Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-07 / 262. szám

I gyerekek tó«l A gyerekek időbe, idegekbe és pénzbe kerülnek — és a legtöbb embernek ebből a há­romból van a legkevesebb. Lawrence Olson amerikai gaz­dasági tanácsadó most kiszá­mította, mennyi pénzbe kerül egy középosztálybeli amerikai felnevelése: egy fiú 22. élet­évéig 226 000 dollárral könnyí­ti meg szülei pénztárcáját, a lányok még többe, 247 000 dol­lárba kerülnek — a college költségeit is beleszámítva. Ol­son szerint a lányok főleg az­ért kerülnek több pénzbe, mert többet költenek szóra­kozásra és ruhákra. A leg­többe kerülnek az egykék; testvér esetén viszont csök­kennek az egy-egy gyermekre fordított évenkénti kiadások. köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondok a rokonoknak, bajátoknak, kol­légáknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, DR. MONORI JÓZSEF temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek és mindazoknak, akik soha el nem múló bánatom­ban velem együtt éreztek. Kü­lön köszönetét mondok a sal­gótarjáni síküveggyár vezető­ségének és a városi tanács egészségügyi osztályának. A GYÁSZOLD FELESÉG Az epesav leköti a bélben a mérgező anyagokat Az epesavak nemcsak a zsír leépítését segítik elő, hanem mérgező vegyi anyagokkal is reakcióba lépnek és siettetik ezek esetleges kiválasztását. Erre a meglepő eredményre jutottak az amerikai kutatók. Ezzel a különböző epesavak nem kis jelentőségre tettek szert a méregtelenítés és to­xikus anyagoknak az emész­tési traktusból való kiválasz­tása szempontjából. Másrészt viszont az epesavakkal érint­kező, nehezen oldható mérgek könnyebben kerülnek be a vérkeringésbe és a májba. Az Egyesült Államokban bezárja kapóit a metrikus rendszer bevezetésére létrehozott hivatal Az Egyesült Államokban, mielőtt még egyáltalán bein­dulhattak volna a metrikus rendszer bevezetésére tett elő­készületek, a négy és fél évvel ezel őtt létrehozott illetékes hi­vatal most áldozatul esik az amerikai kormány széles körű takarékossági intézkedéseinek. A metrikus rendszer beveze­tésére létrehozott washingtoni hivatal szeptember 10-én be­zárta kapuit. Valószínű, hogy a kongresszus engedélyezi egy kisebb évi költségvetéssel dol­gozó megfelelő osztály létre­hozását az amerikai kereske­delmi minisztériumon belül. A KTV pásztói tejüzeme felvételre keres férfi mun­kaerőket ÁRUKÍSÉRŐI ÉS RAKTÁRI MUNKÁSNAK. Jelentkezni lehet az üzem igazgatójánál 8—16 óráig. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: üzemfenntartás és energiaellátás. területén jártas szakmun­kások; LAKATOS KÖZPONTIFÜTÉS-SZERELÖ HÖTECHNIKAI MŰSZERÉSZ ELEKTROTECHNIKAI MŰSZERÉSZ ELEKTRIKUS """"ci szállítás, egyéb juttatás a kollektív szerző- •■'»Ualat munkaügyi osztályán. Cím; Salgótarján, Rákóczi n. 101—103. Telefon: 11-833/192. 1 J 1983. január 1-től induló szolgáltató kisvállalat . FELVÉTELT HIRDET balassagyarmati szécsényi és rétsági telephelyekre az alábbi munkakörök betöl­tésére: — gazdaságvezető (főkönyvelő) — művezető (épületgépész) — villanyszerelők — háztartásigép-szerelők (hűtőgépszerelők) — gázszerelők (csőhálózat- és berendezésszerelő szakmunkás-képesítés­sel). Érdeklődni lehet: Balas­sagyarmat, Luther út 8., vagy 81-49, 333. telefonszá­mon. Ml a késztet tart! Paplan-, takaró-, bútorszövet- és bútorvászsiivásárt rendezünk november 8-től a pásztói ÁFÉSZ-áruház méteráru-osztályán 20—30 %-os árengedménnyel. ÁFÉSZ VEZETŐSÉGE APllOilIKDETlsSlüK ZL-es Trabant Spé­ciéi eladó. Tar, Szon- dy út 13. WARTBURG 353-as tolótetős ZN-es el­adó. Telefon: 12-482, egész nap. BOKORRÓZSAK a legcsodálatosabb szí­nekben, őszi szállí­tásra megrendelhetők, darabja, 20 forint, futók 25 Ft. Szűcs ró­zsaiskolája, 5400 Me­zőtúr, Munkás út 13. LEHETŐLEG ke­reskedelmi gyakor­lattal rendelkező el­adót keresek. Je­lentkezni : a balassa­gyarmati, Rákóczi út 35. szám alatti zöldségüzletben. U 650 üzemképes traktor olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Sal­gótarján, Dobó K. út 10/A. eladó 4 éves, dí- nósárga Lada 1500-as 40 ezer kilométerrel, garázsban tartott. Ér­deklődni: délutánon­ként, Salgótarján, Jó­zsef Attila út 8. Te­lefon : 12-880. FELVESZÜNK ko­csikísérőt salgótarjáni fiókhoz és pásztói le- rakathoz. Cím: DU- GYAKORLATTAL NA Élelmiszer- és Ve- rendelkező gyors- és gyiáru-kereskedelmi gépírót azonnali be- Vállalat salgótarjáni lépéssel felveszünk. élelmiszerfiókja. Centrum Áruház, Sál- Salgótarján, Állomás ^ótarján. a. 4/a. (Nagyállpmás.) SALGÓTARJÁN­BAN, vagy környé­kén építésre alkal­mas telket vennék. Ajánlatokat a 10-977 telefonra kérek. HÁROMSZOBAS, családi ház eladó Ma- gyarnándorban. Cím: Magyarnándor, Rad­nóti út 8. A Nógrád megyei ZÖLDÉRT Vál­lalat dejtári tele­pére (Dejtár, Vas­út). felvételt hirdet: targoncavezetői, targoncaszerelői, nagynyomású szén- tüzelésű kazánfű­tői vizsgával ren­delkezők részére. Jelentkezés: a te­lepvezetőnél. V AGNIVALÖ tyúk kapható. Vargáné, Ságújfalu, Május 1. út 6. Jö állapotban levő nagyboconádi 24 kere­tes kaptárak eladók. Érdeklődni: Valiskó Árpád, szőlőoltvány- termelő, Abasár. • A Hazafias Népfront Mgtsz, örhalom fel­vesz villanyszerelőt, vízvezeték-szerelőt, mezőgazdasági gép­szerelőt. A környező községekből a munká­ba járás saját autó­busszal megoldott. Je­lentkezés a műszaki főágazatvezetőnél. NAGYBÄTONY­BAN orosz és német nyelvoktatást válla­lok. Serák Katalin, Lovász J. út 3. JOG és filozófia szakos hallgató tör­ténelemből és iroda­lomból levelező úton érettségi és felvételi előkészítőt tart. Lacz- kó József. Szátok, Kossuth út 96. KÉTSZOBÁS, búto­rozott lakás albérlet­be kiadó. Cím: 10-977 telefonon. PÁSZTÓ területén fürdőszoba-haszná­lattal albérletet ke­resek bizonytalan idő­re. Pásztó, Bánya út 10. Gyöngyösi. KERESEK albérle­tet Pásztó területén. Minden megoldás ér­dekel. Leveleket: „Azonnal 82” jeligére kérem a pásztói könyvesboltba. Intézmények, vállalatok fegyelmébe! Átköltözés miatt megüresedő, Balassagyarmat, Tanácsköz­társaság tér 9. szám alatti 214 négyzetméteres irodaház eladó. Vételi ajánlatokat a következő címre kérjük: Kaiszter Miklós pénzügyi osztályvezető, 3100 Salgótarján, Klapka tér 1. Telefon: 11-977. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ NÓGRÁD MEGYEI IGAZGATÓSAGA Se, sí csíüé tej A tejet régóta használják gyomorégés ellen és a gyomoríekélyes fájdalom csil­lapítására. A San Diegó-i egyetem kutatói azoban azt állítják, lehet, hogy ez az el­járás néha több kárt okoz, mint amennyit használ. Ta­nulmányukban összehasonlí­tották a Coca-Cola, a Tab, a 7—Up a kávé, a tea, a sör és a tej ivása folytán termelő­dött gyomorsav mennyiségét. Valamennyi bizonyítottan gyo­morsavtermelésre ösztönöz de a tej és a sör vezette a mezőnyt. Katherine McAr­thur kutató következtetése: „A magam részéről nem javasol­nám a tejivást a felizgatott gyomor megnyugtatására, vagy mint a gyomorfekély gyó­gyításának fontos részét.” Tovább tart a új feltételekkel \ (50 % előleg, 12 havi törlesz­tés) C 4 r e n ip k i y Ú k #■ €S l r ! egyes színestelevízié- típusok ÖTP-részletre. november ■december 31-ig, Salgótarjánban, a LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN, Balassagyarmaton, Nagybátonyban, Kisterenyén, Mátranová- kon a SZAKÜZLETEKBEN. COLORION ELECTRONIC (CT. 656) 56 cm in-linc képcsö­vei 27 900 Ft ORION HELIOS (CTV. 1656) 56 cm in-line képcsővel, táv­irányítóval 29 800 Ft VIDEOTON SUPERCOLOR (TS. 4312 SP.) 56 cm in-line kép­csövei 22 800 Ft SZAKTANÄCSADÄS, HÁZHOZSZÁLLÍTÁS OTP-ÜGYINTÉZÉS 20—70 százalék kedvezmény! November 9-től építőanyagokból is nagy árengedményt adunk. amíg i késztet tart! A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÖ TEKINTETTEL szerda estig meghosszabbítjuk a kisterenyei Centrum-vásárt. Kibővített árualapok. Egyes cikkek további 20 %-kal olcsóbbak. SZÖNYEGCSERE-AKCIÓ Nyitva a népkerti kultúrházban 9—17 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom