Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)
1982-11-18 / 271. szám
EJtőröJték az amerikai szankciókat Csütörtököt mondott a „Reagan-fegyver" Az amerikai kormányzat által elrendelt embargót Reagan elnök szerint azért lehetett feloldani, mert hét iparilag fejlett ország „gazdasági szankciókról” kötött megállapodást, amelyek felváltják a korábbi washingtoni embargót. A TASZSZ szovjet hírügynökség szemleírója ezzel kapcsolatban hangoztatja, hogy igen homályosak az erről az állítólagos megállapodásról szóló hírek. Emlékeztet rá, hogy hivatalos szövegét senki, sehol nem tette közzé. A TASZSZ a nyugati sajtóra hivatkozva közli, hogy ezek a korlátozások a Szovjetuniónak nyújtott exporthiteleket, az oda eladott legkorszerűbb gyártási eljárásokat érintik és a „stratégiai” árucikkek exportját koordináló bizottság (COCOM) szabályait teszik még szigorúbbá. Azt, hogy Reagan megfogalmazását korántsem kísérik Súlyos örökség előtt Megoldatlan gazdasági gondok tömegét örökli a 11 hetes vergődés után távozó második Spadolini-kormánytól Olaszország új miniszterelnöke, Fanfani. A növekvő munkanélküliség, a gyorsuló infláció, a költségvetés és a kereskedelmi mérleg aggasztó hiánya, a líra krónikus gyengesége mind a mélyülő gazdasági válság jele. Kétségtelen, hogy az olasz gazdaság gondjai már Giovanni Spadolini első miniszterelnöki kinevezése előtt, a kereszténydemokrata irányítású kormányok idején is sokasodtak. A válságot azonban tovább súlyosbította, hogy Spadolini ötpárti kormányait megbénította a belső megoszElítélő határozat Izrael ellen az ENSZ-ben Arab világ Mi legyen a palesztinokkal ? Az Arab Liga küldöttsége Washingtonban Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka kedden döntő többséggel határozatot fogadott el, ;mely ismételten elítéli Izraelt amiatt, hogy lDtll júniusában lebombázott egy iraki atomreaktort. Az ülésszak hasonló tartalmú állásfoglalást tett közzé tavaly novemberben is. A határozatot 119 szavazattal és 13 tartózkodással fogadták eh Ellene csak Izrael és az Egyesült Államok szavazott. A dokumentum elítéli Izraelt agresszív cselekményeinek kiszélesítéséért a Közel-Keleten, és amiatt, hogy nyíltan a nukleáris berendezések elleni fegyveres támadások megismétlésével fenyegetőzik. Végül felkéri a Biztonsági Tanácsot: tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy elrettentse Izraelt az iraki atomA teheráni rádió szerdai jelentése szerint az iráni fuvarosban megalakult az „Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa”. Bagher Hakim hodzsatoleszlám, iraki emigráns síita vezető a tanács nevében nyilatkozott a rádiónak, s kijelentette: céljuk az iraki rendszer megdöntése, á egy iraki iszlám köztársaság létrehozása. „Nem emigráns kormány alakult, hanem az iraki rendszer elleni ellenállás iráni székhellyel működő irányító szerve.” Ez a szervezet „iszlám személyiségekből, ulé- mákból (a hittudomány doktorai) és értelmiségiekből áll” — mondotta Hakim, akit 1980 Júliusában toloncoltak ki tóbb ezer iraki síitával együtt Irakból. egyhangú állásfoglalások, bizonyítják az ezzel ellentétes francia és japán megnyilatkozások. Jó példa erre az az értekezlet, amely november 16-án nyílt meg Moszkvában — három nappal Reagan bejelentése után. Az értekezlet napirendjén a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztését érthető kérdések széles köre szerepel. Nyikolaj Pa- tolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter a résztvevőket üdvözölve rámutatott, hogy a Szovjetunió következetesen a két ország sokoldalú együttműködésének bővítése mellett foglal állást, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján. Egy másik, nem kevésbé jellemző példa a japán kereskedelmi- és iparkamara elnökének nyilatkozata. Nagano Sigeo kijelentette, hogy a jövő év februárjában a Szovjetunióba kíván utazni egy 100 tagú kereskedelmi-gazdasági küldöttség élén. tottság. A kabinet azokat a legalább tüneti kezelést ígérő gazdasági intézkedéseket — a költségvetési kiadások csökkentését és az adóemelést — sem tudta megvalósítani, amelyeket pedig elvileg mind az öt párt szükségesnek és elkerülhetetlennek tart. Az olasz gazdaság —és ezzel összefüggésben az olasz társadalom — átfogó reformjára, a válság alapvető okainak kiküszöbölésére a kabinet még csak kísérletet sem tett. A helyzet még rosszabbodhat jövőre, különösen, ha —, mint azt sokan gondolják — elkerülhetetlenné válik a rendkívüli parlamenti választások kiírása. Ez ugyanis reaktor elleni támadáshoz hasonló akciók megismétlésétől. Kedden a Szovjetunió határozattervezetet terjesztett elő az atomenergia biztonságos fejlesztésének szavatolásáról a közgyűlés I. számú (politikai és biztonsági) bizottságában. A tervezet kimondja, hogy a békés célú nukleáris berendezések szándékos megsemmisítését tekintsék egyenértékűnek nukleáris fegyverrel elkövetett támadással. A közgyűlés dekolonizációs bizottsága 110 szavazattal hozott határozatban elítélte azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap egymillárd dollár kölcsönt nyújtott a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaságnak. A közgyűlés plénuma ugyancsak kedden hozott dötést arról, hogy a „béke nemzetközi évének” nyilvánítja áz 1986-os évet. (MTI) Fahd szaúdi uralkodó vasárnap Algírba utazik, hogy közvetítő tevékenységre kérje fel az algériai vezetést az iraki—iráni háború befejezése érdekében — jelentették szerdán tájékozott kuvaiti forrásból. Mint ismeretes, Szaúd-Ará- bia és az öbölmenti arab monarchiák Irakot támogatták az Irán elleni háborúban. Az olajban gazdag monarchiákat tömörítő öbölmehti együttműködési tanács a legutóbbi ülésén döntött, úgy, hogy az iszlám konferencia keretében kell erősíteni a közvetítő tevékenységet Irán és Irak között. Irán visszautasította ezt a közvetítést, arra hivatkozva, hogy így elsősorban Irak érdekeit vennék figyelembe. (MTI) A The Washington Post megállapítása szerint a gazdasági szankciók Reagan számára politikai tehertétellé váltak az USA közép-nyugati államaiban, ahol a Caterpillar Tractor vállalat több ezer dolgozóját volt kénytelen elbocsátani. Fred Bergsten, a Carter-kormányzat pénzügy- miniszterének volt tanácsadója így fogalmazott: ,,az elnök gazdasági szankciói kárt okoztak az amerikai vállalatoknak és az amerikai exportnak. A cégek konkrét anyagi veszteségei mellett komoly károkat szenvedett az Egyesült Államok tekintélye általában az export terén, ami arra utal, hogy mi gyakran megbízhatatlan kereskedelmi partnereknek bizonyulunk”. A TASZSZ szemleírója befejezésül rámutat, hogy éppen ebben keresendő az amerikai gazdasági szankciók eltörlésének igazi oka. (MTI) gyakorlatilag további hónapokkal elodázná a legsürgősebb feladatok megoldását is. Ugyanakkor sorozatos sztrájkokhoz, jelentős munkaidő-kieséshez vezethet, hogy a gyáriparosok szövetsége, a Confindusíria egyoldalúan felmondta a mozgó- bérskála-rendszert, amely eddig az inflációhoz igazította a béreket. A reáljövedelmek csökkenéséhez vezető intézkedés a jövő év elején lép életbe. Az olasz gazdaság mutatói közben folyamatosan romlanak. Talán a legtöbb társadalmi feszültséget a munkanélküliség okozza, az aktív lakosság mintegy 10 százalékának nincs állása. Az infláció üteme jelenleg több mint 17 százalék és egyes borúlátó pénzügyi szakértők véleménye szerint jövőre a 27 százalékot is meghaladhatja. A költségvetési deficit becslések szerint az idén 50 milliárd dollárnak felel majd meg, ez a hazai össztermék 15 százalékát jelenti. A kereskedelmi mérleg hiánya 10 milliárd dollár. A líra árfolyamának 30 százalékos esése pedig semmissé tette az olaj (dollárban megállapított) árának csökkenéséből származó előnyöket. Hogy az Arab Liga küldöttsége, amelyet a fezi arab csúcsértekezleten jelöltek ki, éppen Washingtonban „mutatkozott be”, az aligha véletlen. Hiszen az arab államok rendezési tervét kellene valahogyan összehangolni Reagan amerikai elnök javaslatával. E kettőn kívül a. közel-keleti rendezésre konkrét elképzelés nincs napirenden. Az összehangolás mégis feltörhetetlenül kemény diónak látszik. A megoldhatatlan ellentétet ismét csak a palesztin probléma okozza. Hiszen miként is lehetne közös nevezőre hozni az arab államok tervét az amerikaiakéval, ha Washington még arra sem volt hajlandó, nogy elfogadja az Arab Liga küldöttségének tagjaként a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselőjét? Márpedig a delegáció vezetője, II. Hasz- szán marokkói király nem véletlenül hangsúlyozta az ENSZ közgyűlése előtt, hogy az arab világ számára változatlanul érvényes az Arab Liga 1978- as határozata, miszerint a palesztin nép egyedüli képviselője a PFSZ. Ebből két dolog logikusan következik. Az egyik, hogy a washingtoni tárgyalás semmi eredményt nem hozott. A másik: a legnagyobb távolság az arab és az amerikai álláspont között nem is a palesztin államiság kérdésében van, hanem abban, hogy ki képviselje a palesztinokat. Az arab országok, amelyek sok éven át szavakban mindig kiálltak az Arafat vezette palesztin szervezet mellett, a nyári libanoni háborúban kétségkívül magára hagyták az arab világ sorsüldözött népét. A PFSZ párezer fegyverese heteken, hónapokon át küzdött a pusztulás küszöbén Bej rútban, de segítséget legfőbb patrónusaitól nem kapott. Még egy magas szintű arab tanácskozást sem sikerült tető alá hozni, hogy valamit legalább tenni próbáljanak a PFSZ katonai megsemmisítése ellen. A bejrúti ostrom befejeződése, a palesztin harcosok szétszórása után viszont villámgyorsat összeült az Arab Liga csúcsértekezlete, s minden eddiginél egységesebben állt ki a palesztin ügy és a felszabadítási szervezet mellett Éppen ennek manifesz- tálására vették be a PFSZ képviselőjét a Washingtonba utazó delegációba. Jóllehet, azt alighanem minden arab vezető tudta, hogy Reaganék nem fogadják a palesztin diplomatát. Logikus hát a kérdés: hogyan is áll voltaképpen az arab világ a palesztinokkal? És főleg a PFSZ-szel? Meglepő talán, de az előbbi probléma látszik manapság „könnyebbnek”. Mert abban minden arab ország egyetért, hogy a palesztinoknak államot kellene teremteniük az Izrael által megszállt területek egy részén. Ugyanakkor egy sor nagy befolyású, vagy közvetlenül érdekelt arab ország — bár ezt módfelett titkolják — nem tartja éppen elképzelhetetlennek, hogy a palesztinok állama Jordániához kapcsolódjék. Hasonlóan, ahogy Reagan javaslatában áll. Magának Jordániának, de a legnagyobb befolyású Szaúd-Arábianak is nagyon megfelelne egy, a konzervatív hasemita királyság gyámsága által a radikális „szélsőségektől” megóvott palesztin politika. Tehát ha Amerika fokozatosan rá tudná venni Izraelt — mondjuk a Begin utáni kormányt —, hogy egyezzen bele egy ilyen megoldásba, akkor arab részről szabad utat jelez a szemafor. Nagyobb probléma viszont a PFSZ. Azt a politikát, amelyet a palesztin mozgalom mai irányító szervezete képvisel, Washington aligha fogja elfogadni. S Izraelben sem kerülhet hatalomra olyan kormány, amely a „terroristának” minősített palesztin szervezetet elismerné. Az arabok viszont egyszerűen nem tehetik meg, hogy levegyék kezüket a PFSZ- ről, hiszen ez eddigi politikájuknak gyökeresen ellentmondana. Mi lesz hát akkor a palesztinokkal, s mi a közel-keleti válsággal, amely természetesen a palesztinok ügyének ilyen vagy olyan rendezése nélkül nem szüntethető meg? Hogy a palesztin probléma rendezése mostanában mind sürgősebb az arab világ számára, azt a palesztin menekültek helyzete mulatja. Míg a gazdasági prosperitás hosszú éveiben a képzett és művelt palesztinok szívesen fogadott bevándorlók voltak főleg az Öböl olajországaiban, napjainkban a fokozódó gazdasági nehézségek gyökeresen megváltoztatták ezt a helyzetet. A Kuvaitban, Szaúd-Arabiában és az öbölmenti sejkségekben élő sok százezer palesztin sorsa bizonytalanná vált. A Jordánia, Sziria és Libanon menekülttáboraiban élőkkel együtt ez egyre jobban nyomasztja az arab világot A palesztinok államának ügye így most már valóban összarab érdek, s ez nyilván növeli a hajlamot a kompromisszumra. Nem véletlen, hogy mostanában kapott újra nagy visszhangot a Husszein jordániai király régi terve a jordán—palesztin konföderációról. Az arab világ közös érdeke azonban nem elég a közös fellépéséhez. Az ellentétek a konzervatív államok ds a radikális országok kormányai között igen nagyok Egyiptom számkjvetettsége sem szűnt még meg. Márpedig a palesztin probléma rendezéséhez a sohasem volt arab egység — legalábbis átmeneti egység — megteremtésére lenne szükség. A. K. Áurelio Peccei látogatása Egynapos látogatást tett hazánkban a neves jövőkutató tudós, Aurelio Peccei a Római Klub elnöke, aki találkozott Szentágothai Jánossal, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, Bognár József akadémikussal, valamint Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel Aurelio Pecceit hivatalában fogadta Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. (MTI) A Giomiko—Hua találkozó kapcsán Pozitív válasz a szovjet kezdeményezésre Kis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója írja: Huang Hua kínai külügyminiszter, aki Leonyid Brezsnyev temetésén vett részt a szovjet fővárosban, moszkvai tartózkodását kihasználva számos külföldi vezetővel folytatott rövidebb-hosszabb megbeszélést. Mégis, a találkozók közül a figyelem elsősorban az Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel megtartott megbeszélésre összpontosult, s ez érthető is: 1969 óta kétségkívül ez volt a legmagasabb szintű találkozás a két ország képviselői között. (Kínai források még azt is szükségesnek tartották — ismételten — elmondani az érdeklődő újságíróknak, hogy Huang Hua a menetrend- szerű szovjet légijárattal bért vissza Peking- be — ezzel is aláhúzva a látogatás alapvető vonását.) / Ráadásul a tanácskozást megelőzően Hua Pekingben az Űj Kína hírügynökségnek olyan nyilatkozatot adott, amely eltért a kínai vezetés korábbi hangvételétől és a szovjet—kínai kapcsolatok normalizálása elé támasztott korábbi kínai feltételekről nem tett említést. Annál is nagyobb volt az érdeklődés, mert huzamosabb idő után éppen a közelmúltban kezdődtek újra az egyelőre még tájékozódó jellegű megbeszélések a két ország tárgyalásairól: Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes Pekingben találkozott kínai képviselőkkel. A Gromiko—Huang Hua tárgyalásokról kiadott közlés igen tömör volt, de fogalmazása arra utalt, hogy mindkét részről keresik a párbeszéd folytatásának, a kapcsolatok normalizálásának lehetőségét. A kínai külügyminiszter környezete is tartotta magát a közlemény megfogalmazásához és csak annyit mondott, hogy Huang Hua a megbeszélést „nyíltnak és őszintének’’ minősítette, elégedett volt az ott elhangzottakkal. így tehát korai lenne bármiféle olyan következtetést levonni óbból a találkozóból, hogy a kapcsolatok normalizálása elől most már elhárultak az akadályok. Az a tény azonban, hogy a szovjet fél kezdeményezései, amelyeket Leonyid Brezsnyev két beszéde tartalmazott az idén, nem maradtak ezúttal már válasz nélkül, s hogy a Kínai Kommunista Párt legutóbbi kongresszusa már valamelyest másként fogalmazott a két ország kapcsolatairól, a Szovjetunióról, mint az korábban elhangzott Pekingben, s hogy végül ezek után viszonylag gyorsan sor került már az ilyen magas szintű eszmecserére is, önmagában is figyelemreméltó. A szovjet fővárosban azt húzzák alá, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatok rendezésének, s kölcsönös jóindulat esetén nem látják akadályát akár a legkényesebb problémák megoldásának is, természetesen az állami szuverenitás messzemenő tiszteletben tartásával. Az azonban egyértelmű, hogy a szovjet kezdeményezésekre adott pozitív hangvételű választ fontos fejleménynek tekintik Moszkvában. Üjabb konkrét tárgyalásokra van szükség, hogy a két külügyminiszter között végbement eszmecsere általános áttekintése után meghatározhassák a tárgyalások feladatkörét, azok módját, s főként azt, hogy miként lehet azokat mihamarabb, mindkét fél számára elfogadható módon, a kapcsolatok valóban jószomszédi alakítását elősegítő úton sikerre vinni. Ellenállási szervet alakítottak iraki síiták