Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
Szombati társasjáték Mondjuk: h* Mottó: „Minden szóról eszébe jut valakinek valami' Találkozás — találkozások í. Egyre elismertebb érték. Legfőbb- mipőségi jegye, hogy föltételezi a közösséget és formálja is azt. Alakít kisebb kollektívát azokból, akik tudják fontosságát, s óvják, éltetni próbálják érzéketlenebb időkben is. S alakít nagyobb közösséget azokból, akik — értékek megőrzésére alkalmasabb időkben — fölismerik a tradíciók haladást segítő erejét. Manapság, a világgazdasági nehézségek dacára, kibontakozóban van a hagyománytisztelet. Alkalmasint nem is mindig véletlen, hogy amikor az anyagi javak sokasítására belátható ideig csak visszafogottan kínálkozik lehetőség, az érdeklődés fényköre a szellemi kincsekre (is) irányul. Kénytelen-kelletlen megtanulunk örülni a becses emlékeknek, jelképes örökségeknek is. Ráébredünk,' hogy közösséget vállalni nem csupán kortársainkkal lehetséges, hanem — átnyúlva évtizedeken, esetleg évszázadokon — kezet foghatunk eleinkkel is. Ráismerünk mozdulataikra, indulataikra, szenveikre saját magunkban. Ugyanakkor eszünkbe ötölhetnek a majdaniak is, akik — ha a sors eléggé kegyes lesz hozzánk és hozzájuk — ugyancsak megőrzik, gazdagítják és továbbadják a hagyományt, amelyhez már esetleg mi is hozzátettünk egy színárnyalatot. Ősöknél, követőknél előrébb valók, akikkel együtt vagyunk jelen. Velük képezhet egyfajta emberi kapcsot a haladó hagyomány. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a tradíció valós eszményekre alapozódjon! őrzői, ápolói ekkor tekinthetnek őszinte tisztelettel egymás szemébe. mol2. X Rangadóra készülődtünk. Igaz, csak ifjúsági mérkőzésről volt szó, ám két szomszédvár között, hiszen a Kinizsi-pályát csupán egyetlen, roskatag kőkerítés választotta el a mienktől. Ráadásul a bajnoki címet is csak egykét gól döntötte el a két ifi között, mikor melyik csapat javára. És még egy hagyománya volt a két együttes találkozóinak: soha nem múlt el mérkőzés botrány nélkül. Arra a vasárnapra is nagyon készültünk, fogadkoz- tunk, csakhogy a vezetők másként gondolták. Már hét elején összeültek a Kinizsivezérekkel, s számtalan f röccs után megegyeztek: állj, így nem mehet tovább! Aztán mérkőzés előtt beszédet hallhattunk — gondolom a másik öltöző „lakói” 'is —, amelyben a klub elnöke drámai hangon bizonygatta, hogy a foci csak játék, nem vérre megy, meg az ellenfél is emberekből áll, és így tovább. Szóval — szakítva az eddigi átkos hagyománnyal — szinte egymást átölelve vonult ki a két csapat a közönség üdvözlésére. Viccelődtünk, „aranyoskodtunk” egymással, igazán testvéri volt a légkör. De csak a kezdést jelző sípszóig. Mert akkor.., Akkor a legnagyobb tehetségünk, K. kapta a labdát, s még ki sem ért a kezdőkörből, amikor buktatták. Hatalmas reccsenés hallatszott, s pillanatokon belül — a tartalékokkal együtt — vagy harmincán verekedtek a pályán. Úgyhogy fél percig sem tartott a rangadó... Szilveszter éjjelén két poharat tartott kezében, és önmagával koccintott a Boldog Üj Esztendőre, aztán tett egy sétát a város főutcáján. A hét végeken hátizsákot vett hátára, s ha esett, ha fújt, nekivágott a hegyeknek. Húsvét hétfőn —- pontban 10 órára — átment a szomszédasszonyát megköszönteni. Mindig szegfűkölnit vásárolt, de minden évben új üveggel. Nőnapkor virággal kedveskedett kolléganőinek — egy- egy szál szegfűt varázsolt valahonnan asztalukra. Részt vett minden május 1-i felvonuláson, kezében zászlócskát lobogtatott Augusztus 20-án sohasem mulasztotta el megtekinteni a Duna-partról a tűzijátékot, de a délelőtti víziparádé nem érdekelte. November 2-án mindig kiment a temetőbe, pedig egy halottja sem volt Mégis kisírt szemmel tért meg onnan. Névnapjára távoli rokonától dísztáviratot kapott, de születésnapját maga sem tartotta számon.- Részt vett minden tömeg- megmozduláson, ünnepélyen; március 15-én, 21-én, november 7-én. Mikuláskor egy áruház Télapójaként járta a várost, szaloncukorkát osztogatva a gyerekeknek. Karácsonykor önmagát ajándékozta meg fenyőfával. Sohasem érezte magát magányosnak.-tér * A kisorsolt szót Bárány József Pásztó, Baross Gábor út 37. szám alatti olvasónk küldte be. Nyereményét — egy 100 forintos könyvutalványt — - postán küldjük el. Továbbra is várjuk olvasóink javaslatait. A javasolt szó — a mellékelt szelvényre Írva — november 13-lg küldhető be szerkesztőségünk elmére: Salgótarján, Palóca Imre tér á, 310* (A borítékra kérjük ráírni: „Egy szóval is nyerheti”) A szombati társasjátékunkkal legközelebb november Í*-I számunkban jelentkezünk. Kemerovo és Vaszilij Fjodorov 1918-ban született Kemerovóbam, elaő nagyobb szabású prózai és verses publikációival a háború után jelentkezett Azóta az egyik legnépszerűbb szovjet költőként tartják számon. A Találkozás című antológiában is közreadta Vitáztunk elegei... című versét: „Vitáztunk eleget, hogy a szépség értelme jni lehet. Így szól (mint csecsszopó, olyan naiv): — Egyre baloldalibb művészet kell! Te meg? — Egyre baloldalibb— De sose legyen balrább, mint a szív!” A vers ragyogó hitvallás, pontos megfogalmazása az elkötelezettség lényegének, amely nem zárja ki — sőt, feltételezi —, hogy a művészetben, a közösségi művészetben, fokozottan mindig tudni kell, hol dobog a szív, s mi a szépség értelme. A kemerovói költők — tizenegyen mutatkoztak be az említett antológiában — tudják ezt. Példa erre verseik gyűjteménye, amelyben fontos helyet kap az elvek azonosságára épülő és folyamatosan gazdagodó barátság is népeink között. „A barátság — az igazán tartalmas, mélyen őszinte barátság — szerves kapcsolatrendszer; olyan kontaktus, amely — kössön bár össze egyes embereket, vagy közösségeket — o közös jövőnek irányt szabó elvek és a mindennapi gyakorlat lényegi rokonságán alapul” — írta dr. Boros Sándor, az MSZMP I Nógrád megyei Bizottságának akkori titkára a Találkozás című antológia előszavában 1974-ben. A kötet, orosz és magyar nyelven a Corvina Kiadó és a kemerovói könyvkiadó gondozásában látott napvilágot, kemerovói és nógrádi költők verseit tartalmazza. / Teherán '43 Kinek mit mond: Teherán, 1943? Az idősebb nemzedék tudja, a fiatalok talán tanultak róla, milyen fontos esemény zajlott a perzsa fővárosban akkor: Sztálin, Roosevelt és Churchill találkozott Teheránban, hogy a második világháború további menetéről tanácskozzék. És milyen témát adott mindez Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov szovjet rendezőknek? A Szovjetszkij Him kérdésére elmondták: filmjük középpontjában nem annyira a három nagy eléggé ismert megbeszélést, hanem ez ellenük tervezett merényletet állították. — A fasiszták akkor meghiúsult akciója szinte megvilágítja az összefüggést a mai terrorpolitika és a fasiszta ideológia között — folytatódott a válasz. — Ezeket a gondolatokat akarA szibériai Kemerovo terület és Nógrád megye testvér- kapcsolatának tizenöt éves évfordulóját ünnepeljük ebben az évben.*Ennek kapcsán beszél Végh Miklós, a Salgótarjánban megjelenő Palócjöld című folyóirat főszerkesztője az irodalmi kapcsolatok alakulásáról. — Ezek az 1960-as évek végéig nyúlnak vissza — mondja a folyóirat főszerkesztője. — Akkoriban járt itt először Vitalij Vasziljevics Banyi- kov„ a kemerovói könyvkiadó igazgatója s a Szovjet Újságíró Szövetség' kemerovói területi Aríyom Veszjolij: Levél a kórházba Káldi Judit: Vágt* tűk felidézni nézőinkben azzal is, hogy a cselekmény két idősíkon fut; a film mában játszódó keretén érződik, hogy a múlt a ma embereinek sorsára is hat. A három államférfi találkozóját annak idején nagy titokban készítették elő. A német hírszerzés azonban értesült róla, és á Hitler által ,.Távolugrós”-nak nevezett tervet dolgozták ki a tehe- ráni konferencia megakadályozására. A merénylet terve viszont a szövetséges elhárítás tudomására jutott, s az izgalmas órák felelevenítése nagyszerű politikai bűnügyi film témáját kínálta. A világsztárokat felvonultató produkció nemzetközi: szovjet—svájci—francia ösz- szefogással készült. A film külső felvételeire az NDK- b-n, Franciaországban, Angliában és a Szovjetunióban került sor. K edves Fomuska! Gyakran emlegetünk, ha nincs harc. Mi, akik már voltunk kórházban, tudjuk, hogy nem fenékig tejföl. Te csak vigyázz magadra, gyógyulj meg gyorsan, amit mindnyájan kívánunk is neked. Leírom, hogy mennek erre mifelénk a dolgok. Ideküldték hozzánk az üteghez Zaharcsukot, ismered azt a zsiványt; Tatarovszkajából való, vörös kancája van, Ga- raszkának hívják. A gyűlésen aszondja nekünk ez a Zahar- csuk: — Haljak meg, ha csak egv lépéssel is elmaradok tőletek! Testestiil-lelkestül a szovjet hatalom mellett állok. Tisztában vagyok a felső vezetés harci feladataival. Le a kizsákmányol ókkal! Proletárok egyesül - ietek! Na jó, gondoltuk magunkAztán megtámadtuk Nye- vinnomiszkaját. Néztük, hogy honnét jön az ellenség. Egy óra sem telt belé, kapjuk a jelentést, hogy mindenünnét. Nesze neked: onnét a kadétok gyalogkozákjai, onnét a szárnyakról a kadétok lovassága jön nekünk, onnét meg, onnét ni, a kadétok páncélvonata. Én egyből kinéztem magamnak azt a páncélvonatot. Nyikita Szemjonovics, az ütegparancsnok kiadta a parancsot: — Üteg, harckészültség!..' Cél nyolcvan, magasság hetvennyolc... Pontos célzás... Tűz! Bu-uumm! Megkínáltam szépen a kadétokat. Az én küldeményem pont a szerkocsiba talált,.. A megfigyelők jelentik elölről telefonon, hogy talált, de én anélkül is látom, hogy talált, csak úgy süvít kifelé a gőz. Aztán Mityka Gyagel is odapörkölt, ő is talált A poron át látjuk, hogy úgy megtekeredelt a sín, mint a dugóhúzó, az egész pálya fölgörbült a levegőbe. Nyikita Szemjonovics távcsővel nézi, nevetve mondja: — Jól van, Polivinkin! Jól van GyagiJev! Na még egyszer! Abban a pillanatban lávaként megindult a kadétok lovassága, csak úgy verte a port. A lövészárokból kiugráltak a támadó, gyalogkozákok. Zahar- csuknak egyből inába szállt a bátorsága: — Vissza kell vonulni, • elvtársak. Fussunk elvtársak, amíg lehet! De nem volt időnk vele foglalkozni. — Üteg, pergőtűz! Géppuskák, tűz! Erre elszabadult a pokol, nem lehetett látni, meddig tart a föld, hol kezdődik az ég. A kadétok megfutottak. Megindult a' gyalogságunk... előre! Lovasság... előre! Mi is persze... löveget fölkapcsolni, előre! Hurrá, hurrá! A páncélban. 8 NÓGRÁD - 1932. november 6., szombat Nógrád Irodalmi kapcsolatairól szervezetének elnöke, akinek pár napos nógrádi látogatása során alkalma nyílt a megyei párt- és állami testületek vezetőivel való eszmecserékre is. Akkor vetődött fel először az a gondolat, hogy a már létező politikai, gazdasági kapcsolatokon túl a kulturális együttműködés útjait is ki kell munkálni. Már akkor megállapodás született arról, hogy a testvérmegyék közös anyagi támogatásával, magyarországi és szovjetunió- beli terjesztéssel jelenjen meg olyan kötet, amely a két terület költőinek verseit tartalmazza orosz és magyar nyelven. Ez Találkozás címmel 1974-ben napvilágot is látott. — Hogyan alakultak a további kapcsolatok ? — Részben az említett kötet gondozásával kapcsolatban, részben, hogy a Palóc- föld és a kemerovói testvérfolyóirat, az Ognyi Kuzbassza (Kemerovó tüzei) közötti közvetlenebb kapcsolatot kiépítsük s mindezt személyes ismeretségekkel erősítsük meg, 1971-ben Kojnok Nándorral, a Palócföld akkori főszerkesztőjével Kemerovóban jártunk. Ez a látogatás az együttműködés szempontjából szintén hasznosnak bizonyult. Pór év múlva, 1977-ben sor került egy olyan Palócföld-szám összeállítására, amelyben kemerovói írók, költők, publicisták és politikusok Írásai szerepeltek, a novokuznyec- ki Alexandr Bobkin illusztrációival. Az Ognyi Kuzbassza 1978-ban szintén megjelentetett egy számot, nógrádi szerzők írásaival. — Milyen visszhangot váltott ki a Találkozás című antológia, ami az irodalmi kapcsolatok legjelentősebb eredménye mindmáig? — Igen jelentős -visszhangot váltott ki Nógrád megyében és Kemerovóban egyaránt. Mindezt személyes tapasztalatok alapján is mondhatom. 1976-ban Tóth Miklóssal, a Corvina Kiadó igazgatóhelyettesével ismét jártam Kemerovóban s a különböző — köztük üzemi — találkozókon módomban állt tapasztalni, hogy a kemerovóiak milyen figyelmet keltő módon ismerik Nógrád megye életét, múltját, jelenét és természetesen a kötetet, aminek Kemerovóban igen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezt jól mutatja az is, hogy például az ottani televízióban rendszeresen jelentkező Ex libris című irodalmi műsor egy telvonat a hátát fordította felénk, elszelelt. A gyaiogkozakok megadják magukat, a tisztek főbe lövik, fölkoncoltatják, de nem adják meg magukat. Miénk a kadétok trénje, a lőszer, a liszt, elfogtunk 120 gyalogkozákot, éppen borscsot főztek — az is a miénk lett. De rég ettünk főtt ételt, két hete konzerven éltünk, azon is csak, ha volt, hát most jóllaktunk, akár mehetünk is tovább. Lohol oda Zaharcsuk az itatóvödörrel. — Adjatok nekem is! — mondja. — Hát eddig hol voltál? — kérdezzük tőle. — Félre kellett mennem, rám jött a hasmenés. Eszébe juttattuk, azt ígérte, hogy egy lépéssel se marad le tőlünk; kilöttyintettiik a leves alját a földre, egy kanálnyit sem adtunk neki. Nevettek rajta az emberek. Megnéztük a haremezőt, olyan volt, mint a borogyinói csatatér. Egy halott cserkesztől elvettem egy aranyozott mausert. Gyógyulj meg gyorsan, Fomka, akkor aztán a tiéd lesz az a mauser. A lakosság elhalmozott bennünket minden jóval, dinnyevei, tejföllel és így tovább. A népi himnuszt húzták. Hogy micsoda öröm, micsoda vigajes órát a két terület irodalmi életének, a könyv méltatásának szentelt. A stúdióbeszélgetésen együtt ültünk a kamera elé a kemerovói költőkkel, Mahalovval, Kiszejov\al és másokkal, valamint . az ottani folyóirat vezetőivel. Egyébként, a kapcsolatok tizenöt éves évfordulója alkalmából a Palócföld idei hatodik száma, amely decemberben jelenik meg, szintén kemerovói szám lesz, ottani írók, költők alkotásait tartalmazza. — Mi várható a személyes kapcsolatok további alakulásában? — Ügy vélem, Itt még bőven vannak tartalékok, a kölcsönös tapasztalatcseréket a jövőben gyakoribbá lehetne tenni, örvendetes, hogy Ba- nyikov az évek során többször járt 'nálunk, nevét gyakorta emlegetnünk kell, hiszen rendkívül sokat tett és tesz a kulturális — közte az irodalmi — kapcsolatok istápo- lásáért A jövőben a szerzők személyes találkozási lehetőségeit lehetne szaporítani. Erre eddig egy alkalom nyílt, amikor Kemerovo egyik legismertebb költője, Valen- tyin Mahalov járt Nógrádban. A spontán találkozási lehetőségeket is kihasználjuk. Például 1980-ban a Magyar írók Szövetsége meghívására járt Magyarországon a fiatal kemerovói kritikus és esztéta Jevszej Cejklin, akit a Palóc- föld szerkesztősége is vendégül látott Nógrádhan. ö megajándékozott bennünket „Mindig és ma" című kötetével, amiben Nyugat-Szibéria legjelentősebb irodalmi műveit, illetve irodalmi irányzatait elemzi, többi között A. Valósin Kuznyecki föld című híres regényét A földrajzilag messzi szibériai táj tehát az irodalmi kapcsolatok révén is mind közelebb kerül egymáshoz. Az ottani lendületes építőmunkáról, a mindennapok dolgos hőseiről, a tájak mély szépségéről vallanak íróik, költőik, akiknek műveiből mind többet magyarul is olvashatunk, s a kapcsolatok további fejlődése e művek számát a jövőben csak szaporítja. Olyannak látjuk, mint a személyes ismerős költő, Valentyin Mahalov írta egyik szép költeményében, megfestve a tájat, ahol: „tajgánk súlyos szempilláján a szender reszketve szűri az ég kék színét”. Tóth Elemér dalom kerekedett ott... Jöttek a lányod is, az egyik épp ne- kemvaló lett volna, jónövésű, sárga harisnya a lábán, a szeme olyan, de olyan szürke, de nem sikerült közelebbről megismerkednem vele. Megkaptuk a parancsot, hogy indulás. Pihenőre bevonultunk egy tanyára. Éjjel hatan, a hetedik Zaharcsuk, elindultunk járőrbe. Nyílt mezőn megyünk, csend van, nyugodt" minden. Akkora köd van, hogy még a lova fülét sem látja az ember. Zaharcsuknak nincs nyugta, egyre mondja a magáét: — Jól nyissátok ki a szemeteket, fiúk, ravasz népség a kadét. Észre sem vesszük, és már át is csúszik mellettünk. Na jó, gondoltuk magunkban. Hajnalodott. Egy vízmosásban kerülgettük a bokrokat. Elöl fölnyerítettek a lovak, beszéd hallatszott. Hát ez meg micsoda! Feszülten figyeltünk. Akkor összefutottunk, majdnem a homlokunkat is összeütöttük a kadétok járőrével ök is hatan vannak, mi is hatan vagyunk, hisz Zahar- csukra úgysem lehet számítani, ha valami történnék. — Melyik ezredből vagytok?
