Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)
1982-11-09 / 263. szám
Világpolitika Moszkvából Amikor a rermblikánus elnökjelölt diadalmaskodott az USA-ban a két évvel ezelőtti választási párviadalon, akkor örülni éppen nem örültek Moszkvában. Az viszont bizonyos, nem is búslakodtak amiatt, hogy távozott a Fehér Házból a szeszélyes, kiszámíthatatlan Carter, valamint külpolitikájának rossz szelleme, a szenvedélyesen szovjetellenes Zbigniew Brzezinski. Most viszont, a reagani éra 21 hónapja után, az SZKP KB egyik vezető munkatársa a Lityeraturnaja Gazeta hasábjain Brzezinski szavait idézve ítéli el a Rea- gan-kormányzat .primitív kommunistaellenességét”. Lp- onyid Zamjatyin, az SZKP KB osztályvezetője pedig — ugyanebben a lapban — annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a mostani „az amerikai történelem legmilitaristább kormánya”. KULCSHELYZETBEN Ritkán jön tehát jobb az amerikai politikába. A politika azonban a lehetségesnek a művészete, s ennek tudatában Moszkva igyekezett ás igyekszik szót érteni az éppen adott amerikai kormánnyal. Mert a szovjet fővárosban vallják: a szovjet—amerikai viszony jelentős mértékben rr.eghatározza a nemzetközi helyzet egészének alakulását. Emellett vannak olyan kérdések, amelyekről a Szovjetunió csak az Egyesült Államokkal folytathat érdemi párbeszédet. Mindenekelőtt a fegyverzetkorlátozásra áll ez. Moszkva — a Reagan-kormányzat hivatali idejének első percétől kezdve — következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy mielőbb fel kell venni a SALT megbeszélés fonalát, az úgynevezett eurohadászati kérdésben pedig megegyezésre kell jutni, mielőtt a partnerek kifutnak az időből és a NATO hozzálátna az 1979. decemberében hozott NATO-döntés megvalósításához, az 572 Pershing—2 rakéta és szárnyasrakéta nyugat-európai telepítéséihez. Az amerikai szándékokat illetően azonban indokolt kételyek és aggodalmak merülhetnek fel. Moszkvában úgy látják, hogy az Egyesült Államok a „szovjet fenyegetésre”, a „szovjet fölényre”, az úgynevezett „sebezhetőségi ablakra” való hivatkozással mindenképpen fegyverkezni akar. A tárgyalást inkább csak eszköznek tekintik az egyoldalú szovjet leszerelés kierőszakolására. Jól mutatja ezt, hogy az eurohadászati tárgyaláson Genfben az amerikai küldöttség a Reagan elnök által körvonalazott úgynevezett „nulla megoldást” erőlteti, amelynek elfogadása megfosztaná a Szovjetuniót közepes hatósugarú rakétáitól és még rosz- szabb helyzetbe juttatná, mint a NATO rakétatelepítése. Hasonló taktikát alkalmaz Washington a másik genfi fórumon, az úgynevezett SA- LART-tárgyaláson. Kizárólag a szárazföldön telepített interkontinentális i ballisztikus rakéták számánák csökkentése a Szovjetunió lefegyverzését jelentené a nukleáris „triász” azon ágazatában, ahol a Szovjetunió van előnyben, miközben a csökkentés nem érintené a nehézbombázókat és a tengeralattjárókról indítható rakétákat, amelyekre az amerikai nukleáris robbanófejek 80 százalékát telepítették. PÁRIZS, LONDON, BONN A szovjet—amerikai viszony egészét is a fegyverzetkorlátozási tárgyaláson kialakult patthelyzet jellemzd a reagani érában. Ebben a helyzetben nyomatékosan hangsúlyozzák a szovjet fővárosban: tekintélyes mértékben az európai államok magatartásától függ, miként alakul a továbbiakban a világhelyzet. Nagyra értékelik Moszkvában Párizs, London, Bonn és más nyugateurópai fővárosok kiállását a kelet—nyugati kereskedelmi gazdasági együttműködés vívmányainak megőrzése mellett. Nyugat-Európa ragaszkodása a Szovjetunióval kötött gázcső ügylethez — dacolva az amerikai szankciókkal — Moszkva számára bizonyíték. Azt tanúsítja, hogy Nyugat- Európa nemcsak gazdasági előnyöket lát az ügyletben, hanem az enyhüléskorszak fontos vívmányának tekinti a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokat. Mindamellett szovjet részről az enyhülést nem tekintik egyetlen földrész privilégiumának, amint azt Leonyid Brezsnyev szeptember végi bakui beszédében világosan kifejtette. Indira Gandhi indiai kormányfő moszkvai tárgyalása jelezte, hogy a két ország fejleszteni akarja á csaknem egymilliárd ember sorsát közvetlenül érintő szovjet— indiai együttműködést, kedvező értékelést kapott a íezi arab csúcsértekezleten elfogadott arab béketerv, amelyet pontosítva és kiegészítve a Szovjetunió kifejtette hatpontos rendezési javaslatát. Az október elején megkezdett szovjet—kínai konzultáció a két ország kapcsolatainak javítása felé tett apró lépések folytatása. E „tárgyalás a tárgyalásról” nem ígér ugyan gyors frontáttörést, de bizonyítja, hogy a szovjet delegációt a kapcsolatok javításának a szándéka vezérli, él hogy Moszkvában nem hagyták figyelmen kívül Kína ésszerűbb, higgadtabb állásfoglalásait, egyebek között a legutóbbi, XII. pártkongresszuson elhangzottakat. KITŐL FÜGG? Nyugati lapok most gyakran írnak így: a Szovjetunió most a „jóindulat offenzívá- ját” folytatja minden földrészen, tüntetőén kihagyva ebből az Egyesült Államokat. Nos, ez nem pontos. Moszkva ugyanis a Reagan-kormányzat első percétől fogva rendszeres konzultációt — köztük csúcs- értekezlet — javasolt Washingtonnak. Ám a békeidőben teljességgel szokatlan politikai nyomás, zsarolás és „meg- leckéztetési” kísérletek légkörében nehéz érdemben tárgyaink Ha az októberre javasolt szovjet—amerikai csúcs- találkozó nem szerepelt a nemrég New Yorkban tartott két Gromiko—Shultz találkozó napirendjén, ez aligha ‘ azzal magyarázható, .hogy Moszkvában „devalválták” a szovjet— amerikai kapcsolatokat. Va- gyim Zaglágyin nyíltan megmondta az Uniténak adott interjúban: „Minden az amerikaiaktól függ, csakis az amerikaiaktól“. — s ez nem magánvélemény. Az SZKP Központi Bizottsága nemzetközi osztályának helyettes vezetője azt mondta ki, ahogy a világhelyzetet Moszkvából látják. Szász! József A ma kezdődő madridi ülésszakon Taktikai változás az amerikai magatartásban ? Washingtoni mértékadó források szerint az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei a madridi találkozó ma kezdődő újabb ülésszakán nem fogják tovább akadályozni egy záróokmány kidolgozását, mint azt az előző ülésszakon tették. A taktikai változást a nyugat-európai országok kényszerítették ki Washingtontól. Max Kampelman, az Egyesült Államok madridi tárgyaló küldöttségének vezetője múlt heti washingtoni sajtó- tájékoztatóján közölte: Az elmúlt két hónapban négy alkalommal tanácskozott nyugat-európai partnereivel. E megbeszéléseken nem született semmiféle konkrét döntés a november 9-én kezdődő tárgyalássorozaton követendő közös taktika ügyében — mondta. Az amerikai álláspont — a „humanitárius kérdések” előtérbe állítása és a biztonsági problémák alapos megvizsgálásának lényegi elutasítása — nem változott az előző ülésszakhoz képest, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeztek propagandafórummá átalakítani a lengyelországi szükségállapot és a szovjet politika különféle vonatkozásainak „elítélése” céljából. Mindazonáltal az amerikai delegációhoz közelálló források szerint a találkozó újabb szakaszában számítani lehet árnyalatnyi módosulásokra az amerikai magatartásban is. Tekintettel arra, hogy közeledik az amerikai NATO- rakéták Európába telepítésével kapcsolatos döntésék ideje, Washington most minden vonalon igyekszik konszolidálni kapcsolatait Nyugat- Európával. Nem akarja tovább növelni a súrlódási felületet, amely a szovjet—nyugat-európai gázvezeték elleni szankciók és általában a kereskedelmi ellentétek miatt amúgy is elég nagy. Ennek tudható be, hogy Kampelman a már említett sajtótájékoztatón, amelyen zömmel Washingtonban dolgozó európai tudósítók vettek részt, aláhúzta, hogy az amerikai küldöttség „azonos fontosságot tulajdonít az első és a harmadik kosár kérdéseinek”. (Az egyik az európai biztonság, a másik az emberiesség és egyéb problémák területén való együttműködés kérdéseit tartalmazza.) Kampelman kifejezésre juttatta az amerikai küldöttség készségét az európai leszerelési konferencia kérdésének megtárgyalására is. Mint a New York Times vasárnapi száma egy magas rangú hivatalos személyiségre hivatkozva jelentette, a szeptember 13 —14-én Oslóban megtartott NATO-tanácskozáson, amelyen a madridi álláspontokat próbálták egyeztetni, Kampelman „azt tapasztalta, hogy a szövetségesek többé nem csatlakoznak egy olyan pólitiká- hoz, amely elzárkózik az elől, hogy a záródokumentumról tárgyaljanak az oroszokkal és a többiekkel”. Oslóban elsősorban az NSZK kormányának képviselői ragaszkodtak ahhoz, hogy változtassanak a biztonsági kérdések megvitatása előli merev elzárkózáson. Iglesias az SKP új főtitkára A Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottsága vasárnap este befejeződött ülésén, több órás vita után Gerardo Iglesiast választotta a párt főtitkárává. A lemondott Santiago Carrillo — aki 22 éven át volt főtitkár — helyére került Iglesias 37 éves. Bányászcsaládból származik. Alig múlt 18 éves, amikor a kp asztú- rdai tartományi bizottságának tagjává, majd 1972-ben a még illegalitásban levő munkásbizottságok tartományi főtitkárává választották. 1966-ban egy bányászsztrájk szervezéséért 5 évre ítélték, 1971-ben szabadult. 1978 óta a kp asztúriai szervezetének főtitkára. Tavaly az országos végrehajtó bizottság tagjává választották. A tartományi kormány egyetlen kommunista tagja. Iglesias megválasztása után kijelentette: „határozottan támogatom az eurokommunis- ta vonalat, amelynek megalapítója Carrillo volt. Nem azért jöttem, hogy megváltoztassam a párt politikáját hanem, hogy végrehajtsam a tizedik kongresz- szus határozatát.” Mint ismeretes, a kommunista párt az október 28-i parlamenti választásokon rendkívül visszaesett. Több mint egymillió szavazatot vesztett, korábbi támogatóinak felét. A párt végrehajtó bizottsága 11 órás ülésen vitatta meg a kialakult helyzetet. Itt nyújtotta be lemondását Carrillo, amelyet a vb egyhangúlag elfogadott. Ezután a Központi Bizottság 15 órás heves vita után választotta meg főtikárrá Iglesiast. Evren az államfő A vasárnapi törökországi népszavazáson leadott szavazatok mintegy 60 százalékának megszámlálása után biztosnak látszik az új török alkotmány elfogadása és Kenan Evren tábornok államfővé választási hét évre. A hétfő reggelig megszámlált több mint 12 millió szavazócédulán több mint 11 millió „igen” szerepel, az igenlő szavazatok aránya tehát meghaladja a 90 százalékot. Mivelhogy összesen 20.7 millió török állampolgárnak van szavazati joga, már eddig is a jogosultaknak több mint a fele mondott igent az államfő hatáskörét kiterjesztő, de a polgári kormányzáshoz való lassú visszatérést kínáló alkotmányra és arra, hogy az 1980. szeptemberi katonai hatalomátvétel óta az államot irányító nemzetbiztonsági tanács vezetője, Kenan Evren tábornok legyen hét évre az ország elnöke. Tapán Utódlás — frakció NÓGRÁD — 1982. november 9., kedd A japán posta átlagos forgalma november 23-án körülbelül egymillió levéllel megnövekszik: a több mint három évtizede kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) tagjai ugyanis ekkor küldik el voksükat váratlanul lemondott elnökük, Szuzuki Zenko kormányfő utódjának megválasztására. Az örökös a pártelnöki poszttal együtt szinte automatikusan megszerzi a miniszterelnöki bársonyszéket is. A tagság négy jelöltre adhatja le szavazatát, a győztest azonban a párt 421 képviselője választja ki a legtöbb voksot szerzettek közül. Kormányfővé nyilvánításához a parlament rendkívüli ülésszakának ösz- szehívására is szükség lesz ugyan, 1 de ez — figyelembe véve az LDP biztos többségét — jórészt formális aktusnak ígérkezik. i GAZDASÁGI GONDOK Szuzuki a gazdasági rendcsinálás ígéretével foglalta el posztját 1980-ban, ígéreteit azonban nem sikerült beváltania. Japán költségvetési hiánya rekordnagyságúra, 23 milliárd dollárra nőtt, lanyhult a belső kereslet, s súlyos problémákat szült a japán exportoffenzíva. Évtizedek óta először csökkent a külkereskedelmi forgalom. (Az igazság kedvéért tegyük hozzá: a gondok természetesen japán mércével értendők. A háromszázalékos gazdasági növekedést, a két-három százalékos munkanélküliséget. a négy százalék körüli inflációt számos nyugati országban inkább irigyelnék.) Szuzukit azonban Ilyen összehasonlítások nem vigasztalták: neki a belső elvárások diktáltak. Nem segített, sőt óriási vihart kavart a „pénzügyi szükségállapot” őszi kihirdetése, a közalkalmazottak bérének befagyasztása is. Gazdaságélénkítő lépeseket, adócsökkentést viszont nem tervezhetett, ha fenn akarta tartani a fegyverkezés növelésének beígért gyors tempóját. S ne felejtsük Szuzuki külpolitikai problémáit sem: a tavalyi atombotrányt, s az idei, diplomáciai csatározásokat szülő történelemkönyvügyet. Sok vitát váltott ki Szuzuki állítólagos túlzott igazodása is az USA- hoz. KÜZDELEM , A HÁTTÉRBEN Szuzuki örökösének kiválasztását az LDP-n belüli hagyományos frakcióharcok teszik szinte követhetetlenül bonyolulttá. Hozzáértő megfigyelők a hatalomért vívott küzdelem hátterét —* persze leegyszerűsítve —, -úgy vázolják fel, hogy három- korábbi kormányfő Szuzuki ' személyén keresztül voltaképp támogatójával, a legnagyobb befolyással rendelkező frakcióvezérrel, a Lock- heed-botrány miatt lemondott Tanakával fordult közvetve szembe. Tanaka fő pártfogottja az utódlásért csatasorba állt négy jelölt közül a jelek szerint a 64 éves Nakaszone Jaszubiro, a közigazgatási hivatal vezérigazgatója, maga is a jobboldal felé orientálódó, politika híve. A várakozás szerint — Szuzuki támogatását is élvezve — a leköszönt ■ kormányfő gazdasági és politikai vonalát vinné tovább. Fő vetélytársa, a frakcióktól kissé távolabb álló Komoto Tosio, a gazdaságtervezési hivatal vezér- igazgatója elsősorban az üzleti körök kedvence, aki az államilag is serkentett gazdaságfejlesztés híve. Abe Sin- taro külkereskedelmi és ipari miniszter (58 évesen már kora miatt is kevéssé esé- lyesl szintén a gazdaság talp- raállítását szorgalmazza, ö a Fukuda-frakció fő jelöltje, s egyben Kisi exkormányfő veje. A negyedik jelöltet. Na- kagava Icsirót, a tudományos és technológiai hivatal vezér- igazgatóját tekintik a legjobboldalibbnak, aki nyíltan a fegyverkezés gyorsításáért, s ezzel párhuzamosan az alkotmány előírásainak felülvizsgálatáért küzd. KÉPVISELŐK DILEMMÁJA A klikkek, csoportok bel- harca érthetően megnehezíti az utódlás kimenetelének megjósolását. Amennyiben a döntés csak a képviselőkön múlna, kétségkívül érvényesülne a Tanaka-frakció túlsúlya. Az LDP szabályzatát kihasználva azonban az ellenfrakciók Nakaszone három vetélytársának felsorakoztatásával bonyolultabbá tették..a helyzetet. Alapszinten, a tagság közt ugyanis— a megfontolt, előrelátó toborzási politikának köszönhetően — Komoto hívei képviselik körülbelül 40 százalékkal a legnagyobb súlyt Márpedig, ha a szavazás első menete valóban ezt az arányt tükrözi, akkor a képviselők szorult helyzetbe kerülnek. Hiszen, ha az előválasztás eredményét figyelmen kívül hagyják, s frakciójuk igénye szerint Nakaszonét hozzák ki győztesnek, ez az LDP tagságára, s szavazótáborára rossz hatást gyakorolna. Ha azonban a postai szavazás szorosabb eredményt hoz, altkor nincs megkötve a kezük. Tág tere nyílik tehát a személyi kombinációknak. Megoldást bizonyára csak a frakciók közti kiegyezés hozhat — emlékezetes, hogy Szuzuki maga is ilyen kompromisszumos figuraként került az elnöki székbe. Ám akárki is jusson a helyére, gyökeres változás sem Japán kül-, sem belpolitikájában nem várható. Az utódot ugyanazok a gondok várják, amelybe már Szuzuki bicskája is beletört ... Szegő Gábor A négy utódjelölt (balról jobbra): Nakaszone, Komoto, Abe és Nakagava
