Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-22 / 248. szám
VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGVEI TANÁCS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 248. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1982. OKTÓBER 22., PÉNTEK Fő téma az energia Lényeges gondolatok a Xil. műszaki és közgazdasági hónap rendezvényein Mostanság a' világ valamennyi tájának különféle társadalmi berendezkedésű országát — amit különösképp az úgynevezett olajárrobbanás tett mindenki számára különösen érzékelhetővé — aggasztja a természetes energiaforrások mennyiségének apadása. E kényszerhelyzet indokolja az intézkedéseket, amelyek a meglevő energia az eddigieknél még gondosabb felhasználását irányozzák elő. Tegnap a megye különböző helyein jó néhány ilyen előadás megtartója beszélt ezekről a témákról, s különösképp nagy teret szentelt ennek a témának az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület bányászszakosztálya, amely fontos programmal gazdagította a műszaki hónap rendezvénysorozatát. A bányagazdálkodási munkaközösség kihelyezett országos konferenciáján, amelyet Zsuffa Miklós, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatója nyitott meg, dr. Tóth Miklós címezetes egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora az e témát méltató szavaival folytatódott. Ezt követeién Szőke Barna, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese szólt az önköltség alakulásában fontos szerepet játszó tendenciákról. Cserháti József osztályvezető, a bérgazdálkodással kapcsolatos kérdéseket, Gál István okleveles bányamérnök, a KBFI osztályvezetője, az ásványvagyonki- termelési-technológiák kiválasztásának kérdését, dr. Szálai László, a műszaki tudományok kandidátusa pedig a hazai ásványgazdálkodással kapcsolatos időszerű kérdéseket elemezte. A megye szén- bányászatát, annak jelenlegi helyzetét s főként a szinva- gyon-megkutatottságot, annak távlatait Hermész Miklós, a Nógrádi Szénbányák geológiai osztályának vezetője vázolta a megjelenteknek. A szénbányászat visszafejlesztését irányozó intézkedések természetesen — s ez közismert — nagyban befolyásolták a nógrádi szénmedencét. Üzemek sorát zárták be, s a jövőt tekintve olyan fontos feladatokat is abba kellett hagyni, mint a kutatás. Az 1968-tól 1979-ig csaknem teljes egészében szünetelt effajta tevékenységet az utóbbi esztendőkben majdnem teljes egészében sikerült „sínre tenni”, ami azonban még nem jelenti, hogy a Nógrádban levő szénvagyon teljesen feltárt. Eddig a szakemberek becslése és a különböző területeken történt fúrási munkák alapján immár bizonyosan ki lehet jelenteni, hogy a hazai barnakőszén-készletnek hozzávetőlegesen tizenöt százaléka található megyénkben. Márpedig ez nem kis mennyiség: 701 millió tonnára tehető, s Nóg- rádot a szénbánya vállalatok számba vett és reménybeli szénkészletének helyzetében csak Borsod és Veszprém megye előzi meg. Van jövője a nógrádi szénbányászkodásnak, s ez jelentősen befolyásolja az egész honi energiaellátás helyzetét is. A Dobdoda-yölgyben, a Cserhát és Mátraszőlős térségében végzett, s folyó kutatómunkák biztató eredményeket ígérnek, s hasonlóképp kedvező szénlelőhelyekre bukkantak Sámsonháza és Tar térségében. A Nógrádi Szénbányák jövőjében fontos helyet foglal el a közelmúltban részletesen megkutatott, úgynevezett Mi- zserfa II. elnevezésű rész. Hiszen amennyiben a nógrádi szénmedencében a jelenlegi pénzügyi lehetőségek lehetővé teszik, hogy új bányát nyissanak meg, az itt történik. A kettes és hármas telepben elhelyezkedő, jó minőségű, közvetlen „megmunkálás” nélkül a lakosság ellátására is alkalmas, csaknem ötvenmillió tonnára tehető szénvagyon tovább enyhítené az energiahiányt. A jelenleg működő két — a kazár-pólyosi és a homokte- renye-kőtetői — külszíni fejtés mellett, amelyek üzemeltetése roppant gazdaságos, termelésük gyakorta segítette ki a mélyművelésű aknaüzemek lemaradását, újabb megnyitására is nyílhat lehetőség. Még ebben az évben befejezik, a Mátranovák mellett levő nyírmedpusztai terület megkutatottságának értékelését, amely várhatóan lehetővé teszi, hogy jövőre itt is megkezdhessék a szén felszíni kitermelését. A közelmúltban meggyorsított kutatási program végrehajtása nagyban elősegíti majd a vállalat VI. és az azt köyető ötéves terveire szóló termelési feladatok végrehajtását. Reumatológusok tanácskozása Salgótarjánban A reumatológus orvos elé kerülő, beteg ember legtöbb esetben a következőket panaszolja: „Doktor úr, fáj a térdem, a csípőm, a karom, de úgy, hogy alig bírom mozdítani!” A diagnózis pedig legtöbbször arthrosis, a nép nyelvére fordítva porckopás, rosszabbik esetben elfajulá- sos izületi megbetegedés. Mikor és mivel kezdődik ez a már-már népbetegségszámba menő elváltozás? Hogyan, miképpen gyógyítható? Mikor van szükség sebészi beavatkozásra? Ezekre a kérdésekre a szakemberek már régóta keresik a választ, s számos/ kutatás eredményeképpen sikerekről is számot adhatnak a kutató orvosok. Leg- - utóbb, néhány évvel ezelőtt, a gyógyvizek .hazájában, a keszthely—hévízi reumatológus kongresszuson folyt az eszmecsere az arthrosis megelőzésének és gyógyításának lehetőségeiről. Tegnap délután pedig Salgótarjánban, az SZMT-székház tanácstermében gyűltek össze kétnapos kerek asztal-konferenciára az erszág reumatológus orvosai. A Magyar Reumatológusok Egyesülete és a Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórház-Rendelőintézete által rendezett eseményen a vendégek sorában ott volt dr. Bakos László, a Magyar Reumatológusok Egyesületének főtitkára, dr. Gordos János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára, valamint Kugel Tiborné, a városi tanács elnökhelyettese. A megjelenteket dr. Túrái Pál gyermekgyógyász főorvos köszöntötte, méltatta az es'emény jelentőségét és szólt arról, hogy Salgótarjánban 15 éves múltra tekint vissza a reumatológia, s az eddig elért kutatási eredményeinkről ezelőtt három évvel ugyancsak Salgótarjánban adturík számot országos fórum előtt. Mivel a nehézipari üzemekben foglalkoztatottak aránya igen magas, gyakoriak a megyében a mozgásszervi, reumás megbetegedések. Ezt követően dr. Gordos János üdvözölte a konferehy cia .résztvevőit, elmondotta, hogy megyénk lakossága egyre nagyobb figyelemmel kíséri az egészségügy fejlődését, a gyógyító, megelőző munka folyamatát. Egészség- ügyi intézeteink pedig arra törekednek, hogy növeljék a lakosság egészségügyi kultúráját, küzdjenek a káros szokások, a helytelen életmód ellen. Hangsúlyozta, hogy a kétnapos tanácskozás jó alkalom a tapasztalatok kicserélésére, a szakmai munka továbbfejlesztésére. A tegnap délutáni program előadásokkal folytatódott. Hitel a tsz-nek Csaknem hatvanmillió forint hitelt nyújtott az idén a Magyar Nemzeti Bank az exportot szolgáló beruházások támogatására Borsod megyei termelőszövetkezeteknek. E kölcsönből hozták létre a megye legkorszerűbb juhtelepét és -tenyészetét; a gazdaság az elkövetkezendő időszakban elsősorban pecsenyebárányt szállít majd a külországi piacokra. A geleji termelőszövetkezetben a juhok gépi fejősét oldották meg a hitel fölhasználásával. A tejet Debrecenben dolgozzák fel, s a belőle készülő különleges minőségű juhsajtot exportálják. A mucsonyi termelőszövetkezeti gazdaság gabonatermesztési rendszer létrehozására kapott exportfejlesztő hitelt. Lakásépítések Nagyliálon Idén újabb 56 gázfűtéses lakást adnak át a boldog tulajdonosoknak Nagybátonyban, a Mátra-lakótelepen, ahol két négyszintes épület befejezési munkálatai mellett elkezdődött két 10 szintes ház miskolci házgyári elemekből történő szerelése. A kétszer ötvenöt új otthont magában foglaló épületek átadása — várhatóan — jövőre lesz, lakói a környékbeli üzemekben és a Nógrádi Szénbányáknál dolgozók köréből kerülnek ki. Képünkön: a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei a 10 szintes házat szerelik. —kj— Kitermelik a földben marad! olajat A nagylengyel} olaj mezőn is megkezdték a kísérleteket a széndioxid besajtolásával történő úgynevezett harmadlagos műveletre. Ezt az eljárást a laboratóriumi és üzemi kísérletek után, tíz évvel ezelőtt kezdték meg nálunk a délzalai olajmezőkön, ahol az elsődleges és a másodlagos művelési időszak alatt a földtani olajkészlet mintegy 30 százalékát termelték ki. A széndioxidos eljárás révén a kőzetekben rekedt olaj további 10—15 százalékát hozzák felszínre A nagylengyel! olajmezőn, ahol a dél-zalaitól eltérő geológiai viszonyok vannak, meglepően jó eredményt hoztak az üzemi kísérletek: a kutak mélyszivattyú nélkül ismét jelentős mennyiségű olajat termelnek. Már készülnek a tervek és a programok arra, hogy a kitűnő bitumenalapanyagot adó nagylengyel! mezőn is üzemi méretekben alkalmazzák a széndioxidos művelést. Háromnegyed év a megye állattenyésztésében Több tej és hús — Növekvő sertés- és szarvasmarha-állomány A megyei takarmányozási és állattenyésztési felügyelőség adatai szerint Nógrádiban a mezőgazdasági nagyüzemekben 4,6 százalékkal növekedett az állattenyésztési ágazat összes értékesítése, a múlt év hasonló időszakához képest. Ebben meghatározó a termelőszövetkezetek 5,4 százalékos részesedése. Létszámában is növekedett a szarvasmarha-állomány — ezen belül is a tehénállomány — és 2,2 százalékkal több a nagyüzemekben a kocák száma, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor jelentős — csaknem 10 százalékos — csökkenés mutatkozik a juhállományban és megcsappant a baromfiak száma is. Az állati termékek értékesítése jelentősen nőtt a megyében, hiszen a húsértékesítés 4,3, az egyéb állati termékek értékesítése 5,1 százalékos növekedést mutat. Leginkább a tehenek tettek ki magukért: tejtermelésük átlagosan 241 literre emelkedett a tavalyihoz képest és így év végére 4000 liter körüli hozamok várhatók. Nehezebb szarvasmarhákat és juhokat Az októberi forradalom ünnepére készülnek Barátsági munka Salgótarjánban A Magyar—Szovjet Baráti Társaság városi ügyvezető elnökeinek munkaközössége tanácskozott tegnap délután Salgótarjánban, az ifjúságiművelődési ház párthelyiségében. A közösség a közelmúltban határozta el. hogy időről időre tájékozódik az egyes tagcsoportokban folyó barátsági munkáról. Ezúttal Szalai Gáspár, az ÜM Salgótarjáni Síküveggyára MSZBT-tagcso_ portjának ügyvezető elnöke számolt be tevékenységükről. A hallottakról a jelenlevők elismeréssel nyilatkoztak, több hozzászóló is méltatta a tagcsoport “sokrétű munkáját, eredményeit, hasznosítható ötleteit. A munkaközösség két felvételi kérelem ügyében is állást foglalt. Egyhangúan jóváhagyták a Budapesti úti Általános Iskola MSZBT-tag- csoporttá való felvételét, míg a Salgótarján Külső pályaudvaron levő vasúti csomópont dolgozóinak kérelmét további megfontolás tárgyává tette. Több fontos eseményről adtak, illetve kaptak hírt a résztvevők. így — egyebek között — arról, hogy befejezéséhez közeledik a megye MSZBT-tagcsoportjai között meghirdetett „Távoli városok — közeli barátok” című vetélkedősorozat, melynek döntői december 10—11-én zajlanak majd. Valamennyi MSZBT-tagcso- port megkülönböztetett figyelemmel készül a NOSZF közelgő 60. évfordulójának megünneplésére, s az ehhez kapcsolódó kiemelt rendezvényekre, rendezvénysorozatokra. adtak le a gazdaságok, így a húsértékesítés mindkét ágazatban nőtt. Érvényes mindez a baromfihús-termelésre is — 13,5 százalékos növekedés volt —, a megye baromfijainak tojástermelése két és félszeresére emelkedett a múlt évinek. Gyapjúból viszont kevesebbet adhattak el nagyüzemeink. Az állattenyésztési ágazat árbevétele valószínűleg meghaladja a tervezettet és eléri a 857 millió forintot. Az alap- tevékenységen belül — az előző évekhez hasonlóan — idén is az állattenyésztésből származik a mezőgazdasági nagyüzemekben az árbevétel nagyobbik hányada. Még csaknem három hónap van hátra az év végéig. Ennek ellenére nem . árt felhívni a figyelmet egy jelenségre. A termelési rendszerek közül hét foglalkozik a tej-, illetve húshasznú szarvasmarhákkal. A nemrég befejezett értékelés szerint a rendszerekhez tartozó gazdaságokban a tehénállomány fajlagos tejtermelése 3,2 százalékkal alacsonyabb, mint a rendszereken kívülieké. Ez összesén 18 nagyüzemre vonatkozik, a szarvasmarhatartó gazdaságok 53 százalékára. Nem sokikíal rózsásabb a helyzet a húshasznú -szarva *- marha-állományokkal fos'a'i kozó termelési rendszerekkel sem. A megyében a boriú- szaporu lat — szeptember végéig — 72 százalék. De amíg a rendszeréken kívüli gazdaságokban ez az érték 83 százalék, addig a rendszerek taggazdaságaibain 65.2 százalék. Pedig ide tartozik az üzemek kétharmada. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a rendszerek — többnyire — hozzá tudják juttatni gazdaságaikat a legkorszerűbb gépekhez, berendezésekhez, technológiákhoz, takarmányokhoz, amelyekhez más nagyüzemek nem férhetnék hozzá, sok megválaszolatlan hér<?&§ merül fel.