Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-20 / 246. szám

Hangszóró me1 Jett Az első holdportás A jó öreg rádió, ez a ked­ves hangláda már megint ki­talált valamit, amivel meg szeretné szépíteni az életün­ket. .. Javíthatatlan optimis­ta. Most azt találta ki, hogy időről időre megszelídíti éj­szakáinkat, legalább hetente- havonta egyet-egyet, ha már minden éjjel nem jelentkez­het új műsorával. Már a cí­me is: „Jó éjszakát, minden­kinek!” — mennyire rádiós, mennyire általános-egyete­mes érvényű, demokratikus; jó éjszakát minden jótét lé­leknek, mindenkinek, bele­értve a „rossz lelkeket” is, mert a rádió tudja, amit mi gyakran elfelejtünk, hogy nincs „elveszett lélek”, nincs elveszett remény, hogy min­den ember hallgató és halan­dó is persze, de amíg él; po­tenciálisan jó lélek is lehet — talán éppen az ilyen rá­diós műsorok segítenek eb­ben. * Nagy fába vágja hát a fej­széjét a rádió és ráadásul éj­szakai sötétség burkolja be a fát, sőt, az sem egészen biz­tos, hogy van egyáltalán itt valamiféle fa, vagy már ré­gen „alszik az egész erdő... ” Este, inkább éjjel indul a műsor, az új „rovat’’ (ha le­het rá ilyet mondani), hogy azután mindig egy hang, egy egyéniség, író, újságíró-pub­licista, művész, tudós tartson szóval bennünket. Egészen éjfélig. A legbizonytalanabb óráig, már ami az ész ra­cionális felét illeti. Ilyentájt ugyanis már régen az irra­cionális fele veszi-vette át az uralmat. Mindaz, amit ilyenkor vél, vagy gondol az ember, éppen csak arra jó, hogy aludjunk rá egyet. .. És hogy ehhez az esti-éjjeli ál­lapothoz mi -illik igazán, mi­lyen műsor fészkelhet egy meglehetősen túlfűtött, vagy túlfárasztott, esetleg túlzsib­basztott lelki „térbe” — nos, alighanem ez az a nagy fa, amiről szó esett az imént. Az éjszakai műsor „bere­pülő pilótája” Bajor Nagy Er­nő volt az elmúlt héten szom­baton a Petőfi adón indított kezdeményben — igazi ma­gassági repülő, aki is-meri a légritka rétegeket éppúgy, mint az élet túlságosan is sűrű (embergond sűrűségű) szféráit. Hogy néha mégis túlontúl alacsonyan szállt, ez aligha lehet az ő hibája. Talán a szerkesztés (Zoltán Péter munkája) kockáztatott az elején keveset, talán ké­sőbb több jut az igazi éj­szakai témáknak (ha vannak ilyenek egyáltalán), mert vall­juk meg: az az éjszakai mű­sor, amelyet napközben is le lehet adni mégsem az „iga­zi"! A szándék nemes egy­szerűséggel és a költővel szól­va (na meg sok jól váloga­tott zenével: Kézdi Zoltán Pál / „Befejezni a napot szé­pen / bízni az óra örömé­ben” stb. (Devecseri Gábor). Célnak nem csekély ez sem, de nem ám; megtalálni a hangot a kellemes mondani­valót a napközbeni-hétközbe- ni kellemetlen történések­ből indulva, kicsiszolni és szépen elmondani a gondo­latot, amely feledteti a rosz- szat miközben felidézi a jót bennünk, stimulál, mint a leghatásosabb gyógyszer — ez önmagában is szép vállal­kozás ! * Milyen a jó éjszakai téma? Bajor Nagy Ernő kis történe­te például, amelyben „min­den a helyén van”, ahogy mondani szokás. Nemrégiben megkérdezte érettségiző is­merősétől; mi szeretne lenni. Mire a válasz: portás az első holdbéli szállodában. Talán éjszakai portás, hogy stílus­nál maradjunk. Vagy az olyan telefonhívások, mint amelyik a fogorvosnőt hozta közelebb és a rejtélyes té­mát magyarázta meg (néhány jó tanácssal és az elmarad­hatatlan kritikával spékelve), miért éppen éjjelente fájdul­nak meg a fogak? De talán nem kellene erőltetni ezeket a telefonokat. Semmiképpen nem használ az éjszakai mű­sornak, ha a kenyérgyárakat és az összes éjszaka is dol­gozó munkahelyet végigcsör­getjük. Miért? Mert, ha nincs igazán (!) jól előkészít­ve (mint ezúttal néhányszor), vagy túlságosan jól van elő­készítve a telefonvonal, vagy pláne, sokat és sokféleképpen hallott dolgokat hall újra az ember az obiigát témák szint­jén —, nos, hamar elkedvet­lenedik. Sőt, elálmosodik. Mi­előtt örömet szerzett volna a rádió segítségével. „Jól befe­jezni a napot?" Igen, de nem kenyértonnákkal, vérszagú mentős-műtős helyszíni be­számolókkal. Ezt a témakört, ezt az „inspekciózó” újság­írást hagyjuk meg a „józan nappaloknak”, a volontőrök- nek is részben (anélkül, hogy percre is lebecsülnénk mind­ezt!), akik mindenkor ezen erősödtek meg a szakma sza­bályai szerint. Szóljon in­kább a lélekhez — bármeny­nyire bombasztikus is ez így — az, aki képes rá; szóljon emberi hangon úgy, hogy el­gondolkodjunk, elmereng­jünk akár —, mert ebből „van hiánygazdálkodás” min­denütt a világon. * Bajor Nagy Ernő morzsái­val a markunkban bújtunk ágyba, jóízű morzsákkal, azo­kat aztán eleszegettük, hogy másnap így gondoljunk, vagy ha nem, csak így erezzünk az első éjszakai csevelyre: „volt valami tegnap éjjel a rádió­ban, valami érdekes-kelle­mes, amitől visszanyertük az egyensúlyunkat, amitől biz­tosabb a hétköznapok kötél­tánca. .. ” <T. Pataki) Beküldési határidő: december 1. Olvasónapló-pályázat—munkásoknak „Múltunk és jelenünk” címmel ez év áprilisában hirdetett olvasópályázatot — elsősorban fizikai dolgozók számára — a Balassi Bálint Nógrád megyei Könyvtár és az SZMT központi könyvtára. A pályázatra megjelente­tett olvasónapló irodalom- jegyzéke összesen húsz - a pályázat témájához kapcso­lódó — irodalmi művet tün­tet fel, valamennyi olvas­mányhoz 3—3 úgynevezett „ellenőrző kérdést” mellé­kelve. A* pályázóknak lega­lább négy kiválasztott és el­olvasott mű alapján kell vá­laszolniuk — az ugyancsak mellékelt pályázati lapokon - a megfelelő kérdésekre­A felhívás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy már a megjelenést követő napokban kikölcsönözték a könyvtárakból valamennyi „érintett” művet, s a visz- szahozott olvasmányok is pillanatok alatt új gazdára leltek. így azonban jó né­hány pályázó nem jutott még hozzá a könyvekhez, jólle­het a pályázati lapok be­küldési határideje október 15. volt. A pályázat meghirdetői ezért úgy döntöttek, hogy a beküldési határidőt decem­ber 1-ig meghosszabbítják, s a novemberre tervezett — kulturális műsorral egybekö­tött - nyilvános sorsolást is december közepén tartják meg. A beküldési határidő meg­hosszabbodása lehetővé te­szi, hogy azok is részt ve­gyenek a pályázaton, akik­nek eddig erről esetleg nem volt tudomásuk. Mint ismeretes, a helyesen kitöltött pályázati lapok be­küldői között értékes díjakat sorsolnak ki- Az első díj 1500 forintos vásárlási utalvány, és összesen 43 nyereményt osztanak ki az olvasók kö­zött. Szovjet mozaik A harkovi egyelem asztro­nómia obszervatóriumának tudósai arra a következtetés­re jutottak, hogy a Föld körü­li 33 fényévnyi sugarú tér­ben 130 — naprendszerünk­höz hasonló — bolygórend­szer létezik. A távoli világ­ról a felvételeket a világ legnagyobb, hatméteres op­tikai teleszkópja segítségé­vel készítették. Ezeknek a kozmikus objektumoknak a tanulmányozása elősegíti a bolygók keletkezésének, fel­építésének és fejlődésének, valamint a világmindenség evolúciójának jobb megis­merését, a törvényszerűsé­gek kimutatását * Speciálisan kezelt alumí­nium lemezzel könnyen vág­ható az üveg. A lemezt elő­ször apró likacsos szerkezet­tel borítják, majd váltóára­mú impulzusok segítségével galvánfürdőben szilárdtest mikrorészecskékkel telítik. Az eredmény: az alumíni­ummal egyesült szilárdtest az eredetinél kétszer akkora szilárdságot biztosít A Be­lorusz Állami Egyetem tu­dósa álta javasolt technoló­gia nemcsak a kopásállósá­got növeli, de lehetővé te­szi különböző színárnyala­tok előállítását is. így pél­dául a kobalt az alumíniu­mot megfeketíti a szélén halványbarna, a réz zöld, meggy- és szürke színezetet ad. * Sajátságos védőréteget biztosít az északi hidegek ellen az épületek szá­mára az az új épí­tőanyag: a vulkanikus ha­mu, amelynek felhasználási technológiáját magadáni tudósok dolgozták ki. A ha­bosított vulkanikus hamu súlya csekély, hőszigetelő tulajdonsága pedig kiváló. A hagyományos vakoló­anyaggal történő együttes használata az épületek külső falainak vastagságát har­minc-negyven százalékkal csökkenti. Ennek eredmé­nyeként jelentős az építőa­nyag megtakarítása. * A rigai 1. sz. pollklinikán megkezdte működését a számítógépes diagnoszta. Se­gítségével a tömeges szű­rővizsgálatok során az or­vos és a páciens egyaránt időt takarít meg. A számí­tógép döntése — „gyakorla­tilag egészséges” — elegen­dő ahhoz, hogy a vizsgált személyt ne küldjék továb­bi tíz-tizenkét szakorvoshoz. Ha a szervezetben valami­lyen rendellenességet észlel a gép, csak ebben az esetben irányítják tovább a beteget szakorvoshoz. A tíz alapbe­tegségi osztályba‘sorolt leg­gyakoribb megbetegedések tüneteit gyűjtötték össze a számítógépbe. Formai megújítás tartalmi következményekkel Talpra állt a művelődési ház Nagybátony faluban Nagybátonyban a falusi te­lepülésrész fiataljai szeretik művelődési házukat, a Pető­fi kultúrházat. Tavaly ta­vasszal, amikor a nagyközsé­gi tanácsnak sikerült előte­remtenie több ezer forintot az intézmény külső és belső felújítására, a munkálatok­ban, termés zetesen ingyene­sen, lelkesedéssel vettek részt a községben élő fiata­lok is. Nem lustálkodtak az idei esztendőben sem: már eddig százezer forintot meg­haladó értékben végeztek társadalmi munkát. A külsejében megújult in­tézmény szemre tetszetős, vonzó. Kérdés: esalogatóak-e programjai, a formai átalaku­lást követte-e tartalmi, mód­szerbeli megújhodás? Vidó Ágnes művelődési­ház-igazgató nem lepődik: meg a kérdésen, egyértelmű igennel válaszol, s állítását igyekszik rögtön tényekkel alátámasztani. — Tartottunk azóta néhány sikeres nagytermi rendez­vényt valamennyi társadal­mi rétegnek; például gyer­mek és felnőtt színházi elő­adásokat, könnyűzenei kon­certeket. Elsődleges törekvé­sünk életképes kiscsoportok, művelődő közösségek létre­hozása volt Ezek ma lénye­gesen nagyobb számban és a jobb körülmények között magasabb színvonalon dol­goznak, mint a korábbi idő­szakban. Szoros együttműködésben Aki ismeri a Petőfi Műve­lődési Ház tevékenységét, visszamenőlegesen, tudja: leg­nagyobb baja épp>en az elszi­geteltsége volt. Ütött-kopott falai közé nem szívesen ül­tek be az emberek, s az in­tézmény vezetőjének minden­féle kapcsolatteremtő igyeke­zete elakadt. Az utóbbi egy évben alap>os változások kö­vetkeztek be ezen a téren is. — A gyerekekkel való ered­ményesebb foglalkozás céljá­ból — mondja Vidó Ágnes — együttműködési szerződést kötöttünk a Bartók Béla Ál­talános Iskolával. Ez tartal­mazza az egymással szembeni kívánságokat, kötelezettsé­geket, alapja a rendszeres, hatékonyabb kulturális mun­kának. Az általános iskolá­soknak műsorokat szerve­zünk, rendezvényeik számá­ra átadjuk intézményünk helyiségeit. Cserébe a gyere­kek társadalmi ünnepeinken lépnek fel, színesítve prog­ramunkat. Színházi előadá­sokkal kedveskedünk az óvo­dásoknak is, a falusi és a szorospataki óvoda gyerme­keinek. Megrendezzük far­sangjukat. — Milyen művelődő közös­ségeket működtetnek a rész­vételükkel ? — Folyamatosan dolgozik a Pajtás klub. Vezetője peda­gógus, egyben a társadalmi vezetőségünk tagja. Létrehoz­tunk egy gyermek színjátszó csoportot. Ügy tapasztalom, hogy a tevékenység során a gyerekek szellemisége, érzel­mi világa szépen gazdagodik. A közelmúltban alakult meg — a bányavárosi Bányász Mű­velődési Házzal közös működ­tetésben — a gyermek réz­fúvószenekar, melynek a fel­nőttegyüttes utánpótlásában adódik szerepe. Új feladatok előtt A fiatalok számára az if­júsági, az idősekére a nyug- díjasklub nyújt szórakozási alkalmat. A hagyományőrző együttes az idők során több­ször átalakult és gyengélke­dett, jelenleg az asszonykórus működik. Az ismeretterjesztő előadások iránt az érdekes témáknak és a figyelmesebb szervezésnek megfelelően nö­vekvő az érdeklődés. A ci­gánygyermekek szülei szá­mára változatos tematikájú, nyolc előadásból álló soroza­tot szerveznek rendszeresen. Vállalták a szorospataki út­törő-váltótábor művelődési programjai egy részének szer­vezését. — Az üzemekkel sajnos, nem tudtuk kapcsolatainkat a kívánatos mértékben fej­leszteni. Még mindig vonzóbb számukra a kétségtelen jobb feltételek és körülmények kö­zött dolgozó Bányász Művelő­dési Ház, ezért oda igyekez­nek. Legelfogadhatóbb a Pentamer Ipari és Szolgálta­tó Szövetkezettel való kapj csolatunk. — A Bányász Művelődési Házat hamarosan bezárják, várhatóan másfél évig nem működik. Nyilván ez új fel­adatokat jelent a Petőfi szá­mára... — Feltétlenül. Feladatainak egy részét át kell vállalnunk. Több nagytermi rendezvényt szervezünk, s ezeket az üze­mekben a bányász mintájára külön szervezőkkel szeret­nénk propagálni. Üj kiscso­portot is létrehozunk: tánc- csoportot a fiataloknak. S van olyan tervünk — igaz, ez jó időre szól —, hogy a November 7. szabadidő-park­ban műsoros rendezvénye­ket bonyolítunk le, a látoga­tók igénye alapján. Ehhez persze erős helyi összefogás szükséges. Talán megnyerjük az Állami Ifjúsági Bizottság megyei titkárát is. Kitűnő elképzelések — meg kell valósítani! (ok) műsor KOSSUTH RADIO: 8.27: Világablak 9.03: Paer: A karmester 9.35: A Pénzügyőr-zenekar játszik 10.05: Hangos, zenés olvasókönyv 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Cigánydalok 11.14: Évszázadok mesterművei 12.45: Házunk tája 13.00: operaslágerek 13.30: Dzsesszmelódiák 14.29: Kagylózene — Mezőberényben V>.10: Kóruspódium 15.28: MR 10—14 16.04: Kritikusok fóruma 16.14; Ránki Dezső (zongora-) és a Bartók vonósnégyes felvételeiből 17.05: Gépek — felújításra várva f.7.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat 17.46: Isaac Stern hegedül 19.1 >• Gondolat 4 NÖGRÁD - 1982. 20.00: Bemutatjuk új operafelvé­telünket 20.40: Prizma. Szerk.: Bernát György 21.00: Slágereinkből. Szerk.: Bubno Tamás 21.25: Balassa P. Tamás szerzeményeiből 22.50: Ferdinand Kauer: 12 új magyar tánc 23.31: Monteverdi-madrigálok 00.10: Nagy Katalin táncdalaiból PETŐFI RADIO: 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Balettzene 10.00: Zenedélelőtt 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik 12.35: Tánczenei koktél 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 16.40: A Válasz — melléklete 17.10: Francia sanzonok 17.30: ötödik sebesség 18.35: Nóták 19.00: Újdonságainkból 19.25: Prizma 19.45: Aldo Nova felvételeiből 20.35: 139-660 22.30: Balassa P. Tamás szerzeményeiből 23.20: Loewe zenés játékaiból MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás, műsoris­mertetés. 17.05: Hangversenykró­nika. 17.20: Ablak az országra. Dr. Fodor László jegyzete. 17.30: Index. Gazdasám^litikai maga­zin. (A tartalomból: Csikós Nagy Béla, a vaskohászat jelenéről, jö­vőjéről. — A December 4. Drót­20., szerda művekben — Szüret után Heves­ben — Szénről, bányászok között.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. 18.00: Észak-magyarorszá­gi krónika. (Az SZMT elnöksége tájékoztatót hallgatott meg Mis­kolc város rendezési tervéről — Egerben a gazdaságirányítás idő­szerű kérdéseiről tárgyaltak.) 18.25—18.30: Lap- és műsorelőze- tes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00; Tévétorna 8.05: Iskolatévé: Angol nyelv 8.20: Francia nyelv 9.00: Magyar irodalom (ált. Isk. alsó tagozat.) 9.25: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) 9.55: Stop! Közlekedj okosan! ío.oo: Delta 11.50: Firenzei életképek. NSZK rövidfilm. 14.10; Stop! 14.15: Földrajz 14.45: Francia nyelv 15.05: Magyar irodalom 15.30: Kamera. A film lexikája I. rész 16.10; Hírek 16.15: Mexikói hangulatok. NSZK film 16.55: A hajózás története. Fran­cia filmsorozat 17.40: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 17.45: Reklám 17.55: Ferencváros—FC Zürich. UF^A-kuoa labdarúgó- mérkőzés 19.45: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: Csoda kell. Kalmár Magda műsora 21.00: A fele sem igaz 21.30; Budapesti művészeti hetek Csere. Jurij Trifonov müvé­nek televíziós változata 22.20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00; A fülöp-szigeti madrigálkó­rus 20.30: Periszkóp 21.00: Uvegformálók. Csehszlovák kisfilm 21.15; Tv-híradó 2. 21.35: Szemle Társadalomtudományi figyelő BESZTERCEBÁNYA: 15.50: Hírek 15.55: Iskola-tv 16.20: Pedagógiai ismeretterjesztő műsor 17.00: Az 1982-es bratislavai Lyra műsorából 17-25: Szakmunkástanulók műsora 17.55: Autósok-motorosok. 18.30: A tv-híradó sajtóértekez­lete 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjclentés és műsor- ismertetés 19-30: Tv-híradó 20.00: Munkanélküliség a nyugati országokban 20.30: Védtelen utazók. 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Zenés szórakoztató műsor 22.50: Hírek 2. MŰSOR: 16-05: Hírek 16.20: Rövidfilmek a képernyőn 17.15: A kelet-szlovákiai vas­gyár fúvószenekara játszik 17.55: ZVL Zilina—FC Verona labdarúgó KEK-mérkőzés 19.25: Orosz nyelvtanfolyam — mindenkinek, 5. lecke 20.00: Szórakoztató műsor 20-40: A palesztin kérdés. 21.30: Időszerű események 22.00: Jutalom* Feliratos norvég filmdráma MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4 és háromnegyed 6-tól: Hová tűnt Agatha Christie? (14) Szí­nes angol filmdráma. Michael Ap- ted rendezésében. Este 8-tól: Tűz­harc. (14) Színes angol bűnügyi film Michael Winner rendezésé­ben. — Balassagyarmati Madách: Háromnegyed 6-tól: A fekete pa­ripa. Színes, szinkronizált ameri­kai film. Este 8-tól: ... És az eső elmos minden nyomot. (14) Szí­nes NSZK—francia film. — Nagybátonyi Petőfi: Szabadlábon Velencében. (14) Színes, szinkroni­zált francia—olasz bűnügyi film­vígjáték. — Nagybátonyi Bányász: Csárdáskirálynő. Kálmán Imre világsikerű operettje színes ma­gyar—NSZK koprodukcióban. — Pásztói Mátra: Jöjjön el egy kávéra hozzánk. (16) Színes olasz íilmvígjáték. — Karancslapujtő: Sörgyári Capriccio. (14) Színes, szinkronizált csehszlovák film. „CSODA KELL” (Október 20., szerda 20.30

Next

/
Oldalképek
Tartalom