Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)

1982-09-14 / 215. szám

Hidraulikus kotrógép A francia Poclain-vállalat nagy teljesítményű munkagé­peket gyár; ezeket ma már jó­formán a világ minden ré­szén megtalálhatjuk. Európán kívül igen sok Poclain-gép dolgozik a dél-amerikái kon­tinensen. Brazíliában például az őserdő irtásánál, Francia- Guayanaban a közös euró­pai rakétalőtér kiépítésénél, Ázsiában, Ausztráliában stb. Párizstól északra van Qise megye. A fontosabb fraciaor- szági Poclain-gyárak ebben a megyében Verbiere-ben, Le Plessis-Belleville-ben, Crepy- en-Valois-ban dolgoztatnak sokezer embert. A Foclain- gyárakbol elsősorban földnye­sők, sízkréperek, kanalas kot­rók, 'hegybontó. kotrók, lapáto- ló-rakodó gépek, exkavátorok, árokásók, baggerek stb. ke­rülnek ki. A Poclain-gépek most nagy feladatot kaptak Finnország­ban. Finnország 337 321 km3 területén majdnem 5 millió ember él. Az ország felszíne nyugatról kelet, illetve délről észak felé emelkedik, síkság­ból domb — majd hegyvidék­be megy át. A Botteni-öböl partvidéke tökéletes síkság, a déli part mentén alacsony sziklahátak találhatók. AZ erősen tagolt partot sok szi­get övezi, a Turku előtt hú­zódó Alanad-szigetek a leg­nagyobbak. Finnországnak hosszú a tengerpartja, két leg­hosszabb folyója a Kemi-joká 532 .km, a Tomio-joki 402 km hoss2ú. Több tízezer tava öt nagyobb tórendszerhez tarto­zik. Ebben az országban gya­korta kell víz alatti kotrásokat végezni. A képen látható Portáin hidraulikus emelő­szerkezetű kotrógép egy hel­sinki vállalat számára tenger­fenékkotrást végez. A kihívás erősíthet is Előreláthatóak voltak-e azok a világgazdasági változások, amelyek népgazdaságunkat 1982-ben különösen érzéke­nyen érintették, vagy azok sorscsapásként értek-e ben­nünket? A gazdaságirányítás az 1980- ban és 1981-ben már a nép- gazdasági tervezésben figye­lembe vette a világgazdasági bizonytalanságokat. Erre utal, hogy a hatodik ötéves terv lé­nyegében nyitott jellegű, ami azt jelenti, hogy éppen az elő­re beláthatatlan változásokra számítva csak a legfontosabb arányokra vállal kötelezettsé­get. Az 1982. évi terv és a sza­bályozók egyaránt a világgaz-, daság pangását vette figye­lembe. Ebből is következik, hogy a gazdaságirányítás bi­zonyos mértékben már előre jelezte a romlási lehetősége­ket. igen ám, de az előrejelzés alulbecsülte a várható rom­lást, állapították meg többen. Ez igaz, de egyáltalán lehe- tetb-e pontosabb prognózist adni, s arra stabilabb tervet és szabályozó mértékeket ki­alakítani ? Az 1982. évi világgazdasági változások, az egyre mélyülő válság előrejelzésének minő­ségét szerintem csak úgy sza­bad értékelni, ha figyelembe vesszük azokat a tényeket, amelyek helyzetünket megne­hezítették, és azok előrebees- lési lehetőségét értékeljük. A prognózisok alapját ké­pező különböző nemzetközi információk 1981-ben és 1982 elején már a fejlett tőkésor­szágok igen szerény mértékű gazdasági növekedésével szá­ntottak és a válság kifulladá­sát valószínűsítették. Tavaly a magyar vállalatokhoz inté­zett körkérdések is ilyen szel­lemű válaszokat eredményez­tek, a gazdálkodó egységek általában nagyobb növeke­désre számítottak, mint ami­lyenre valóban lehetőségük nyílt 1982. eddig eltelt idősza­kában. A kiinduló információk álapján az 1982. évi terv- és szabályozómértékek nem tar­talmaztak túlzottan „optimis­ta” elemeket, de a bekövetke­zett változások előnytelen ha­tásai még a legborúlátóbbak elképzeléseit is túlhaladták. Ennek okai elsősorban a nem­zetközi politikai légkör válto­zásában keresendők. Közismert például, hogy az amerikai gazdaságpolitika ma már logikailag sem követhető fordulatai is a kiszámíthatat­lan. tényezők számát bővítik. Gondoljunk itt csak az USA kamatpolitikai . manővereire, vagy a különböző irányú ke­reskedelempolitikai intézke­déseire. Ezek a változások nemcsak számunkra, hanem az amerikai szándékokról lé­nyegesen jobbon informált nyugati országok számára is a meglepetés erejével hatot­tak Kétségtelen, hogy az előre­jelzés „minősége” hazánkban volt olyan jó, mint a többi országban. Más kérdés az, hogy a kialakult helyzetre va­ló reagálásunk még mindig vi­szonylag lassú. Az év első két hónapjában már erőteljesen tapasztalt jelenségekre a sza­bályozó rendszerben csak az év közepén vontuk le a szük­séges, ám a vállalatok szá­mára gyakran igen fájó kö­vetkeztetéseket. Ráadásul nem egy példa van arra, hogy vi­szonylag alacsony értékű im­porttal való „takarékosság” magasabb értékű export el­vesztését eredményezi. Meggyőződésem, hogy nap­jaink kihívása — ha jobban dolgozunk és levonjuk a szük­séges tanulságokat — ellenál­ló képesebbé teheti gazdasá­gunkat, s ez normális viszo­nyok között a versenyben előnnyé válhat Népgazdasá­gunk fejlődését a jövőben úgy kell irányítani, hogy kellő tartalékaink legyenek a nem várt világgazdasági változások következményeinek mérsék­lésére. Wiesel István ErSösszevenás — kölcsönös előnyökkel Az élet bebizonyította, hogy a mezőgazdasági üzemek gazdálkodásában kialakult in­dokolatlan különbségeket fel lehet számolni. Más a helyzet azonban azokkal a különbsé­gekkel, amelyek nem a veze­tés hibáiból fakadnak, hanem egyéb, egyelőre megváltoz­tathatatlan körülményekből; mint a földminőség, a belvíz­veszélyeztetettség és a többi. Az eltérő sajátosságok és a gazdálkodás eredményeiben fellelhető eltérések egy része olyan okokra vezethető vissza, amiken lehet és kell is vál­toztatni. Ide sorolhatjuk az eredménytelen gazdálkodás miatt krónikussá vált tőke- szegénységet, és az előnytelen termelési szerkezetet, amelyen változtatni nem tudnak, vagy nem mernek, mert magukat nem érzik elég erősnek ahhoz, hogy az ezzel járó újabb fela. datokat >— gépparkátrendezés, radikális munkaszervezés — egyedül megoldják. Sorolni lehetne a jól is­mert példákat. Kiterjedt le­gelőt mondhat magáénak sok nógrádi tsz, amit kamatoztat-, ni nem tud, mert nincs pénze a juh- -vagy szarvasmarha-is- táló bővítésére, azaz a legelő állatállomány gyarapítására. Vagy ha -van is, akkor a le­gelő intenzív művelésére nem futja belőle. Ebből a helyzetből nincs más kiút, mint a termelői együttműködéseit további lehet­séges -formáinak keresése. Nem állíthatjuk, hogy merőben új gondolatról van szó, hiszen az erők egyesítése adott cél ér­dekében nem újkeletű. A leg­régibb — a sokat vitatott — megoldás a termelőszövetkeze­tek egyesítése, a közös vál­lakózások, társulások gazda­sági együttműködések után a „legújabb” tsz-pár-mozga- lom, amelyet a Körösök Vi­déke néven szereplő Békés megyei tsz-szövetség kezde­ményezett. Ez is jól példázta, hogy az együttműködések kö­re, területe és lehetősége nem tekinthető adottnak egyszer, s mindenkorra. Napjainkban újabb és újabb ilyen próbál­kozásnak lehetünk tanúi. Ezek célja, hogy az eltérő fej­lettségi színvonalú és jöve­delmezőségű nagyüzemek köl­csönös érdekeltségen alapuló együttműködését hatékonyab­bá tegyék. A kísérletekből szinte egy­értelműen az derül ki, hogy ennek az együttműködésnek kétoldalú megállapodáson, vagy társuláson kell alapul­nia. Akár így döntenek a fe­lek, akár úgy, egy biztos: az erősebb gazdaságnak anyagi érdekeltséggel is kötődnie kell ehhez a „patronáláshoz”. A jogi és pénzügyi lehető­ségek és fettételek megterem­tésével igazán széles körű összefogásra nyílik lehetőség. A szervezés és irányítás te­rületén az eredményesebben gazdálkodó üzem éppúgy át­adhatja jó tapasztalatait — kölcsönös konzultációkon, kö. zös tervelemzéseken, konkrét közös feladatmegoldásokban — mint ahogy az eszközök kölcsönös hasznosításában is egyezségre juthatnak. Az erő­sebb átengedheti használaton kívüli erő- és munkagépeit, berendezéseit, de vásárolhat­nak közösen is gépeket, és építhetnek, felújíthatnak istál­lókat. Ugyanígy oldható meg a szaktudáson való „osztozko­dás”, miután gyakorlati ta­pasztalatok szerint a gyengébb mezőgazdasági üzem jól kép­zett, kellő gyakorlattal felvér­tezett szakemberekben - sem bővelkedik. Ezen az áldatlan állapoton segíthet, ha az erős és a gyengébb üzem a szak­embereket megegyezés szerint közösen foglalkoztatja, s az erősebb üzem vállalja a part­nergazdaság szakembereinek, szakmunkásainak rendszeres továbbképzését is. Igazán gyors és kézzelfog­ható eredménnyel — nem le­becsülve az előbbiek jelentő­ségét sem —, a közvetlen ter­melőmunkában elhatározott együttműködések kecsegtetnek. Itt a kölcsönös előnyök álta­lában nyilvánvalóbbak. Ha — a példánál .maradva — a gyengébb, üzemben sok a legelő, akkor ott általában alacsonyak a fűhozamok, azért szántóföldön is takarmányt termesztenek. Emiatt az állat­Karimaakcíó és társai Ötletben még mindig dúskálnak Anyag, felhasználás, takarékosság a kohászoknál A SALGÖTARJÄNI Kohá­szati Üzemekben az egyik leg­fontosabb termelőegységként tartják számon a kovácsoló és öntöde gyáregységet. Éven­te csaknem négy-öt száz féle terméket állítanak elő a ma­gyar és a külhoni megrende­lők számára, több mipt tizen­ötezer tonnányi mennyiség­ben. S teszik ezt — múlt év végi összesített adat — majd­nem húszezer tonna anyag felhasználásával. A számsze­rű összegzés szerint csupán ezen az egyetlen termelőhe­lyen, munka közben ötven­ezer mázsányi hulladék kelet­kezik. Ami tetemes összeget tesz, tenne ki, hiszen a „gyat­rább minőségű” acél tonná­ja is meghaladja a hétezer forintot, a gyakrabban hasz­náltnak pedig tíz- és húszezer között mérik az egységárát. Az alapanyagárak jelentős növekedése, valamint a visz- szafogottabb piaci megrende­lések a megye egyik legna­gyobb vállalatát is az előző­eknél megfontoltabb, éssze­rűbb anyaggazdálkodásra kényszerítették. A gazdálko­dásban nagyobb teret kapott a hulladék újrahasznosítása, a technológiai változtatás. — Minálunk — mondja Fo­dor István, a kovácsoló és ön­töde gyárrészleg főmérnöke — hosszú esztendők óta divat már a spórolás. Ami alatt azt értem, hogy egyes termékek­hez nem használunk fel „bő­kezűen” anyagot, energiát, munkaerőt, mint ami még a mennyiségszemlélet korában dívott, hanem alapos megfon­toltsággal, megfelelő gépet, anyagot megválasztva, a lehető legkorszerűbb technológiát al­kalmazva dolgozunk. Ennek eredménye az első fél évben, hogy alap- és segédanyagok­ból több mint négymillió fo­rinttal kevesebbet tudtunk fel­használni az előirányzottnál. És ezt jó eredménynek tart­ják vállalati szinten is. A kovácsoló és öntöde gyár­egység egyébként hosszú­hosszú esztendők óta híres cé­gen belül „ötletparádéjáról”, azokról a termelést jobbító szándékú szikrákról, amelyek ugyan nem mindennap pat­tannak ki az emberi fejekből, de nem is időponthoz alkal- mazkodók. Mint példaképp az' újítási hónap... — Mi — tesz erre bizony­ságot Ball Nándor, a Pattan­tyús műszaki brigád vezető­je — folyamatosan törjük a tartás kevésbé jövedelmező, az állományt nem növelik, így a férőhelyek kihasználat­lanok. Az erősebb üzem nö­velné ugyan az állatállomá­nyát, de ehhez nincs elegendő legelője, s ha volna is, kevés az embere. A megoldás ön­ként kínálkozik, mint ahogy erre Békés megyében már példa is van: a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát szarvasmarháit áthajtották a mezőgyáni legelőkre. Ebben az együttműködésben ma már részt vesz Biharugra, Vésztő, Ecsegfalva és a Körösi Álla­mi Gazdaság is. További pél­da, hogy a kondorosi tsz a sarkadi termelőszövetkezettel meg a cukorgyárral közösen épít egy ezer férőhelyes hízó­marhatelepet. A mezőkovács­házi tsz szálastakarmány-el- látásra kötött szerződést a dobozival, a gerendási a két- egyházival, az orosházi Petőfi a sarkadival, az örménykúti a dévaványai Aranykalásszal. A kamutiak pedig földet bé­relnek a méhkerékiektől. Nem titok, hogy a mezőgaz­dasági nagyüzemek közötti együttműködés kiterjesztésé­hez az alapvető fettételeket immár sikerült kialakítani. A jog. lehetőségek önmagukban természetesen nem oldanak meg semmit: a termőföld ész­szerű hasznosítása, az eszkö­zök jobb kihasználása, a mun­kaerő hatékonyabb foglalkoz­tatása, a gondokat okozó dif­ferenciálódás mérséklése azon múlik, hogy az érdekeltek mi­képp élnek a mognövekedett lehetőségekkel. Kővári E. Péter fejünket azon, hogy techno­lógiák váltásával, új gépek munkába állításával miként tudunk még eredményesebben hozzájárulni a célkitűzések megvalósításához. Lent a csarnokban dübörög­nek a gépek, fényes szálként izzik a megmunkálásra kerü­lő acél nyalábja. — Látja, — magyaráz Fo­dor főmérnök — itt csákányok készülnek exportra. Kelendő holmi egyébként, akár hiszi, akár nem, még a dél-afrikai bányákban is előszeretettel használják. S figyeli? A meg­munkálandó anyagból jócskán leesik, s maga, mint kívülálló hihethé: ennek már vége, mehet a süllyesztőbe. Nos, nem így van! Régebben ezek­ből a maradékokból kalapá­csot és fejszét csináltunk, de ez nekünk nem volt kifizető­dő üzlet. Sok energiát emész­tett fel, s hogy így fogalmaz­zak: többe került a leves, mint a hús. Felhagytunk vele, át­adtuk másik cégnek az effaj­ta szerszámgyártást, a keletke­ző hulladékból viszont ce­mentgyártásnál használatos őrlőgolyókat készítünk. És ez nekünk, függetlenül attól, hogy kétféle ok miatt: mert csök­kent a cementgyártás hazánk­ban, s mert a mi egyre jobban javuló minőségünk miatt ezek élettartama lényegesen meg- hosszabodott, kevesebb az évenkénti megrendelés, még mindig üzlet... AZ ANYAG MÁSODLAGOS felhasználásának ez csupán egyetlen módja. — Mert — miként Báli Nándor mondja — erre még rengeteg lehetősé­gük van. Példaként említem a csőkarima-akciónkat, amely­nek lényege: általunk kidolgo­zott, új technológiával a ter­méket nem vágjuk az anyag­ból, hanem sajtoljuk, s az ed­dig alkalmazott szélesacél he­lyett . laposacélt alkalmazunk. Így nem csak költséget taka­rítunk meg, hanem jelentős mennyiségű anyagot is. En­gedje, hogy erre egy-két pél­dát említsek, bizonyságul. Az NA—80-as jelű csőkarima az általunk kidolgozott technoló­gia szerint darabonként 1,46 kilogrammal könnyebb az elő­zőnél, egy másik, száz milli­méter átinérőjű, csaknem két és fél kilóval. Most számoltam ki, hogy idén eddig, az új­fajta módszer csaknem 102 tonnányi megtakarítást ered­ményezett. Pénzben kifejezve ennek összegét hat számjegy­gyei kellene, írni. — Volt aztán olyan, — emlé­kezik Fodor főmérnök — hogy csak a gyártásnál keletkezett hulladékból készítettük a szál­lítószalag-görgők ezreit a bá­nyagépgyárnak. De ma már ilyen tevékenységre — éppen a folyamatos technológiváltás és az ésszerűbb anyagfelhasz­nálás miatt már nem vállal­kozhatunk. Ismétlem: nem mindenáron, hiszen lennének olyan esetek, amikor a hulla­dék újrahasznosítása nem ér­né meg a befektetést, kell a hulladékanyagot „mentesíteni.” Mindenekelőtt szem előtt kell tartani a gazdaságosságot, a költségek alakulását. A kovácsolóban az a fő tö­rekvés, hogy a drága acél egyetlen grammja se vesszen kárba. És ez nem időszaki fel­lángolás: tervszerű, átgondolt, megfontolt tevékenység. Ennek újabb bizonyítéka­ként mutatták meg a nagy gyártócsarnok végében, most még csak kísérletképpen mű­ködő, ütvedaraboló gépet, amely a negyven milliméter­nél nem nagyobb átmérőjű és nem kemény ötvözetű anya­gokat vág hulladék nélkül mé­terre. A teljesen automatizált masina kezelése csak egy-két embert igényel, s takarékosan bánik a villamos energiával is. És meghonosították már az anyagok félmeleg- és hidegfo- lyatásos technológiáját is, mé­lyek alkalmazása „újabb csa­pás a pluszanyag-felhasználás- ra.” — TERMÉSZETESEN — mondják beszélgetőpartnere­im — a dolgozók ötletei még további sok lehetőséget tartal­maznak. Olyan elgondoláso­kat, amelyek révén még kö­zelebb kerülünk a világszín­vonalon is a lehető legoptimá­lisabb anyagfelhasználáshoz. A törekvés itt, a kohásza­ti üzemek kovácsoló és öntöde gyáregységében nem szép szó: máris látványos eredmény, amely nem áll meg a jelenle­gi szinten... Karácsony György Alumínium radiátorok A Balassagyarmati Fémipari Vállalat ez év végéig folya­matosan befejezi a kábeldobok gyártását és áttér az alu­mínium radiátorok készítésére. Tőkésexportra december vé­géig 5300 darab közcpformátu mú radiátor-alkatrészt készí­tenek háromféle méretben. Az ALUKER részére pedig mint­egy húszezer négyzetméter készterméket készítenek ötféle méretben. NÓGRÁD - 1982. szeptember 14., kedd 3 «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom