Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
Száz éve született Gulácsy Lajos festőművész Szombati társasjáték Mondjuk: Bizalom* Mottó: «Minden szóról eszébe jut valakinek valami" Száz esztendővel ezelőtt, 1882. október 12-én született. Alig két évtizedesre terjedő alkotó munkájával a század- forduló utáni magyar festészet egyik legsajátosabb életművét hozta létre. 1900-ban beiratkozott a mmtarajziskolába, de nem követte mesterei útmutatását. Maga teremtett olyan alkotói életformát, amelyben a nagy festőelódök — példaképek — munkásságát figyelve, de közben önnön hajlamait, képességeit és a megújuló szellemi élet friss szempontjait felismerve megtalálta saját mondanivalóját és kifejező- eszközeit. 1902. és 1915. között szinte minden esztendőben valamennyi időt Itáliában töltött. Különös erővel vonzotta e föld történelmi múltja, tömérdek művészi és irodalmi emléke, s pazar természeti szépsége, 1903-ban készítette a Dante szerelmeseit, Francesca de Riminit és Paolo Malatestát megörökítő színezett rajzát. A szecesszió korára jellemző gazdag vonal- rajznak és az eleven színeknek érzelemkifejező, formateremtő és egyszersmind díszítő ereje nagyszerűen érvényesül a két alakon és a finoman stilizált természeti környezeten. Ez idő tájt — 1903. és 1905. között — szinte meghatódott szeretettel nézte a XV. századi firenzei mesterek, főképp Botticelli munkásságát. Az 6 műveikből áradó őszinte áhítatot, érzelmi mélységet és alkotó elkötelezettséget kívánta a maga kifejezőkészségével megközelíteni, modem értelemben átütöttem. 1906-ban az óv nagy részét Párizsban töltötte, s a francia szimbolista festőművészek munkáin kívül a francia szimbolista irodalomtól kapott termékenyítő ösztönzést 1907- ben Budapesten Márfíy Ödönnel rendezett közös kiállítást. Már akkor érzékelhető volt, hogy művészete mily sokféle gyökérből táplálkozik, sőt már az is aejthető volt, hogy ez a sokféle művészettörténeti példakép nyomán éledő, ébredező festészet majdan gazdag és sajátos zamatú termést hoz. A sikeres hazai bemutatkozás után ismét Itália földjén folytatta munkáját. Ezúttal nem Firenzében, hanem az észak-itáliai tavakat övező szépséges kisvárosokban, Comóban, Bellagióban, meg a közeli Veronában, Padovában, továbbá Genovában és Velencében talált rá motívumaira. Űj művein a formák és a színek egyre oldottabbá, légiesebbé váltak. A középkor és a reneszánsz vonzásával egyidejűleg megkapta a XVIII. századi rokokó világa is. Gáláns ünnepségekről, társasági játékokról, táncos és zenés összejövetelekről, színjátszásról tudósítanak a korszak irodalmi, képzőművészeti és színpadi emlékei. Gulácsy már gyermekkorában kedvelte a színjátszást, s később díszletterveket készített a Tháliaés a Magyar Színház számára: érthető, hogy meggyőző erővel tudta felidézni és újra- költeni Watteau korának, illetőleg az észak-itáliai rokokó mestereinek pompás, derűs élményvilágát. Mesébe, vígjátékba illő alakokat látunk Gulácsy rokokó ihletésű képein. E figurák azonban bármily kecsesek, egyúttal a rokokó társadalmának kifáradt voltát, talajvesztettségét is megmutatják és groteszk báj sugárzik belőlük. 1909-ben Nagyváradon állította ki képeinek nagyobb gyűjteményét, s ugyanott Rippl-Rónai Józsefnek és még néhány más haladó szellemű festőművésznek is szerepeltek képei. A Holnap néven ismert írói, költői társaságnak a tagjai, Juhász Gyula és Dutka Ákos, vállalták a kiállítás támogatását. A középkor vonzása még mindig erős volt benne: XII. századi veronai álmok címmel külön képsorozatot állított ki. Ugyancsak külön csoportként mutatta be az észak-itáliai és a francia rokokó korát idéző képeit. Nagyváradon kerültek először nyilvánosság elé nagyobb számban sajátos mese- és játékországát, Na’Conxipán-t ábrázoló festményei és rajzaL Na’Conxipán eleinte a játékot, a játékosságot, a derűt a felszabaduló kedélyállapot és a képzelet szülte alkotó ötletek megvalósítását jelentette Gulácsy számára. Később egyre több tragikomikus, sőt tragikus vonás tapadt hozzá. 1910 táján összekülönbözött az ismert kiállítási intézmények, illetőleg a hivatalos művészeti élet irányítóival, mert nem tudta szó nélkül hagyni maradi, elfogult és gyakran nem iá a valós esztétikai szempontokra építő magatartásukat. Az eltávolodás folyamata — az amúgy is befelé forduló, és általában a saját erejére támaszkodó Gu- iácsyban egyre határozottabb formát öltött 1912-ben már nem is hivatalos kiállítóhelyiségben, hanem Rónai Dénes fotóművésznek a műtermében vitte közönség elé alkotásait Hinnék ellenére következetes elmélyültséggel festett, könyvillusztrációkat készített, szépirodalmi és művészetkritikai írásain dolgozott Szépirodalmi munkássága is fölöttébb fontos! Utolsó zavartalan korszakában, 1910. és 1914. között egyre önállóbb, egyre modernebb tartalmi é* formai átköltésbem adta elő múltba- vágyását, illetőleg az elmúlt időkben megtalált szépségek, „káprázatok" újraköltése feletti örömét Ügy tetszik számunkra, hogy magának a „teremtő emlékezés*’-nek boldogító érzése vezette ecsetjét. Ez a múltba mélyedő, mégis a jövőt építő alkotói magatartás jellemezte akkor is, amikor nem felbukkanó emlékképeiből, hanem saját jelenének eseményeiből és közvetlen környezetének tárgyi kellékeiből építette föl mondanivalóját 1914 nyarán, az első világháború kitörésekor súlyos érzelmi és értelmi válságba került, elméje elborult, s a gyógyintézetekben sem talált enyhülést bajára. Néhány évig még alkotott, új képeket festett, vagy átfestette némelyik régebbi müvét. Ezek a késői megnyilvánulásai már magukon viselik a betegségnek, a személyiség felbomlásának jeleit Persze, ezek szintén nagyon becses részei életművének, hiszen egy zseniális művész hozta létre búskomorsággal küzdve, tragikus erőfeszítések árán. A magyar szürrealista festészet közvetlen előzményeit épp e kései képein lelhetjük meg. ötven esztendővei ezelőtt, 1932-ben halt meg- A Farkasréti temető felső szárnyában helyezték örök nyugalomra. Sírja fölé barátai állíttattak kőemléket, s Borsos Miklós készített bronz domborművet. Alatta Juhász Gyula Gulá- csyhoz írt verséből olvasható részlet: „Csodálatos, szent, tiszta művész Giottó jó utóda. Szíj Béla 1 Nagyobbacska diáklányok: ücsörögnek a presszó sarkában. Lábuknál a diplomata- táska, egyikből kicsit kizárták a világoskék iskolakőpenyt. Szürcsölik a tonicot, az egyik hirtelen megszólal: — Szeretnék valamit elmondani Kati, bár tudom, hogy nem lenne szabad. Tudsz titkot tartani? — Igazad van, hülyeség. Persze, hogy tudsz titkot tartani. Szóval... — Ne mondd! Ha ilyen nehezen megy, ne mondd! Gondolkodj még rajta, hogy valóban el akarod-e mondani! — Marhaság. Valakinek muszáj. És te vagy a legjobb barátnőm. Csak neked mondhatom el. Igen, csak neked. — A sráccal kapcsolatos? — Neens..; — Hát? Otthoni? SuH? Bár jobb, ha nem faggatlak. Majd elmondod, ha akarod. Ha valóban könnyíteni akarsz a lelkeden. — Oké. Nem arról van szó! És én tudom, hogy ha neked valamit elmondok, az olyan, mintha sírba zártam volna. Ne érts félre! Nem azért vívódok. — Most már mondd el, mert akkor azért fog enni a fene, hogy bekonferáltad, s aztán elhallgattál. — Szóval..; ő, istenem, csak ne ígértem volna meg a Jutkának, hogy nem adom tovább, nem mondom el senkinek. Ugye, nem mondod el senkinek? „Véletlen találkozás" jeligére. Tyutyuka nemrégiben múlt harminchat, egyszer már belekóstolt a házasélet forrásvizébe, de mert abban bizony nagy csomókban úszkált a ha), egy időre kiábrándult belőle. Tyutyuka jólszituált- sága mégis abból a megutált forrásból táplálkozik a mai napig, amikor házassági hirdetésének első nagy eseményére készül Megjöttek a válaszok ugyanis. Köztük egy mindenképpen feltűnő, bizalmat ébresztő levél is, mellé színes portré a Férfiról! A bizalmat elsősorban az ébresztette fel Tyutyukában (szül: K. Andoretta), hogy a Férfi kizárólag a szerelemről beszélt benne, egyetlen szóval sem érintette a meglevő —, lesd, mint fent — piszkos anyagiakat. Sőt, azt irta, hogy „ebből az alkalomból semmi másról nem tud beszélni”, mint a véletlen találkozás Ígérte szerelemről. Megírni és megszeretni egy pillanat müve volt. Tyutyukát elöntötte a forróság. Tyutyuka bekölnizte magát mindenütt és elindult a „Hauer“ cukiba, ott azonnal a mellékhelyiségre kellett mennie, mert a hólyagja már nem volt a régi és különben is! Ilyen helyzetben, ilyen alkalomban, ilyen izgalomban! A Férfi pontosan érkezett, svádája volt, őszes tincsek és más is. Azt mondta mélyen zengő tenorhangon: „Most csak az[ anyagiakról kell beszélni.” Mert a levélben erről nem volt szó! Tyutyuka bizalma felgerjedt; hogy milyen egyenes jellem. A bizalma megmaradt akkor is, amikor elkérte a betétkönyvet. — pat — 3 Ismét felragadott, a magasba emelt, és letett a párkányra. Remegő térdekkel néztem a mélybe, és tudtam: nincs visszaút. „Vegyen le! Azonnal vegyen le!" - kiáltottam kétségbeesetten. Tagadóan rázta a fejét. „Vagy leugrasz, vagy ott maradsz !" „Micsoda kegyetlenség" — futott át az agyamon. — „Nem, egész biztos, hogy nem szeret engem. Ha szeretne, nem tenné kockára az életemet." Lekuporodtam a párkányra és bőgni kezdtem. „Ne akard, hogy csalódnom kelljen benned. Ugorj!" — mondta. „Nem merek.” — szipogtam. „Talán holnap." Kicsit gondolkodott, aztán szó nélk'.'.l leemelt. Szemében azonban volt valami szomorúság. Aznap éjjel alig aludtam! „Miért teszi ezt velem?" — egyre csak ez járt a fejemben. „Miért él Vissza hatalmával, azzal, hogy ő az erősebb..." „Nos?" +- kérdezte másnap, mindjárt reggeli után - „Sikerült elég erőt gyűjtened?” Bizonytalanul bólintottam. „Álljon közelebb r — kiáltottam már a párkányról. „Ne félj! Ugorjr - mondta és széttárta karját. — „Ugorj! Biztos, hogy elkaplak!" Behunytam a szemem és a mélybe vetettem magam... Elkapott... Nem tudom melyikünk volt boldogabb: az opám vagy én, a hároméves gyermek. De ablakunk párkánya szememben azóta sem lett alacsonyabb.-tér ■ L MONDJUK: 7 ■ *-— ved — •A kisorsolt scét Verror ki PAbié, Balassagyarmat Héra Ferenc út 26. szám alatti olvasónk küldte be.Nyereményét — egy 100 forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Továbbra Is várjuk olvasóink javaslatai»! A javasolt sró, a mellékelt nzelvényre írva október 16-ig küldhető be szerkesztőségünk címére: Salgótarján, Palócz Imre tér I-, S100. (A borítékra kérjük ráírni: „ügy szóval Is nyerheti”) Szombati társasjátékunkkal legközelebb október 23-1 számunkban jelentkezünk. MÁTRA VÉREB ÉL Y lakosságának közel egyharmada cigány, számuk megközelíti a 700-at. Az eddig végzett közművelődési munka azt bizonyítja, hogy a cigányság igényli a kulturális foglalkozást, művelődést, szórakozást. Évekig eredményesen működött a táncegyüttes, de megfelelően felkészült szakmai vezető hiján feloszlott, újjáélesztése folyamatosan régi igyekezetünk. Amikor a köz- művelődés cigányokkal kapcsolatos tennivalóit vesszük számba, nem indulhatunk ki abból, hogy közművelődési eszközökkel próbálunk megoldani minden problémát. Pusztán a „közművelődés eszközeivel” nem fogunk tudni munkavállalásra, vagy akár tanulásra késztetni — ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az ösztönző, segítő tényezők között részt lehet és kell vállalni a közművelődésnek is. Ezért valljuk: ha a ráhatás rendszeres, több irányú és a résztvevő számára fontos közösségi követelményrendszer tényezőjévé válik, akkor munkánk eredményes lesz. Közművelődési tevékenységünkben alig vannak hagyományai és munkatapasztalatai a társadalmilag hátrányos helyzetben levő csoportokkal való foglalkozásnak. Folyamatos nevelő-művelő munkáról e témakörben alig beszélhetünk. Pedig a feladat a közművelődés számára is kikristályosodott: a cigányság be- illesz''-'',lésének segítése a közm ” Mődés eszközeivel. Az p-deklődő és a közművelődési tevékenységbe térKezdeményezések mészetszerűen bekapcsolódó rétegek alakítják ki egy-egy intézmény kínálatának körét. A társadalmi különbségek többszörösek, így a közművelődési intézmények ezeknek a rétegeknek nem is tulajdonítanak kulturális jelentőséget, vagy ha igen, a hagyományosan szűk és' merev kultúrafelfogás keretei között gondjaikat nem tartják művelődési feladatnak. Ez az uralkodó szemlélet és gyakorlat többszörös hátrányt jelent a perifériára szorult szociális csoportnak. Az esélyegyenlőtlenségek megszüntetése pedig kiváltképp ezen a területen kíván sokkal erőteljesebb szemléletmódosulást és a feltételek megteremtését. A közművelődési formák társadalmi hasznosságával kapcsolatos erőpróba éppen itt dől el. Ha a szociális problémák, az életmód és művelődés összefonódását itt nem tudjuk gyakorlati programmá ötvözni, akkor lényegében az sem várható el, hogy — a művelődésben hagyományos értelemben — valamennyire is aktív rétegek és csoportok tevékenységének jelentős fejlődését kibontakoztassuk. A CIGÁNY közművelődésben nem követhetjük a művelődési otthonok jelenlegi megkövesedett meiev tevékenységformáit. Ke”esnü”k kell azokat az úi formákat ás a formák megvalósításának le8 NÓGRÁD — 1932. október 9., szombat hetséges kereteit, amelyek a legoptimálisabb eredményt biztosíthatják. A művelődési otthonokban ma leginkább jellemző ismeretterjesztő klub, .szakköri és művészeti csoportformákra nehezen szervezhetők cigányok. Különösen akkor, ha ezek között a formák között tartalmi átkötés nincs, ha csak bizonyos érdeklődést elégítenek ki, ha zárt egységet alkotnak (például kialakult tagsággal). Mellesleg valóság az is, hogy a cigányság nagy részének ma még nem alapvető szükséglete, hogy esténként művészeti csoportba, szakkörbe, vagy klubba járjon. Viszont számtalan problémával küszködnek. Gondot, nehézséget jelent nekik a lakásépítés, a lakberendezés, a munkavégzés és munkahely, a jogok és kötelességek harmóniája. Mindezek a beilleszkedéssel függnek össze. S kérdés: ezekre a problémákra a művelődési ház mai, jellemző tevékenységszerkezetében választ tud-e adni? A cigányság — a társadalom — számára ez a legfontosabb kérdés. A feladat elvégzésére akkor képes a művelődési intézmény, ha nyitott, ha alkalmas aktuális információk, Ismeretek átadására és feldolgozására, ha érzékeny a problémákra, észreveszi azokat, és a művelődés „sajátos eszközeivel” az egyént hozzásegíti a megoldásukhoz. A művelődési intézménynek ehhez meg kell ismernie közönségét, amellyel és amelyért történik a munka. A művelődési otthonok cigány művelődéssel kapcsolatos tevékenységénél kiindulópont, hogy a tevékenység ne akciókra szervezett, hanem folyamatos legyen. Olyan tevékenység, amely hosszú távú és valóban a személyiség tudatos formálását biztosítja. Ennek ugyanazon pedagógiai cél megvalósítása felé szükséges haladnia, mint amit minden emberrel szemben, a harmonikusan képzett, szocialista ember tljusában megfogalmaztunk. Az utóbbi hónapokban töbj helyen alakultak művelődő kisközösségek, például klubok Kisterenyén, Nagybár- kányban. Fontos szerepet látnak el a hasznos időtöltésben, a tudatformálásban, a viselkedés alakításában. Ezekre a kezdeményezésekre érdemes odafigyelnünk. MÁTRAVEREBÉLYBEN hasonlót szeretnénk, s a klubban megismertetnénk a cigányfiatalokkal hagyományaikat — kosárfonást, kötélverést —, megtanítanánk őket. Az összejöveteleket közhasznú előadásokkal, kötetlen beszélgetésekkel, szórakoztató programokkal színesítenénk. Természetesen még több formán, módszeren gondolkodunk, hiszen a közművelődésnek nincs, nem is lehet re- ceptes válasza a problémák megoldására. De képes bemutatni a gondokat és — folyamatos, az alapvető szükségletekre, az érdeklődésre építő munkával megoldási módokat ajánlhat. Az egyén tulajdon- képoen írv válhat érdekeltté, aktívvá a művelődésben. Gáspár István / népművelő Ül KÖNYVEK Kodály Zoltán születésének századik évfordulóján kiadóink legtöbbje egy-egy kötetet tesz a jubileum asztalára. A sort a Zeneműkiadó [Így láttuk Kodályt (ötvennégy emlékezés)] nyitotta meg, mely sokrétűségében, színességében, Kodály művészi, emberi nagyságának megrajzolásában egyike „emlékező évtizedünk” kiemelkedő köteteinek. A Gondolat Kiadó érdekes s polémikus művel jelentkezett. Már maga a cím is eléggé meglepő: Kodály-mérleg 1982. (Tanulmányok). Első pillantásra „szentségtörésnek’’ tűnik a cím. Kodály a mérlegen. Jlittük és hisszük, hogy Kodályt nem kell újra megmérni. Megmértük, megmérték a világban számosán: tudósok, karmesterek s a közönség is, és tartalmasnak találtatott. A kötet válogatója és szerkesztője Breuer János azonban úgy látja, újra meg kell mérnünk, mert jó néhány ellentétpár alakult Kodály körül: a tudós és az ember, a zeneszerző és a pedagógus, a kutató és a nemzetnevelő. Breuer előszavában azt mondja, erre azért van szükség, mert Kodály valósággal szoborrá merevült, „arcának vonásai pedig mind zordabbá válnak’’. Egy másik veszélyt is említ a szerkesztő: „Valójában két oldalról fenyegeti veszély a kodályi életművet: szektariánus zárkózás és nacionalista kisajátítás,” Breuer mérlegébe többek között a fentiek kerülnek s méretnek meg. Eősze László az ifjúság számára 1970-ben írt s a Nagy emberek élete című sorozatában megjelent művét a Forr a világ...-ot bocsátotta közre a centenárium alkalmából a Móra Könyvkiadó. A felújított kiadás minimálisan tér el az elsőtől — jól nyomon követhetjük benne Kodály tanár úr életútját Kecskeméttől Galántán át az amerikai hangver- senykörútlg, a székely gyűjtőúttól a Psalmus Hungaricus megszületéséig. Még itthon Is kevéssé tudott, hogy már a XVI. században volt egy Európa-hírű zenészünk, akit egyformán szívesen látott a lengyel király, a porosz herceg, s egy francia érsek. Bakfark Bálintot a rádióból s szerencsére lemezről is közelebbről ismeri a zenekedvelő közönség. Róla éledtjéről, lantművészetének jelentőségéről azonban a szűk szakmai körön kívül alig van értesülése a közönségnek. Szapolyai János udvarában nevelkedett, majd kénytelen volt elhagyni a török dúlta magyar hont, hogy békésebb földeken bontakoztathassa ki tehetségét. Korának kedvelt, sőt bámult lantvirtuóza volt, művei még évekkel halála után is terjedtek, ami akkoriban meglehetősen szokatlan volt. Bakfark életművének feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak Homolya Istvánnak, aki Benkő Dániellel közösen rendezte sajtó aki összes műveinek kritikai kiadását, mely a Zer.eműkiad ' U jelent meg három ízléses, szép kötetben. A Bakfark-művek gitárátiratát Benkő Dániel gohdozta, életrajzát pedig Ha» molya írta meg a Zeneműkiadó számára.
