Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-06 / 234. szám

Gromiko—Kaddumi találkozó New Yorkban A szovjet alkotmány évfordulója A Szovjetunió véleménye szerint a palesztin kérdésnek alapvető jelentősége van az igazságos és tartós közel- keleti rendezésben, ami csak egy általános rendezés kere­tében képzelhető el, vala­mennyi érdekelt fél részvéte­lével, beleértve a Palesztinái Felszabadítási Szervezet is — hangsúlyozta Andrej Gro- miko szovjet külügyminisz­ter New Yorkban, azon a megbeszélésen, amelyet Faruk Kaddumival, a PFSZ VB po­litikai osztályának vezetőjé­vel folytatott­Mindkét fél elítélte Izrael libanoni agresszióját. Bírál­ták az Egyesült Államok kí­sérleteit, hogy megakadályoz­za a palesztin nép törvényes jogainak érvényesítését. Meg­állapították: a Leonyid Brezs- nyev által előterjésztett kö­zel-keleti rendezési javasla­tok jó alapot jelentenének egy átfogó rendezéshez. Andrej Gromiko hangsú­lyozta: a Szovjetunió tovább­ra is támogatja a palesztinéi arab népnek a PFSZ vezeté­sével folytatott igazságos har­cát. Mitterrand afrikai körúton Francois Mitterrand francia elnök ma újra a „fekete kon­tinens” földjére lép, hogy még egyértelműbbé tegye ottani partnerei számára a baloldali kormányzat afrikai szerep- vállalását. Négy országot érin­tő kőrútjának kiemelkedő programja lesz, hogy péntek­től részt vesz a zairei fővá­rosban, Kinshasában, Francia- ország és Afrika államfőinek kilencedik értekezletén, amely a földrész idei legfontosabb diplomáciai eseményének ígér­kezik. Franciaország külpolitiká­jának kétségtelenül az egyik legeredetibb, legsajátságosabb eleme az Afrika-politika . — írta egy elemzésében Louis de Giuringaud, volt külügy­miniszter. Eurónán és a föld­közi-tengeri térségen kívül nincs a világnak olyan térsé­ge, amelyhez történelmileg és érzelmileg Franciaország any- nyira kötődne. Nem véletle­nül: az Afrikái Egységszerve­zet ötven tagállama közül 18 a hatvanas évek kezdetéig francia gyarmat, vagy úgyne­vezett tengeren túli terület volt. Ehhez még hozzávehet- jük Mitterrand mostani kőr­útjának három állomását (a negyedik a Kongói Népi Köz­társaság), Zairét, Burundit és Ruandát, amelyek volt belga gyarmatok, és így hivatalos nyelvük szintén a francia. A francia—afrikai kapcso­latok sajátos „zamatát” min­dig is az adta, hogy az adott időszakokban — tekintettel a múltban gyökerező előítéle­tekre — milyen formát és tar­talmat adtak a volt gyarmat- tartó és korábbi birtokai - kö­zötti párbeszédnek. Az atya a gondoskodásra szoruló gyer­mekeivel — ez volt a jellege azoknak a francia—afrikai értekezleteknek, amelyeket 1973 óta évente tartottak, fel­váltva Párizsban, illetve va­lamelyik afrikai fővárosban. Igaz, hogy mind a nyolc eddi­gi értekezlet több volt,' mint egyszerűen az egykori anya­ország és a volt gyarmatok közötti politikai-gazdasági együttműködés vitafóruma. Ezek a találkozók alkalmat adtak arra, hogy megvitassák a kontinens válságjelenségeit, egy tőkésország jelenlétében — a tőkésországoktól való gazdasági függésből származó gondokat. Mitterrand, aki az ötvenes évek legelején rövid ideig a gyarmati ügyekkel foglalkozó minisztérium élén állt, látha­tóan nagt/ figyelmet szentel a fejlődő országok problémái­nak, az úgynevezett észak— dél párbeszédnek. Ehhez ké­pest eddig viszonylag mellőz­te Fekete-Afrikát. Gazdasági­lag érthető: a külkereskedel­mi mérleghiánnyal küszködő Franciaország számára „jól be­járatott”, de túlságosan szűk és gyengén fejlett piac a volt francia gyarmatok csoportja. A francia tőke a fejlődő vi­lágban inkább Latin-Ameri­kára és különösen a dinami­kusabb Délkelet-Ázsiára ka­csint. Nem mellékes: Fran­ciaország behozatalában 2,2 százalékot, kivitelében 4 szá­zalékot tesznek ki a volt af­rikai gyarmatok. Lényegesen jelentősebb gazdasági kapcso­latai vannak Nigériával — az olaj miatt —, és a Dél-afri­kai Köztársasággal — a stra­tégiai fontosságú ásványkin­csek miatt. Franciaországot inkább por litikai célok serkentik Fekete- Afrikában. A baloldali kor­mányzat szakítani akar" előd­je Afrika-politikájának ön­kényes elemeivel, és bővíteni akarja ottani barátainak kö­rét. Barátságot keres a nem francia nyelvű országokkal is, így a haladó Angolával, Mo- zambikkal, valamint Zim- babwéval. Részben a baloldali kor­mányzat iránti rokonszenv- vel magyarázható, hogy az Afrikai Egységszervezet (AESZ) 50 tagállama közül 42 jelezte részvételi szándékát a kinshasai értekezleten. Ez persze, azzal is magyarázha­tó, hogy az idei AESZ-csúcs- értekezlet — színhelye Tripoli lett volna —, számos ország bojkottja miatt elmaradt, és helyette a kontinens vezetői ezen a fórumon szeretnének találkozni. Mindez kiváló le­hetőséget ad Mitterrand-nak, hogy hallassa hangját Feke­te-Afrikában. Fontos kérdések Spanyolországban Király Ferenc, az MTI tu­dósítója jelenti: A spanyolországi katonai lázadás szítására szőtt, s va­sárnap leleplezett összeeskü­vés újabb fejleménye: a Di- ario—16 című napilap meg­szerezte és keddi számának első oldalán közölte azt a tér­képet, amelyet a letartózta­tott három főtiszt lakásán találtak. Az alapos szakértelmet tük­röző térkép Madrid katonai elfoglalásának, a közhivatalok megbénításának részleteit tartalmazza. Az elképzelt had­művelet parancsnokait a térkép számmal jelöli. Kiket takarnak a számok? Három jobboldali főnszt játékáról, vagy a hadseregben támoga­tásra talált veszélyes akció­ról van szó? Ez most az ügy­gyei kapcsolatos legfonto­sabb kérdés Spanyolország­ban. A közvélemény alapos vizsgálatot, a bűnösök meg­büntetését követeli. Az október 28-ra kitűzött választás forgatókönyve sze­rint kedden kezdődött a kor­teshadjárat, amely három hé­tig tart. Érthető, hogy a po­litikai pártok vezetői szeret­nék tompítani a leleplezett összeesküvés hatását, hiszen elvonja a tömegek figyelmét. A szocialista munkáspárt szó­vivőjének véleménye sze­rint Spanyolországban jelen­leg kivihetetlen egy katonai puccs. Ugyanakkor a kommu­nista párt titkárságának tag­ja, Nicolas Sartorius, „rend­kívül súlyosnak és aggasztó­nak’’ nevezte a helyzetet. A kommunista képviselő köve­telte, hogy azonnal hívják össze a parlament állandó bi­zottságát, s hogy a hadügy­miniszter adjon részletes fel­világosítást az ügyről. A szejm vitája előtt Milyenek legyenek a szakszervezetek ? Egy kérdésben mindenki maradéktalanul egyetért Len­gyelországban: a szakszerveze­tek jelenléte, részvétele a köz­életben rendkívüli módon hi­ányzik, tehát a mozgalom megújítása sürgetővé vált. Lehetetlen elképzelni a kon­szolidációt a szakszervezetek nélkül: fontos szerepük lehet­ne a gazdasági reiorm meg­valósításában is. Az újonnan alakuló és egyre erősödő Nem­zeti Újjászületés Hazafias Mozgalom, (lengyel rövidítés­sel : PRON) ugyancsak nem nélkülözheti a szakszervezete­ket, ha a lengyel társadalom teljes képviseletére vállalko­zik. ÚJ SZEMLÉLET A szükségállapot !98t. de­cember 13-i bevezetésével fel­függesztették a szakszerveze­tek ténykedését, de úgyszól­ván e döntéssel egyidőben el is hangzott a kérdés: milyen legyen a jövőben ez a mozga­lom, milyenek legyenek szer­vezeti keretei, céljai: milyen legyen a szakszervezetek vi­szonya az államiagzgatás, a gazdaságirányítás szerveihez? A lengyel közélet fokozatos normalizálódása, az anarchia megszűnése, a felfokozott de­magógia hatásának csillapo­dása lehetővé tette, hogy a mi­nisztertanács szakszervezetü­gyi bizottsága február 22-én vitát indítson, keresve a tár­sadalom széles rétegeinek fe­leletét az iménti kérdésekre. A vitát az említett kormány- bizottság dokumentumának nyilvánosságra hozatala, indí­totta. A „Javaslatok a szak- szervezeti mozgalom jövőjéről szóló vitához” című közle­mény — valamennyi akkor megjelent lengyel napilapban mindenekelőtt azt hangsúlyoz­ta*,r hogy a szakszervezetek szerepét az ország új politi­kai, társadalmi és gazdasági helyzetében új szemlélettel kell megkeresni. Az alapelv: nem lehet visszatérés sem az 1980 augusztus előtti, sem az 1981 decemberét megelőző idő szakszervezeti elveihez. VÉLEMÉNYEK A vita immár hetedik hó­napja tart. Véleményét el­mondhatta bárki és el is mondták igen sokan. A sajtó hasábjai nyitva álltak a leg­különfélébb — nem csupán 1 javasolt alapállásnak megfe­lelő — gondolatok előtt. Az pedig, hogy a legszélsősége­sebb szocialistaellenes csopor­tosulások nem nyilvánítottak véleményt, természetes: ők már a december 13-át megelő­ző másfél évben kinyilvánítot­ták szándékukat azzal, hogy ellenzéki politikai mozgalom­má kívánták formálni a szak- szervezeteket, pontosabban az egyiket, a „Szolidaritás”-! A vitában általában olyan Szakszervezetek létesítését tá­mogatták a lengyel dolgozók, amelyek védik az érdekeiket és egyúttal az ország vezeté­sének partnerévé tudnak vál­ni, képesek részt vermi, együtt­működni a társadalom- és gazdságpolitika tervezésében, végrehajtásában. Erre az együttmunkálkodásra serken­tette a majdan létrejövő új szakszervezeteket a szejm jú­liusi ülésén Rakowski minisz­terelnök-helyettes is, amikor az együttes döntések felelős­ségéről beszélt. A I jen gyei Egyesült Mun­káspárt IX. (rendkívüli) kong­resszusának határozatai egyér­telműen állást foglaltak a szakszervezetek jövőbeni fel­2 NÖGRAD — 1982. október 6., szerda Csütörtökön lesz öt évé, hogy — 1977. ok­tóber 7-én — a Szovjetunió Legfelsőbb Ta-> nácsa elfogadta az ország új alkotmányát. Az alaptörvény beiktatását tudatosan időzí­tették a forradalom győzelmének 60. évfor­dulójához: a cél az volt, hogy az alkotmány kifejezésre juttassa az immár hat évtizedes út, ezen belül a csaknem hat évtizedes új- típusú államiság valamennyi tapasztalatát, összesítve azokat a fejlett szocializmus kor­szakában, amikor a szovjetország előtt teljesen új feladatok állnak. Az eltelt öt év tapasztalatai azt tanúsítják, hogy az, alkot­mány eleget tesz ennek a feladatának. Az új alaptörvény elődeitől mindenekelőtt abban különbözött, hogy már létrejötte, ki­alakítása is az egész ország szinte minden felnőtt lakosának aktív közreműködésével történt. A legkülönbözőbb fórumokon 140 millióan vettek részt vitájában, a beérkezett javaslatok, módosítások, észrevételek szá­ma meghaladta a négyszázezret. Az új al­kotmány megfogalmazása közügy lett az or­szágban, s a lakosság szükségesnek is tar­totta az állam alaptörvényének újraalkotá­sát. Ennek a tömeges részvéteinek eredmé­nyeként könnyebbé vált összegezni mindazt, ami megváltozott, s azt is, amit feladatnak tekint az alaptörvény. Az 1977-es alkotmány lényeges vonása, hogy a szovjet társadalom hat évtizedes fej­lődésének eredményeként kimondja: a Szov­jetunió össznépi állam. Ez a megállapítás nemcsak azt tükrözi, hogy nincsenek ellen­tétes érdekű osztályok, hogy a társadalom osztályai, rétegei között eltűnőben vannak a különbségek, hanem azt is, hogy a soknem­zetiségű államöt minden nép, minden nem­zetiség sajátjának érzi, fejlesztése valameny- riyiük közös ügye, sikerei, eredményei az egyes népeket éppúgy érintik, mint az ország egészét. Az alkotmány ennek megfelelően igen nagymértékben hangsúlyozza a szocialista de­mokratizmus fejlesztésének fontosságát. Az egyes állampolgárok alapvető jogainak biz­tosítékait messzemenően kiszélesítve egyben az állampolgárok közösségéinek is szélesebb jogkört, nagyobb lehetőséget biztosít. Ennek nyomán a szovjetek, a tanácsok mindenna­pos gyakorlatában mind nagyobb szerepet kaphatnak a közvetlen, a lakosság egészét és a helyi gazdaságot egyaránt érintő irá­nyító feladatok, ugyanakkor megnövekszik a lakosság ellenőrzése a tanácsi szervek felett. Ma a szovjetek tagjainak száma az ország­ban több mint két és fél millió, de a külön­böző társadalmi bizottságokban mintegy húszmillióan vesznek részt a helyi és az or* szágos politika együttes alakításában. Az alkotmány ebben a vonatkozásban rend­kívül élénkítően hatott a társadalom életére. Új alaptörvényt fogadtak el a tagköztársasá­gok, az autonóm köztársaságok. A törvény- hozás az alkotmány előírásainak megfelelő­en módosította az államhadalmi szervekről szóló törvényeket, így a Minisztertanács, a Legfelsőbb Bíróság és más szervek munkás­ságának törvényes alapjait. Megélénkült a központi és a köztársasági törvényalkotás, bővült a helyi szovjetek tevékenysége. Az alkotmánynak megfelelően módosított és a korábbinál' lényegesen szélesebb körű jogo­kat biztosító választási törvények alapján tartották meg a központi és a helyi szovje­tek tagjainak újraválasztását. A másik, a maga nemében egyedülálló vonása az 1977-ben elfogadott szovjet alkot­mánynak, hogy az ország alaptörvényében rögzíti a szovjet állam, a Szovjetunió Kom­munista Pártjának a nemzetközi életben vallott és alkalmazott békepolitikáját, ál­lamjogi szinten kodifikálva ezt a szovjet ál­lam lényegére jellemző irányvonalat. A szov­jet állam képviselői azóta számos olyan új kezdeményezéssel léptek a nemzetközi köz­vélemény elé a legkülönbözőbb fórumokon, amelyek elfogadása nemcsak időlegesen ol­daná meg az enyhülés folytatását, a nukleá­ris konfliktus veszélyének elhárítását, ha­nem lehetőséget adna az égési emberiség­nek a földünk minden lakosát egyformán érintő gondok közös megoldására, a globális méretű problémák rendezésére. Az alkot­mány a törvény erejével kötelezi erre a Szovjetunió vezetőit, lakosait. A mindössze ötesztendős új alkotmány máris megmutatta, hogy képes a szocialista építőmunka jelenlegi összetett szakaszában betölteni az alaptörvény feladatait. Az év­fordulóról megemlékezve a szovjet emberek egyúttal egy újabb jubileumra is készülnek: decemberben lesz hatvanadik éve annak, hogy létrejött a Szovjetunió, a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövetsége. A hat év­tizedes út egyik legfontosabb tanulsága, hogy ez a gyökeresen újtípusú államszervezet min­dig képes a megújulásra —, s ennek egyik legfőbb bizonyítéka éppen az öt évvel ez­előtt elfogadott új alkotmány. Helmut Kohl Brüsszelben Helmut Kohl, az új bonni kancellár kedden villámláto­gatásra Brüsszelbe érkezett,,, hogy részt vegyen a nyugat­európai közösség keresztény- demokrata pártvezetőinek ér­tekezletén. A néhány hónap­pal ezelőtt elhatározott ta­nácskozás az úgynevezett „nyugat-európai néppárt” (a nyugat-európai keresztény- demokrata pártok szervezete) decemberi kongresszusát hi­vatott előkészíteni. Kohl meg­ragadta ezt az alkalmat, hogy új minőségében találkozzék számos nyugat-európai veze­tővel, így Leo Tindemans bel­ga külügyminiszterrel, And­reas van Agt holland ügyve­zető kormányfővel, Ciriaco de Anitával, az olasz keresztény- demokrata párt főtitkárával és Diego Freitas do Amaral portugál pártvezetővel. adatairól, amikor a szerveze­tekre „a dolgozók érdékinek és jogainak védelmét” bíz­ták. A határozat ugyanakkor hangsúlyozta azt az igényt, hogy a szakszervezeti mozga­lom vállaljon közös felelőssé­get a nemzeti jövedelem nö­velésében is. DÖNTŐ SZAKASZ A szakszervezetek jövőjé­nek kialakítását szolgáló vita most döntő szakaszához köze­ledik (hamarosan tanúi lehe­tünk a szakszervezeti törvény parlamenti tárgyalásának). A vajdasági és városi tanácsok elnökeinek, katonai biztosai­nak varsói tanácskozásán, szeptember 24-én Stanislaw Ciosek szakszervezetügyi mi­niszter a következőket mon­dotta: „A szakszervezetek jö­vőjének kérdésében a kiinduló pont az lehet, ha visszaté­rünk 1980 augusztusához, ami­kor is aláírták a partvidéki sztrájkoló munkásokkal a független, önigazgatású szak- szervezetek szerepét és értel­mét rögzítő megállapodást. Ugyanakkor nem veszti érvé­nyét az az elv sem, hogy sem a decemberi, sem a tavalye­lőtti, augusztusi helyzet nem állítható vissza Lengyelor­szágban. Ennek a ma igen fontos kérdésnek a megoldását várják a dolgozók, s a megol­dást a szakszervezeti törvény adja majd.” Szilágyi Szabolcs Veszélyes fordulat A világsajtó hosszú időn ót úgy írt a Perzsa-öböl tér­ségében folyó elkeseredett harcokról, mint egy elfelejtett háborúról. A minősítés nem állja meg többé a helyét. Irak és Irán két éve tartó, termé­ketlen konfliktusa újabb for­dulathoz látszik közeledni. Az iráni csapatok Mandali város körzetében elfoglaltak egy stratégiai fontosságú, Bag­dadtól mindössze 96 kilomé­terre levő utat. Egy Bagdad elleni támadás lehetősége, ka­tonai értelemben, nem üres képzelgés többé. Anélkül, hogy a feszült helyzetet dramatizálni akar­nánk, megállapítható: a ki­bontakozóban levő iráni of- fenzíva folytatása súlyos kö­vetkezményekkel járhat a térség egészére, sőt más tér­ségekre nézve. Egy esetleges katonai fordulat a konfliktus földrajzi és politikai kiszéle­sedéséhez vezethet. Az arab országok nagy többsége fél­reérthetetlenül tudtul adta, hogy Irak mellett sorakozik fel. A bagdadi rendszer ka­tonai megrendülését hadüze­netnek tekintenék. Szintén világos, hogy a világ, s főleg a fejlett tőkésországok olaj­ellátása szempontjából kulcs- fontosságú térségben még a kisebb változások is kihatnak a világpolitikára. Érdemes megjegyezni, hogy a Gromiko —Shultz találkozóról a nyu­gati jelentések egyetlen olyan pontot említettek, amelyben a két nagyhatalom álláspontja közel esik egymáshoz, s ez az iraki—iráni konfliktus azonnali befejezésének szük­ségessége. Persze a békés megoldásra leginkább a hadviselő felek­nek lenne szüksége. A gyötrő állóháború már súlyos anya­gi és emberveszteséget oko­zott a gyarmati múlt öröksé­gével bajlódó két, közép-ke­leti országnak. Az olajipar bázisainak kölcsönös bom­bázása, a határ menti városok elnéptelenedése, a menekült­tömeg, a belső erőforrások felmorzsolódása évtizedekre vetheti vissza mindkét álla­mot a fejlődésben. A háború jelen szakaszában Irán nyo­mul előre, pedig a teheráni vezetésnek, az elmúlt hetek fejleményei fényében, ugyan­csak fontos lenne a fegyver­zaj elülte. Az újból elharapó­zó merényietek erősödő bel­politikai feszültséget sejtet­nek. Irak hosszú ideje kész már a megbékélésre, az iráni ál­láspont azonban hajlíthatat- lannak tűnik. A bagdadi kor­mány a Biztonsági Tanácshoz fordult. Az ENSZ-testület fel­szólította a két szomszédos országot, hogy csapataikat vonják vissza a nemzetközi­leg elismert határok mögé. Irak a harctéri erőviszonyok módosulásának hatására ezt megtette, Irán viszont eluta­sítja a közvetítést, a komp­romisszumot. így a konflik­tus kiszámíthatatlan veszé­lyeket tartogat. Győri Sándor Áz FKP KB ülése Az FKP Központi Bizott­sága hétfői ülésén elfogadta a Politikai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy indítsanak széles körű akciókat a dol­gozók mozgósítására a nem­zetgazdaság fejlesztése, a szo­ciális haladás és a dolgozók jogainak kiszélesítése érdeké­ben. A KB ülésén André La­joinie, a PB tagja, a KB titkára, terjesztette elő a Politikai Bizottság jelentését, amely részletesen elemzi a jelenlegi helyzetet és leszö­gezi : az FKP, amely tavaly döntő mértékben járult hoz­zá, hogy vereséget mérjenek a jobboldalra. Lajoinie rámutatott: az utóbbi időben több olyan konkrét eset volt, amely ar­ra enged következtetni, hogy a kormány, bizonyos kérdé­sekben enged a jobboldal nyomásának. A kommunis­táknak a motor szerepét kell jótszaniok, hogy tudatosítsák a dolgozókban: közös fellé­pésükkel meghiúsíthatják a reakció mesterkedéseit és biz­tosíthatják a baloldali irány tartását.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom