legtehetségesebb szobrászának lotából való elcsábítása, sze- rugaszkodást begyakorolja, egyensúlygyakorlatát, mert ők mélyes varázsának tudható be. a- „lAap'rlet­tudták a titkos, ezért izgal- - Hm! - horkantotta immár ten ^gyorgoU tdősebb pálya- mas dolgok csendben törten- halkabban. - Vegtere is min- társain J akíknek soha eszébe nek, vagy pedig olyan csata- dennek eljön az ideje a rész- nem jutott vol h az iga_ zajjal, hogy a kornyékén sen- eredmények feltétlenül megbe- zolástj a bizonyítékot ne kri- ki álomban nem maradhat. csülendok... tikusoktól, dilettáns nézőktől, De haragosan öltözött, in- hanem magától a természettől A király legifjabb szobrá­sza nem csodálkozott volna dúlt. nagyon, ha elrugaszkodva a , — Hazavigyelek? — kér- korláttól, karja kitárva, lábak dezte bűbájosán a hölgy, érez­összezárva, mint a sárkány- ve az elkövetett hiba súlyát. Vadász Endre kiállításáról • A szegedi születésű Vadász járt — ismerkedett meg a ja- Endre (1901—1944) festő és pán fametszetekkel, amelyek grafikus műveiből nyílt kiállí- nagy hatást gyakoroltak mű- tás a Magyar Nemzeti Gálé- vészeiére. Bravúros rajzait, riában. rézkarcait, fa- és linómetsze­Vadász Endre Heller Ödön- teit 1931-ben a Zichy Mihály nél, Fényes Adolfnál, majd a grafikai díjjal tüntette ki a Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Társaság. Glatz Oszkárnál tanult. Pá- • Képeink a Magyar Nemzeti rizsban — ahol a Nemes Mar- Galériában bemutatott művei- cell-féle utazási ösztöndíjjal ről készültek. Ponte Vecchio követeljék. Egy pillanatra felvillant, tanúra van szüksége, talán a hölgy megfelelne, de elhesse­gette. Csak neki magának kell biztosnak lenni! Gondosan legombolta zse­beit, nehogy pénze, öngyújtó­ja a szakadékba hulljon, ha megfeledkezik magáról és pa­rádézik is, mint a műrepülők. Miután az előkészületeket meg­tette, karját széttárta, legug­golt, fogát összeszorítva erő­teljes lendületet vett, fejest ugrott a sötétbe, csapkodó kabátszárnyakkal, verdeső inggallérral. Gallen-Kalleia kiállítása Ha azt írom: CaTlen-Kallela a legnagyobb finn festő, csak sejtetem, hogy nem egy a sok közül, hanem egy nemzeti kultúrát alapító, regénybe il­lő, valóban óriás. Először és utoljára 1908-ban volt kiállí­tása Budapesten, s most is­mét kiállítást rendez művei­ből a Nemzeti Galéria. Nem évforduló ez, mert már a múlt évben volt fél évszázada, hogy meghalt, hatvanöt éves korá­ban. Még egy árva könyv sem jelent meg róla magyarul. A finnek hűségesebbek hozzánk. Helsinkibeli házában, melyet Thoroczkai Wigand Edével együtt tervezett, fő helyen áll feleségéről a Margitszigeten festett képe, de megfestette ő az éjszakai Gellért-hegyet is, s szomorúan mondta, hogy a világ legszebb emberlakta pontjának, Budapestnek költői szépségét nem találja meg a magyar művészetben. •Már ebből a néhány emlé­keztetőből kiderült, hogy Ak- seli Gallen-Kallelának köze volt Magyarországhoz, de mondhatjuk azt js, hogy nél­küle a századunk elejének magyar művészete, Kós Káro- lyé, Medgyaszay Istváné, Laj­ta Béláé, Györgyi Dénesé, Thoroczkai Wigandé, Árkay Aladáré, Körösfői-Kriesch Aladáré nem vált volna úgy magyarrá, mint amilyennek is­merjük. Aki olyan otthonosan jár a Kós Károly és Zrumecz- ky Dezső tervezte állatker­tünkben,, vagy magáénak tud­ja az ugyancsak Kós tervezte kispesti Petőfi téri munkás- és tisztviselőtelep házait, nem is gondol arra, milyen eleven kapcsolatot tartottak művé­szeink Gallen-Kallelával és barátaival. Gallen-Kalleia há­za kora művészeinek otthona volt. Megfordult itt Gorkij, akiről számos portrét készített, Sibelius, akit a nagy zeneszer­zők közt tartunk számón, de járt ott tőlünk Koronghi Lip- pich Elek és Majovszky Pál, ez a két, hivatala szerint mi­nisztériumi főtisztviselő való­jában nagyszerű műgyűjtő is. ök hívták meg Magyarország­ra, mert látták az 1900 éyi párizsi világkiállítás finn pa­vilonjának rendkívüli nem­zetközi sikerét Gallen-Kalleia szenvedélye, tudása, rendkívül sokoldalú művészi képessége, nemzeti jövőjébe vetett hite nélkül nem született volna meg az a Női modell finn kultúra, építészet és iparművészet, melyre már a század elején mint példára te­kinthettünk. Nem egyes-egyedül Gallen- Kalleláé a dicsőség. Ilyen rö­vid megemlékezésben nehezen is bizonyíthatnám: a Kalevala szerzője, a szegény vidéki varga fia, Lönnrot Illés után Akseli Gallen-Kalleia annak a nagy családfának a törzse, amelyet finn kultúrának mon­dunk. Gyökere pedig az a nép, melyből erőt meríthettek. Az idősebbek még emlékez­nek, milyen esemény volt, mi­dőn Vikár Béla fordításában a Kalevala 1935-ben Gallen- Kalleia metszeteivel megje­lent. Gallen-Kallelát már fia­tal korától foglalkoztatta a Kalevala, s a képzőművészet csaknem minden eszközével (ceruza, tus, metszet, akvarell, olaj, freskó, faragás) megkí­sérelte a Kalevala hőseit meg­testesíteni. Egyedül neki sike­rült, hogy ezt a rendkívüli népi eposzt élő alakokban megjelenítse. A párizsi világ- kiállítás számára festett fres­kói elpusztultak, de részben továbbélnek a helsinki Nem­zeti Múzeumban. A mi Kale­valánkhoz készült metszetek, Ida Aalberg színésznő arcképe fejlécek és záródíszek tömör összefoglalásai, gyakran már csak jelei eredeti epikus meg­fogalmazásainak. Ezek az il- illusztratív, de ugyanakkor or- narrtentális, és a finnugor né­pi jelképrendszerre építő met­szetek egyedülálló remekmű­vek, hasonlót a grafika törté­netéből nem idézhetünk, s eredetiségükben, gazdag vál­tozataikban, szűkszavú egy­szerűségükben vetekszenek Gallen-Kalleia minden más alkotásával. E rendkívül termékeny al­kotó minden munkájával ter­mészetesen nem ismerkedhe­tünk meg most. Nem is hi­szem, hogy bármely kiállítás alkalmas lenne Gallen-Kalleia teljes bemutatására, a helsinki és a Tampere közelében lévő otthonai eleven szellemi éle­tének ismerete nélkül csonka marad a képünk. Jártam mű­termeiben, ültem asztalánál, végigsimíthattam faragásait. Ott, megmaradt családja kö­rében, éreztük meg azt a mélységes emberi értéket, mely Akseli Gallen-Kalleia hatal­mas életművének tartalmat adott. Koczogh Ákos Láfvány, ízlés, nevelés E lnézem olykor az aluljárókban hímzést, szőttest áru­ló erdélyiek portékáit. A régi szép minták közé mind több ízléstelen motívum nyomul be, csókolózó galambpá­rokra pazarolják finom öltéseiket az asszonyok, ez kell, úgymond, a városi népeknek. Ha családi otthonokban megfordulunk, nem mindegyik marasztal meghittségével, szépségével, pedig a háziasszony de sokszor megmondja, mennyibe került az új bútor. Mint­ha számokkal lehetne pótolni az ízlést. Mintha a szoba- szökőkút, s a bárvilágításba helyezett nippek helyettesít­hetnék színek, formák, arányok harmóniáját, s a lakásban élők fantáziáját. A magyar nőket világszerte csinosnak mondják, de ezt a hírünket alighanem olyan turisták röpítették szét, akik csak a strandon vették szemügyre a fehérnépet.' Mert az igazán jól öltözött nő ritka, noha drága kelméket, értékes holmikat sokan viselnek. Össze nem illő színek, össze nem hangolt kellékek rontják a hatást. Mi tagadás: baj van az ízlés körül. Van, aki csodálkozik rajta Hiszen több a művelt iskolázott ember, mint valaha. Hiszen mindenki tanul raj­zolni már az óvodától kezdve; valamelyes művészettörté­neti oktatásba is belekóstolt, aki gimnáziumba járt; a mú­zeumok látogatottak, külföldi túrákra is tömegével járnak újfajta nomádjaink, ha pedig utaznak,, szorgalmasan végig­zarándokolják a képtárakat is. Mindez hiábavalónak bi­zonyulna? Lehetséges, hogy esztétikai érzék, ízlés és mű­veltség nem összetartozó fogalmak? A kérdés izgalmas, ér­demes elgondolkozni rajta. A népművészetet írni-olvasni nem tudó parasztembe­rek hozták létre. Mégpedig ízlésficam, megbicsaklás, félre- csúszás nélkül. Sem dalban, balladában, sem tárgyi alko-' tásban nem találunk cukrozott érzelmeket, harmóniaza­vart, torz formákat, álságos hazugságokat. A fa nem mond­ja magát márványnak, a cserép sem akarja elhitetni, hogy porcelán; a díszítőelem pedig, legyen bármennyi is belőle, sosem hat zsúfoltnak. De a népművészet alkotóját meg a felhasználóját is a természet nevelte. A látvány A fa, a virág, a kert in­dította, nem másolásra, hanem továbbgondolásra, a nö­vénymotívumok stilizálására. A virághímekkel borított pár­na vagy menyasszonyláda nem azt mondja el, hogy milyen a növény, hanem azt, hogy milyen visszhangot vert az al-, kötő érzéseiben, és azt is, hogy milyen az az alkotó. A természet jó nevelő volt, látványa kicsiszolta az esz­tétikai érzéket. És nem tűrte a hazugságot, őszinteségre késztette neveltjét, és ebbe az igazmondásba beleillett az álom is. Szólhat a mesemondó tündérről, sárkányról, akkor is a teljes igazságot mondja a maga lényéről, vágyairól, álmairól. A városi ember kikerült a természetnek, s a látvány­nak ebből az iskolájából. Eszmélésétől fogva kőtengert lát maga körül, égbenyúló falsíkokat. Égnek, felhőnek jó eset­ben darabkáját, csenevész fa ága csücskét. Virágot a sarki standon. Madárdal, vizek zúgása helyett lárma dörömböl a dobhártyáján. Fantáziája fogva marad valahol a falak tö­vében. Otthonát építené ki mentsvárnak, telerakja minden csillogóval, s ha úgy sem véli elég fényesnek, fennen hir­deti bútorai árát. Rohanásában nem sfcakít időt igaz érzel­mekre, pótlásuk végett apró álérzésekre váltja fel az iga­ziak lehetőségét, és csókolózó %alambokltal népesíti be kony­háját. Csakhogy falun is található épp elég giccses portéka. A kacsalábon forgó új családi otthonokból gyakran szökik el a fantázia, hogy helyét átadja az uniformizált ízléste­lenségnek. Valiiban: mert a mai falusi ember korántsem él olyan szimbiózisban a természettel, mint egykor ősei, s a zárt közösség megszűnésével a falu elvesztette önbecsü­lését: értékesnek vél mindent, ami a városból jön. Magas fokú általános műveltség kellene ahhoz, hogy ez a helyzetkép megváltozzék. Sajnos, az iskolákból ..fél- művelt” sokaság kerül ki, jó szakemberként talán, de az ízlés alacsony .fókánk És ez nem csupán és nem is elsősor­ban az időhiányon, a tananyagnak a szakemberképzés felé orientáló összeállításán múlik. Hányszor láttam táborozó út­törőket unott nevelők kíséretében bandukolni Balaton-partl jegenyék alatt, pedig ott külön „időráfordítás” nélkül le­hetett volna a természet szépségeire irányítani a gyerme­kek pillantását! És kontaktust lehetett volna teremteni gyer­mek és természet között, hogy az utóbbi újra átvehesse látvánnyal nevelő szerepét! Az ízlésnevelés része a nevelés egészének. Esztétikai torzulásokat könnyebb lefaragni az ép, teljes, érzelmek­ben gazdag személyiségről; ám a rideg, zord. vagy éppen szorongó embert bajosan a szépség befogadására fogékony- nyá tenni. Aki szorong, annak kevés az önbizalma, nem mer egyé­niség lenni: tele fogja tömni az otthonát limlomokkal, azért, hogy le ne maradjon ismerősei mögött. Aki rideg, beleviszi a maga sivárságát a legfényűzőbb bútorok közé is. Sem élet, sem virág, sem fészekmeleg, sem meghittség nem lesz az otthonában, anélkül pedig a drága bútor sem vonz. Ám a napfényt sugárzó személyiség lét-körében meg­^ szépül az önmagában kevésbé tetszetős tárgy is. A tárgyak összhangját, egymás közötti kapcsolatát a köztük élő ember teremti meg. Esztétikum nincs ember nélkül; ter­mészet és tárgy az ember által találkozik, .az ő keze nyo­mát viseli. A szépség: jó ízlésű, vonzó, barátságos emberek visszfénye a környezeten. Bozóky Éva NÓGRÁD — 1982. november 13., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom