Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

LOTERBEN Szabálytalan portré egy tettenérf kitüntetettről A kitüntetettet munka köz­ben érem tetten. Nem veszi észre jöttömet, így — illet­lenség bár —, de percvekig né­mán figyelhetem ténykedését. Asztalokat tologat, szőnyeget szegez a majdani pódium deszkázatára; az intézmény előterét íendezi. Időnként kávét kortyol, nagyot szippant hamvadni készülő cigarettájá­ból. Sürgését-forgását akár határidős munkának ds vél­hetné az idegein. « — Ma kezdtél hozzá, vagy holnap akarod befejezni, hogy ilyen sietős... ? — kérdem kö­szönés helyett. Meglepettsége néhány másodpercig tart csu­pán, máris kész a „nyomda­képes” válasszal; — Én úgy dolgozom, mintha ma kerül­tem volna ide, és úgy élek, mintha holnap el kellene mennem... — mondja nevet­ve. Öniróniának szánja a frappáns mondatot, persze annál igazabbra sikeredett. Gergely Gáspárt négy éve ismerem. Ekkor adták át Pa­lotáson az új művelődési in­tézményit és ekkor — 1978­ban — került feleségével — Tóháti Ilonával együtt — az élére. Felesége a könyvtárt, ő a művelődési házat igazgat­ja. Az ünnepélyes átadás nap­ja augusztus 20-a volt, és fél évtized múltán ez év augusz­tus 20-án vehette át Gergely Gáspár munkája elismerése­ként a Szocialista Kultúráért kitüntetésit. . Az átalakítás alatt lévő elő­térből az irodába megyünk át beszélgetni — Kevés fiatal népművelő­nek adatik meg, hogy vado­natúj művelődési ház igazga­tójaként kezdje meg műkö­dését egy számára ismeretlen településen. E kivételes lehe­tőség kivételes felelősséget is ró a „messziről jött” szakem­berre. Milyen elképzeléssel kezdted meg Palotáson a munkát, és mennyi idő kel­lett ahhoz, hogy az intézmény azt a szerepet töltse be, amit szántatok neki? — A kivételes lehetőség és felelősség stimmel, de nem egészen úgy, ahogy gondolod. Elképzeléseinknek ugyanis alapvetően határt szabott az adott helyzet. Hogy tudniillik eladdig Palotás közművelődé­si szempontból arcnélküli te­lepülés volt, ahol az új inltézr ménnyel szemben kimondat­lanul is mindenféle várakozás elvárás megfogalmazódott megnyitása pillanatában. Előzetes, netán szociológiai mélységű felmérést készíteni — a korábbi közművelődési tapasztalatok hiánya miatt — épp ezért felesleges lett volna. Az első évek feladata az. volt, hogy „bemutatkozzon a ház”, a lehető legváltozatosabb programokon keresztül mu­tassuk be, mi mindenre al­kalmas az intézmény. Nem véletlen, hogy az első két év­ben hetvenvalahány nagyren­dezvényt tartottunk, azaz csaknem minden harmadnap­ra jutott egy jelentősebb prog­ram. Akkor sem volt célunk ezt az ütemet hosszútávon tartani, de a differenciált köz- művelődési munka előfeltéte­le volt ez a nyitány. — A folytatás egyik iránya lehetősége, — gondolom — a most kialakítandó többfunk­ciós előtér... — Régi tervünk egy spon­tán időtöltés céljaira szolgáló tér kialakítása. Erre — a két klub, illetve szakköri helyiség mellett — az intézmény elő­csarnokának balszámya kivá­lóan alkalmasnak látszott. Most végre elkezdhettük a munkát, de a konkrét lehető­ségeiről inkább akkor szólnék, ha elkészül. — Portrét szeretnék írni, — szűkítsük hát a beszélge­tést továbbra is személyedre: Időközben „bemutatkozott a ház” és közben persze ti is bemutatkoztatok... ismerked­tetek a palotási emberekkel. Ez mennyire volt eredmé­nyes? — Ezt gondolom tőlük kel­lene megkérdezned. Én úgy érzem, hogy nem csak befo­gadtak bennünket. Kicsit ta­lán hosszabb időbe telt, mint telt volna mondjuk egy alföldi településen, de meglehet, hogy épp ez a kialakult jő kapcsolatok tartósságának t fel­tétele. Azt is meg kell mondanom, hogy a helybeliekkel nem csak a kifejezett közművelő­dési tevékenység hozott össze. Ne felejtsd el, hogy a műve­lődési ház széles társadalmi összefogással épült, és még az átadás után is volt mit dol­gozni a házon. A közösen vég­zett kétkezi munka után nem kellett külön meghívókat kül­dözgetnem. — Ne tagadjuk, a népmű­velő munkájának sikereiben vagy kudarcaiban szerepet játszik kapcsolata a település vezetőivel kapcsolata a felet­tes szervekkel, intézmények­kel. .. örülnék, ha válaszod­ban nem „kötelezne” a közel­múltban kapott magas elisme­rés. — Tény, hogy a népműve­lőt. pontosabban magát a szakmát nem mindenütt te­kintik „partnernak”. És ezt akkor is élő problémának ér­zem, ha engem történetesen elfogadnak feletteseim. Persze hozzá kell tenni, hogy az a munka, amit vég­zek, nem az én személyes ügyem. A népművelő alapve­tően mégis csak pártunk mű­velődéspolitikáját hajtja vég­re. Ezért is érzem problémá­nak, ha a népművelőt nem tekintik partnernak... Ugyanakkor az is igaz, hogy a népművelő és az általa ve­zetett intézmény — csak ak­kor képes elfogadtatni magát, ha nap mint nap, az élet min­den területén bizonyítja szük­ségességét. — pintér — Felújított klubkönyvtár Szalmatercsen A napokban fejezik be Szal­matercsen a klubkönyvtár fel­újítását. A közös tanács 150 ezer forintos költséggel el­végezte a külső-belső tataro­zást, csatomacserét, tetőjaví­tást, ajtók, ablakok festését. A munkálatokat a karancsla- pujtői költségvetési üzem dol­gozói végezték. A klubkönyv­tár épületét körülölelő közel 100 méter hosszú vaskerítés már régebben készült. Régen megérett már a lefestésre. Ezt vette észre a felújításon dol­gozó egyik szocialista brigád és társadalmi munkában bri­gádfelajánlásként elvégezték a kerítés lefestését. BÓKKON GÁBOR: Preludium Szavaim nekifeszülve a fogak falainak legyőzve a sikoltás görcsét kizuhannak a megsebzett csendbe Rajz Szécsényi Honismereti Híradó Amint arról lapunk ko­rábbá számaiban már be­számoltunk, a közelmúltban rendezték meg Salgótarján­ban a nógrádi honismereti aktívák tanácskozását. Töb­bi között, itt is elhangzott az, hogy a honismereti te­vékenység művelői — legye­nek akár egyének, művelő­dési közösségek, vagy in­tézményekhez kapcsolódó baráti körök — mindenkép­pen valami pluszt kapnak, kaphatnak a mozgalomtól, amit nem igen lehet egyet­len kifejezéssel illetni, mint­hogy a mozgalom is sok tu­domány ismeretét hasznosít­ja, de gazdagítja is. Ezen egyéni és társadalmi haszon­nal egyaránt járó tevékeny­ség közben jobban megsze­reti ük településünket, meg­ismerjük múltunk egy-egy szeletét, jártasabbak leszünk a közösségi munkában. Nem utolsó sorban éppen ez az oka annak, hogy művelődés- politikánk támogatását is él­vezi a mozgalom. Megyénkben, a még létező gondok ellenére, szintén ele­ven a honismereti tevékeny­ség. Ezt jelzik például az időnként napvilágot látó ki­adványok is, mindenekelőtt a Szécsényben és Balassa­gyarmaton megjelenő honis­mereti híradók. A Szécsényi Honismereti Híradó idén már ötödik év­folyamába lépett. Idei első száma a közelmúltban lá­tott napvilágot az Antal Ká­roly vezette szerkesztő bi­zottság összeállításában. A Hazafias Népfront nagyköz­ségi bizottsága, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ba­ráti körének szécsényi helyi csoportja & a nagyközségi művelődési központ honis­mereti munkabizottságának közös kiadványa most is változatos tartalommal je­lent meg, jelevze azt a sok­irányú tevékenységet amely e területen Szécsényben zaj­lik. Nincsen mód arra, hogy a félezer példányban kia­dott híradó közvéleményeit részletesen ismertessük. Ez­úttal is csupán néhány pub­likációra hívjuk fel a fi­gyelmet, a teljesség igénye nélkül. Leggazdagabb rovata a Krónika címet viseli. Itt közük Szmolnik István írá­sát, aki a munkásőrség meg­alakulását dolgozza fel tö­mören a szécsényi járásban. Eszerint, a járásban a mun­kásőrség megszervezésére Bodnár József, Géczi István, Pécsi Róbert. Miskolczi Ist­ván és Szraxxaik István ka­pott megbízást. Elsőként 1957. március 1-én alakult meg a szécsényi szakasz és a magyargéci raj. A továb­biakban Antal Károly A nemzedékek bábája címmel a televízió A "hét című mű­sorában 1982. január 18-ánt sugárzott riporthoz kapcso­lódóan ír az akkor százéves Mercsák Mártonné életútjá- ról. A szécsényi Kubinyi Fe­renc Múzeumban 1982. má­jus 8-án nyitottak emlékki­állítást a nógrádi Kubányi Lajos festőművész halálá­nak 70. évfordulója kapcsán. Az eseményhez kapcsolódva közli a híradó Praznovszky Mihály értékelését a művész életművéről. A szerző a századelő képzőművészeti é’e- tébe is bepillantást enged, Kubányi Lajos műveinek elemzése során. Várkon yi Balázsné szintén rövid érté­kelést közöl az idén Szé­csényben megrendezett nyol­cadik megyei kórustalálko­zóról Balogh Ferenc a helvi II. Rákóczi Ferenc művelő­dési központ idei első fél évének munkáját elemzi. Horváth Béláné pedig a he­lyi múzeumbarátkör tevé­kenységéről szól. Közli a híradó Fiikor Vilmos Cse­lédlakások című dolgozatát és Sándor Gábor Emlékezés a szécsényi kastélyra című írását A Szokások, szájhagyomá­nyok rovatban Bűnné Var­ga Mariska a két világhábo­rú közötti farsangi szokáso­kat eleveníti fel. Kékkői László pedig azt veti föl Van-e még szájhagyomány? című írásában, hogy érde­mes lenne fokozott gondot fordítani a szájhagyomá­nyok összegyűjtésére. Az Adalékok Szécsény tör­ténetéhez rovatban találjuk Pálmány Béla: Két szécsé­nyi céh kiváltságlevele 1617- ből című tanulmányának el­ső részét. Soproni László a kémikus Forgách Ádámról, Reiter László a szécsényi pa­tika 1810. évi hatósági vizs­gálatáról ír. Praznovszky Mihály ismeretlen történet­forrást közöl Szontágh Pál­ról. A híradó — hagyomány szerint — tallózást nyújt ré­gi könyvekben és újságok­ban, Antal Károly és dr. Balykó Barnabásné közlésé­ben. A kiadvány e számát dí­szítő rajzokat a Kubinyi Fe­renc Múzeumban őrzött, 1485-ben német nyelven nyomtatott Herbáriumból vették át a szerkesztők. T. E. ■BBBBBBäi Miről ismerszik meg a lo­kálpatrióta? Hát nem arról, amiről jó régen hallattam egy rádiós riportban (feljegyeztem mert a rossz tudatra jó il­lusztráció), hogy ugyanis lo­kálpatrióták, mert a régihez ragaszkodnak..” Nyilván az üdvözítő jóval szemben. A példa Nagykőrös kontra Ceg­léd kórházi ügyében hangzott el, mármint, hogy az egyik­ben — meg nem mondom ma már melyikben — szűnjön meg a régi kórház és legyen a másikban egy szép új: esi vitatták, szavazgatták a ta­nácsiak, erről szólt a riport fenemód kitekerve a lokál­patriotizmus vastag nyakát. Mindezt azért részletezem, ne­hogy valaki légből kapott pél­dának tekinthesse, még az arányra is emlékszem, a vál­toztatás mellett 43-an voltak, ellene 20 szavazatot számlál­ta)?;. És akkor hangzott el az ominózus mondat, amit azóta sem igazított helyre senki em­berfia. * Valahogy így lehet az is, hogy sokan mindmáig össze­keverik a „szezont a fazon­nal”, a lokálpatriotizmust a provincializmussal, nem nagy baj annak, akit nem érint, na­gyobb baj, ha olyanok keve­rik a dolgot, akik maguk ás esetleg megítélik a lokópat- riótát. Megnyugtatóbb viszont uz a társadalmi igény és gya­korlat, amely az újabb idők­ben egyre nagyobb szerepet szán a helyi erőknek a hely­ben jelentkező gondok orvos­lására és eredményt is hoz ez a szemlélet egyre többet, egy­re meggyőzőbbet. Útonjáró Van-e lokálpatriótánk? Ezért sem tekintem véletlen szerencsének találkozásaimat, hanem éppenhogy másnak törvényszerűnek és meggyőző­nek a fentiekre. De miről is­merhető meg a lokálpatrióta? Nem születik annak — azzá lesz. Éppen ezért lehet lokál- patrióta valaki messze a szü­lőföldjétől (a példák sora fel­tűnően gazdag éppen ebbein!) aztán meg mindenkivel rriin- dig össze akar fogni valami­lyen helyi jó ügy érdekében, aztán meg valami képesség folytán bárhova kerülne meg­érzi a „genius loci”-t, a hely szellemét. A kisugárzás ellen nem védi semmiféle modern megfontolás semmilyen kor­szerű magatartásforma (példá­ul a közömbösség), aztán őket szokták „szent őrültként” em­legetni, mert mindig akarnak valamit, mindig többet, job­bat, mindig felemelni szeret­nének, hagyományt őrizni, ha­gyományt alapítani-tovább- adni felfedezni régi értéke­ket, segíteni az újakat akár egyéni áldozatok árán is. A lokálpatrióta nem magát nézi, a helyre figyel, a többiekre, de ha megkapja; „miért nyü­zsög ez, *mit akar magá­nak megkaparintani.. . ” ak­kor sem szalad világgá. Szí­vós fajta. Nem lehet mindenki lokál­patrióta. Ha mindenki az len­ne, talán megállna az élet. Szükség van azokra is, akik „csak” élnek itt vagy ott, be­csülettel végzik a dolgukat, nincs velük soha semmi gond és végeredményben szeren­csés esetekben a legjobb al­kalmi partnerei lehetnek a lo­kálpatriótának.. — Megfestettem a város csendjét, éjszakai fények, hi­degség, üveges színek — mondja a festő és elhallgat. Hallgatunk mi ÍS. Talán nem értettük megl — Miért, hogy nem történik Semmi ebben a városban, miért nincs itt iga­zi szellemi élet? Ezt egy másik városban mondja, ahol van, ahol min­dig is volt, mert szerencsés városként soha sem maradt, lokálpatrióták nélkül. De mert az élet ennél jóval komplikáltabb — ezt egy má­sik festőnek, mondja, olyan­nak, aki épp az imént fejtette ki, hegy „mostanában vissza­fogom magam, mert sokan azt hiszik talán, hogy magamnak akarok valamit megszerezni Mindenhova bepoUyant az élet egy-egy „szent őrültet”. Ki gondolná, hogy Kőszeg város legjobb ismerője (ide­genvezetője) lelkes szószólója — sajnos a nevét nem je­gyeztem meg kellő gonddal — salgótarjáni? Nekem lokál- patrióta az a pedagógus is, aki más táján született az akáclevélnyi hazának, mégis Pusztaberkiben maradt im­már negyven éve akkor is, amikor már az iskola is ki­költözött onnan: lokálpatrióta az a pedagógusnő lis, akinek szenvedélyévé vált K. köz­ségben a cigánytanulók életé­nek megváltoztatása, aki itt döbbent rá, de olyain erővél, hogy egész életét meghatároz­za ez a felismerés, hogy „a cigányszármazásvak társadal­mi felemelkedésének egyetlen helye az iskola... ”, hogb a cél érdekében már akkor ér­telmi vizsgálatokat vezetett be és kezdeményezett kisegítő oktatást, amikor az országos szervek még az álmodozások útját járták, amikor még nem figyelmeztetett bennünket az élet olyan látványosan mint ma, hogy egyes községek la­kossági arányai rövidesen je­lentős mértékben átalakulnak a cigány származásúak javá­ra, és akkor egészen újszerű feladatokkal kell szembenézni tanácsnak, iskolának és így tovább .. Lokálpatriótának tekintem azt a nagyoroszi tanácsi veze­tőt, akiről a letelepedés gyöt­relmeit leküzdő kisiparos fe­lesége így vélekedik: — Mindent megtett értünk, min­dig jckedéllyel, megértéssel fogadott bennünket, lelket ön­tött belénk, csak azért sem adjuk fel, pedig néha nagyon nehéz volt.., Nagyoroszi amúgy is tele lehet lokálpatriótával, ez itt valamiféle hagyomány, hi­szen már 1909—10 tájékán maguknak építettek szakszer­vezeti házat (megvan ma is, mozi van benne) a helybeli szocialisták. Alany után ku­tatva jutok el egy mindenki által javasolt informátorig, aki, miután meghallgatja ké­résemet, azonnal mond kéf- három nevet, de mert egy krónikást vetett az idő a por­tájára máris mondja a község történetét, hangsúlyozottan a szerinte elhanyagolt tényre mutatva, miszerint itt jóval több a téma, mint azt bárki messziről megítélhetné, hogy meg kellne írni már ezt meg ezt, mert ez a hely olyan, hogy.. Ha ellentmondanék talán meg is rángatna, hogy észheztérjek Van-e lokálpatriótánk? Másszóval van-e igényes­ségre törekvő hajlamunk, nyi­tottságunk minden iránt, ami alapja vagy felépítménye le­het egy-egy kisebb vagy na­gyobb körnek. Kimek-kinek maga keli válaszolni erre a kérdésre, s talán még gondol­kodni is érdemes rajta. Újabban csupa lokálpatrió­tát látok mindenütt. Talán jó szemüveget tettem fel. Az egyik klubot alapít sokadma­gával, a másik helyi, tájegy­ségi motívumokkal készíti egyik nagy költőnk főművé­hez az illusztrációt, a harma­dik harcot indít a múlt iránti érzéketlenség ellen egy fon­tos megyei intézmény éléről és talán még eredményt is el­ér majd, ha lesz bennünk haj­landóság, hogy megértsük, amit közérdekből szorgalmaz, a negyedik egy egész csapat embert mozgósít azért, hogy a népművészet egyik ágában eredményt érjenek el, az ötö­dik amatőrszínházat tervez, a hatodik síparadicsomot, a hetedik kiállítást rendez „grá­tisz”, ahogy mondani szokás, a nyolcadik falumúzeumot sze­retne összehozni, a kilence­dik. .. — Két vagy három éve élek már ebben a városban, ele mindig csak azt hallom, hogy ilyen országos rendezvény lesz, meg olyan konferencia... Mi van a helybeli kultúrá­val? Mi van a hagyományok­kal, miért nincs új, ha a ré­gi már nem elég vonzó, mi­ért nem a saját erejére, a sa­ját szellemére számít a vá­ros? — ezt mondja a főisko­lás. Belőle máshol lesz lokálpat­rióta. T. Pataki László NÓGRÁD - 1982. novembe< 27., szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom