Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
u - n W-r FclMí 8Z SFEnorzéS Kerekasztal-beszélgetés a megye táppénzes helyzetéről MimémiM / ü feladatát watt* — Az utóbbi években a különböző beruházások, műszaki, technikai fejlesztések révén jelentősen javultak a munka- és életkörülmények, ugyanakkor előnyösen fejlődött az egészségügyi hálózat, tovább javult az el'álás színvonala. Ennek ellenére az országoshoz hasonlóan megyénkben is ismét növekedett a táppénzes állomány. Mivel magyarázhatjuk a jelenlegi helyzetet. DR. HARAKALY MÁRIA: — 1975-ben, amikor hasonló gondjaink voltak olyan komplex intézkedési terv született, amelyet jelentős társadalmi összefogással, a terv születését követő első időszakban jól megvalósítottuk. Ebben az Időszakban ez a terület minden érdekelt fél figyelmének a középpontjába került. Később, ahogy lazult az együttműködés, úgy csökkent a kiemelt figyelem, s ennek megfelelően vált kedvezőtlenebbé a helyzet. A csúcsot az elmúlt évben értük el. Jelenleg naponta 5200 fő van táppénzes állományban, ennek 20—25 százaléka, 900—1000 gyakran indokolatlanul van távol munkahelyétől. Kedvezőtlen helyzetünket erőteljesen befolyásolja, hogy magas, 75 százalék a baleseti, a mozgás-, a légző-, az emésztő- és keringésszervi eredetű megbetegedések aránya. Végül figyelmeztető az is, hogy nőtt a keresőképtelen hapok száma, az egy betegre jutó átlag az idegbeteg- és a tüdőbeteg-gondozói intézetekben. Ezért került sor a rendszeres felülvizsgálatokon túl a rendkívüli szakmai felülvizsgálatok szervezésére is. ' i Az indokolatlan növekedésűén szerepe van a megváltozott életkörülményeknek és életvitelnek, a káros szokásoknak, valamint az igen rossz irányba fordult felfogásnak és szemléletnek. Ennek megnyilvánulási formád: megnőtt az igény a táppénz iránt, a családi, munkahelyi konfliktusokat Is ily módon kívánják, levezetni, ugyanakkor bizonyos területeken járandóságnak is tekintik a táppénzállományt. Az előbbieken kívül egyesek megtoldják a hét végi és hét eleji pihenőnapjukat, nyári szabadságukat, a tavaszi és az őszi munkákhoz is táppénzt igényelnek, amit ésszerű szabadságolással meg lehetne elűzni. Az egy-hároan napi táppénz üzenni kifizetésének bevezetésekor abban reménykedtünk, hogy ez kedvezően befolyásolja a táppénzes állományt A módszer nem vált be. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a vállalatoknak nem érdekük a mulasztók felelős- ségrevonása, megbüntetése, ugyanakkor az üzemek táppénzmegvonást az orvos javaslata esetén is csak elvétve alkalmaznak. A műszaki védelem, a munkakörülmények javulása ellenére sem kielégítő, az egészségre ártalmas munkahelyeken is hiányos az egyéni védőeszközök használata. Igen nagy baj, hogy visszaesett a betegellenőrző munka. Gondjainkat fokozza, hogy az üzemek gazdasági és szakszervezeti vezetőinek helyi sajátosságokhoz igazodó intézkedései nem elég következetességgel egészítik ki az egészségügy törekvéseit. De nem sikerült előbbre lépni a rehabilitációs tevékenységben sem. Sem a dolgozónak, sem a vállalatnak nem érdeke, hogy a megbetegedett alkalmazott, mielőbb, gyógyultan visszatérjen a termelőmunkába. Ennek lehet tulajdonítani, hogy megyénkben az országosnál 20 százalékkal nagyobb a nyugdíjba törekvők száma. JUHÁSZ GYULA; — Mióta a Társadalombiztosító Igazgatóságnál megszűnt a betegellenőri hálózat, azóta gyárunkban is nehéz olyan dolgozót találni, aki alkalmas lenne erre a feladatra, aki valamilyen formában ne kapcsolódna munkástársaihoz, ne lenne valamilyen elkötele- eettsége. Az lenne a javaslatom, hogy a betegellenőrzés kerüljön vissza a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz Az ebben a beosztásban dolgozók bérét viszont a vállalatok fizessék. DR. HARAKALY MARIA: — Nem érthetek egyet az előbbivel, mert ezzel az üzeSzoros együttműködésre van szükség Különböző megyei szintű testületek foglalkoztak a megye táppénzes helyzetének alakulásával. Az ezzel kapcsolatos előterjesztések és az ezt követő viták, véleménycserék, az indokolatlan növekedés okaira, illetve a miértekre próbáltak választ adni oly módon, hogy érvényesüljön a kollektív bölcsesség, napvilágra kerüljenek okos, jó javaslatok, észrevételek, hogy ennek ismeretében, az ezt követő intézkedések során mielőbb megszüntessük az e téren fellelhető visszásságokat, háttérbe szorítva a kedvezőtlen tendenciákat, az indokolatlan növekedést. Mindezt azok érdekében, akik valóban betegek, akik valóban rászolgáltak a legmagasabb szintű orvosi ellátásra, akikben megvan a határozott szándék és a nagy akarat arra, hogy orvosainkkal közösen mielőbb meggyógyuljanak, s újra egészségesen részt- vehessenek a termelő-, alkotó munkában. E gondolatok jegyében szervezett kerékasztal-beszélgetést a NÓGRAD szerkesztősége, a megye táppénzes helyzetével kapcsolatos feladatokról. Az eszmecserén részt vett dr. Harakály Mária főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője, Kuris Gáborné, a párt megyei végrehajtó bizottság tagja, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyárának meós-csoportvezetöje, Medved Károly, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja, az SZMT vezető titkára, Viczián Gyula, a Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetője, Juhász Gyula, a salgótarjáni síküveggyár igazgatója, és dr. Vozsech István ugyanennek a gyárnak az üzemorvosa. Szerkesztőségünket Venesz Károly gazdaságpolitikai rovatvezető képviselte. tnek vezetői saját felelőssé- a jelenlegi táppénzelvonás gyakorisággal rendkívüli fe- latos előkészítő munkával, güket akarják áthárítani. rendszere —, amikor rajta- lülvizsgálatokat. A gyakran A jövőben ezen is változtatkapják, csak azt a napot von- betegállományban levő dől- ni .kívánunk. MEDVED KAROLY: —Nem ják le — nem tántorítja el a gozókra pedig az üzemi kifi- kell ezt a feladatot a Társa- közösséget megkárosító cse- zetőhelyeknek következete- nak ah°szakszervétedalombiztosítási Igazgató- lekedetektől. Egészen más sebben fel kellene figyelni. tek? ságra bízná. A vállalatok old- lenne a helyzet, ha tettenjáic meg saját hatáskörükben, érés esetén az egész táppénzt DR. VOZSECH ISTVÁN: — MEDVE® KAROLT; — a levonnák. Az elvonás viszont Az orvos kizárásos alapon szakszervezetek eddig is kö- VICZIAN GYULA: — A továbbra is vállalati feladat, foglalkozik a beteg panaszé- teljességüknek tartották és a kormányrendelet értelmében Mégpedig azért, mert a ki- val. A jogosság megállapítása, jövőben is vállalják a szem- nem feladatunk a táppénzes fizetett táppénz 90 százaléka vagy a jogtalanság kimutatá- léletformáló munkában va- álljrtnány ellenőrzése. Ennek az üzemií kifizetőhelyeken ke- sa időt vesz igénybe. Ezt is- Jó aktív részvételt, a párt ellenére egyéb feladataink el- resztül Kerül a dolgozókhoz, merve egyes dolgozók vissza- irányító, segítő, ellenőrző te- nirnimf**áS-t kVnláWsa mellett segítőkészsé- Nehezíti a helyzetet, hogy a élnek az orvos humanista el- vékenysége mellett. Mi ma- «TnlrnsTHan günk, figyelmünk az előbbi- közvélemény sem ítéli el az járásával. gunk is, különböző testületi intna a re is kiterjed. Háromszázhu- ilyen embereket, pedig tudják, üléseken foglalkoztunk ezzel ■ ............:i , fLmrrtL-« »I, s zonhárom beteget látogat- hogy őket károsítják meg, tő- KURIS GABORNÉ: — Va- a témával, sor került egyak- , -valóban betee tunk meg, 22-nél tapasztal- lük veszik el a tisztességes léban az okokat kell meg- tívaülésre is, ahol megismer- .. ’ ino százalékot érte S tunk szabálytalanságot. Ezek- munkával megkeresett pénzt, szüntetni. A betegség megái- tűk egymás gondjait. Ta- ,^-a, —----------— lapítása továbbra is az or- pasztalatódnk szerint lent az °6Szegv osok dolga ezt egyetlen vál- szemekben a szakszervezeti MEDVED KAROLY: — El vosoK dolga, ezx egyetlen vai bizottságok sem érzik eleggé kénralni hoev a belalat sem vállalhatja magé- ennek a munkának a fontos- TktA ra. Üzemünkben jó az együtt- ságát, népgazdasági jelentő- tervezett betegségre járó öszDR. HARAKALY MARIA: — A megye táppénzes helyzetének javítása sokrétű, egybehangolt intézkedéseket • Igényel. Az intézkedési tervben foglaltak maradéktalan végrehajtása az egészségügyi igazgatástól és minden egészségügyi dolgozótól következetesebb és felelősségteljesebb tevékenységet vár el. A táppénzhelyzet javítása társadalmi ügy, és a gazdasági egységek, társadalmi szervek eredményes és következetes intézkedéseit sem nélkülözheti. Szükségesnek tartjuk továbbá íelsőbbszintű intézkedések megtételét is. Ez ügyben az Egészségügyi Minisztériumhoz eljuttattuk javaslatainkat. A megmaradt munkaképesség hasznosítása érdekében módosítani kellene a rehabilitációs rendeletet. Meg kellene fontolni, hogy a négy-hét napos táppénz is a gazdálkodó egységet, terhelje, mert ez jobban ösztönözné a vállalatokat a szükséges intézkedések megtételére. Az egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében szükségesnek tartjuk a pályakezdő körzeti orvosok kórházban eltöltött gyakorlati Idejének két évre történő felemelését JUH ASZ GYULA: — Két javaslatom, illetve elképzelésem van. Az első az, hogy a dolgozó betegség esetére csak 65 százalékos táppénzt kapjon, a többit biztosítási díj címén a vállalat adja a dolgozónak. A másik elképzelésem három irányú. Az első szakaszban a táppénzre jelentkező dolgozó nem, vagy ről értesítettük a munkáltatókat Közülük csupán 7-en méltattak bennünket válaszLiberálisak az orvosok? Nem érdekük , , , ... ... szeget teljes egészében avál— Több helyütt sióba került, működés az üzemi, a körzeti a közösség szolgálatát. lalat kapja meg, az gazdálbogy egyes orvosok ui^raiiz- ^ gazdasági vezető- Pedig * . «^Szuezeteknek kodjon Tele; élvezze annak * gazaasagl vezeto nemcsak joguk, hanem kote- e!*nveit. annak hát_ zes állomány fellazulásához •Ezek a megjegyzések mennyiben felelnek meg a valóságnak? ség között — Az előbbi tények azokat a véleményeket erősítik meg, A kritikus terOietekre DR. HARAKÄLY MARIA: moly szerint a gazdasági ve- _ . f^_ ze töknek nem érdekük a táp- — Az orvosok, azaz a mi iepénzes állomány csökkentése, lelősségünk a táppénz alaku- a rendszeres, folyamatos be- , , tegeilenörzéfl, Illetve annak lásában Igen fontos, de nem megszigorítása. Vajon »lértT a^atérosó fm kiJUHASZ GYULA: — Va- zárólagoe. Orvosaink a hollóban Igaz, hogy manapság zájuk forduló betegek pana- sem a munkaügyi oaztályve- szalt a humánus gondoskozető, sem a főosztályvezető jegyében bírálják el, Unem nagyon ideges azért , ,, .... ’ . hogy hányán vannak beteg- letve hallgatják meg. Amíg állományban, s azok, akiktá- a panaszok jogosságát meg hangstilyoafisa lett, hogy aki beteg elvese a , ,, . , előnyeit, viselje annak hátlesseguk is vizsgálni, hogy rfnyait Továbbá szükséges- területükön, melyek azok a nek tartom a résztáppénzbe- munkahelyek, amelyek ka- vezetését rosak a dolgozók egészségére. Továbbá joguk van ah- viCZlAlf GYULAt = Ha hf* gazdaságveze- „ érvényben levő kormtoytéstől megfelelő intézkedéserendedeteket eddig is kwnoa ly» Végrehajtottuk volna, újabb kérdés?*milyen intézke- a veazélyitolyek fel- akkor gj, kedvezőbb hetyaetdS^etszüksétmsMnni aa számolására, az indokolatlan r61 a<ihatnÄTli: gzámot. indokolatlan táppénzállomány- táppénzes állomány meg- növekedéa megállításáért, K- akadályozására. Ez irányban JtrZ ^ÄffolytatM tevékeny, azokat Irányit« felügyeleti ségüket a szakszervezeti bi- batóságoknak. zottságoknak az ötvözetgyárban, a Nógrádi Szénbányák DR. HARAKALY MARIA: nevelő munkával állományban, s azok, akikta- a panaszok jogosságát meg _ Az Qrvos csak segithet az v^YÉPSZ^^^tígóterjánl vol vannak valóban bete- tudják aiiapítani, illetve jog- 6kok feltárásában, s intézke- SfTkibétoárban a hogy^ki fizeti °a táppénzt. El- ta^^ágát képesek megcá- dés céljából jelezhet a gaz- Nógrád megyei Állami Építőismerem hogy nálunk sem folni, addig bizonyos idő te- dasagi vezetésnek. Az °™°: ipari Vállalatnál, a Salgótar- születtek olyan intézkedések ük el. Az elbírálás színvona- hővtiení jáni Vasöntöde és. Tűzhelyaz egészségügyi szervekkel la, gyorsasága azonban függ 3 b->'a^Pgy-ban, tékZhvc^aaa kedmvetyakz fndt-' az orvos felkészültségétől, feni a «akxnad színvonal iya^ndőri“ AlTain"i"’ Gazdäkolatlan táppénzzen való tar- helyi ismeretétől, tapasztala- körz^ti^rí^ok ságban' az öblösüveggyárban, a Ma— Bár a pártszerreknek;-szervezeteknek nincs olyan konkrét feladatuk, mint az orvosoknak, egészségügyi szerveknek, gazdasági vezetőknek, szakszervezeteknek, mégis önként kínálkozik a kérdés: milyen módon tudnak segíteni ebben a munkában? KURIS GABORNÉ: — A t ódzkodástól. Az időközönként tótól, illetve tapasztalatlansá- együtiSüikö^ésében611 Miveft As lél et forrná !ás során ^oUta^e8kotabbfr ülésén íogvégrehajtott felel^gre vo- gátói. Ma az alapellátásban táppénzes helyzet alakulása Li^egértelr i° f°szakszerve- lalkozott a megye táppénzes Sk Pedig 'statisztikánk dolgozó orvosok 44 százaléka körzetenként eltérő képet mu. zetl aktfváknak, hogy az in- ^^0^1 "maid1’ “ felhívja a figyelmet, hogy e rövid gyakorlati idővel ren- tah ezert. a J1ov°ben man' dokolatlan táppénzben le- ’ 1 téren jelentős tartalékaink delkezik, elméleti és gyakor- w"!. '^ívIiv-Hfnnkfk'íeírfe!fi éket rövidítik meg, nevannak 19R1-hen Déldául , , . , Z- -i- teiíre' fordítunk kiemelt fi- tltr halvettfik rinlvnzni. , 1 D ,.p, ‘ lati ismereteinek bővítésé gyeimet. Ezek: Nőtincs, Var 37 814 munkanap esett ki a f0iyamatos feladat. Valószí- sány, Nagylóc, Tar, Mátra kik kell helyettük dolgozni, az ő zsebükből veszik ki a további tennivalókkal. Állásfoglalásában utalt arra, hogy 1975 óta önállóan nem foglalkozott ezzel a témával, során mindig szólt a táppénzes helyzet javításának feltermelésből, ami 170 dolgozó nű az eiöbbiek egyesek sze- mindszent^és^Dejtár községek 1fo!';nto,íatf A közvélemény de egyes területek elemzése egész évi munkájának felel mében liberallznimnak tűn- körzetei § ^dve?° ^mlemeg. Hacsak 10—15 százalék- nek Ha ilyesmi mégis előfor- VICZIÄN GYULA: — Je- í ^ = — kai mérsékeljük az mdoko- dul az csak igen elenyésző lenleg naponta annyian van- ^e ve^en a jovoben a s a acjatairól. Jelenlegi gazdasá máhk - --------------v élni .tudjuk, a termelői lét- évente 10_15 körzeti orvos teV létstama, illetve a sík- ------s zakmai továbbképzésére ke- üveggyár az öblösüveggyár hetoségeket, a harmas jelszó felülvizsgálásával és meg~Ká- rül sor, ahol a keresőképesség Tfz^ltvözetgyar ° dSóí- n£SS3' büntetésével csökkenteni kell. elbírálásával . kapcsolatos nak összessége. Vagyis egy gyakorlati megvalósítana ai. £nnek érdekében a megyei tenek bennünket arra, hogye alapismeretek mellett a tár- keresőre 18 5 betegnap jut. az előttem fe szó- pártbizottság úgy foglalt älteren is megtegyuk a szűk- sadalombiztosítási alapfo- tehát minden kereső egy év- lást- h°6y elsősorban a poliszámot. Azt hiszem, a ben a közgazdasági szabá- __ __ ____ l yozók jobban rákényszerí- elbírálásával gi helyzetünkben a munkaidő-kieséseket, az indokolatlanul magas táppénzállomány séges intézkedéseket. megismerke’d- hen egy hónapot van •beteg- állományban. Ez a tendencia igen veszélyes. — Folytassak a vezetők tennivalóival. JUHASZ GYULA: — Valógalmakkal is MED VED KAROLY: >— nek- Hangsúlyozni szeretném, hogy A táppénzállomány helyes a szakszervezetek továbbra is megítélése céljából már ko- azok mellett vannak, akik be- rábban utaltam rá, rendkívüli tegek, az ő érdekükben szó- felülvizsgálatokat rendelünk lünk, amikor az indokolat- el. 1981—82-ben 73 esetben lan táppénzben levők ellen’ került erre sor. A rendkívülépünk fel. Nevezzük nevén ü felülvizsgálatok megtar- bályozók jövőre minket is őket: táppénzcsalók. Kétség- tása előtt a betegállomány- olyan intézkedések megté- S“. télén, hogy a mai bérszabá- ban levők 40 százaléka ki- telére kényszerítenek, ami a lyozási rendszer vállalatain- íratta magát. Megítélésem jelenlegi kedvezőtlen hely- kat nem ösztönzi a szükséges szerint az előbbiek erőtelje- zetet előnyösen befolyásolja, intézkedések megtételére, a sen minősítik a dolgozók Mindenesetre hatékonyabbá betegellenőrzés folyamatos, munkafegyelmét, munkaer- kell tennünk az ellenőrzést, rendszeres megszervezésére, kölesét, közgondolkodását. Ennek megfelelő anyagi ér- Ellenkezőleg! Még ha jogta- Egyúttal jelzi, hogy a táp- dekeltséget kell kialakítanunk, lanságot tapasztalnak, akkor péftzállomáhy indokolatlan Ugyanakkor tovább kíván- sem vonják felelősségre a növekedésének megállításé- juk javítani a szociális infra- mulasTitókat, akik tulajdon- hoz kevés az orvosok mun- struktúrát, hogy dolgozóink képpen az igazi betegektől kája — összefogásra van valóban második otthonuk- rabolják el a gyógyításra for- szükség. Ezért indokolt len- nak érezzék a gyárat. Eddig dítható időt. Nem beszélve a ne, hogy az egészségügy mel- mi sem foglalkoztunk a re- jogtelanul felvett forintokról, lett az üzemek vezetése is habilitált munkakörök ki- Szerintem a táppénzcsalókat, szervezzen szükség szerinti alakításával, az ezzel kapcsonyös változásra csak akkor tikal nevfe!6 munka számíthatunk ha mindenki szükséges er5síteni. elemeit Ennek a saját feladatát jól elvégzi, megfelel6en a partsZervek és ugyanakkor meg folyamata- _sz€rvezetek feladatát főleg gazdasági sabba> rendszeresebbé, . meg a helyes szemlélet alakításá- szorosgbba tesszük a kapcso- ban párttagok példamuta- latokát. Csak ennek eredme- tásá’nak növeiésében, a mun- v nyeként jönnek létre az ered- kahelyi kollektívák nevelő ®zI,nű’ bogy 5 gazd , sza" ményt kikovácsoló intézkedé- erejének .fokozásában jelölte meg. Ügy döntött, hogy tájékoztatja az alsóbb pártszerveket és -szervezeteket az indokolatlan táppénzes állomány csökkentésével kapcsolatos részletes állásfogla- — Érdekelne, hogy a saiät- lásárdl, majd a kormány e signs és a közös tennivalók témával kapcsolatos döntémellett az önök véleménye ..... ' szerint szükség van-e a meg- se alapján politikai eszkö- levő rendeleték módosítására, xklegészítésére, esetleg meg- Zokkel SOgltl a központi intezváitoztntására, a mai gazda- kedés megértetését, végre-* sági követelmények jobb ér- ,, , , , vényesítése érdekében! / hajtasat es az ellenőrzést. NÓGRAD — 1982. október 16., szombat 3 Módosító javaslatok