Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-19 / 272. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk GUBIS JANOS 72 éves korában elhunyt. Te­metése november 22-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÄD Mély fájdalommal tudatjuk hogy a szeretett férj, édes­apa, nagyapa, IRMAI JANOS 69 éves korában, hosszú szen­vedés után elhunyt. Ham- vasztás utáni temetése 1982. november 23-án, kedden dél­után 3 órakor lesz a zagy- vapálfalvai felső temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik a sze­retett férj, édesapa BÁSTT FERENC temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, s mély gyászunkban osz­toztak. A GYÁSZOLÓ CSALAD Köszönetét mondok mind­azoknak, a rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, akik PÁLLÁ LÁSZLÓ temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmamban osztoztak. PALLA LÁSZLÓN* Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, BAKOS IGNÁC temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez» tek és mély fájdalmunkat' enyhíteni Igyekeztek. A GTÁSZOL0 CSALAD A hónap rendeletéi A GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK TÉRÍTÉSI DIJA — KI TEHET KISIPARI MES­TERVIZSGÁT? — A VERSENYTÁRGYALÁSTÓL A JÖVEDELEMÉRDEKELTSÉGÜ ÜZLETEKIG — TÁMOGATÁS A FÖLDVÉDELMI ALAPBÓL — MÓDOSÍTOTT DÍJ­SZABÁSOK KÖZLEMÉNY A Nógrádi megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1982. novem­ber 20-án a délutáni, illetve 21-én a délelőtti órákban a Regionális Vízmű bálózatkar- bantartási munkálatai miatt Salgótarján területén a vízel­látásban nyomáscsökkenéssel, esetleg időszakos vízhiánnyal és a víz egészségre ártalmatlan — elszíneződésével kell szá­molni. Kérjük a lakosság szí­ves megértését! Október havi 4 jogszabály­1 összefoglalónkat az egészség- ügyi miniszter rendeletének rövid ismertetésével kezdjük, amely a magyar állampolgá­rok gyógyító-megelőző ellá­tásának néhány részletkérdé­séről szól. A rendeletből —, amely a Magyar Közlöny ok­tóber 12-i számában olvasha­tó — pontosan megtudhat­juk, hogy az egyes gyógyá­szati segédeszközökért meny­nyit kell fizetni. A térítési díj általában a tényleges fo­gyasztói ár 10—15 százaléka, ; a fogtechnikai termékeknél j és szolgáltatásoknál 50 szá­zaléka. Egyáltalán nem kell térítést fizetni a feltétlenül indokolt gyógyászati segédesz­közökért, ha azt a kórház sa­ját ellátmányából adja, to­vábbá a javításért, ha azt a kórházban végzik. Nem kell fizetnie a gyógyászati segéd­eszközért például azoknak a személyeknek, akik üzemi baleset, vagy foglalkozási be­tegség miatt szorulnak rá, il­letve bizonyos esetekben aha- di rokkantaknak sem. Ha az ál­lampolgár a segédeszközt az egészségügyi ellátás keretében rendelhetőtől eltérő kivitel­ben veszi igénybe, az árkü­lönbözet teljes mértékben őt terheli. Szemüvegkereteknél ilyenkor a fogyasztói árból egyáltalán nem adható kedvez-' meny. Más téma, ugyanebből a közlönyből. Az ipari minisz­ter rendeletet adott ki a kis­ipari mestervizsgáról. Eszerint ennek megszervezése a Kis­iparosok Országos Szervezeté­nek hatáskörébe tartozik. A mestervizsgáztatásra kijelölt szakmákban Budapesten, va­lamint a megyeszékhelyeken, illetve nagyobb körzetenként alakítható vizsgabizottság. Mestervizsgát az tehet, aki­nek az adott területen szak­munkásképesítése van és már legalább kétéves gyakor­latot is szerzett. A jelentkezés feltétele az autószerelő, a gépjárművillamossági műsze­rész és a karosszérialakatos szakmákban az is, hogy az illető a KIOSZ által szerve­zett vizsgaelőkészítő tanfo­lyamot elvégezze. A vizsgabi­zottság a feltételeket sikere­sen teljesítő jelöltek részére kisipari mesterlevelet ad ki. Nem közvetlenül az ál­lampolgárokat érinti, mégis bizonyára sokak érdeklődésé­re tarthat számot a pénzügy- miniszternek az a rendelete, amely a vállalkozással és a szállítási szerződésekkel kap­csolatos versenytárgyalásokról szól. Ennek a lényege rövi­den igy foglalható össze: a különféle gazdálkodó szerve­zetek a várhatóan kétmillió forint értékhatárt meghaladó vállalkozási és szállítási szer­ződéseiket csak versenytár­gyalás kiírásával' köthetik meg, ha annak finanszírozása a költségvetésből, vagy a ta­nácsi fejlesztési alapból tör­ténik. Ettől csak akkor lehet eltekinteni, ha a szolgáltatást műszaki, vagy egyéb okokból kizárólag egy vállalkozó (szál­lító) teljesítheti, ha a szol­gáltatás csak később határoz­ható meg pontosan, ha a vál­lalkozót szerződéskötési köte­lezettség terheli, illetve, ha a felhívás, a versenytárgyalás eredménytelen volt és egy újabb kiírástól sem várható eredmény. Látszólag csak egyes keres­kedelmi egységek vezetőit, dolgozóit érinti, valójában azonban — remélhetően ked­vezően — a vásárlókra, tehát valamennyiünkre is kihat a belkereskedelmi miniszter új rendelete, amely lehetővé te­szi bizonyos üzletek jövede­lemérdekeltségű üzemelteté­sét. Mit jelent ez a lehető­ség? Jövedelemérdekeltségbe vonhatók egyes üzletek veze­tői, azok helyettesei, illetve dolgozói. Velük a gazdálkodó szervezet erről legfeljebb öt évre szóló írásos megállapo­dást köthet, amely a munka- szerződés részét képezi. A jövedelemérdekeltségű dol­gozók alapbérben és az üzlet eredményes működésétől füg­gően prémiumban részesül­nek. Ezek az úgynevezett bér­jellegű juttatások. Ami új a szabályozásban: az érintett üzletekben megszűnik a ju­talék, viszont a dolgozók az úgynevezett eredménykövetel­mény túlteljesítése esetén an­nak meghatározott hányadát is megkapják. Ez az összeg a dolgozók munkabérén felü­li személyes jövedelmének számít. Lényeges paragrafus, hogy a gazdálkodó szervezet a jövedelemérdekeltségű üz­let vezetőjét feljogosíthatja az általa értékesített termékek eladási árának kialakítására is. Az új rendelet január el­sején lép hatályba. Részletei a Magyar Közlöny október 22-én megjelent számában ol­vashatók. Ugyanitt jelent meg a me­zőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a pénzügyminiszter együttes rendelete a földvé­delmi alapról. Ebbe az alap­ba kerülnek a mezőgazdasági rendeltetésű földek művelé­sének elmulasztása miatt meg­állapított térítések, valamint a rekultivációhoz az állami költségvetésből átadott össze­gek. Az alapból támogatást le­het adni a művelés alól ki­vont földek, a kihasználatlan zárványterületek, valamint a gyepterületek szántóvá alakí­tásához. A mezőgazdasági és halászati termelőszövetkeze­tek, valamint a szakszövetke­zetek támogatást, hozzájárulást kérhetnek az alapból a föld- rendezések, földcserék téríté­sének fedezetére, valamint a nagyüzemi táblák kialakítása érdekében nélkülözhetetlen fel­tárásokhoz. Ezt öt éven be­lül vissza kell fizetni. A ké­relmeket a megyei földhivatal­hoz kell benyújtani. Végül röviden még két ren­deletről. Az igazságügymi­niszter részben módosította, kiegészítette az ügyvédi mun­kadíjról és díjszabásról szó­ló korábbi rendeletét. A mó­dosítás szerint a polgári jogi társaság, vagy gazdasági munkaközösség társasági szer­ződésének elkészítéséért ma­ximum tízezer forintig terje­dő munkadíj köthető ki. Ugyanez az összeg a polgári jogi társa'•-got gazdasági munkaközi5 lé alakító szer­ződésnél ötezer forint lehet. A művelődési miniszter a kiadói szerződések feltételeit és a szerzői jogdíjakat módo­sította. Az új díjtételeket rész­letesen felsoroló jogszabály a Magyar Közlöny október 18-i számában található meg. D. A, Országjárás nyereménnyel Hirdetések feladhatók a takarékszövetkezetek­ne ?l is! Á hipnózis titkai nyomában A tudományos világ régen sze­retné megérteni a hipnózis lé­nyegét, minded­dig azonban nem tudott pontos vá­laszt adni a je­lenség mibenlé­tére. Sokáig úgy vélték, hogy a l| hipnotikus álla­pot az álom sa­játos változata. A legújabb mű­szeres megfigye­lésekkel azonban már sikerült több részletkér­désre fényt de­ríteni. Amikor lehetőség nyílt az agy bioára­mainak kutatá­sára, az álom és a hipnózis elekt- roenkefalog ráfi ás (EEG) vizsgálatára, kiderült, ben másodpercenként 4—7 hogy a két jelenség között lé- frekvenciái úak (théta-rit- nyeges különbségek vannak, mus), később, amikor az al- Az agy bioáramainak írek- vás egyre mélyebbé válik, be- venciája az ébrenléttől az áll a 0,5—3 frekvenciájú del- álomig vezető szakaszban egy- ta-hullám. re csökken. A hipnózis alatt azonban Ha az ember ébren van és egészen mást mutat az EEG- valamivel foglalatoskodik kép. Amíg a hipnózis kezde­tpéldául ír, vagy olvas), ak- ti szakaszában az ailfa- és kor ez a frekvencia másod- béta-hullámok amplitúdója percenként 15—30, azaz ún. kissé csökken, addig a mély béta-ritmus. Ha viszont nyu- hipnózis állapotában ezt a godtan, csukott szemmel fék- szakaszt nem lassú ritmusú szik, akkor a másodpercen- rezgések váltják fel —, mint ként 8—13 frekvenciájú réz- az álom esetében —, hanem gés, az alfa-ritmus kerül gyorsak, azaz alfa- és béta- túlsúlyba. Elaivás után még hullámok, ilyenkor az éb- fcsaúbbak a rezgesek, kezdet- néniéihez hasonló EEG-kép jön létre. A kívülálló számár­ra úgy tűnik, mintha a hip­notizált személy aludna, hi­szen a hipnotizőr utasításain kívül nem reagál a külső in­gerekre, az EEG tanúsága szerint viszont ébren vám. A hipnózis tehát nem egysze­rűen részleges álom, hanem az agynak egy másfajta ál­lapota. Mindamellett felfe­dezhető némi hasonlóság a gyors álom és a hipnózis között. Képpnkön egy EEG-s hipnózisvizsgálatot látha­tunk. A kísérleti személyt lefektetik egy díványra, a hipnotizőr felszólítja, hogy nézzen mereven egy pontra (hogy a szeme elfáradjon), majd azt sugallja neki, hogy rögtön el fog aludni. Testén lassú melegség árad végig, keze és lába elnehezül, sem­mire sem akar gondolni: hipnotikus állapotba kerül. Eközben — az elektródák közvetítésével — agyának minden rezdülését érzékeli és jelzi a kifejezettem kuta­tási célokra készült, 8/10 csatornás, modern EEG-ké­szülék. A téli turizmus fellendíté­se érdekében közös országjá­ró akciót szervezett a1 Magyar Autóklub a Pannónia Szállo­da és Vendéglátó Vállalat. Az akció lényege, hogy azok a vendégek, akik már­cius 18-ig a Pannónia 10 ki­jelölt szállodája — a zala­egerszegi Aramy Bárány és Balaton, a tatabányai Árpád, a nagykanizsai Centrál és Pannónia, a tatai Diana Tou­ring, a kaposvári Dorottya, a szekszárdi Gemenc, a dobo­gókői Nimród és a visegrádi Silvanus Szálló — közül há­romban legalább egy-egy na­pot eltöltenek, sorsoláson vesznek részt. A nyertes — 2 személy — egy hétig a sió­foki szállodasor egyik szállo­dájának vendége lesz 1983 nyarán. Aki mind a 10 szál­lodában eltölt egy-egy na­pot, külön sorsoláson 2 sze­mélyes, hatnapos külföldi utazást nyerhet. Az érdeklődők speciális tú­rafüzetet kaphatnak a Pan­nónia szervizben, az IBUSZ- irodákban, vagy a kijelölt szállodák portáin, ahol egyéb­ként a füzetben igazolják is a szállodai tartózkodást. Az országjáró akcióban a Pan­nónia kedvezményes hétvé­geinek vendégei is bekapcso­lódhatnak. Az Egri Közúti Építő Vállalat épités vezet&i és ns Evezet ői munkakörök betöltésére, Nógrád megyei munkahelyekre pályázatai hirdet* Mérnöki, üzemmérnöki, technikusi végzettséggel rendelke­zők pályázatát részletes szakmai önéletrajzzal az alábbi címre várjuk: 3300. Eger, Lenin út 51. sz. Pf. 89. Tel: (36) 11-266. Személyzeti és oktatási osztály. Lakásmegoldás Balassagyarmaton lehetséges. APUOHlRDI'TüSIÍIt 1200-as Zsiguli 5 éves, jó állapotban levő eladó. Érdeklőd­ni : magántaxi-állo­más, Salgótarján. NÉGYÉVES, piros, 1600-as Lada megkí­mélt állapotban igé­nyesnek eladó. Ér­deklődni: Salgótarján» Ifjú Gárda út 22/B. 17 óra után. UB frsz 127-es Fi­at eladó. Pásztó, Vi­rág út 1. LADA 1200-as, hat­éves eladó. Bibók István, Tar, Rákóczi út 6. IN-es, 1200-as Lada személygépkocsi el­adó. Érdeklődni: min­dennap, Tóth János, Zagyvapálfalva, Zöld­fa út B/3., 111/31. MZ 250-es, jó álla­potban eladó. Szé- csény, Malom út 9. Havasi. GARÁZS eladó Nagy- bátony, Sport út 25. szám alatt, érdeklőd­ni : Kisterenye, Hu­nyadi út 34. SÜRGŐSEN és ol­csón eladó 14 négy­zetméteres faház (volt zöldségüzlet, berendezéssel). Ér­deklődni lehet: Rét- ság, piactér. Bach József, 8—17 óráig. SALLAY Antikvitás VESZ-ELAD. Antik bútorokat, műtárgya­kat, festményeket, márkás porcelánokat, csillárokat, keleti sző­nyegeket, miniatűrö­ket stb. Hagyatékok különösen érdekelnek. Ebédlőkkel, dolgozó- szobákkal és hálószo" bákkal nem foglalko­zunk. Érdekel továb­bá : antik baldachinos agy, és a korcsolyá­zás történetével kap­csolatos bármilyen írásos és tárgyi em­lék, műalkotás. 1054 Budapest, Lengyel Gyula u. 6. (volt Bank utca). Tel.: 128-351. NAGYVIRAGÜ, foly­tonnyíló, olasz, évelő szegfűpalánta kapható tövenként 5,— Ft, To­ronyi kertésznél. Bé­késcsaba, Botyánszki u. 27. A Balassagyarmati Városi Tanács Kórház-Igazgató főorvosa pályázatot hirdet a következő állásokra: — I BELSŐ ELLENŐRI ÄLLÄS, melynek betöltéséhez mérlegképes könyvelői szakképesítés szükséges és 5 év szakmai gyakorlat, továbbá — 1 ANYAGGAZDÄLKODÄSI OSZTÁLYVEZETŐI . ÁLLÁS, melynek betöltéséhez pénzügyi-síámviteli főiskolai végzett­ség szükséges. Bérezés az EüM. MüM. 31977-es számú rendelet szerint. Az állások azonnal elfoglalhatok. A pályázatokat a városi tanács kórház személyzeti főelő­adójához kell benyújtani. SZUHAN, üdülő- körzetben háromszo­bás, családi ház 600 négyszögöl telekkel sürgősen eladó. Ér­deklődni : Szuha, Kos“ suth u. 96., vagy Bércéi, Uzsoki u. 10. SALGÓTARJÁN­BAN, Malinovszkij úton a bölcsőde mel­lett garázs eladó. „Sürgős 255680” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. NAGYBÄTONY- BAN, a főút mellett (Bencze út 2.) három­szobás, másfélszintes (garázs + kazánház) összkomfortos családi ház készpénzért be­költözhetően eladó. Csak igényes jelent­kezzen. Érdeklődni: munkaidő után, Bíró Ferenc, Nagybátony, Végvári út 14. KÉTSZOBÁS, szö­vetkezeti lakás bekol- , tözhetően eladó. Sal­gótarján, Beszterce- lakótelep, Ybl M. u. 84., III. em. 3. GARÁZST bérelnék a Hunyadi körúton. Hammer, 14-823, Sal­gótarján, Hunyadi j krt. 26. ELADÓ egyszobás, kertes, családi ház beköltözhetően. Ér­deklődni : Baglyasal- ja, Petőfi út 149/a. id. Andó Miklós. MUNKATELEK a strand és Somoskőúj­falu között eladó. Ér­deklődni lehet: 12-391 telefonon, 1-7 óra után. KERÉK kiegyen­súlyozó készülék (centírozó) AMR—2 tip. újszerű állapot­ban eladó. Érdeklőd­ni: Salgótarján, 12-160, / este 19 órá­tól. HAMMOND orgo­na, 2 manuálos, dob­gépes, automata basz- szussal ellátva eladó. Dobrovolni Mátyás, Tar, Szabadság u. 25. H ARMIN CKÉTLYU­KAS cseh verseny­óra, pbstagalambok- kal eladó. Berta Ist­ván, Karancsalja. NÉGYÉGÖS, vagy háromégős gáztűzhe“ lyet palackkal együtt vennék. Cím: 10-977 telefonon. SHAFFHAUSEN, Petek Philippe Glas­hütte, Vacheron, Bre- guet és más régi , zsebórát, asztali órát, faliórát, vala­mint regi óráshagya­tékot (szerszámok, to­kok, szerkezetek, számlapok stb.) vá­sárolnék. Levelére vá­laszolva felkeresem. Losoncz Tamás 6000 Kecskemét, Tanács- köztársaság tér 4., II. em. 9. NÉGYSZEMÉLYES sátor eladó. Érdek­lődni: Kisterenye, Zrí­nyi ú. 85. 15 órától. HARMINC anyabir­ka, hasas és 50 q jó minőségű takarmány­széna eladó. Nógrád- megyer, Orgona út 14. SZÁMVITELI főis­kolával, vagy közép­iskolai érettségivel és mérlegképes könywi" teli képesítéssel ren­delkező férfi, vagy női munkaerőt kere­sünk vezetői, illetve könyvelői munkakör betöltésére. „GA- MESZ” jeligére, a hirdetőbe. A SALGÓ SZÖVKER felvételre » keres ad­minisztrátort és négy­órás takarítónőt. Te­lefon: 10-862. Cím: Salgótarján, Bartók Béla út 17. FELVESZÜNK gép­írni tudó adminiszt­rátort és targonca- vezetőt a salgótarjá­ni élelmiszerfiókhoz. Címünk: DUNA Élel­miszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Válla­lat salgótarjáni élel­miszer fiókja. Salgó­tarján, Állomás u. 4/a. (nagyállomás). ZIPPZÁR J A VITÁS (csizmába is), zipp- zárcsere. Faragóné. Salgótarján, Főtér 13. (IBUSZ mellett.) HAZASSAGKÖZ- VETÍTES, partner-, társkeresés, szabad­idő-programok szer­vezése. „Szimpátia” GM. 8002 Székesfe­hérvár, Postafiók: 90. Különleges módszer, garantált diszkréciór Forduljon hozzánk bi­zalommal! Kérje tá- j ékoztatónkat! ELVESZETT az „Egyesült Általános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet, Szécsény, Rákóczi út 78. 6. sz. áruátvevő MNB 371—40306” C. bé“ lyegző. * A bélyegző használata érvényte­len. FÜGGETLEN asz- szony, rendezett anyagiakkal megis­merkedne házasság céljából 55—60 év kö­rüli férfival. Levele­ket „Jó otthonra vá­gyom” jeligére Balas“ sagyarmat, Luther ut­ca 8. címre kérem. Csak megadott címre válaszolok. SZABADIDŐ-PART­NER és házasságköz­vetítés az egész or­szág. területén! Teljes diszkréció! Kérje tá­jékoztatónkat ! KAP-. CSOLAT 9700 SZOO*- b at hely. Ef. 281,

Next

/
Oldalképek
Tartalom