Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)
1982-11-17 / 270. szám
Háromszáz éves jegyzőkönyv A Nógrád megyei I.evétt<*r polcain több mint euer méter Irat „kígyózik” kötött, csomagolt és dobozott tárolási formában. A megyeszékhelyen levő intézmény tudományos, közművelődési és személyi okmányok biztosításának funkcióját tölti be. Képünkön: 1683—89-es időszak alatt kézírással készült közgyűlési jegyzőkönyv, a levéltár tulajdonában levő legrégebbi dokumentum feltárását végzi Földi István levéltáros — Kép: Gyurkó — Váltnó termelési szerkezet, alkalmazkodás a piaci viszonyokhoz KISZÖV elnökségi ülés Salgótarjánban A Nógrád megyei ipari szövetkezetek idei gazdasági, mozgalmi munkájának eredményeit, valamint a megyei szövetség munkamódszerét, annak továbbfejleszésébűl adódó tennivalókat vitatta meg tegnapi ülésén Salgótarjánban a KISZÖV megyei elnöksége. Az ipari szövekeaetek zöme eredményes munkát végzett az év eddigi részében megyénkben. A korábbi évekhez képest gyorsabban változik a szövetkezetek termelési szerkezete, jobban alkalmazkodnak a piaci viszonyokhoz. Ezeket a változásokat képesek úgy irányítani, hogy közben a gazdálkodás jövedelmezősége is javul. Ugyanakkor néhány szövekeaet munkájában még mindig sok az extenzív elem, a termelő létszám ingadozásait a termelékenység javításával csak részben tudják ellensúlyozni. Áz iparba soroÄ szövetkezetek az idei évre 393 millió forint termelési értéket terveztek, ebből az első háromnegyed évben 270 millió forint értékű munkát végeztek el. As építőipari szövetkezetek mindegyike az elmúlt év hasonló időszakához képest nagyobb termelési érteket produkált, kiemelkedő sikerrel dolgozott az érsekvadkerti, a balassagyarmati és a karancs- völgyi építőipari szövetkezet. Jelentős feladatokat látnak el, jól illeszkednék a megye építési szervezetébe. Többszintes épületek készítésére csak a STÉSZ rendezkedett be, korszerű technológiával előbbin túl a pásztói szövetkezet rendelkezik. Az építőipari szövetkezetek a középületek felújítási munkái, illetve a lakossági igények kielégítése mellett jelentős fel adatokat teljesítenek a megye üzemeiben is. Az alaptevékenységen túl egyre többen közülük: ipari tevékenységgel is foglalkoznak, a fa-, vas- és híradástechnikai részlegek mellett idén már termel a balassagyarmati építőipari szövetkezet kályhacsempegyártó üzeme. A szoJgéftetó szövetkezetek elsősorban az egységek kulturáltságának, kisgépellátásának javítására törekeditek, noha több új üzletet is létre- hozak. A Mérleg utcai szolgáltató egység idei átadásával tovább gazdagodik a megyeszékhely, s kivált a városközpont szolgáltatási színvonala. vrfAG NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVIII. ÉVF.. 270. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. NOVEMBER 17., SZERDA Pedagógusok a közéletben Gyarapítani és szakmai Ülésezett a menyei tanács végrehajtó bizottsága Két korábban hozott határozata végrehajtását — a gusok élet- és munkakörül- Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal munkáját, valamint menyeinek javítását, az inaz általános műveltséget az alkoholizmus elleni küzdelem tapasztalatait — összegezte többek között tegnap Salgótarjánban tartott ülésén a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Emellett a novemberi tanácsülés előkészítésével foglalkozott a testület. tézményekben folyó oktatónevelő munka hatékonyságának emelését, a pedagógusok folyamatos képzését, továbbIgy megvitatták a községekben élő pedagógusok helyzetét, képzését, önképzését. Mindszakmai és közéleti tevékenységét e munka fejlesztésének feladatait, Berki Mihály tanácselnök-helyettes előterjesztésében. A téma testületi vitáját indokolta, hogy a pedagógusok intézményekben többsége a községekben dolgozik, a falun élő értelmiség döntő részét ők alkotják. ezek mellett nem kevés figyelmet érdemel az oktatási tevékenykeMint az előterjesztés megállapította, az elmúlt tíz esztendő alatt Nógrád megye tedő testületek önállóságának, és felelősségének növelése, az iskolai demokratizmus szélerülményei, így lakáshelyzetük “ eredményesen tevébe * »kk/ü kenykedo pedagógusok anyaés bérezésük, s ebből adódóan az oktató-nevelő munka lepülésein jelentős mértékben színvonala hatékonysága köjavultak az oktató-nevelő zött. Jó néhány településen szerenet töltenek munka anyagi, tárgyi és sze- okoz gondot a pályakezdő __ .... g i és erkölcsi elismerése. A végrehajtó bizottság hangsúlyozta, hogy a pedagógusok mélyi feltételei. Űj óvodák, iskolák épültek, sok régebbi intézményt korszerűsítettek. Az elmúlt öt esztendő alatt végrehajtott körzetesítések jelentős mértékben növelték a szakrendszerű oktatás arányát, gessé teszik Nőtt a nevelők száma, gyara- szervezett pedagógusok fogadása, és beilleszkedése a tantestületbe, a falu közösségébe. S a pedagógusok általános és szakmai műveltségében tapasztalható eltérések szükséa rendszeres, li*1 továbbképzésük lendltese podott általános és szakmai megoldását is. Nem javult a műveltségük, fejlődött az is- kívánt mértékben — ahogy koiai élet demokratizmusa. A ez a végrehajtó bizottság^ ülé- szakrendszerű oktatás aránya :sén elhangzott — a községeka múlt évben egy híján elérte a száz százalékot. A körülmények változása kedvezően hatot az oktató-nevelő munkára, az iskolai, az iskolán kívüli nevelési tevékenység haben élő értelmiségiek és a pedagógusok együttműködése sem a közéleti munkában. Mindezekről Máté Csabáné, a MÉSZÖV elnöke, Pongrácz József, a rétsági tsz elnöke. tékonyabb összehangolására. Sarló Béla, a Szakszervezetek be a fiatalok nevelésében, az általános és szakmai műveltség emelésében. Ezért a pedagógusok fő közéleti tevékenysége nem lehet más, mint a hatékonyabb oktató-nevelő munka, s a kulturális élet fel- a megye településein. A testület az elhangzott" kérdésekkel, véleményekkel és javaslatokkal kiegészítette a jelentést, és úgy döntött, hogy így terjeszti a megyei tanács elé. Ugyanakkor az előterjesztést még a tanácskozást megelőzően megtárgyalta a megyei tanács művelődési bizottsága és egyezA községekben dolgozó peda gógusofe tevékenyen részt vesznek a közéletben. Mindenekelőtt felkészült, az emberek körében tekintélynek örvendő pedagógusokat kérnek fel közéleti munkára. Közülük mintegy másfélszázan tevékenykednek a tanácsi testületekben és hatszáznál több pedagógus dolgozik a különböző mozgalmi szervekben, szervezetekben. Természetesen a végrehajtó bizottság ülésén, az előterjesztésben és az azt követő vitában is hangot kapott, hogy az elmúlt esztendőkben végbement fejlődés egy sor új ellentmondást is felszínre hozott. Többek között még mindig indokolatlan különbség van az iskolák felszereltsége, a pedagógusok életköNógrád megyei Tanácsának tették azt a pedagógusszak titkára, és Berki Mihály szólt részletesen. A végrehajtó bizottság a tennivalók közé sorolta a következő években is a pedagószervezet Nógrád megyei bizottságával is. A vitát Devcsics Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnöke foglalta össze. és Losonczi Pál elutazóit Moszkvából Kedden, helyi idő szerint a déli órákban elutazott Moszkvából Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, akik részt vettek Leonyid Iljics Brezsnyev- nek, a nagy szovjet államférfinak, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyiségének temetésén. A magyar vezetőket Moszkva Kijevi pályaudvarán Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese búcsúztatta. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete, valamint a magyar diplomáciai testület számos vezető munkatársa és a Moszkvában dolgozó magyar kolónia képviselői. (MTI) A Eodály-centenárium jegyében Ifjúsági hangversenyek megyénkben Egymást követ# években már gathatták meg a balassagyar- Balassagyarmaton külön, — köztudott — zeneművésze- mati Szántó Kovács János három bemutatóból álló so- tünk két óriására emlékezünk. Szakközépiskola diákjai, rozatot szerveztek a szakmun" Tavaly Bartók Béla, idén Egyébként a további három kástanulóknak. Először no- Kodá’y Zoltán születésének koncert műsora is azonos: de- vember 30-án a Kaláka együt- századik évfordulóját ünne- cemberben az Űj Budapest test hallgathatják meg, majd pelj ük, s a zenei életben en- vonósnégyes Kiss András, a egy népzenei összeállítást nek megfelelően számos em- szolnoki Bartók Béla leány- Faragó Laura, Béres Fekórus Szeleesényi Norbert renc részvételével. A harma- vezetésével Kodály-emlék- dik előadás szereplőit későb- hangversenyt tart. Februárban bi időpontban jelölik ki. a romantikus zene és a ro- Az általános iskolásoknak mantikus költészet egymásra megyénk két városán kívül gyakorolt hatasarol szerezhet- Rútságon, Pásztón és — idén nek ismereteket a hallgatok, ei5SZ5r — Magyamándoi-ban márciusban pedig mai magyar szervezett koncertsorozatot az lékprogram szerveződik. Ez jellemző azokra az ifjúsági hangversenyekre is, melyeket megyénk öt településén az általános és középiskolásoknak szervez az Országos Filharmónia. Kodály-mű nélkül nem képzelhető el bérlet- sorozat. A középiskolások peszerzők ütő« és elektronikus Országos Filharmónia. A sódig külön koncertet kapnak a ismerkedhetnem meg. rozat nyitányára november zenepedagógusnak is kiemel- A sál gotar.iám sorozat erte- 15.én került sor, s ezen és a lcedő" művész munkáiból vá- ^°sy efy."egy műsort négy következő napon mind az öt lógatva. alkalommal is be kell mutatni a nagyfokú érdeklődés kö- Az ifjúsági haingvetsenyso- vetkeztében. Rendszeres kon- rozat ezen a héten kezdődött certlátogatók a Táncsics Mi- a középiskolások számára. A Irály, a Madách Imre, a Bo- salgótarjáni József Attila Mű- lyai János, a Stromfeld Aurél velődési Központban novem- szakközépiskolák, gimnáziu- ber 9—10-én, a salgótarjáni mok tanulói, az egészségügyi szimfonikus zenekar Mozart- és vendég]ütőipari-kereskedel" hangversenyének és Berkes mi szakiskolások. Hasonló Kálmán klarinétjátékának mérvű érdeklődéssel Salgó- tapsolhattak a résztvevők, tarjánon kívül csak Győr vá- Ugyunezt az összeállítási haß- rosa büszkélkedhet. településen bemutatták a Népmesék, népdalok című összeállítást. Faragó Laura énekel, Miklós György zongorázik, Bige József népi hangszereket mutat be, Létai Klára mesél. Januárban a Magyar rézfú- vósnégyes a reneszánsz muzsikából ad ízelítőt. A sorozatot március elején a salgótarjáni szimfonikus zenekar műsora zár^a. A vállalati irányítás korszerűsítése Ülést tartott a Nógrádi megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Rendkívül fontos téma ellenőrzési funkció, vizsgálatát fejezte be a Nóg- jelentőségű döntések előkészí- rád megyei Népi Ellenőrzési tése. Ugyancsak az SKÜ-től Bizottság: már a vizsgálat eltekintve a döntések vállala- módszereiben is sok újdonsá- ton belüli megosztásában got alkalmazva tíz megyei sincs minden rendben: a dönnagy vállalat, üzem, illetve gyáregység irányításának korszerűsítését, fejlődését tekintettések általában a felső vezetési szint irányába tolódnak el. Az irányítási folyamatok ték át az ellenőrök. A tapasz- gondjai törvényszerűen tük- talatokat minapi ülésén tár- röződnek az információs rendgyalta meg Salgótarjánban megyei zottság. szereknél is. Gyakorlati szük- népi ellenőrzési bi- séglet által létrehívott információáramlás működik, ami Valamennyi megkérdezett spontán kapcsolódik a szergazdálkodó élénken érdeklő- vezési felépítéshez és hatás- dött a vizsgálatban szereplő köri rendszerhez. A hatékony kérdések, s más vállalatok jó irányítást nagymértékben gá- megoldásai iránt. Igénylik a tolja a megfelelő és időben követésre érdemes példákat, a „szomszéd várak” ebbéli törekvéseiről és eredményeiről rendelkezésre álló információ hiánya. A hatáskörök túlzott centraazonban keveset tudnak. Iizálása főleg a gyáregységek- Ugyanakkor érzékelhető volt re jellemző, noha azok általá- az is, hogy az új vezetési ban elégedettek a mostanra szellem, a korszerű szervezet kialakult helyzettel. A külső, kialakulását sok esetben távolról történő és mégis ap- szemléletbeli gondok hátrál- rólékos irányítás, az ezzel tátják: nem mindenütt érté- párosuló hiányos tájékoztatás kelik hogy egyik éppen ez. Ha az irányítás bel ső mechanizmusa nem jól műsúlyának megfelelően, a dolgozók javaslattevő, véle- a gazdálkodó szervezet ményező törekvéseit halvá- legnagyobb tartaléka nyitja ,el, érdektelenséget és szűklátókörűséget szül. A gyáregységek hatásköri ködik, akkor az érdekeltség rendszerének fejlesztésénél in- sem építhető ki kellőképpen, dokolt volna lezárni végre a A piac utóbbi években át- centralizáció-decentralizáció értékelődött szerepe vala- körüli vitákat, mennyi vállalati politikának Óvatosan nyilatkoztak a szerves részévé vált. A piaci vizsgált egységek a vezetési orientáltság jellemző rájuk, s rendszer személyi feltételeit ez a szemlélet lett egyik meg- illetően. Azt azonban minde- határozója a fejlesztési stra- nütt kifogásolták, hogy nem tégiák kialakításának. megoldott a vezetési ismereAz irányítási folyamatokat tek elméleti és gyakorlati okvizsgálva, megállapították a tatása, sem a felsőfokú okta- népi ellenőrök, hogy a Salgó- tási intézményekben, sem ma- tarjáni Kohászati Üzemek ki- guknál a vállalatoknál, ahol vételével a hatáskörök álta- a meglevő, meglehetősen szű- lában nem megfelelően telepi- kös lehetőségeket sem hasz- tettek, gyakran hiányzik az nálják ki eléggé.