Nógrád. 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-14 / 268. szám

Szovjet filmtotó A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a MOKÉP a Szovjetunió fennállásának 60. évfordulója tiszteletére orszá­gos totópályázatot hirdetett. A filmes játék 13+1 kérdése a szovjet filmművészet olyan kiemelkedő alkotásaihoz kap­csolódik — például Patyom- kin páncélos, Csapajcv, Luxustutajon, Őszi maraton —, melyek jelenleg is szere­pelnek a filmszínházak mű­során. A helyes megfejtők kö­zött két szovjetunióbeli utat és több értékes tárgyat sor­solnak ki. A megfejtéseket a következő év februárjának utolsó napjáig kell eljuttatni a MOKÉP címére (1054 Bu­dapest, Báthori u. 10.) A nyertesek nevét közzéteszik az Ország-Világban. Vízvezetékek a falvakban Jó ütemben halad a Nagy­oroszi községi vízvezeték-háló­zat építése. A tervek szerint a munkára csak jövő év tava­szán került volna sor, a Nóg- rád megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat építői azonban vállalták, hogy még az idén elvégzik. A vezetékek fekteté­sét november végére befeje­zik. A nyugat-nógrádi térségi vízműhöz kapcsolódóan átad­ták Patak és Tereske községi vízhálózatát, a falvak közkút- jaiból már jó minőségű veze­tékes ivóvíz folyik. A lakóhá­zaikba jövőre kötik be a víz­vezetéket Veszélyeztetettek Nógrád megyében az okta­tási intézmények és a gyám­hatóságok jelenleg közel két és fél ezer veszélyeztetett gyermeket tartanak nyilván, ami a 0^18 éves korosztály mintegy három és fél száza­léka, s ez valamivel alacso­nyabb az országos számada­toknál. Ugyanakkor azonban, mint a nemrégiben végzett fölmérés is igazolja, a veszé­lyeztetett körülmények kö­zött élő gyerekek száma nö­vekvő. Például jelentős az emelkedés a balassagyarmati, a salgótarjáni járásban, vala­mint a cigánylakta települé­seken. A kor szerint tekintve, az óvodákban és az általános iskolák első osztályaiban, lét­számuk szinte azonos, viszont a felső tagozatosoknál ugrás­szerű növekedés tapasztalha­tó. A veszélyeztetettség! okok között vezető szerepe van a nem megfelelő családi kör­nyezetnek. Mit esznek az idősek ? Országos programhoz kap­csolódóan a Nógrád megyei KÖJÁL is vizsgálja az idősko­rúak táplálkozás-egészségla- nát. Egy hónapon át a me­gyében három szociális ott­honban és öt öregek napközi otthonában végezteka KÖJÁL- osok tápanyagszámításokait. Figyelemmel kísérték, hogy a havi nyersanyagból mennyi jut naponta egy főre, mennyi az ételekben a fehérje, a zsír, a szénhidrát s a kalóriatarta­lom. A vizsgálódás egyik ta­pasztalata, hogy az idős em­bereknek a kelleténél zsíro­sabban főznek s kevés ét­rendjükben a zöldség és a gyümölcs. Az eredményeket értékelik, s ezeket — kiegé­szítve a jövő év tavaszán meg­ismételt tájékozódás eredmé­nyeivel — az Országos Élel­mezési és Táplálkozástudo­mányi Intézetnék küldik el. Az azonnali és közvetlen hasz­nosítás végett pedig össze­hívják a megye idős emberei­nek étkeztetésével foglalkozó élelmezésvezetőket, hogy né­hány fontos változtatást ajánl­janak figyelmükbe. NÓGRÁD A magunk érdekében, türelmesen... Megkezdődik a bérlakások felmérése Salgótarjánban Az új lakásrendelet értelmében, a városi tanács közelmúlt­ban megalkotott rendelete alapján Salgótarjánban megkezdő­dik a tanácsi bérlakások felmérése a jövő évben érvénybe lé­pő új lakbérek megállapításához. Az adatgyűjtést hétfőn kezdik az ingatlankezelő vállalat szakemberei, s a tervek szerint 1983. január 31-ig be is fejezik. Tizenöt csoportban, ötvennyolcán járják a várost és lakótömbönként veszik sorra a lakásokat. Természetesen minden bérlő előzetesen írásos értesítést kap - a házmesterek közreműködésével a felmérők érkezésének idő­pontjáról. Az adott napon ez a délutáni órákra esik, de a gyors és pontos munkának előfeltétele, hogy a jelzett időtartam alatt valaki tartózkodjon otthon. A szakemberek minden lakásról fel­mérőlapot állítanak ki az összes helyiség pontos adatával. Ezt a bérlőnek joga van ellenőrizni. Segítségére lehet a felmérő­lap másolata is amit nála hagynak. A munka mikéntjéről leírás készül, ezt minden felmérő ma­gával viszi. Érdemes tehát az adatok pontosságáról még az adatgyűjtés ideje alatt meggyőződni a későbbi bajok elkerülése miatt, mert korrekcióra, fellebbezésre csak a megállapított új lakbér közlése után van mód. A megállapított összegről az értesítést az iKV 1983. ja­nuár elejétől postázni* kezdi, március 15-ig minden bérlő meg­kapja. Minderről Lengyel József, az IKV igazgatója tájékoztatta lapunkat. Kiegészítő tevékenység Idei terveikben a kiegészítő tevékenység további dinami­kus, mintegy 30 százalékos nö­vekedését irányozták elő a me­gye mezőgazdasági termelő- szövetkezeted. A számítottak alapján a kiegészítő tevé­kenység árbevétele 2,3 milliárd forint lesz, ezzel 56 százalék­kal részesedik az összes árbe­vételből, s megközelíti az öt­éves tervciklus végére kitű­zött nagyságot. A valóság várhatóan a ter­vektől is szebben fénylik: az eddigi adatok alapján a tsz- ek kiegészítő tevékenységének árbevétele az összes 60 száza­léka, 2,5 milliárd forint körül alakul év végére. Különösen erőteljes a fejlődés a szécsé- nyi és a nőtincsi tsz-ban, de megduplázza tavalyi kiegészí­tő munkákból származó ár­bevételét az érsekvadkerti, a szandai, az endrefalvai, a ma- gyarnándori, a szurdokpüspö­ki és a nógrádmegyeri terme­lőszövetkezet is. Hírünket öregbítették Nógrádiak a győztesek között A közelmúltban izgulhattuk végig a televízióban az or­szágos napilapok által szerve­zett magyar sporttörténeti ve­télkedősorozat fordulóit. Akik a 2. műsoron látták az adá­sokat tudják, hogy a nemes versengést a Magyar Hírlap nyolcfős csapata nyerte meg. Bizonyára jóval kevesebben fedezték fel, hogy a csapat fele nógrádi résztvevőkből állt. A XIX—XX. századi magyar sport eseményeinek ismere­tén túl gyakorlati feladatok­ban is ügyeskedők palánk nélküli kosárra dobásban, jól reflexeket kívánó kesztyűdö­fésben, fejelésben, helyből ug­rásban és más ügyességi fel­adatokban is helyt kellett- áll­mok. A megyei résztvevők egyike sem foglalkozik hivatás­szerűen sporttal. Hegedűs Gé­za a tarjáni fogtechnikai la­boratórium vezetője, Kollár Mihály jogtanácsos, Serfőző Tamás útmérnök. Uramecz János pedig a mozgalmi ok­tatási központ egyik előadó­ja. A négy nógrádi, a csapat többi tagjával együtt lenin- grádi utat nyert, az első he­lyezettnek kijáró jutalomként. UUUiUJ Apuka, minthogy maga is jó nevelést kapott annak idején, nagy figyelmet szen­telt csemetéje okítására. A négyéves srác nem tehetett semmit segítő, bíráló szó nél­kül. — Ne piszkáld az orrod! — méltatlankodott a papa, miközben szemefénye eláb­rándozott a reggeli fölött. Ebédkor a helyes kéztartás is terítékre került. — Hogy lóg a kezedben cte a kanál? Szépen fogd! Lefekvéskor az alábbi pa­rancsszavak hangzottak: — Szépen hajtogasd össze a ruháidat, terítsd o' székre meg a karfájára! — Ha ásítasz, tedd szépen a kezedet a szád elé! — szólt ébredéskor az atyai intelem. — Igen, papa — mondta mindannyiszor a kisfiú, aki a sok tiltó, kérő és parancso­ló szóba teljesen beleszédült, olyannyira, hogy önálló tette szava elveszett. Apuka bol­dogsága kXmondh itatlon: újri alkotja a fiút, szófogadó, stramm kölyök válik majd belőle, olyan akire joggal büszke a szülő, akivel nem vall szégyent semmilyen nyilvános helyen. Így is lön! Amikor a papa látogatóba utazott barátjá­hoz, magával vitte fiacskáját is. Az úton már előre jól ki­okosította, mikor, mit csinál­jon, hogyan viselkedjen, hogy a házigazdáknak tessék. Az ajtó előtt még a lelkére kö­tötte: — De aztán szépen kö­szönj! A kisfiú megértette a kí­vánságot, s az ajtót nyitó háziassszony előtt illedelmesen fejet hajtott, és szégyenlősen mormogta: Köszönöm szépen. (ok) Milyen úton Nógrád? A közelmúltban zajlott le a V. budapesti nemzetközi útkonferencia, melyen 15 eu­rópai ország szakemberei vi­tatták meg a terület aktuális gondjait. A konferencián részt vett dr. Szakos Pál, a KPM Nógrád megyei Közúti Igaz­gatóságának igazgatóhelyette­se. Tőle érdeklődtünk, hogy a nemzetközi tükörben” hogyan látja a megyében levő állami úthálózat fenntartásának, fej­lesztésének lehetőségeit. Megtudtuk, hogy Eiu-ópa- szerte a gazdaságosság-taxa- rékosság jegyében foglal­koznak az úttémával. Három­féle bontásban vizsgálják a lehetőségeket. Ezek közül az egyik a hálózatfejlesztés volt. Nyilvánvaló, hogy a szűkös anyagiakat azon helyeken keli felhasználni, ahol az a leg­hasznosabb lehet. Ennek elő­feltétele, hogy minél több for­galmi adat álljon rendelke­zésre, elemzésre, hogy az ér­tékelés nyomán kiválasztha­tók legyenek az érintett sza­kaszok. Nógrádban jövőre az idei összegnél ugyancsak ke­vesebb áil rendelkezésre, fej­lesztési célokra. Az előzőek értelmében már megkezdett adatgyűjtés felhasználásával választják ki azt a két utat, melyet mintegy 25 ezer négy­zetméter felülettel szélesíte­nek. Ezen túl a lehetőségek­hez alkalmazkodva állagmeg­óvó tevékenységre helyezi a hangsúlyt az igazgatóság. A másik elemzési szempont az energiatakarékosság volt. A kevesebb, olcsóbb anyagot és energiát igényelő technológiák terjedőfélben vannak a konti­nensen. Ebben Nógrád a, per­nyebeton alkalmazásával ha­zai szinten az élvonalhoz tar­tozik. Kiegészíti a megyei technológiában a gazdaságos­sági programot a bitumen­permet alkalmazása. Jövőre mintegy 400 ezer négyzetmé­teren használják fel az ener­gia- és anyagtakarékossági üzemmódot, amelyhez speci­ális zúzalékszórókat is be­szereztek. Mint az már a té­li felkészülés során szóba ke­rült, jelentős mértékben taka­rékoskodnak a sószórással is, mely az anyagmegtakarításon túl csökkenti a burkolat ron­gálódásán, A konferencia harmadik té­maköre a minőségellenőrzést ölelte fel. Itt két fő szempont érvényesül. Az egyik: az épí­tés közbeni ellenőrzés szava­tolja, hogy az út ne menjen tönkre azonnal az átadás után. Részletezve: egyrészt az épí­tési előkészítés és az átadás közötti időszak kíván foko­zott, mindenre kiterjedő gon­dosságit, másrészt pedig az el­lenőrzés módját tekintve is szükséges az előbbrelépés. Ez utóbbi gondolat jegyében a megyei igazgatóság tovább- képzi műszaki ellenőreit, új technológiát ismertet meg ve­lük és 1983-ban már saját mi­nőségvizsgáló laboratóriumot is üzembe helyez — fejezte be az értékelést dr. Szakos Pál. 1982. november 14., vasárnap Aliz napja A Nap kel 6.47 — nyug­szik 16.10 órakor. A Hold kel 5.06 — nyugszik 16.00 órakor * 19S2. november 15., hétfő Adalbert, Lipót napja A Nap kel 6.48 — nyug­szik 16.09 órakor. A Hold kel 6.13 — nyugszik 16.24 órakor — Múzeumi előadás Balas­sagyarmaton. A balassagyar­mati Palóc Múzeum múze­umi hétfők sorozatában no­vember 15-én este 6 órakor Szabó Lőrinc és Balassagyar­mat kapcsolatáról tart elő­adást dr. Szabó Károly. Ver­sekkel Oroszlánná Mészáros .Ágnes működik közre. Sok négyes A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 46. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: öttalálalos nem volt. Négytalálatos szelvénye 166 fogadónak volt, nyereményük egyenként 52 192 forint. Három találata 7104 fogadónak volt, nyereményük egyenként 610 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma 208 835 darab, ezekre egyen­ként 26 forintot fizetnek. Kilencven évvel ezelőtt, 1892. november 14-én szüle­tett, és 84 éves korában, 1976. januárjában hunyt el Dajbukát Ilona színésznő, a Magyar Népköztársaság érde­mes művésze. * Százhúsz évvel ezelőtt, 1862. november 15-én született, és 1946 júniusában — 84 éves korában — hunyt el Gerhart Hauptmann, Nobel-díjas né­met drámaíró, elbeszélő, a modern német drámairoda­lom első évtizedeinek kiemel­kedő alakja. Borús ég Várható időjárás ma estig: Nyugat felöl lassan beborul az ég. Elsősorban a Dunántúlon várható sokfelé eső» A délies szél egyre több helyen élénkül meg, és helyenként erős széllö­kések is lesznek. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: az ország nyugati felén 3, 7, Kele­ten —2, plusz 3 fok között. A legmagasabb nappali hőmérsék­let: a Dunántúlon 5, 9, máshol 10 és 14 fok között valószínű. — Teendőkről Salgóbányán. Mintegy félszáz KISZ-titkár és vezetőségi tag részvételé­vel e hét végén felkészítő tanfolyamot tartanak a salgó- bányai KISZ-rskolán. A hall­gatók az időszerű kérdések mellett az új mozgalmi év teendőibe is betekintést nyer­nek. Madárijeszfők. szépségversenye Kaminoyama észak-japán városban 300 madárijesztő verseng az „Ország szépe” címért. A rizsszalmából, bam­buszból és rongyból készült ötletgazdag műalkotásoknak azonban, melyek közül né­hány kis villanymotorok se­gítségével mozgatni tudja karjait és lábait, most nem az a feladatuk, hogy elriasz- szák a vetési varjakat. Pla­kátokat hordoznak, melyeken készítőik magasabb termelői árakat követelnek a rizsért, vagy azt, hogy vessenek vé­get az erőszaknak az isko­lákban. Egy ..tervező” éppen­séggel szívügyére keres or­voslást — tábláján ez áll: „Túl kevés a házasulandó le­ány vidéken.” — Vállalati vetélkedő. & Nógrád megyei Viz- és Csa­tornamű Vállalatnál péi.i-ú-n rendezték meg az üzeme* — elsősorban szocialista brigá­dok — közötti munkavédel­mi, közlekedésbiztonsági ve­télkedőt. Az egyéni teljes: t- ményeikkel leginkább kiemel­kedő versenyzőkből állítják össze a vállalati válogatottat, mely a hó végén Egerben, a területi döntőn öt vízügyi vál­lalat tornáján képviseli mun­kahelyét. — Nándori fiatalok Pesten. A magyarnándori Radnóti Miklós Művelődési Ház ifjú­sági klubjának tagjai hosszú évek óta rendszeresen járnak Budapestre színházba. A fia­talok maguk fizetik az autó­buszköltséget is. Szombaton a Sztárcsinálók című darabot nézték meg a Rock Színház előadásában. Előtte a Plane­táriumot tekintették meg. Ingrid leánya A nemrég elhunyt Ing­rid Bergman filmszínész­nő egyik leánya, a 30 éves Isabella Rossellini ripor­terként kezdte karrierjét, de ma a világ tíz legkere­settebb fotomodelljei közé tartozik. Isabellának most sikerült a nagy fogás: 2 millió dolláros szerződést írt alá a Revlon amerikai kozmetikai céggel. A film soha nem vonzotta a New Yorkban élő olasz Isabel­la Rossellinit, „Mindig az édesanyámmal akartak összehasonlítani —, és eb­ben az összehasonlításban én mindenképpen alulma­radok.” Sikeres öljetnop Nem újkeletű igazság, hogy több szem többet lát. Ez bi­zonyosodott be a Nógrád me­gyei Iparcikk-kiskereskedel­mi Vállalat legutóbbi ötlet­napjain is. Az újítási hónap keretében Salgótarjánban és Balassagyarmaton megtartott ötletnapon huszonhat megva­lósításra érdemes javaslatot mondtak a megkérdezett, dol­gozók. Az écák jól jöttek a vállalatnak, de akik kitalál­ták sem húzták a rövidebbet: összesen hatezer forint juta­lom ütötte a markukat. — Víz a Csentén. A tele­pülések tanácsai mindenütt az idei számvetésre készülőd­nek. Az elvégzett munkák között tartják számon Kiste- renyén a csentei terület — a Határ, a Rózsa Ferenc, Ba­rátság út — vízhálózatának elkészítését, továbbá a Mun­kácsy, Arany János és Köz­társaság út karbantartásának, felújításának elvégzését. Az utóbbiakhoz a nagyközségi közös tanács a megyétől anya­gi segítséget kapott. A tárgyalóteremből Tizenkét évi szabadságvesztés emberölés büntette miatt A Balassagyarmati Megyei Bí­róság dr. Nyitrai Zoltán büntető- tanácsa ítéletet hozott Gyürki András Somoskőújfalui lakos bűnügyében. A vádlott tíz év óta alkoholis­ta. Idült alkoholizmusa és rend­szeres agresszív magatartása miatt anyja a saját házából volt kénytelen elköltözni. 1981 júniu­sában házasságot kötött Kellő Saroltával, de munkakerülő, iszá­kos életmódján házastársa ké­rése ellenére sem változtatott. Emiatt rendszeres nézeteltérése volt. Házastársát bántalmazta is. 1982. május 17-én kora reggel házastársa azzal távozott mun­kahelyére, hogy a vádlott utaz­zon Salgótarjánba munkavállalás céljából. Ütiköltségre pénzt is adott. A vádlott azonban nem munkahely keresésére indult, ha­nem a Somoskőújfalui italboltba, ahol nagyobb mennyiségű sze­szes italt fogyasztott. Felesége délután négy órakor itt talált rá súlyos fokú ittas állapotban. Szó­vá tette, miért nem ment munkát keresni, miért italozni ment, és a vádlott kérésére rövid italt és két üveg sort rendelt. Hazaér­kezve, a vádlott ittassága miatt elaludt, majd az esti órákban felébredve, elfogyasztotta a ha­zavitt sört. Ezután elhatározta, hogy a mellette fekvő feleségét megfojtja. Nyakát erőteljesen megragadta, majd a védekezni próbáló sértettre rá is térdelt. Amikor a sértett elernyedve hö­rögni kezdett, a vádlott a követ­kezményektől félelmében a kö­zeli vasútállomáson szolgálatot teljesítőket kérte: értesítsék a mentőket, később pedig a határ­őrségnél azt is, hogy a rendőr­séget értesítsék. Hozzátartozóit már arról is tájékoztatta, hogy megfojtotta a feleségét. A sér­tettet a mentők a salgótarjáni kórházba szállították, de az erő­teljes fojtogatás folytán bekö­vetkezett agyi károsodásba, majd az ebből kialakult tüdőgyulladás, valamint keringés- és légzésösz- szeomlás folytán 1982. június 4- én meghalt. A megyei bíróság Gyürki And­rást emberölés bűntette miatt 12 évi szabadságvesztésre ítélte és a közügyektől lo évre eltiltotta. A büntetés kiszabásánál a vádlott terhére vette figyelembe munka­kerülő, alkoholista, súlyosan ki­fogásolható életmódját és azt, hogy az őt támogató, közvetlen hozzátartozója sérelmére követte el a cselekményt. Enyhítő körül­ményként értékelte büntetlen elő­életét, beismerő vallomását és nyomatékos megbánását, ame­lyet kifejezésre juttatott azzal, hogy nyomban a bűncselekmény végrehajtása után intézkedett a mentők és a rendőrség kihívása érdekében. Az ítélet ellen a vádlott és vé­dője ' enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész megnyugodott. Az ítélet nem jogerős. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. állalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér i. díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évra GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558 v

Next

/
Oldalképek
Tartalom