Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

Egyházi személyek eskütétele Havas Ferenc megyei ta­nácselnök-helyettes előtt teg­nap letette az állami esküt Sághy Ferenc protonotárius kartonok, pataki plébános, akit dr. Lékai László bíboros, prí­más érsek nógrádi főesperes­sé nevezte ki. Ugyancsak le­tették az esküt a Magyar Népköztársaság Alkotmányára Székely Dénes salgótarjáni, dr. Osztie Zoltán érsekvadker­ti és dr. Kiss-Rigó László szé- csényi segédlelkészek, akik nemrégiben kezdték meg lel­kipásztort szolgálatukat. Az ünnepi eseményt beszélgetés követte időszerű kérdésekről. SOROZATOS ISMERETEK Csécsén Madách Imre örök­ségéről, Jobbágyiban az idős emberek életmódjáról, Kállón az 5—14 éves gyermek életko­ri sajátosságairól, Szirákon pedig a kisgyermekkor jel­lemzőiről hallhattak előadást az érdeklődők. Ugyancsak pénteken, a já­rási székhelyen kereste fel a Mikszáth Kálmán Gimnáziu­mot dr. Valter Hona, az Or­szágos Műemléki Felügyelőség régésze, aki az 1979-től nap­jainkig végzett pásztói régé­szeti ásatásokról tartott elő­adást. Erről a témáról délután a Lovász József Művelődési Központban felnőttközönség előtt is beszélt. ÉPÍTÉSÜGYI FILMNAP ’82 Az Építőipari Tudományos Egyesület Nógrád megyei csoportja valamint az Építés­ügyi Tájékoztatási Központ miskolci irodája Építésügyi filmnap címmel filmbemutatót rendezett a NÁÉV-székház klubjában. Az egybegyűlt szakemberek többek között filmeket láthattak a pvc felhasználásáról az építésben, a tetőszigetelések hibáiról, a műanyag alkalmazásáról a fel­újításokban valamint arról, hogy hogyan fűtsünk gazdasá­gosan. NÓGRÁD Hangverseny és vetélkedő Rendhagyó rendezvények a múzeumokban Két — rendhagyónak te­kinthető — rangos rendez­vényre került sor tegnap me­gyénkben, a múzeumi és műemléki hónap keretében. A balassagyarmati Palóc Múzeum nagyterme néhány órára zenei értékek közvetí­tőjévé vált. A kora esti hang­versenyen a balassagyarmati szövetkezeti vegyes kar és a városi kamaraegyüttes adott magas színvonalú műsort. Szintén szokatlan esemény zajlott péntek délután a sal­gótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban is. Egyik kiállí­tótermében annak a vetélke­dősorozatnak a elöntőjét tar­tották meg, melyet a megye- székhely várossá nyilvánítá­sának 60. évfordulója alkal­mából hirdetett meg az in­tézmény, a vele szocialista szerződésben levő nagyüze­mek (SKÜ, SVT. Nógrádi Szénbányák Vállalat, ÜM Sal­gótarjáni Öblösüveggyára) bri­gádjai számára. A vetélkedő­re benevezett 239 (1) brigád­csapat közül — a vállalati döntők után — tizenkettő ju­tott el a „döntő döntőig”, az­az minden nagyüzemet 3—3 csapat képviselt. A tegnapi agy tornán azonban már ösz- szeadták szellemi tőkéjüket az egy üzemben dolgozók. A ve­télkedő témája Salgótarján, illetve az üzemek története volt. Ezen belül természete­sen jelentőségének megfele­lő hangsúlyt kapott a me­gyeszékhely munkásmozgal­mának története. A mindvégig szoros vetél­kedésből a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyár csapa­ta került ki győztesen. Az SZMT, a megyei és a városi tanács művelődési osztályai­nak díjait, valamint a múze­um által felajánlott jutalma­kat dr. Horváth István, a Nógrád megyei Tanács mű­velődési osztályának vezető­je, a zsűri elnöke adta át a nyerteseknek. Naptár 1982. október 23., szombat Gyöngyi napja. A Nap kel: 6.14, — nyug­szik: 16.43 órakor. A Hold kel 12.28, nyugszik: 21.00 órakor Nógrádból először Először vesz részt Nógrád megyei az iskolaszövetkezetek országos tanácskozásán. A SZÖVOSZ budapesti székházá­ban tegnap megtartott: ülés már a harmadik találkozó volt a sorban, melyen a szövetke­zeti mozgalom legifjabb „for­májában” dolgozók cserélik ki tapasztalataikat. Nógrád me­gyében jelenleg Pásztón és Szécsényben működik iskola- szövetkezet, de a budapesti ta­nácskozásra — megfigyelőként — több megyei ÁFÉSZ elküld­te képviselőit. Gáz Romhányban Év végi „hajrá" a településfejlesztésben Romhány központjában nemrég még egyetlen emele­tes épület állt — az általá­nos iskola —, ma már for­málódik egy korszerű lakóte­lep képe. a nagyközségben. Nyolc lakást ismét átadnak a boldog tulajdonosoknak — remélhetőleg november vé­gén már költözhetnek is az első lakók. Még náluk is ko­rábban vehetik birtokba új otthonukat a FEM-lakások- ként emlegetett, hányatott sorsú épületbe költözők. Ott tizenhét lakás várja a csa­ládokat. A jövő év első ne­gyedében kulcsot osztanak a VI-os jelű épület OTP-vel szerződő ügyfeleinek. Ugyan­akkor készül el a tervek sze­rint a III-as jelű ház is. Még az idén alapozzák az V-ös je­lű épületet, amiben kilenc lakás lesz. Korszerű fűtésről is gon­doskodnak Romhányban. A lakótelep házai olcsó ener­giához jutnak még az. idén, akárcsak az intézmények. Ez természetesen csak az első lé­pés, hiszen rövidesen a csa­ládi házak is bekapcsolódhat­nak a vezetékes gázellátásba. Szervezik a vízműtársula- tot is: a dejtári kutak vizé­ért a lakosság, az intézmé­nyek, és az üzemek fizetnek. Már új lakótelep építésén is gondolkodnak, ehhez azon­ban jelentős területet kell kisajátítani — tárgyal a tanács a tulajdonosokkal. Még ebben az évben elké­szülnek az alapjai az épülő sütőüzemnek, amelyen a rétsági ÉPSZÖV szakemberei dolgoznak majd. A fejlődés persze nem csu­pán ilyen látványos lehet. Nem lesz olyan föltűnő, hogy a még el sem kezdett lakó­telephez már viszik az ener­giát: építik a villanyvezeté­ket. Ott később sorházakat építhetnek a vállalkozók. Földbe kerülnek az Arany János utca csatornái, amit a lakók maguk vásároltak. A Dózsa György utcában telke­ket alakítanak ki, hogy csa­ládi házak épülhessenek. Az ebből az esztendőből még hátralevő alig több mint két hónap alatt lesz tehál tennivalója a romhányiaknak. Izületi betegségek Mint arról már tegnap hírt adtunk, Salgótarjánban októ­ber 21-én kétnapos kerekasz- tal-konferenciára gyűltek ösz- sze az ország reumatol óg usad. A téma az arthrosis (porcko­pás) — kérdés mai állása, gyógyításának, megelőzésének lehetőségei. A két nap során elhangzott előadások témái a porc patológiája, a porckopás terápiája és az izületi megbe­tegedésekben szenvedők reha­bilitációjának kérdései. A két­napos .tanácskozás tegnap a tapasztalatok kicserélésével, új" módszerek ismertetésével sikeresen zárult. Ellenőrzés A Nógrád megyei Tanács ügyrendi bizottsága ellenőr­zést tartott a pásztói járás­ban. Vizsgálta a községi kö­zös tanácsok munkájának to­vábbfejlesztésére hozott me­gyei végrehajtó bizottsági határozat végrehajtását Az ellenőrzés tapasztalatait a bizottság a Pásztón tartott ülésén tárgyalta meg. Meg­állapította, hogy a társközsé­gekben az elmúlt időszakban a közélet megélénkülését szer­vezett politikai, társadalmi és kulturális élet jelzi. Nőtt a tanácstagi csoportok jelen­tősége, munkájának ered­ményessége. A tanácsi veze­tők, az apparátus tagjai meg­felelő szemlélettel és eredmé­nyességgel munkálkodnak azon. hogy a településfejlesz­tés. a lakosság életkörülmé­nyeinek javítása valamennyi társközség jogos érdekét szol­gálja. ötvenöt évvel ezelőtt, 1927. október 23-án hunyt el 77 éves korában — Alexander Bernát filozófus, esztétikus egyetemi professzor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja. Hövekvő felhőzet Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: A déli szél megélénkül, később megerősödik, a Dunántúlon időnként viharos­sá fokozódik, emiatt csupán a szélvédett területeken párásodik be a levegő. Időnként már meg­növekszik a felhőzet, délután he­lyenként eső, zápor is valószínű. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között alakul. A lottó nyerőszámai: 10, 32, 46, 67,84 — Nem a megyei tanácson, hanem a múzeumban. A XII. nógrádi műszaki közgazdasá­gi napok október 28-ra és 29- re hirdetett rendezvénye: „Észak-magyarországi gazda­sági körzeti urbanistáinak II. találkozója” a meghívóban szereplő helytől eltérően nem a megyei tanácson lesz, ha­nem Salgótarjánban, a Nóg­rádi Sándor Múzeumban. Városkörnyéki virágos növények A TIT Nógrád megyei szer­vezetének földrajzi szakosztá­lya, a dr. Szebellédy László Szocialista Brigád és a Nógrád megyei Fotóklub tegnap a TIT salgótarjáni székhazában dia­vetítéssel egybekötött előadást rendezett Salgótarján környé­kének virágos növényei cím­mel. Az előadók: dr. Tóth László, a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem gyógynövény- és drogismereti intézetének docense, valamint dr. Szigeti József, a megyei tanács egész­ségügyi osztályának főgyógy­szerésze volt A résztvevők ezután konzultáción vettek részt a közelfényképezés tech­nikájáról. TERMÉSZETBARÁTOK TALÁLKOZTAK A Nógrád megyei Termé­szetbarát Szövetség első íz­ben rendezte meg a megyében október 22-én, a Társadalmi Erdei Szolgálat tagjainak or­szágos találkozóját. A találkozóra Pásztón, a finomkötöttárugyárban ke­rült sor, ahol a résztvevők számba vették az előző évek­ben kifejtett tevékenység eredményeit, felelevenítették a szolgálat ellátásához szük­séges ismereteket, és megha­tározták a további feladato­kat. A konferenciának is be­illő találkozó közös kirándu­lással fejeződött be: a jelen­levők a Muzsla elnevezésű természetvédelmi területre lá­togattak el. — A PAKSI atomerőmű szerepe a magyar villamos- energia-rendszerben címmel tartott sokrétű, színvonalas előadást a Nógrádi Szénbá­nyák tanácstermében dr. Czettner Tamás, az MVMT vezérigazgató-helyettese. A rendezvényre a XII. nógrádi műszaki és közgazdasági hó­nap keretében a helyi OMBKE-csoport szervezésében került sor. Szorgos toriak Mint arról hírt adtunk, megoldódott a tari cement­hiány. Ahogy a betonnak va­ló megérkezett, egy hét alatt el is végezték a munkát a helybeliek. Ma már büszkén járnak azon a járdán, amit családonként ki-ki a saját portája előtt megépített. A községben lakó bányászok a buszváró alapozását is elvé­gezték a hét végén. Ma pe­dig — a munkahelyükön szer­vezett kommunista műszak keretében — az ÜM Pásztói Szerszám- és Készülékgyárá­ban dolgozó tariák elkészítik a váró fémszerkezetét. Senki sem gondolja azonban, hogy a betonozással kimerült a fariak hét végi munkakedve. Az általános iskolánál 60 szülő sürgölődött ugyaneb­ben az időszakban. Festették a kerítést, parkosítottak, ár­kot ástak, elvégezték az őszi nagytakarítást. öregek napközije Szügyben Mintegy félmilliós költség­gel a tsz régebbi — jelenleg használaton kívüli — étkezdé­jéből és más megüresedett he­lyiségekből öregek napközijét alakítottak ki Szügyben. A 20 idős helybeli ellátására alkal­mas létesítményben napi há­romszori étkezés mellett a mű­velődés a szórakozás, a kul­turált pihenés feltételeit te­remtették meg A helybeliek között — s talán nem is első­sorban a legidősebb korosz­tályban — némi fenntartás volt tapasztalható a létesít­mény iránt. Az első hetek na­gyon sokat változtattak a hely­beliek szemléletén. Egyre töb­ben veszik igénybe a szolgál­tatást, s egyre jobban megsze­retik az idős emberek az új életformát. — Földi-javak. A' Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gép­üzemében Földi Péter festő­művész képeiből nyílt kiállí­tás péntek délután. Az üze­mi „vándortárlat” az alkotó műveinek legjavát, mintegy 20 festményét viszi közel a dolgozókhoz. — Kodály képeken. Repro­dukciós kiállítás mutatja be Kodály Zoltán életútját és te­vékenységét a Váci Kötött­árugyár pásztói gyáregységé­ben. A pénteken nyílt kiállí­tás október 30-ig tekinthető meg. Utcai italozásért: több mint négymilliót fizettek Kevés fővárosi tanácsi ren­delet élvezett akkora „publici­tást”, mint a közterületi sze­szesital-fogyasztást tiltó 3/1979- es számú. Még a rádió kaba­réműsora is foglalkozott ve- el, elemezve: vajon a ga­lambdúc milyen területnek minősül, szabad-e ott inni. A rendelet hatályba lépése óta három év telt el, s mint a Fővárosi Tanács igazgatási főosztályán elmondták, hatá­sának eddigi tapasztalatai kedvezőek. A Fővárosi Tanács a rende­let megalkotásakor felhasz­nálta azoknak a vidéki váro­soknak a tapasztalatait, ame­lyekben már korábban hason­ló szabályokat alkottak. Meg­fogalmazásánál igyekezték el­kerülni a „kiskapukat”. így a rendelkezés nem csak a frek­ventált városrészekre, a bol­Piaci jelentés tok és a munkahelyek kör­nyékére, hanem minden köz­területre, utcára, térre, sőt a kapualjakra, a lépcsőházakra is vonatkozik. Köztudott, hogy a bűncselekmények je­lentős részénél nagy szerepet játszik az alkohol, így a ren­delkezés — közvetve — a bűnmegelőzést is szolgálja. A bírságok átlagos össze­ge emelkedik: 1979-ben ugyanis 757, 1980-ban 842, 1981-ben pedig már 870 fo­rint volt. Mintegy 5 ezer bu­dapesti lakos, nem egészen két és fél év alatt több mint 4 millió 300 ezer forintot fi­zetett. Bár évről évre több embert büntetnek meg, ez nem az italozók számának növeke­dését, hanem a szélesebb kö­rű ellenőrzést bizonyítja. Megfelelő ellátás Elfogták a cserbenhagyó gézeiét Október 21-én, csütörtökön, este 18 óra 55 perckor a Budapest XXII. kerület Gá­bor utca 15. előtt egy Tra­bant gyártmányú, ismeretlen forgalmi rendszámú sze­mélygépkocsi halálra gázolta a vele azonos irányban ha­ladó. kerékpáron közlekedő. Mészáros Zsolt Lajos 12 éves iskolai tanulót. A baleset után az ismeretlen járműve­zető, áldozatát cserbenhagy­va. a helyszínről megállás fiélkül elhajtott, méghozzá hogy a motorháztetőn a kerékpárt is továbbvitte. A Elefántpedikűr fi lg m * • ii . SíSlI-' íj "7 it baleset után a rendőrség hangszórós kocsijaival a helyszín környékén, valamint a rádión keresztül a lakosság segítségét kérte a gázoló jár­művezető személyének meg­állapítására. A lakosságtól ér­kező bejelentések alapján a i rendőrség elfogta és ügyészi egyetértéssel előzetes letartóz­tatásba helyezte Erdei Tibor Imre 25 éves víz-gáz szerelő, budapesti — budafoki — la­kost, aki alaposan gyanúsít­ható a halálos gázolással és a segítségnyújtás elmulasztásá­val. (MTI) Lábápolás — könnyű járás. Az ismert reklámmondat Árun és Khali, a Budapesti Ál'atkcrt elefántjai esetében nem bizonyul igaznak. Ennek eliencre gondozójuk, Pintér Károly rendszeresen berendezi a kifutóban pedikűrszalon­ját Bár október vége felé já­runk, a termelői felhozatalra nem lehet panasz a salgótar­jáni vásárcsarnokban. Nőtt a kínálat káposztafélékből és gyökérzöldségből. A fejes ká­poszta ára 5.50—10, a gyalult- káposzta 7, savanyítva 20 fo­rintba, a- kelkáposzta 8—16, a vöröskáposzta 8—10 forintba kerül. A karalábé és petrezse­lyem csomónként 6, kilónként 20—25, forintért kapható. Ke­vesebb a vöröshagyma, az ára 10—16 forint közjóit váltako- ."’k. A karfiol a múlt hetinél olcsóbb. Paprika igény szerint kapható, a hegyes erős ára 20, a töltenivalóé 15—30, a prita- min és almapaprika 8—14 fo­rintba kerül. Főzőtök, uborka, zöldbab és zöldborsó nagyon kis mennyiségben, csak terme­lőknél kapható. A főzőtök 10, az uborka 15—20, a zöldbab 30, a zöldborsó 26 forint. A vajretek csomója 10, a télire­tek kilója 10 |orintba kerül, míg a zöldhagyma csomója 5, a fokhagyma darabonként 2—4, kilója 60—70 forintért kapható. A paraj és sóska 15— 25 forintos kilónkénti áron vásárolható. A szabadföldi gomba kilója 50—£0, csomója 10—15 forint. A téli piros altpa ára 5 és 15.70 forint között váltakozik. A birsalmát 7—10 forint kö­zötti áron kínálják. A körte 8 —18 forint között vásárolható. A csemegeszőlő kilója 20—25, az othello és borszőlő 16—18 forintba kerül. Sole a héjas dió kilónkénti ára 30—35 forint. A fehér szárazbabot 20 forintért, a tarkababot 30—34 forintért kínálják literenként. A mák litere 80, kilója pe­dig 110 forint. Élénk a barom­fi-felhozatal, az elmúlt hét óta nem változik az ára. A tojást darabonként 2.50—3 forintért vesztegetik, Egy perc telefon Működik a telefon Pénteken, a déli órákban számosán jelezték szerkesztő­ségünknek; nem lehet távhí­vást lebonyolítani a salgótar­jáni telefonközponton át. Mi­után az áilításról meggyő­ződtünk, érdeklődtünk a me­gyei távközlési üzemnél, mi­ért szünetel a szolgáltatás. A választ Pintér András üze­meltetési üzemmérnök adta meg: — Az üzemzavar a Salgó­tarján—Budapest közötti ká­belrendszer megyén kívüli szakaszán, Tarján és Hatvan között keletkezett. Egy erősí­tőberendezés hibásodott meg. Az elhárítást a hibahely fel­tárása után azonnal megkezd­ték. A szerelők gyors munkája révén délután 13 óra után az összeköttetés helyreállt. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács Tan.ia. Főszerkesztő: GOTYÄB GYULA. Szerkesztőség: Sál Főszerkesztő; 11-501. Sportrovat: 14-59G; Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazé Keléion: 1.-54,. Telex: 229109. Irány ítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt pos1 v iVI)tahikban és a kézbesítőknél. Előfizetést díj egy hón Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977. azeatőja. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér í. ........ ------ _ ___.... ........ ............... „ .......... __________ „ .. ...................................hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 4 00 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: S6. Felelős vezető: KELEMEN GABOK igazgató. Indexszám: 23 072 HU ISSN 0133-153«

Next

/
Oldalképek
Tartalom