Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-03 / 232. szám

Ä vásár után

Alig zárta be kapuit az őszi nemzetközi vásár, a fo- fogyasztási javak seregszemléje, máris megyénk azon üzemeiben, gyáraiban, amelyek részt vettek áruikkal, termékeikkel a bemutatón, hozzákezdtek a tapasztalatok értékeléséhez, hogy időben levonják a tanulságokat,' megszívleljék az elhangzott észrevételeket, javaslatokat, meghatározzák ha nagyvonalakban is, az önmegújulással kapcsolatos konkrét, azonnali és további tennivalókat.

Ez a munka több irányú, mivel a kívánt sikerhez csak a szerteágazó feladatok jó egybehangolásával lehet eljutni, az. elengedhetetlen rugalmasság, és mindenkori piaci igényekhez való igazodás jegyében.

Az idén a Salgótarjáni Ruhagyár Beatrix gyermekruha- családja BNV-nagydíjat, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár egyik terméke BNV-díjat kapott, ök képviselték kiemelkedő színvonalon megyénk kiállítóit.

Nincs szándékunkban mesz- ezemenő következtetést levonni, de megyénk iparszerkezetének ismeretében nem lehetünk elégedettek az előbb említett vékony elismerésekkel, mert jelentős azoknak a gyáraknak a száma, ahol kimondottan divatos fogyasztási cikkeket gyártanak. Mert meggyőződéssel valljuk: a bemutatottnál, a közreadott terméknél többre képesek.

Ezt figyelembe véve a teljesség igénye nélkül csupán néhány dologról szeretnénk szólni. Elsősorban a termék- szerkezetet kell gyorsabb ütemben, bátran megváltoztatni, és választékában bővíteni. Az előbb említett cikkek legyenek divatosabbak, tetszetősebbek, lássanak el több funkciót, újszerűek és formagazdagok legyenek. Olyanok, mint amilyen a salgótarjáni öblösüveggyár és a Romhányi Építési Kerámiagyár árubemutatói voltak, bár ezek nem szereztek semilyen díjat, mégis jól tükrözték a legújabb divatigényeket, sőt bizonyos tekintetben jó irányban formálták a közízlést, s ezzel felkeltették a szakemberek és a vásárlátogatók érdeklődését.

A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár termékskálája — húsz termékükből tizenegy új volt — jól érzékelteti, ha a jelenlegi hullámvölgyből ki akarnak kerülni, a meglévő jelentős veszteséget maguk mögé akarják utasítani, akkor mindig megújított gyártmány- választékkal is kell a szakemberek és a nagyközönség elé állni.

A vásáron részt vevő megyei vállalatok, gyárak nemcsak érzékeltették, hogy jelenleg mire képesek, hanem igyekeztek felmérni a várható piaci igényeket, annak irányát, számba venni esetleges változásait, figyelemmel kísérni a kínálkozó lehetőségeket.

Egyes gyáraink, vállalataink előtt még ma is nagyobb kibontakozást tesz lehetővé a belső piac felvevőképessége. Vonatkozik ez elsősorban a divatos, korszerű, praktikus gyermekruhacsaládokra, bizonyos tekintetben az üvegárukra és tűzhelyekre. Többségüknek azonban a hazai piac szűkülésével kell számolni» ha csak valamilyen csodatermékkel, vagy termékekkel nem

rukkolnak elő. Ennek megfelelően a belföldi igények jó színvonalú kielégítése mellett valamennyi kiállítóban megvolt az az óhaj, kívánság, hogy az esetleges 'tárgyalások során az eddiginél nagyobb kaput nyisson a külpiacok felé. Ilyen szándék vezérelte a romhányiakat, az öblösüveg- gyáriakat, a tűzhelygyáriakat és a vásáron először résztvevő balassagyarmati Építőipari Szövetkezetét. Ez utóbbi kör alakú, barokk csempekályhájának bemutatásával kívánta magára felhívni a figyelmet.

Az előbbi törekvések jó irányú, rugalmas igazodást mutatnak a mai követelményekhez, abban a felismerésben és tudatban, hogy a jövő viszonylagos biztonságának megalapozása a külföldi piacok bővítésével lehetséges.

Elfogultság nélkül akkor tudjuk megyénk kiállítóinak szereplését megítélni, ha a vásárlátogatók elé tárt termékeinket összevetjük másokéval, a versenytársakéval. Túlzás nélkül állíthatjuk: hazánk más tájain is sok olyan fogyasztási cikk kerül ki az üzemekből, amelyek sajnos jobbak a mieinknél. Mert korszerűbbek, esztétikusabbak, jobban megfelelnek a mai funkcióknak, vonzóbbak, magával- ragadóbbak, ugyanakkor felhasználási lehetőségük is több irányú. Vagyis gazdagabb fantáziát, nagyobb szellemi koncentrációt testesítenek meg. Ezért nem lenne haszontalan dolog év közben is jpbban kitekinteni az ország más tájaira, tapasztalatszerzés, fantáziagazdagítás, újabb jó ötletek, elképzelések megismerése, a versenytársak gyengéinek kitapasztalása céljából.

Valószínű, hogy a vásáron való részvétel eredményességét többen, a jelen írástól eltérő módon; árnyaltabban, más megközelítésben, felfogásban is értékelik majd. Ez a dolgok természetétől fakad, vagy esetleg a rosszul értelmezett mundér megvédéséből.

Egy azonban biztos: akkor járnak megyénk gyárai, vállalatai a helyes úton, ha a sikeres vállalatok tapasztalatait magukra nézve kötelezőnek tartják, kritikusan szembenéznek önmagukkal, ha nem tartanak igényt saját maguk önámítására, hanem abból indulnak ki, hogy a jövőben a még nehezebbé váló körülmények és értékelési nehézségekhez igazítják lépteiket, felgyorsítják a fejlődést elősegítő folyamatokat.

i

Ebből a szempontból értékelve a vásáron való szereplést, megyénk termelő-gazdálkodó egységeiben célszerű és helyes, sőt kívánatos abból kiindulni, hogy bemutatott termékeikkel mennyiben feleltek meg a nemzetközi követelményeknek, mennyire közelítették meg a világszínvonalat képviselő vállalatokat. Ezzel azonban nem zárult le a folyamat. Azt is el kell dönteni, mit kívánnak tenni a mielőbbi élvonalba kerülés érdekében. Ez legyen a ma, a holnap, a holnapután kikovácsolásra kerülő sikerek kiinduló- és végpontja, és vezérelve.

Csak ebben az esetben fogadják, ismerik el, tartják méltó, megbízható partnereknek megyénk üzemeit.

—■ venesz —

Gyümölcslé az Everestre

Ä világ legmagasabb csú- sú tasakokba csomagolták, csára, az Everestre induló ami megóvja a készítményt a szovjet expedíció résztvevői környezeti hatásokkal szemben, számára a moldáviai tartósí- Egyetlen ilyen tasakból vízben tóipar szublimációs (víztelení- feloldva két pohár gyümölcstő) módszerrel hatvan kiló- lé készíthető. A készítmények gramm száraz gyümölcslevet megőrizték a friss gyümölcsök készített kajszibarackból, színét, ízét és aromáját, vala- meggyből és feketeribizliből. mint vitamintartalmát és bio- Ehhez körülbelül egy tonna lógiai értékét. A szárított gyü- friss gyümölcsöt kellett fel- mölcslé készítéséhez semmiféle dolgozni. A gyümölcslevet 50— mesterséges aromát és festő- 60 grammos polietilén borítá- anyagot nem használtak.

Lakáspolitika — esélyek

N

em kell jósnak lenni ahhoz, hogy előrejelezzük: a most következő hetekben megnő az érdeklődés a hivatalos közlönyök iránt. Mindenki első kézből, pontos megfogalmazásban akarjá elolvasni a legutóbbi minisztertanácsi határozatot, és a majd azt követő végrehajtási utasításokat. Nem csoda. Aligha akad olyan család Magyarországon, amelyet ne érintenének a várható változások a lakásépítés és -fenntartás, a lakáselosztás és -gazdálkodás fejlesztésében. A „lakáshiány” egyik eredője ugyanis az — mint itthon és külföldön sokan és sokszor leírták —, hogy igen sokan elégedetlenek jelenlegi lakásukkal. Mielőtt a túlzott általánosítás hibájába esnénk, azért meg kell állapítanunk, hogy több százezer családnak nincs önálló lakása, tehát ők figyelik leginkább, milyen eséllyel vethetik magukat a lakásszerzés küzdelmeibe. A mostani rendeletek hatására pedig többen papírt és ceruzát ragadnak és számolni kezdik, hogy családi költségvetésük kiadási rovata miként változik a lak- béremelés hatására.

A felső szintű határozat — melyet a pénteki lapok közöltek — természetesen csak a körvonalakat rajzolta meg. A valódi változtatásokat — forintban, négyzetméterben számítva; lakáshoz és személyhez, családhoz kötődően — a hitelpolitikai intézkedések és a tanácsrendeletek tartalmazzák majd. Erre sem kell sokat várni.

A mostani változtatások a több mint egy évtizede felgyülemlett ellentmondások jó részét igyekeznek — a társa- dami igazságosság elvei szerint — feloldani. Jólesően, akár büszkén is nyugtázhatjuk, hogy az elmúlt bő két évtizedben másfél milliónyi otthon felépült, a lakások zsúfoltsága lényegesen csökkent, a komfortjuk jócskán nőtt. A társadalom különböző csoportjai között azonban a hazai realitásokkal összhangban nem álló túl nagy különbségek alakultak ki, attól függően ki milyen lakást épített, vagy utaltak ki neki, milyen típusú településen lakik, milyen a jövedelmi és vagyoni helyzete.

Az ország lakásállományának mintegy negyede bérlakás. Az állami költségvetés tetemes összeggel támogatja az alacsony hazai lakbérszint

fenntartását. Amikor tehát a lakbéreket 1983 júliusától átlagosan 130 százalékkal felemelik, akkor azt a különbséget igyekszik a kormányzat eltüntetni, vagy jócskán mérsékelni, ami a személyi tulajdonú házban és a bérlakásban élők havi terhe között az előbbiek hátrányára mutatkozik. Ha ehhez még hozzátesszük, i hogy a felmérések bizonyítják, a bérlakásokat nemcsak a szociálisan rászorulók lakják, akkor még világosabb az intézkedés háttere. A kormány tekintettel van a bérlakásokban lakók és a szociálisan hátrányban levők helyzetére is. Ezért az egyén számára fokozatosan, 1983. és 1988. között, több részletben emelkedő lakbér ellensúlyozására szociális támogatást nyújt, ahol az szükséges. Maga a lakbéremelés is differenciáltan megy végbe. Részint a komforthelyzet javulásával párhuzamosan egyre nagyobb az emelés mértéke, (a komfort nélkülieknél 80 százalék, az összkomfortosoknál 150 százalék), és ezt fölfelé és lefelé még a helyi tanácsok a valós helyzet alapján módosíthatják. A nyudíja- soknál a kompenzáció meglehetősen nagy mértékű, hiszen az 5000 forintos nyugdíjhatár következtében az az érdekeltek több mint 90 százalékát kedvezően érinti.

Az emeléssel kapcsolatban a bérlakásban lakók leggyakoribb ellenvetése, hogy az épületek fenntartása, a házkezelés minősége — enyhén szólva — kívánnivalókat hagy maga után. Ezt mindenki elismeri. Ennek most — remélhetően — az adja az ellenszerét, hogy az ingatlankezelő szervek, vállalatok érdekeltségi, gazdasági szabályozó rendszere megváltozik. Lehetőség kínálkozik az új szervezetek, mégpedig a bérlők társulásainak létrehozására. Az idő dönti el, miként javul a karbantartás, a házkezelés, a fenntartás minősége.

Sok évi vita után egységessé válik a magánlakás-építőknek nyújtandó kölcsön törlesztési ideje és kamata, akár községekben, akár városokban, tízemeletes épületekről, illetve családi házról van szó. Mi több, most már minden lakást építő vagy vásárló kaphat az eltartottak után szociálpolitikai kedvezményt, mégpedig gyerekenként 30 ezer, egyéb eltartott személy után személyenként 20 ezer forintot. Aki korábban családi házat épített, vagy nem tudott telepszerű építkezésbe bekapcsolódni, akkor vagy nem kapott ilyen jellegű támogatást, vagy csak 20 ezer forintot gyermekenként.

Az egyéni vágyak kiteljesedése érdekében a továbbiakban változatosabbá, színesebbé válik a magánerős építkezések finanszírozási rendszere. Ez jó, hiszen az ifjúsági takarékbetéttel összekötött hitelnyújtástól kezdve a szokásos banki feltételekkel nyújtott kiegészítő kölcsönig, beleértve a korábbinál szabadabban nyújtható vállalati, szövetkezeti — tehát munkáltatói — kölcsönöket is, az egyénre bízzák, mekkora adósságot vesz a nyakába, mennyire nagy alapterületű, igényes kivitelezésű házat emel magának. Az egyéni döntés nyilván sokkal többre vezet, mint a kívülről kény- szerített korlátozás. (Ez persze nem zárja ki, hogy az OTP ne bíráljon el a hitel- képesség szempontjából minden hozzáfordulót.)

Akár bérlakásra, akár személyi tulajdonú hajlékra törekszik valaki, számára elsősorban az a fontos, hogy családja nagyságának és anyagi lehetőségeinek megfelelő otthonban éljen. A most kialakított lakásgazdálkodási

rendszerben lényeges elem a fokozatosság. Most intézményesített formát nyernek az eddigi, itt-ott fellelhető kísérletek- A pályakezdők, a fiatal házasok szerződést köthetnek a tanácsokkal, hogy néhány évre, átmeneti jelleggel kis lakásba költözzenek, szobabérlők házába, garzonházakba, megüresedő szo- ba-konyhás lakásokba. Onnan néhány év múlva, megfelelő előtakarékossággal, családi létszámuknak, anyagi lehetőségeiknek megfelelő, nagyobb lakáshoz jutnak. Ennek ezután szervezett jellege lesz.

A tanácsok felelőssége alaposan megnő a lakásgazdálkodásban, a jelenlegi állami lakásépítésre, illetve végrehajtására összpontosító munkálkodásuk helyett és mellett. Nem egyszerűen beruházók maradnak, hanem bevételeikkel okosan gazdálkodó szervezetekké válnak. Maguk döntik el — a helyi adottságok alapján — a rendelkezésre álló összegekből menynyit fordítanak területelőkészítésre, közművesítésre, bérlakások építésére, s milyen eszközökkel segítik a magánlakás-építést. Bizonyos szempontból könnyebbé is válik a helyzetük, hiszen egyértelműbb lesz, ki kaphat bérlakást, mert a jövőben csak szociális szempontokat kell figyelembe venniük. Másrészt meg kell mozgatniuk a maguk eszközeivel is a lakásállományt, gyorsítani a cseréket, ösztönözniük az érdekelteket az építésre.

Az új kormányhatározat ugyanis teljes összefüggésében szabályozza a lakásgazdálkodást. Ebben a településpolitika épp úgy szerepet kap, mint a lakosság és ai általuk választott tanácsok közötti kapcsolat minősége. Ez mesz- szire mutató politikai kérdés. Miközben az állami költségvetéshez fűződő kapcsolat gyengül, erősödik a választókhoz kötődés. Felelősség, szolgálat hatja át ezt a rendszert.

Eközben egyre inkább beszűrődik a lakásgazdálkodásba a gazdasági ésszerűség. A vállalkozói magatartás serkentése, segítése, a lakásépítés, -fenntartás szervezettségének fokozása egészségesebbé teheti gazdaság- és szociálpolitikánk eme részét. Miközben változnak a szerepek: az állam megváltoztatja a támogatási csatornákat —,. az egyiket szűkíti, a másikat tágítja — a lakosságnak is a választás gazdagabb lehetőségeit kínálja. Feltételezhetjük, hogy az egész lakáspolitika válik ésszerűbbé.

A változások „csomagját” természetesen, légióként az esélyek szempontjából értékelik 'az emberek, vagyis ki, mikor juthat lakáshoz. Ha ebben kedvező változások következnek be — amit feltételezhetünk —, akkor sikeresnek minősíthetjük majd a hosszú idő alatt, társadalmi vitákban döntésre érett rendelkezéseket. Azokat, amelyek fiatalnak és már nem olyan nagyon fiatalnak, városon és községekben lakónak, sokgyermekesnek és gyermektelennek, kis és nagy keresetűnek nagyjából azonos esélyt nyújt a mi korunknak megfelelő hajlék megszerzésére- Nem ad előnyt, de nem is kell társadalmilag igazságtalan hátrányokkal indulni ebben az embert próbáló versenyben. Ez a cél. Nem több, de nem is kevesebb!

Munkásarcok

Mikor a kezek is beszélnek

De sok kérges, erőltetéstől

kidagadt erű „csontos”, kemény szorítású kezet is láttam már életemben. Férfikezek voltak. S most ez, amely tétova mozdulatokkal babrál- gatja az asztalt borító terítő apró bojtjait, hasonlít hozzájuk. Szénportól barna, körmébe szinte kitörölhetetlenül beleivódott-ragadt a fekete gyémánt milliárdnyi apró szemcséje, s ha még lakkozná is-, látszana ujja hegyén a talán mindhalálig megmaradó gyászkoszorú. Vaskos ujjait néha egymásba kulcsolja, úgy pihenteti meg szoknyája redő- iben, de csak pillanatokra. Munkához, percnyi megálláshoz sem szokott kezek özvegy Berki Jánosnéé.

Pedig fiatal még, éppen most múlt harminchárom esztendős, s bár nagy kék szemei mosolygósán villannak ki arcából, homlokára már sűrű ráncokat ültetett a gond.

Tíz évvel ezelőtt halt meg súlyos betegségben a férje, aki szintén itt dolgozott a nagybátonyi szénosztályozón, s maradt egyedül hat gyerekkel. Három kiröppent már az anya szárnyai alól, de a többieket, a nyolc- és a tizenkét éves leányt és az általános iskola utolsó osztályába járó fiút még ő neveli.

Egyedül.

— Nem mentem férjhez, mert nem tudtam, a jó uram .után kapok-e olyan másikát, akivel ki tudunk egyezni, s úgy nevelné, törődene-e a gyerekeinkkel mint ő tette hajdanán. Maradtam magamnak, s úgy érzem, sikerült becsületes, igyekvőkész, szorgalmas embereket faragni az apróságokból.

Könnyei töröl ki a szeme sarkából, lopva rámtekint, láttam-e, s aztán férfias keménységgel harapja össze szája szélét. Hallgat egy sort, nem zavarom.

— Tudja — kezdi magától a mondókáját —, megküszködtem én már eddig az élettel. De soha tőlem panaszt senki nem hallott. Most is, néhány nappal ezelőtt, a tö- rőnél nagyon megrántottam a derekam a súly alatt, éjszakánként fel is ébredek arra, hogy hasogat, de nem megyek orvoshoz. Mert mi lenne akkor a három gyerekkel, ha beutalnak kórházba, és ki válogatná itt a 6zén közül a palát...?

Kemény a dolga a íiatalasz- szonynak. Három műszakban, nyolc órán át figyeli az aknák szenét továbbító szállító- szalagot, s ha meddő akad benne, nem engedi tovább, a szállításra váró vagonok felé. Pedig néha szaporán jönnek a nagy kövek, és a sok apró kiló a sichta vége felé már súlyos mázsáknak tűnik.

— Nem talált könnyebb munkát magának?

— Ó, nekem ez az előzőhöz képest szinte semmiség. Itt

Bátonyban, az ingatlannál dolgoztam tíz éven át, keményen, a kőművesek mellett. De sok betont is fölcipeked- tem vödörben az emeletekre, meg mennyi homokot, sódert lapátoltam, s hány téglát hordtam el a kezemben, néha nagy távolságokra. Ki is készült a kezem, meg a lábam, de muszáj bírni a munkát.

Berkiné nem tagadja, miért is -tenné, cigány. Ám a szénosztályozó dolgozói közül a legjobbak közé tartozik, jelenleg, csoportvezető-helyettes. S bár fölöttesei nem szívesen dicsérgetnek, róla, munkaszeretetéről, kitartásáról gyakorta ejtenek elismerő szavakat:

— Bárcsak mindenki iiyen lenne!

— Fiatal létére — mondom neki —, korán megöregedett.

— Ezt tudom, érzem én is. De elhiszi, milyen öröm, amikor belegondolok: a fiam megnősült, a kisterenyei téglagyárban dolgozik, a két lányom szerencsésen férjhez ment, az egyik dolgozik, a másikat nem engedi az ura, mert bányász Tiribesen és jól kijönnek az ő fizetéséből, és van már öt unokám.

— Ritkán hallani harminc- három éves nagymamáról.

— Hát — mosolyodik el —, mások is mondták. De hát így sikerült.

— És a kisebbik gyerekek?

— Itt élünk Bátonyban, a Bányavárosban egy kis házban. Elég szűkösen, de jól megférünk egymással. Hál’ istennek, különösebb gond nincs velük, haladósak a tanulásban is. A két kislány még napközis, a fiú meg, mire hazamegyek, a dolog javát elvégzi a ház körül. Nagy öröm ez, mondom.

— Mennyi pénzből gazdálkodik havonta?

— Itt a rakodón megkeresek majdnem négyezer-ötszázat, meg aztán a gyerekek is kapnak háromezer-kétszáz forint árvái ellátást a férjem után és szoktam segélyt kapni az üzemtől is. Jól megvagyunk, szépen járatom őket, nem szenvedünk semmiben sem hiányt.

— Csak aztán maga bírja erővel!

— Remélem, nem lesz különösebb probléma, amíg ezt a három csemetét is útra nem bocsátom. Persze, utána is szeretnék még jó sokáig dolgozni, mert dologra termett a kezem és megbecsülnek itt. Mondom magának, innen megyek én nyugdíjba is.

Elmosolyodik, kezeit megint egymásba kulcsolja, s zavarodottan szabadkozik, hogy ujjai hegyétől szénporos lett a terítő rojtja...

Karácsony György

NÓGRÁD - 1982. október 3., vasárnap 3