Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-16 / 269. szám

t A* őszi időjárás beálltával az úttöröprogramok is bű* szorultak a termekbe, a meleg helyiségekbe, ez azonban n 'm jelenti, hogy számuk megcsappant volna —■ ez de­rül ki ugyanis jó néhány tudósítónk leveléből, beszámo­lójából. Amelyek szintén felölelik a mozgalmi élet vala- mennyi területét, sőt néhány levelezőnk arra is vállalko­zik, hogy alkalmanként a falu, a lakótelep egy-egy ese- v ínyéről szóljon. De maradjunk "egyelőre az úttörőélet- Ilél, s nézzük meg, mi újság Ecsegen? Együtt a KiSZ-esekkel ..A pásztói tejüzem KISZ- eiciíől kaptuk a meghívást — írja Figura Klára, Eceog, Szé­chényi út 37. alól —, hogy tekintsük meg az üzemet, valamint vegyünk részt azon az előadáson, amely az if­júkori bűnözés témaköreiről szól. A hívásnak örömmel tettünk eleget,.. Mint a tudósításból kitűnik a kellemes vendégeskedés egy új KISZ—úttörő kapcso­lat első eseménye. Hasonló­ról számolt be a pásztói Dó­zsa György Általános Iskola klubtitkára, Sisák .Tímea. — Nemrégiben a Váci Kö­töttárugyár helyi üzemébe látogattunk, ahol Káposzta Elvira KISZ-titkér kalau­zolt bennünket végig a gyá­ron — olvashatjuk Tímea le­velében. — Az első találko­zásból hamar barátság lett, s megegyeztünk, hogy „hiva­talosan” is fölvesszük egymással a kapcsolatot, s egy együttműködési megállapodásban rögzítet­tük a terveinket. Mi meghív­tuk őket klubgyűlésre és a karácsonyi ünnepélyre, ők pedig a decemberi Télapó- ünnepségre. Reméljük, hogy barátságunk sokáig fog tar­tani! Az osztály az úttörő-rendőrségről Fodor Edina a salgótarjá­ni II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola Barátság rajá­nak tudósítója arról kérdez­te osztálytársait —, akik egész tanévre vállalták az út­törő-rendőrséget — miként érzik magukat e szokatlan szerepkörben. Ahogyan Krú­dy Emese, Erdélyi Tímea, Dupák Mónika, Bezovics Pé­ter és a többiek elmondták, olykor-olykor bizony nemegy hálás feladatot végeznek, mert nem veszik elég komo- olyan őket. „Tesznek-e megjegyzése­ket a felnőttek a szolgálatu­kat teljesítő úttörőkre? — kérdezi Fodor-Edina. — Saj­nos, igen gyakran — mond­ják többen is —, meg aztán ném nagyon veszik figyelem­be a tárcsákat, a jelzéseket. De azért szívesen úttörő- rendőrködünk, majd csak megszoknak bennünket a fel­nőttek”! „Ez az én fám” — A falunk százötven fa­csemetét kapott, melynek el­ültetését a KISZ-esek és az út.örők közösen vállalták — írja Káliéról Hegyi Szilvia 8. osztályos rajtitkár. Néhány napon belül már a Kürti utal. az iskolát, a tanácsot és környékét fák díszítették. Különösen a környezetvédel­mi szakkör tagjai jelesked­tek. — örömmel ültettük el a fákat, s nemcsak elültettük, hanem azt is vállaltuk, hogy gondoskodunk növesztéséről, önfözzük, gyomláljuk, vi­gyázunk rájuk. Jó lesz majd lá‘ni. hogy ez az én fám, s az én munkám növesztette ilyen nagyra... Szintén a kállói úttörők munkáját dicséri Koncz Andrea tudósítása, aki arról számol be, hogy a nyolcadi­kos fiúk önként vállalták, hogy az iskola téli tüzelésé­re szánt szén- és famennyi­séget két nap alatt szorgos munkával raktárba hordják. 'Hadd írjuk ide a legügyeseb­bek nevét: Makó József, Sző­rös Sándor, Makó Zoltán. Ünnep — játékosan A úti salgótarjáni Budapesti iskolából Szabó Gábor Sándor Júlia és Csonka Pi­roska valamennyien a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 65. évfordulója tiszte­letére rendezett iskolai ün­nepségről számoltak be. Mint írják, szovjet katonák is részt vettek az ünnepségen, sőt azt követően együtt ját­szottak a tanulókkal, — Az ünnepség Ulán az osztályba vonultunk, ahol vi­dáman táncolgattuek, kó- láztunk és beszélgettünk. A legkedveltebb játék az volt, amikor a zene félbeszakadá­sakor a pároknak hirtelen székre kellett ülniük, ám egy-egy párnak sohasem ju­tott hely, végül Is azok győz­tek, akik a leggyorsabban mindig helyet találtak ma­guknak. Volt aztán még az Iskolá­ban egy vers- és prózamon­dó verseny, amelyen a tudó- síió, Csonka Piroska is sze­repelt, Kassák Lajos egyik költeményével, s noha nem sikerült helyezést szereznie, de mégiscsak tanulságos volt számára ez a verseny mert, ahogyan írja, felfedezte Kas­sák Lajos költészetének né­hány remekét. Egyebekről, röviden Csemer Angéla a pásztói kisegítő iskola és nevelőott­honból küldte beszámolóját, p*tó! fr, hogy a takarékossá­gi világnap alkalmából ren­dezett aszfaltversenyt a Bé­ke őrs nyerte, mfg a társa­dalmi munkaakcióban mel­lettük még a Fecske őrs, a Vük és a Napsugár őrs kap­ta meg a „Közösségért” fel­iratú jelvényt. S ha már a takarékosság­ról esett szó: Ecsegen a Ré- busz őrs nyerte a helyi ta­által karékszöyetkezet vezett versenyt, igen szoros küzdelemben a Tengerész őrs előtt — minderről Szu­szai Éva tudósította az Úttö­rősarkot. A helyi eseményekről kap­tunk hírt Pásztóról Sárencz- ky Enikő, Petre Marianna, Szőllősi Andrea, Kúbinyi Csilla, Zeke Andrea, Mizser Mariann. Salgótarjánból Bó- di Enikő tolmácsolásában. Várjuk az újabb jelentkezé­seket! Megfejtés, nyertesek, feladvány A legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: Petőfi Sán­dor: A magyar nemes, „Nem írok, nem olvasok /Én ma­gyar nemes vagyok!” Egy-egy könyvjutalmat nyertek: 1. Fekete Fatimc, Nemti, Kossuth út 90. 2. Vámos Katalin, Szécsényfelfaiu, Rákóczi út 30. 3. Petőfi Sándor kisdobosraj, Somoskőújfalu, Ált. Isk. 4. Kazárt Gyula, Salgótarján, Ybl Miklós út 82. 5. Simor Attila, Luciáivá, Rákóczi út 18. Kérjük, hogy a megfejtést a kivágott rejtvénnyel küld. jélek be címünkre: NÖGRÁD szerkesztőség, Üttörősarok, Sal­gótarján, Palócz Imre tér 4. Számlogika A számok a négyzet­ben bizonyos szabá­lyok szerint helyez­kednek el vízszintes és függőleges irány­ban. E szabályul alapján írjátok be a kérdőjel helyére a hiányzó számot! 2 2 •X« w 2 CD CD 4 ....■ m Óriás (énükké! RsKaäria HA MEGÁLL AZ EMBER a romhányi tanács előtt és végignéz a főutcán, szinte bi­zonyos, hogy a széles úttest, akár valami nyíl, vagy mu­tató kéz fölirányítja a sze­met u szemközti dombtetőre. Annak tetején ugyanis szo­katlan formájú kis épület, meg a „domb a dombon” — nagyobbacska íöldbuckák —, mintha parancsolnák: ember. Ide nézz! Innen, a tanács elől Is látható, amint munkások mozognak odafönn. Készül a Víztároló. Nem álom már a vezetékes víz..,, de erről majd később. Mesélem Tuskó Mihálynak, a közös tanács elnökének, n nemrég hullott történetet. Egykori romhányi atyufi, aki vaay tíz-egynéhánv éve r n járt a faluban, Rétság fe Ól érkezvén majdhogynem vlsz- szsfordította az autó orrát, szidván magában a térképé­szeket. Pedig jó helyen járt, csak éppen nagyot fordult az­óta az Idő kereke. Szunnyadó kis falu volt Romhány Nógrád nyugati ré­szén. Túrták a földet száza­dokon át az itt élők, járták az erdőt fáért, de annyit so­se adott ez a vidék, hogy bő­séggel _ megélhettek volna. Egy-két kézműves, meg a vá­sárosok hoztak némi változa­tosságot. Peregtek az évek csendesen. — Tíz éve, hogy kor­mányhatározat mondta ki Romhányról is: vonzást gya­korol a környező települések­re, legyen hát alsó fokú köz­pont — így az elnök. — Nem sokkal később, amikor már volt némi gyakorlatunk az együttműködésben, közös tanácsot alakítottunk, ez év januárjától pedig Romhány és Kétbodony egyesült. Az igazi óriás léptek a fejlődés útját hét esztendeje koptat­ják. Kétségtelen része van ebben annak 1$, hogy az egykori cserépkályhagyár nö­vekedni kezdett, megerősö­dött a Widenta gyáregység, a híradástechnikai üzem és a termelőszövetkezet. Lett munkaalkalom é® lett egy­szerre pezsgőbb élet. Épp a kerámiagyár építette az első emeletes épületet, amelyben 1 a gyári dolgozók kaptak lakást. Igencsak sá­ros volt még akkor a kör-, nyék . . . Mégis! Bár az el­ső, amolyan „igazi lakótele­pi” ház körül még állt a sár, de már látható volt: itt nem lehet megállni. Nem is áll- tik. Tervezők mondják: furcsa falu ez a Romhány. Két központja van. Az egyik a tanács épülete körül, a má­sik meg a gyár körül. Lenn a Völgyben, a Lókos-patak mentén. Azt azonban be kel­lett látnia mindenkinek, hogy a gyár körül már nem épül­het tovább lakóépület, más­ra kell a hely. Ott az új üzemcsarnokot kezdték ala­pozni. Itt, fönn a tanács kör­nyékén meg a lakótelep kez­dett formálódni. Mert, ha el­készül a hatalmas, új gyár­egység, akkor oda munkaerő kell — gondolkodtak előre —, azoknak meg letelepedési szándékuk is lesz, egy szóval, szükséges a lakás, De. ha la­kás van. akkor nagyobb óvo­da, iskola, boltok és járható utak is épüljenek . . . — Csak az elmúlt néhány év alatt is mennyi minden­nel gazdagodtunk — tekint ki az ablakon Tuskó Mihály. — Posta, gyógyszertár, fogorvo­si rendelő, ABC-áruháx, Bő­vült az iskola, tisztességes óvodánk és bölcsődénk van és büszkélkedhetünk egy tor­nacsarnokkal is. Mindez per­sze, nem sikerülhetett volna Összefogás nélkül. Vitathatat­lan a segítsége a gazdasági egységeknek, de éppígy vi­tathatatlan a romhányi lo­kálpatriótáké Is. Milliókat te­remtettek az elmúlt évek alatt. Aki tíz éve járt itt, az alvó falut látott, aki ma jön, egy formálódó, mind pezs­gőbb életet élő nagyközséget talál. „ÖSLAKÖ” ALIG VAN több kétezer-háromszáznál, a kétbodonyi területtel is csak háromezer. Ám az egykori, földig hajló, apró ablakos há­zikók helyét tágas, nagi' csa­ládi házak vették át és az északi fertályon már valóban „telep” a lakótelep, hiszen több háza áll. Csak a kerá­miagyár tizenhat lakásos épület — többek szégyenére, Éi^ek óta nem jut dűlőre a dolog és ott áll a falu köze­pén a félig kész emeletes épület — többiek szégyenére. Talán az idén mégis be le­het ; költözni... Ki tudja? A fejlődés útja, hogy Két­bodony csatlakozott Rom- hányhoz. Nagyobb telepü­lés, nagyobb lehetőségek — mondják a szakemberek. Ami igaz, az igaz. A két falu szél­ső házai között kőhajításnyi a távolság. Már ez sem so­káig, hiszen a „senki föld­jén” — így nevezik a rom- hányiak — néhány éven belül minden megváltozik. ■— A várostervező intézet szakemberei már dolgoznak az új, általános rendezési terven. Úgy véljük, hogy azon a bizonyos senki föld­jén lesz az új, az igazi falu­központ, tágasan, szellősen, ahogy egy korszerű település arca megkívánja. Most még két település, Romhány és Kétbodony, ami a távolságo­kat illeti, de hamarosan a kettőből lesz egy „harmadik**, úgy körülbelül az ezredíordu- 'ló környékén. A jövőnek, a gyerekeinknek formáljuk Romhányt. Reméljük, elége­dettek lesznek vele. A lakótelepen újabb eme­letes épületek épülnek, a senki földjén — Romhányé az persze — telkeket mértek. Ha az idő engedi, szorgos- kodnak mindenfelé az épít­kezők. A tervezők asztalán Rétság és Romhány közös fej­lesztési terve születik —, az­az. egységként kezelik a rét­sági járás két centrumát. A távolság csekély, a feladó'- k megoszlanak. Romhány in­kább gazdasági-ipari köz­pont, míg Rútságé a politikai- közigazgatási szerepkör. — Gyarapodunk — mondja lakonikusan Tuskó Mihály. •— Az élet bizonyította, hogy mind több a tennivalónk a közös lakóhelyünkért,, s. ha teszünk, akkor az eredmény mindannyiunké. Az idén meg­alakul a vízműtársulat és legkésőbb két esztendő múl­tán lesz vezetékes vizünk. Ki gondolhatott erre akár ti­zenöt évvel ezelőtt is? Még az idén az egyik legkorsze­rűbb fűtési módra! a gázfű­tésre „állhatunk” át. Egyelő­re csak a lakótelep és az in­tézmények kapnak belőle, de második lépcsőben az egész település. Szerencsések va­gyunk. hogy a kerámiagyár ekkorát fejlődött, hiszen pél­dául a gázt nekik, a létük­nek köszönhetjük. Előttünk még a csatornahálózat kiépí­tése, ez mindenképp évekbe és temérdek pénzbe kerül. De gyarapodunk, szinte napról napra. Hol van már a szuny- nyadó kis falucska? És hol lesz a kinőtt ruháit levető Romhány? Aki most újabb tizenöt esztendeig nem néz felénk, aligha ismeri föl a községet! ODAFÖNN, A DOMBON szorgoskodnak az emberek. Itt a tanács épülete körül a parkot építik, a földet egyen­getik. A Széchenyi út öreg házait lebontották, mert ki­szélesítik a Rétság felől ér­kező kanyargós, keskeny utat. Széles, tágas, egyenes lesz az új úttest. Á senki földjén fagyott, száraz sza- márkórót himbál a szél, Mit sem tud róla, hogy földgyalu, teherautók, daruk készülőd­nek nyugalma ellen. Építeni indulnak a „harmadik” falut — a kényelmest, a korsze­rűt. Hortobágyi Zoltán Jegyzet Amikor egy kisgyermek... ... megszületik, nem tudhat­ja, milyen sors vár rá az Élet­ben. A nemzetközi slágerlisták évek óta előkelő helyón álló — nálunk Cserháti Zsuzsa tolmá­csolta — dala szerint: amikor egy kisgyermek megszületik — legyen az fekete, fehér, vagy sárga — egyenlő jogú ember­ként jön a világra. Csakhogy egyáltalán nem biztos: eléri-e ezt az életkort, lesz-e addigra elég tudása, amikor ráébredhet emberi jogaira. Mert tegyük fel — ha az a bizonyos kis ember- palánta a harmadik világ va­lamelyik országában látja meg a napvilágot, akkor az esélyei nem valami reménykeltőek. Az ENSZ gyermeksegélyezési társasága, az UNICEF jelen­tése szerint ugyanis „naponta 40 ezer gyermek hal meg csendben, százmillió fekszik le éhesen esténként, tízmillió veszti el némán testi és szel­lemi képességeit, rokkan jpaeg életreszclóan, s kétszázmillió nézi szótlanul, hogy más gye­rekek iskolába járnak,’! Ús mindehhez még egy adalék: a kegyetlen, emberirtó háború­sújtotta Kambodzsában járt kollégám megdöbbent érzel­mekkel mesélte, hogy soha­sem látóit még hangtalanul enni egyszerre hatszáz gyere­ket. Az a „fület sértő” csend nem volt véletlen — derült ki később — ugyanis az a több min félezer apróság életében először evett főtt rizst. Hogy pontosabban fogalmazzak: éle­tet jelentő főtt ételt... Mindezt azért idéztem, mert a minap ismét a kezembe ke­rült az UNICEF képeslapja, amelyből tíz- és százmilliókat nyomtattak, hogy az árából ételt, italt ruhát, tanszert jut­tassanak glóbuszunk rászoruló gyermekeinek. Nálunk ezré­vel akadtak segítő kezek, ame­lyek kis takarókat kötöttek, apró kezeslábasokat varrtak, tejporkonzerveket csomagol­tak, ötletes játékokat barká­csoltak, vagy egy-egy iskolai szemléltetőeszköz készítésé­vel megpróbálták eljuttatni a tudás fájának gyökereit a tá­voli világrészekbe. Akik ma­gánemberként, vagy szocialis­ta brigádtagként a Vöröske­reszt égisze alatt összefogtak az „ENSZ-gvermekekért” — szívüket adták minden alka­lommal. Olyan emberségről tettek tanúbizonyságot, amely­re — sajnos — nem minde­nütt van példa a világon. Ahol ugyanis több puska, har­ci repülőgép, csatahajó és atomfegyver „születik”, mint gyermek, ott kővé dermedne!^ a szivek. Amíg egyet fordul a föld, gyermekek milliói születnek. Hogy igazi, felhőtlen és bol­dog évek köszöntsenek rájuk, valamennyiünk ügye — Kele­ten és Nyugaton egyaránt. Bevallom, amikor megláttam a mosolvgós arcú apróságokat ábrázoló, színes „s.egél/képes­lapot”, ezért nem volt szívem nem megvenni. Szilvás István A salgótarjáni ÁFÉSZ készíti az Igen keresett sósrndat.’ Naponta több száz csomag kerül az ízletes termékből a vásárlókhoz. Képünkön: Lukinich Lászlóné készíti a köz­kedvelt „ropit”. NÖGRÁD - 1982. november 16, kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom