Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-27 / 252. szám
t M r i> r f it 21H Salgótarjánban Esztergomi László, a Nemzetközi Üjságíró Szövetség b udapesti újságíró-iskolájának igazgatóhelyettese vezetésével tegnap 19 tagú laoszi újságíró-delegáció érkezett Salgótarjánba. A hazánkban tanuló laoszi újságírók délelőtt a salgótarjáni öblösüveggyárba látogattak, ahol Krätschmer Lajos, a gyár pártbizottságának titkára fogadta a vendégeket és kalauzolta végig a gyáron. Megtekintették a kemencesort. ellátogattak a csiszolóba, a festőüzembe, az automatasorhoz. A laoszi vendégek találkoztak a NÓGRÁD munkatársaival. majd a megyeszékhellyel ismerkedtek. Kiállításmegnyitó A megyei nyomda 30 éve „Harmincéves a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat” címmel kiállítás nyílt tegnap, Salgótarjánban a megyei művelődési központ üvegcsarnokában a papír- és nyomdaipari műszaki egyesület rendezésében. A tablókon az elmúlt három évtized fejlődésének állomásai elevenednek meg, az a hosszú folyamat, amelynek során a mostoha körülmények között induló üzem elnyerte mai arculatát. A nyomda a megyei sajtó és más kiadványok előállításúd túl országosan nagy tekintélyt vívott ki magának az ipari hasznosítású címkék gyártásában, javultak az itt dolgozók élet- és munkakörülményei. Mint Kelemen Gábor igazgató megnyitójában elmondotta, az idei évben csaknem 170 milliós termelési értékkel számolnak, s a jövő tervei között szerepel a címkegyártás minőségérek a továbbfejlesztése, a géppark felújítása. A kiállítás amellett, hogy megismerteti a látogatót a nyomdászat fejlődésével, kedvcsináló lehet a fiataloknak a nyomdászszakma iránt. Az érdeklődők október 29-ig tekinthetik meg a kiállítást. Együtt a csapat Versenyre készen Mint arról már hírt adtunk az MHSZ megyei rádióamatőrjei a fegyveres erők napja alkalmából új versenyállomást avatták. Az első versenyen már be is mutatkozott hívójelével az éterben. A hét elején megalakították az állomás tízfős versenyzőcsapa- .tát. A pásztóiak mellett így nagybátonyi és balassagyarmati operátorok is élnek, a tpngerszint fölött meglehetősen magasan létesített, s így nagyobb hatótávolságú berendezés nyújtotta előnyökkel. A csapat a november 1 és 7 között, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére, a Rádiótechnika című folyóirat által meghirdetett versenyen indul elsőnek az új felállásban. „y: NOGRAD Hogyan jobban, gazdaságosabban ? Országos értekezlet a megyeszékhelyen Tegnap Salgótarjánban megkezdődött a Volán Tröszt huszonöt pártbizottsági titkárának országos értekezlete, amely ma fejezi be munkáját. Az immáron hagyományos munkatanácskozásokon, amikre idén harmadik alkalommal kerül sor, a résztvevők elemzik az eddigi tevékenységet, s javaslatot tesznek az időközben felvetődött nehézségek megoldására, a Volán-vállalatok munkájának hatékonyabbá tételére. Tegnap elsőként Tapolczai Kálmán, a Volán Tröszt vezérigazgatója elemezte az idei esztendő első háromnegyed évének személy- és teherforgalmi helyzetét, s beszélt aktuális kérdésekről. Majd az értekezlet részvevői dr. Tóth István, a Volán Tröszt műszaki vezéiigazgató- helvettese vezetésével tartottak konzultációt a kisvállalkozások létesítésével kapcsolatos feladatokról, ezek további fejlesztésének gazdasági és politikai lehetőségeiről. Ma újabb, fontos közlekedéspolitikai kérdések megtárgyalásával folytatódik, s fejeződik be délután a Volán-vál- lalatok pártbizottsági titkárainak országos értekezlete. Lesz friss tej Karancskesziben Víz az intézményeknek Karancskesziben megkezdték az intézmények bekötését a község ivóvízhálózatára. Az iskolában már működnek a csapok, a héten a napközit és a tanácsházat kerítik sorra, valamint az orvosi rendelőt, majd várhatóan a tejbegyűjtő állomás kap jó vizet. Ez utóbbival a község több mint egyesztendős panaszának orvoslása elől hárulnak el az akadályok. A nem kielégítő vízminőség miatt tiltotta meg ugyanis a KÖJÁL a községben a begyűjtött tej helyi értékesítését. Ezt igen sok helybeli fájlalja azóta is. A napokban sorra kerülő bekötés a szükséges vizsgálatok elvégzése után valószínűleg nem lesz akadálya annak, hogy újra friss tej jusson a község lakóinak. Gyermekmegőrző gyerekek nélkül Amikor a jó szándék nem találkozik az igénnyel A belső kép igazán hangulatos, egészen pontosan fogalmazva félig hangulatos. A játékok, ágyacskák, „dühöngök” mellől hiányoznak a gyerekek. A gyermekmegőrzőt Salgótarján központjában a tizen- hármas épület egyik lépcsőházának bejáratánál apró táblácska jelzi. Azok a gyerekek, akik eddig idejártak, már iskolába mennek. Ezt a belvárosi nőklub tagjai mondják, akik a megőrzőben ténykednek minden ellenszolgáltatás nélkül. Azaz csak ténykednének, minden jel szerint nagy lelkesedéssel- A nagymamák nevelési tapasztalatait „használnák fel”, míg az anyukák — netán apukák — bevásárolnak, fodrásznál ülnek, mosnak- Reggel nyolctól délig várnák az apróságokat. De kiket? A város óvodai helyzete jó. Így talán a gyesen levő mamák picinyeire vigyázhatnának. Felmérés, adat nincs, hogy egyáltalán hány emberkére lehetne számítani. Most újra próbálkoznak valamiféle szervezéssel, propagandával. De mi történik, ha a dolog így sem jön össze? Azt mondják az asszonyok, akkor a kézimunka-szakkör foglalja el a szobácskát. Erre is nagy az igény. Most a lóvacskák, dominók, babák csak addig kerülnek te a polcokról, míg a nagymamák gondosan leporolják őket. Megéri ? —zengő— Naptár 1983. október 27., szerda. | Szabina napja. A Nap kel 6.20 — nyugszik 16.36 órakor. A Hold kel 14.51 — nyugszik — | órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. október 27-én született, és 74 éves korában, 1976-ban hunyt el Erdey-Grúz Tibor kétszeres Kossuth-díjas kémikus, egyetemi professzor, akadémikus. Felhős Várható időjárás az ország területén ma estig: Változóan felhős, párás idő várható. Számottevő csapadék nem lesz. Főként a reggeli órákban várható többfelé köd. Az északi- as szél ma időnként még megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. Ismét- tv-lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság október 27-én, szerdán tv-lottószelvényeket bocsát ki. Az őszi tv-lottószelvények beérkezési határideje november -16-án déli 12 óra. A sorsolás november 17-én. szerdán délelőtt tesz, melyet a televízió közvetít. Az őszi tv- lottó jutalomsorsolásának főnyereménye egy gépkocsi lesz. A nyertes ötféle személygépkocsi: Dácia, Wartburg, Skoda, Polski Fiat 126 és Trabant közül választhat. A tv-lottó- szelvények számsorsolásán és jutalomsorsolásán a novemberi előfizetéses lottószelvények is részt vesznek. (MTI) Sikeres síküvegesek Karácsony előtt indulnak Két elődöntő után, tizenegy csapat részvételével tegnap rendezték meg a salgótarjáni síküveggyárban az MSZBT országos elnöksége által meghirdetett Távoli városok — közeli barátok vetélkedő döntőjét. Az izgalmas, fordulatokban bővelkedő versenyt végül is a szervezési osztály Május 1. brigádja nyerte, megelőzve a munkaügyi osztály József Attiláról elnevezett és a műszerészműhely Puskás Tivadar brigádját. A győztesek jutalma egyhetes szovjetunióbeli utazás, amelyre javában készülnek, bár az indulás időpontja december i közép« „Kényes kérdésekről" — konkrétan Szakszervezeti nap a Nagrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat mintegy 120 egységének képviseletében gyűltek össze a dolgozók tegnap, a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban. A rendkívüli összejövetel hivatalos neve „Nyílt szak- szervezeti nap” volt, célját tekintve viszont a vállalat vezetőinek és dolgozóinak — formalitásoktól mentes — találkozását, beszélgetését voK hivatott szolgálni. Elöljáróban Gecse István, a vállalat igazgatója tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogyan érvényesül az üzemi demokrácia a vállalatnál, majd — Járda készült Jobbágyiban. Elmúlt héten készült el Jobbágyiban a Táncsics úton az a 150 méteres járdaszakasz, amit az utcában élők tár^dalmi munkában építettek. Az anyagot a községi tanács biztosította. — Bővülő' szolgáltatóközpont. Fodrászattal bővült a pásztói Nógrádi Sándor-lakó- telep szolgáltatóközpontja. A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet kezelésében működő férfi-női fodraszszalon két műszakban várja a vendégeket. — Az előadás elmarad. A nógrádi műszaki közgazdasági napok október 27-re, szerdára tervezett rendezvénye — amelyen Pullai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese tartott volna előadást, Gazdaságunk jelenlegi helyzete és további feladata címmel — elmarad. A rendezvény helyéről és új időpontjáról az MTESZ értesíti az éraekeiteket. Sokba került az őzpecsenye Orvvadász ügyében ítélkezett a szegedi járásbíróság. Szirovicza Péter Zoltán kü- bekházi lakos még májusban három vadfogó horgot tett ki a Szeged határában tevő szőregi erdőben, a tisza—maros-szögi vadásztársaság területén. Ily módon csapdába ejtett két őzet. Az állatok együttes értéke ötezer forint, az őzpecsenye azonban többe került: a bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után az orvvadászt — jogerősen — 7200 forint pénz- büntetésre, vagy a büntetés meg nem fizetése esetén hat- vánnapi fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. • — szavainak bizonyságául —^ a dolgozók tették fel kérdéseiket. Az igazgatón kívül Padi Károly, a szakszervezeti bizottság, Katona András, a vállalati pártbizottság és Tórák Margit, a vállalat KISZ- bizottságának titkára válaszolt a nemegyszer „kényes” kérdésekre. Választ kaptak azok is, akik írásban nyújtották be — főként bérkérdéseket feszegető — problémáikat. A fórumot követően a résztvevők megtekintették Hollái Kálmán színművész előadói estjé.t, melyre már a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat dolgozói is „hivatalosak” voltak. — Hármas névadót rendeztek a 'minap a Magyar Kábel Művek balass;*»yai'mati gyárában. Bensőséges ünnepség keretében Bablena Zsolt, Berecz Lénárd és Szathmári Melinda neve került emlékkönyvbe. A kis ünnepeiteket — a gyár dolgozóinak gyermekeit — az üzemi kollektíva nevében is köszöntötték. — Ismét vállalnak vegy- tisztítást. Néhány hónapos kényszerszünet után ismét vállalják a vegytisztítást a Patyolatnál. A salgótarjáni vegytisztító szalon elektromos hálózatát felújították és elvégezték a gépek nagyjavítását. A felújítási munkákat a közelmúltban fejezték be, s a szalon már teljesiti a lakosság megrendeléseit. IS MERKÚR jelenti Trabant Lira. Hyc. Bp. 12 843 Trabant Hyc. Combi Bp. 61 Trabant Lira. Bp. 10 814 Trabant Lira. Győr 8 856 Trabant Lira. Debrecen 7 001 Trabant Combi Bp. 4 423 Trabant Combi Győr 3 406 Wartburg Lim. Bp. 7 468 Wartburg Lim. Győr 4 136 Wartburg de Lux Bp. 9 148 Wartburg de Lux Győr 5 030 Wartb. de Lux tolótet. Bp. 1 350 Wartb. Lim. tolótet. Bp. 1 953 Wartburg Tourist Bp. 4 126 Wartburg Tourist Győr l 612 Skoda 105 S Bp. 6 310 Skoda 105 S Győr 5 547 Skoda 105 S Debrecen 5 061 Skoda 120 L Bp. 10 608 Skoda 120 L Győr 7 624 Skoda 120 L Debrecen 6 066 Lada 1200 Bp. 17 266 Lada 1200 Debrecen ll 826 Lada 1200 Győr 5 363 Lada 1300 S Bp. 7 886 Lada 1300 S Debrecen 5 41 fi Lada 1300 S Győr 1 767 Lada 1500 Bp. .. 8 277 Lada 1500 Debrecen 5 600 Lada 1500 Győr 2 116 Lada 1600 Bp. 3 413 Lada 1600 Debrecen 1 707 Lada Combi Bp. 3 964 Lada Combi Debrecen l 7-19 Moszkvics Bp. 11 452 Polski Fiat 126 P Bp. 13 901 Polski Fiat 126 P Győr 4 432 Polski Fiat 1500 Bp. 3 532 Dacia Bp. 9 713 Dacia Debrecen 5 194 Zasztava Bp. 1161 — Világjárók klubja. Nagy- bátonyban a nyári szünet után ismét összejöttek az utazást kedvelők, a Bányász Művelődési Ház könyvtárában. A klubot két éve Wert- heim Győzőné szervezte. Vezetője Buda László, a salgótarjáni hegymászóklub tagja. A klub programjai iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Ezt bizonyítja az első foglalkozáson megjelent ötven érdeklődő is. Egy perc telefon Esténként lesz meleg víz A salgótarjáni Kismarty utca, — az úgynevezett 13. jelű épület lakói panaszolták, hogy a távfűtőüzem szerelési munkálatok miatt szünetelteti a. melegvíz-ellátást. Miért van erre szükség, meddig tartanak a kellemetlenségek? A kérdéssel Csákvári Csabához, a távfűtési üzem vezetőjéhez fordultunk, aki az alábbi választ adta: t. — Az épületben a meleg víz alapvezetékének cseréjét végezzük. Ez egyidős az épülettel. s az esztendők során erősen megrongálódott, több helyen kilyukadt. Azon túl, hogy sok meleg víz — és ezzel kapcsolatban értékes hőenergia — ment veszendőbe, számos más panaszt is okozott. Ami a csere időpontját il- leli. a munkaerő zömét nyáron a fűtésrekonstrukció, illetve a nyári hónapokban tehetséges leállás tartama alatt végzendő intenzív nagyjavítások kötik te. Így a fűtést nem befolyásoló munkálatok részben az őszi, téli időszakra tolódnak. Dolgozóink mindent elkövetnek. hogy a tehető legrövidebb ideig, s csak a legszükségesebb mértékben okozza nak kellemetlenségeket Szeretném a figyelmet felhívni arra is, hogy a szolgáltatás szakaszosan szünetel, tehát késő délutántól reggelig a javítás tartama alatt is lesz meleg víz az épületben. Naponta 400 köbméter betont szállítanak az öt keverőkocsival a megye különböző építkezéseire a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat salgótarjáni központi telepéről. Halálbüntetés — emberölésért Kedden kihirdetett jogerős ítéletével a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta azt a halálbüntetést, amelyet első fokon a Fővárosi Bíróság szabott ki halmazati büntetésül a 26 éves Fodros Tiborra előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, továbbá különféle vagyon elleni és d évi zab ű n csel ekmén y e k miatt. Vádlott-társa, az emberölésben bűnsegédként részvétel és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, ugyancsak 26 éves Károlyi István büntetését a Legfelsőbb Bíróság 20 évi, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre mérsékelte; ez egyébként a határozott időtartamban, halmazati büntetésül kiszabható szabadságvesztés maximuma. A halálraítélt kegyelmet kért. A közvéleményt annak idején alaposan felzaklató bűncselekmény két tettese — miként a bíróság megállapította — tavaly ősszel Budapesten megölte és kirabolta a 60 éves Floszmann Erzsébet ná- dazó-gyékényező kisiparost az V. kerületi Váci utca 67. alatti üzletlakásában. Ügy ismerkedtek meg vele, hogy tüzelőanyagot szállítottak, és az idős asszonynak különböző munkákat végezve megtudták, hogy sok pénze van. Fodros először mások bevonásával akarta őt kirabolni, ez a terve azonban nem sikerült. Ezt követően Fodros és Károlyi megbeszélték, hogy megölik ©s kirabolják Floszmann Erzsébetet. Tervüknek megfelelően 1981. november 26-án este azzal a mesével jutottak be a lakásába, hogy nádat tudnak szerezni külföldről. Bent azután Fodros ökölcsapásokkal, majd rúgásokkal és egy fából készült súlyos szobor talapzatával ütlegelve kioltotta az idős nő életét. Eközben Károlyi az értékeket kereste a lakásban. A nyomokat ezután eltüntették. és összesen 965 ezer forint értékű ékszerrel, meg pénzzel távoztak. A bíróság azt is megállapította, hogy a vádlottak ezt a súlyos bűncselekményüket megelőzően különböző helyekre is betörtek. ítéletének indoklásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy Fodros Tibor emberölési cselekményének kivételes súlyossága, végrehajtásának brutalitása —, figyelemmel munkakerülő, bűnöző életmódjára is —, a személyében rejlő társadalomra veszélyesség mindenképpen megalapozza a kivételes büntetésként kiszabható halálbüntetést, mert csak ilyen módon biztosítható a társadalom védelme. (MTI) NÖGR.AD. a Magyar Szocialista Munkáspárt, Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazratója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre'ér 4. Telefon: 17-542. Telex: 229 109, Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint, Előállítja: a JVOgrad megyei Nyomdaipari Vállalat, 310X Salgótarján, Palóca Imre tér á, Pf.; 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558