Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

Vannak még „fehér foltok" Hit és miért — nem — Ismeretterjesztő munka Balassagyarmaton és a járásban A TIT városi-járási szervezetének titkárát keresem de rendkívül körülményesen jutok hozzá. Ügy látszik, Ba- lassaagyarmaton hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy épít­kezések akadályozzák szó szerint és képletesen a kultu­rált munkát. A balassagyarmati Óváros téren átalakítják a művelődési házat ezért, az .kiköltözött, itt maradt vi­szont a TIT-szervezet. Teheti, hiszén az egész egyetlen személyből, a titkárból áll, neki pedig annyi a szervezni valója, hogy ritkán érhető el hivatalában. Törmelékhalmokat kerülgetve pallókon, állványokon ügyeskedve kerülök beljebb a poros, apró szobába. Balas­sagyarmaton két év alatt a TIT-nek ez már a harmadik helye, Terek Pált azonban egyelőre nem riasztják el ezek az állapotok, szeptember elején harmadik munkaévét kezdte TIT -titkári minőségben. — Milyen tennivalók adód­nak ilyenkort ősz elején? — Most kezdődött az isko­laév az oktatási intézmé­nyekkel tehát most kötjük meg a tanévre szóló szerződé­seket. Naptári szempontból is közeledik aztán az új eszten­dő, tehát az üzemekkel, vál­lalatokkal most készítjük elő az arra az időre szóló szerző­déseket. — Eddigi munkájának mi­lyen főbb eredményeit tartja számon? — Első volt, hogy szoros, állandó és jó kapcsolatot ala­kítsak ki a városi és a járási elnökséggel. Ez a munkavég­zés alapvető feltétele. Szemé­lyemet ugyanígy el kellett fogadtatni az oktatási intéz­Osobány Kálmán raja menyekkel, gazdasági egysé­gekkel. Azt hiszem, sikerült nemcsak az iskolákkal hanem az üzemek zömével is értékes együttműködést kialakítanom. Ma már nem kiéli erőnket meghaladó feladatokra vállal­koznunk — mert jól szerve­zett tagság, kiépített elnökség és tagcsoportok segítik az is­meretterjesztő tevékenységet. — Milyen ma a tagság lét­száma, összetétele? — Nyolcvankilenc tag volt, számukat két év alatt csak­nem megdupláztuk, és termé­szetesen folyamatosan bővít­jük a létszámot. A korábbi pedagógusközpontúságon fe­lülemelkedtünk. Sikerült jól képzett orvosokkal, közgazdá­szokkal, műszakiakkal gazda­gítani tagságunkat. A munká­ban tevékenyek, állandóan foglalkoztatjuk őket. Balassagyarmaton a kórház­ban, valamint a város nyugati körzetének ipari üzemeibe« közösen működik TIT-tagcso- port. A járásban Bercelen, Nógrádkövesden, Magyamán- dorban, örhalomban, Szé- csényben, Szügyben, Nógrád- gárdonyban és — szervezetileg idetartozik — a balassagyar­mati növényvédő állomáson dolgozik tagcsoport. A felso­rolásból kitűnik hogy a járás nyugati részében egyetlen szer­vezet sem alakult — Mi ennek 02 oka? — Sok oka van — feleli a városi-járási TIT-titkár. — Rengeteg ezen a területen a személyi változás az állami irányításban, intézményi és egyéb vezetésben. Ugyanakkor természetesen szemléleti ba­jok is gátat szabnak a kiter­jedt ismeretterjesztésnek. A mi „fehér foltjaink” itt van­nak ide szeretnénk betömi, és jó munkával lábunkat megvet­ni. — A városban nincsen gond­ja? — Az üzemek többségében nincs. A finomkötöttárugyár­ban és a Salgótarjáni Ruha­gyár helyi telepén kellene át­gondoltabbá, szervezettebbé tenni munkánkat jobban az igényekre alapozni. T- A tanfolyamok szervezé­sét már a nyáron megkezd­ték. Milyen az eredménye? — Rendkívül sokan, jelent­keztek. Mondhatom: ennyien még soha sem. Azt hiszem, si­került, a TIT-nek rangot sze­reznie megbíznak benne, s már nem úgy gondolnak rá, mint egy sóhivatalra. A mű­velődési házak klubjaiba pél­dául temérdek programot adunk. Kötött rendezvényeik 80 százaléka biztosan tőlünk származik, a mi közvetítésünk­kel jut oda. Persze ez csak a rangszerzésre volt példa tér­jünk vissza a tanfolyamokhoz. Tavaly negyven működött a városban és a járásban mosd hússzal több. Űjabban nagyon népszerűek a nyelvtanfolya­mok, továbbra is keresettek a közhasznúak — például a gyors- és gépíró, szabó-varró tanfolyam. Üj lendületet ad­tunk a tehetségek gondozásá­ban fontos szerepet betöltő kis baráti köröknek. Általános is­kolákban, középiskolákban, kollégiumokban működnek: angol, német nyelvekből ké­miából, matematikából. Ör­vendetes, hogy a korábbi egy helyett hat matemataíkai kört sikerült szervezni a járásban. — Amikor beszélgetünk,, mindig a városra és a járásra együtt gondolunk, hiszen ilyen kettős a megbízatása. Melyik területén igyekszik mostaná­ban munkáját erősíteni? — A városban (úgy érzem) egyenesben vagyunk. A ta­vasszal 15 tagú elnökséget vá­lasztottunk az igények szerin­ti összetételben. Jó a 11 ta­gú járási elnökség is. De több feladat a járásban adódik. Itt nehezebbek a körülmények, a feltételek, és előzőleg keveseb­bet is foglalkoztunk a terü­lettel. Fő célunk, mint emlí­tettem, a „fehér foltok* fel­számolása. Szoros együttműkö­déssel egyet akarással sikerül­het A parányi irodából kifelé jövet megismétlődik az akroba­tamutatvány. A titkár sem tér vissza. Megy dolgára, újabb szerződések, előadások ügyé­ben tárgyalni Sulyok László *Wz őszi megyei könyvhetek a könyv ünnepe falun. Idei eseményeit is októberben rendezi a Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsa, a politikai és társa­dalmi szervek, valamint a könyvszakmái vál­lalatok közreműködésével. De vajon mi kö­vetkezik az ünnep napok után? Elmondhat­juk-e, hogy falun ma már szokás az olva­sás? A minap kezembe került egy olvasásszocio­lógiai tanulmány, amelyet a Magyar Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése meg­bízásából Sereben Ferenc készített. A tanul­mány címe: A falusi lakosok olvasási és könyvbeszerzési szokásai. 1971-ben 23 kis- és nagyközségben 1000 családnál, majd 1978- ban 14 községben ismételten az egyszer már felkeresett családok mintegy egyötödénél kérdezősködtek az olvasáskutatók, milyen a könyv-, és sajtóolvasás gyakorisága, van­nak-e családi könyvgyűjtemények, milyen a könyvkiadás és a könyvtári érdeklődés vi­szonya egy-egy család életében. A vizsgálat — mivel a megkérdezettek száma nem je­lentős — természetesen csak mintavételként értelmezhető, de a tapasztaltak jellegzete­sen tükrözik a magyar falu művelődési hely­zetét. Figyelmet érdemlő tény, hogy a hetvenes évek elejéhez képest csökkent a könyvolva­sók aránya és főleg a könyvolvasás gyakori­sága. Abból adódik, hogy a könyvvel ko­rábban is szorosabb kapcsolatot tartó réte­gek egy része ma kevesebbet olvas, mint a múltban. Feltételezhetnénk, hogy manapság az ötnapos munkahét következtében bizo­nyára történtek változások. De kétlem, hogy a több szalbad idő éppen az olvasásra szánt idő mértékét növelte volna. Azzal összefüggéslben, hogy az elmúlt év- tízedben javultak a jövedelmi viszonyok, a lakáskörülmények, nőtt a könyvvásárlások gyakorisága. A könyv tehát ma már egyre több falusi család házában helyet követel. Művelődési eszközzé válik-e? Gereben Ferenc határozottan állítja: a fa­lu megszűnt a könyvvásárlás fehér foltja len­ni. Kissé elhamarkodottnak érzem ezt az íté­letet. Ha azt tekintem, hogy éppen a faluból eljáró dolgozók magas száma miatt megnö­vekedtek a falun kívüli könyvvásárlási lehe­tőségek, akkor azt mondom, hogy bizonyára igaz. De vajon elmondhatjuk-e, hogy a falun élő lakosság olvasási kultúrája olyan szintet képvisel, hogy a könyvvásárlás mindennapi természetes igénnyé válik. Sajnos, nem így van és ezt az olvosásszociológiai vizsgálat egy más helyen igazolja is: „...az iskolai vég­zettség emelkedésével töretlenül erősödik a könyvvel való kapcsolat is. Elgondolkodtató, hogy az általános iskolai végbizonyítvány — legalábbis falun — átlagosan mindössze a nagyon ritkák, vagy az időnkénti olvasói szint határmezsgyéjének elérésére jogosít'’. olvasnak falun ? És ha már olvasnak, mi kerül a kezükbe? 1971-ben Berkesi, Szilvási, Jókai, Passuth, Móricz; 1978-ban Szilvási, Moldova, Jókai, Dumas és Móricz a legkeresettebb szerzők. A hetvenes évek második felétől csökkent a régi klasszikus irodalom népszerűsége, és megnövekedett a jelen irodalmának olvasott­sága, ám elsősorban a szórakoztató jellegű, il­letve kevésbé értékes műveké. Örvendetes, hogy az utóbbi esztendőkben növekedett az ismeretterjesztő irodalom népszerűsége. A házik.önyvtárakban már helyet kapnak a Vi­lágirodalom remekei és a Jókai-sorozat mel­lett a Képes történelem vagy a Panoráma útikönyvek sorozat darabja is. Az elemzés eloszlatja azt a tévhitet is, hogy aki nem könyvvásárló, az majd felke­resi a könyvtárat. A könyvgyűjtés és a könyvhasználat szorosan együttjáró jelensé­gek, sokkal inkább kiegészítik, mint helyet­tesítik egymást. (Sajnos, a 70-es években a könyvtárhoz fűződő kapcsolat némiképp gyengült) Helytelen lenme, ha az olvasási szokásokat mindössze a könyvek iránti érdeklődés alap­ján értékelnénk. Gereben Ferenc is gondolt erre, amikor a sajtó iránti kíváncsiságot szin­tén megvizsgálta. Megállapította, hogy a na­pilapok iránti érdeklődés csökkent. Ezzel szemben a képes hetilapok népszerűsége nőtt A sajtó a legeldugottabb településre is eljut, a könyv nem vagy csak ritkán. Végezetül még egy megjegyzés. A Magyar Televízió kétségtelenül legjelentősebb tömeg­tájékoztatási eszközünk. Műsorai egy ország számára nyújtanak alkalmankénti beszédté­mát. A Gereben Ferenc által megkérdezettek mintegy fele a televízió különböző műsorai alapján tájékozódott arról, hogy mit érdemes elolvasnia, megvásárolnia. De valójában mennyire tájékoztat ma a televízió? A kü- lénféle reklámfilmek sokszor semmitmondók, vagy éppen falun nem kapható köteteket hirdetnek. A Stúdió műsora érdekes, de ke­véssé népszerű falun. Egyes tv-íilmek, ame­lyek irodalmi alkotás alapján készülnek, időnként n\ár az adással egyidőben a köny­vesboltokban is megvásárolhatók. Ügy gondo­lom, hogy a rádió „Űj könyvek’-rovatához hasonlóan a televízió is hetente legalább öt percben informálhatná nézőit arról, mit aján­lanák a könyvkiadók a legújabb termésből. Az őszi megyei könyvhetek bizonyára az idén is kellemes perceket nyújt a könyvbará­tok számára. Mindössze annyit kívánok még, hogy a könyvszakma és a könyvtárügy ille­tékesei a könyvhetek után se feledkezzenek meg arról, hogy a könyv mindennap ünnepet teremthet falun. ggl művelődési lehetőségek ma még falun és városban, főleg az intézmények te­kintetében, eltérőek. E különbség csök­kentése érdesében mindennap kell tennünk valamit. Az életmód változásai ma már el­képzelhetetlenek művelődési igények nélkül. Maróti István Kalauzunk Szombathy Viktor .. .Kalauzunk? Kedvcsi­nálónk! Hamarjában három köte­tét tudom jómagam is elő­kapni az otthoni könyvál­lományból, ha valaki arra kér — adjak valamit, ami közeli csehszlovákiai utazá­sához bármiféle támpontot nyújhat, mert esetleg ő ma­ga még nem vett ilyenfé­le könyvet, vagy mert hosszú idő óta hiába keresi korunk legnépszerűbb best- sellerjét: a Panoráma kia­dásban megjelent Csehszlo­vákia című nagy útiköny­vet. vagy a Prága című városkalauzt ugyanebben a kiadásban, esetleg megelé­gedne a Szlovákiai utazá­sok című Szombathy Vik- tor-kiadvánnyal is, de ak­kor alighanem útvonalat is változtatni kellene nem csak érdeklődési kört, uta­zási igényt és célt. De már csak megragadva északi szomszédunknál (alighanem egy élet kevés mindannak megismerésére, ami ott látható, átélhető), akkor * ide kívánkozik a térkép kérdése is! Azzal vajon hogy állunk? Min­den valamirevaló túrázó .csavargó” modern ka­landkereső kóborlovag babonásan ragaszkodik jól bevált úti tárgyaihoz: a kényelmes cipőhöz (le­het akármilyen immár), a sok vihart kiállt ruhához, így a térképhez nemkülön­ben. Elismerve a magyar térképészeti világeredmé­nyeket mégis kizárólag ez az útibabona késztet arra, hogy az északi szomszédról kiadott „részletes” térképet minden évben tavasz tá­ján újra ragasztgassam. Mert egyébként legszíve­sebben elhajítanám a fe­nébe, mert túlontúl nagy­vonalúnak” ismertem meg, láttam már jobbat is, mert nem ad elég közvetlenül felhasználható információt a tervezéshez, mert sok mindent már a gyakorlat segítségével „előre meg kell tudni érezni” amikor föléje hajolok de mindezt hagyjuk is most, ün­neprontás lenne, nem is a térképről van szó, /hanem miről ? Hamarjában három tanút is hívhatnék közvetlen kör­nyeztemből a már említett három útikönyv mellé, ha a bédekkerek reneszánszát akarnám bizonyítani — de minek ezt bizonyítani, ami­kor mindenki egyetért? — mindhárman elmondják, megírják talán egyszer ma­guk is — mit tartanak a „Szombathy-féle" útiköny­vekről (vagy az útiköny­vekről általában). Az egyik hivatásszerűen szinte tan­könyvként forgatja; a má­sik költőhöz méltó fantá­zialovaglásokat űz segítsé­gükkel és akkora területe­ket „utaz be” csupán a könyvek lapjain és a tér­képek koordinátáin, hogy igazán irigylésre méltó; a harmadik hatalmas méretű világtérképen jelzi színes korongokkal — mely tá­jakról sikerült már venni, beszerezni egy-egy jó úti­könyvet. .. Szombathy Viktor nyolc­vanéves. írt útikönyvet Ausztriá­ról is, írt más műfajba tar­tozó színes-érdekes-kalan- dos történeteket, regényt, mégis a mindenkori utazó kalauzaként, tanítójaként (anélkül, hogy maga taní­tani akarna bárkit is), ál­landó útitársunkként, útja­inkon „csendestársunkként’’ tiszteljük, szeretjük. Ho­gyan lesz valakiből „úti- könyvíró”? Szombathy Viktor könyveit keressük (többnyire teljes reményte­lenséggel, mert a sokadik kiadás is azonnal gazdára lel), műveit, ezeket a tör­ténészi földrajztudósi, mű­vészettörténeti mércével hitelesített jóízű leírásokat olvassuk — de magát, a most nyolcvanesztendős örökifjú kalauzt, alig is­merjük! Nem sokat tudunk indíttatásairól, saját útjai- rpl munkamódszereiről, si­kereinek hivatalos elisme­réséről. .. Vagy mindez nem is igazán fontos, és vége­redményben nem is lénye­ges akkor, amikor a leg­olvasottabb magyar írók egyike... ? Mindenesetre nincs „nagy csinadratta” körülöt­te, most hogy elérte a nyolcvanat. Jómagam ta­lán semmit sem tudnék er­ről, ha nem akad a kezem­be a szlovákiai Új Szó ok­tóber 12-i száma. Címes hír az információs oldalon: szülővárosában, Rima­szombaton (Rimavská So- bota), a CSEMADOK váro­si szervezetének Tompa Mihály művelődési klubjá­ban Szombathy Viktort kös- szöntötték október 11-én, hétfőn, 80-ik születésnapja alkalmából, a szerző as ün­nepi estén élménybeszámo­lót tartott, melyet nagy ér­deklődés kísért. Állok az újjávarázsolt lo­sonci főutcán, kezemben az Űj Szó és érzem, hogy „na most sikerült megint ki­hagyni egy nagyszerű ta­lálkozást. ..” A Nagy Kala­uz élménybeszámolója ta­lán még megismételhető. Talán máshol, .talán a fő­városban, ahol él és köny­veit írja lehet, lesz valami­féle megemlékezés, köszön­tés. Talán eszébe jut más­nak is, hogy meg kellene hívni ezt az embert és ar­ra kérni — mondja el él­ményeit! Talán a televízió­ban lesz valami portré ró­la mert sajnos, a közeli múltban sugárzott rádiós beszélgetés — nicsak, hát volt valami mégis! — so­kak figyelmét elkerülhette. Vagy talán Ruffy Péter az újságírók „nagy öregje” bekopogtat hozzá és ír ró­la egy finamrajzolatú port­rét, mint amilyet régen írt az ismert és sohasem-sehol nem-ismert (elismert) érté­kes emberekről, de Ruffy is... Miről ír manapság? Mi foglal el bennünket any- nvira, hogy elmegyünk egymás mellett? Vidám pasztelszínekben játszik a losonci főutca. Egészen megfiatalodott, megvidámodett valahogy elegánsabb, derűsebb lett ez a sokát próbált város; há­zait, templomait, sorra koz­metikáztál?, előtűntek a ko­rábban szürkeségbe olvadt •oromzatok; a házak hom­lokzatain új életet élnek az ornamentikák, az eklekti­kus századfordulós, meg a ritkaszép szecessziós gipsz­minták, de mintha csen­desebb is lenne, nyugod- tabb, hangulatosabb. Hát a környezet ilyen erős hatás­sal lehet a emberre? Az országrész legújabb Prior áruháza is itt nyílt nemré­giben; kényelmes derűs környezet, meggyőző áru- választék és aztán az épü­letek, lakótelepek a szállo­da és a régi Orava Szálló újjáépítés© — már a mai dolgok közé sorjáznak. De „Losoncot tanulni” mégis Szombathytól lehet köny- nyen és gyorsan. Üticélt keresni, utazási kedvet me­ríteni nemkülönben. . Igé­nyesebbre venni útjaink vonalát-tartalmát segíte­nek az útikönyvek.________ Sas Jóska -(mindenki így nevezi) magánskáma auszt­ráliai látogatásáról, haza­érkezéséről a másik véglet: — Mit hoztál??? Mit hoztál??? Alit hoztál...??! — kiálltják a család tagjai, amikor kiszáll a repülőgép­ből Ferihegyen. .. Mit viszél? Mit tudsz? Mit tanultál meg arról, amit majd látni fogsz? Hogy „ne csak nézz — láss is” ehhez biztos, támaszt ta­lál mindenki az igazán jó bédekkerekben. Olyanok­ban amelyekből a lélek sem hiányzik. Minek ide még' lélek is? Nem elég a jó in­formáció; hogy ez a ház épült ekkor, meg ekkor, ezek meg ezek laktak ben­ne, írták alá az akármit anno dácumál... Van lelke a jó útikönyveknek. Költői valamelyest nem az „emel­kedettség” értelmében. Ab­ban az értelemben, ahogy a tárgyszeretet átplántáló- dik az emberre. És akkor minden útján folytatja Szombathy Viktor életművét. T. Pataki László l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom