Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-07 / 262. szám

véresők olt V ilágszerte szaporodnak a toronyházak, évről évre több a városias település vidéken is és évről évre zsúfoltab­bak, elviselhetetlenebbek a nagyvárosok. A második világháború után szinte roham ■ Indult a városok felé, a távoli települések­ről ezrek és ezrek költöztek a várossá fejlő­dőit településekre. Ezt a folyamatot azzal magyarázzák a szociográfusok, hogy a város sok minden olyat tudott nyújtani, amit a vidék, a falusias település nem. Választé­kosabb ellátást minden téren, több szórako­zást, nagyobb komfortot. Ez volt tehát az elsődleges vonzereje, főleg a fiatalok sze­mében. Aztán csakhamar kiderült, hogy a zsúfolt Városok nem nyújtottak igazi, meleg otthont az odaköl'tözőknek. A zsúfoltság is olyan méretűvé vált, ami akadályozta az élet megszokott, egészséges ritmusát. Ennek ká­ros kihatását minden városlakó lemérhette a saját életén. Ekkor következett be, szinte hirtelen, máról holnapra a fordulat, a reak­ció ellenreakciója: megkezdődött a vissza- k öltő zés vidékre. És ezzel kapcsólatban me­rült fel annak a gondolata, hogy az urbani­zációt meg kell rendszabályozni, hozzáido­mítani a lakosság kedvezőbb életviteléhez, így lett az urbanizációból tudomány, amely­nek egyik legfontosabb ága a városrendezés. Minden esztendőben megemlékeznek a vá­rosrendezési és urbanisztikai világnapról. Carlos Maria della Pariéra argentin mérnök gondolata volt ez, aki felismerte, hogy mi­lyen nagy jelentősége van a városiasodási folyamatnak az emberiség életében, s milyen szerepet játszik az egészséges élet szempont­jából a városrendezés. Mert nem mindegy, hogy milyen irányt kö­vet a városépítés, hogy zsúfolt, egészségte­len, napfény nélküli belvárosok jönnek-e lét­re, vagy terekkel, zöld foltokkal, parkokkal, kertekkel körülvett egészséges városnegye­dek létesülnek sok-sok játszótérrel és kikap­csolódási lehetőséggel. Ez utóbbi „ember­szabásúbb” környezetre feltétlenül szükség van, különbé» könnyen megbomolhat az ökológiai egyensúly. A hibák elkerülése végett került a figye­lem középpontjába az utóbbi esztendőkben az urbanisztika, amely arra keresi a leg­megfelelőbb választ, hogy merre kell halad­nia a jövő városépítésének? Milyen elvek érvényesüljenek? A CI AM Athén Chartájá­nak megfogalmazása szerint egységes sza­bályt nem lehet erre felállítani, mert min­den országban más és más elképzelés való­sulhat meg; ahány város, annyi megoldás lehetséges. Sok függ a környezettől, az idő járási viszonyoktól, a természeti adottságok­tól, vizektől, hegyektől, erdőktől. Más a helyzet Japánban és egészen más Angliában. Finnországban például jellegzetesen északi építészeti stílus alakult ki, amely a városok fejlesztésénél számol a természeti adottsá­gokkal és építési elemként használja fel a környezetet. Milyen irányban halad hazánkban a vá rosrendezés? Azt a legfontosabb célkitűzést követi, hogy megszűnjön a zsúfoltság érze­te, hogy több legyen a levegő, nagyobb a zöldterület, egyszóval, hogy lakhatóbbá, em­beribbé váljanak városaink. A városrende­zési és urbanisztikai világnapon minden esz­tendőben kiosztják hazánkban a HILD-em- lékérm-eket. Azok kapják ezt, akik munká­juk során nem feledkeznek meg arról, hogy a város no csak lakást adjon, ne csak tetőt biztosítson a fejünk fölé, de váljék igazi otthonná is. Nagy és szép feladat életet és melegséget vinni a szürkeségbe, megbontani falak zárt­ságát, fellazítani negyedeket, tereket; han­gulatot varázsolni az egyhangúságba. Az ilyen otthonosság jegyeit viseli magán hazánkban sok város történelmi negyede, így példának említhetnénk Sopront, Salgó­tarjánt, Szombathelyt, Zalaegerszeget, Máté­szalkát, Nagykanizsát és sorolni lehetne hosszan azokat a városokat, amelyek átfor­málásáért, otthonosabbá tételéért a város- rendezést irányítók HILD-érmet kaptak. Arra is bizonyítékot szolgáltattak munká­jukkal a kitüntetett városrendezők, hogy be­tonelemekből, előre gyártott panelekből nemcsak sivár lakótelepeket -lehet építeni, hanem egy kis törődéssel, szépérzékkel olyan tájba illő környezetet lehet teremteni, ahol az emberek otthon érzik magukait. A másik nagy jelentősége a városrende­zésnek, hogy nem hagyja sorsára a régi ér­tékes épületeket, megfiatalítja a megörege­dett városnegyedeket és felfrissíti a törté­nelmi épületegyütteseket. Visszavarázsolja a- múltat a maga ragyogó, eredeti építészeti valóságában, de az épület környezetét már a mához idomítja. N ovember 8-án ünnepük hazánkban is a városrendezési és urbanisztikai vi­lágnapot, ekkor osztják ki a HILD-ér- meket, amelyek azt bizonyítják, hogy újabb magyar városok váltak ezrek és ezrek iga­zi otthonává. fi. s.) Tartalékosok oktatása Az MHSZ honvédelmi klub­jaiban megkezdődött a tarta­lékos tisztek és tiszthelyette­sek tájékoztató oktatása. A minap a Nógrádi Szénbányák­nál tartottak egész napos kép­zést részükre. A Dornyai-tu­ristaház környékén harminc tartalékos tiszt és tiszthelyet­tes kapott újabb ismereteket tereptanból, tájolásból, táj­becslésből, s az oktatás kere­tében hét kilométeres túrán vett részt. iliWÉllilÉ^ Balassagyarmat városközpont Erőfeszítések A Salgótarjáni Ruhagyárban to­vábbi erőfeszítéseket tesznek az idei tőkésexporttervük teljesíté­séért. A mintegy hetvenmillió forintnyi összeget, amely a célki­tűzésekben szerepel, úgy tűnik sikerül meg is tetézni. Megalapo- | zott reményük és — kiváló szak- f munkásgárdájuk révén bíznak a j sikerben. Pedig feladataik még í nagyok: esztendő zártáig Finnor­szágba húszezer, Svédországba ti­zenhatezer női ruhát, a Német Szövetségi Köztársaságba tizen­kétezer női szoknyát kell kiszál- lítaniok, s jelentős osztrák meg­rendelésnek is eleget kell ten­niük. V all harmincéves, József eggyel több. Kisfiúk hat-, lányuk nyolcéves. További értékeik: havi kilenc­ezer forint jövedelem, har­mincezer forint megtakarított pénzecske, egy nagybátonyi bérlakás, s — messze kerese­tük elé sorolandóan — hatal­mas nagy elszántság: legszá­mottevőbb alaptőkéjük, ami­vel a házépítésbe belefogtak. Vali és József akkor hatá­rozott .efelől, amikor a köny- nyebbség ígérő lakásgazdálko­dási rendeletnek még híre- hamva se volt. Mindenképpen akarták a saját otthont, s mert kicsit a szerencse is elé- bük kínálkozott, nem mérle­geltek többé. — Az úgy volt, hogy az én édesanyám szomszédja, Bakos néni beleegyezett a letekese- rébe — mondja a BRG sal­gótarjáni gyárának mérőse. — Azzal a feltétellel, hogy a cse­reszerződés illetékét viszont mi álljuk. Csaknem ingyen jutottunk így a szüléink révén a telekhez, hát ezt bűn lett volna elszalasztani. Hát még, ha azt nézzük, hogy Korim Józsefné munka­helyétől szinte karnyújtás­nyira a Kölcsey utcai telek! Hát még, ha azt is hozzávesz- szük, hogy a Lőcsei nagyszü­lőkével határos, akik napköz­ben salakot, sódert átvesznek, gyerekekre vigyáznak, s ezer másféle aprósággal részeged­nek a családi beruházásból! Fortuna istenasszony igazán kegyes volt a Korim házas­párhoz... — Ott hagytuk a nagybáto­nyi lakást, beköltöztünk az LQMBHULLATÄ Foga van már az őszi köd­nek. Mondja is az öreg, amikor beleszippant a levegőbe: „Meglátja, még a fán éri a hó a leveleket. Hosszú, na­pos ősz után, mint, amilyen ez is volt, így szokott lenni: egyik napról a másikra jön meg a tél”. Nézünk bele a nagy tejfe­hérségbe, s mintha szavait cáfolná a szél: egyetlen ro­hamával rázza csupaszra a diófagallyakat. Lassan, mél­tóságteljesen szállnak alá a tenyérnyi levelek, s az egyik megül az Öreg vállán. Nyúl érte, kezébe veszi, s orrához emeli: „De jó szaga van, fi­am, de jó! Hogy szerettem én ezt világ életemben. Emlék­szem, amikor Belgiumban ha­zatértünk a sichta után, meg­ebédeltünk, aztán kiültünk a ház elé, ott is a legelső, ami volt, hogy magam elé kép­zeltem az itthoni diófát”. Kavarog körülöttünk a köd, látom, összehúzza magán ka­bátját az öreg, de nem bán­ja a hideget: arcát dacosan nekifeszíti a meg-megújuló szélrohamoknak. Cipője he­gyével bele-beletúr a kövére- dő avarhalomba, kis kupacok­ba rendezgeti az elmúlás bi­zonyságait. Nézelődik még szótlanul, aztán gondol egyet, s bemegyünk. * Látszik, készült a beszélge­tésre. Az abrosszal takart aszta­lon megsárgult dokumentu­mokat rendezgeti, s amint ezt csinálja, érzem, rajtam függ tekintete, mintha mondaná: Ugyan, kezdjük már azt a beszélgetést! Kis ideig elbab- rálgat még fakult irományai­val, aztán cigarettát vesz elő és komótosan rágyújt. — Még nyolcvanegy éves korában is dohányzik? — Hál’ istennek, semmi ba­jom. Látja, vékony vagyok, bírós fajta, olyan, akibe még a ménkű sem üt. Pecsze, mindent csak módjával le­het. Ezt az aranyigazságot ^be­lém oltotta az élet. Az Élet ... y Nádasdi Istvánnak még ti­zennégy testvére volt. A ti­zenöt gyereket nagy kínnal- keeerwel nevelte föl az apja, anyja, de nem sokáig élvez­hették viTgomckodásukat: majd mind fiatalé« haltak meg. — Én élek már csak közü­lük egyedül, itt Mizserfán. Pedig nem is én lennék a legidősebb. De hát a sors hozta így. Pedig annyi meg­próbáltatáson mentem ke­resztül, hogy tizenötünknek is elég lett volna. Bele-beleszippamt cigaret­tájába az öreg és emlékezik. — Alig, hogy kijártam a hat elemit, rögtön munkába álltam. Két éven keresztül mindenféle dolgot el vállal­atai-csak, hogy néhány pen­gőhöz jussunk és aztán 1916- ban rámmosolygott a szeren­cse: felvettek Jánosaknára, a bányához. Ebből a szakmából mentem nyugdíjba 1957-ben. De hosszú volt az út odáig, mi mindenen keresztül is mentem. Korán bekerült a kommu­nisták közé. 1917-ben, ami­kor nagy sztrájkot szervez­tek a nógrádi szénmedencé­ben, a sérült ujja kötésébe te­kerve vitte az írásos üzene­tet Baglyasaljára, rá egy év­re meg újabb trükköt eszelt ki: a boxosskatulyába rej­tett iratot a lámpa karbidja alá helyezte, s motozhatták aztán — hiába — a csend­őrök. — Tizenkilencben a legel­sők között léptem be vörös­katonának. Klein Józsi, meg­halt szegény már, volt a szá­zadparancsnokom, aki meg­tett az egyik szakasz vezető­jének. Mindjárt az első fel­derítésünk sikeres volt: a Pé- tervására felől előrenyomuló , csehek közül harmincnyolcat ejtettünk fogságba. Nem vol­tak azok ellenségek; ugyan­olyan bányász- és parasztfiúk voltak, mint mi, egymásra se lőttünk, csak a levegőbe. Egy taknyos főhadnagy kivételével szélnek is eresztettük őket. Aztán, sajnos, a továbbiak- nem a szívünk szerint sike­redtek. Pedig keményen harcoltak. Tiszolonál három géppuská­val és egy szakasznyi erővel zárták le a Vág völgyét, s egy sikeres előrenyomulás után maroknyi csapatuk hét ágyút, tizennégy lovat, te­mérdek élelmet, trafikot és felszerelést zsákmányolt. Az­tán jött ©ömör, Tornaalja. — Ott, a sikert elérők kö­zül toboroztak önkénteseket a tiszai frontra, mert cudarul ránehezedett a mieinkre a román nyomás. Mentünk is a századból vagy harmincán. Verekedtünk keményen, de aztán jött az árulás, a vaklő- szeres história, s bár még si­került felrobbantanom a ti- szaktci hidat, fogságba es­tem. Vittek nagy sebesen minket Szegedre, kiverték a puskatusisal néhány fogamat, de egy jóvágású román ezre­des, székely lehetett, mert szebben és ízesebben beszélt magyarul, mint mi, szélnek engedett. Hazajöttem, megint a bánya és — a rendőri fel­ügyelet. Hatalmas pofon je­lentette a mindennapi jelent­kezéskor a fegyveres testület képviselőinek „üdvözlését”. Aztán szanálás volt a cég* nél, s elsőként a „piszkos kommunista” ment. Mórra, Etyekre, s, amikor a lebukás veszélye már erősen a leve* gőben lógott, ki két gyér me* kemmel, Belgiumba. — Linburg-bányában húz­tam le három évet, de aztán, hogy a németek megszállták az országot, összeszedték a magyar nemzetiségű, katona- köteleseket. Elvittek Essenbe, Hortzba, de, amikor megtud­tuk, hogy fel akarnak szerel­ni és harcolni kell az oroszok ellen, egy- eltávozás alkalmá­val „leléptem”.’ Visszaszök­tem Belgiumba, mozgósítot­tam a családot és útnak in­dultunk hazafelé. Negyven karácsonyán megint itthon voltam. Mátranovákon, a Déli-bá­nyában dolgozott, amikor át­szaladt rajtuk a front. Ám előtte, ismerve a németek utasításait, jó néhány mo­tort, Dízel- és kenőolajos­hordót, gépszíjat és kábelt falazott be egy vágatba. Derül ma is; — Kutathattak azután, mégsem lelték meg. Csak, amikor az orosz tiszt jött a leltárt fölvenni, mutattam meg neki a rejtekhelyei. Át­ölelt, össze is puszilt, s a váltamat csapkodva mondo­gatta: „Jól van öreg, harasó”. ötvenhatig viszonylag csen­desen teltek az évek. Ám, amikor, úgy október vége fe­lé a munkástanács-gyűlésen kirakták az asztalra a kép­zelt új hatalom fegyverarze­nálját: két leventepuskát és egy honvédségi karabélyt, az Öreg zsebre vágta a lőszere­ket. Aztán, hogy elejét vegye a hisztériának, csőre töltött és kitessékelte a teremből a résztvevőket. — Rá égy fél évre mentein nyugdíjba. Nem sokat kap­tam, így egy jó szándékú munkaügyis megkérdezte: fi­zetem-e ezek után is a párt­tagsági díjat? Belül háborog- tam, de csak ennyit vála­szoltam : „Én kommunistának születtem, s akként fe halok meg!” Szedegeti elő kitüntetéseit, s az egyik szépen míveltet a tenyerembe helyezi. Rajta a felirat: Felszabadulási, jubi­leumi emlékérem, 1970. Vis­szaadom, féltve rejti tokjába. Mikor búcsúzkodtmk, Ití- kísér. Mondom neki, remélem, találkozunk még. „Ki tudja, lesz-e rá még alkalom, hisz’ nyolcvanegy éves vagyok. De bízom benne, leülhetünk még jövőre is egy kis beszélgetés­re.” Aztán félrefordul, könyö­két emeli fölfelé. Látom, sze­me sarkából gyöngyözve meg­indulnak a könnyek cseppjei... Karácsony György wiMiiiiiiiiiiifiiiiiiifiiiiiiiiiiHiiiiiiiHHiimiiiiminiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinn* HA FELÉPÜL VÉGRE A HÁZUK... édesanyámékhoz.' Á kocka el tak. VaE minden tulőraalkal- ben felenged a tél, őszre be­volt vetve. mat megragadott, majd hete- költöznek. Vali és József te­Ezekben a hetekben sister- ken át éjszakára járt, hogy hát öt esztendőt szánt az új gett a levegő Vali és József nappal a telken lehessen. Jó- otthonra: kettőt magára az körül. Számoltak és különféle zsef mindennapos vendég volt építkezésre, hármat az elma- lehetőségeket vetettek össze, a TÜZÉP-telepen, hiába az radt beszerzések pótlására. Típustervek közt bogarásztak, idén a cementellátás, ugye... — Addigra cserére érnek a Vali beérte volna kisebb ház- Korimné olyan, mint valami háztartási gépek, meg leron- zal is, férje azonban nem en- beszélő kompjúter. Forintra, gyolódunk mi magunk is — gedett: hisz csak egyszer kell fillérre sorolja a költségeket, állapítja meg Vali. — A gye- megcsinálnunk, s kedvünk mire mit fizettek, mennyit rekekre persze muszáj ruhát szerintibe lakhatunk! Három- kell havonta félretenni, venni, hisz nem hagyják abba a növést a kedvünkért, mi vi­szont beérjük a régivel. Öt év — és fellélegezhetünk kicsit! Addigra sok mindenben megváltozik életük. Azt már most tudják, hogy a családi békességet semmi áron nerw áldozhatják föl a házépítés oltárán. Lehetnek bármennyi­re fáradtak, hajszoltak, nem a másik tehet róla, hisz szobás mellett döntöttek. A mennyi kölcsönre számíthat- együtt akarták. A gyerekek tetőtér olyan lesz, hogy újabb nák, mit kell még a télen "jeS különösen nem hrízhat- két szobát kialakíthatnak ben- megvásárolni, hogy folytathas- ják a rövidebbet, nekik le­ne. Ök vagy a gyerekek... sák, amint kitavaszodik. Mit gyen csak továbbra is játék Intéződtek ügyeik, mint az kér egy segédmunkás, mibe 32 otthonteremtés, a gon- álom. Kinek a jó sors forgan- kerül egy kőműves. Mit hoz- dokhoz semmi dolguk! dóságáról némi fogalma van, hat be azon, ha idén csak egy Addigra a megértés, egy- sejtheti: közel a hidegzuhany télikabátja lesz, hány túlóra más igaz társként való segi- Koriméknak oly formán zú- kell ahhoz, hogy a gyerekek- • tése erősebb lehet, mint bár- dult nyakuk közé, hogy nem nek a karácsonyfa előtt ne az mikor volt köztük. Ez aztán tehették a telek azon részére építkezés jusson eszükbe, olyanfajta alaptőke, ami töb- a házat, ahová szerették vol- Húsra, zöldségre, gyümölcsre bet ér bármiféle előtakarékos- na. Járták a hivatalodat, fel- nem költ, kiadja azt a nagy- Ságnál. Vali, amilyen gondos, lebbeztek, hiába. Megalkud- szülők kertje. Nem ingyen, precíz asszony, talán ezt is a tak a szabályokkal, mit is te- persze munka annak az ára! többi közé kalkulálta... hettek volna egyebet? Csak a tető, az átmeneti, az Kg ózsef harmincegy éves, Nyáron kiverték a salak- feszül ingyen a fejük fölé, JB Vali eggyel kevesebb, blokkot, ezzel is olcsóbb. Ben- amit Vali pillanatok alatt át- Most, hogy télidőre a csikék a szomszédban szintén számol havi megtakar ított lak- sietős munka szünetel, s né­építenek, ők vibrátort, Kori- bérre... hány nyugodalmasabb napban mék keverőgépet szereztek Mint minden valamirevaló is részük van — ennyinek is hozzá. Míg mások húztak a vállalkozás, az övék is pontos érzik magukat, strand felé, kirándultak, üdül- tervek szerint halad. Ha idő- Szendi Márta ni utaztak, ők megszállottan rakták halomba a falazóanya- i“ got. Ásták az alapot, betonoz- f NÓGRÁD — 1982. november 7,, vasárnap 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom